Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Inimma,
Sajnálom,hogy ennyit betegeskedtek nálunk sem jobb a helyzet alighogy meggyógyult a Brigus rá 1 hétre megint taknyos lett és nagyon köhög. A két betegeskedés között a nagyobb is beteg volt lehet tőle kapta el a kicsi. Az alvás az nálunk is nehezen megy éjszakánként,mert még a fogai is jönnek sorban.
Csaninak nagyon boldog 4. szülinapot kívánunk!!!!

Na sziasztok még jövök!

Ani
tanni
 
 


Helló csajok, a takony mellett összeszedtünk még egy kis vírusos hasmenést hányással és lázzal desszertnek...de nem gáz, csak 2szer hányt, amúgy jó a kedve. Szerdán már mehet, mivel szombaton kezdte....
Elég gáz, mert ez a 3. nap, mikor egész reggeltől este 8ig egyedül vagyok velük, nagyon durva így vásárolni és hasonlók.....
Na pá

Kép
vio
 
 


Sziasztok, már örültem, hogy Áron meggyógyult, erre ma reggel elkezdte mondogatni, hogy fáj a füle... Inimma, itt gondolom, Te érzed át a szitut leginkább... először nem gondoltam, hogy tényleg gáz van. Aztán mikor már vagy 4-edszer mondta, gyorsan megnéztem, hogy Asztalos doktornő hogy rendel. Fél 10 volt, és 11ig rendel. Na azt a rohanást ne tudjátok meg, akkor már sírt is Áron. Épphogy felöltöztünk, aztán rohantunk is. Az úton végig ordított, a fellépőn utazott, én meg toltam őket rohanva. Közbe az jutott eszembe, mi a frásznak hoztam a dzsekimet, mert annyira kimelegedtem. Nem tudom, annak köszönhető-e, hogy egyből behívtak minket, hogy Árontól zengett az egész rendelő...de már nyílt is az ajtó. Persze Kirát kinn hagytam, mert alig fért volna be. Diagnózis: kezdődő középfülgyulladás. Szuper, ilyenünk még nem volt, fertőz, tehát ovi kilőve a héten. Ha lázas lesz, holnap vissza kell vinnem, de ha nem, akkor csak hétfőn. Irt fel Cataflam-cseppet és valami orrcseppet is. Hál Isten, útban volt egy patika, előttem állt egy néni. Addig én odarohantam a másik ablakhoz aláírni a receptet, addig odaállt egy öreglány, nem is zavarta, hogy akkor már mindkét gyerekem sírt. Sebaj, megszoktuk.
-Az orrcseppért vissza kell jönni
Akkor azt nem kértük, végülis a Cataflam a fontosabb. Hazafele is hasonló volt a helyzet, én futottam, Áron üvöltött. Hazaértünk, mindkét gyerek sírt. Nem tudtam hirtelen, hogy előbb megetessem Kirát, mert csak hajnalban szoptattam meg, vagy Áront kezeljem. Aztán kiszívtam Áron orrát, beadtam a cseppeket és rohantam etetni Kirát, Áronnal az ölemben.

Kép
vio
 
 

 
 

Csak így nem sírt. Mikor mondtam Neki, hogy most a hugát le kell fektetnem, elkezdett ordítani, és jött utánunk, hiába mondtam, hogy így nem fog tudni Kira elaludni. Kénytelen voltam addig bezárni, mert más ötletem nem volt. Elaludt Kira, aztán mikor mentem vissza Áronhoz, láttam rajta, hogy mindjárt elalszik Õ is. Természetesen nem volt még megágyazva a mi ágyunk-másra se volt időm, úgyhogy letettem oda, és 2 perc múlva elaludt... fél órája alszanak. Nagyon durva, és ma és holnap is estig egyedül leszek...
Inimma, Ti is Cataflamot szedtek ilyenkor?
Bocs csajok, azért szólongatom állandóan Inimmát, mert Õ jártas a fülproblémákban, de ha valamelyikőtöknek van hasonló tapasztalata, nyugodtan írja meg...Kép
A cataflam csepp milyen hamar hat, szoval most 12 cseppet adtam neki, és 2szer kell naponta. Este már nem fog üvölteni, vagy ez nem hat ilyen gyorsan?! Tuti, hogy Kira elkapja?!
Vio

Kép
vio
 
 


Vio,
igazan aterzem a gondotokat!!!! Nagyon sajnalom Aront,de Teged es Kirat is!!! A ferjed ki ne hagyjam!! Ilyenkor mindenki szenved,az tuti.
Ejszaka alvasra ne nagyon szamits,hacsak nem szedalod le a fiad valamivel. A Cataflam csepp eleg hamar hat,de nem megoldas egy fajos fulre. Mi ejjelre mindig Germicid C kupot adunk ilyenkor Csanadnak,ettol bealszik rendesen es nem is faj neki semmi. Csak receptre adjak,az a baj vele.
Ha Aron legkozelebb is mondja valamikor,hogy faj a fule,hidd el neki,ne ketelkedj! Nagyon jol tetted,hogy rogton mentetek orvoshoz.
Igen ismeros a rohangalos-orditozos-idegeskedos szitu. Mar sajnos megszoktam. Szinte hetente megtortenik. Ha egy kicsit jobban lesz Aron,neked is konnyebb lesz.
En nem tudtam rola,hogy a kozepfulgyulladas fertozo lenne.Ez egy szovodmeny.
A lenyeg,hogy gyakran szivd az orrat,cseppet csak naponta ketszer szabad,parasits es probald meg a fulet melegiteni. Nekunk bevalt a fulmelegito gyogysapi. Huzos az ara,ugyesebbek siman megvarrjak es csak a betetet kell megvenni bele. Ezt persze azutan gondoltam ki,hogy megvettuk. Kép
Nem akarlak elkeseriteni,de ha nagyon faj az a ful, nem biztos hogy a CAtaflam eleg lesz. Legalabbis Csaninal nem sokat ert egyik-masik alkalommal. En Panadollal felvaltva adtam.
Ezt most elkuldom,hogy elolvashasd. amjd irok meg,ha van kerdesed,irj,itt vagyok,rogton tudok valaszolni.
Kitartast!!

Inimma
inimma
 
 


Helló Inimma, aludt 2 órát és azóta azt mondja, már nem fáj....háááát, meglátjuk. Talán azért, mert mázlink volt, hogy az elején vittem? Mert azt mondta a doki, kezdődő középfülgyula. És direkt rákérdeztem, hogy fertőz-e, és azt mondta, igen, cseppfertőzéssel terjed. Én nem tudom. De ha szövődmény, az elég gáz, mert folyamatosan szívom az orrát, mi lenne, ha nem tenném?! Biztos akkor fel kéne szúrni a fülét...ÁÁÁ!
Szoval már 13 óra óta fenn van, és tök jól érzi magát...
Vio

Kép
vio
 
 


Vio,
ez jo hir,hogy nem faj neki most!
Csaninak altalaban estefele-ejjel mindig ujra beindult.
Neki az utolso fufjasa 2 het kura utan,5 nap ovi utan volt.SEMMI takony,natha,kohoges vagy ilyesmi. Es reggelre ki is fakadt.
A gyerekdokinenivel megbeszeltuk,hogy felfuggesztjuk az ovit a mutetig. Hat...januar vagy februar... Nincs semmi ertelme,hogy jar,igy nem lesz sose egeszseges,hogy megmuthessek.
Kicsit nehez most ,hogy mindig itthon van viszont pozitivum,hogy nem kell rohangalnunk reggel es delben az oviba.
Van egy sanda gyanum,hogy az utolso fulfajas minek a kovetkezmenye,meg a ferjem is egyetertett,pedig o mindig higgaszt engem,hogy senkire semmi rosszat...De inkabb nem irom le.
Tajekoztass Aronrol mindig,ha van idod.
Jobbulast neki!

Ani,
koszonjuk a szulinapi gratulat!!!!
Biztos,hogy a lanyaid egymastol kaptak el a betegseget,dokinenink szerint a fiuknal ez van,ugyhogy Csonginak is jot fog tenni,ha Csani nem megy oviba. Az mas kerdes,hogy folyton cseszteti Csongit e saz jot tesz-e neki egesz nap.

Inimma
inimma
 
 


Helló, hát akkor most nem sok szabadidőd lehet...nekem mikor Áron még nem aludt ott, nem is volt több időm, mint mikor otthon volt.
Nem csoda, ha azt ajánlotta a doki, hogy halasszatok... így nem lehet műtét időpontot tervezni...
Csak nem a kedvenc dokinőnk baltázott el valamit?!
Most itt ül Áron az ölemben és semmi baja. Nagyon ízlik neki a cataflam csepp....Kép
Nekünk nem Panadol, hanem Nurophen szirup van itthon. Az is jó? Asszem, fájdalomcsollapító is. Germicid c kúp... az még hat egy 3-4 éves gyereknek? Akkor miért nem azt ír fel a doki??? Na mindegy. Meg asszem, viszket is neki. Mármint a füle. Meg azt kérdezi, mi van a fülében.
És Csani nem hiányolja az ovit? Ez szörnyű, ez a sok nyavalya. Lehet, hogy tényleg benevezek erre a bronhovaxom kúrára...

Kép
vio
 
 


Vio,
ja-ja a Cataflam az fincsi,mi kineveztuk bananosnak... Kép
A Nurophen ugyanolyan hatassal bir,mint a Panadol.
Amikor a ferjem Csanival volt aHeim Palban 2 hete,akkor iratott Germicid C-t. Az ottani dokino szerint is,az mar nem eleg egy ekkora gyereknek. Ra van irva,hogy 14 eves korig,akkor nem ertem,miert nem lenne jo. Raadasul Csanot letaglozza,ugyhogy tuti hasznal neki. Kép
Nem a kedvenc dokinenink a hibas Csani ujabb betegsegeben. mas,de most mar olyan mindegy...
Nem hianyzik neki az ovi,nekem annal inkabb... Kép
Gyerekdokinenink azt mondta,Broncho-vaxom akkor jo,ha epp nem beteg a gyerek,ugyhogy Csanonak kizarva,mert mindig az.
Ajanlotta a Multitabs Kid Immuno-t. Ez vmi uj,persze eddig sehol nem kaptam. Beres-csepp helyett,hatha jobb lesz.

Inimma
inimma
 
 


Aha...már nekem is mondta valaki, hogy Õk is ezt a multitabs akármit kezdték. Telefonálj a gyógyszertárakba, hogy hol van. Te szerinted nem lehet a cataflamtól hasmenés??? Mert Áron már 3-adszor kakál ma...és olyan habosat...Kép
Egyébként semmi baja, nem fáj a füle és aludt éjjel......

Kép
vio
 
 


Vio,
orulok,hogy ennyivel megusztatok!
Nem tudom,hogy a Cataflam okozhat-e hasmenest,nezd meg a tajekoztatojat.
Egy tanacs: ha hajat mosol Aronnak,dugd be a fulet vattaval. Allitolag ha egyszer mar begyulladt a ful,a belekerulo viz konnyen ujra bedurrantja. Hat..mi mar sajnos tudjuk,hogy Csanibol nem lesz uszobajnok. Kép
Tovabbi gyors gyogyulast!!!!!!!!

Inimma
inimma
 
 


Inimma!!! Ez tök gáz. Tényleg ott van a tájékoztatón, hogy lehet hasmenése tőle. Szerinted abba lehet előbb hagyni a szedését a Cataflamnak? Semmit nem mondott erről a dokinő, csak azt, hogy hétfőn vigyem vissza. És rengeteget kakál, 4szer, és majdnem tele a bili. Rengeteget ivott ma is, és alig pisilt...olyan gáz. Kezdek betojni, hogy mi van, ha valami baj van? Mert még szombaton, mikor kezdődött ez a vírusos hasmenés, a doki azt mondta, ez magától elmúlik és nem is ad semmit rá. Vasárnap egész nap nem is ment már a hasa, és tényleg azóta megy megint, mióta Cataflamozunk...
Érdekes, amit a hajmosásról írsz, elég durva az is. Neki meg minden nap kéne mosni hidrofillel, mert iszonyú száradékony a fejbőre...
Na megyek, holnap elvileg meglesz a hormon eredménye is!!!
Vio

Kép
vio
 
 


Ja és szerinted lehet adni 3 és fél évesnek széntablettát? Mert én beadtam egy felet...

Kép
vio
 
 


Vio,
szerintem adj Cataflam helyett Nurophent nyugodtan,hatha jobb lesz.
Dokit telefonon nem tudod megkerdezni?
Szentablettat en ennel joval tobbet adtam Csaninak mar.
Smecta port szabad,az tuti,szerintem vegyel holnap!!
Tok jol elbeszelgetunk mi itt ketten,nem gondolod? sehol a tobbiek. Lassan elnevezhetnek Vio-Inimma topicnak. Kép

Inimma
inimma
 
 


Sziasztok!
Részvétem mindkettőtöknek... és persze a fiúkáknak is Kép Nem semmi csajok, hogy milyen tortúrákon mentek át. Nem is tudom, hogym erjek-e még jobbulást kívánni, mert eddig nem sok jót hozott Kép Kép Kép
A változatosság kedvéért nálunk most én voltam a fül-orr-gégén Kép Féloldalt arcüreggyulám van és gennyes a torkom. Kaptam napi 4 Maripent.
Próbáltátok már a fülgyertyát? Nekem most ajánlotta egy uncsitesóm és ki is próbáltam. Nem mondom, hogy ettől rögtön elmúlt minden, de segített. Nézzétek meg esetleg a www.tade-biohaz.uw.hu oldalon.
Viszont szerencsére (kop-kop-kop) Réka jól van.

Rengeteg dolgom van még a suli miatt (is), szóval nem ígérem, hogy túl sűrűn írok, de azért erre járok néha. Sajnos úgy látszik az idén nem akar összejönni a közös találkozó Kép - pedig olyan jó lett volna. Sebaj - jövőre nem hagyjuk magunkat!!! Kép

Mindenkinek pusssssz: Móna
mmóna
 
 


Sziasztok!

Látom most mindenkinél van valami gond. Kép
Inima, Vio!
Nagyon együttérzek veletek és a kicsikkel. Én rettentő fülfájos gyerek voltam.Sokat szúrkálták a fülemet, sőt még 6 évesen meg is műtötték. még a mai napig is gyakran van hallójárat gyulladásom. Remélem a lánykám szerencsésebb lesz ilyen téren.

Az elmúlt 2 hét nekünk se volt fényes, mind a ketten a lányzóval megfáztunk. Nem győztem szívni az orrát, és olyan csúnyán köhögött. Ma az első nap, hogy nem kellett szívni. Meg is próbálunk kicsit sétálni.
Ígyekszem majd többet jelentkezni.

Nicol

Kép
nicol
 
 


sziasztokKép
ide is írtam, mert ez a topik jobban él, mint az I. XI. kerületi...
az "ikrek" topikból keveredtem ide, 3 gyerekem van.

most költözünk a XI. kerületbe, a Kondorosi úszoda környékére. egy ideig nem lesz időm főzni. foodexpress, stb... ételeket nem rendelnék. óvodákat hívtam de ételt nem lehet tőlük rendelni. (pedig a nagylánynak az a kaja lett volna a legjobb.)

honnan tudok ébédet hozni?
tudtok jó gyerekorvost?
és kit ne?

előre is köszönöm: Vikta
3 hónapos KépKép 1,5évesKép
vikta
 
 


Szia Vikta! A 3 hónapos az iker babák??? Húúú! Jó sűrűn jöttek! Hát, nálunk a házban egy lány egy sörözőből hozott ebédet, ahol nem csak szeszesitalok vannak, szerintem ilyesmi helyen is érdeklődj! Idősek otthona nincs arra???
Hogy bírod a 3 gyerekkel??? A nagy nem féltékeny??? Van segítséged???
Vio
Vio

Kép
vio
 
 


Vikta,
gratulálok a gyerkőceidhez nem lehet könnyű neked.Hogy bírod?
Az ebédhez annyit tudok hozzászólni,hogy itt nálunk a Rolling rock-ban is van a Bartókon de nem tudom házhoz viszik-e.

Inimma,vio!
Nagyon sajnálom hogy ilyen betegesek a gyerkőcök de szorítok nektek a minél hamarabbi gyógyuláshoz!
A Brigus most "lekopogom" jól van csak attól tartok allergiás de foggalmam sincs mire piros foltok vannak rajta de az is lehet,hogy a 15 hónapos oltás miatt van azt mondta a dokink.

Jó pihit éjjelre mindenkinek!!!!!!!!!


Ani
tanni
 
 


Sziasztok, nálunk ma lett meg a második hormonnal kapcsolatos teszt eredménye Áronnak, ez is rossz lett, úgyhogy kezdjük a kezelést... jövő szerdán kell menni az egészet megbeszélni, akkor mutatnak és tanítanak meg mindent.
Áron már jól van, azt leszámítva, hogy még az orrát szívni kell...de az már csak hozzátartozik az óvodához. Remélem, Mikuláskor nem lesz beteg!!! Jó éjt!

Kép
vio
 
 


Nem tudjátok, hogy kell papírból összehajtogatva hópelyhet kivágni?

Kép
vio
 
 


Sziasztok!

Visszaolvasni esélyem sincs Kép

Szóval kijutott a rosszból nekünk rendesen, ezért nem jelentkeztem. Andornak a bal húgyvezetékében szűkület van, ez nagyon leterheli a veséjét is, de "szerencsére" még műtéttel megmenthető. Orrba-szájba uh-kra járunk vele, hétfőn izotópos vizsgálatra visszük Kép Plusz antibiotikumot kap, hogy nehogy vesemedence gyulladása legyen. Ezenkívül a sok bukás miatt refluxra gyanakszik a dokinéni, ha egy doboz Nutriton után sem javul, azt is kórházban ki kell vizsgálni. Ja és mostanában enni sem igazán akar. Szóval teljes a káosz.

Igyekszem majd gyakrabban jönni, ígérem.

Az újaknak pedig üdv itt köztünk! Kép

Puszi:
Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Sziasztok! Szia Lara, hát nagyon sajnálom, sejtettük, hogy valami gáz lehet. És mikor lesz a műtét? Szegényke! Ez a bukós dolog meg elég sok babának van, az enyémek abszolút nem bukósak. Általában ha tápszert váltanak, rendbejön! Van direkt refluxos babának való. Biztos ez a Nutriton az lehet.
Mi most a héten Áronnal szándékozunk menni oviba, habár szerdán nem, mert akkor megyünk vissza az endokrinológiára, a hormonkezeléssel kapcsolatban. Remélem, már adják is ide a hormont. Iszonyú, mennyire nem eszik. Tegnap egy pohár kakaót ivott, meg egy pudingot, este egy lekváros kenyeret. +folyadék. Ennyi!!! Iszonyú fáradt vagyok, nagyon lefárasztanak. Illetve akkor van gáz, ha Áron nincs oviban és a férjem csak este ér haza. Az nagyon meredek, és az elmúlt 2 hétben bőven volt ilyenben részem, hát ne tudjátok meg!!!
Inimma! Te hogy bírod?! Csani nem nyúz? Vagy melyik nyúz jobban? Áron folyton azt igényli, hogy vele foglalkozzak, nem képes egyedül játszani és az idegeimre megy. Mosogatok, húzza a gatyámat, hogy ne mosogassak. ÕRJÍTÕ!!! Én nem tudom, meddig fogja még ezt csinálni!!!
Vio

Kép
vio
 
 


Tanni,
orulok,hogy Brigi nem beteg!
A 15 hos oltasnak kiutes is lehet a mellekhatasa????!!! Na remek. Ird meg legyszi,hogy Neked mit mondtak,mi lehet meg. Csongi elvileg csutortokon kapna,de lemondom,mert egy nagyon kicsit kohog meg.Inkabb kivarunk,meg el is akarunk utazni dec.18-an,ugyhogy jobb,ha januarban kapja.
Most mar jol vannak a fiuk egyebkent,porszivo elrakva vegre a helyere! Kép Nagyon vigyazunk,ha kimegyunk,csak a kutyasban seta,nem megyunk zart helyre ,emberek koze.

Vio,
hat...nehezen birom,de ez van. Kép Neha kiborulok,mint ahogy csutortokon is,mar sirtam a gyerekek elott... hulye no. Kép Aztan jott a baratnom a 4 eves lanyaval es mondta,hogy nevelesi tanacsadoba kell menniuk,annyira rossz a kiscsaj,nem birnak vele az oviban verekszik,hisztizik.
Szoval akkor en ne szoljak semmit am,de tenyleg! Csani nagyon jo kisfiu,Csongi mar nem annyira-ezen akadtam ki,hogy amig foztem,szinte az osszes polcot leramolta a nappaliban es hat az nem keves.
Nekem inkabb az a bajom,hogy jo lenne mindkettovel kulon-kulon is jatszani,foglalkozni,de erre alig van lehetoseg. PL.tarsasozni nem lehet CSonguz jelenleteben,mert ha nem engedjuk oda pakolni,akkor razendit.
Megvettem a Multitabs Immuno-t,hat 2600 Ft az egyhavi adag. Kép
Yenyleg nagyon keveset eszik Aron. Azert a tobbi napokon potolja,nem ?Kerdezd meg tole,mit szeretne enni,hatha jobb lesz az etvagya.

Lara,
nem gondoltam,hogy ezert nem irsz! Kép
Hat nagyon rossz volt olvasni!!!! Kép
Hogy vettek eszre a szukuletet? Gond volt a pisilessel? Van ra esely,hogy muteni kell?
Csongor vesemedence-tagulattal szuletett,tiszta para voltam,mar tudtam a terhesseg alatt is. 4 honapos korara elmult,de nagyon aggodtunk,szoval sajnos aterzem a felelmeiteket. Remeljuk,minden okes lesz es legyszi ,ha van egy kis idod,ird emg mindig,hogy vagytok!
Puszi Andornak!!!! Kép

Inimma
inimma
 
 


köszönöm a fogadtatást. Kép írni az ikrek topikba sincs időm, így nem tudom itt mikor fogok előkerülni.
mindenestre ezen a héten költözünk, így ORVOST meg KAJÁT kell keresnem, ezért bizti benézek ide.

VioKép
a "nagy" nem féltékeny. kivéve ha etetés van.
van segítségem.

Lara
nem tudom, h a gyereked mennyi idős.
Bendike most lesz 3 hónapos és eddig néha a fele kijööttt szegénykének. most a humana fit 1-et kapja és ez elég jó neki. a bebaHA-t és a mildibé1-et csak 1-1napig ette nem bírta.
most kaja után a párnán 45fokban fektettem, majd büfi és be az ágyba , az ágya is meg van emelve. evés után nagyon lassan mozgatom. bocs ha teljesen alap dolgokat írtam le, de nem tudom a háttereteket.

pusz: Vikta
3hóKépKép 17hóKép
vikta
 
 


Vikta,
egyik baratnom a Villanyi ut egyik gimnaziumabol vitte a kajat,olcso volt es rengeteg,csak el kellett menni erte.
Orvost pedig ajanlottam itt mar NIcolnal,dr. Sziraki Katalint. Feljebb mindent megtalalsz rola,ha erdekel. Az ALbertfalva utcai rendeloben rendel,szoval nagyon kozel hozzatok,par perc seta. Nagyon szeretjuk,kedves,nyugis,mindig meghallgat,el is mond mindent es kijon,ha hivod es ezert nem ker semmit. Nem antibio -parti,ugyhogy tenyleg odafigyel es megprobal mindent megtenni a gyerekekert.A nagyobbik fiammal mindig tok jol elbeszelget,tudja,mi a kedvenc jateka,konyve.
Volt,hogy nem jelentkeztunk egy betegseg utan,akkor o hivott fel es megkerdezte,jol vannak-e.Meg egyszer kerestem telefonon a rendeloben,nem tudtak adni-masnap visszahivott. Szoval nagyon rendes es jo orvos. Csak ajanlani tudom.
Ha erdekel meg valami rola,csak irj.

Ha tudsz,majd tegyel fel kepet a gyerekeidrol.
Uj lakasba koltoztok? ha igen,hol? Mi is szeretnenk elkoltozni,vagyis innen nem,de muszaj. Kép

Inimma
inimma
 
 


Sziasztok!

Drágák vagytok, hogy így izgultok értünk! Kép

Vese-mizéria: megvolt az izotópos vizsgálat, pénteken lesz eredmény. Műteni biztos kell, mert a szűkület nem fog elmúlni magától. Egy rutin uh-os szűrővizsgálaton derült ki, semmi jele nem volt.
Bukás: a tápszerváltás nem megoldás, mert Andor csak anyatejes. Ez a Nutriton előetető gél, ami arra szolgál, hogy besűrítse a tejcit és bent maradjon a gyomrában. Kaja után fél órát csücsül a hordozóban, hogy minél többet legyen függőlegesen. De igazából semmi sem segít.

Vikta,
Andor 3 hónapos múlt és a kezdetektől sokat bukik. Ez már a második doboz Nutriton lesz, ha nem segít, meg kell nézni, refluxos-e. Gondolom majd a pépes kajáknál már jobb lesz, az nehezebben jön vissza.

Most csak ennyi, mert melóznom is kellene...

Puszi:
Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Helló lányok. Mindenkinek kijut valami betegségből... Áron most elkezdte a hetet, izgulok, hogy ne pukkanjon le megint.
Inimma, legalább az a jó abban, hogy nem jár Csani oviba, hogy nem lesz beteg!!!
Most megyek a gyszertárba Kirával...

Kép
vio
 
 


Sziasztok!
Inimma,
Igen azt mondta a dokinénink,hogy az oltás után 5.és 10. nap között belázasodhat és kiütései lehetnek. Kiderült a Brigusnak a bőre kiszáradt valamitől azok voltak a piros foltok. Most testápolót is kapott.

Sziasztok!
tanni
 
 


Sziasztok, Áron ismét beteg. Csütörtöktől járt, aztán tegap már az oviból telefonáltak délután, hogy siessek, mert tűzforró. Mondjuk arról tudtam, hogy hőemelkedése volt. De hát nem gondoltam, hogy megint kiüti valami. Elmentünk a dokihoz-már megint nem a mienkhez, és csak annyit látott, hogy gennyes váladék folyik hátra a torkára...
Biztos attól lázas. Ma este már 39,1re is felment, de szerencsére a Nurofen levitte 7,5re. Éjjel meg 38ra felment, vagyis hajnal 5kor. Fél 7ig szenvedett, mert a láztól melege volt és nem tudott elaludni, aztán végre sikerült. Még alszik, de jó is, mert szerintem ma nem fog napközben aludni, mivel 12:30-ra megyünk az endocrinológiára...szorítsatok!!! Na mentem, mert Kira már fent van!!!
Vio

Kép
vio
 
 


sziasztok lányok !

rossz olvasni hogy mindenkinél ennyi betegség van , mindenkinek gyógyulást kívánok !
mi is betegek voltunk valami vírust kaptunk el , Anna hányt , meg lázas volt ,de már jól van csak nagyon ki voltunk mert éjjel félóránként megébredt és sírt szegény .
a külön szoktatás nem megy , ezerszer fel kell és engem akar , remélem egyszer lesz már egy átaludt éjjelem .
Inimma megértem milyen rossz lehet , bár nekem csak Anna van , de nagyon rosszul viselem a bezártságot , a környéken nincs barátnőm sokat vagyunk egyedül , mert párom sokáig dolgozik .
Vio szorítok neked , majd mesélj mi az eredmény !
Vikta üdv neked !
mindenkinek üdv akit nem említettem ...

hope
hope04
 
 


Lara,
en is arra gondoltam,mint laikus,hogy ha Andor mast is eszik majd,elmulik a reflux. MEg ha majd sokat ul,all,jar.... Kép Barcsak ott tartanatok,mi? Kép
A korai mutet nagy elonye,hogy semmire sem fog emlekezni.
Nagyon felek Csanad orrmandula-mutetetol,vag az esze,mint a borotva,soha semmit sem felejt el. Kivancsi vagyok,hany evig kiserti majd...

Tanni,
holnap oltas...Mindegy,eddig is tok jol birta,talan nem elsz semmi. Igy allok hozza,hatha igy is lesz. Kép

Vio,
sajnalom,hogy Aron megint beteg. Kép Es pont igy meg hurcibalni kell a korhazba. Mi volt,ird meg!!!

Hope,
dokineni mondta,hogy annyi a beteg gyerek mar most,mint maskor egesz telen... Jo,mi?
Az szornyu,amikor annyira betegek,hogy aludni se tudnak. Nalunk volt olyan,hogy mindket gyerek beteg volt,ejjelente is felorankent szivtuk az orrukat felvaltva,porszivo ki-be egyik szobabol a masikba. Senki nem aludt.
Lenne kedvetek eljonni hozzank jatszani meg beszelgetni? Egyszer irtad,hogy nem laktok olyan messze. Ti se lennetek egyedul es mindannyiunknak lenne egy jo napja! Kép Na??? Kép

Inimma
inimma
 
 


sziasztok !

egy kicsit szeretném kiönteni a lelkem ! Ismét pocsék éjjelünk volt és nem tudom megint miért !
semmit sem aludtunk Anna félóránként kelt fel , és nem tudtam visszaaltatni ! Bosszuból a sírásért az alsó szomszéd még éjjel 2 - kor is nézte a tévét üvöltve ! nagyon rossz érzés !
Inimma majd még írok , most nagyon fáradt vagyok ! bocs hogy titeket fárasztalak !
hope
hope04
 
 


Hope,
ez nagyon rosszul hangzik,sajnalom! Kép Kép Kép

Nem lehet,hogy megint bujkal vmi betegseg Annaban? Vagy a foga?
Multkor emlitetted a hugyuti fertozes lehetoseget,nem vitted orvoshoz?
Tenyleg,gyerekdoki mi mond a sok sirasra?
A szomszed meg egy bunko. Kép
Nem tudnal beszelni vele szepen,megmagyarazni,mi a helyzet,hogy ti se tudjatok,mit lehetne tenni es a turelmet kerni?
Hatha lenyugszik es nem bunkozik tobbet a Tv-vel.

Szerintem ne gondolkozz az invitalasomon. Kép Beszelgetunk egy jot,a gyerekek meg jatszanak.

Egyebkent,amikor ilyen rossz az ejszakatok,Anna alszik nappal? Mert Csongor ilyenkor szinte atalussza a napot.

Inimma
inimma
 
 


Jaajj-jajj! Ne tudjátok meg... bemásolom, mert már a fülemen jön ki a sztori!!! Tegnap ez történt:Sziasztok... teljesen ki vagyunk bukva. Képzeljétek, várnunk kell, mert elszarták a vizsgálatot!!! Hogy értsétek, megpróbálom röviden és érthetően leírni. Szoval, ez a 2 teszt olyan volt, hogy egyszer beleszúrtak egy tűt, ami benne is maradt másfél-két órát, mert többször is kellett a vérét venni, így nem kellett, csak akkor az egyszer szúrni. aztán csak csapolni. Na és az utosló tesztnél-is így volt, hogy 00, 15, 30, 45, 60 és végül 90 percnél is vettek vért. Bementünk a Professzorhoz, megmutattam az összes leletet, ami nálunk volt. Közben Õ mondta, hogy mi és hogyan lesz, valamint, hogy a hormonkezelés elkezdésének 6 kritériuma van:
1. alsó határ alatt legyen
2. lassú ütemben nőjön
3. a pajzsmirigye rendben legyen (hogy tisztázva legyen, hogy nem a pajzsmirigy rossz működése miatt nem nő
4. alacsony dopa-teszt eredmény
5. alacsony ITT teszt eredmény
6. elmaradt csontkor
Nekünk mind a 6 megvan.
Nálam az ITT teszt eredménye nem volt, mert csak telefonon mondták, hogy alacsony lett az érték. Ezért betelefonált a doki asszisztense a laborba, hogy diktálják le a pontos értékeket. Le is diktálták, de képzeljétek, hogy a 90. percnél levett vérből nem mérték meg a hormonszintet!!!
És anélkül pedig a doki nem mer semmit csinálni.

Kép
vio
 
 


Ilyenkor, ha megvannak az eredmények, Bizottság elé terjesztik az ügyet, és ha elbírálták, adja az OEP a hormont. Addig meg a kórház adja, hogy elkezdjük a kezelést. De mivel a 90. percnél levett vér eredménye nincs meg, ezért a doki nem merte odaadni a hormont. Mert hogy azt is mondták már neki, hogy ha mégsem indokolt, vele fogják kifizettetni a hormont, állítólag évi 2 millió forint, ez már a 3. összeg, amit hallok. Mindegy, szoval drága. Azt mondta a Prof, hogy aki mérte a vért ,az most beteg... és üzenetet hagytak neki, hogy próbálja megkeresni az eredményt. Azt mondja, megismételni nem fogják, ne aggódjak, telefonálnak, ha megvan a vér. De szerintetek ezt nem dobják ki?! Mármint a vért. Dehogynem!!!
És ha mégse lesz meg, akkor 2 HÓNAP MÚLVA meglesz az engedély. De ha mégsem akarják megengedni a hiányos eredmény miatt... akkor majd veszekszik egyet a Prof- Õ mondta...
Én őrülök meg, komolyan mondom. Úgy érzem magam, mintha valaki jól nyakonöntött volna egy vödör hidegvízzel...

Kép
vio
 
 


Ma pedig felhívtam ma is a kórházat, úgy csináltam, mintha szimplán csak a teszt eredménye után érdeklődnék, de mikor bemondtam a gyerek nevét-érdekes-tudták, hogy ki vagyok. Mármint, egyből rákérdeztek, hogy:
-Nem Önöknek hiányzik a 90 perces eredmény???
-De igen!!!
Szoval azt mondták, hogy nem elkeveredett, hanem nem lett megcsinálva, és a következő mérésben benne lesz . Jövő hét elején telefonáljak, szerintük még decemberben meglesz. Kérdezem, hogy ez mégis hogy történhetett? Állítólag a vércukor mérésre lett levéve a vér, és nekik nem mondták, hogy hormont is mérjenek.
Na most akkor azt nem értem, hogy a többit akkor honnan tudták, hgoy nézni kell???? Nem értem az egészet, és az is érdekes, hgoy nem dobták még ki?! Valami bűzlik!!!

Kép
vio
 
 


Sziasztok... teljesen ki vagyunk bukva. Képzeljétek, várnunk kell, mert elszarták a vizsgálatot!!! Hogy értsétek, megpróbálom röviden és érthetően leírni. Szoval, ez a 2 teszt olyan volt, hogy egyszer beleszúrtak egy tűt, ami benne is maradt másfél-két órát, mert többször is kellett a vérét venni, így nem kellett, csak akkor az egyszer szúrni. aztán csak csapolni. Na és az utosló tesztnél-is így volt, hogy 00, 15, 30, 45, 60 és végül 90 percnél is vettek vért. Bementünk a Professzorhoz, megmutattam az összes leletet, ami nálunk volt. Közben Õ mondta, hogy mi és hogyan lesz, valamint, hogy a hormonkezelés elkezdésének 6 kritériuma van:
1. alsó határ alatt legyen
2. lassú ütemben nőjön
3. a pajzsmirigye rendben legyen (hogy tisztázva legyen, hogy nem a pajzsmirigy rossz működése miatt nem nő
4. alacsony dopa-teszt eredmény
5. alacsony ITT teszt eredmény
6. elmaradt csontkor
Nekünk mind a 6 megvan.
Nálam az ITT teszt eredménye nem volt, mert csak telefonon mondták, hogy alacsony lett az érték. Ezért betelefonált a doki asszisztense a laborba, hogy diktálják le a pontos értékeket. Le is diktálták, de képzeljétek, hogy a 90. percnél levett vérből nem mérték meg a hormonszintet!!!
És anélkül pedig a doki nem mer semmit csinálni.

Kép
vio
 
 


Ilyenkor, ha megvannak az eredmények, Bizottság elé terjesztik az ügyet, és ha elbírálták, adja az OEP a hormont. Addig meg a kórház adja, hogy elkezdjük a kezelést. De mivel a 90. percnél levett vér eredménye nincs meg, ezért a doki nem merte odaadni a hormont. Mert hogy azt is mondták már neki, hogy ha mégsem indokolt, vele fogják kifizettetni a hormont, állítólag évi 2 millió forint, ez már a 3. összeg, amit hallok. Mindegy, szoval drága. Azt mondta a Prof, hogy aki mérte a vért ,az most beteg... és üzenetet hagytak neki, hogy próbálja megkeresni az eredményt. Azt mondja, megismételni nem fogják, ne aggódjak, telefonálnak, ha megvan a vér. De szerintetek ezt nem dobják ki?! Mármint a vért. Dehogynem!!!
És ha mégse lesz meg, akkor 2 HÓNAP MÚLVA meglesz az engedély. De ha mégsem akarják megengedni a hiányos eredmény miatt... akkor majd veszekszik egyet a Prof- Õ mondta...
Én őrülök meg, komolyan mondom. Úgy érzem magam, mintha valaki jól nyakonöntött volna egy vödör hidegvízzel...

Kép
vio
 
 


Ja egyébként képzeljétek, felhívtam ma is a kórházat, úgy csináltam, mintha szimplán csak a teszt eredménye után érdeklődnék, de mikor bemondtam a gyerek nevét-érdekes-tudták, hogy ki vagyok. Mármint, egyből rákérdeztek, hogy:
-Nem Önöknek hiányzik a 90 perces eredmény???
-De igen!!!
Szoval azt mondták, hogy nem elkeveredett, hanem nem lett megcsinálva, és a következő mérésben benne lesz . Jövő hét elején telefonáljak, szerintük még decemberben meglesz. Kérdezem, hogy ez mégis hogy történhetett? Állítólag a vércukor mérésre lett levéve a vér, és nekik nem mondták, hogy hormont is mérjenek.
Na most akkor azt nem értem, hogy a többit akkor honnan tudták, hgoy nézni kell???? Nem értem az egészet, és az is érdekes, hgoy nem dobták még ki?! Valami bűzlik!!!
Vio

Kép
vio
 
 


Na ez jó, hányszor küldtem el?!!!!?!

Kép
vio
 
 


Vio,
basszus, ez nagyon gáz. Kép

Inimma,
mikor lesz Csanád műtétje?
A bukás dolog úgy tűnik, megoldódni látszik, de nem akarom elkiabálni. A Nutritontól úgyanúgy bukott, csak sűrűbbet. Most vettem neki bio rizskrémet, azt adom neki tejci előtt. Ízlik is neki, cuppogja ezerrel és alig bukik. Háton egyáltalán nem, hason is ritkán és nagyon kis mennyiségeket Kép De tényleg nem akarom elkiabálni. Dokinéni biztos kész lesz, hogy ilyet adok neki, de nem hiszem, hogy rosszabb lenne, mint a szintetikus előetető tápszer.

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Vio hihetetlen hogy mik vannak , megértem hogy ki vagy akadva rajta!
hope04
 
 


Segítség, most meg a bal füle durrant be Áronnak! Délután voltunk a gyerekorvosnál, mondtam, h. fájlalja a fülét, de a doki szerint semmi baja. Itthon este már sírt. Nyomattam is a Cataflamot, attól meg teljesen beájul. Inimma, Csani is alszik tőle??? Pénteken Asztalos doktornő hogy rendel???
vio

Kép
vio
 
 


Vio,
sajnalom, Asztalos drno nem rendel holnap,csak a Korda delelott. De szerintem most tegy felre minden ellenerzest es ne varj semmire,vidd el hozza.
Adj Aronnak ejszakara kupot. Csani nem aludt a Cataflamtol,szerintem Aron sem attol alszik,hanem a betegsegtol.
Nagyon durva amit irtal . a vervetel meg minden...szegeny gyerek. Kép

Inimma
inimma
 
 


Jajjj....neeeee! A francba!!!!! Vigyem el ahhoz a szipirtyóhoz?! Ok, elviszem, csak attól félek, azt mondja, mint Kiránál, hogy semmi baja. Aztán másnap meg az Asztalos azt mondta, hogy mindkét füle begyulladt.
És 8-11ig, ugye? Nem tudom, mitől alszik, de múltkor is a Cataflam után fél órával már résnyire volt nyitva a szeme, pedig akkor délelőtt volt. Az a fura, hogy hétfőn voltunk az Asztalosnál. És mondta, hogy minden rendben... Anyukám azt mondja, hogy szerinte vegyem ki Áront az oviból legalább tavaszig. De mondom, az mit segít? Honnan tudja, hogy akkor már nem lenne ilyen beteges?! Csak mert tavasz van? Akkor még rosszabb, mert már nem mínusz lesz. Szerintem benevezek a Bronhovaxom immunerősítő kúrára. Most akkor Csani tavaszig nem jár, vagy egész szeptemberig?
Lara, mi ez a rizskrém, még nem is hallottam ilyet.
Vio

Kép
vio
 
 


Vio,
vegul elmentetek a Kordahoz?
Mi van Aronnal?
Nem hulyeseg am,hogy Aron nem jarna tavaszig. Meguszna a jarvanyokat. Tavasszal mar nem olyan betegesek a gyerekek.
Csani a mutet utan ujra fog jarni,vagyis kb. 2 hettel utana tervezem.Az meg mar majdnem tavasz.

Lara,
a bio rizskrem jol hangzik,nem ertenem ha a dokineni kiakadna tole.A lenyeg,hogy hasznaljon,nem ?
Csani mutete januar vegen vagy februar velejen lesz. Januar 5-en kezdjuk a szukseges utanajarast,vizsgalatokat.


Kicsit ki vagyok bukva,mert tegnap neztunk hazat,de megint nem jon ossze es ezt mar annyira utalom!!!!! Kép

Inimma
inimma
 
 


Hahó lányok! Nem mentünk el végül fül-orr gégészetre. Nem is fáj neki már, csak talán 1-2szer említette, de nem panaszkodva.
Hát nem tudom, értelme lenne-e a csúsztatásnak, akkor később esne át ezeken. Én most már tutira elkezdek ilyen immunerősítő nyavalyát adni neki. Képzeljétek, Kira és én is taknyosak lettünk! Örülök, hogy Kira legalább ezt a hányós nyavalyát nem kapta el. Én meg eddig semmit, csak most. De csak enyhén. Biztos a Béres Actival-nak köszönhetem. Komolyan, nagyon jó, ez az első a kb. 5-6 betegségből, hogy elkaptam tőle.
Inimma! Merre akartok házat? Szegény, biztos szar lehet, beleéled magad és mégsem...
2 napig nem volt net.
Vio

Kép
vio
 
 


Sziasztoooook!!! Voltunk Mikulás ünnepségen a férjem munkahelyén... Írni nem nagyon tudok most,de képet teszek fel...Szerintetek nagyon gáz, ha napi 1 Coldrexet megiszok??? 9 hónapos Kira és napi 3szor szopik.

Kép
vio
 
 


Na, a kép meg jól lemaradt...Kép

Kép
vio
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?