Új privát üzeneted érkezett!

Nikcsi
Próbáld ki a bimbóvédőt, amit adtam, semmit nem veszítesz vele.

Lányok, azt hiszem nem vagyok egy konyhatündér, sokkal egyszerűbb volt szoptatni, mint fél vagy egy órát készíteni kaját. De az is lehet, hogy nekem mindenbe bele kell jönnöm. Az almát már megszoktam, erre a védőnő mondta, ha kemény a kakija, ne adjam, inkább szőlőt. Hát ettől sem lett jobb a helyzet. A főzelékezést most kezdtük. Ki kell találnom, hogy akkor most mikor, mit adjak és mennyit, mikor szoptassak. Egy kis kajához úszik a konyha, mert megfőzőm a krumplit, megpucolom a szőlőt, kimagozom, összeaprítom, kevéshez teszek krumplit, mert most szoktatom hozzá, maradék gyümi üresen. HÚÚÚ. Remélem hozzászokom. Egyszerű lenne kész bébiételt venni, de nem akarom feladni, mert nehezen indulok be, viszont elég kitartó vagyok, és rendszert kell belevinnem (mérnökök!!!).

Cory
Te hogy bírtad, úgy tudom, te nem szeretsz főzni? Én még valamennyire szeretek, bár nem mindegy, hogy mit.
boglarka
 
 


Ja és Nikcsi...
Eléggé be veszi a szájába Kori a cicidet? Mert néha nekem is fáj, ha nem sikerül jól beadnom Fanninak, de akkor kiveszem és újra próbálom.
boglarka
 
 


Boglárka: hát úgy, hogy én bébiételeztem Kép Órákat álltam a polcok előtt olvasgatva, miben mi van, mit kaphat már...
Én úgy etettem őket,h ogy volt egy-egy kvázi fix pont az életünkben. Pl dél körül ebéd, 6 körül vacsi. Szopi ment továbbra is igény szerint, de ezekben az időpontokban szopi után megkínáltam kanalassal.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 

 
 

Boglarka!
főzz egyszerre magatoknak
neki "simán", a többit meg utófűszerezve, feljavítva megeszed te.
bár én nem szeretem a krumplit, Kingával anno rengeteg krumplipürét ettem, répával, céklával egyebekkel, legfejjebb egy kis husit süröttem még magamnak mellé
szilvamag
 
 


Viki
Gratula az uncsihoz! És a menyed hogy' tetszik? Kép

Szilvi
Buli Kép Enikő a főnökasszony... Kép

Niki
Szopi Kép
Azt hiszem ha már ennyire utálod az egészet (érthető módon!), akkor kár erőltetni... Nézd úgy, hogy 9 (!!!) hónapos koráig tudtad szoptatni, nekünk még eddig sem sikerült. Kép
Majd a kistesónál máshogy alakul - én mindig ezzel vigasztalom magamat.

Boglárka
Az elején tényleg nehéz picit, de én már nagyon élvezem a főzőcskét - illetve élvezném, de Sebinél kicsit nehéz, de hát ő nem egy hétköznapi eset.
Szóval én máig külön főzök neki (riktán eszünk olyat, amit kaphatna). Hétvégén feltankolok neki a piacon mindenféle zöldséget, aztán hétközben azt variálom.
Ja, és szerintem nem kell külön vacakolni, hogy egy kiskanál az újból, aztán utána sok kiskanál a régiből, én azt a pici újat mind belekevertem a sok régibe, aztán ha nem volt gond, másnap többet és többet kevertem bele.
Mindig megkóstolom amit főztem neki, és egész jók, szerencsére ő is szívesen eszik. PL. most a cékla az új, mindjárt rakok fel képet az eredményről!!!
Aztán ma vettem pár szem gesztenyét, holnap azt is megkóstoljuk.
(Nikcsitől kaptam kölcsön egy főzőcskézős könyvet, egész jó receptek vannak benne, majd átadom Nikcsi engedelmével, és akkor onnan is lehet ötleteket meríteni.)
Amúgy szívesen fogadja a kanalasat? Miket adtál már neki? Õszibarack sem lazította a székletét? Próbáld ki esetleg a sütőtököt, azt szokták szeretni és hatásos.
Ja, és nem kell annyit maszatolni, én megpucolom, belekockázok mindent egy lábaskába, rotyog egy sort, összetöröm villával, öntök rá egy kis főzőlevet, és már mehet is a babaszájba. A maradék meg az enyémbe. Kép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Cékla-krumpli
Kép
Na jó, utána tényleg mosdatni kell a gyereket, a konyhát meg pláne! Kép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Saci,
Jó takarítást!! KépKép
Nekünk is van ilyen képünk még a nyárról, de az volt az utolsó eset, mert a cékla az egyetlen amit Lilla utál. Kép
myra
 
 


Cas
És ez mind repül szerte szét a konyhában? Már előre félek.
A ruhákból hogyan jönnek ki, mert mi egyszer leettük almával és azóta sem jött ki belőle. Gondolom neked is át kell utánna öltözni.

Még csak alma, őszi, szőlő, krumplinál tartunk. A baracknál és krumplinál még fintorog. Almát, szőlőt csak úgy nyomja befelé.

Nikcsi
A fotók alapján nektek kis asztalra szétszedhető etetőszéketek van, ugye? Az bevállt? Mik a hibái?
boglarka
 
 


Boglárka,
Hát nálunk is nagy küzdés van a foltokkal. Egyetlen módszer jár csak sikerrel. Amint leeszi, azonnal leveszem a gyerekről, vízzel átöblítem, majd a foltra Vanish-t teszek és hagyom fél napot állni rajta. Ez elég macerás módszer, mert kinek van ideje mindig azonnal mosni, de ha rászárad már nem boldogulok vele.
myra
 
 


Nekem a foltokra az jött be, hogy egy szál pelusban etettem a gyereket Kép A bőréről csodaszépen lejött minden.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Na ma Sebi igazi nagyfiús ebédet kapott: krumplit hússal (kb. 10 g...). Nagyon ízlett neki! Kép Remélem beválik!

Boglárka
Én is azonnal leveszem a gyerekről a kajás cuccot, és beáztatom. De elég jó a partedlink, a Kikában vette anyu, mert sehol nem találtam, van hosszú ujja is, és jól lelóg az ölébe, így általában az ő ruhái megússzák. Mostanában rákapott a kaja-leszórásra, de rászólok érte, remélem abbahagyja. Viszont szilikonos fejű kanalat nem ajánlom, Sebi remekül tudja szétlődözni vele a szájában lévő kaját! Kép
Illetve Sebi is és én is itthoni ruhában vagyunk, aminél azt se sajnálom, ha nem jön ki belőle teljesen...

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Cas!
most látom, itt maradt a kisautó
elvigyem, vagy ráér még egy kicsit?
szilvamag
 
 


Nem tudom mióta van ez az újság (volt már korábbi számai is, a cikkből az derül ki), az nem is lényeg, csak a cikk. Óbudai Polgár novemberi száma
"TILTAKOZÁS A MARGIT KÓRHÁZ ÁTALAKÍTÁSA ELLEN
Nyolcezer-ötszáz aláírás gyűlt össze a Szent Margit Kórház onkológiai centrummá alakítása ellen november 18-án. Négy helyszínen, így a kórház bejáratánál, a Szentlélek téren, valamint a Csobánka téri és a Vörösvári úti járóbeteg-szakrendelő előtt várta a tiltakozókat a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség helyi szervezete.
Mint arról októberi számunkban is olvashattak, az intézmény körüli kálvária tavaly kezdődött, amikor a főváros vezetésében felmerült, hogy onkológiai centrummá alakítsák a Szent Margit Kórházat. Tervek szerint a Margit kórházban megszűnt volna a sebészet és a szülészet is. Tavaly szeptemberben, az elképzelések ellen tiltakozva 11 ezer óbudai polgár látta el kézjegyével a kérdőívet, az ideihez hasonlóan a Fidesz III. kerületi Szervezete kezdeményezésére. Az aláírásgyűjtőívet-melyből egyértelműen nyilvánvaló vált, hogy a kerület lakói nem akarják hogy jól működő kórházukat bezárják-, annak idején a közgyűlés szünetében adta át Menczer Erzsébet és Bús Balázs Demszky Gábor főpolgármesternek. Budapest első embere a fővárosi képviselők, és az előterjesztő, Szolnoki Andrea alpolgármester jelenlétében azzal igyekezett meggyőzni a demonstrálókat, szó sincs minderről, az átszervezés nincs napirenden. Idén augusztusban azonban újabb előterjesztés készült a fővárosi városházán, melyben 5-6 onkológiai regionális centrum kialakítását javasolják Budapesten. Az augusztus 25-én kelt jegyzőkönyv szerint "Észak-Buda vezető Onkológiai Centruma" a Margit Kórházban valósulna meg."

Myra
Örömmel láttam, hogy Te is szoktál archiválást kérni! Kép
nikcsi
 
 


Ezek nem normálisak!!!!!!!!!!!!!!!! KépKépKép
Nagyon sajnálom, hogy nem értesültünk időben az aláírás-gyűjtésről... Kép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


sziasztok!

Nikcsi
Köszi, hogy feltetted!
Én is elmentem volna innen a világ végéről aláírni, ha tudtam volna rólaKép

Cas
Az ujjas előke nagyon jó, én is a Kikában vettem anno. Nem tudom a Tiétek milyen márka, de én BabyBruin-osat vettem az elég olcsó.
Most pl. nagy hasznát veszem az elkopott előkéknek amikor fest a gyerkőc. Az ujja kicsit már rövid, de így is jóKép

Nagyon jó, hogy szinte minden baba megeszi a zöldségeket, főzelékeket.
AZ enyém az első perctől kezdve útálta.
Teljesen mindegy, hogy itthon főzött vagy üveges formában adtam, sehogy sem kellett neki.
Egyedül csak az édes ízűek (sütőtökös, répás, alma+csirke stb..) jöhettek.
Amilyen jó baba volt egyébként a kajában olyan hisztis és válogatós isKép

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
mucus
Tm
 
 


Mucus!
ha mindenképpen szeretnéd belediktálni a zöldségeket, lehet belőlük sütit is sütni
pl. céklás-túrós, egy kis mézzel vagy répás-narancsos nagyon finom
de van receptem krumplival is, gesztenyésnek álcázva, én aki nem szeretem a krumplit is megettem, bár éreztem, hogy valami nem stimmel, de nem gondoltam volna, hogy így átvernek Kép
szilvamag
 
 


Mucus
Érdekes, hogy min múlik a gyerekek ízlése?! Sebi meg pont az édeset nem szereti. Alma-banántól még a hideg is kirázza. Kép (De tényleg, irtó aranyos volt...)
Mondjuk az is igaz, hogy az anyatej sokkal édesebb, a tápszere meg kimondottan szinte ízetlen, szóval ő lehet, hogy egyszerűen ezt szokta meg.
Végre újra itt! Mesélj, nálatok mizujs?

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


SZilvi
Ó, már rég letettem arról, hogy a zöldséget próbáljam vele megeteteni. Ahogy Cas is írta, érdekes ez, hogy melyik gyereknek milyen lesz az ízlése és mitől függ az, hogy milyen ízeket szeret?!?
Sok szülő azért harcol, hogy ha már picit nagyobb akkor egyen elég húst is meg kenyeret, mert a legtöbb csak a párizsit eszi le rólaKép Viszont falják a főzeléket.
Az enyémnél fordítva van. Imádja a húst, a kenyeret, a tejtermékeket. Na meg imádná az édességet is, de azt nem kap. Legfeljebb házi sütiketKép A narancsos-répás sütit kipróbálnám ha elküldöd a receptet. Ide vagy a bebi5@freemail.hu-ra

Itt van pl. tesóm fia. Mivel majdnem egy idősek, ugyanazokat főztük és adtuk nekik és a két gyerek ég és föld. Az övé ette meg mindíg az enyém főzelékét is! Sőt, egyszere is ettek, így láthatták, hogy egyformát kapnak.

Most már azt mondom, hogy mint mindenben, a gyerekek változnak és talán majd ebben is fog.

Cas
talán lehet, a tej íze miatt is.
Nálunk nincs semmi különös. Készülünk az ünnepekre. Jó látni, hogy mennyire örül és tetszik neki a télapó, karácsonyfa stb.. Azért tavaly még nem nagyon értette, hogy mi ez az egész.
Meg már várom a januárt is, hogy babázhassak újraKép

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
mucus
Tm
 
 


Na csak gyorsan mert megyünk el.

Kórház:
Egyenlőre nem zárják be, csak kibővitik az onkológiai részt. Bp-en több onkológiai centrum van, mert az OEP jól fizet érte. Ezt most leredukálják összesen 5re (anyagi és szakmai megfontoltságból egyaránt). Az egyik az 5-ből a Margit kh. Itt látják el az 1-2-3 kerület utógondozását, és ha
szükséges, akkor a műtéteket is, mind sebészeti mind a nőgyógyászati oldalról. A nőgyógyászaton már bővitették a műtéti technikákat (elég komoly dolgokat csinálnak, amit eddig nem).
myra
 
 


Myra
Ez így ebben a formában gondolom csak javára vált a kórháznak!
Jó lenne, ha ennyiben is maradnának, és nem alakítanák teljesen át KIZÁRÓLAG onkológiai centrummá...

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Mucus! Babázni fogsz? Hogyhogy? Lemaradtam valamiről? Lesz kistesó januárban?
aranyhold
 
 


Mucus!
pontos receptet nem tudok, mert én ezeket "érzésre" csinálom
18 muffinra 3-4 tojás, cukor, van.cukor, kb 5 dkg puha vaj, 1-2 finomra reszelt répa, citrom-narancshéj, liszt, étkezési keményítő, kis sütöpor (kb 1/3 zacsi)és ha gondolod a narancs leve is belemehet
mehet még fahéj, gyömbér, amit szeretsz, de egy kis kakaópor sem lehet rossz bele (lehet, hogy ma ki is próbálom)
kicsit sűrűbb nokedlitészta legyen
formába, aztán a sütőbe, 25-30 perc

vagy almás süti töltelékét is szoktam "sűríteni" reszelt répával
mikor mi van itthon Kép
szilvamag
 
 


Ti hogyan adtok húst a kölköknek? Egy héten hányszor, és akkor milyen mennyiségben?

Karácsony
Na prezentáltam a tervünket, de anyám mindig meg tud lepni! Megsértődött (hát persze), de kitalálta, hogy akkor ők 24-én du. átugranak picit megnézni a fánkat és áthozzák az ajándékokat. Na kíváncsi vagyok... De ha egy hangos szó is lesz, akkor szépen kitessékelem az tuti!

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Aranyhold
neeem! mi is szeretnénk majd kistesót, de most tesóm fog szülni.
és a fiúk után végre kislányKép

Szilvi
kösziKép azt hittem, hogy valami új süti féle. A muffinban az a jó, hogy mindent lehet bele tenni és nem kell tartani a pontos arányokat.
Majd a következőbe ezeket teszem.

Más téma
nincs véletlenül a férjek közt vagy ismerős aki jártas a bútorlapokban ill. a beszerzésében?
Esetleg valami jó bútorlap szabászat ahol vannak egyedi lapok is? Nem tudtok ilyet véletlenül?

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
mucus
Tm
 
 


Sziasztok!

Na megint itt. A hét egy kicsit rázós volt, sajnos Gergő belázasodott 8 napra rá az egy éves kor utáni nem kötelező agyhártya gy. elleni injekciótól. Szerda hajnalban majdnem 39 fokos láza volt. Szerencsére nagyon hamar átrúgta, és ma már jobban volt. Egész délutánig, valszeg újabb fogacskák jönnek. Most már elaludt.

Karácsony:
Mi is készülünk. Lakás díszítés, ablakok kivilágítása megtörtént. A kis Manónak nagyon tetszik, mindig akarja, hogy bekapcsoljam.

Cas,
Nálunk inkább a szárnyasok mennek a Gergőnél, de ha az lehetne minden mennyiségben. Általában levesbe főzöm meg pl. a csirkecombokat, meg pl. pulykamell vadas mártással, paradicsomos mártással. Nálunk is nagyon mennek a tejtermékek (kivéve sima tej és kakaó...), szóval minden ami ehető. Anyukád még karácsonykor is tud
veszekedni? Hát nem semmi.

Mucus,
Lapszabászat (férjem szerint elég jó és elfogadható árak is vannak) XI. ker. Andor utca. Mi is vettünk ott kikás bútorba polcot, és elég jók.

Holnap anyuéknál disznóvágás.. Jaj!!!Kép

Na sziasztok, jó éjszakát!
kriszti1
 
 


Mucus,
Holnap megkérdezem az öcsémet.
myra
 
 


Szilvi
Köszi, ez nagyon jól esik! Kép

Boglárka
Szerintem eléggé benne van, bár sokszor jól elhúzza az egész cicimet, de főleg a bimbóm. Múltkor fürdésnél a saját kezemmel úgy csináltam, mint Kori a szájával és meglepve látom, hogy akár csúzlizni is lehetne a cicimmel. A bimbóm akár, mint a tehéné, olyan hosszúra nyújtható. Hihetetlen ez az emberi test. Ha a fülemet húzogatnám naponta annyit, amennyit eddig Kori a cicim, akkor azt hiszem már a földön húzhatnám, mint a Micimackóba füles. A bimbóvédő reménytelen! Így is küzdök, nem mégha az is van.
Főzés: eleinte én is főztem Korinak, ma már nem igazán. Szőlő: bár én szinte csak a levét használtam, de így csináltam: pohárba amennyi kell, aztán a gesztenyenyomóval vagy mozsárban szétnyomás, majd sűrű szűrőn átpaszírozni.
Igen jól látod olyan etetőszékünk van, ami majd asztallá és kis székké szedhető. Anyósomék vették én nem ilyet szerettem volna. Hátránya: elég kicsi előtte a tál rész (amúgy minek nagyobb), nem annyira könnyen lehet lemosni, mint a műanyagot. Ennyi amit tudok mondani, később biztos jó lesz. Amúgy azért sem vagyok valami jó véleménnyel róla, mert anyósom meg is kérdezte, hogy az jó lesz, és mondtam, hogy a műanyag jobb lenne. Aztán addig erősködött és győzködött, hogy már igent mondtam, csak azt nem értettem, akkor miért kérdezett meg, ha már úgyis eldöntötte. Kép
Nekem is a vanish szappan jött be, úgy csinálom, ahogy Myra. Kép

Mucus
Szívesen máskor is! Az ígéret szép szó...

Tali időpont akkor jó?

Szoptatás: szörnyű kételyek vannak bennem! A fájdalom miatt azt mondom nincs tovább, aztán meg azt mondom, hogy ilyen szemét önző alak nem lehetek. Járok ugye tornázni, lehet, hogy az is apasztja. Nem is baj, menjen csak el, aztán megint, hogy lehetek ilyen? Már nem is csinálom annyira intenzíven. Kori próbál elválasztódni, IGEN. Na és már ettől is kész vagyok, mindig meggyőzőm magam, hogy gyerünk bírom csinálni, erre ő utasít el. Éjszaka felébredt és nem akart szopizni. Olvastam, hogy az elválasztás nem is a gyereknek nehéz, hanem a szülőnek. Na igen én megzizzenek! Szerda délután szopizott és aztán majd meghaltam. Tudom hülye vagyok, de lefotóztam, fel akartam tenni, hogy majd aztán töröltetem. De nincs lehetőség töröltetésre, ezért inkább nem teszem fel. Tegnap délelőtt nem akart szopizni és simán elfogadta a tápit. Amikor itt az ideje a szopinak és mondom, hogy megyünk cicihammázni, tisztára transzba esik, röhög, kiabál, és a levegőben biciklizik. Este ugyan ez volt kettőt szívott és kész. Ma reggel már meg sem próbáltam, adtam tápit, amit simán elfogadott és persze beszívott. Múltkor mondtam nektek, hogy már milyen plötyi a cicim és tényleg alig lehet benne tej, erre mondtátok, hogy akkor termeli és már nem tárolja. Most hogy Kori nem akar szopizni, megint vannak szilikoncicijeim, tegnap már nagyon fájt és 100-at lefejtem, ennyit már nem is tudom mikor tudtam. Kori eddig szopizott volna nem volt tej, nem akar szopni és tele vagyok.
Hogy fog a cicimbe elapadni a tej, vagy hogy kell elapasztani? Ha állandóan lefejem, akkor megint adtam a szarnak egy pofont. Én már teljesen becsavarodok. KépKépKép

Cas
Az én anyám is a legnagyobb balhékat karácsonykor csinálta! Kép
nikcsi
 
 


Szilvi
Hétvégén beszélek az asztalossal, még aktuális megkérdezzem? Gondolom már tavasszal csináltatjátok, de szóljak neki vagy ne?

Eszti
Veled mi van? CSak nem a kórházban vagy?????
nikcsi
 
 


Sziasztok

Ez a hetem elég zűrösre sikerült, így hogy anyu nem volt itthon, helyette melóznom is kellett.

Nikcsi, mail ment.
Egyenlőre nem vagyok kórházban, és ha minden igaz, elég lesz reggel bemennem és délután már jöhetek is haza, csak pár vizsgálat és kész.Remélem hamar túl leszek rajta.

Mikor kell egy babának megfordulnia? Mert Anna a héten az oldalára fordult, ezt ezóta szorgalmasan gyakorolja, de hasra még nem fordul.Vagy az később jön? Hiszen még csak most volt 3 hónapos.

Mégegy kérdés: így költözés alatt találtam egy tök jó elektromos vízforralót, lehetne azzal is forralni a vizet a tápszerhez? És ha igen, akkor adjatok légyszi ötleteket hogy tudnám kifertőtleníteni, mert elég poros meg minden..

Olvasgattam most vissza, remélem a tali jól sikerült..Kép
eszti2
 
 


A hús mennyiségre semmi válasz?

Kriszti
És Gergő mennyi húst eszik egyszerre?
Sebinél azért nem jó a szárnyas, mert jó eséllyel allergiás a tojásra, és olyankor attól is inkább eltiltanak, biztos ami biztos.
Karácsonyi balhé: ó, akkor voltak mindig a legdurvábbak. Kép

Nikcsi
Fel a fejjel!!! Nagyon átérzem az egész küzdelmedet, még így 6 hónap távlatából is görcsbe rándult a gyomrom, mert ugyanezen mentünk keresztül. Kép
Ha el is választod Korit, akkor sem vagy rossz anya!!!! Szerintem nálad többet senki nem szenvedett a szopiért, és nagyon tisztellek érte, hogy ilyen sokáig próbálkoztál a kínok ellenére!!!
Örülj neki, hogy 9 hónapig kitartott, de ha már ennyire utálod az egészet, akkor nincs értelme tovább gyötörni magatokat!
Karácsonyi anya-balhé... Kép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Eszti
SZerintem simán forralhatod abban is a vizet nyugodtan a tápihoz. Jó alaposan mosogasd ki, én utána még tiszta vízben is áztatnám vagy fél napot, aztán egy jó adag vizet felforralnék benne ami megy a lefolyóba. Utána szerintem már jó.
Pár hónap múlva meg már simán át lehet térni a forralatlan babavízre - mi legalábbis kb. 6 hós kora óta abból készítjük neki, és kutya baja.
Az nagy szerencse, ha nem kell bent aludnod a vizsgálatok miatt!

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Nikcsi
szerintem se aggaszon, ha elválasztod Korit. Igaz, hogy ma már azt mondják minnél tovább jó szoptatni, na de nem minden áron. És már különben sem olyan pici. Csináltad 9 hónapig ez is bőven jóKép
Elapasztásra lehet szedni gyógyszert, asszem a házidoki is felírja.

Myra, Kriszti
kösziKép
az ár nem annyira lényeges, inkább az, hogy ne szokványos legyen, hanem a mostani bútor trendnek megfelelő.

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
mucus
Tm
 
 


Nikcsi!
igen!!!!!

lapszabászat:
Szentendrei út kifele jobb oldalt nagy fekete kapu Auchan előtt (www.lapszabaszat.hu)nekünk bevált, a másik kicsit messze, de szinte minden van Interfa www.interfa.hu; kicsit drágább, de szintén nagyon jó Bubivspan Lehel útnál (Dévai utca)mi mindegyikkel dolgoztattunk és jók.
szilvamag
 
 


SziasztokKép
Nikcsi keresgélt és invitált ezért gondoltam gyorsan bekukkantok de nem tudok sajnos állandó látogatója a topiknak mert a kis kétéveseim eléggé lefoglalnak...Kép
Mindenkinek gratulálok a babákhoz mert már jó régóta nem jártam itt...

Mi jól vagyunk, gyerkőcök tündérek, élvezetes nagyon ez a kétéves korszakKép Imádom ahogy beszélnek, mondatokat próbálnak formálni most pedig épp üvegmatrica gyártásban vagyunk mert nagyon tetszik Nekik ezért az eégsz lakás dugig van hóemberkékkel, mikulásokkal, karácsonyfákkal...Kép
NikcsiKép
Köszi, hogy kerestél, aranyos vagyKép Sajnálom a szopis gondodat de le a kalappal, hogy 9 hónapig küzdöttél!!!! Én sajnos nem tudtam a kicsiket egyáltalán szoptatni mert mire hazajöttünk a PIC-ről(holnap lesz két éve) addigra már minden tejem elapadt... Te nagyon ügyes voltálKép

Jó egészséget mindenkinek és elnézést, hogy nem reagálok a többieknek.

Puszi:Doris
doris
 
 


Sziasztok,

eltelt egy hét és nem volt idôm benézni...

Nikcsi,
mi ez a DM-ügy? Mi van a 2005-ös babákkal? Valami rémlik, de már nem emlékszem.

Boglárka,
Fanni hol tart mozgásilag? Teus hétfôn lesz 7 hós és eddig csak egyszer fordult át. Szerintem véletlen.

Kajában még mindig 4 óránként szopik, bár délelôtt van gyümi, egy pár napja ebédre fôzi is a szopi mellé, és 2x vacsizik: fürdés elôtt tejpép, fürdés után szopi. Éjjel meg 2 szopi. Szóval lehet hogy ezért dömpertestu˝...

Azt viszont már meg tudja mutatni, hogy hogy csinál a halacska. Ilyenkor állati helyesen tátog!

Laga
laga
 
 


Huh, hulla vagyok, ma egész nap nagytakarítást rendeztem, erre pont akkor eredt el az eső, mikor a fiúk elindultak sétálni, én meg nekiláttam ablakot pucolni (Murhpyné-Murphyné!). Kép

Eszti
Ja, azt elfelejtettem, hogy mozgásfejlődésileg teljesen oké, hogy Anna próbálkozik a fordulással, bár itt minden baba máshol tartott 3 hónaposan (volt aki megelégedett a körülötte lévők ugráltatásával, és volt aki már maga akarta elérni a környező ínycsiklandó összenyálazni-valókat Kép). Hogy a köv. mozgásforma mi lesz, hát valszeg a profi oda-vissza forgolódás (hasról hanyatt, hanyattról hasra), de ez sem Szentírás. (Sebi pl. előbb "kúszott", mint fordult, voltak is belőle nagy esések...)

Szia Doris!
Klassz, hogy benéztél! Azért halljunk ám még rólatok máskor is! Kép

Laga
Hú, van huzata a kis hölgynek! Kép
Halacskázni aranyos lehet! Kép (Mondod neki, hogy "Hogy csinál a halacska?", és akkor mutatja? Nem semmi!)

Tényleg, ha már itt tartunk... Ti hogyan tanítgatjátok a gyerekeket?
Pl. Lilla is tök ügyesen csinál már mindenfélét, amikor Myra kéri tőle. Teljesen le is esett az állam, hogy milyen okos csajszi.
Nekem még eszembe se jutott, inkább az van, hogy egyszercsak észreveszem az összefüggést aközött, amit mondok, és amit Sebi reagál rá, és akkor utána persze teljesen odáig vagyunk, milyen zseni a gyerek, és akkor persze újra és újra meg akarunk bizonyosodni róla, hogy tényleg tudatosan és következetesen teszi.
(Annak idején rühelltem, hogy mindenki produkáltatni akarta az öcsémet, hiszen nem cirkuszi majom, így eszembe se jut még a normális kereteken belül sem trenírozni semmire. Bár Zsombor azt várja, hogy mikor hozza be végre neki a sört a hűtőből... KépKépKép Mondjuk az várhatja, alul van a fagyasztó és a felső rész a hűtő, így jó darabig nem éri még fel... Kép)
Na szóval azért kérdezem, nálatok ez hogy van, mert szeretném megtalálni a határvonalat a gyerek fejlesztése és beidomítása között (ezek szerint ez nálam egy kicsit elferdülhetett)!

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Sziasztok!

Csak azért "lótok" be, mert Nikcsi levelére nemrég válaszoltam és ennyire nem lehetek kifacsarva, hogy ne legyen energiám még kicsit billentyűzgetni...De, de lehetek:-))

A gyerekek fejlődéséről: ahányan vannak, annyi félék. Olivér hamarosan megtanul beszélni (a családi hagyományok szerint még 8-10 hónap) és akkor elmondja, miért is nem akar megtanulni járni:-)) Amúgy egész nap jár a szája, és határozottan próbál értelmes szavakat is mondani. Ami nagyon érdekli, azt szépen kimondja. pl. anya bee nyetyn. Szóval azt akarja, hogy anya kapcsolja be a gyertyát. Neki mindent be kell kapcsolni, mosógépet, porszívót, lámpákat, mikrót, minden kütyüt. A távirányítókat nagyon kezeli:-)

Nikcsi,
Ne önkínozzad magadat! Annyit tettél már a szoptatásért, hogy annyit nem is lehet!:-))

Cas,
Na, hadd én nyerjem a hullaversenyt! Szerda óta hajszolom magam elmaradt ügyintézéssel, karira bevásárlással és ma egy nagy totál nappali festés- takarítással. Most volt alkalom, mert anyu eljött pár napra unokázni.
Ja és válaszolva múltkori kérdésedre: az ilyen első "unoka" szuper! Csak akkor éhes-szomjas, ha mi akarjuk, ahol lerakjuk ott marad, sosem sír:-) És a menyem egy angyali csendes lélek, észre se venni, mindenesetre még nem láttam:-)))

Olivér már önkiszolgáló lenne a hűtőből, ha ki tudná nyitni. De ha kinyitom neki, megtalálja bent a kajáit. A sörre azt mondja, hogy püpűűű vagyis fújj:-) Mert ha néhanapján iszik Peti a vacsihoz, a tesói mindig megszagolják apjuk sörét és fujjognak, olivér meg eltanulta tőlük:-)

Mennem kell, jön a megváltó alfa hullám testben és lélekben:-))

Viki
ccviki
 
 


Sziasztok!
úgy látszik Enikő is olvasgatja titokban a neten a dolgokat és tegnap hasrafordult. Ma még néhányszor megismételte, miután hason körbefordult a kiságyában és beszorult.

Viki!
szép kis meny az ilyen, elcsábítja a fiad, aztán faképnél hagyja gyerekestül Kép

Cas!
nem kell sokáig várnia az apjának, ha van kissámli a háznál. Hamar rájönnek, hogy minden akadály leküzdhető.
Produkció ügyben pedig kérdezd a fiad, amíg ő élvezettel csinálja, addig nem idomítás.
egyébként pedig minden gyerek zseni!! Kép
szilvamag
 
 


Cas
Elég ha mindíg mondod, hogy "gyere, kérem, tessék, köszönöm stb.." Nagyon hamar összekapcsolják a szavakat a tettekkel.
Később pedig már mondhatsz neki majd "bonyolultabb" dolgokat is. A lényeg, hogy amit csinálsz azt mindíg mondjad hangosan.
A fiam nagyon hamar megtanulta a színeket, pedig nem tettem elé színes kis lapocskákat vagy kockákat. Csak a játék közben segítettem neki a színekre utalva.

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
mucus
Tm
 
 


Mucus,
Megérdeztem az öcsémet, házszámos pontos címeket nem tudott mondani mert ő csak odatalál, de a leírás alapján Ti is megtaláljátok:
- X. ker. Gép u. Erdért Kft.
- Gyál, Kőrösi út Galambos Kft. (Nagykőrösi úton kifelé menet a Gyál tábla után rögtön balkézfelöl)
- VI. ker Dévai u. (kis utca nincs ott több lapszabászat)
- Dunaharaszti, Jafholz Kft. (MO-ról lefordulva több nagy ipari terület van, és állítólag ki van táblázva, könnyen megtalálható)

Cas,
Mivel Lilla nem az a sokáig eljátszok magamba típus, állandóan magyarázok neki, és amiről észreveszem, hogy élvezi, vagy 2-3 nap után reagál rá, azt többször megismétlem. Pl. most már bárhol rámondom valamire, hogy kutyus ő rávágja, hogy va-va-va-va. De sok minden nem érdekli, ezeket nem is erőltetem. Ilyen a pá-pá, vagy a mit mond a halacskára inkább elkezd nevetni, ahogy csinálom. KépKép
A héten teljesen ledöbbentem. Szokás szerint törltem a folyó orrát, és nem tudom miért de mondtam, hogy fújd. ÉÉÉÉS megcsinálta. Többször leteszteltem, hogy nem véletlen volt-e, de nem. Ugráltam mint egy hülye és agyondicsértem, ő meg nézett rám nagy szemekkel. Fogalmam sincs honnan tudta mit várok tőle, de megcsinálta. KépKép

Doris,
Jó újra hallan felőletek. KépKép Képek nincsenek a lurkókról? Most Magyarországon vagytok?

Viki,
Miért menjen Olivér, amikor lehet Anyát utasítgatni. "Kapcsold be a mosógépet". KépKépKép

Laga,
Mi szívesen cserélünk egy kis izgágaságot nyugira. KépKépKép

Fúú iszonyú három napunk volt. Lilla teljesen meg volt zuhanva. Gergővel nem tudtuk eldönteni melyikőnk menjen világgá. KépKép
Ráadásul pénteken átmentünk Zúglóba az unokatesómékhoz. Az ő kislánya is a Margitban született, és 1 évvel idősebb Lillánál. Délelött még tök jól elvoltak, de Lilla idegen helyen nem akart aludni. Pedig ingermentes helyet kapott, és fél órát hagytam üvölteni, pár órával késöbb meg 1,5 órát sétáltunk hátha... De semmi. Este 6-kor jött értünk Gergő, addigra már a földhöz verte magát, sikított-visított, és ütött-vágott mindenkit maga körül. Az autóban bezzeg 100 méter után bevágta a szunyát...
Kellett nekem izgulni, hogy a gyereknek nincs téli ruhája, meg annyit rohangálni overáll után. Az unokatesómtól megkaptunk a következő adag kölcsönrucit, meg a Keresztanyám is ezt küldött Karácsonyra. Lillának több ruhája lett mint nekem és Gergőnek együttvéve. KépKép Most van 4 télikabátja, 5 vastag nadrágja, 1 bunda kezeslábasa, és 3 overállja. KépKép
myra
 
 


Viki
Oké, te nyertél! Kép

Nikcsi
A nagytakarításban-rendrakásban megtaláltam azt a Nestlé táplálási füzetet, amit kerestél. A köv. taliig ráér elvinni?

Szilvi
Hát az igaz, hogy ahhoz aztán van hangereje, ha nem tetszik neki vmi! Kép
Csak épp fordítva, én arra se tanítgatom (attól tartok), amire már lehetne/kéne.

Mucus
Na a dumával nincs gond, egyfolytában beszélek neki, mindent kommentálok, amit csinálunk a pelenkázástól az ebédfőzésen át a játékig. Szegény néha már unhatja is a hangom... Kép
Most egyébként belépett az utánzós korszakba, amíg én etetem őt a kanállal, addig ő is etet engem az övével. Kép Sőt, a múltkor az apja is kért egy harit az éppen csócsált zsiráfból, és odanyomta a szájához neki is. Kép
Vagy pl. minden reggel integetünk apának a konyhaablakból (én ráztam a kezét), hogy pápá apa elmegy. A héten még csak a függönyt húztam el, de amint meglátta az apját, már integetett is neki. Aztán délután nekem is, mikor elmentem.
Szóval ilyeneket már csinálunk...

Myra
Lilla nagyon ügyes!!!!
Nálunk már az is nagy szó, hogy egyszercsak leszokott arról, hogy üvöltve tiltakozzon az orrtörlés ellen - úgy látszik rájött, hogy az neki is jó! Kép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Cas: nincs az olyan messze Kép Zsoma odatoljaa hokedlit, és bármit kirámol a hűtőből Kép

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Mi van????!!!
Enikô forog?! Ti most próbára tesztek engem? Hát ezt nem hiszem el!

Laga
laga
 
 


Laga!
igen, ez a legújabb tudása. Tegnap mondtam neki, hogy ha szeretne a nővérével és egy ismerős kisfiúval együtt játszani, akkor szedje össze magát. Szótfogadott Kép

Cas!
ennél többet nem is kell tenned!
abból amit leírtál látszik, hogy szépen megért ő mindent és használja is
mit várnál még el tőle?
szilvamag
 
 


Myra
köszi a címeket, megnézzük őket.

Szilvi
Neked is. A 15.ker-i kimondottan közel van, úgy hogy ott kezdjük.

Cas
ennyi szerintem is elég, ebből nagyon sokat fog tanulni.. Mindíg azt ami a korának megfelelő. Ilyenkor szokott az ember rácsodálkozni, hogy "jéé, már ezt is tudja".
Persze, mert észrevétlenül megtanulta.
Mi mindent úgy mondunk el neki ahogy van és ami. Pl. a szerszámoknál egy valami, amiről nem tudom, hogy mi a neve, a férjem elmondta a fiamnak, hogy az párhuzamszorítóKép Nem azért, hogy valami extra okos legyen a kölök, de a gyereknek mindíg a valóságot kell mondani. Ahogy a becézett hülyeségeket meg tudja tanulni, így az igazi nevét is, ami lehet, hogy egy kicsit komolyabbnak tűnik. De nekik nem az!
Na de ez a beszéd neketek még egy kicsit odébb vanKép Vagy ki tudja?????Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
mucus
Tm
 
 


Na köszi a megnyugtatást mindenkinek, hogy nem nevelem félre a gyereket... Kép
Vicces volt, ma voltunk Mikulásozni, és a 2,5 éves másodunokatesója dupló-traktora teljesen lenyűgözte, viszont a neki szánt lego-baby vonatot le se sz@rta, hogy finom legyek. Érett kölyök... Kép

Mucus
Duma? Hát ha ebben meg rám üt, akkor azt is hamar fogja csinálni. Már most is tud pontosan ugyanolyan hangsúllyal visszafeleselni, ahogy rászólunk! Kép
Vagy ma pl. elmélyülten hablatyolt, amíg nagy szakértelemmel pakolt kifelé a konyhaszekrényből... iszonyú aranyos volt! Kép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Csak nagyon röviden ugrok be.

Cas
Végre sikerült a Corába 4-es cumit venni. Kép
A füzet persze, hogy kéne.
Húst Kori minden nap eszik, de annó mikor Myra kérdezte, azt hiszem Cory csak 2-3 naponta javasolta.
A tanításról majd írok, most nincs időm.

Viszont a Corába is beírtam a vásárlók könyvébe, szeptember hónapban minden bizalomkártya tulajdonos pontjait törölték. Aug. 31 és talán szept. 30 között kellett volna pontjaimat beváltani. Erről persze semmi értesítőt nem küldtek, de minden egyéb sz@rról tudnak. Tájékozódnom a pénztárak felett lelógatott valamiről kellett volna értesülnöm. Ki az isten, aki a plafont nézi egy kicsi gyerekkel, aki mindent be akar kapni, nem nyugszik, stb. nagyon pipa lettem!
Az Auchanból viszont kaptam választ, hogy elnézést kérnek. "Higgye el, nem áll szándékunkba vásárlóink tudatos bosszantása vagy becsapása, hiszen ez ellentmond vevőközpontú filozófiánknak.
Hipermarketünkbe, közel 40.000 termék van, amiből több száznak változik az ára hetente.
Köszönjük építő észrevételét, a jövőben fokozottan odafigyelünk, hogy ne fordulhasson elő hasonló eset. Remélem vásárlásai során tapasztalni fogja a pozitív változásokat."
nikcsi
 
 


Laga
DM-es bababón: csak adott évben szülötteknek lehet igényelni! Én egy kolléganőmnek adtam az ajánlót, akinek 2004-be született a gyereke, és már ő sem válthatta ki. Kép Szóval ha Te még nem igényeltél, akkor Neked is hajrá! Kép
Casnak is már csak 27 napja van Kép
nikcsi
 
 


Nikcsi,
Akkor most kötözködök egy kicsit. KépKép
A mi Cora pontjainkat nem törölték. 2 napja vásároltunk ott, és még megvoltak.
DM : nem igaz mert a tavaly születetteknek is lehet, csak korlátozott ideig. Azt hiszem nekünk márciusig volt haladékunk.
myra
 
 


Cas
és milyen jó lenne tudni, hogy mit is mond vagy gondol amikor nagy elmélyülten "dolgozik" és közben hablatyol..Kép

Hús
én is minden nap adtam neki. Nekem a védőnő-dokinő is ezt mondta. Nem kapott sokat, és főleg könnyű húsokat. (hal, pulyka, csirke..)

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
mucus
Tm
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?