Új privát üzeneted érkezett!

Helló!

Na, hát én tegnap felhívtam mindkét dokimat, miután ide írtam nektek. Először a hematológust hívtam, mivel most más gyógyszert nem szedek, az ő asszisztensnője azt mondta, hogy ez a szuri biztos, hogy nem okoz ilyet. Utána felhívtam a Kósát, ő is azt mondta, hogy az ő bogyóinak nincs ilyen mellékhatása, pláne, hogy most épp nem is szedem egyiket sem... Hát okosabb nem lettem, viszont a szédülésem sem múlt el, úgyhogy kettő körül hazamentem. Pihiztem, el is aludtam a tv előtt, aztán estére jobb lett. Nem tudom mi lehetett ez, de remélem nem jön vissza. Lényeg, hogy elmúlt. Kép

Fanni,
akkor most végül mikor tudjuk meg tutira, hogy sikerült-e? KépKép

Zozo,
hát nem is tudom mit mondjak, minden elismerésem a tiéd, hogy még állsz a lábadon, nem is értem hogy bírod! Kép
A párodat nem akarom bántani, de azért szégyellhetné magát! Kép

Zsebi,
amit bemásoltál annyira igaz, hogy már fáj! Kép
Reméljük a végső megoldás, a kilépés az "önrontó körből" mindannyiunknál a teherbeesés lesz! Kép

Dzsúd,
de jó, hogy adtál híreket! Kép Nagyon drukkolok, hogy még sokáig legyen elég tejed, remélem a tea meg a bogyó majd segít ebben! Kép
És tessék folyamatosan sok fotót készíteni a babukról, és itt dicsekedni vele sorban! Kép

Kép
baba888
 
 


Sziasztok!
pár sor, csajszikám alszik a teraszonKép jól bekajált.

csak ugorjátok át a sok panaszt, nem akarom rontani a hangulatot.

Dzsúd!
nem semmi h. tudod szoptatni a babákat, ügyes vagyKép
csak így tovább , és drukk a sok tejcsiértKép
hgyan telnek a hétköznapok? bírod? segítséged van?

Stella!
BAba!
nem is hinnétek mit ki nem lehet bírniKép eddig én se gondoltam volna, azért van segítségem valamennyi pl. takarítani sem kell, persze azért nem ülhetek itthon ölbetett kézzel.
csak az éjszakák nehezebbek, nappal még bírom pihenés nélkül, de éjszaka, az katasztrófa.

férj már jobb, a hét eleje óta nem kérdez baromságokat, mert megdumáltuk.Kép

Zozo
Vendég
 


Sziasztok lányok!
Látom ma aktívan irogattok...ez jó.
Én az előbb ébredtem, mert rájöttem, hogy gyorsabban telik az idő, ha éjfélig netezek - tévézek és utána másnap délig alszom. Tegnap délután benéztem a melóba a gyerekekhez. 3 végzős és egy "saját" hetedikes osztályom van. Nem gondoltam, hogy ennyire hiányozhatok nekik. Körbe vettek, kérdezgettek, könyörögtek, jöjjek már vissza, mert így unalmas. Mondtam nekik, hogy leghamarabb 12-én. Õszintén hiányolnak, mind ...rossz tanuló + jó tanuló egyformán. Kellemes érzés volt. Szeretnek!!!! Kaptam csokikákat is :-)
Na szóval a napok lassan telnek, de beosztom az időt, így jobb: délig alvás, kb 3- 4ig délután babakocsi tologatás, meg játszadozás. Utána kutyussal játszadozom. Majd jöhet a vacsi + a párom és este net + TV.
Úgy érzem a jövő heti tesztem negatív lesz, nem reménykedem, de nem is jár ezen az eszem.

Fanny: mikor tudod meg, hogy lesz-e baba? Én is feküdtem már ab-kal, utáltam őket....

Nekem a dokim azt mondta, hogy kb 3 hónap, míg a petefészkek kisebbek lesznek. És vigyázni kell emiatt a fizikai megterhelés kizárva.

Lányok. Ti mivel foglalkoztok??? (oly keveset tudok rólatok)

Sziasztok

Gina
Vendég
 

 
 

Fanni!
Mi az hogyha eseteleg terhes lennél, az vagy!!!!
Azt nem tudom meddig nem lehet dolgozni, de Stella a 12. hétig otthon volt, szerintem én se mennék addig, bár utána se nagyon. Kép

Zozo!
Fel a fejjel és kívánom hogy a munka része is hamar megoldódjon, nem szabad ennyit vállalni. Kép

Gina!
Megy az idő... meértem hogy hiányoznak. Kép

Wish!
Ez szuper akkor hétfőn fel is hívom és egyeztetek egy időpontot. Kép


Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Wish!
Telefon volt? Mit mondtak????
Kép

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


ZsebiKép
Béna voltam és elfelejtettem, hogy egyig lehet csak hívni. Majd hétfőn felhívom.

wish
 
 


Zozó,
hát persze, ha az ember rá van kényszerülve, akkor biztos többet bír, kihozza magából a maximumot. De meddig? Azért büntetlenül nem lehet túlhajszolnia magát az ember lányának, mert a szervezet beint. Kép Szóval csak vigyázz magadra, mert a babódnak egészséges anyuka kell, aki tud körülötte ugrálni! Kép

Gina,
én egy cég pénzügyén dolgozom, és mellette csinálom a búbos kemencés cégemet.
Jó érzés lehet, hogy hiányzol a tanítványaidnak, ez azt jelenti, hogy jó pedagógus vagy, szeretnek a gyerekek. Kép

Lányok köszi a sugarakat, úgy néz ki meg is jött. Hát elég régóta nem örültem már ennek így. KépKép De most jó a tudat, hogy rendben mennek a dolgok. Kép
Amúgy este jutott eszembe, hogy mikor Kósával beszéltem, mintha valami olyasmit mondott volna, hogy ha ez nem mensis előjel, akkor nem tudja mitől van, mert a gyógyszerek nem okozzák. Elsiklottam felette, mert a gyogyik hatására figyeltem. De este eszembe jutott, hogy mivel én sose szedtem ezelőtt fogigátlót, meg itt ez a szuri is, hát lehet, hogy most nem görccsel jelez, hogy megjön, hanem így. És...! Kép

Jó hétvégét nektek! Hétfőn nem jövök, megyek aneszetes vérvételre, meg az aneszteziológiára is a Nyírőbe. Most fogok először ott járni.

Kép
baba888
 
 


Sziasztok lányok.

Fanni!
Mizujs veled? Mesélj!

Lányok, mitől lehet az, hogy fájnak a melleim? Nem oly nagyon...inkább feszülnek. Nektek is volt így??

Jelentkezzetek!

Gina
Vendég
 


Kép

Õ itt az én kis haverom, Zolika..6 hónapos. Mindennap jókat játszunk, sétálunk

Róla vettünk mintát...:-)))

Csinike, ugye?
Vendég
 


Gina!
A melled feszülhet a progi hormontól nekem is feszült. De reméljük neked a manócskák okozzák odabnet. Kép
Aranyos Zolika. Kép a képen a háttérben Te vagy vagy a kisfiú anyukája?

Fanni!
Mi a helyzet veled???????

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi!
Köszike. Bizti a hormontól fáj. A manócskák (ha vannak is) majd csak később okozhatják ezt...olvalstam
A háttérben én vagyok, persze nem voltam felkészülve a fotózásra (lásd a hajam állapotát)
Amúgy mi van veled?
Gina
Vendég
 


Gina!
De jó akkor már tudom milyen is vagy! Szuper!
Velem nincs semmi leszámítva az alábbi történetet. Velünk mindig történik valami, de soha nem túl jó. Kép


Szóval a történetünk. Volt egy szekrénysorunk, amit még
anyuéktól hoztam el mikor elköltöztem nem mai darab, de jó
volt a célnak megfelelt, mindig tudtuk szeretnénk majd egy
újat venni, de eddig se pénzünk nem volt rá se annyira nem
is foglalkoztunk vele. Múlt hét végén elmentünk
számítógéphez széket venni (anyuéktól kapjuk) és elfáradva
megpihentünk egy széken (ami egyébként nagyon rosszul nézett
ki) és kiszúrtam egy szekrénysort, hű mondom a páromnak nézd
csak milyen szép. És egyből szerelem lett.... jött az eladó
segíthek, modntuk hát ezt nézzük de .... erre az eladó ez az
utolsó darab már nem is gyártják... ha gondoljuk akkor
keddig félreteszi és ha kell akkor addig menjünk be fizetni.
Hát így is lett belementünk, bár a régi szekrényemért a
szívem szakadt meg (én ilyen hülye gyűjtögetős vagyok).
Aztán szombaton hozták is a szekrényt.


Két tök rendes szállító volt mire mondják a helyére is
teszik úgy ahogy szeretnénk csak mondjuk mi hova menjen. Hát
én közben ahogy megyek be a szobába oldalról az egyik elemet
megpillantva látom hogy jjavítva van a szekrény, a szavam is
elállt ilyedtemben. Nagyon durva volt.... aztán a szállító
hát végülis nem látszik na én akkor kikeltem ne haragudjon
de 160 e ért az ember elvár egy minőséget.. mire megértőbb
lett és mondta írjam rá a szállítólevélre és ő tanusítja,
majd hívtam a boldot közölték hogy 10 e forint engedményt
tudnak adni (csak úgy látatlanba már ez gyanús) mire én hát
az kevés mondták akkor hívjam a főnöküket és beszéljem meg.
A faszi egy rettentően korrekt pasas volt és végül 20e
kedvezményben kiegyeztünk tulajdonképpen nem látszik, de
azért a tudat, hgoy sérült. És a pasi mint aki arany tálcán
hordoz olyan gázul érezte magát.Még azt is felajánlotta hogy
ha gondolom akkor a pénzt most azonnal házhoz hozzák mondam
ráér hétfőn bemegyek.

Szóval aztán nagy pakolás volt, de végül szépek lettünk.
Szerintem.

Aztán a függönyt most varázsoltam vissza tök fáradt vagyok a lábam annyira fáj a sok állástól, de hát ez ezzel jár. Karácsonyra legalább megvan a nagytakarítás. Kép

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Gina, Zsebi,

köszi az érdeklődést, megszántak és "eltávozást" kaptam hétvégére: tegnap reggel hazamehettem és ma estére kellett visszajönnöm. Bár tegnap eléggé nyomott és rosszkedvű voltam, mert alul egy kicsit fájdogált a hasam (nem volt vészes és inkább úgy fájt, mint mielőtt megjön, de enyhén), csak idegesített a dolog, úgyhogy nem tudtam felengedni. Meg az a baj velem,hogy én mindig mindenben a legrosszabbat látom... Ma délelőtt is fájdogált egy kicsit, de du.óta ismét semmi bajom, remélem, ennyi volt! Most egyébként "hawai-jozom" a kórteremben, hétvégére ugyanis egyedül maradtam, úgyhogy most épp Cobra 11-et nézek a kölcsön kistévén és Nektek írok... A XXI.század csodája!! A holnapi vérvétel eredménye miatt már nagyon izgulok... na jó, még inkább nem is gondolok rá... Azért drukkoljatok nagyon, hogy pozitív legyen és mielőbb hazaengedjenek!!!

Amint tudok valamit, beszámolok a fejleményekről, addig is puszi Nektek: Fanni
fanny1
 
 


Fanni!
Még szép, hogy drukkolunk!
Én nagyon nagyon nagyon bízom benned. És a hasfájástó ne ilyed meg gondolj csak bele azért ott ilyenkor szépen elindulnak a dolgok és nő ez tágul az szóval szerintem ennyi belefér. Sok lány írta már hogy fájt az alhasa és ott van a baba. No para. Szép éjszakát és még szebb reggelt! Kép

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Fanni!
Már vártam a jelentkezésed.
Örülök hogy jobban vagy...Szorítok avérvétel miatt. Majd értesíts amint lehet. Pihizz sokat. pá

Zsebi!
Egy jó bútor is jó hír. Hát érdekes helyzet volt, de legalább megvan a bútorod, ami teccik és olcsóbb is lett.
Én inkább bébi-bútort vennék ...

Szió
Gina
Vendég
 


GinaKép
Mellfeszülés normális, ne aggódj miatta!
Drukkolok nagyon!

FanniKép
Neked is nagyon drukkolok!!!
Írd meg majd a vérvétel eredményét, mert nagyon izgulok értetek!

TralllalaKép
Mi a helyzet veletek?
Pihiztek és alakítgatjátok a babaszobát?

Pécsen tegnap volt bababörze és sikerült vennünk két kis autósülés-hordozót összesen 14 e Ft-ért.
Ha kimosom a huzatokat nem is fog látszani rajtuk, hogy használtak!
A héten valószínű megvesszük a kiságyakat is, úgyhogy alakulnak a dolgok!

Éppen ideje is, mert vészesen fogy az energián. Az éjszakáim borzalmasak. Hülyeségeket álmodok össze-vissza és ez még a jobbik eset, mert ekkor legalább tudok aludni.
Nappal meg hulla fáradt vagyok!
Ha ez így megy tovább, otthon kell maradnom!
Stella

Kép
stella9
 
 


Sziasztok Lányok!

Bocs hogy nem jelentkeztem, de annyira ki voltam idegileg, (még mindig kicsit, de már jobb), hogy nem volt lelkierőm semmihez.
De ma olyan hírt kaptam amit muszáj megosztanon veletek, bár egyelőre titok,-))
A legjobb barátnőm, aki jövő májusban 39 éves lesz és nagyon nagyon elvolt keseredve, hogy neki nem lesz gyereke, mert évek óta nincs fix pasija, felhívott, hogy TERHES. Véletlenül persze egy "félrelépés" után.Ez nem minden. IKREK!!
A pasi (mármint az apuka) is lelkes és örül, bár házasság stb nem lesz de azt mondta fizet neki dadát, segítségnek.
Hihetetlen mi?
Kicsit bepánikolt, hogy mi lesz, mert 2 gyereket egyedül felnevelni nem semmi, de azért mindenképpen megtartja.
Most aztán bele kell húznom, ha azt akarom, hogy együtt játszanak a gyerekeink...
lillus
 
 


Sziasztok! Kép

Zsebi!
Véletlen nem a Kikában jártatok? Ott történnek ilyenek...Azért biztos szép a bútor és ha nem látszik, nincs is jelentősége annak a hibának! Kép

Fanni!
Nagyon szorítok!!!+++++++++++++++++++++++++++

Lillus!
Nem semmi, amit írsz! Annak különösen örülök, hogy az apuka is lelkes! Kép

Stella!
Mostanában jutott valamikor eszembe, hogy még nem írtál "álmos" élményeket, pedig ilyenkor már jönnek rendesen a "jobbnál jobb" álmok. Kép Küldök Neked energiát az éteren keresztül, de ha már nagyon fárasztó a munka, szerintem jobb lesz otthon maradni! Kép

Gina!
Édik vagytok a kis haveroddal! Kép
hajnesz
 
 


SziasztokKép

ZsebiKép
Sajnálom, hogy sérült a bútor, de ha nem látszik, akkor talán nem olyan nagy gáz és nagyon ügyesen elintézted, hogy kapjatok rá emiatt árengedményt.
De biztos nagyon szép lettKép

LillusKép
Nem semmi sztori, az külön jó, hogy az apuka is lelkes, még bármi lehet akkor a dologból nem?

StellaKép
Ügyesen vásároltatok Kép
Hülye álmok, majd küldök rosszáloműzőt esténként mielött lefekszem aludni. Ha fáradt vagy szerintem se dolgozzál, inkább maradj otthon a te egészséged és a fiúk biztonsága mindennél fontosabb.

FanniKép
HCG-t mikor néznek megint? Nagyon drukkolok. Jó ez a modern technika Kép

wish
 
 


Sziasztok lányok,

gondolom sejtettétek, de a jó hírrel már előbb jelentkeztem volna... Nem sikerült, kriminális 1.1 volt a HCG, szóval semmi remény már.. Lehet, hogy furán hangzik, de megkönnyebbültem... Az első sokk után, amikor még sírni sem tudtam, jól kibőgtem magam és épp jókor jött anyukám és lelkiztünk egy nagyot, aztán azóta valahogy könnyebb és túltettem magam a dolgon.. Most ezt biztosan furcsálljátok, de tényleg! És lehet, hogy nagyon önzően hangzik, de most sokkal jobban sajnálom magamat, hogy ilyen helyzetbe kerültem feleslegesen!! és hogy mikorra fogok rendbejönni! Holnap reggel csinál a dokim egy UH-t és ha ott nem lát "valami szörnyűséget", akkor hazaenged.. Hát, nagyon jó lenne, egész más lenne otthon gyógyulgatni, dehát nem olyan könnyű ám innen megszabadulni! Hát, ez van, lehet, hogy furcsa Nektek, de tényleg megkönnyebbülten és valahogy én eddig sem hittem el igazán, hogy sikerült, valahogy nem éreztem legbelülről...
Sajnálom, hogy nem tudtam jobb hírekkel szolgálni, dehát ez van!

Puszi: Fanni
fanny1
 
 


Fanni!
Nagyon sajnálom. Egész nap drukkoltam, de hát nem ezen múlott. Mindegy, nyugi, majd legközelebb sikerül....Kitartás! Sok pihi, gyógyulgass.
Én nem sokat gondolkodom a pénteki teszten, de szerintem negatív lesz. Mindenesetre nem reménykedem :-(
Jók legyetek.....
És persze csizmát pucolni...mert jön a Mikulás.

Gina
Vendég
 


Fanni!
Sikettem jó híreket olvasni, és szomorú vagyok. Tényleg jó lett voldan, de .....
Az mindenképp igaz, hogy az ember a bizonytalanságnál még a nemet is jobban elviseli és megkönnyebbűl, hgy vége egy "rémálomnak". De én azért küldök neked sok energiát, mert nem könnyű ezt feldolgozni. Nagyon szorítok holnapra, hogy legalább ne találjanak semmi "szörnyűt"
Puszi.
Kép

Az északához pedig kívánom hogy minél előbb eljöjjön az álommanó, mert nagyon rossz lehet egyedül most a szeredteidtől távol. Kitartás mindjárt mehetsz haza!Kép

Gina!
Én is szívesebben rendezném a babaszobát, de az még várat magára így kiélem magam a mi szobánkon.


Stella!
Pihenés pihenés. A múltkor volt a tv-ben egy műsor ott mondták hogy a terhesek nem alaszank olyan mélyen és ezért álmodnak sokat.

Lillus!
Hihetetlen bizony, de látod bárkivel megtörténhet a csoda! Szóval légy vidám jókedvű, mert a gyerekek azt szeretik. Kép

Hajnesz!
Nem a Kikába. Kép

Wish!
Gyere el és nézd meg milyen a butor. Kép Szeretettel várlak benneteket a pároddal. Kép
Hála Istennek nem látszik, ha látszott volna nem vettük volna át.

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Gina!
Tessék bízni, kell a pozitív hozzáállás!!!!!
Én nagyon szorítok, mert eddig most olyan szép siker széria volt, nem lehet az évet csúnyán befejezni. Kép

Lányok!
Mindenkinek küldök egy ilyen pirossapkás télapót! Kép

Kép

Kép

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Fanni, nagyon sajnálom. Megértelek, nem tartunk önzőnek. Örülök, hogy Anyukád jókor volt melletted. Kívánom, hogy minél előbb meggyógyuljon a lelked!!!Kép
hajnesz
 
 


Wish!
Apropó! Telefon? Telefonáltál vagy kaptál levelet?

Tessék megírni a jó hírt hogy minden a legnagyobb rendben.

ZsebiKép

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


ZsebiKép
Valamiért nem tudtam ma felhívni a dokit. Csak csengett a telefon, de nem vették fel. Majd holnap megint megpróbálom. Biztos minden rendben van, különben már tuti hívtak volna.
Majd felhívlak és megbeszéljük, mikor megyünk el szekrénynézőbe, jó?

wish
 
 


Fanni
Ez hihetetlen! Sajnálom, hogy így alakult és drukkolok, hogy az UH-n ne lássanak semmi rosszat!
Sok erőt kívánok neked a továbbiakhoz!!!!!

WishKép
Látom kezdesz visszatérni! Olyan szótlan voltál az utóbbi időben! Hiányzik a régi Wish!

ZsebiKép
Szerintem jobb is, hogy nem alszok mélyen, mert így tutira nem fordulok hasra, még véletlenül sem.
Te milyen mélyen alszol mostanában? Drukkolok neked is hasonló álmokért Kép!

Stella

Kép
stella9
 
 


Kedves Fanni,
Nagyon sajnálom, hogy így alalkult! Remélem napról napra erősebb leszel, és a következő próbálkozásba már újult erővel fogsz belevágni!

Stella Kép
Az alvást ne is emlegesd! Főleg a hasonfekvést ne, annnnnnyira nagyon hiányzik Kép Nálunk szinte minden okés, attól eltekintve, hogy délutánra már olyan nagyon szúr a jobb bordáimnál valami, hogy moccanni sem bírok... tegnap voltam dokinál, mondta ez már így marad, reméljük még majdnem 2 hónapig. A csajok szépen nőnek, Zsófi egy héttel a kora előtt jár, kb. 1,6 kg, Luca pont megfelel a korának, kb. 1,5 kg, még mindig fejjel lefelé ficánkolnak mindketten. A doki szerint február közepéig nem húzzuk ki, a január vége a valószínű.
tralllala
 
 


Sziasztok Kép

Fanni,
tegnap valahogy átsiklottam azon, amit írtál. Hiába, a rossz hírt nem akarjuk tudomásul venni. Sajnálom, hogy nem sikerült, mostmár akkor azért szurkolok, hogy hamar elmúljon a hiperstimud és mehess haza a családodhoz. Aztán a következőre majd jobban drukkolunk.

Én beszéltem a genetikus dokival, elvileg postázva van a levél és mindent rendben találtak.
Ennek azért nagyon örülök, remélem a négyes szám mostmár nyerő lesz nálunkKép

wish
 
 


Sziasztok lányok.
Remélem mindenkinek hozott valami finomat a Mikulás :-)
Érdekelne, hogy közületek kinek milyen okból volt szüksége a lombikra. Nekem a PCO-miatt alig van ovulációm. Ezért. Nálatok mi volt a fő gond? És esetleg aki már túl van 1-2 sikertelen lombikon, az tudja, hogy miért nem sikerült? Ja és akinek sikerült: mi a titka???? :-)
Bocs hogy ennyit kérdezek...
Gina
Vendég
 


Wish!
Jó.Kép
Azért ez szuper, hogy nem lehet őket elérni. Én meg jól itthon hagytam a doki névjegyét és ma sem kértem időpontot, attól félek már nem is fogunk beférni idén.Kép De a saját hülyeségem ez van.

Stella!
Én úgy alszom mint a mormota. Mióta járok az én kedves nénimhez nagyon sok mindent másképp látok és megnyugodtam teljesen jókat alszom. Kép

Tralllala!
Ez nagyon jó hír, mármint hogy minden rendben. Remélem azért a kismanók összébb húzzák magukat hogy neked is kényelmes legyen. Kép

Fanni!
Mi volt az uh-n? Remélem a mai hallgatásodnak nem megint rossz híre lesz. Kép

Gina!
Nekünk a párom rossz spermaképe miatt kell lombik. Kép Velem minden renben elvileg, még a genetikát megnézetjük aztán nincs tovább vizsgálat. Kép
Az elsőnél annyira kevés és rossz minőségű volt a sperma hogy nem lettek szépek az embriók ezt kaptam magyarázatnak ezért nem sikerült a másodiknál magyarázat nem volt a harmadiknál meg minden olyan szép volt, hogy senki nem érti miért is nem vagyok terhes. Hát én sem....
Sajnos nagyon ritka hogy tudnak a miért kérdésre válaszolni. Igaz nekem még nem sikerült, de egy év fórumozás és három sikertelen lombik megtanított arra, hogy nincs recept. VAn aki végig fekszik és sikerül van aki végig dolgozik pörög ezerrel és sikerül. Van aki fekszik és nem van aki nem fekszik és nem sikerül. Van aki tömi magát vitamminnal és sikerül van akinek nem.... sajnos nincs tuti recept, csak van egy két olyan dolgog amit érdemes megtenni a cél érdekében. (Sok fehérje, azért kiméletes életmód)

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


GinaKép
Nálunk is a párom rossz eredménye miatt kellett a lombik.
A sikertelenségre épp úgy nem volt magyarázat, mint a sikerre.
Bízni kell és pozitívan hozzáállni!
Stella

Kép
stella9
 
 


Sziasztok!
Még egy kérdésem lenne: hány millió kiskatonát számoltak nálatok??? Mennyi volt az a kevés?
Gina
Vendég
 


Sziasztok Lányok,

köszönöm a bíztató szavakat, de én tényleg meglepően könnyen túltettem magam a dolgon, remélem, ez később nem fog visszaütni...
Tegnap délután hazaengedtek a kórházból, úgyhogy most ennek nagyon örülök és élvezem az itthonlétet. A jobb oldali petefészkem egész szépen visszahúzódott és a bal is már több mint 1 cm-rel kisebb lett, úgyhogy remélem hamarosan teljesen rendbe jövök. Pénteken azért még vissza kell mennem egy HCG vérvételre, bár szerintem sok értelme nincs, de a dokival is beszélnem kell, mert tegnap úgy elszaladt, hogy nem is tudtam megkérdezni tőle, hogy mit szabad és mit nem. Mindenesetre a héten még itthon pihizek, aztán ha pénteken minden OK lesz, akkor hétfőtől megyek dolgozni, még ha nem is teljes erőbedobással... Az Utrot és a Duphastont egyébként még péntekig szednem kell, minedezek ellenére ma már kezd megjönni, felhívtam a dokit, de azt mondta, ez nem gond és pénteken találkozunk, hallotatok már ilyet? Hát, ez van velem.

Gina,
nálunk komplikált a probléma, mi mindketten problémákkal küzdünk: nekem gyógyszer nélkül nincs petesejt érésem és mindkét petevezetékem is el volt záródva, amiből egyet tavaly át tudtak fújni, de nincs rá garancia, hogy azóta nem záródott el ismét.. valamint a férjem spermaképe sem jó (bár most a lombiknál volt eddig a legjobb, 5 millió, de ez is csak az ICSI-hez volt elég..)
Nagyon szorítok Neked, hogy tényleg sikerrel fejezzük be ezt az évet!!

Puszi: Fanni
fanny1
 
 


Gina!
Nekeünk általában mostmár (kopp-kopp-kopp) olyan 5 millió jól mozgó spermánk van.

A kevés az egy fogalom itt. Elvileg ha a nővel minden rendben akkor 12 millió fölött inszem van és 12 millió alatt lombik.

Fanni!
Örülök, hogy minden rendben van veled!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok Kedveseim Kép

Fanni
Nagyon sajnálom a történteket, remélem, hamar rendbe jössz, és jó olvasni, hogy lelkileg jól vetted az akadályt.Nagy ölelés.

Wish Kép
Igen, igen, kicsi a világ, mikor olvastam Viki levelét, majd leestem a székről, hogy Ti ismeritek egymást Kép ez vicces nagyon.
Örülök, hogy a genetikai eredményetek okés, innentől arccal előre a Bébikért Kép

Gina Kép
Aranyos a kis haverod Kép
Én egy reklámügynökségnél dolgoztam, stressz a köbön. Nekem is PCO-m van + elzáródások a petevezetékeim fölött, valószínűleg korábbi petefészekgyulladás szövődménye. Inszemet nem is javasoltak, jöhetett rögtön a lombik és most már lassan 9 hetesek az Ikreim Kép Kép Úgyhogy PCO-val is sikerülhet!!!Kitartás!!!

Zsebike Kép
Imádom a képecskéidte, mindig megmosolyogtatsz velük Kép Krizsánál voltál mostanság??

Stella, Tralllala Kép
Alvás...hát igen, egyre nehezebb lesz, szegénykéim, próbáljátok meg félig ülve, jól kitámasztva a hátatokat, nekem már csak úgy metn az utsó 2,5 hónapban, valamennyire meg lehet szokni. Most pihenjetek, amennyit csak lehet, ezt főleg Stellának mondom, mert gondolkodik, meddig is dolgozzon - hagyd abba, sztem, mert a szülés után a mostani pihenésetek apró töredékét fogjátok csak "élvezni". Tudom, előre nem lehet kialudni magatokat, de pihenni, rákészülni azért lehet valamennyire. Nagyon fárasztó lesz utána az állandó éjszakázás, etetés, stb. Kitartás!!! És szorítok, hogy minél tovább bent maradajanak a lányok, fiúk. Tényleg, hányadik héten is jártok most????

Baba Kép
Neked most miért kellett, hogy megjöjjön?? El vagyok veszve..

Mi amúgy jól vagyunk, a védőnő és a gyerekorvos is mindig megdícséri a Húsgolyókat, hogy szépen nődögélnek, mára behozták az időre született kortársaikat a kis Ügyesek. Ma tök jó napm volt: este tudtam mélyen aludni azt a párszor pár órát, délelőtt wellness-eztem picit, míg anyukám levegőztette a Kicsiket (értsd ez alatt, bezárkóztam a füribe egy órára Kép), a du. is nyugisan telt, kivéve egy órát, mikor egy oltári alvás után Mindketten ugyanabban a pillanatban kezdtek el sakál módon üvölteni, de tök egyszerre, nem tudtam, mi lehet Velük, majd kiderült, hogy nem várt módon éhesek, méghozzá valószínűleg az előtte 1,5 órával beadott C-vitamin cseppek miatt (taknyosak kicsit)...majd mitán orvosoltam a "bajt", helyreállt a ház nyugalma Kép plusz Apa is korábban hazért ma, és most éppen rizsfelfújtat csinál nekem Kép ezek után félő, hogy kemény éjszakánk lesz a Kicsikkel, túl szép lenne egy nyugis este KépKép

sok puszi Nektek,
Dzsúd
dzsúd
 
 


Dzsúd!
Hát novemberben voltam, akkor beszéltük meg a genetikát és hogy ő mielőbb kezdené, de mondtam hogy én emberből vagyok és pihenni kell a lelkemnek, mondta februárban a genetikai elredményekkel mindenképp vár vissza. Kép

Örülök, hgy szép volt a napod, azért én kívánom az estéd is jól sikerüljön és szépen nyugiba teljen az éjszaka. Kép

Wish!
Ma telefonáltál?

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Wish!
Kép?????????????????

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Kép

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Na jó ha mindenki alszik ma este én is megyek, de előtte Megasztart nézek! Kép

Kép

Kép

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebike Kép
Ilyen csíkos pizsid van? Kép
Nem merem elkiabálni, de csont nélkül leraktam aludni a két gyerkőcöt... hosszú még az éjszaka, de talán...holnap referálok Kép

puszi és jó éjt!
Dzsúd
dzsúd
 
 


DzsúdKép
Annyira vicces volt, amikor Viki mondta, hogy egyszerre szült egy másik ikres kismamival, akit Juditnak hívnak, a babák neve meg Vilimi Levente és Vilimi... a Csengét már egyszerre mondtuk Kép
Aztán közösen megnéztük megszeretgettük Levi és Csenge fényképeit, hogy biztosak legyünk a dologban.

De tényleg annyira kicsi a világ Kép Ma is a dokimnál a mellettem ülő nővel beszélgetek, és kiderült, hogy évekig egy utcában laktunk Fehérváron. Döbbenet Kép

ZsebiKép
Hova kellett volna telefonálnom? (elvesztettem a fonalat)
Levél nem jött ma sem, de végülis mindegy, majd megjön, a lényeg, hogy minden rendben van.

Dokimnál megbeszéltük a januári kezdést. El kell mennem megint egy rahedli vérvételre (hormonok, teljes vérkép). Basszus, remélem nem fogom elfelejteni időben levetetni Kép Külön jó, hogy a 2-4 nap közötti pontosan karácsonyra fog esni. Örülni fognak nekem a kórházban, de majd viszek nekik bejglit vagy valami Kép

GinaKép
Nélunk is a kiskatonákkal van a baj. Kevés (3-5 millió) és és nem is mozognak (csak 10-20%) és mellette nagyon sok az abnormális szerkezetű (75% deformáltak). Jó kis buli lehet odabenn, egy csomó (azaz kis csomóKép) tolokocsis rokkant spermium fogócskázik Kép Nem csodálom, hogy a petesejtjeim válogatósak és nem tszetett egyik sem.

wish
 
 


Sziasztok lányok!
Na, holnap vérvétel. De asszem kár reménykednem.
Ma erős fejfájásra ébredtem, rossz a közérzetem, és szerintem ez annak a jele, hogy megjön a menzeszem. Meglepő lenne, hogy a 27. napon jön meg...Edddig leghamarabb a 35. napon volt. Á, nem lesz ebből baba :-(
És a legszomorúbb az, hogy a párom teljes mértékben bízik a babában. Ha beszélgetünk, azt mondja: "Szivem, mit aggódsz, lesz babánk, tudom, érzem" Szegénykém, csalódást kell neki okoznom.
Az már más kérdés hogy én hogy érzem magam....
Szerintem még 30 évesen sem lesz gyerekem :-(
Na jó, ne nyavajogjak itt nektek.
Kitartás.
Jelentkezzetek.
Gina
Vendég
 


GinaKép
Ne add fel!!!
Az eddigi ciklusaid hosszát pedig végképp ne vedd alapul, mert most nagyon megmahináltak ott bent mindent!!!
Nagyon drukkolok!!!

DzsúdKép
Igyekszem szem előtt tartani, amiket mondasz.
De olyan összetett a munkaköröm és annyi minden van, amit tapasztalatból és helyismeretből lehet csak megoldani...
De ez már legyen az utódom és a főnököm gondja.
Igazából még bírom és ha eljön az idő, egy percig sem fogok habozni, hogy otthon maradjak-e!
Ma vagyunk pont 22 hetesek Kép!

A Kis Húsgombócaidhoz gratula! Tudom, hogy nem könnyű, de remekül csinálod!!!

ZsebiKép
Ma csináltunk otthon képet Apa telójával. Most nálunk van az infrapont, úgyhogy asszem hétfőn fel tudom rakni Kép!
Stella

Kép
stella9
 
 


Sziasztok!

Dzsúd,
a fogigátló és a stimu közötti pár napban vártam, hogy megjöjjön, és végül jött is. Kép Csak azért, mert valahogy megnyugtató a tudat, hogy "előírásszerűen" mennek a dolgok. Kép
Azóta már kapom a szurikat, hétfő óta. Szombaton kell felhívnom a dokit, hogy vasárnap mikor menjek az első ultrahangra petéket nézni. Kép
Tegnap végre megvettem egy kis könyvesboltban a Lelki köldökzsinórt! Már mindenütt kerestem amerre jártam, de nem volt, elfogyott. Ma elkezdem olvasni. Kép

A napokban elég rossz a hangulatom, folyton görbül a szám, ez a hormonok miatt van? Kép
Az a baj, hogy annyira elfoglaltam magam a gyógyszerek szedésével, meg azzal a tudattal, hogy ezzel lesz babám, hogy egyértelműnek is vettem. És valahogy most tudatosult bennem, hogy simán lehet, hogy nem sikerül. És ettől most kicsit ilyen vagyok Kép, de igyekszem nem ilyen hülyeségekre gondolni, mert eddig olyan jó volt.

Úgyhogy Gina, te meg ne ásd már el magad a célegyenesben! Csak mert rossz a közérzeted... ez lehet a hormonok miatt is. KépÉn mindent arra fogok. Kép
Tessék követni a párod példáját, és bizakodónak lenni!
Inkább nyugtasd meg a babócákat, hogy mindjárt jó kedved lesz!
Kép

Kép
baba888
 
 


Ja, Dzsúd,
azt akartam még kérdezni, hogy melyik rekl.ügynökségen dolgoztál? Én is egy ilyenen...
Kép

Kép
baba888
 
 


Sziasztok,
ez az első hozzászólásom a topic-hoz. A vizsgálatok elején tartunk, és még nem döntöttük el, hogy melyik intézetnél vágjunk bele a lombikba. A kérdésem, hogy Kaáli vagy OGYIK, Szabolcs utcai meddőségi központ? Tudnátok segíteni ebben a kérdésben?
monyo
 
 


Baba Kép
Te szegény..akkor van pörgés nálad rendesen...adj emil címet, priviben megírom, hol dolgoztam, jó?

puszika
dzsúd
 
 


Csengi és Levi 8 hetesen KépKépKép
dzsúd
 
 


Csengi és Levi 8 hetesen KépKépKép
dzsúd
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?