Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Csak gyorsan bejelentkezem, hogy jelezzem, nem tűntem elKép!

Hétvégi üzemmódban vagyok, azaz voltam tegnap,plusz este elővettem Viola játszószőnyegét is, azzal is akartam már haladni. Most pedig rohanok a Mammutba Violának téli cipőt venni, mert hamarabb bejöttek a mínuszok, mint gondoltamKép. Délre vendégségbe megyünk a sógoromékhoz, szóval sietnem kell.
Este igyekszem jönni, remélem, sikerül.

Patri,
iszonyú, miken mentetek keresztül, de jó, hogy már vége!

Szép vasárnapot mindenkinek: Zitmi
zitmi
 
SziasztokKép
Elvileg én is mennék szerdán,de a férjem még nem tud nyilatkozni arról,h rá fog e érni.Ha úgy jön ki a lépés,megyek.Megírjátok majd itt vagy vki smsben,h pontosan hol lesztek az Europarkban?
Köszi
Virág
villes
 
Virág,
Én se leszek már hülyébb, azt nem néztem meg, hogy szoptatás alatt lehet-e használni őket.Kép
Szóval a zsurlót lehet, a medveszőlőt nem ajánlott, az áfonyáról nem találtam semmit, úgyhogy a legjobb a zsurló lenne.

Patri,
ezek a picúrok tényleg hősök, Benike főleg!Nem tudom mi történik velük, mire felnőnek, hogy egy náthába is bele akarnak halni.Kép

Járékokhoz most jutott eszembe, hogy én azt csinálom - nekünk ugyanis rengeteg játékunk van, mivel bevásárlás után kaptunk kölcsön még egy zsákkal - hogy a felét mindig elpakolom, és időnként kollekciót cserélek. Onnan jutott eszembe, hogy most is elővettem a 2. számút, és olyan jól elvan velük.Kép Így nem kell minidg újat venni. És amit még imád: este össze szoktam szedni egy műanyag kiskosárba a szétszórt játékait, és reggel kosarastul adom oda, azt nagyon szereti kipakolni. (És persze a kosár az egyik legjobb játék.)

KépKép
connie
 
ja, nekem tetszik az ötleted a képekkel!

KépKép
connie
 
Patri,
ja, nekem tetszik az ötleted a képekkel!

KépKép
connie
 
Sziasztok!
Na túl vagyunk a keresztelőn; nagyon jól sikerült!Marcipán tök jól viselte a tortúrát, csak kuksizott édesen hogy mi történik körülötte! Kép
Semmi sírás, semmi nyafogás! Kép
Édes volt!
Képek:
Anyával:
Kép
Apával:
Kép
Õk a keresztszüleim:
Kép
Kapott egy bébikompot(bár én eddig elleneztem), de annyira tetszik neki; tök édesen teper vele!Kép

Tehát a mamatali:
Szerda 5 óra Europark! Virág!Majd küldök sms-t hol vagyunk! Kép
Patri!Remélem te is jössz! Kép
Connie?

Ildi

delfinke
 
Köszönöm mindenkinek a válaszokat; most egy kicsit megnyugodtam hogy mégsem vagyok olyan sz@r anya!
Kép

Ildi

delfinke
 
Köszönöm mindenkinek a válaszokat; most egy kicsit megnyugodtam hogy mégsem vagyok olyan sz@r anya!
Kép

Ildi

delfinke
 
Sziasztok!
Vasárnapi forgalomKép
Mindenkivel minden oké?
Megtennétek nekem,hogy akinek már eszik a babája mindenfélét leírja mikor mennyit és mit evett a gyerkőc?LéccciKép
Csodálatos reggelre ébredtem ma,amint elmentem a konyhába mámeg beszóltak,pumpa fel,de rohadtul.
Kép

KépKépKépKépKépKép

Vezso
szerintem lehetne szedni itt nálunk belépőt háziállatkertünkbe.PapagájokKép

Vaktyúk
oszd csak az észt nyugodtanKép
3.szemKép

Ildi
én megnézném azt a gyerkőcöt aki Marcikával egyidős és végig mutogatja a testrészeit.Én nem is értem honnan van az embereknek ennyi eszük (ill.hogy nincs).És honnan veszik hogy nincs vele eleget foglalkozva talán láthatatlanul veletek vannak a nap minden percében.Megáll az eszem.

Zsuba
irigy vagyok a konyhád miatt,nagyonKép
Én eszek felvágottat (kb. 20 dekát egy hónapban) meg virslit is ,de Majának nem azzal akaom kapásból kezdeni.Õk már ilyenkor mindent etettek a gyerekekkel.

Virág
Annyira bírlakKépKupa bor tokaszalonnávalKépMondjuk a pálinkás kenyéren elgondolkodom,hátha végig alukálja az éjszakátKép

Connie
eszem ágában sincs neki ilyen kajákat adni neki,viszont most nem érzem magam a helyzet magaslatán,mert amit én eszek azt kiveszik a kezemből minden kéne,de bébikaja nem nagyon kell neki,egyedül a banán-barack,dehát azon nem élhet.Nem egyszerű ez az etetés sem.

Patri
szegény Benike,ezt neki küldömKépKép

Vezsó és tengerimádók
Kép

Na puszikaKép

Timurr aki tegnap töltött le gifeket és most bombáz benneteket
Vendég
 
Ildi,
Nekem is oké, ill. ha ötre megyek, viszem Ákost is, és majd apja valamikor érkezik fél hat után, és lepasszolom neki.Kép

Ti tudtátok, hogy be lehet állítani a profilban a Preferences-nél, hogy megjegyezze az azonosítót+jelszót, és akkor nem kell mindig újra beírni?

És be lehet jelölni a kedvenc témaköröket, és a Keresésnél rákeresni az utolsó ellenőrzés óta írt új üzikre a kedvenc témakörökben. Így sokkal rövidebb idő, mint végignézni minden topikot, ha többe is írtok.

SZiasztok!

Csak gyorsan bejelentkezem, még élünk és jól vagyunk. Kicsit mozgalmas hetünk volt. Keződött azzal, hogy szerdán du Dórinak hőemelekedése volt, de estére el is múlt, és azóta sem volt. Valószínűleg a foga ( az a fránya negydik fog nem akar kibújni), mert nem köhögött, nem prüszkölt, semmi. Csütörtökön viszont elszállt a konyhában a melegvizes csövünk, úgyhogy ömlött a víz, a konyha meg úszott. Szerencsére hamar sikerült elhárítani a bajt és a szerelők is gyorsan kijöttek, de a csüt du elment a konyha takarításával. Igaz, amúgy is fel akartam mosni, csak kicsit kevesebb vízzel.

Virág
Örülök az új babakocsitoknak. Biztos jól fog szuperálni, és is nagyon meg vagyok vele elégedve.

Patri
Én is a Karolina útra vittem Dórit csipőszűrésre. Élég kiábrándító hely. Mindig megdöbbent, hogy bánhatnak ílyen embertelenül kiszolgáltatott, beteg emberekkel. Különösen, ha azok gyerekek.

Kingu
Örülök, hogy Fürtös is jól van már.

Ildi
Jók a keresztelős képek.

Azt hiszem, megyek lefeküdni, mert kicsit fáradt vagyok. Most sajna nem nagyon fogok jönni, mert egy néprajzi tanulmányi verseny első fordulójának kb 200 dolgozatát ki kell javítanom, úgyhogy el leszek foglalva. AZért ha tudok, benézek.

Jó éjt. Viki
pviki
 
Timurr nalunk is eleg nehezen mentek eleinte a kajalasok.
A barackot nagyon szereti, banant is, kortet is
ezeket szoktam ossze vissza mixelni pl egy kisebb banan+alma az egy kaja nalunk.
A sargarepat eleinte nem ettte meg mostmar megeszi ha husleveseset adok neki.
Ill a tejpepek minden mennyisegben, es igazan szepen
csak 6honapos kora utan kezdett enni addig kopdoste ki es en nem szarakodtam cumisuvegbol kapta a kajakat.
MEnnyisegre azt tudom mondani hogy kb 1.5-2 deci kozott van egy kaja nalunk.
Ildi szuperek a keresztelos kepek nagyon edes MArciKép Igazi nagyfiuKép

Kép
vaktyuk
 
Timurr

Azt mondta a férjem, amikor épp erre járt, és épp a te hsz-edet olvastam, hogy az utolsó képed az én vagyok!KépKépKép

Csak olvasó üzemmódban vagyok, és leszek is pár napig. Bocsi!

Szilvi
hüpi
 
Timurr

Azt mondta a férjem, amikor épp erre járt, és épp a te hsz-edet olvastam, hogy az utolsó képed az én vagyok!KépKépKép

Csak olvasó üzemmódban vagyok, és leszek is pár napig. Bocsi!

Szilvi
hüpi
 
Sziasztok, jó reggelt!

Gyors helyzetjelentés, elolvasom az elmúlt napok eseményeit és írok még.

1. LEESETT A HÓÓÓÓ! Nagyon szép minden! Kíváncsi vagyok, mit szól hozzá leányom :-)

2. BLANKA TEGNGAP VOLT 1/2 ÉVES!

3.Eddig javítás alatt volt a gépem, csak tegnap este kaptam vissza.

4. A dédim köszönöm jobban van, habár még kórházban. Remélem, szerdán hazaengedik. Kapott sok gyógyszert meg infúziót.

5. Tegnap a másik dédiéket is meglátogattuk Dunaújvárosban, hasonlóan nagy örömet szereztünk nekik.

6. A barátnőm, aki szült, pénteken engedték haza. De ezt elmesélem: szóval kiderült, hogy a kórházban a bébik 80!!!%-a kap ilyen fertőzést szülés után!!!! Kapott antibiotikumot, és potom 6. nap kaphatta csak meg a bébit állandóra. De már jól vannak, hízott is, eszik rendesen. Nagyon aranyos. EGyébként cukrosnak vélték, és megindították a szülést ugye, aztán kijött hozzájuk a gyerekorvos és közölte, hogy a gyerek koraszülött, még ca. 2 hete lett volna hátra. Szóval el is számolták 2 héttel a szülés idejét. Azért lett olyan picike: -( Szóval ő is megbánta, hogy végül itt szült, habár én ajánlottam neki másik dokités kórházat. Mindegy, most már jól vannak szerencsére, majd meg is látogatom őket a hét végén.
most megyek, írok még nap közben.
Dóri

Dóri, Blanka & Balázs
dóri78
 
Na hali!
Most végeztem az olvasással, de látom, hogy még nagyon hétfő reggel van mindenkinél :-))

Még mindig szakad a hó, elég hamar leesett, szép-szép,de ráért volna egy hónap múlva is. Karácsonykor kellene esnie....
Karácsony: férjurammal pont tegnap beszéltük, hogy már megint karácsony lesz! Aztán megkérdezte, hogy mit szeretnék: jó kérdés, fogalmam sincs,. Szerencsére még van időm gondolkodni. Tavaly babás holmikat vettünk, egymást csak mütyürökkel leptük meg. Hát idén nem tudom, hogy mi lesz. Meg azt sem, hogy neki mit vegyek. Blankáról nem is beszélve. A család összedob neki egy új babkocsit, meg egy új 13kg-tól használható bébiülést. Szóval a nagy dolgokat kilőttük, de hogy mi mit veszünk neki????
Beigli: szegény nagymamám sütötte a legjobbat! Megnyert vele mindenféle versenyt, titkos receptje volt! Szinte semmi tészta, csak a töltelék, imédtam! 4 éve halt meg, a receptet megtaláltuk, amikor nagyapapám is meghalt, megsütörtük,de az nem az igazi :-( Egyébként imádom a fahéj, fenyő, gyertya illatát! Na meg a hóesést hozzá!!

Nevek: Nekünk Blanka valószínűleg Roland lett volna, habár nem tudom, hogy ha a köv. gyerkőc fiú lesz, marad-e. Majd meglájuk. A lánynevem Bernadett, apukának nem nagyon jött be. Még ráérünk :-)

Babaillat! Nekünk miért nincs olyanunk? Bármit csinálok, sosem lesz olyan illatom:-) Imádom!

Vezso! Köszi, hogy hiányoltál, legalább neked hiányoztam :-) Isztambul: de szép lehet, én még sajna nem voltam. Én is halálra aggódnám magam, az biztos. Volt már külföldön nélkületek a Veronika?

Minden hónapfordulóst isten éltessen!
Veszo, Akiren Connie! Gratulálok a fogakhoz és a mászásokoz is! (Bocsi, ha valakit kihagytam, nem direkt volt,de nekik is gratula!)

Timurr! Szerintem se aggódj a fogyás miatt, majd beáll a szervezete a kaja-mozgás egyensúlyra és megint szépen fejlődni fog. Adj neki egy kis pacalpörit, az biztos tele van energiával és a családod is megnyugszik :-))))))

Delfinke! Hát nem semmi, hogy veled mindig történik valami! Szerencsére gyorsan túl tetted magad a kaja általi rókázáson! :-) Marcipán nagyon nagy, én is rég láttam, de sokat változott! Milyen fiatalok a keresztszülei!

Patri! Örülök, hogy jobban van Beni, szorítuttunk neki nagyon! Borzalmasak a kórházi körülmények, tényleg. Még szerencse, hogy csak ennyit kellett ott töltenetek. Otthon gyorsabban gyógyul majd! Mielőbbi jobbulást!

Zsuba! Nagyon szép a konyhád! Gratulálok!

Ez a hiegben való alvás engem is érdekel, mert Blanka nap közben alig alszik bent, minden nap ki kell menni pár óráta, mindegy hány fok van. Sír, ha nem vizsem ki. Amint berakom a kocsiba, tudja,hogy séta következik és megnyugszik. Ált. 1/2 órán belül elalszik és lépes 2-2,5! órát szundikálni a 0 fokban a kertben! Én meg vagy megfagyok, vagy kuksizom a nyitott ablakon keresztül főzés közben! Szerintetek meddig hagyjam kint????

Üdv Dóri

Néha azért szeretem a hétvégét a Babaneten, mert akkor kisebb a forgalom és én is el tudom olvasni. Kép

Én is gratula minden mutatványhoz amit a babák csinálnak, ugye, hogy most olyan időszak van, amikor szinte napról napra ügyesebbek és hihetetlen dolgokat csinálnak? Én olyan büszke tudok lenni Bendire, olyan okos és ügyes. Kép

Timurr

Bendi naponta kétszer eszik a tejci mellett és nem olyan könnyen szokott rá, ő sem az evésre. Eleinte nem nyitotta olyan szépen a száját, mint most, bár most is csak akkor eszik jól, ha olyat kap, amit szeret. Kép Szóval ő volt, hogy hetekig szinte csak 3-4 kanállal evett, mert nem akartam erőltetni. Meg úgyis szopizik sokat, most már talán megeszik egy bébiétel üvegnyi kaját, de csak abból ami nagyon ízlik neki, van olyan kaja, amiből most is csak pár kanállal eszik, ami a farkaséhség ellen jó, aztán nem kell, úgyhogy válogatós a szentem. Kép Bezzeg sógornőm gyereke mindent megevett... Én nem adok tejpépet, hanem zöldséget, gyümit. És kb. két naponta kap husit is. Bár a sógornőm pont most mondta, hogy neki a védőnő azt mondta, hogy húst és gyümölcsöt minden nap kell ennie...hát nem tudom...Bendi egyébként legjobban a sütőtököt és a körtét szereti, az almából pedig van olyan fajta amit szeret és olyan is amit nem. A banán még nagyon menő, meg szereti a cukkínit. A brokkolit nem szereti, meg a céklát sem annyira, bár a múltkor azt egész szépen ette. Kép

Ja és azt akartam tőletek kérdezni, hogy meddig normális az, hogy a kakija olyan színű, mint amit evett. Szóval gondolom, hogy az elején még nem tudja teljesen megemészteni, de Bendi már régóta eszik mást és nekem néha az az érzésem, hogy pont ugyanúgy jön ki neki alul, mint ahogy felül bement. Szóval nálatok hogy van ez?

Hidegben való alvás meg sztem jó a légutaknak, de gondolom minusz 20 már nem. Nem tudom meddig lehet, szerintem fagypont alatt már nem jó túl sokáig kint lenni, inkább csak rövid séta.

Látom már nagy karácsonyi lázban égtek. Kép Én még nem annyira, mert engem idegesít, hogy még alig tanultam és karácsonykor is inkább a vizsgáim miatt fogok aggódni. Mindenesetre elhatároztuk, hogy a szüleimhez megyünk karácsonykor, így otthon nem kell sütni-főzni és anyukámék meg boldogok lesznek. Kép De, hogy kinek mit adunk ajándékot??? háát nem tudom én nem vagyok ez a kreatív fajta, vagyis bizonyos dolgokban nem, de majd teszek fel fotókat, hogy bizonyítsam, hogy azért bennem is van kreativitás, csak még be kell szkennelni. Annyit beszéltünk mostanában a fotókról, hogy elővettem egy-két régebbi kedvenc képemet, gondoltam megmutatom nektek. Kép

Most akkor a mamatali nem az Árkádban lesz? oda jobban el tudnék menni, bár az este 6 nem olyan jó, mert 7-kor fürdés és utána szopi van, meg altatás nálunk...Kép

Képzeljétek múltkor voltam találkozni régi ismerősökkel és a férjem vigyázott Bendire éjjel Kép egész jól bírta, de miután Bendi másodszor ébredt és nem tudta visszaaltatni, akkor már hívott, hogy menjek haza. Kép szerencsére akkor már amúgy is mentem volna, de olyan jó volt, a Fat Mo's-ban voltunk és olyan régen voltam már ilyen helyen és annyira jól éreztem magam, Jazz koncert volt meg minden. De sajnos nem igazán jó még ez amíg Bendi szopizik, mert iszonyat cigifüst volt. Kép Amíg ott voltam nem is tűnt fel, csak amikor hazamentem, hogy milyen büdös vagyok.

Ildi

Gratula a keresztelőhöz!

Zsuba

Tetszik a konyhád én is szeretem a kék-fehéret, bár az én konyhámban a bútor fa színű, nálunk a csempe kék fehér, olyan virágos, mint ami szerepelt már Vezso képein is. Kép

Vezso

Látod, nekünk is van olyan kék fehér csempénk. Kép

Patri

Örülök, hogy már otthon vagytok és sikerült túlélni a kórházat..brrr el tudom képzelni milyen lehetett, hát vannak bizony lepukkant kórhézak Mo-on de ugyanakkor vannak jók is. Én például ezért is fel vagyok háborodva, hogy ha központi kötelező biztosítási rendszer van, akkor miért nem egységesen emberi színvonal van minden kórházban? Nem kell luxus, csak legalább tisztaság, és az van legkevésbé sok helyen. Pedig az nem annyira pénz kérdés.

Amúgy nézzétek meg ezt. http://www.azevkorhaza.hu

ruz
ruzicsky
 
Jelentem vagyok és ragyogok, mint a fekete szurok.Kép ÚÚÚgy örülök a hónak, teljesen úgy érzem magam, mint aki egy nagy ajándékot kapott.Kép

Timurr, Vezso
köszi, nagyon aranyosak vagytok.Kép

Timurr,
Ákosnak pont5. hó betöltése napján jött ki az első foga, 2 nap múlva a másik. Hat hó előtt valamikor még 2 alsó, most a 7 hó körül a 2 felső, és napokon belül jön még 2 felső.
Én is cumisüvegből adtam a kajcsit egy idő után Ákosnak, aztán 3 hete "elválasztotta" magát tőle, azóta kanalazunk. Nem bántam meg, hogy rábíztam. Sütőtököt, almát, körtét, banánt, tejpépet, krumplit, birsalmát csirkehusit imádja, brokkolit, rizst megeszi, spenót, cékla, sárgarépa fúúj.Kép Ebédre kb. 200gr husisat eszik, és utána még "desszertnek" gyümit. Ugyanezt eszi 4-kor is. De tudod, a fiam csak 4X eszik egy nap, ezért ez nem biztos, hogy másnál is így van. Sikerült neki 3 hét alatt 10dekát híznia.KépKép Mégsem lesz óriásbébiKép

Konyháitok nagyon szépek. Majd teszek fel képet a kis miniről is.Kép

Connie,
nekem a szabadon választott tetszett legjobban.Kép

Betegeknek gyógyulástKép

Annyit írtatok, és annyi írnivalóm van, de majd séta után jelentkezem.

Dóri,
homeobigyó megjött?

Kép

Kép
vizimano
 
Hali!

Vizimano! Még nem kaptam meg a bogyókat :-( Remélem a mai postával érkezik, mert brutális a kezem :-(

Blaka becézései: Prücsök, Mancipanci (most vert be 250 gyümölcsö és itt puffaszkodik az ölemben.
6 hó, 0 fog!

Ja Ildi! Már ne is haragudj, de egy ennyi idős gyereknek már az abc-t is tudnia kellene! :-)))

Na megyek

Dóri, Blanka & Balázs
dóri78
 
Sziasztok!!!!

Dóri!!
Sok boldogságot Blankának!!!!!KépKép
Itt is esett a hó, Bazsi csak nézte, hogy mi a csuda ez valójában???Kép
Bazsinak sincs babaillata, csak gyógyis fűrdetőket használunk, mert nagyon száraz a bőre. Egyszer próbáltam egy agyon reklámozottat, de 2 nap után leálltam vele.

Viki!!!
Sajnálom a csőtörést, én rögtön bepánikolnák ilyen esetben, azt sem tudom hol kellene elzárnom.

Timurr!!
Virslit eszünk mi is , mert azt főzöm , de a többit mellőzöm.
Ne idegesítsd magad, hogy Maja nem akar enni mást nem vágynak ők még a változatosságra. Várj 1-2 hétig és utána próbálkozz újból valami újjal.

Ildi!!
Nagyon szépek vagytok a keresztelőn és milyen fiatalok a keresztszülők!!!
Ne idegeskedj, hogy jó szülő vagy-e??? Persze, hogy jó vagy, annyi mindent megtettél már a fiadért, amit felelőtlen nemtörödöm szülők annyiba hagytak volna. Fel nem tudom fogni, hogy vághatják a fejedhez, hisz látniuk kellene mi mindent megteszel azért, hogy egészséges, boldog Marcipánt nevelj fel!!!

Hüpi!!!
Baj van, vagy csak sok a munkád????

Bea!!!!
?????????
zsuba31
 
A szabadban való altatásról én úgy tudom, hogy -5 fokig lehet, száraz hidegben, rétegesen jól felöltöztetve.
Vezso!!
Te is eltüntél, lánykád itthon van már????

Nekem is karácsonyi hangulatom lett a hótól, készülnek az üvegfestéseim, hétvégére kezdem is kitenni őket az ablakra. Vasárnap gyújtjuk az első gyertyát, már vitáznak a lányok rajta kié az elsőség joga. Ki kell érdemelni!!!Kép
Ajándékok még nálam sincsenek eldöntetve, de a legnehezebb a páromé szokott mindig lenni.

Vizimano!!
Jó sok fogatok van!! Ilyen idősen már nem igen híznak a gyerkőcök, mert már sokat mozognak!!
Mennyi mindent esztek már!! Bazsi egyedül csak a sütőtököt fogadja el!! Igaz mi még csak most kezdjük a hozzátáplálást.
zsuba31
 
Sziasztok!
Köszi a váálaszokat kajaügyben.Azért nem értem már megint drága egy szem kislányomat,mert amikor elkezdtük a hozzá tápit mindenért szinte remegett és szépen evett.Most meg mint egy malac úgy eszik,tiszta rityó mindig ,és a múltkor még szerette ezt vagy azt az most nem kell.Bezzeg a banánból megenne egy raklapnyi.Ez nem is idegesít,mert én sem kívánok állandóan mindent,de van,hogy szopizni sem akar,dehát banánon nem élhet.Majd csak alakulunk,azóta nem fogyott ám.

Hüpi
ez egy helyes kis iguána puszival,ez jó nemKép?

Dóri
pacalpöriKép

Ruz
nálunk is sokszor kaja=kaki,hú tegnap úgy betojt Maja,hogy nyakig kakis volt.Én sem vagyok nagy kreatív ember hírében,de tegnap a Tuskóba kiválasztottam egy frankó azstali díszt,vettem hozzá mütymütyüket,hogy még csinibb legyen,erre nem volt rajta vonalkód úgyhogy otthagytam,kénytele voltam venni különféle bigyókat az obiba és megkreáltam egy hasonlót itthon,majd megmutatomKép

Vizimanó
Ákos már jó sokat eszik,dehát nagy a szentemKép

Itt mé nincs hó?????????KépCsak pár centi esett az meg elis olvadt,néhány helyen van kis hófolt,ennyiKépNa nem baj ami késik,nem múlik.

Hogy karácsonyi hangulatban legyetekKépÉn már lázban égek
Kép
Timurr
Vendég
 
Timurr

Tuskó, nincs vonalkód, ismerős...én egyszer kivertem a balhét a madaras hiperben, hogy most már elegem van, hogy egy csomószor nincs rajta vonalkód, mer egyszer még elmegy meg kétszer, de, hogy állandóan van valami amit veszünk és nincs rajta a kód, úgyhogy szerezzen kódot, mert ez így botrány. Próbált lerázni a nő, meg, hogy menjek vissza és hozzak olyat amin van kód, de nem hagytam magam, mondtam, telefonáljon valakinek és oldják meg, nehogy már én rohangáljak vissza. És egyébként kb. 2 perc alatt meg lehetett oldani, mert telefonált, elmondta, hogy mi az áru és bediktálták neki a kódját. Szóval amúgy én nem vagyok egy reklamálós típus, de itt már elszakadt a cérna, mert ez tényleg rendszeresen fordul elő...

Timurr

úgy nem próbáltad, hogy adsz banánt, de kevesz bele mást is, hátha úgy megeszi és akkor nem csak banánt kap. Kép

ruz
ruzicsky
 
sziasztok!

Timurr: Boldi is mostanában kitalálta hogy amit eddig szeretett azt most nem eszi meg. Pár napja megint inkább csak szopik. Most tejpépet nek kap, csak azt a sinlacot gyümivel , ha elfogadja. tegnap pl banános almát kínáltam: kihányta , vagyis kiböfizte Kép

utána mindig szopizik. A főziket is lassan el kéne kezdeni de azzal én is gondban vagyok. na majd belejövünk ebbe is Kép

Itt annyira nagy pelyhekben esik a hó!!!!tök jó!!! megyünk is nemsokára sétálni , esővédővelKép

Zsuba : nekem is tetszik a konyhád Kép

Ildi: Marcipán csudaszép volt a keresztelőnKép És tudd meg :
Kép szóval ne hallgass a hülyeségre.remélem már rendbejöttetek.
Timurr: még annyi, köszi a betűket Kép
Dóri:Blankának sok boldog félszülinapot!

Vezso : írok majd Kép
Vizimanó: örülök NekedKép

Nekem is jobb lenne a legközelebbi mamatali az árkádban. Kép lehet?

Én is vettem már karácsonyi ezt azt majd jól feldíszítem a lakást aztán elküldöm.

puszi
juszti

ja még valami: Skinga kérdezted az éjszakákat, hát mi Timurral és Vezsoval Zombi klubbot alapítunkk lassan Kép Bár most éjjel csak 2-szer kelt Boldi arra ébredt hogy hasra fordult és sírt a lelkem.

kis karácsonyi fíling tőlem is:

Kép
Kép

Zitmikém neked isz jógok méjjej mindájt pótojom Kelezita Kép

Connie köszi a tanácsotKép beállítottam a jelszót és a felh.nevet.

Kép
juszti75
 
Ruz
Az volt a legbosszantóbb,hogy a bigyót legelöl vettem és leghátul álltunk au utolsó kasszánál,néni is telefonált,de azt mondták menjünk vissza egy másikért,persze majd végigcibálom Maját a tömegen,rohanva.Mondtam neki negédesen,hogy eszem ágába sincs.

Nem simán kapja a banánt barackkal,az almát nem eszi meg,mit lehet még a banánhoz keverni?
Kép
Timurr
Vendég
 
Timurr,

Banánba krumplit?? Az úgy milyen?

Képzeld, Gréti tegnap üveges barackból megevett vagy 3 kanállal Kép Ez már csúcs Kép Kép Na azért nem veszett meg érte, de benyammogta. Kíváncsi leszek, hogy ma eszik-e megint belőle. Ideáig ez jött be a legjobban. Kép
Szerinted maradék üveges kajcsit le lehet fagyasztani? Mert 48 órán belül tuti nem eszi meg az egy üveggel Kép bár megeszem én is szívesen, elég jó Kép

Akiren
akiren
 
Kép

Kép
juszti75
 
Juszti!
Köszi a képet! Kép
Nagyon jó ez a fénykép rólatok!Kép
Te csináltad(mármint az oválissá alakulást) ?
Én is szeretnék egy szerkesztőprogit, de nem találok egyszerűt! Kép

Köszönöm mindenkinek a bíztatást, aranyosak vagytok! Kép

Ildi

delfinke
 
Timurr: próbáld meg sütötökkel a banánt. Ildi én is most próbálok szerezni ez egy 30 napos verzió!puszi

Kép
juszti75
 
Ildi
Örülök,hogy jól sikerült a keresztelő.Marcika édesKép

Akiren
Én már fagyazstottam le bébikaját is.Belejön Gréti is a hamiba.Újjabban nehezen jön a kaki és hát banán fog,alma fog,krumpli fog,sütőtök fog.

Juszti
Édesek vagytok nagyonKépKépKépKépNem tudom amailt küldeni,szerintem túl nagy és nem fér apostaládádba.
Kép
Kicsi boci látod már akkora vagyok mint te?

Kép
Ez fincsi volt

Kép
A mű

Timurr
Vendég
 
Vizimano! Megérkezett a bogyó, millió köszike!!!
Legkésőbb a holnapi sétával megejtem a postát és küldöm a pénzt!

Timurr!

Én babán+alma+körte turmixot adok neki! Imádja!

Dóri, Blanka & Balázs
dóri78
 
Kintalvas: Nekunk a szomszedunk egy dokibacsi, es azt mondta, hogy jo melegen feloltoztetve es betakarva -8 celsius fokig siman aludhat kint. Andor kint elalszik 5 perc alatt es alszik 1,5-2 orat, ha bent probalom altatni az minimum 40 perc, es alszik egy masik 40-et.

Udv, BJ
babjag
 
Juszti!
Köszi!Kép

Így örült a kompnak, teper vele ezerrel:
Kép
És tegnap este ebben a pózban győzték le álommanók:
Kép

delfinke
 
Dóri,
remélem használ.Kép

Timurr,
sütőtök nem fog, az kifejezetten székletlazító.Kép
Egyébként nálunk meg az alma a nagy sztár, azt mindig minden körülmények között megeszi.KépÉn nem adok a fiamnak párizsit, de nem is fogok, mert azt gyakorlatilag húsipari hulladékból készítik.Kép Ipari szalonna és tsai vannak benne.KépKép Némely állatétel jobb összetételűKép
Nagyon klassz a díszKép
ZernaKép Barátnőm Kaposvár mellől származik és nagy macsekbolond, tőle hallottam már a kifejezést.Kép

Ildi,
dehogy vagy te rossz anya! Ha ez a szint, akkor azt Ákos sem üti meg, mert ugyan felfedezte a kuksit, a lábát, haját, fülét, de ez nem tudatos, úgy, hogy ja igen, ez a fülem. hűű!

Juszti,
kösziKép Nagyon szépek vagytokKép

Zsuzsa,
várunk képeket BazsirólKép

Ákos épp az előbb csinált múlt időt egy vázámból és kerámia asztaldíszemből. Felállt és lerántotta a terítőt az asztalról.Kép Kicsit aggódok a karácsonyi lakásdekor miatt.Kép Majd az asztalokra nem teszek semmit.Kép

Zitmi,
nagyon aranyos vagy te is, de ez a szőnyeg kb. 40 éves, még a nagyszüleimé volt, és aztán hozzánk került. Tényleg jó állapotban van, mert ők a "tiszta szobában" terítették fel. A mozaikos csempe jó, de veszélyes, mert éles, és mindig attól parázok, hogy Ákos lebuccolja.Kép

Kép

Kép
vizimano
 
Vizimano! Nem tudod, hogy mennyit kell belőle szedni? Nincs rajta és a neten sem találtam rá semmit.

Dóri, Blanka & Balázs
dóri78
 
Vizimanó
Maját megfogta a sütőtök,de biztos valamivel kombinálva lett ez az eredmény.Én is itt hallottam a cirmos macskára,hogy zerna,mondom milyen?????????Aztán bögöly=bangócs,boci=bőce,böcce.Én meg nézek amikor ilyet hallok,mint a birka.
Így olyan csicsásnak látszik a díísz élőben nem is ilyen,na mindegy.KösziKép
Mi sem eszünk párizsit,ha már eszünk felvágottat akkor "jó" minőségüt,amúgy sem vagyok oda semmilyen húsért.

A kompot mikortól lehet használni?ány hótól?

Timurr
Vendég
 
Sziasztok!

Zsuba: Köszi a kérdőjeleket Kép Nagyon tetszik a konyhátok Kép Nagyon szeretem a kéket! Nálunk a fürdőszoba meg a WC kék Kép Mármint a csempe.
Én is már elkészítettem az adventi koszorúra a gyertyákat. Ajándékok, háááát....a legnehezebb kitalálni, hogy kinek mit. Főleg a férjemnek nehéz ajándékot venni.

Ruz: Épp ma volt itt a védőnő, azt mondta -5 fokig vigyük ki a Grétit, ha -5-nél hidegebb van, akkor már ne!
Közben látom Zsuba is írta.

Mi túl vagyunk (remélem) első lázas betegségünkön. Gréti szombat reggelre belázasodott, és tegnap estig hol fölment a láza, hol sikerült leküzdeni...ezt játszottuk Nagyon rossz játék volt Kép
38,8 volt a csúcshőmérséklet (popsiban, a fél fok levonása után).
De semmi tünet nem volt. Se takony, se köhögés, semmi. Csak láz Kép Megtalálta egy csúnya vírus a pici lánykám Kép
Úgyhogy nem volt felhőtlenül boldog féléves szülinapján. Kép

Bea

Bea
KépKépKépKép
jégvirág
 
Bea!
Kismenyem ezek szerint jobban van?Aggódtam érte este, de már nem akartalak hívni!
Ildi

delfinke
 
Ildi: Igen, minden rendben vele Kép A fogzás is nyilván bekavart. Este kapot Chamomillát, és aludt is szépen már. Féltünk, hogy ékszakára megint fölmegy a láza, de szerencsére nem.
Marcika nagyon csinos volt a keresztelőn, és nagyon aranyos a kompban Kép Lassan vehettek neki franciaágyat Kép

Bea
KépKépKépKép
jégvirág
 
Sziasztok!

Dóri,
Boldog feledik szülinapot Blankának.

Timurr,
Ákos ma kapott először kétszer enni, bár a délelőtti banánt inkább szórakozásból, mert azt nem pépesítettem, hanem egyedül ehette. Múltkori próbálkozás alapján valszeg viszontlátom a pelusban az egészet.Kép Egyébként olyan fél-egyharmad bébiételnyit eszik meg egyszerre (bár nem bébiételt kap). Tegnap kapott először húst krumplival, szépen betermelte.Kép
Ti honnan vesztek a csemetéknek brokkolit, spenótot? Sima fagyasztottat vagy bébiételt?

Ákosom épp a szgéphez akar utat törni, itt az egész lakás, ahol mászhatna, de itt pakol mellettem.Kép

Aki használ gyerekzárat, tudna ajánlani valami jót? Az Ikeásat egyetlen fiókos szekrényre sikerült nagy fáradtsággal felszerelni, de a sima ajtókra nem tudja a párom feltenni, de így az összes étkészletünk szabad préda.Kép

KépKép
connie
 
Sziasztok!

Sajnos most nem tudok sokat írni, mert a kislányoknak köszönhetően borzalmas éjszakám volt. Violát este 10-éjjel 1-ig altattam eredménytelenül, végül 1 után elaludt. Virág ezen idő alatt 3x ébredt, akkor hozzá is rohanni kellett szoptatni. Éjjel 3-tól pedig Virág koncertezett, reggel 8-ig még újabb 3 alkalommal, ez összesen már 6 ébredés egy éjszaka alatt, lassan megdönti Viola negatív rekordját nemalvásügyilegKépKépKép. Ennek megfelelően kialvatlan vagyok, ami azzal jár, hogy nehezebben csinálok mindent, türelmetlenebb vagyok, stb. Na, de hát ezt az érzést ti is ismeritek.
Most végre mindketten alszanak, megpróbálok egy kicsit én is pihenni, bár biztos fölébred Virág, mire én elaludnék.

Bea,
szegény Grétike, gyógyuljon meg minél hamarabb! Gondolom, mennyire megijedtél a lázmérő láttán! Nincs is annál borzalmasabb egy anyának, mint amikor beteg a gyermekeKép!

Vízimanó,
jó, hogy újra itt vagyKép! Bizony a szőnyeg patináját csak emeli a koraKép. Akkor a járólapppal vigyáznod kell, ugye?

Ildi,
szép lehetett a keresztelő!

Dóri,
jó, hogy már működik a géped újraKép! Nagyszerű dolog, hogy van kertetek, csak kitolod Blankát, és miközben alszik, te tudod végezni a házimunkát. Ez is nagy előnye a kertes háznak. Kertészkedni is szerettek?

Timurr,
nagyon ügyes vagyKép! Én is annyi mindent szeretnék saját kezűleg készíteni, de két ekkora gyerek mellett kevés időm jut a kreatívkodásra. Maximum annyi, hoyg elmosogatok, kiteregetek és kivasalok. Végülis ezek is saját kezűleg készült ajándékok a családomnakKépKép... Mostanában, hogy már Virág is örökmozgó, jelentősen megcsappant a szabadidőm. Alig tudok pl. megfőzni, mert állandóan meg kell szakítani a tevékenységemet, és beszaladni valamelyikükhöz. Inkább este meg késő délután kell az időigényesebb házimunkát végeznem, amikor a férjem már itthon van.

Vezso, Connie, Kingu,
hogy vagytok?

Virág,
milyen az új sportkocsi?

Na, Virág föl is ébredt, mennem kell.Kép

Sziasztok: Kialvatlan Zitmi
zitmi
 
Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

X
EZT MÁR OLVASTAD?