Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Mi kocsival közlekedünk, úgyhogy bárhova el tudunk menni.

Helga,
Vannak ilyen nyügisebb időszakok.

Óóóó, a neszezés alapján gyerekem felébredt, ámde csendben van - fogadok most szedi szét a kiságyát.Kép

KépKép
connie
 
 


sziasztok

kislányomon újra megjelentek az ekcémás foltok, úgyhogy ma meglátogatom vele a bőrgyógyász dokinénit. sőt holnap elvisszük Győrbe reflexológushoz. én nem hiszek bennük ugyan, de egy túrát megér, hátha használnak majd a homeopátiás szerek, mert nagyon zavarnak a pöttyei
kriszta
szedo
 
 


Kriszta,
Sajnálom! De hátha bejön ez a reflexológus. Nemrég kaptam meg egy bp-i homeopátiás gyermekorvos elérhetőségét, csak nem tudom magánrendelése hogy s mint van, ha kiderítettem megírom, ha érdekel. Ákosnak folyton be van dugulva az orra (nem nátha, csak úgy), és már elegem van az orrszívásból, azért szeretném elvinni, hátha valami bogyó segít.

Helga,
Kiságyszétszerelés előtt még azt akartam írni, hogy,nálunk vannak napok, mikor este apja tök simán el tudja altatni Ákost(ha nem alszik a szopiba bele), máskor meg napokig csak kínlódik vele, és egy órás fárasztás után megint csak szopiztatni kell, és csak úgy alszik el.

KépKép
connie
 
 

 
 

Sziasztok!

OK, akkor írjatok, hol,mikor találkozzunk, odamegyek Botival. Nekünk bármikor jó, 7végén is, mert még nem visszük Botit sehova messzebbre, lévén, hogy nincs autónk. Metróra nem igazán merem vinni, szerintetek nagyon megijed a metró hangjára egy 3 hónapos baba? Én egyszer láttam egy kb. fél évest és minden ajtócsapódásnál halálra rémült. Ti mikor vittétek őket először? A homeopátiás gyermekorvos tel.száma engem is nagyon érdekelne Connie! Hát igen..lehet, hogy csak hagynom kéne Botit az apukájával bénázni, aztán egyszer majdcsak elalszik vele is. Az első 2 hónapban egyébként simán ment..állítólag a 3-4 hónap körül kezdenek nagyon anyásak lenni- én erre fogom.. MIÉRT NEM MÛKÖDIK a feltöltés gomb sosem?? Hetek óta próbálok felrakni nektek magunkról pár képet, de sosem jön össze. A másik fórumon- a magzatok kor szerint- már sikerült...Azért nem adom fel!
Boti bubunak nov.27-én lesz a keresztelője a Sörgyár utcában lévő Szent György templomban!!! Picit be vagyok tojva, hogy mit fog szólni hozzá, meg, hogy milyen passzban lesz éppen. A ti babáitok meg vannak keresztelve? Ha igen, hol volt a nagy esemény?
helga22
 
 


TÁTÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁM! és igen, sikerült!!!!!!!!

,léKépKépKép
helga22
 
 


de édes helga.

meg van keresztelve a dorka leányzó aki épp anya fürdőruháját próbálja felvenniKép tavaly októberben kereszteltük a kápolna téren lévő conti kápolnábanKép nekünk végig üvöltötte az egész keresztelőt. akkor nyugodott meg mikor anya átvette a keresztanyukától.

orvos nénit keresek egy újabb kellene, mert akihez mentünk szóval nem szívesen foglalkozik dorival.

szegénykémnek még szenvednie kell az ekcémától kb két évig, és jó esetben kinöviKép

én leghamarabb vasárnap tudok találkozni veletek, (mindenkire értem) holnap ugyanis győrbe utazunkKép

K

(rohanok, mert a gyerkőce túl nagy csendben ténykedik, ez egy rohanó gyereknél gyanús)
szedo
 
 


Helga,
Én még nem tömegközlekedtem Ákossal, és nem is tervezem egy jó darabig, ha nem muszáj.

A keresztelője Debrecenben volt, a szüleimnél, mert a keresztszülők is debreceniek, és így kényelmesebb volt, jobban is fértünk. Az istentiszetlet elején nyűgösködni kezdett, mi kimentünk vele sétálni (a keresztanyja meg én), és csak magára a keresztelésre mentünk vissza. Azt végiglaudta, kivéve a vízöntést, de nem sírt, csak jól megnézte azt a bácsit magának, aki vizet önt a fejére, mikor kint amúgyis esik.Kép

Boti baba nagyon aranyos, nagyon hasonlít rád.

Szedo,
Mi az hogy nem szívesen foglalkozik vele?

Találkozó nekem ezen a héten már nem jó, holnap jönnek anyukámék, és vasárnap mennek el.

KépKép
connie
 
 


connie

mit hagysz ki, ha nem közlekedsz tömegközlekedési eszközzelKép) hely nem átadást, lökdösődést, zsörtölődést, mert a gyerek rádnézett, becézgetést, ha kell ha nem, megszakadást, mert van ám súlya a gyereknek... és nem ajánlatos babakocsival közlekedni, mert nem tudod feltenni, levinni..... hidd el nagy élményKép)
helga amúgy gyrkőcém imádja a közlekedést, igazán 6-7 hónapos korától kezdtem vele hosszabb távra menniKép

connie

nem szívesen foglalkozik vele: azt jelenti, hogy érezteti veled, hogy jó, hogy te megbízol benne, de neki más fontosabb dolgai vannak. szóval vidd normál rendelésre és ne hozzá....

pá lányok
rohanok, mert hívnak a gyerekszobából
szedo
 
 


Jó reggelt lányok!

köszi a bókokat, aranyosak vagytok!! Ha tudtok, rakjatok fel ti is képeket, jó? Imádom nézegetni ezeket a kis manókat.Szóval a keresztelők nem zajlottak túl nyugisan..hát igen, valami hasonlóra számítok én is..tegnap voltunk a Csősztoronyban lefoglalni a belső kis termet, ott lesz az ebéd. Nagyon jó fej a tulaj, Christos Hatzijannisnak hívják, igazi görög pasi.
Jó hétvégét mindenkinek!
helga22
 
 


sziasztok

helga görög étterem van a csősztoronyban? ez nekem új, nagyon szeretem a görög konyhát, szerintem hamarost meglepem a férjem egy ott eltöltött vacsivalKép
szedo
 
 


Szia Szedo,

A csősztoronyban júliusban nyitott meg a görög taverna. Téliesítve van, vagyis a belsejében is tudtok majd kajálni. Jó étvágyat hozzá!! Én szeretem, oda jártunk egész nyáron még pocakosan, most meg ott szoktam gyrost venni pitában elvitelre, miközben sétálok Boti bubuval. Képzeld elvittük most a 6-os misére Botit, hogy szokja a templomot. Még aludt,mikor indultunk, ahogy beértünk és elkezdődött a mise, felébredt, nagyokat mosolygott.10 perc múlva elkezdett nyöszörögni, kivettem az ölembe, ott ficánkolt, majd jött a sírás.Egyre hangosabb, úgyhogy ki kellett vele jönnöm. Kint viszont úgy rákezdett, hogy hazáig üvöltött, annyira, hogy ki kellett vennem a kocsiból (ilyen még sosem volt) Leizzadtam , mire hazarohantam vele.Szóval lefúlyom a keresztelőt, azt hiszem ő még túl kicsi ehhez,mert ahogy felébred, rögtön sír valamiért, annak meg nincs értelme, hogy pont az ünnepelt nincs jelen..Nem tudom, mi a frász lehet vele (ez a növekedési ugrás ennyire drasztikus??) 2 óránként követeli a cicit, mikor születése óta 4 óránként kajált 3 hónapig..kivagyok,mint a liba (..ja, merthogy éjjel is 2-3óránként szopizik..)Lehet, hogy nincs már elég tejem?? Ezt valószínűleg sosem tudom meg. Na mindegy, szép estét!
helga22
 
 


Helga
Mekkora a baba? olyan 4 hónapos kora körül ajánlják a keresztelőt akkor már elég nagyok, viszont még nyugisak!
Szerintem ne mond le! Később se lesz egyszerűbb! ...hacsak nem megvárod míg maga intézi az egészet! Kép Az a lényeg, hogy te ne zavartasd magad, próbáld ugyanúgy vígasztalni mint otthon. Az időt meg tudod a szopihoz igazítani nem?

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Helga,
Sztem ilyeneken ne aggaszd magad, teljesen normális, hogy egy baba sír, ne érezd magad emiatt kényelmetlenül. Ákos is nyügis volt, meg sírt, az egész istentiszteletet kint töltöttük vele a kertben, csak a keresztelésre mentünk vissza. De a mi topikunkban a babák fele végigordította a keresztelőt, nem szégyen az, biztos nem ők az elsők.Kép Mielőtt indultok, szoptasd meg, akkor nyugisabb lesz, ha meg sírni kezd, egyszerűen kimentek vele, és mikor vissza kell menni, majd szólnak. De biztos van valami forgatókönyve ilyen esetekre a papnak.

A tejellátással sztem nincs baj, igazából az a normális, ha többször szopizik kevesebbet a baba. Sőt, attól lesz több a tej. Főleg, hogy ebben a korban már érdekli jobban a külvilág, pl. Ákos 3 hós kora óta egyszer sem szopott már két ciciből egymás után, nem ér rá.Kép Sztem könnyebb, ha lazábban veszed, nem foglalkozol annyit azzal, hogy milyen időközönként szopik. Legalábbis én lényegesen nyugodtabb vagyok, mióta nem nézegetem az órát, azóta nem is tűnik fel, hogy milyen sokszor szopizik egy nap. Éjszaka is igyekszem nem foglalkozni vele, mennyit aludtam, mert ha nem tudom, hogy keveset, nem tűnik olyan rémesnek. Bár azért mi ilyen sűrűn nem kelünk. Meg én az első kelés után odaveszem magamhoz, és úgy egyszerűbb szoptatni, fel se kell ébredni hozzá jóformán.

KépKép
connie
 
 


Mamacka

tapasztalatból tudom neked mondani, hogy mindegy hány hónapos a baba, ha olyan a természete, akkor sírva fakad, ha nem akkor nemKép

amikor a keresztfiamat kereszteltem, hat hónapot betöltötte, az elején bírta a keresztelést, de a közepétől rettentően el kezdett üvölteni, ütött, vágott, a pocakomat is ütötte, (akkor már dorka velem volt)

a lányunk meg a kezdetektől üvöltött tele hassal érkeztünk, de anya hiánya volt, mikor átvettem a keresztanyjától egyből elaludtKép

helga szerintem se mond le a keresztelőt, hidd el, senki nem fog rád vagy a babára rossz szemmel nézni, ha sírdogálKép

a szoptatás miatt ne aggódj, biztos elég a tejedKép

connie én is odavettem a lányomat az éjszakai szopizás alkalmával, sajnos elég sokat szenvedtem miatta, mert odáig fajult a dolog, hogy csak mellettem tudott elaludni, nem akart a kiságyában aludni. kellett neki egy két hét míg 13 hónapos korában vissza akartam szoktatni az ágyához. szerencsémre nekem sikerült a dolog, így megint ingázom a két szoba között éjszaka, vagy egyszerüen benn alszom nála ha nagyon fáradt vagyok, de ő már a saját ágyában alszik, sőt magában alszik el este a babáival. ezt nem gondoltam volna róla, de szerencsére sikerült ezt is elérni nála.

legyen szép napotok

kriszta
szedo
 
 


Mamacka,

Itt tipródom hajnal óta, hogy telefonáljak e az atyának, vagy ne..a tegnap este nagyon megijesztett..tudod, mikor ki kellett hozni, még csak nyöszörgött, de így is arra figyelt mindenki, a 10 perc múlvai ordítást már nem is hallotta senki (zengett volna a templom).Boti egybéként most 3 hónapos és 6 napos, vagyis keresztelőre tényleg majdnem 4 hónapos lesz, az pont jó!! Otthon csak úgy lehet megvígasztalni, ha fel-alá járkálok vele a lakásban és rázom finoman..na mindegy, csak nem lesz semmi baj..

Connie,

Ez jó hír, köszi!! Nem tudtam, hogy lehet olyat, hogy csak a keresztelőre menni vele vissza, azt hittem bent kell lenni vele az egész mise alatt.Na jó, azt hiszem megpróbálom, max. senki nem fogja hallani, miről beszél a pap..A szopiról: én sem nézném legszívesebben az órát és adnék neki, amikor csak kér, de mi kezdetben és tegnap is ugyanúgy jártunk: amint igény szerint szoptatok, megtörténik a baj, mert túleszi magát és 2 órán keresztül ordít, annyira fáj a hasa. Nem tudom miért..akit csak ismerek, mindenki gyakran etet, de semmi baja a babáknak, max.még szopi után 2 órával is jön belőlük vissza a tejcsi, de nem pocifájósak. Ne tudd meg..templomból hazafelé, az ordítás után megszoptattam (2 órával az előző hami után) és olyan hasgörcsöt kapott, hogy 1,5 órán keresztül ordított, mint pár hetes korában..úh.újra le kell állítanom a ciciről, pedig azt hittem, most mát tényleg annyiszor adhatok neki, ahányszor csak kér..

Szedo,

én is biztos vagyok benne, hogy senki nem haragudna rá, ha sírdogálna, csak az a baj, hogy Boti olyan nem tud..csak ordítani tud, de azt olyan hangerővel, hogy dörömböl a szomszéd- na ettől vagyok betojva, de most, hogy már tudom, hogy ki lehet menni közben, nem izgatom magam (max egy picit égő lesz..)A tejcsim tényleg elég, min tegnap este kiderült..elég rossz vége lett.Mindjárt jön a dokinéni, ad nekünk 3 hónapos szurit, közben megkérdezem tőle, mi ez az újabb szopimánia Botinál. Majd beszámolok!
sziasztok!!
helga22
 
 


Helga

mit csinál a szomszéd, dörömböl???!!! Na azt adná a jó isten, hogy itt is dörömbölni kezdene a szomszéd.... adnék neki olyan dörömbölést, hogy megkeserülné, de még azt is, hogy a világra jött...

itt is volt rá példa, hogy elkezdett dörömbölni, egész addig, míg nem találkoztunk személyesen. (kutyuskájával sétálni indult és a lépcsőházban ugatott az eb) beszéltünk pár szót, megemlítettem, hogy ebben a házban még csönd sosem volt, úgyhogy ne hőbörögjön, ha sír a gyerkőce, még szent este is kalapálna egyesek és ugat a kutyájuk.-.... (ez volt ő tavaly karácsonykor elkezdett kalapálni és az ebet bezárta valahova, ahonnan folyamatosan nyüszített...)

szóval tessék szépen figyelmeztetni a szomszédot, hogy ő is kerülhet még kellemetlen helyzetbe és legyen toleráns...

most rohanok, /komolyan felmérgesítettem magam a dörömbölő szomszédodon Helga/ lányom szó szerint falja a betűket, azaz a képeket a képeskönyvből

K
szedo
 
 


Sziasztok Lányok!

Tartozik valamelyikőtök a Józan doktornőhöz?Mármint a baba Kép)

üdv:
Christinbaba

KépKép
christinbaba
 
 


Kriszta,
Nálunk eddig semmi jele, hogy ne akarna a kiságyában aludni, első perctől kezdve ilyen többlaki. Csak arra figyelünk, hogy az éjszakát a kiságyban kezdje, bár van amikor bealszik a szopiba (ez a gyakoribb), és már úgy kerül át, hogy alszik, de nem szokott ettől megijedni, felébredni, és ha éjszaka kicsit meg is ébred, visszaalszik egyedül, ha még nem éhes. (Mikor náthás voltam, elég rosszul aludtam, és akkor hallottam, hogy többször is fent van egy éjszaka.)

Nekünk szerencsére nem dörömbölnek a szomszédok, pedig itt is szokott lenni sírás-rívás néha. De tetszik, ahogy lerendezted a szomszédotokat.Kép

Helga,
Én még ilyet nem is hallottam, pedig a 2 óránkénti etetés nem is olyan sűrű, pláne ebben a korban már.

KépKép
connie
 
 


Chbaba,
Mi nem hozzá tartozunk.

Milyen az új lakás és az új kerület?

KépKép
connie
 
 


sziasztok!

Boti megkapta az oltást, mikor előtte megkapta a végbélkúpot, felsíkított, úgyhogy az oltásnál már ordított..Utána aludt 4 órát és azóta tök jól van! Úgy örülök neki. Mosolyog, eszik, alszik.Mintha misem történt volna. A dokinéni azt mondta, hogy az esti szopi után adjak be neki megint egy kúpot. Szerintetek, ha nincs még hőemelkedés sem, akkor is beadjam neki??

Szedo,

a dörömbölős szomszédunk kísértetiesen hasonlít a tiédre!!! Nyűszítős kutyája van, és mióta ideköltöztünk, azóta kalapál. Férjem szerint mind a 3an fakírok és mindig cserélni kell a szögeketKép más okot nem találtunk..ma én is beolvastam neki!!

Connie,

ma a doki azt mondta, hogy túlfeszíti a hasát a tej, ha nagyon beszopizik, ezért üvöltött, mert az nagyon fáj nekik. A megoldás: vissza kell szoktatnom a 4óránkénti szopira,ahogy eddig is evett és akkor megint minden rendben lesz..hát megpróbálom.Lényeg, hogy szépen fejlődik és makk egészséges.
helga22
 
 


sziasztok

helga örülök,hogy jól viselte a gyerek az oltását, mi ma megyünk Dorkával Bánhegyi doktornénihez a 15 hónapos oltásra. El sem hiszem, tegnap Dorka betöltötte a 15. hónapjátKép

örülök, hogy nem vagyok egyedül a szomszéd és társai dolgában. fura emberek laknak itt a házunkban. az a szokás erre felé, hogy kiállunk reggel az erkélyre, és köpünk egy nagyot. az nyer aki a másik erkélyére talál. az bónusponttal jár, ha járókelőt találunk el.... és sorolhatnám

következő helyre mielőtt költözünk a férjem odaköltözik egy sátorral három hónapra és terepszemlét tart...

k
szedo
 
 


Sziasztok!
Hűűűű,de fellendült ez a topik!Kép
Bár én inkább a 2005 tavaszi babákhoz írok; néha ide is bekukkantok! Kép
Most is csak azért jöttem, hogy szóljak nektek: csütörtökön 8-16-ig gyerekruha vásár lesz az Újhegyi sétányon,a Fidesz székház előtt!
Ezt a barátnőmék csinálják, és nagyon jó kis cuccok vannak(angol)
Érdemes lenézni!

Na sziasztok!
Ildi

delfinke
 
 


Sziasztok lányok

büszke vagyok a lányomra olyan értelmes annyit fejlődik szinte óráról óráraKép) na elég az öntömjénezésből

lányok ha kitisztul az idő délután egy találkozó? mondjuk az óhegy parkban vagy a bányatónál egy kis kacsa néző?

ki mit szol hozzá?

egy kérdés, ki mit tud arról, hogy jövőre hogyan változik a törvény tudunk már legálisan dolgozni gyed mellett? illetve mi van akkor, ha a második baba közvetlenül érkezik, hogy alakul akkor a gyás gyed gyes?

most mennem kell, bulit tart a lányom, ugyhogy megyek mulatniKép

Kriszta

Kép
Kép
szedo
 
 


Szedo,

A te babád hogy viselte a szurit? Boti képzeld azóta is egyfolytában alszik..lehet, hogy az idő nyomja el? Olyan kis angyalka. Ha felébred, már akkor sem ordít,mint eddig, hanem inkább szól.A szomszédotok nem semmi!Egymás mellé kéne költöztetni a miénkkel..Nálunk van olyan is ,aki visszapillantó tükröt szerelt az ablakára, így kukkolja, hogy ki-mikor-hova megy.Jó,mi?
A tali nekem jó, 3 körül amúgyis mennénk az Óhegy parkba, de jó a bányató is!!
Gyerkőcök tündérek!

Delfinke,

köszi az 5letet! Lehet, hogy lenézek, bár sűrű lesz a program. du.megyek a nőgyógyihoz az Örsre megbeszélni a védekezés módjait...azt hiszem spirált veszek.Nem tudjátok véletlenül milyet érdemes venni? Fájdalmas a felhelyezése??
Utána meg német, de azért igyekszem menni- kéne pár téli holmi a gyerkőckének..
helga22
 
 


Sziasztok!

Nekem ma nem jó, Ákos tiszta taknyos, és délután jön a gyerekorvos. Majd következő alkalommal csatlakozom.

Ildi,
Köszi, hol van az Újhegyen a Fidesz székház? Már úgyis akartam menni turiba, kellene Ákosnak néhány vastagabb bársony naci, de akkor lehet inkább megnézem ezt holnap délelőtt, ha Ákos kivihető lesz.

KépKép
connie
 
 


Szedo,
Gyes mellett lehet csak majd hivatalosan dolgozni, a gyermek egy éves korától.
Látom van, aki segítsen neked rendet csinálni.KépKép

KépKép
connie
 
 


Connie!

Mikor jönnél?
Ha délelőtt jössz, akkor le tudok menni veled; így még kapsz 10%engedményt is! Kép
Délután már nem jó,viszem Marcit tornázni! Kép

Ildi

delfinke
 
 


Szedo!
Megvárjuk akkor a többieket, míg ráérnek, vagy találkozzunk? Mi 3 után kicsivel indulunk ide az Óhegy parkba, de szívesen kacsázunk is! Ha erre jártok, én vajszínű kabátban és zöld kordbársony gatyóban leszek.
helga22
 
 


Szia Helga

Dorka remélem nem alszik el, mi is ott tudunk majd lenni, bár délelőtt itt voltak a pótnagyik és teljesen lefárasztották. Garantálni nem tudom, hogy 100% ott leszünk, de ha megyünk farmerben leszek és egy vastag pulcsiban (szürke színűben) Lányomon mályvaszínű kabátka lesz, kék-fehér színű a sportkocsink

Kriszta
szedo
 
 


Connie
kösz az infot, ezt tudtam ugyan, de rebesgetett vmit Miniszterelnökünk, hogy lesz engedmény, változás és ez érdekelne...
köszönöm a segítség mindig kéznél van, majd 10 év múlva is remélem ilyen segítőkész leszKép a másik kislány a barátnője, ő másfél hónappal idősebb tóleKép
szedo
 
 


Helga

ez sajnos nem jött össze. elmentünk a park széléig, de dorka közölte fázik és álmos ugyhogy rohanhattam vele haza, most melegszik és álmosan pislogKép

pedig nem akartam, hogy ilyen későn aludjon el, kivártam volna vele az esti fürdetést, mert akkor talán alszik egyhuzamban 5-6 órát
szedo
 
 


Szedo,
http://www.fn.hu/index.php?id=3&cid=110251&hirlevelkatt=2005-11-08

Ildi,
Délelőtt terveztem. Találkozzunk a házatok előtt? 10 körül jó?

KépKép
connie
 
 


Köszi Connie

egy kicsit elkeseredtem. eddig is dolgozhattam volna gyes mellett, nem igazán erre számítottam. szerettem volna tavasztól gyed melletti négy órás munkát vállalni, majd dorka két éves korától hat háromtól pedig teljes munkaidőben mentem volna dolgozni. De nekem gyes mellett nem éri meg négy órában elmenni, így maradok gyeden. Már megint úgy érzem, jobb lenne nekünk valahol külföldön, komolyan el kezdek ezen gondolkodni és utána is járok mostmár, főként ha belegondolok mi kezdődik el hamarosan a választási kampányokkal....

Delfinke

most voltam november elsején orvosnál és nekem is spirált helyeztek fel, az én orvosom gold lillyt javasolt, ez állítólag ha nem okoz problémát akkor öt évig fenn lehet. nem volt fájdalmas a felhelyezés, (egy szülés utánKép, bár szerintem nem igazán kellemes a nőgyógyászati vizsgálat. mindig óckodom tőle...
szedo
 
 


Connie!

később nen jó?
én 1/2 10-re megyek fizikoterápiára; kb 11-re érek haza!
ha nem jó később,akkor hivatkozz rám;ha nemtudod a teljes nevem;írj egy sms-t!
Kép

Ildi

delfinke
 
 


Szedo,

Sebaj, majd legközelebb! Mi amúgy is sétáltunk egy nagyot. A spirált is én kérdeztem Kép , lényeg, hogy válaszoltál rá Delfinkének.Köszi
Még annyit megírnál,hogy külön meg kellett venned a gold lillyt a gyógyótárban, vagy ott volt a dokinak, mikor felhelyezte?Nagyon drága?

Delfinke,

mi is megyünk egy barátnőmmel együtt (ő is hozza az 5 hónapos kislányát). Még annyit megírnál, ha gép előtt leszel, hogy a sétányon merre van a székház? köszi
helga22
 
 


Ildi,
Dehogynem, 11-kor is jó. Úgysincs más programunk holnapra. Mikorra menjünk akkor és hova?

KépKép
connie
 
 


Connie!
Amikor elindulok a rendelőből haza(Egészségház), küldök egy sms-t mikorra érek haza.
Akkor a házunk előtt! Kép
D.e. megy az sms!

Helga!
Ahogy mentek az Újhegyi sétányon,lesz egy cukrászda és egy fodrászat!
Utána van a börze; de meg fogjátok látni, a ruhák ki lesznek pakolva!

Ildi

delfinke
 
 


Ildi,
Oké!

KépKép
connie
 
 


Helga

bocs, de vszinű félre láttam. 6500,- ft ért vettem gyógyszertárban.
k
szedo
 
 


Connie!
Én majd csak lekísérlek, aztán rohanok is haza! Kép
12 után indulok Manóval gyógytornára; nem lesz sok időm!
Most már nem leszek, küldöm majd az sms-t.

Ildi

delfinke
 
 


Helga
Aki rossz szemmel néz annak úgy kell... ne foglalkozz vele!!! Ráadásul ezen a keresztelőn a gyereked lesz az egyik főszereplő, ha bőgni van kedve had bőgjön! Akár azt is megteheti! Persze gondolom te sem szívesen nézed ahogy bőg, de lehet legutóbb csak rossz napja volt! Kép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


huhh lányok

hogy ma milyen rohanós napom volt, és későn jutott eszembe, hogy ma csütörtök van, így lemaradtam a babadolgokról...

és még nincs is vége a napnakKép

ti hogy vagyok
nagy a csöndKép

K
szedo
 
 


Mamacka,

olyan jó, hogy így bíztattok, köszi neked is!!!! Meg is győztél, hogy ne izguljak. Úgyis az én kisfiamnak van a legszebb hangja a világon, még ha üvölt is Kép mert azt nagyon tud ám!! ..de már nem fog zavarni.

Delfinke,,
köszi még egyszer az ötletet, jól be is vásároltam, otthagytam 8ezer ft-ot, de megérte, mert szuper jó dolgokat vettem harmad áron!! (rucikat és játékokat is). Aki lemaradt és esetleg érdekli, legközelebb dec. 12-én lesz ilyen vásár az újhegy sétányi piros iskolában.

Szedo,

már meg is vettem a gold lillyt, vagy mi a csudát..2hét múlva megyek vele a dokihoz..
Az én napom is iszonyú pörgős volt. Reggeli szopi után mentünk a ruhavásárba, aztán egy anyukával visszamentem,mert őt is érdekelte, aztán haza, majd nőgyógyi, utána meg német..lógott is a kis nyelvem.Boti baba nagyon jól viselt mindent. Annyira, hogy ma két új dolgot is produkált: elkezdett nézelődni szopi közben nagy kíváncsian és utána hangosan beszélgetni kezdett velem. Ezt aztán az esti hami után is folytattuk. Hát, ha ez így marad, meg fogom zabálni!!! Úgy látszik felfedezte a hangját és még élvezi is, be sem áll a szája. Eddig csak nyafizni, meg "heő"zni tudott. Nagyon cuki. Kép
Szép estét nektek, én mára kidőltem. Még nasizok egy kicsit, aztán fejest ugrok az ágyikómba.Jó éjszakát minden tündérbabának és az anyuciknak!
helga22
 
 


Helga!

Örülök, hogy tetszettek a ruhák! Kép
Marcinak majdnem mindent ott veszek, tényleg jó minőségűek!
Amúgy a keresztelőt tényleg nehogy lemond.Nálunk most lesz vasárnap,én is tartok tőle hogy Marcipán üvölteni fog; de melyik gyerek nem?
Kép
Legfeljebb kimegyek majd vele, hogy lenyugodjon, de a pap már hozzászokott szerintem! Kép Kép Kép

Ildi

delfinke
 
 


de nagy lett a csend
szedo
 
 


mi náthásak vagyunk, elkapta Ákostól az egész család.Kép és ronda pocsék idő van.Kép

KépKép
connie
 
 


Egy kép a kis ufófejű manócskánkról! Kép
Tegnap este tízkor jöttünk el a rendelőből... és most hallottuk első alkalommal a kis szívét verni! Kép Úgy néz ki, hogy kukis de még a doki nem mondta 100%-ra!
Kép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Jaj az lemaradt, hogy sziasztok! ...Hajni ma már sütött a napocska! Jobbulást nektek!

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Sziasztok!

Mi is kezdünk náthás lenni..Boti még nem volt, nem igazán tudom mit kell csinálni, ha taknyos lesz. Valami sós tengeri oldatról már hallottam, vettem gyorsan orrszívó-porszívót. Leírnátok mit kell csinálni? Előre is köszi

Még egy kérdés: szombaton lesz a Pecsában a bolhapiac, valaki mondta, hogy érdemes kinézni. Ti voltatok már? Mi téli babakocsit és járókát kell, hogy vegyünk most. (használtat)

Mamacka,

tündér "kis" kókusza van a babádnak! Örülök, hogy kukis lesz!! Te?
helga22
 
 


Helga,
Ha náthás lesz, akkor orrszívás előtt fluimar vagy sterimar tengervizes orrspray-vel kell az orrába fújni, az oldja egy kicsit a cuccot az orrában. Ha kevés, nem dugul ki az orra, akkor csecsemőknek való Nasivin orrcsepp kell.

Jaj, ma nagyon megszenvedtünk a náthával, torka is fájni kezdett, majdnem szopisztrájk lett a vége, de aztán megúsztuk néhány harapással. Mármint engem harapott meg szopizás helyett.Kép

KépKép
connie
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?