Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Nekem ide sohasem sikerül feltennem amit szeretnék. Mindig irok, aztán keresem a választ aztán a sajátomat sem találom.
Nagyon megfáztam sajnos. Ma este elmegyek dokihoz, mert ennyire talán még nem is voltam megfázva. Mindenem begyulladt ami a fejemen lehet vagy ahoz tartozik.

Jó nézni a babókat ahogy növekszenek!

Nem tudom, hogy kell lekicsinyíteni képet. Tudtok ebben segíteni?
Szép napot!
O.+18+3

https://babafalva.hu">https://babafalva.hu/tickers/g4.png" alt="babafalva.hu vonalzó" border="0"/>
omo
 
 


Ilba,
nálunk sajna használhatatlan az erkély babatologatásra, bármelyik pillanatban lepottyanhat fentről egy-két cigarettacsikk meg egyebek... Kép
Hála az égnek, jó éjszakánk volt a nappali nyügi után. Remélem nektek is! Már nevetek rajta, hogy mostanában sok hasonlóság van köztünk, mi is fél nyolckor vertük fel a kisasszonyt fürdeni és enni.Kép
Szerintem azért tűnik úgy, hogy több haja van Líviának, mert sötétebb a kép, és az egyébként majdnem szőke haja így sötétebb és ezért jobban látszik. 2-3 hete hullik, előtte sokkal több volt neki. Szerencsére annyi nem, mint nekem volt, hát az már túlzás volt. Megkeresem az egyik kiskori fotómat, érdemes megnézni azt a borzalmas bozontot.

Connie,
egy barátnőmnek nemrég a festők ellopták a fél konyhabútorát. De szerencsére visszavitték, mert befenyegette őket valamivel. Remélem, Ti jöttök ki jól a dologból végül!!!
Ákos hogy áll a fogacskákkal? Nagyon megszenvedi? Ha igen, akkor egy nagy vígaszpuszit küldök Neki!

Szóval a kócparádé:
Kép

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok!

Hétvégén nagy munkában voltunk itthon, be kellett fejezni egy csomó bútorátalakítást, meg rendezgetést, ezért nem tudtam előbb jönni.
A hőmérséklet infók nekem is nagyon jól jöttek. Igaz, nálunk is 23-24 fok van napközben, de hősugárzót még nem szereztünk be. A fürdésnél tényleg kellene? Mindenképp ajánljátok, hogy vegyünk? És ha igen, akkor milyet?

Végignéztem a képeket, és még mindig le vagyok nyűgözve. Annyira édesek a babák is, meg ti is!!Kép
Jó lenne már itthon lenni Marcibabával. Kiszámoltam, és ha időre születik, akkor még 2 hét és 4 nap van hátra. Ez már tényleg nem sok.(dec 16)

Kérdésem is van. Az éjjel voltak jóslófájásaim, és az jutott eszembe, hogy ha ezek ilyen erősek, akkor milyenek lesznek a szülési összehúzódások???!!! Remélem azért bírni fogom. Volt valaki köztetek, akinek szintén voltak erősebb jóslófájásai? (Olyan volt, hogy már majdnem felkeltettem a férjem, mert azt hittem kezdődik.Aztán 1,5 óra múlva ritkultak, és aztán abba is maradtak. Ha volt valaki köztetek, aki szintén így kezdte, azt is írjátok le lécci, hogy ha vannak ezek a jóslófájások, mennyi idő múlva lehet számítani az igazi kezdésre? Köszi szépen.
(kezdek izgulni...)

Omonak tipp a sok közül: Ha van Microsoft Office Picture Manager a gépeden, akkor azzal könnyű, mert van a menüjében "resize" vagy "átméretezés", és azzal könnyen le tudod kicsinyíteni.

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 

 
 

Bubek,
az énlányom még a hősugi mellett is didereg fürdés után, viszont a sógornőmék 21 fokban fürdettek és meg se kottyant a gyereknek. Szerintem biztonság kedvéért legyen otthon, legfeljebb nem használod, ha nem kell. Meg jól jöhet, ha valami bibi van a rendes fűtéssel.
Jósló fájás ügyben nem tudok segíteni, nekem magzatvíz elfolyós szülésem volt, fájásom meg - szerencsére - a kitolási szakaszig nem volt. (Vagyis volt, csak nem éreztem.)

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Mindjárt etetek, altatok, megpróbálok aztán jönni, de addig is: íme az első "nagy séta" képei! Kép Kép Kép
Több ruhája nincsen a gyereknek Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Sziasztok!

Megvolt a nagy túra haza Szegedre! Ez volt az első nagy "kiruccanásunk". Nagyon jól bírta, az autóutat végigaludta és otthon is csöndes volt, annak ellenére hogy a két tesóm, anyu, apu, mamám állandóan nyüzsgött körülötteKép Hazafelé egyszer felébredt a kocsiban, de szerencsére visszaaludt. És az osztálytalálkozó: Délután 4 kor kezdődött, én egy kicsit elkéstem a szopi miatt. Fél 7 körül elfogadta cumisüvegből a tejcsit, de egy óra múlva nagyon sírt. Persze én pont akkor telefonáltam haza. Eljött értem a férjem (kb 5 perc az út), mire hazaértünk, már aludt. Mivel fürcsi idő volt, megfürdettük, akkor jól felébredt én megettettem és betettük az ágyba. Hál Istennek otthon is úgy aludt el, mint itthon, egy hang nélkül. Úgyhogy visszamentem a talira. Fél 12-kor mentem haza, mert majdnem szétdurrant a mellemKép Biztos sokat gondoltam Benedekre, mert máskor éjjel soha nem kell fejnem.
De biztos megérezte, hogy máshol alszik, mert éjjel felébredt és megetettem. Ma is felkelt éjjelt, gondolom ez a (tor)túra kicsit megzavarta. Most nem tudok képet felrakni, mert a letöltőkábelt elvitte a férjem. Majd holnap.

Ilba,
Úgy tűnik tetszik Beninek az erkély sétaKép

Omo,
jobbulást! Pihenj sokat és ne aggódj a babó miatt!

Gabuska,
Tényleg nagyon sok hajad volt! Majdnem, mintha paróka lenneKép

Szép hetet mindenkinek!
Orsi

Kép

Kép
szorsi
 
 


Sziasztok!

Ilba!
Köszi szépen az infot, akkor sztem szerdán odamegyek, legfeljebb kivágnak Kép

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


sziasztok,

tegnap este benéztem, de elkezdett sírni a Zsófi úgyhogy egy sort se tudtam írni.
Napkozben alszik mikor kedve van.
Este 8 körül fürdetjük aztán szopi és nem alszik el csak éjfél körül. Igaz utána reggel 8-9-ig alszik.
Szóval este nálunk is megy a cirkusz. Kőrözünk Vele, letesszük az ágyba akkor sír stb.
Végül rácuppan a cicire mellettem és úgy alszik el.
Akkor félkómában felébredek 2 körül és akkor beteszem az ágyába (ha már megvettükKép ).
Remélem ezzel nem rontom el, hogy velünk alszik el.
Hétvégén kicsit náthásak lettünk. Azt mondta a doki néni legyünk jó melegben. Úgyhogy egész hétvégén a hálószobában voltunk. Kész felüdülés kijönni a nappalibaKépKép
Milyen apró dolgoknak tud örülni az ember mint az erkély Kép a nappaliKép

Ilba: Beninek nagyon jól áll a piros babakocsiKép

Gabuska: tényleg olyan mintha parókád lenneKép

Bubek: nekem beindították a szülést úgyhogy azt se tudom milyen az a jósló fájás.

Connie: kb. 6 évvel ezelőtt vettünk egy új tűzhelyt. Kihívtuk a gázszerelőt, hogy ő kösse be, mert ha valami baj lesz akkor ugye tudunk arra hivatkozni, hogy szakember csinálta.
Csak egy csavarás volt a gázcső végére.
14 E Ft. Férjemmel csak pilláztunk. 2 perces munkáért nem rossz ?
Mondtam elmegyek gáz szerelőnek.

Szorsi: tök jó lehetett az osztály tali.
nekem még egyszer sem volt pedig 93-ban érettségiztemKép
Biztos jó lehetett a fiadról mesélniKép

Kép

Kép
sajtine
 
 


Na most végre elaludt, bár én nem bánom, ha nappal többet fent van, csak éjjel aludjon Kép
Most éjszaka nagyon jó kisfiú volt, kétszer evett, de egyből visszaaludt, 9-ig fel sem kelt Kép

Gabi,
tényleg, mint egy paróka! Kép Nagyon aranyos!

A hőmérséklet témához még nem írtam, szóval nálunk is 23-24 fok van, de alapból is, mert én elég fagyos vagyok, mindig hideg a kezem-lábam, a férjem meg rövidben szenved, hogy milyen meleg van. Fürcsihez feljebb vesszük picit, 24-25 fokra.

Bubek, Natasa,
szerintem egyébként ne csináljatok gondot a hőmérséklettel, amit megszokik a baba úgyis az lesz neki jó, ne csináljatok jégvermet, vagy szaunát, ez a lényeg.
Én is csak azon paráztam, hogy a kórházban tök meleg volt, pedig az itthoni 23-24 sem kevés, és hogy nehogy azt szokja meg a gyerek.

Szorsi,
de jó Neked, emberek közt voltál! Jó hogy ilyen okos fiú a Benedek, engedi a Mamáját bulizni Kép

Connie,
Kép
Anyukámnak a zár romlott el, nem tudtak a lakásból kijönni, kb. fél perces művelettel "kiszabadították" őket 12ezerért. Ez aztán az órabér!

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Sajtine,
ez a körözgetős téma ismerős, bár már leszokott róla Lívia. Volt, hogy a Férjem 2 és fél órát sétált vele egyhuzamban. Kívácsi vagyok, Ti mit írtok majd 2-3 hónap múlva, nálunk minden héten más szokásokat alakít ki Livibaba, mire megszokunk egy életritmust, hopp, gondol egyet és újat talál ki.Kép
Mikor hazajöttünk a kórházból 2 hétig nem foglalkoztam semmivel, csak a gyerekkel, aztán úgy rohantam mosogatni, vásárolni, mintha puskából lőttek volna ki. Nem hittem volna valaha, hogy még ezeknek is örülni lehet. A legjobb dolog a kisbabámmal lenni, de az egyhangúság idővel eluralkodik az emberen.

Ilba,
Beni nagyon fessssss abban a kis bundácskában!Kép Zsófiról is van egy ilyen kép, lányok Ti hol kaptatok ilyen kicsi méretű overálokat? Amit én vettem, abban elveszik Lívia, pedig állítólag az a legkisebb méret.

Szorsit én is irígylem, sajnos még a munkahelyemre sem jutottam el a babával. Eljuthattam volna, csak beszari vagyok és nem akartam BKV-zni nyáron, most meg már rossz az idő. Sajna nincs autónk, Apósomnak van, de épp eleget ugráltatjuk így is.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Lányok,

Tényleg jó volt elmenni a találkozóra, mert nagyon szerettem az osztályt, kár, hogy ennyire szétszóródtunk. Néhányan Amerikában élnek, néhányan Ausztriában és Németországban dolgoznak. (főleg az orvosok és a programozók). Szegeden alig maradt néhány ember. Vittem fényképeket és mutogattam Benedeket, de ezzel nem voltam egyedül, mert a lányok közül sokan szültek tavaly, vagy idén, úgyhogy jártak körbe az albumok :D
Sajtiné,
Azt httem nekünk sem lesz idén találkozó, mert úgy tűnt senki sem akarja megszervezni. (az elsőt én szerveztem, de most nem akartam vállalkozni rá.)

Benedek nagyon nyűgös ma. Alig alszik. Szerintetek az idő miatt?

Gabuska,
A téli dzseki és a hozzá tartozó kisnaci Beninek is nagy, pedig már sokat nőtt a születése óta. Legalább tovább jó lesz rá. (Igaz én nem a legkisebb méretet vettem)

Orsi

Kép

Kép
szorsi
 
 


Gabi,
ez a fehéres anorák a C&A-ból van, 56-os, mi is most vettük utólag, mert a 62-es, Brendonosban elveszik még. Kép
Anyós vette, állítólag most tettek ki egy csomó jó cuccot, jó áron, csak figyelni kell, mert van ami el van teljesen szabva. (Anyósnak is egy kedves eladó hívta fel a figyelmét)

Orsi,
ha visszaolvasol, Gabival mi is küzdünk 2 napja az alvással, szerintem tuti az időjárás, nekem a pocakban is frontérzékeny volt már a baba, vagy egész nap meg sem állt, vagy nem mocorgott egyáltalán. Azok a szép idők! Kép De ez VELE most még szebb!!! Kép Kép Kép

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Sziasztok!

Délelőtt csavarogtunk, most alszik a fiú, én addig aludtam, amíg ő elalvás előtt szopizott.Kép Jól elvagyunk.Kép

Nálunk olyan 22-23 fok van, és a fürcsihez szoktunk csak befűteni mi is, de csak pár fokkal melegebbre. Ill. a fürcsi előtti vetkőztetéshez, meg utána az öltözéshez, mert már a nagykádban füredtjük, és a fürdőszoba a legmelegebb hely a lakásban, ott külön már nem fűtünk.

Bubek,
Sztem érdemes venni hősugárzót, még a fűtéssel is történhet bármi. Lehet kapni olyat, ami használható vizes környezetben is, pl. fürdőszobában, nekünk olyan van. Annak nem árt a pára vagy a víz.

Jóslófájásaim nekem vagy három hétig voltak, aztán mégis burokrepesztéssel indították a szülést vérzés miatt.

Ilba,
Beni milyen jól néz ki abban a piros babakocsiban és fehér overallban.Kép

Omo,
jobbulást!

Gabuska,
Most viszonylag kevéssé zavarnak a fogak, kettő kint van, és sztem még egy úton, de pár napja úgy veszem észre, megint nem fáj neki.

Szerelőkhöz sajnos nem sok reményt fűzök, de azért férjem próbálkozik.

Sajtine,
Ákos is általában cicin alszik el, és utána tesszük át a kiságyba, de ha éjszaka felébred, magam mellé veszem, és már nem is teszem vissza, mivel mire vége a szopinak, rendszerint én is elalszom.Kép Mi jó ideig fél 10-kor fürdettük, és utána el is aludt, a 8 óra korai volt neki. De mióta sokat mozog, 8-kor fürdetünk, és 9-re általában elalszik. Ha nem álmos, nem szoktuk erőltetni, mert elaltatni csak álmos gyereket lehet, ezt már megtanultuk.Kép
Arról még nem tudok beszámolni, hogy elrontottuk-e azzal, hogy velem alszik el, majd pár év múlva.Kép

KépKép
connie
 
 


Connie,
adsz Ákosnak valamit a fogára? Hallottam, hogy van valami gél, amit az ínyükre kell tenni, az unokahúgommal állítólag csodátt tett. Azért is érdekel most a fogtéma, mert az ínye már Líviának is duzzad, fáj neki, meg nyáladzik eléggé és fel akarok készülni rá, hogy lehet, hogy nemsokára elfajul, akkor tudjam, mivel segíthetek rajta. Tudom, a fogacska kibújása még odébb van, de az ínye már most fáj.Kép

Úgy vettem észre, hogy Lívia az ágyában is szívesen alszik napközben (most isKép), attól függetlenül, hogy éjjel melettem durmol. Szerintem nem tűnne fel neki, ha éjszakára is oda fektetném le. Inkább azért izgulok, hogy az ne zavarjon be neki a későbbiekben, hogy most villanyfénynél (kislámpa) alszunk, sötétben nem látom, hogy épp a kaja jön belőle, vagy csak a nyálával játszik (újabban ez a kedvenc játéka). Csak aztán nehogy olyan legyen, mint az anyja, aki kiskorában félt, sőt rettegett a sötétben.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabuska,
Dentinox a gél neve, tényleg jó. Mikor jöttek az előző fogai, és már nagyon fájt, akkor adtam neki Panadol babyt éjszakára, a gél kevés volt.

Nekünk éjjelifény van a szobában, nem kislámpa. De a sötétben vsz. fog félni, minden gyereknek van egy ilyen korszaka, én évekig kislámpa mellett mertem csak elaludni, pedig már elég nagy voltam.

KépKép
connie
 
 


Lányok,

Nektek mit mondott a dokitok, meddig kell szednie a babának a K vitamint? Ma 7 hetes Benedek, úgyhogy pont elfogyott. Elfelejtettem megkérdezni a dokit, de holnap felhívom. Hallottam már, hogy valakinek csak az első 6 hétben kellett szednie, másnak meg azt mondta az orvos, hogy az első 6 hónapban, illetve a gyümölcsök bevezetéséig kell adni. Ti mit tudtok?

Kép

Kép
szorsi
 
 


Szorsi,
addig kell szedni, amíg kizárólagosan csak szopizik Benedek. A tápszerbe tesznek K vitamint, és elvileg a szilárd kajában is van. Ezért lehetett az, amit írsz, hogy mindenkinek más ideig kellett szedni.

KépKép
connie
 
 


Az hogy hányszor szopizik a baba az gyerekfüggő, ugye? A lényeg, hogy a napi mennyiség meglegyen, nem? Mert Benedek már csak 6x szopizik, pedig még csak 18 napos. Egyszerre úgy 80akat eszik, a napi adagja ezzel megvan. Ez így ok?

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Connie,
Köszi! Akkor holnap elintézem a következő adagot.

Kép

Kép
szorsi
 
 


Ilba,
Igen, gyerekfüggő. A napi adagot sem mindegyik tartja, van aki többet eszik, van, aki kevesebbet. De így ahogy írod, az teljesen okénak hangzik.KépNemsokára, 3 hetesen úgyis lesz egy növekedési ugrása.Kép

KépKép
connie
 
 


sziasztok,
Gabuska: én is a C&A-ban vásároltam neki ruhákat. Élég jókat lehet kapni és jó áron.
Azt a fehér overált kaptuk ajándékba amerikából. Old Navy a márkája, szerintem itthon is lehet kapni.

Szorsi: a mi doki nénink azt mondta a K vitamint 1 hónapig kell hetente 1 X.
A D vitamint kell minden nap 1 éves koráig.

A mi fogorvosunk csinál olyat, hogyha kinőttek már a rendes fogak 6 éves korban pl., akkor tesz rá valamilyen gélt és nem megy alá semmi 5 évig.
Tehát nem lyukad ki meg ilyenek.

Kép

Kép
sajtine
 
 


Ki tudja meddig lesznek frontok? Vagy nem tudom mi az oka, de Beni nem nagyon akar aludni, aztán már olyan fáradt, hogy azért nem tud aludni. Nem sír, csak ha lerakom szenved, de azt nagyon látványosan. Kép Még eközben is olyan ari!
De az eddigi legszörnyűbb éjszakán vagyunk túl, talán összesen másfél órát tudtam aludni.
Most is olyan éber, hogy egy mentőre rögtön felébred. De egyszer majd csak kidől! Kép
Megyek is picit pihizem míg lehet. Kép

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Ilba,
Remélem én is, hogy nemsokára nyugi lesz frontügyileg, mert én Benim is nyűgi és 3 napja újra felébred éjszaka. Ma is risztott fél 4-kor. Remélem, nem felejtette el, milyen jó sokat tud aludniKép

Sajtiné, Connie,
Felhívtam a védőnőt, és azt mondta a szoptatott csecsemőnek 3 hónapig kell K vitamint szednieKép Nem értem, hogy miért nincs a dokik közt erről egységes álláspont. Majd rákérdezek, hogy felírják-e három hónap után is, ha én még szeretném adni.

7-én, vagy 10 én kapja Benedek a két hónapos oltást! Már izgulok kicsit miatta.

Kép

Kép
szorsi
 
 


Szorsi,
a 2 hónapos oltásnak nincsenek mellékhatásai, ne izgulj Kép, a szúrást pedig 2 perc múlva elfelejti. (Ezt most úgy mondom, mintha én nem lettem volna betojva...)

Mi is megszenvedjük a frontokat, de szerencsére csak nappal, éjjel minden oké.

Ilba,
nem lehet, hogy Beninek a kis barátnéja hiányzik? KépKépKép

Nézd, Beni, az Anya folyton ezt csinálja velem:
Kép

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


De aztán jön a bosszú!
Kép

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabuska,
Ez nagyon jó!
Kép

Kép

Kép
szorsi
 
 


sziasztok,
Szorsi: ez tényleg az őrületbe kerget, hogy mindig mást mondanak mindenről.

Tegnap éjszaka mi is nyűgösek voltunk. Éjfél körül elaludt, de sokszor felébredt. Végül is éjjel 2 -kor beájult.
Addig nem is mertem lefeküdni, mert tudtam nem lesz alvás egyből.

Mi 5-én kapjuk a kéthónapos szurit.
be is vagyok tojva. Nagyon fogom sajnálni szegényt.
Ennek tényleg nincs mellékhatása? Láz vagy nyűgösség vagy ilyesmi?

Gabuska nagyon cukik vagytokKép

Kép

Kép
sajtine
 
 


Sziasztok,

tök jó olvasgatni Beneteket, meg nézni a képeket. Bár nem tudok most a témákhoz szólni, azért itt vagyok, nem vesztem ám el, és jó olvasni a hozzászólásokat.

Más: Ma voltam a kórházban, megnézte a doki, hogy Marcinak rendben van-e a keringése, és rendben is van. Most 3 kg-ra saccolta. Szóval már egészen megnyugodtam, hogy minden rendben, és mostanság már éjszakai jóslófájások sincsenek. Vasárnap is biztos csak a sok vasalástól voltak...De jó tudni, hogy mostmár tényleg minden készen áll Marci hazajövetelére. Kép Kép

Szóval tényleg senkinek nem voltak jóslófájásai? Milyen szerencsés anyukák vagytok! Kép
De nem panaszkodom, mert egészen idáig mi is nagyon jól viseltük. Bárcsak már nekem is a kezemben lehetne...!!! Jó lenne érezni. Akárhányszor ideülök a gép elé, és olvaslak Benneteket, egyrészt nagyon jó érzés "hasonszőrüekkel" kommunkiálni, másrészt meg jó érzés irígykedni is Rátok. Ez nem olyan "irígy" irígység, hanem olyamn kedves irígység. És ez szól Mindenkinek aki szokott ide írni, és már babázhat! KépKép Ezt valahogy meg akartam Nektek mondani...

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Sajtiné,

Hogy döntöttetek a szurival kapcsolatban? Az újat vagy a régit fogja kapni?
O

Kép

Kép
szorsi
 
 


Bubek,
Már nagyon kíváncsi vagyok Marcira! Kíváncsi vagyok, mikor dönt úgy, hogy előjönKép
Nekem csak keményedéseim voltak, amik nem fájtak. Olyan volt egyszer, hogy egy fájás, aztán semmi, de ez hetekkel a szülés előtt.
Már mindent összekészítettetek?
Orsi

Kép

Kép
szorsi
 
 


Szorsi,

Bizony-bizony. A kórházi táska kész, Marci dolgait még összerakom ma egy szatyorba, de itthon már hála az égnek készen van minden.

Képzeljétek, a szülésznő többek között azt is mondta, hogy vigyünk majd fürdőlepedőt is Marcinak, meg pár pelust is. Nektek is kellett ilyeneket vinni?

A készülődéshez még annyit, hogy szegény férjem tavasz óta az egész heti munka mellett minden hétvégén csinált eddig valamit (szekrényt, bútorokat, kiságyat szerelt, takarított, főzött, meg mindenféléket), és már elege is volt egy kicsit, szóval most jól esik neki is, hogy már kicsit pihenhet is. Úgysem tart sokáig, ahogy olvaslak Benneteket. Kép
Én meg olyan vagyok, hogy nem nagyon tudok egyhelyben ülni, mindig csinálnom kell valamit, Képszóval én is csak amikor már nagyon elfáradtam, akkor pihentem egész terhesség alatt. Annyi mindent kellett venni, meg csinálni. Nem is értettem, hogy amikor betegállományba mentem, akkor több volt a dolgom, mint mikor dolgoztam. Tisztára hihetetln volt!Kép

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Bubek,
Igen, kellett vinni, de nekünk a kórházi pelus kb. elég volt. Azt hiszem napi 5-öt adnak. Fürdőlepedőt is vittünk, meg ruhát is. Adnak popsikrémet, púdert, steril gézlapot, alkoholt. De vigyél popsitörlő kendőt. Igaz van az ajándékcsomagban is termékminta. (Én nem azt használtam, mert az kis csomagolású és most ha megyünk valahová ezt használom, mert kis helyen elfér.)
Orsi

Kép

Kép
szorsi
 
 


Bubek,
már olyan rég meg akartam kérdezni, Márton vagy Marcell? Nekem a Márton tetszik nagyon és a vezetéknevünkhöz is tök jó lett volna, csak a férjem hallani sem akart róla. Kép De a Benedek legalább mindkettőnknek tetszett, gyönyörű jelentése van (áldott) és jól lehet becézni is.
Biztosan hamarosan kibújik már Marci, minden baba frontérzékeny, mondják az okosok, hát amilyen időjárás van mostanában nem biztos, hogy végig bent marad. Kép Drukkolok Nektek!

Gabi,
tök jó a kép, sajnos nekem tegnap lemerült az elem a gépbe és nincsen még új. De pótlom!
Mondtam is Beninek, hogy Livi barátnő milyen szépen aludt az éjjel, hümmögött rá, remélem ma követi példáját! Kép És elmondtam, hogy a két képen mit láthatunk, úgy figyelt, mintha értené. Kép

Persze most sem alszik még a drágám, néha fennakadnak a szemei, de 2 perc és újra kipattan. Meddig bírják ki alvás nélkül? Kép

Szorsi, Sajtine,
milyen nagyok vagytok már! Mentek a 2 hónapos szurira! Biztos ügyesek lesznek a gyerkőcök.

Szorsi,
hogy lehet ilyen nevető izét beszúrni?

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Kedves Aggódó Anyukák!Kép

Tényleg nincs mellékhatása a 2 hónapos szurinak, így készített fel a dokim is, a védőnőm is, és valóban így is lett. Szóval ne izguljatok, arra lesz mód a 3 hónaposnál! Bár azt is megúsztuk egy enyhe hőemelkedéssel és némi nyügivel. A szúrás helye megkeményedik és bepirosodik (2 hónaposnál ez sincsKép), de pár nap alatt elmúlik, masszírozással lehet segíteni is. Lívia nem hagyta, mert fájt neki.

Bubek,
kell fürdőlepedő is. Pelenkát kaptunk, 6db/nap, de azért vigyél. Meg rengeteg kisruhát, nekünk sokszor át kellett öltöznünk a bukások miatt. Ha a folyosón lesztek, adjál Marcikára sapit, akkor is, ha meleg van, mert huzatos.
Nagyon drukkolok én is Neked!
Keményedések nekem is voltak, de már a 4. hónaptól, de nem volt vészes. Lehet, hogy nem kellett volna a 8. hónapig munkába járnom Kispestről Újpestre...
Azt az irígységet, én is éreztem anno, de még hogy!!!!! Aranyos, ahogy megfogalmaztad!
Örülök, hogy minden rendben volt a dokinál!Kép

Szorsi,
azért nem igazság, hogy a pusziért hajtépés a hála, nem?! Kép

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Ilba,
de kár, hogy nem láthattam a kiskópét, ahogy a képeket nézi!
Mennyit bírnak alvás nélkül? Nem tudom, de szegény Anyukám mesélte, hogy a bátyám 8 hónapos koráig 1 órát aludt napközben, 1-et éjjel, a többi időben üvöltött. Már nyugtatót is írt fel neki a gyerekorvos, amit Anyu persze nem adott be neki, azért mégsem kell egy csecsemőt nyugtatózni. Amikor Livibaba hisztizik, mindig ez jut eszembe és máris nem tűnik olyan rossznak a helyzet...
Mindenestre most nyiss ablakot, küldünk az éteren egy kis álomport Beninek! Tényleg, máshogy is becézitek? Bencének például?

Beni, most fújom hozzád az álomport:
Kép

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Ilba,

Marci = Márton. Kocsis Márton. Már a 2. hónaptól megvolt a név, Apa mondta, mi lenne ha...nekem meg nagyon tetszett. Így maradt ez. Nem is nagyon néztünk másik nevet, mert szinte elsőre megegyeztünk ebben. Botond lesz a második neve, de azt csak azért kapja, hogy ha esetleg nem tetszik neki a Márton, akkor később használhassa a Botondot.Kép

Már össze is raktam Marci ruháit, bár még olyan sokat nem, mint amit Gabi írt...De majd inkább rakok még be, mint hogy kevés legyen.Kép Én nem az eldobható pelusra gondoltam - azt persze viszünk -hanem a textilre, amit büfihez használ az ember. Olyat is raktam be párat. Nem is kellett volna?

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Mégegy dolog eszembe jutott: a mérlegkölcsönzés

Honnan érdemes, és mikortól? Erről szívesen elolvasnám a véleményeteket. Hol a legolcsóbb, és - gondolom digitálisat érdemes - mikor intézzük el? Amíg a kórházban vagyunk intéztessem el a férjemmel, vagy elég, ha hazajöttünk? Ti hogy csináltátok?

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Jaj, dehogynem!!!! Sokat vigyél abból is, feje alá a kis kosárkába vagy minek is hívják, büfihez, látogatók vállára, ha dajkálnak stb.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabuska,
Lehet, hogy azért húzza a hajad, hogy méééég!
Mi nagyon sokszor Benedeknek hívjuk illetve Beninek. Én rászólok, ha valaki Bencének hívja, mert nem akarom, hogy ez ragadjon rajta.

Azért izgulok az oltás miatt, mert ez az új fajta és már a diperte is benne van. Az új szerint -3-4 hónaposan ugyanazt kapják: infarix-hib- diperte. Ha jól emlékszem.

Ilba,
A nevetőst mint képet töltöttem fel. jobb billentyűve lemented a gépre, aztán ha kell feltöltöd. Azt hiszem Connietól csentem én is.
OrsiKép

Kép

Kép
szorsi
 
 


Mérleget szerezz be szerintem mire megszületik. A védőnői szolgálatnál is lehet kölcsönözni (ebben a kerületben legalábbis), mi egy bababoltból kölcsönözzük, 1200 Ft két hónapra. Digitálist használunk, nem boldogultunk a régi tologatóssal. Most ugrik be, hogy a kórházban a csecsemő osztály ajtaján van kiragasztva egy (vagy több?) telefonszám, ahol lehet kölcsönözni.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Ja az előbb elfelejtettem írni még a név témához hogy lány nevünk csak sokkal később lett (Enikő, Virág), de én tudtam, az első pillanattól éreztem valamiért 100%-ig, hogy kisfiú. Ezt nem tudom megmagyarázni, de tudtam. És amikor a doki megmondta 18 hetes ultrahangon, akkor már mondtam neki, hogy nem mondott újdonságot.Kép Már szerintem hallgat is a nevére, olyan régóta hívjuk így!!! KépKép

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Tehát azt mondod, már most kölcsönözzünk?

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Bubek,
mi a védőnénitől kölcsönözzük, havi 1000Ft. Mi hazajöttünk és másnap úgyis jött a védőnő és hozta a mérleget is. A miénk egy kb. 60 éves modell, tologatós, de én szeretem. Szerintem kérdezd meg, hogy nálatok milyen kölcsönzési lehetőségek vannak.

Tudod mi jutott eszembe? Magadnak mit tettél be? Nekem sok hálóing kellett, összetejeztem, meg nagyon véreztem az első 2 nap. Persze az is jó, ha a férjed mindig visz be tiszta ruhákat, úgysem tudod nagyon elpakolni. Meg én vittem be Tena betétet, ez nagyobb, mint amit adnak, a kórházival mindig "baleset" történt, a Tenával soha. Meg nekem volt eldobható bugyim is, az is nagyon bevállt.

Gabi,
a Bencét én sem szeretem, Benedek, vagy Beni, a mostohanagyi Benőzi. Kép
Lehet, hogy hat az álompor? Na jó, nem kiabálom el. Még a kezembe van, remélem le tudo tenni, hogy ne ébredjen fel.
Te betetted Livit a kosárba? Én ruhatartónak használtam.

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Magamnak van 3 db hálóing - összesen ennyi van Kép - ezeket is most vettem, mert nem volt egy sem (sose alszom abban), meg van 8 db eldobható bugyim, tenám nincsen, de valami másik ilyen vizeletes betétem van - valami német. Akkor amikor ezeket szereztem be, nem volt Tena. Pedig néztem DM-ben, néztem a Corában, és néztem még a Spar-ban is. Egyiknél sem volt. Remélem azért ez is jó lesz. Tettem be 3 törölközőt, papucsot, meg amiről úgy éreztem hogy kellhet. Pl. a mellszívót. Melltartóbetétet, wc-papírt, zsepit, ilyeneket. Van esetleg valami különleges ötlet, amit lehet, hogy hasznos lenne tudnom, de nem jutott még eszembe? Kép

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Gabi,
puszi Livinek, most hatott az álompor! Kép
Remélem elegendő a mennyiség 6-ig! Kép

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Szerintem nagyon alapos vagy, ha hiányzik valami, Apa majd utánatok viszi! Kép

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Helló lányok!

Bubek! Én is nagyon várom Marcit és szívesen olvasom majd milyen élményeid voltak a kórházba.
Ha kis fiú lakik ide bent akkor nekünk is Marci lesz. De én azt érzem kislány. Holnap után megtudjuk. Már nagyon várom és remélem meg is mutatja magát.

Jó hogy ilyen sok tapasztalt anyuka van itt. Én sokkal többet adok a véleményetekre, mint egy olyaéra aki könyvből megtanulta és 20 éve azt mondogatja.

Iba! És mi lenne, ha többször megkínálnád?

Puszi: O.

https://babafalva.hu">https://babafalva.hu/tickers/g4.png" alt="babafalva.hu vonalzó" border="0"/>
omo
 
 


Sziasztok,

Szorsi: én is az új szurit veszem meg.
Hogy megint mást mondott a doki nénim azt hozzá se teszemKép
Azt mondta, hogy a kéthónapos az még a régi és a 4. ill. 6. hónapban kapja az újat.
Te hogy tudod ezt?
Ettől az össze-visszaságtól megőrülökKép

Bubek:
Én ahogy megtudtam, hogy terhes vagyok egyből elmentem betegállományba. Nem azért, mert lusta vagyok hanem intenzív osztályon dolgozom és az egyáltalán nem kismamáknak való hely szerintem.
Egész terhesség alatt nyüzsögtem. Tettem-vettem.
Festettünk, parkettáztunk, vásároltunk, dolgoztunk.
Nem is értem, hogy volt időm annó dolgozni.
Nagy a család is, sok barátunk van, mindig mentünk valahova.
Egyébként én is 100%-ig éreztem, hogy lányom leszKép
Mindenki mondta, hogy fiú, mert nem változott az arcom semmit.
Megkérdeztem a dokitól, hogy van-e jelentősége ezeknek a népi hiedelmeknek és mondta, hogy semmi.

A kórházban nekem is elég volt a pelenka amit ott adtak. Tulajdonképpen mindent kellett vinni.
Rugi, body, textil pelus, fürdő lepcsi, bébi takaró, sapi.

A mérleget mi az SZTK-ból kölcsönöztük. Nem kellett kaukció. 1000Ft/ hó.
A hagyományost kaptuk, mert a digitális foglalt volt. De a barátnőm azt mondta jobb a hagyományos, mert mikor már sokat mocorog nehéz a digitálissal mérni.
Szombaton jöttünk haza és kedden hoztuk el(ill. a férjem) a rendelőből a mérleget meg a légzésfigyelőt is.

Én is már nagyon vártam, hogy babázhassamKép
Már a libero reklámnál is könnyeztem, hogy hamarosan én is babázom HURRÁKép

Gabuska: szegény Anyukádnak nem lehetett egyszerű.
Nekem anyósom mesélte, hogy a férjem nővérével (Õ volt az első bébi) szenvedtek sokat, nem akart aludni soha.

Zsófi is ma nyügi nem alszik csak rövideket.

Kép

Kép
sajtine
 
 


Ja, Tenát a gyógyszertárban vettem én is anno.

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Bubek:
ha lehet piros vagy bordó türcsit vigyél magadnakKép
Szopi melltartó is jól jön
A hálóinggel én is bajban voltam, mert én sem szeretem és csak kettő volt.

Minket is porozzatok be álom porral, szükség van ráKép

Kép

Kép
sajtine
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?