Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Ildikó!
Nem annyira a CTG miatt erősködött a védőnő, hanem csak úgy általában, hogy menjek azért még hozzájuk is. De minek? Táppénzen nem hajlandók tartani, csak a szülést várható idejét megelőző 28. napig. Ádámnál még ők erősködtek, hogy nehogy megkezdjem a szülési szabit a szülés napja előtt! Ki érti ezt? A dokimhoz meg úgyis megyek jövő héttől hetente és van nála CTG meg UH is a rendelőben.
A 4-es számban laktok? Ha igen, akkor majdnem szomszédok lettünk Kép, ugyanis a 6-ost is néztük annak idején, amikor házat kerestünk! Aztán végül telket vettünk.
Panni!
Kistarcsán fogok szülni, Ádám is ott született. Azóta felújították a teljes szülészetet és vannak nem túl drága fizetős, kétágyas szobák is. Először igazából a közelsége és a dokim miatt választottam.
Nagyon rendes vagy ajándékügyben!Kép Mi idén úgy döntöttünk a családban, hogy inkább csak a gyerekek kapjanak, a felnőttek csak apróságot, ha éppen eszünkbe jut vmi jó. Így szerencsére nem kell annyit mászkálnom.

Múltkor, mikor táppénzes papírért voltam, egy lánynak már megindult a szülése, mikor CTG-n volt. Estére meg is szült!Kép

Vasárnap megyünk IKEA-ba bútort venni, remélem nem lesz tömeg! Aztán már több nagy vásárlást nem tervezek idénre.

Sziasztok,tanuláshoz kitartást!

Kriszta

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


úűú
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vas 2011.10.20 13:11-kor.
vas
 
 


Hello!

Ildikó!
Mi a 10-es vagyunk, még csak a burkolás van fenn a kerítésen, a lécek csak jövőre kerülnek már fel. Szerintem a nagy sárga a szomszédunk, akire gondoltál.
Hát igen, IKEA-tól kicsit félek, de Ádám nélkül akarunk menni és nővérem csak vasárnap tud eljönni vigyázni rá. (Sajnos senki nem lakik a közelben a családból) Mindenképp nyitásra megyünk, remélem vasárnap lusták lesznek a népek Kép!
A Tétényi az most a Szt. Imre, ugye? Több barátnőm is szült ott tavaly. Állítólag nagyon jó.
Apa most telefonált, hogy megy a kocsiért! Kép Pedig csak jövő hét elejére ígérték!
Vasárnap meg akarom venni a szülés utánra kellő dolgokat, meg amit a babának feltétlenül kell (szerencsére ruha egyenlőre nem), nem akarom januárra hagyni, hátha ki sem húzom 12.-ig, ki tudja?


Sziasztok
Kriszta

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 

 
 

Hello!
Látom Kriszta és Ildi nagyon aktívak a neten(a két terehes kismamaKépnagyon helyes!)

Tök jó neketek hogy ilyen közel laktok egymáshoz és viszonylag egyidősek is lesznek a picik,pár hónap különbséggel.

Kriszta!
Igen én is láttam már hogy felújították a Kistarcsai szülészetet,el is látogattam még mikor 3 hónapos terhes voltam Krizsivel hogy ahogy írtad a közelsége miatt talán ott kéne szülnöm és nem a Máv-ban,de végül a szívem visszahúzott a megszokott,ismert Máv-ba...
Az egyik barátnőm is a fizetős szobában volt Kistarcsán,ő meg volt elégedve.

Képzeljétek az ikerházszomszédunkban az Évi, mostmár mindenórás,bármikor szülhet.Például ő is Kistarcsán fog szülni(már az elsőt is ott szülte) a Surányinál.Tökre izgulok,megint lesz egészen kisbaba a közelemben.Császár lesz mert a méhe kívülről tele van miómákkal, és ezért nem tudja természetes úton megszülni a babócát.


Ildi!
Én is voltam a múlt héten az Ikeába,hétfő délelőtt+két gyerekkel,hát mit mondajak horror volt...Kép


Megyünk holnap Márkkal a Kastélyba bábszínházba.Ma anyu vitte el őket,jó programok vannak azt mesélték(Jászol állatokkal,koripálya stb...)

Cicó!
Jó hogy végre jelentkeztél!!Kép
Minden ok veled?!

Hello,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!
Megjöttünk az Auchan+IKEA túráról, Hát az se normális aki ilyenkor megy bútort venni! Kép Az előbb megjöttek a szállítók is a cuccal, nagyon gyorsak voltak! A kb. félórás sorállás közben a pénztárnál találkoztunk Cicóékkal! Kép Így vmi pozitívum is volt legalább!

Panni!
Én is a Surányinál szülök megint! Kép
Milyen volt a bábszínház?

Szegény Ádám már kb. két hete köhécsel, eddig inkább keveset és éjjel, de most mióta megjöttünk majdnem egyfolytában köhög. Kép Nővérem azt mondta, délelőtt még nemigen köhögött. Mindenesetre adok neki lándzsás utifű szirupot, aztán ha nem javul, dokinéni Kép

Sziasztok
Kriszta

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


Sziasztok!
Én is itt! Végre megvan az az átkozott vizsga. Mostantól várom a karácsonyt!!!!!!!!!!!!!!!!
Kismamák! Olyan jó olvasgatni titeket, mert valahogy eszembe juttatjátok azokat a dolgokat , amik nemrégen még velem történtek.
Ildi! Panni! Le a kalappal , hogy az ajándékok már becsomizva!!! Gratula!

Cicó ! Meggyógyultál?

Panni! Én már két hete nem voltam tornázni. Nagyon hiányzik! Kedden mindenképpen megyek. s te? Régen láttalak!
ssusi
 
 


Hello!
Susi!
Én szorgalmasan járok tornára,még hétfőnként is,igazság szerint az a kedvencem mind közül!A Márti óráit egy kicsit egyhangúnak,unalmasnak találom,az Andi step-je meg szuper!!Olyan koreográfiákat csinálunk hogy az szinte már tánc,ezért tetszik.Ja és leizzadunk mint az állat(elnézést a kif.)szóval kemény is egyben.Te miért nem jársz arra?

Gratula a vizsgádhoz!KépPénteken már én is ilyen megkönnyebülten fogok nyilatkozni és várhatom teljes bedobással a karácsonyt,de addig...még előttem két horror vizsgaKépKépKép

Kriszta!
Neked is Surányi a dokid?Szimpatikus már kinézetre is,egyik alkalommal én vittem az Évit Mátyásföldre a rendelésre,akkor láttam.Évi mindig azt mondja,a Mézga Géza jut róla eszébeKépKépKép

Bábszínház?!Ne is mond.A reggeli Holle Anyóra nem fértünk be,a délutáni Garbonciás előadásra a Barokk színházba már elfogyott a jegy.Így maradt a Vitéz László 2-kor az udvari(!) színpadon.Majd szét fagytunk egyhelyben és valahogy így felnőtt fejjel nem tartom túl építő jellegűnek ezt a Vitéz László előadást.Tudom hogy Kemény Henrik(a bábművész)nagy tiszteletnek örvendő előadó de az állandó verekedés,püfölés ami a darabjában játszódik szerintem nem túl jó példa a gyerekeknek.Persze nevettek rajta végig(meg én is)de tük értelmetlen sztorija volt és ütés-veréssel tele.Nem akarok ebből nagy ügyet csinálni csak ha már a mai világban próbálunk odafigyelni hogy ne nézessünk a gyrekkel agrasszív mesét stb..akkor ez hogy jön a képben,hiszen tele van agresszíóval,nem?!Na mindegy ,nem agoniizálok rajta,anno én is szerettem(legalábbis úgy emlékszem),és végülis úgy látom Márknak sem okozott nagy lelki törést.(legalábbis eddig)Csak úgy fejtegettem a véleményem...

De a többi gyerekfoglakoztató program(kézműveskedés a gyerekeknek:marcipánból gyurmázás,agyagfestés,űvegfestés,gyertyaöntés,gyönygyfűzés...)nagyon klassz volt!!!!!!

Mi van Ádámmal?

Krizsinek meg vasárnap reggelre bedagadt a szeme és elkzdett váladékozni.Kammiláztam egyből és ma reggelre elmúlt.Szerintetek azért el kellett volna vinnem dokihoz?

Hello,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panni!
A hétfő nekem nem jó sajnos, mert Tominak edzés, Dórinak néptánc. Nincs presztra. Az egyhangúsággal kapcsolatban: azt hiszem igazad van. Valahogy mégis ragaszkodom a csajhoz. Én a szerdai testszobrászaton gondolkodom . Régen jártam rá és nekem az is tetszett nagyon. Így járnék, kedden az alakformálóra szerdán a testszobrászatra és szombaton szintén alakformálóra. Ez a tervem. És megint fogyózom, mert nekem a tanulás= nassolás és mivel én édességfüggő vagyok, ha egyszer elkezdem... Karácsony előtt le akarok adni 3 kilót. Álom, álom.
Kata felállt!!!! Igaz, hogy csak egy rövid ideig, de azért én ennek is nagyon örültem. És a kiscsaj, mintha tudta volna, mert éppen videóztam, amikor felhúzta magát. Jó mi?

Jó, tanulást, friss agysejteket kívánok!!!

Figyeld Krizsi szemét, szerintem sem baj , ha nem vitted orvoshoz, de ha látsz valami gyanúsat, gondolom már viszed is, mert nem múlt el nyomtalanul.


LöPá!!!! Susi
ssusi
 
 


Panni!
A hétfő nekem nem jó sajnos, mert Tominak edzés, Dórinak néptánc. Nincs presztra. Az egyhangúsággal kapcsolatban: azt hiszem igazad van. Valahogy mégis ragaszkodom a csajhoz. Én a szerdai testszobrászaton gondolkodom . Régen jártam rá és nekem az is tetszett nagyon. Így járnék, kedden az alakformálóra szerdán a testszobrászatra és szombaton szintén alakformálóra. Ez a tervem. És megint fogyózom, mert nekem a tanulás= nassolás és mivel én édességfüggő vagyok, ha egyszer elkezdem... Karácsony előtt le akarok adni 3 kilót. Álom, álom.
Kata felállt!!!! Igaz, hogy csak egy rövid ideig, de azért én ennek is nagyon örültem. És a kiscsaj, mintha tudta volna, mert éppen videóztam, amikor felhúzta magát. Jó mi?

Jó, tanulást, friss agysejteket kívánok!!!

Figyeld Krizsi szemét, szerintem sem baj , ha nem vitted orvoshoz, de ha látsz valami gyanúsat, gondolom már viszed is, mert nem múlt el nyomtalanul.


LöPá!!!! Susi
ssusi
 
 


Sziasztok!
SSusi!
Gratulálok a vizsgádhoz, jó karácsonyi készülődést! Kép És kitartást a fogyózáshoz! Nekem ez az egyedül itthon a veszélyes időszak, hajlamos vagyok nasizni Kép. Ha Ádám itthon van, próbálom visszafogni magam, hogy ne mutassak rossz példát, úgyis elég rossz evő, ha tehetné csak kekszen élneKép. Semmiféle gyümit sem hajlandó megenni az almán kívül, már 1,5 éve! Első reakciója mindenre (nem csak gyümire): nem szeretem! Remélem, majd azért változni fog.
Kata ügyes, jól belehúzott!Kép

Panni!
Sajnálom, hogy lemaradtatok a jobb előadásokról!Kép Vitéz László miatt szerintem ne aggódj, én is szerettem annak idején, mégsem lettem verekedős! Kép Bár már nem emlékszem, milyen idős koromban néztem. De egyébként én is a békés rajzfilmeket meg meséket hagyom csak nézni Ádámnak. Bábszínházat egyébként még csak egyszer próbáltunk nézni vele (ősszel, szabadtérit), de nem tetszett neki vmi okból.
Szerintem is csak akkor menjeztek orvoshoz Krizsivel, ha kiújul a probléma. Ilyenkor a rendelőben még inkább összeszed vmit!
Jó tanulást, már nincs sok hátra!

Kriszta

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


úúő
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vas 2011.10.20 13:11-kor.
vas
 
 


Sziasztok! Ildi nem jön össze az emailKép A héten suliban vagyok, most jutottam csak géphez, de hulla vagyok már...hívogat az ágyikó. Kriszta jó volt összefutniKép Micsoda véletlen hogy egymás mellé álltunk beKép Legalább láttad Balázs Botit is végre (ha már múltkor aludt a kocsiban). Õ abszolút jól viselte a tömeget - az IKEA utn még az Árkádot, sőt a Sugárt is megjártuk, és 6kor indultunk csak haza...de nagyon jól elvolt (sztem sokkal jobban bírta mint mi felnőttekKép Susi gratulálok!!!!! Nekem még csak dec. végétől indul a haddeldadd a vizsgákkal...a szakdogát meg márciusig kéne beadni - elég esélytelen a dolog. Köszönöm az érdeklődést. Sajnos meggyógyulni teljesen sosem fogok...de úgy néz ki, egy darabig még eléldegélek békében, úh. tervezgetjük az újabb babácskát jövőre valamikorKép Most muszáj lefeküdnöm mert leragad a szemem, és fél 6 előtt kell kelnem. Jó éjszakát!

cicó
 
 


Sziasztok!

Cicó!
Rossz hír: meggyógyulni sosem fogsz Kép és jó hír egyszerre Kép. Sok sikert az új babához! A kisfiatok nagyon aranyos és milyen jól bírta a nyüzsit! Ádámmal mi ennyi idő után már megőrültünk volna! Bár lehet, hogy 1 évesen még Õ is jobban bírta!

Tegnap elmentünk doktornénihez: 1-4-ig volt rendelés, egy előtt 10 perccel értünk oda és már zsúfolásig volt a váró! Végül 3 után végeztünk, totál kipurcantam, meg persze Ádám sem bírta már jól a végén. Az eredmény: piros a torka is + a ronda köhögés, kapott gyógyszert. Ha jövő hét elejére nem javul, el kell mennünk mellkas-rtg-re. Remélem, nem lesz rá szükség! Mindenesetre idén már nem megy bölcsibe.
Képzeljétek, milyen pecsesek vagyunk a kocsival: ugyebár pénteken hozta el a párom a szervízből, erre hétfőn hazafelé Gödöllő előtt nekiugrott a kocsi oldalának egy kisebb szavas!Kép Úgyhogy megint szervíz, de így évvégén elég nehéz összehozni, főleg hogy minden héten dokihoz kell mennem! A mait szülések miatt lemondta az orvos, áttetük péntekre.
Mindjárt folytatom!

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


Szavas természetesen szarvas...
Úgyhogy most nem is tudjuk, mikor adjuk szervízbe. Szerencsére nem nagyok a sérülések de muszáj megnézetni. Na, nem panaszkodom többet, lényeg, hogy a fiúknak megint nem lett bajuk, Ádám már meg sem ijedtKép!

Ildikó!

Én Ádámmal 15 kg híztam, de mivel alapból 65 voltam, azért a végeredmény elég jelentős volt! De szoptatás végére kb. 63 lettem, remélem most sem lesz gond. Most egyébként kb. +12 kg-nál tartok, de 67-es starttal.
És a vizsgálatokról: ma megcsináltattam az utolsó vérvételt, vizelet totál negatív, a védőnő meg egy hónapja a fehérjével idegesít, meg hogy tartsak só-és fűszerszegény diétát! Nem is megyek többet!Kép
Na megyek, pihentetem kicsit a derekam, sziasztok!
Kriszta

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


Olivérnek jobbulást! KépKépKép

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


Sziasztok!
Szia Cicó! Én már megkönnyebbültem egy darabig jó lesz. Ugyanezt a nyugalmat kívánom neked is a vizsgák után! Úgylátom most nem éppen a leg ráérősebb időszakodat éled. Jobbulást! és nagy kalap kitartást!

Kriszta!
Nekem is lúdbőrös lesz a hátam , ha előjön az egyik gyerekem, hogy mondjuk fáj a torka...
Multkor meg a sebészeten álltunk egy nagy csomó időt.
És persze neked sem lenne túl ideális egy bacit bekapnod. De hát mit tehet ilyen helyzetben az ember? Vigyázz magadra!
A kocsitok ! Én azt hittem, hogy csak az én autóm van elátkozva. Még szerencse, hogy a fiúknak nem lett bajuk.

Nemtudom, de ma valahogy egész nap úgy fáztam. Én nem szeretem a telet. Katát is apu (83 éves) vitte sétálni. én arra hivatkoztam , hogy eszméletlenül sok dolgom van. Szegény apukámra pedig ráfér a mozgás különbenis. Õ pedig már öltözöt is. :-)

Ildi! Oli jobban van már? Egyedül ki tudod porszívózni az orrát? A párom a minap beállított egy iciri -piciri orrszívóval (kézi, vákumos) . Már ránézésre tudtam, hogy ez nem csinál ugyan semmit. De hát ő sajnálja azt a szegény gyereket. Az első használat után el tettük szépen és elővettük a jólbevált orrszívó-porszívót. Az tuti! Úgy elképzellek, ahogy nagy hassal futkosol Oli után. :-D
Gondoltam rád a minap, mert láttam Norbis receptkönyvet.
Löpá!
Susi
ssusi
 
 


Hello!

Na végre levizsgáztam!!!!!!!!!!!KépKépKépKép
Susi!
Annyira jó érzés, hogy végre nyugodtan átadhatom magam a gyerekeknek és a közelgő ünnepeknek.Legalább 20kg-os kő esett le a szívemről.Azt hiszem Susi,te is tudod milyen ez az érzés,ugye?!
Jog 3-as lett,vidékfejl.4-es.Legközelebb csak febr.-ban lesz vizsgám.
Lassan ki kell választani a diploma címet.Neked már megvan?
Nagyon ügyi Kata hogy már fel is állt,te meg még aggódtál múltkor,látod?!


Ja és képzeljétek ráadásul nem elég hogy tanulnom kellett mint az állat az elmúlt napokban,még hétfőre virradóra valami iszonyatos torokfájásra ébredtem,de ilyet még soha nem éreztem.A nap folyamán kétszer is belázasodtam(39fokra)és nem tudtam se nyelni, se beszélni(utóbbinak örült a férjem..hi-hi)Nme javultam szerdáig semmit a homeós cuccoktól így tegnap kénytelen voltam elmenni a háziorvosomhoz(nagyon ritkán megyek dokihoz,általában otthon kikúrálom magam)és felírt egy rakat gyógyszert,laza 4000ft-ért.Napi 4-5 Cataflam-mal bírok létezni,és így mentem szóbeli vizsgára.....
Mára talán egy fokkal jobb már.

Ildi!
Olivér hogy van?
Eddig nem is írtam hogy nekem nagyon tetszik az Olivér név,valszeg a harmadik bébink ha lesz és fiú lesz,lehet hogy Olivér lesz(ha lány Kamilla)de ez még odébb van.

Kriszta!
Tényleg elég peches szegény autótok.Még jó hogy a fiúknak semmi bajuk nem lett.
A védőnők tényleg kicsit túllihegik ezt a diéta dolgot,ne aggódj rajta szerintem se!

Cicó!
Akkor neked is lassan beindul a tanulás...sok sikert!!!

Hello,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panni!
Gratula a sikeres vizsgádhoz. Ügyi vagy!
Diploma cím? Az van , de fogalmam sincs , hogy mi, mert én sem tudom, hogy mit akarok és beadtam valami baromságot címnek.
Tényleg ügyes a kata, de még se kúszni, se mászni nem tud. Azért a sorrendet jó lenne betartani, nem?

Júj, de rossz lehet ez a torokfájásos , (tüszős mandula gyuszi lenne?) lázas dolog. És így tanulni? Ez nem semmi. 6-ost kapsz tőlem a vizsgádra! Mind a kettőre!

Mit főztök karácsonyra? Én szeretném leegyszerűsíteni a dolgot. Előző nap betekerem a pulyka melleket (aszalt szilvás, sonkás gombás, stb) salátákat csinálok, több félét és kész! Nem akarok este már a konyhában sürgölődni. Előző évekbe nagy sütést-főzést csaptam, most pihenek.

Szép név a Kamilla. Tetszik nagyon! Oké beleeggyezem , hogy ez legyen a leendő kislánykád neve.

Megyek mert egy kissé rohanós lett a napom.

Ma 7.30-ra vittük a Turant mosóba.
Ebéd főzés + Édes kis Kata babázás.
11.45-re Tomit vittem a fogászatra , ugyanis ki kellett húzatni az egyik fogát a fogszabályzáshoz , ami hétfőn lesz.
Kata babázás, ebéd
15 órára apukámat vittem dokihoz, majd fodrászhoz (84 éves nem mertem ebben az időben elengedni egyedül)
Katának tápszerért a gyerekorvoshoz.
Otthon a kuplerájt rendezgettem, meg a kutyát próbáltam befogni, mivel állandóan kiszökik és a szomszédok hepalykodnak. ( Most is kint van, de én már ki nem megyek! Inkább majd bocsánatot kérek utólag. Tudom, hogy hajnalban megindul és a telep összes kutyája örjöngeni fog. Az élet már csak ilyen sz@rszerű!)
Aztán az Imrét mentem kimenteni a TESCO-ból , mert a kártyás fizetési lehetőség átmenetileg akadozott és kp persze nem volt nála. Megkértem a szomszédasszonyt , hogy vigyen oda. Útközben hátulról belénk jöttek.
21 órára pedig a Dóriért mentem a néptáncra.
És még arra is volt idő, hogy az Imrével egy kicsit összerúgjuk a port. Most mosoly szünet van.
Lehet, hogy az éjszaka még a tetőt is fogni kell majd, hogy le ne vigye a szél? Iszonyú viharos itt nálunk!!! Nem szeretem a telet! Fázik a lábam és hisztis is leszek. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

És most jobbra el!
Susi
ssusi
 
 


Sziasztok!
Panni!
Gratulálok a vizsgáidhoz, jó pihenést és gyerekes-programokat! Kép Remélem, a torokfájásod időközben javult! Nekem évekig nem volt semmi bajom, de a terhesség elején 2x is elkaptam ilyen lázas-torokfájós nyavalyát!

SSusi!
Ugye már elmúlt a rosszkedved?KépKép
Látom, lassan Te sem szívesen ülsz kocsiba! Nekünk végül hétfőn kell vinni szervízbe, remélem csütörtökre kész lesz (akkor megy a párom utoljára dolgozni idén).
Képzeljétek, tegnap 2 óra 15 percet jöttünk hazafelé Mátyásföldről! Ebből 1,5 óra volt a Kerepes-Gödöllő táv. Azt sem tudtam, hogy üljek már kínomban, meg persze Ádám is türelmetlen volt. Rémes, hogy egy pár centi hó micsoda fennakadást okoz! De hát muszáj volt dokihoz menni.
Megyek, fürdés véde!
Ja, Ádám olyan ügyesen segített Apának bútort szerelni!Kép

Kriszta

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


úőp
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vas 2011.10.20 13:12-kor.
vas
 
 


Sziasztok!

SSusi!
Én is vmi hasonló karácsonyi menüre gondoltam, nem hiszem, hogy lesz energiám komolyabbra!
Ma Ádámmal sütöttünk 5 tepsi mézeskalácsot, ez volt a délelőtti program. Még szeretnék bejglit sütni (túrós, mandulás, gesztenyés) - életemben először. Meg 2 féle egyszerű, jól bevált és nem romló sütit.

Voltunk doktornéninél igazolásért (januári kezdésre), szerencsére nincs komoly baja Ádámnak, csak nagyon elhúzódik a köhögése. Ma kb. 20 percet vártunk, kész felüdülés volt a múlt hetihez képest!
Egyébként Ádám ma teljesen meg van zakkanva!Kép Az első (bepisiléssel fűszerezett) hisztit reggel negyed 7-kor adta elő, azóta meg még néhányat! Még jó, hogy itthon volt Apa!

Ildikó!
Neked a laborbeutalókat a dokid adja? Mert ha nem, akkor a végén még kénytelen leszel elmenni egyszer a védőnőhöz.

Na megyek, adok vacsit a családnak!
Sziasztok!
Kriszta

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


Sziasztok! Megint csak most értem ide. Ildi, sztem majd 2 ünnep között tudok írni nekedKép Susi, nem volt semmi ez a sztori... nektek is minden egyszerre tud összejönni. Csajok ti mennyit süttök! Te jóóóó ég. Én a fiam mellett nem jutok idáig. Mézeskalácsot én is csináltam, meg még gyümikenyeret szeretnék. Vettünk egy kicsi diós bejglit - megbízható helyről. Ennyi. Nálatok el is fogy ez a rengeteg süti? Nálunk senki nem enné meg... Jelentem ajándékokat mi is lerendeztük a múlt 7végén, és békében, balhé és rohangálás mentesen várjuk az ünnepeket.Kép Hát az időjárás tényleg katasztrófa. És holnap éjjel érünk haza mert karácsonyi Nox koncertre megyünk (nem vagyok oda értük de úgy kaptuk a jegyeket úh. elmegyünk) remélem ép bőrrel hazaérünk... Jó éjt - jó reggelt mindenkinek!

cicó
 
 


Sziasztok!
Hát csak ámulok én is hogy miket süttök??!!
Én ilyenre nem vetemedek,a dédnagyik ellátnak rengteg sütivel,én amúgy se vagyok sütis csak a férjem ,meg persze a Márk.
Szenteste anyuéknál leszünk úgyhogy nem főzök,csak másnap.Sajttal töltött husi lesz, meg gesztenyével töltött pulyka,na meg az elengedhetetlen halacska.

Lesz szenteste napján a Máriabesnyői templomnál Betlehmes előadás,du.4-kor, igazi élő állatokkal,állítólag nagyon klassz lesz.Márkot visszük oda.

Mi már tegnap elkezdtük a dinom-dánomozást(júj elég furcsa így leírva...)szóval a férjemnek tegnap volt a szülinapja.Úgy egybefolyik a karácsonnyal.

Már nagyon várom az ünnepeket,ti is?


Voltam tegnap a Decathlonba ami az Auchan mellett nyílt,szerintem nagyon klassz.Vannk márkás cuccok is és egész jó áron.És van választék.

Na megyek mert Márk mostanában mindig festeni akar...
Hello,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


éőp
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vas 2011.10.20 13:12-kor.
vas
 
 


Sziasztok!

Látom, mindenkit megdöbbent a sütési kedvem!Kép Igazából mindig is jobban szerettem sütni, mint főzni, úgyhogy szívesen csinálom. Ma mézes-krémeshez sütöttünk Ádámmal lapokat, holnap megtöltöm majd. Mivel mi idén nem megyünk sehova, hozzánk jönnek anyuék, anyósomék, sógoromék, úgyhogy valamennyire azért készülök. Kaját úgyis fognak hozni egy csomót, én csak szentestére főzök, amikor még hármasban leszünk.

Ildi!
Nálunk is pontosan így zajlott az orrszívás! Kép Aztán végül már ketten se tudtuk lefogni! Szerencsére most már ügyesen fújja az orrát. Most a köhögés múlóban, de éppen náthás. Remélem, 2.-áig már nem lesz semmi!
Ja, egyébként legnagyobb meglepetésemre Ádám teljesen rákattant a mézeskalácsra, egész nap azt enne! Kép Nem gondoltam volna, azt hittem majd ránk öregszik! Most meg úgy győzködöm, hogy hagyjon a vendégeknek!Kép

Na megyek, mert ma még jelenésem van a dokinál és HÉV-ezek, mert csak holnapra lesz kocsink. Talán a hó miatt jobb is.

Sziasztok
Kriszta

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


Sziasztok Lányok!

Nagyon Kellemes, Békés, Álldott Karácsonyi Ünnepeket kívánok Mindenkinek és ha addig nem "találkoznánk" Sikerekben, Egészségben és Boldogságban gazdag Új Évet is!

Puszi,

Susu
Vendég
 



lép
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vas 2011.10.20 13:12-kor.
vas
 
 


Családom nevében békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek:


<!--attachment: mikul_s3-320314.unk*attachment_icon.gif*image/bmp*8.5**mikul%e1s3%2ebmp --><center><pre>
Kép
mikulás3.bmp (8.5 k)</pre></center><!--/attachment-->

Susi
ssusi
 
 


De béna vagyok!!!
ssusi
 
 


Sziasztok!

A mi kis családunk is boldog karácsonyt kíván mindenkinek! Kép

Kriszta

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


Hello!
Egyszerűen nem tudtam jönni Kellemes Karácsonyt kívánni!!Remélem mindenkinek szeretetben,békében és boldogan telt!!!!!
Napközben a lurkóktól nem tudtam estére meg hulla vagyok.Kristófkám szinte csak az ölemben hajlandó létezni...
Kicsit lefáradtam a karácsonyi tortúrától(szó szerint:Isaszeg,Dány,Gödöllő...)


Ja és én is kedvet kaptam ám egy kis süti sütésre.Még 23.-án este sütöttem egy kis vaniliás kiflit(először életemben)és nagyon finom lett.

Kinek mit hozott a Jézuska?Kép

Most időben szeretenék Boldog Új Évet kívánni Mindenkinek!!!!!!KépKépKép

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok lányok!

Ennyire kifárasztottak mindenkit az ünnepek, vagy elutaztatok? Kép
Nekem is kellett egy kis pihi utána! Most már az utolsó darab szekrényeket is összeszereltük, akár jöhet is a baba Kép. Doki szerint már bármikor beindulhat! Tegnap voltam CTG-n, sokat mozgott, de méhtevékenység semmi. Még jó, hogy nem ma kellett menni, nem tudom, milyenek az utak!

Mulassatok jól szilveszterkor nagyon boldog, sikeres új évet kívánunk mindenkinek! KépKépKép

Kriszta

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


Kriszta!
Lehet, hogy szilveszteri lesz a kis bébike? Szorítok nektek!
Egyébként az ünnepek nálunk is kellemesen , de időnként melósan teltek. Tegnap "szabadságot " vettem ki. Ez azt jelentette, hogy egész nap pizsiben voltam . Kétszer is szundítottam napközben és tojtam mindenre nagyívben. Erre váratlanul betoppant a volt sógornőm babázni. Égtem.
Panni! Rengeteg ajándékot hozott a Jézuska. Tomi:kosárlabda, Guiness rekordok könyve, telefon, Dóri szintén telefon, secret woman pizsi,szabadidő ruci, könyvek,
Kata: hinta, építő, lego baby játék, maci, fürdőkádba játék, rucik, stb felsorolni sem tudom. Katának mégis legjobban a csomagolópapírok tetszettek.
A sütihez pedig gratula. Ebben a kifliben Márk is tud neked segíteni. Igaz , akkor egy kcsit lassabban készülsz el.
Ez a zabálás.....!!! eszméletlen!

Én is szeretnék mindenkinek boldog újesztendőt kívánni!!! Mi itthon leszünk az idén.
Susi
ssusi
 
 


Itt az új év, új jót hozzon, régi jóktól meg ne fosszon, de ha az új jót nem hozhat, vigye el a régi rosszat! BOLDOG ÚJÉVET MINDENKINEK!!!KépKép

cicó
 
 


úú
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vas 2011.10.20 13:05-kor.
vas
 
 


Kriszta! Egyben vagy még?
ssusi
 
 


Sziasztok!

Remélem mindenkinek jól teltek az Ünnepek!
Nálunk hatalmas volt a rohanás, de Flóra egész jól bírta, igaz, most egy ideig megóvom a nagy jövés-menéstől, sok volt ez neki mindennek ellenére... még csak 7 hetes!

Kismamákkal mi a helyzet? Jól vagytok Kriszta, Ildikó?

Mindenkit puszilok!

Susu
Vendég
 


Sziasztok!

Jelentem, még egyben vagyunk! Kép Kíváncsi vagyok, csütörtökön mit mond a doki, akkor vizsgálat is lesz, nem csak nst. Hát, néha már elég nehezen viselem, 31.-én pl. egész nap kemény volt a hasam, drukkoltam, nehogy akkor akarjon jönni a baba, mert elég nehéz lett volna akkor megoldani Ádám felügyeletét. De úgy látszik jó kislány és szót fogadott. Kép
Ádám ma a hosszúra nyúlt szünet után megint bölcsibe ment, egész jól bírta a 6 órás kelést.
Panni: nálunk is rengeteg mindent hozott a Jézuska (persze Ádámnak): LEGO, könyvek, Micimackós bárka (azóta azzal fürdik Kép), gyerek-laptop, kártyák, nyomda meg sokminden. Nővérem persze nem tudta visszafogni magát és a picinek is vásárolt Kép.
Végül is 4 féle sütit sütöttem (vagyis 6, mert bejglit 3 félét), de mivel anyósomék meg anyuék is hoztak sütit meg kaját is, lett vagy 10 féle! Egy csomó mindent betettem a fagyasztóba, jól jön majd hamarosan!
Susuka, de jó hogy néha be tudsz nézni Te is! Kép Remélem, én is tudok majd jelentkezni a pici mellet! Kértem kábeles internetet, valamikor januárban bekötik. Azzal bármikor netezhetek, a mostanival csak du. 4-től, ez nem túl jó, mert akkor jönnek haza a fiúk.

Sziasztok, még biztos jelentkezem szülés előtt!
Kriszta

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


Szia Susuka!
Régen hallotunk felőletek és jó, hogy tudtál jönni :-) és , hogy hallhattunk Flórácskáról.
Kriszta! Szóval még egyben. Pedig 1-én -amikor a híradóban bejelentették az év első kisbabáit- gondoltam rátok. Egy kicsit kéreti magát.. De nem baj. Mikorra is vagy elméletileg kiírva? Hajrá! Szurkolok!
Ildi! Veled(tek) mi újság?
Panni! Merre vagy?
Susi
ssusi
 
 


SSusi!
12.-ére, úgyhogy elméletileg még van időnk, majd meglátjuk!
Kriszta

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


ééé
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vas 2011.10.20 13:06-kor.
vas
 
 


Hello!
Kriszta!
Szurkolunk!!!KépKépKép
Ildi!
Tényleg jól elkezdett növögetni a pocid,hajrá!!Kép

Susi!
Itt vagyok,csak mindkét gyerkőc beteg és kicsit lefáradok.Hétfőn azért voltam stepen Andinál,nagyon jó volt,jól esett.
Szegény Kristófkám húzta a rövidebbet,magas láza van reggel-eset,köhög,taknyos és szerintem nyagyon fájhat a torka mert tüszös neki.Valszeg tőlem kapat ael szegény,és akkor nagyon szenvedhet mert én 3(!)hétig gyógyszereken éltem mert annyira fájta atorkom hogy nem tudtam létezni anélkül.
Jársz tornára?
Krizsi elkezdett négykézláb rugózni és elkezdett ülésben hátrafele tolatni(írtó édes).Kata hogy van?

Susuka!
Üdv.ismét a csapatban,remélem minden ok veletek!Gyere ha van egy kis időd!Kép

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!
Ildi! Tényleg szépen alakulsz! Mekkora lehet már a kisbabuci? Hogy rohan az idő!!! Rajtatok kismamákon és a kisbabákon lehet látni a legjobban. Kata is holnap lesz 10 hónapos. És még csak most született.
Panni!
Járogattam tornára, de az ünnepi készülődésben előfordult, hogy nem mentem. Tegnap voltam. Mennem kellene, mert a december számomra egy csomó kalóriát > plussz visszahízott kilókat hozott. Sajnos én csokifüggő vagyok. Még akkor is muszály ennem, ha egyébként nem kívánom, de tudom, hogy ott van... Ildi! Tehát az ünnepek előtti 3 kiló mínuszról csak álmodoztam Kép Most, hogy elfogytak a sütik és megettem az ajándékba kapott bonbonokat végre "fellélegezhetek " és kezdhetem a fogyókúrát előlről. Nem vagyok valami büszke magamra!!!!
Krizsi hamarosan mászni fog!!!! Õ is öregszik!!! Eszméletlen!!! Kata is most kezd mászni. Még csak egy-egy "lépést" tesz meg. És felül, feltérdel, és ritkán fel is áll. Nem kapkodós . Megvárja ,amíg odavisszük az áhított dologhoz. Mert, hogy állandóan kézben van, az tuti!!!! Már amikor nem alszik. Képzeljétek tegnap reggel 10 ig aludt!! Aztán 14 órakor "tízóraizott" 17.15 kor ebédelt uzsi az kimaradt és 20 után vacsizott. Teház csak négyszer volt fenn!!! Nem sok vizet zavart egész nap, mert közötte pedig rengeteget aludt. Ilyen gyereket még nem láttam!!
Krizsnek, Márknak jóbbító puszikat küldök. Szegénykéim, még minket is megkínoz, ha fáj a torkunk... Hát még őket+ plussz jó magas láz.. Köszi.
Susi
ssusi
 
 


Sziasztok!
Köszi a drukkokat! Kép Hát igen, izgalmas ez a finis! Család is mindennap érdeklődik, Ádám meg mindennap azzal jön haza, hogy :Anya, jól vagy, kipihented magad? Tök aranyos! Kép

Ildi!
Tényleg szépen nő a pocakod!Kép Az enyém óriási lett (és csupa csíkKép), és lassan a kismamanacikba sem fér bele!

Panni!
Jobbulást a fiúknak! Krizsi nagyon ügyes! Kép

Tényleg lányok, nehéz ide képet feltenni? Én csak a profilomba tudok, de ha meglesz a baba, tennék majd fel képet szívesen Nektek ide is. Leírja, vagy elküldi valaki, ha nem túl bonyolult? KösziKép

Ssusi!
Jó alvókája van Katának!Kép Fogyókúrához kitartást! Én is örülök, hogy elfogytak a sütik, már amit nem fagyasztottam le.

Sziasztok
Kriszta

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


Sziasztok!

Panni! Jobbulást a kisfiadnak! Remélem gyorsan átvészeli a betegséget!

Flóra jó kislány, de 3 napja nem alszunk semmit éjjel. Szóval 20-21 órás műszakban vagyok, férjem átvette most 3 órát éjjel, hogy azért én is tudjak vmit aludni, de ma már azt mondta, hogy most nem nagyon fog tudni segíteni!
El nem tudom képzelni, hogy mi lehet Flórával, eddig 23.00 és 01.00 között elaludt és csak reggel 6.00-7.00 között kelt. Nem tudom mi történhetett. Nem nyűgös, nem sír, csak ha egyedül hagyom, egyszerűen nem alszik és igényli a társaságot... Tanácstalan vagyok, fáradt és reggelre teljesen lelombozott. Egész éjjel próbálom altatni, de sikertelenül. Kézben néha elalszik, de ha leteszem, legkésőbb 15 percen belül felébred. Hagytam már őt többször egyedül, de megszakad a szívem, fél óránál tovább még nem bírtam, amikor meg visszamegyek hozzá, először tök mérgesen néz rám, aztán meg mosolyog és örömtáncot lejt! Fogalmam sincs, mitévő legyek! Főleg most, hogy a férjem segítségére se nagyon számíthatok...

Van vmi ötletetek, mitől lehet ez? Mit tehetnék, hogy visszaálljon a régi rend? Flóra szombaton lesz 8 hetes!

Puszi,

Susu
Vendég
 


Sziasztok! Kriszta hajrááááááá!KépNagyon édes a nagyfiad!Kép Ildi Te is szépen alakulszKép Panny jobbulást a gyerkőcöknek, gondolom te is nagyon várod már a tavaszt. Susuka, nehéz dolog ez...az én fiam 5 hetes korától aludta át az éjszakákat, de mindig vannak nehéz időszakok. Néha én is tízszer kelek hozzá éjjel - negyedóránként, aztán 1 hét múlva, ahogy jött, úgy elmúlik a nemalvás (ő radásul feláll az ágyban, bámul és úgy bömböl...
Tegnap betöltöttem a 30-at...ilyen vén csirke vagyok márKép Az uramtól velencei utat kaptam a karneválra....ottalvós (2 éjszaka) romantikázós hosszú hétvége leszKép Csak majdnem 2 hónapot kell rá várnom sajna... most megyek tanulni, amíg kicsit alszik Balázs, merthogy dübörög a vizsgaidőszakKép még 25én szigorlatozomKép Szép napot mindenkinek!

cicó
 
 


úú
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vas 2011.10.20 13:06-kor.
vas
 
 


Cicó, jó tanulástKép
vas
 
 


Cicó, boldog szülinapot kívánunk!

Flóra & Susu
Vendég
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?