Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Edu: 2 hónappal előtte be kell jelentkezni???? Hát én havonta járok kozmetikushoz. Holnap megyek a Bottyán utcába, majd beszámolok.
Nekünk nagyon rossz, hogy ebéd után haza kell jönnie. Õ szeretne maradni és a férjem is tenné a dolgát de nem tudja, Zsombor meg pont akkor alszik. Egyszóval nagyon rosszul jön ki.
Volt is egy nagy vitám a helyettes vezetővel (ő lett Bence óvónénije). Kértem, hogy mutasson egy törvényt arról, hogy a GYES-en lévő anyukának a gyerekét csak fél napra vehetik fel. Persze nem tudott mert nincs, de közölte hogy 5 éves kortól óvodaköteles a gyerek, úgyhogy nagyon ne ugráljak. Hát ennyi.
Most megígérte, hogy amint lesz hely rögtön szól és intézkedhetünk.
Én 37 éves vagyok és te? Hol dolgoztál mielőtt GYES-re mentél? Mikor költöztetek ide?

Christinbaba: Nagyon aranyos a fiad!!Kép Szép baba nagyon.
Én sem vagyok nagyon ismerős ebben a kerületben, mert 1 hónapja lakunk még csak itt. Az a szerencsém, hogy Edit itt lakik az utcánkba és tud segíteni.

Kati
kfk
 
 


Kfk köszönöm Kép
...na akkor majd szépen lassan felfedezem mi hol van Kép

üdv:christinbaba

KépKép
christinbaba
 
 


Szia Christinbaba!
Látom jól megvagytok!!!! Élvezitek az új környezetet? Télleg a chatre már nem jössz többet? Babóca hogy van?
apaKép
apa
 
 

 
 

Sziasztok!! Kati:ÉN 28 ÉVES VAGYOK A PÁROM 35 ÉS KÉT ÉVE KÖLTÖZTÜNK IDE.A gyes előtt egy élelmiszernagykerben dolgoztam ,mint számlázo ,rendelésfelvevő.Milyen volt a kozmetikus?? Én is havonta járok kozmetikába és ilyenkor álltalában beirom magam egy-két honapra.Te mivel foglalkoztál és a párod?? cHRISTINBABA: A VASUTSOR A CINKOTAIROL NYILLIK??? Majd utánanézek a térképen.EDU
edu
 
 


Sziasztok!

Edu: A kozmetikus és a fodrász is jól dolgozik. Anya és lánya. Kicsit most nőtt az önbizalmam.Kép
Végre kinézek valahogy, csak az a baj, hogy nem sokáig.KépKép Sajnos én nem tudok ennyi idővel előtte bejelentkezni mert a párom még azt sem tudja, hogy holnap mit csinál. Más meg nem nagyon tud a gyerkőcökre vigyázni.
Én hivatásos katona voltam a Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatóságon. A párom lakásriasztókkal, beléptetőrendszerekkel foglalkozik, bár most kapizsgál a napelem felé is. Nekünk is az van és mondhatom elég költségkímélő.
Vissza tudsz menni GYES után oda dolgozni, vagy nem is akarsz?

Kati
kfk
 
 


Sziasztok!

Hát az én páromra sem lehet számitani,mert a munkája mellett /egy édességgyárto cégnél key account menedzser/ még egy barátunkkal közösen egy ujságárus pavilont is müködtetünk.
Ugyhogy minden második nap ő nyit reggel ilyenkor 3,45-kor kellünk én utána még visszafekszem egy kicsit.Rá nem igazán lehet számitani,mert csak este 6-7-8 felé ér haza igy minden rám marad.Miota épitkezünk nekem nincs autom ,mert a ház megemésztette igy marad a BKV ami nem egyszerrű a két gyerekkel, de az a szerencsém hgy a lányom már elég önállo.
Minden héten kétszer hordom kereszturra jazz táncra este és jo hogyha a párom értünk tud jönni,amugy minden intéznivalo rám marad.
Ha valahova el kell menjek mint pl.tegnap délután is én voltam az ujságosban,mert az alkalmazottunknak dolga volt anyosomat mozgositom,mert ők már nyugdijasok és eléggé mobilisak.Szegény párom még most hétvégén is dolgozik az ujságosban ,mert a hétvégén a társával felváltva vannak és most ő a soros.A lányom hétvégére a nagyanyjához ment igy most csak a picivel vagyok itthon.A kérdésedre válaszolva nem igazán szeretnék a régi munkahelyemre vissza menni mert 7-
-ig dolgoztam és jo ha zárásra oda tudtam érni az oviba a lányomért.Ja és reggel 6-kor már ott volt.Ez két gyerekkel már nem megoldhato!!
Te visszamész a régi helyedre gyes után?? Ha erre jártok majd egyszer beugorhatnátok,a lányom nagyon szereti a kisebb gyerekekket /csak ne az öccse legyen/a szomszédban van egy éves kisfiu és nagyon jol elvannak. SZIA EDINA
edu
 
 


szió apa!

minden okés vekünk,már olyan nagy chris baba Kép
szoktam még néha menni a csetre,csak sosem futunk össze Kép
nem tudok már annyit ott lenni.. Kép
ti jól vagytok?
pussz:
Christinbaba

KépKép
christinbaba
 
 


Sziasztok!

Kati!

Mi a pesti úton lakunk, a Sáránd és a Torzsa utca között, két pici zöld házKép
Ha a boltba mész nem mész el előttünk a szigetcsép utcából. Mi is a Sáránd utcai boltba járunk amúgy.

Nekem a lányom ma kezdte az ovit, Rákoskerseztúron az Aprófalvát, mert csak ott volt hely, kicsit messzebb van mint a Piroska, de nem vészes, végülis oda is buszra kellett volna ülni. Eddig tetszik neki, nem sírt reggel és állítólag aktív volt, játszott, énekelt, majd jövő héten kiderül hogy megy az ottalvás.

Kati!

Lehet a fiadnak sem kéne félnaposnak lenni ha a központba járatnád, engem a két kerti oviból jól elküldtek hoyg dugig van, az aprófalvában meg simán volt hely, pedig állítólag jó ovi. Mondjuk én nem vagyok gyesen, nem tudom velük mi a helyzet.

De jó, hogy beindult a topikKép

Nekünk Rákoskert egyenlőre nagyon fura, jó sokat kell utazni bárhová akarunk menni. Disznószag nálunk is érződik, de nem mindíg, mi nem tudtunk róla, csak a helyi újságban olvastam nemrég, na így jöttünk rá mi ez a szag.
Mi sajnos voltunk már a kerti gyerekorvosi rendelőben, mert a lányomnak múlt héten 39,4 let a láza így nem varjáltunk hogy visszavigyük a régi helrye , beszaladtunka heliy rendelőbe, egy nő és egy férfi orvos van, akkor épp a nő rendelt(Valamilyen katalin). nem fiatal, de nekem nem tűnt annyira nyugdíj előttinek sem, hát nem tudom. kedves volt, semmi gondom nem volt így elsőre vele, itt régebben valaki nem ajánlotta, hát nem tudom. De csak ambulánsan voltunk, nem adtam le a lapom még. Igazából még a központi rendelőn gondolkodom , mivel még az van viszonylag közel, szerintem messzebbre nem érdemes vinni, mert ha baj van nehéz eljutni oda.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Christinbaba, örülök, hogy jól vagytok!!!Kép)
Tuti, hogy összefutunk majd a chaten is...
Nálunk minden rendben, most éppen pihizünk a jányokkal!
apa
apa
 
 


Sziasztok!

Nem voltam egy-pár napig, mert nem volt jó a net.
Jó lenne, ha már megoldódna véglegesen.
Edu: Hát akkor te is jó sokat lehetsz egyedül a gyerekekkel.Kép Nagyon rossz, de a pénz az meg kell! Nagyon sok energiád van az bizti.Kép
Szerintem ma reggel is téged láttalak babakocsival. A héten is viszed a lányod oviba?
Pont a Szigetcsép utcára néz a konyhaablakom. Elöttünk áll az a bordó skoda picup perfektes matricával. Most burkolják a teraszt, úgyhogy állandó kupi van kint.
Ti is bejöhetnétek bármikor!!!
A munkahelyemre nem tudok visszamenni, mert annak idején az összes GYES-est kirakták. A honvédség állományába megmaradtam, de az igazgatóságon nem.Kép Igazából mindenképpen valami egyenruhás helyet kellene néznem, katona az már nem nagyon akarok lenni, de a BM-nél el tudnék képzelni egy állást.

Manó: De régen jelentkeztél!
Kíváncsi vagyok a lányodnak hogy tetszik az ovi.
Igazából a beíratkozáskor még 2 ovit megnéztünk de mindenhol teltház volt, úgyhogy nem probálkoztunk tovább.

A védőnő mondta, hogy 3-4 év van a nyugdíjig mind a két dokinak.
Mi még nem voltunk, de ha egy mód van rá, akkor nem is nagyon mennénk!Kép
Az 1 éves Zsombi fiamnak volt kb. 2-3 hete lázgörcse. Mi a Bethesdában töltöttünk el 3 napot.Kép

Kati
kfk
 
 


Kati:
Hát valoszinű ,hogy engem láttál egy kék babakocsival egy szabadidős nőszemélyt.Nem mondom,hogy könnyű itthon egyedül ,de valahogy mindig megoldom.Ma voltunk oltáson a kicsivel és olyan nyűgős ,hogy alig birtam elaltatni.Még az a szerncsém,hogy különben elég nyugis gyerek különben elég depis lennék.Általában két hetente jön anyukám is egy kicsit uncsizni akkor van egy kis időm magamra is.A legrosszabb az egészben ,a buszozás attol hülyét tudok kapni.

Majd megbeszélünk egy találkát ,hogy kinek mikor jo és akkor összefuthatnánk nálam vagy nálad.

Mi is kb.a dokihoz csak egy év után jelentkeztünk be,addig nem látott minket ,mert nem volt a lányom beteg.

Én még most az ő szi szünetben is viszem Gvendit oviba ,mert unatkozik itthon mellettem.A legkülső ház a tietek?? Biztos ,hogy engem szoktál látni ,mert nem igazán mászkál olyankor senki az utcában.

Na most befejezem ,mert fürcsi van.

Szia edu
edu
 
 


Sziasztok!
Edu: Már akartam kérdezni, hogy hogyan buszozol így? Segítenek az emberek, vagy egyedül kinlódod fel a kocsit?
Nem volt semmi baja az oltástól a picinek?
A találkában benne vagyok.Kép
A legszélső lakás a mienk. Az, ahol olyan nagy kupi van a teraszon.KépKép Úgy volt, hogy ma jön a burkoló és befejezi, de nem jött.Kép Már jó lenne elpakolni mindent. Ma a párom a pincét pakolja, úgyhogy egy-pár dolog lekerül oda.
Jó neked, hogy azért van segítséged. Nálunk 3 nagymama van és 3 nagypapa de nem vagyok velük kisegítve. Na jó, hazudok mert Anyósom vigyázott rájuk amíg folyt a költözködés. Apósom is felajánlotta, hogy elviszik Bencét egész hétvégére és ebből rendszert akar csinálni. Hát én nem vagyok semmi jónak az elrontója.Kép
Na megyek, leteszem Zsombit aludni. Nekem meg ezer a dolgom.
Kati

Ui.: Nem tudsz itt a közelben valami uszodát ahova a nagyobbikat vihetném úszásoktatásra?
kfk
 
 


Kati
Hát az emberek nem igazán segitőkészek,álltalában akkor akarnak segiteni amikor már a kezemben a babakocsi és szállnák le akkor akarják a kezemből kiszedni és huzni le .Nem véletlenül szállok le olyan lassan a buszrol,hogy nehogy leesek,de az emberk meg huznak lefele hogy majd orra bukok kocsitul.
Vannak már szomszédotok??

Pincétek is van akkor az elég jo ,mert sok lom elfér.Viszatérve a buszozásra csak akkor szoktam megkérni valakit amikor baromira telepakolom a kocsit és alig birom feltenni,különben már elég jol kicombosodtam.
Az oltás miatt elég rosszul aludtam ,mert éjszaka fel-fel sirogatott,de most ugy néz ki hogy elaludt.

Uszoda a kereszturi elágon van ahol a buzvégállomás is van.Különben nagycsoportol járnak majd uszni ha beiratod.Gvendiék egy héten egyszer oda járnak a tanuszodába.Gondolkodtam,hogy jo lenne még egy nap eljárni,de lehet hogy nagyon lefárasztanám a gyereket ezzel.Különben ugy tudom,hogy Péntekenként van legalábbis a Gvendi korosztálya 1/2 5-1/2 6 ig .Lehet hogy még beiratom arra a napra is.

Te buszozol vagy kocsival jársz??
Na én is megyek ,mert ma még nem haladtam semmit .
Edu
edu
 
 


Sziasztok!

Megint benéztem hozzátok Kép.Nem tudom már ki kérdezett a szülésről. A császározást azért kellett megcsinálni, mert rosszabbodott Zalán szívhangja Kép. A dokim már délben megakart császározni, de mivel nem ő volt az ügyeletes doki engedély kellett hozzá. Na ezt nem adta meg az ügyeletes és emiatt kellett kurva sokat szenvednem Kép. De megérte, mert lett két gyönyörű fiam Kép.

Küldök is két képet róluk.


Na sziasztok!

KépKép

Ancsa

Kép
vancsa
 
 


Fogalmam sincs miért rakta egymás mellé, mikor én egymás alá raktam őket.????????????

Kép

Kép

Kép
vancsa
 
 


Sziasztok!

Vancsa édesek nagyon Kép
Kép
szép sálunk van? Kép)

KépKép
christinbaba
 
 


Nagyon aranyos a sálatok, mennyi időbe került "elkészíteni"? Mi is növesztgetjük, hisz lassan itt a tél. Kép Kép Kép

Kép
vancsa
 
 


Majdnem 2 hónap alatt Kép)
Vancsa ők mennyi idősek? Kép

pusszz:
Christinbaba

KépKép
christinbaba
 
 


Õk november 11- én lesznek 7 hónaposak. Hogy rohan az idő! És ti?

Kép
vancsa
 
 


Sziasztok!

Edu: A héten én megyek minden nap Bencéért az oviba. Busszal megyünk. Általában kenguruval szoktam közlekedni (egy kicsit könnyebb mint babakocsival, de most már elég macerás hogy mindkettőnkön nagykabát van,tehát marad a babakocsi.
A pince nagyon jó, csak kicsi. Majdnem feleakkora mint volt, úgyhogy tele van. Teremgarázsunk van és az mellett van egy tároló. Azt hívom én pincének.Kép
Csütörtökön voltak itt a keresztlányomék és kiderült, hogy egy csoportba jár a te lányoddal.Kép Illés Alexandra.
5 éves kortól már kötelező az ovi, úgyhogy valószínű Gvendi azért maradhat egész napra. Remélem azért mihamarabb találnak valami megoldást Bencének is.
Hétvége hogy telt? Mi lent voltunk Balcsin Anyuéknál. Jó volt csak rövid.Kép

Vancsa: Nagyon édik a gyerkőcök!!!!Kép
Nem lehet könnyű dolgod 2ilyen pici gyerkőccel.Kép
Van segítséged?

Kati
kfk
 
 


Sziasztok!!

A hétvége nagyon hamar eltelt vendégsereg volt nálunk,mert a Gvendinek lesz a szülinapja és a család és a barátok most hétvégén jöttek egy bogrács vaddisznopörire,a mostani hétvégén pedig az ovitársak jönnek.Már előre félek a 14 gyerektől a lakást biztos leamortizálják.Az én gyerkőcőm nem szereti a kengurut sir benne ,mert gondolom nagyon bemelekszünk mind a ketten.Alexával az én lányom nem igazán jön ki,mert mind a ketten ugyanolyan természetűek igy egyik sem enged.Azt hiszem csak 1 nap a korkülönbség köztük.Ez előtt mekkora lakásban laktatok ?? Ez nagyobb??

Nekünk is van ám ilyen sálunk lányok!!

EDU
edu
 
 


Sziasztok!

Vancsa,ő holnap lesz 2 hónapos Kép

KépKép
christinbaba
 
 


Sziasztok!

Edu: Igen azt mondta a Szandi, hogy nem nagyon jönnek ki egymással.Kép Õ áprilisi születésű. A lányodnak boldog szülinapot kívánok!!Kép
Vaddisznópöri nyamm, nyamm.Kép Már alig várom a tavaszt meg a nyarat, egyfolytában kerti party lesz.Kép
Tegnap még kenguruval vittem Zsombit, de így nagykabátban már elég macerás, ráadásul vagy 1/2 órát kellett várni Bencére mert még ebédeltek. Azt hittem megsülök. Ma már inkább babakocsival megyek. Azon gondolkodtam, hogy gyalog nagyon messze lenne az ovi?
Kisebb lakásban laktunk Rákospalotán és a 4. emeleten egy liftnélküli lakásban. Borzasztó volt egy nagybevásárlás + a 2 gyerek. Viszont nagyon jó lakóközösség volt és zárt szép udvar.
Itt is majd minden okés lesz!Kép
Ti honnan költöztetek ide? Szomszédok jók? Megszoktatok már itt?

Kati
kfk
 
 


Sziasztok!
Kati:Lehet most keverem a gyerekeket,de az Alexa nem egy válig érő barna haju kislány??Vgy egy hosszu szőke haju??Van két Szandi is bár most már végkép nem vagyok képben.Nekünk a baráti körünk ugy 8 párbol áll+gyerekek ugyhogy mi állandoan bulizunk.
Gyalog sincs messze az ovi innen nekem 10 perc gyalog neked kb.15-20 perc egy jo kis séta.Én a pesti ut tul oldalán szoktam menni és ha nem jön busz és nincs kedvem várni lesétálok.
Mi Szilasligetről /Hungaroring pálya mellett van/költöztünk ide ott is kertes házban laktunk.Azért költöztünk el ,mert minden ide kötött minket és igy is ugy is be kellett volna valahova Pestre hordjam a gyerekeket vagy Gödöllöre suliba majd,mert ott nincs igazán jo suli.A baráti körünk is itt van ebben a kerületben mindenki ide költözött ugyhogy nem volt vitás mi is jövünk ide.
Nagyon szeretünk itt lakni mintha mindig is itt laktunk volna.
A szomszédokkal is jol kijövünk .
Na most mennem kell mert megyünk babamasszázsra és délután pedig Gvendinek tánc van.
A gyermekeid megszokták már itt?Fiadnak vannak már barátai??

Szia Edu
edu
 
 


Sziasztok!
Edu: Az én keresztlányom a szőke hosszú hajú.
Ma babakocsival voltam az oviban, hát sokkal könnyebb volt a dolgom.KépAzt hiszem most már ez marad.Kép Én a Szigetcsép utcára gondoltam, hogy ott tolom végig de nekem olyan hosszúnak tűnik. Ma voltunk felétek sétálni, állítólag onnan már nincs messze egy játszótér. Voltatok már ott?
Jó, hogy ilyen sok barátotok van itt. Nekünk sajnos a keresztlányomékon kívül ebben a kerületben (de még a közelben sem) lakik senki, viszont azt, hogy egy különálló kecóban lakunk (igaz társasház) de alul fölül mi vagyunk és még kertünk is van, nem érzek csalódottságot.Kép Majd kialakul itt is a társaság.
A gyerekek már megszokták. Zsombornak mindegy még, Bence meg már kezd beilleszkedni. Legalábbis remélem. Oviban is van több barátja már és itt a házban is lakik egy egy évvel idősebb fiú aki szintén Bence.

Kati
kfk
 
 


Sziasztok:
Kati:A Szandinak az anyukája fekete hosszu haju és van egy bátyja is??Vele én ugy tudom ,hogy elég jol kijönnek és a szülinapjára is meghivta a lányom.Én a másik kislányra gondoltam.A Szigetcsép utca tényleg hosszu és ha végig mész rajta akkor a Zrinyire érsz ki ahonnan visszafele kell menni az ovi felé és az tényleg nagyon hosszu.A Szigetcsépről el kell kanyarodni és végül az orvosi rendelőnél lukadsz ki.
Ma a boltbol hazafelé néztem,hogy azért jo ,hogy a legszélsőben laktok,mert ott nagyobb a kert.Hát ahogy elnéztem nekünk sem nagyobb a kertünk.
A játszotér eléggé lepukkant van egy hinta meg egy libikoka azt hiszem.Ha mész az ovi felé ott mész el előtte.
Ezen a héten nem igazán érek rá de jővő héten találkozhatnánk ha neked is jo.
Na most megyek valami ebédet csinálni.

Szia Edina
edu
 
 


Sziasztok!

Edu: Igen, fekete hosszú hajú az anyukája és van egy bátyja. Ezek szerint akkor nem a te lányodat említette.
Most hétvégén lesz a gyerekbuli? Ilyenkor a szülők leadják a gyereküket és egyszercsak jönnek érte, vagy ott maradnak velük? Még nem vagyok tapasztalt ilyen téren, de ami késik az nem múlik.KépMit készítesz nekik? Csak rágcsi lesz?
Igen, tudatosan választottuk ezt a lakást a kertméret alapján. Nemsokára feltöltik földdel, tavasszal meg befüvesítjük.
Szombaton a burkolást is befejezi a srác, úgyhogy már a teraszon is rend lesz. 3 hete húzódik már.Kép
Tegnap ahogy sétáltunk, néztem, hogy nem messze tőletek (átellenben) van egy ABC. Az most fog nyílni, vagy már bezárt?
A játszótérre eddig csak Apjával ment oda Bence amikor motoroztak, én még nem láttam.
A jövő hét nekem is jó, majd megbeszélünk egy időpontot.

Na pussz!

Kati
kfk
 
 


Sziasztok!
Kati:Igen most hátvégén lesz a buli.Nem tudom,hogy a szűlők maradnak-e Hát ki nem fogom dobni őket aki akar marad.Tegnap rendeltem tortát itt a kereszturi elágon van egy cuki .Még soha nem rendeltem ott ,mert általában ujpesten a Horváth cukiban szoktam rendelni ,de most nincs időm és kedvem se,hogy elmenjek oda itt rendeltem a kerületben.Majdnem elájultam,mert ilyen mici macis tortája lesz és több mint 7000 ft volt.Hát megnéztem a neten a Horváth cuki lapját és házhoz is szállitják .Ha beleveszem a házhozszállitás diját +torta nem sokkal lett volna drágább kb.ugyanigy jöttem volna ki.
Sütni most nincs időm ugyhogy veszek valamilyen édeset és lesz rágcsálnivalo meg szendvics.
Az abc nem tudom nyitva van-e,mert én mindig zárva látom.A fiad is szeret motorozni?? Van motorotok vagy csak játék.
Nekünk is van egy robogonk és nyáron a párom azzal szokta vinni néha a lányomat oviba és nagyon csipi.
Nekem is meg kéne tanulnom motorozni bár már mentem vele ,de azért a forgalom teljesen más.
Nem régen a párom is bukott egyet az Éles saroknál megcsuszott,de nem lett semmi baja hál isten csak a gatyája ment tönkre meg a lába horzsolodott fel.
Most várom a védőnőt tegnap felhivott ,hogy most jönne.
Amugy a baksaiedina@citromail.hu-ra is irhatsz.
Most befejezem ,mert még sok dolgom van.
Szia Edina
edu
 
 


Sziasztok!

Edu: Írtam neked magánban, de valamiért nem megy át a levél.
Megnéznéd? Ha nem oké, akkor ide bemásolom.

Kati
kfk
 
 


Szia Kati:
Hát nem jött át a levél.

Edu
edu
 
 


Szasztok!

Valaki kérdedzte van e segítségem. Hát sasjna nem nagyon, legtöbbször egyedül vagyok velük. Nem rossza babák, de néha hulla vagyok tőlük. Az estéket már átalusszák, de nappal 4 óránként esznek. Ez a legszörnyűbb, mert még mindig szoptatok is. Kapnak mellé tápszert is, de már gyümölcsöznek. A főzelékek nehezen mennek, sokat küszködök velük. Nincs valami jó tippetek hogy lehetne könnyen rászoktatni őket? A tök már megy, de a krumpli, sárgarépa nem a kedvencük. Van lefejt,fagyasztott tejem azt keverek hozzá, de így sem csipázzák nagyon.

Ti is szenvedtek már a takonnyal? Mi igen, a porsdzívó mindig elő van véve, amit utálnak az ikrek. Milánnak hőemelkedése is szokott lenni Kép.Holnap viszem is dokihoz, nehogy elmérgesedjen a helyzet.

Na szisztok

Ancsa

Kép
vancsa
 
 


Sziasztok!

Vancsa!
Ha valahol jól olvastam akkor Nyitraynál szültél. Õ jó doki, itt a neten ismertem meg, de nagyon ilyen nagy, szabad dumásnak látszik. Szakmailag jó? Segítőkész? Van benne nagyképűség is, vagy inkább őszinte? Ezeket azért kérdezem, mert még személyesen nem voltam nála de már régóta gondolkodom, hogy megkeresném. És igazából elég gátlásos tudok lenni a dokik előtt, és elég nyugtalan is a problémák miatt. Mennyire anyagias? Vagy szóval milyenek az elvárásai a betegeivel szemben? Az az igazság hogy ismeretlenül még nem mentem dokihoz, de most dokit szeretnék váltani. Már próbálkoztam sok fele sok dokival, de hát.... és akkor hallottam őt.

Mindenki!
Ha esetleg más is tud segiteni, megköszönném.

Sziasztok
Dittike
dittike
 
 


Sziasztok!

Vancsa: Én kérdeztem, hogy van-e segítséged. Elhiszem, hogy fárasztó. Nekem egyel is az volt, pedig ő nem sokáig szopizott.
Sajna ötletem nincs arra, hogyan tudnád megkedveltetni velük a főzit. Talán ami kapósabb az a sütőtök és a cékla. Ezt próbáld meg egy kis krumplival és anyatejjel összekutyulni.
Zsombinak is 1 napig folyt az orra de hála az égnek elmúlt. Õ valahogy jobban tűri a porszivót mint annak idején Bence. Lekopogom bennünket még nem nagyon kapott el semmi. Én minden nap Aloe Vera gélt adok nekik + még Bencével vitamint is szedetek.

Dittike: Sajnos nem tudok neked segíteni, mert én a Kútvölgyiben szültem és nem ismerem ezt a dokit.

Kati
kfk
 
 


Dittike!

Nyitray dokiról csak jót tudok mondani, pedig én is csak beestem hozzá, nem ajánlotta senki. Velem mindig rendes és körültekintő volt, és nem hiszem hogy azért mert ikreket vártam. Anyagiakat az elején tisztáztuk, szülés árát kerek-perec megmondta, a vizsgálatokért soha nem nyújtotta a markát. Bevallom nem is fizettem minden hónapban, csak mikor nagyobb dolgot csinált rajtam. Soha nem mondta, hogy utazgassak be a belvárosi magánrendelőjébe, nekem már ez is szimpi volt. Hogy nagyszájú és viccelődő az tény, de mellette odafigyelő és körültekintő. Nekem jó is volt, hogy kicsit lazábban beszéltük meg a dolgokat. Szerintem megpróbálhatod nála, hátha neked is bejön.

Jó hír! Megyünk ki a takonyból! Kép Kép KépFel is vannak pörögve a srácok, nem győzöm visszarakni a szoba közepébe őket, mindig elgurulnak idee-oda. Kép

A főzelék is elég jól megy már, az anyatejes keverés jól bevált.

Olyan szép idő volt ma, hogy egész du kint sétáltunk, mindenkinek jól esettKép. Ez egy szép nap volt!!! Kép Kép Kép
Remélem nektek is!

Sziasztok!

Ja! Mentek a nagy ruhabörzére? Nov. 19 BNV területe.Én ott leszek!!!Kép

Na pá
Ancsa

Kép
vancsa
 
 


Sziasztok!

Ha megengeditek csatlakoznék hozzátok. Jelenleg még Érden lakunk, de tavasszal költözünk a Pestvidéki utcába. Van egy 18hónapos, tündéri, """interkatív""" kisfiam. Kicsit tartok is a költözéstől ,mert nem ismerek még ott senkit, a környéket is csak nagyjából, de másrészről már nagyon várom, mert jelenleg a szüleimnél élünk és már nagyon vágyunk ""saját"""életre.
Szeretnénk majd még egy kisbabát, remélem találok ott is egy jó doktorbácsit, mert onnan elég messze lenne a Rókus. Tudtok esetleg egy aranyos doktor nénit ill. bácsit a kisfiamnak? Gyermekorvost is kell keresnünk. Mert ide az út 1h kb, de ez forgalomtól függ, lehet akár 3-4 is.

Hajni
aurora28
 
 


Sziasztok!!

Aurora:Biztos jo lesz majd külön.Doki területén nem tudok segiteni,mert nem tudom hogy melyik területhez fogsz tartozni,bár ez nem számit manapság ,de jo ha a közelben van a doki.Ahogy néztem az utca térképet az a pesti uttol nincs messze a home center közelében ugye? Én egy pár megálloval feljebb lakom.Nekem egy 6 éves lányom és egy 4 honapos fiam van.

Vancsa:Örülök hogy már gyogyulgattok.A börzére én is megyek hátha találok valami jo dolgot.Te árulsz vagy mint vásárlo mész ki??

EDU
edu
 
 


Sziasztok!

Edu: Igen sréhen beljebb két utcával.Jó nagy lányod van. Mi is szeretnénk még egy babát, de egy kicsit várunk, mert még nem adtam le a terhességkor felszedett kilóimat. Még -10kg-t kell elérnem és akkor okés a dolog.Az a baj,. hogy nagyon szeretek enni, sokszor nem bírom megállni, hogy este ne egyek.

Hajni
aurora28
 
 


Szia Aurora! Üdvözöllek a csapatbanKép. Én a Mátka utcában lakom, így sajna nem tudom melyik dokihoz fogtok tartozni, ded én is a közelben lévőt ajánlom. Biztos jó lesz itt nektek, főleg külön az ősöktől Kép. Én is 1 éve vagyok itt és nagyon gyorsan megszerettem. A Home Center közelében fogtok lakni? Ott lesz az esküvőnk jövő májusban Kép Kép Kép.

Edu!
Nem árulok csak vásárolok, bár rengeteg kinőtt ruhánk van. Mi is tervezünk még 1 gyereket (remélem nem lesznek újból ikrek Kép Kép Kép)és elrakom későbbre. Még nem voltam ilyen börzén, de a barátnőim nagy zsákokkal térnek haza mindig.És nem drágák a cuccok.
Jó vásárlást neked! Kép

Sziasztok

Ancsa

Kép
vancsa
 
 


Sziasztok!
Ancsa:Köszi szépen. Igen 2percre a Home Centertől.

Úgy látszik az egy tájékozódó pont. Mikor elkezdtem arra járni nekem is az volt. Most már akadálynélkül odatalálok. Igen ez nagyon feldob, hogy nemsokára külön leszünk. Nagyon rendes szüleim vannak, de azért mindig akad vmi affér, ami lassan felörli az idegeimet.

Hajni
aurora28
 
 


Sziasztok!

Hajni:A kilok miatt ne aggodj én a lányommal 27 kg-ot/ amiből mardt 15 /a fiammal 18 kg-ot hiztam ugyhogy most kb.olyan 25 kg van rajtam.Én is iszonyuan szeretek enni és semmi akaraterőm de valahogy muszály lefogynom.

Vancsa:a börzére én is most előszőr megyek kiváncsi vagyok milyen.Bár jövöre gondolkozom hogy én is kiviszem a gyerekek cuccait.

sziasztok edu
edu
 
 


Vancsa :Nem szoktál benézni a cinkotai és a pesti ut sarkán van egy turi /ami hozzád elég közel van /elég jo dolgokat lehet kifogni én vettem már ott a fiamnak tök jo kisinget.

EDU
edu
 
 


Sziasztok!

Edu:Köszi szépen a bíztatást. Sok sikert kívánok neked is a fogyáshoz. Bár vettem nemrég tapaszt, ami tényleg segített, mert elvette az éhségérzetemet, de azóta nem vettem újabb csomagot, de a jövőhéten úgy érzem bepótolom,megyek a drogériába, mert itt vannak az ünnepek és nem akarok még többet felszedni.
Hajni
aurora28
 
 


Vancsa szia!

Köszi a választ, hat az az igazsag, hogy szerintem megkeresem, de még mindig gondolkodom, mert elég gátlásos vagyik a dokik előtt, nehezen váltok,és hát ez a doki meg nem a megtestesült Szendi, ahogy gondolom. Szoval kicsit tartok tőle, csak tudom, hogy szakmailag jó. Meg hallottam róla egy-két dolgot, ami miatt tartok, hogy külsőleg esetleg nehogy itéljen, tehát mivel fene tudja hogy tekint a betegeire.
Az a lényeg, hogy van olyan doki aki szakmailag jó, meg esetleg annyira nem utazik a pénzre. A jó dolog hogy meg vagy vele elégedve, gondolom a szülésnél is normális volt, meg lehet rá számítani.
Na szóval köszi a segítséget, nem tudom email cimed van-e, mert ha megkerestem, esetleg irok neked, hogy mit tapasztaltam.Kép).
Az ikreknek jó egészséget kivánok, láttam itt őket a képen, nagyon arik. Gondolom nem unatkozol mellettük, nem lehet könnyű.
Legyetek jók!
dittike
 
 


Hajni. Milyen az a tapasz??

Dittike:Az én dokimat nagyon tudom ajánlani bár én a Sote I.nőin szültem.Nem anyagias és maximálisan segitőkész mindenben.A szűlésre ugy jött a Balatonrol éjjel be.

Edu
edu
 
 


Sziasztok!

Edu: Hétfőn veszek és pontosan leírom a nevét, meg hogy mit nyújt, mit tartalmaz pontosan. Most nem ugrik be a neve, de nem a TVshoppos, hanem csak hasonlít a csomija és fele annyiba kerül
Az tuti, hogy hatásos, alig voltam éhes mikor ragasztottam. Bár most álltam a mérlegre és fogytam 3kg-t két hét alatt. Még 10kellene. Januárig le is adom elterveztem most már végérvényesen. Nem fogok max csak du enni és csak naponta 2x.

Hajni
aurora28
 
 


Sziasztok!
Remélem ,hogy nem baj ,hogy bekukkantok hozzátok?
Itt lakom a kerületben én is /a Kucorgónál/. Voltam ma a bababörzén /most voltam először/nagyon tetszett . Egy nagy szatyor babaholmival tértem haza. Január végére várjuk a kislányunkat és van már egy 9éves fiam. Ha valamiben tudok segíteni azoknak akik nemrég költöztek a kerületbe, kérdezzetek nyugodtan ,én 6éves korom óta itt élek.

Hajni: Jó a felhasz. neved .Majdnem ezt a nevet választottuk a születendő lányunknak.A Férjem (olasz) kedvenc neve.én nem mertem bevállalni itt M.o.-on,mert mindenkinek ez az átkozott exszovjet cirkáló jut eszébe. ... Így Chiara lesz a neve.
Ami a fogyókurádat illeti nem ajánlom a napi 2x-i evést ,mert le fog lassulni az emésztésed és úgy nagyon nehéz súlyt veszíteni. 2évvel ezelőtt úgy fogytam 8 kilót,hogy napi 5-6X ettem(persze minden alkalommal keveset/így sosem voltam éhes.Most a terhességem 7.hónapjánál tartok és 55kg a súlyom/ 5kg-ot híztam eddig/és még mindig 5-6X eszem naponta...Szerintem működik.

üdv. Kata
hoka
 
 


Szisztok!

Tud valaki ajánlani normális nőgyógyászt az Egészségházban vagy a Medicalban? Nem rég költöztünk ide és egy dokit sem ismerek itt.

Köszönöm, Tikva
tikva
 
 


Sziasztok!

Megjött a hó, HURRÁ!
A fiam annyira élvezi, hogy már 7.45kor kint voltunk az udvaron és csak 10után tudtam berángatni, nagy hizti árán. Már hóembert is építettünk. Azthiszem meg is fáztam kicsit.

Edu:Valószínű ma nem jutok eltapaszt venni, de a neve beugrott. Time S. 24h, lila csomija van, egy Nőci van rajta. Lehet kapni már a Rossmanban is, de Én a gyógyászati boltban szoktam venni, legutóbb 4000Ft volt. A hatása zsírcsökkentő, úgy hogy elveszi az éhségérzetet. Minden nap fel kell tenni egy tapaszt a vállra, vagy a hátra. Én 4-5kg-t fogytam egy hónap alatt, de még mellette ittam salaktalanító teát és azóta úgyanazon a súlyon vagyok. Van hogy fogyok pár kilót, de az vissza is jön, de feljebb nem megyek, mint a tapasz elötti időben.

Kati:Köszi, Én is nagyon szeretem ezt a nevet, a sajátom is tetszik. Tudom sokan nem fogadják el a saját nevüket.
A fogyiról annyit, hogy Én csak így tudok lefogyni. Régen, még a szülés elötti időben is előfordult hogy meghítam picit, de persze nem ennyire drasztikusan és akkor is ezt csináltam, másképpen nem megy. Tudom többet kellene mozognom, de lusta vagyok ezt belátom.
Nem tudom betartani a mértéket. Az a baj, hogy nem csak akkor eszem, ha éhes vagyok, hanem akkor is ha megkívánok vmit és ez elég sűsűn előfordul. Volt hogy vettem fogyasztótapaszt és mellette ittam salaktalanító teát, ez bevált, mert a tapasznak az volt a tulajdonsága, hogy elveszi az éhségérzetet, így nem szenvedtem. Gondoltam ismét veszek. Mit veszthetek? Akkor is fogytam 4-5kg-t, ami fölé azóta sem megyek, tartom a súlyom. Van hogy leadok pár kilót, de az pillanatok alatt visszajön, úgy hogy észere sem veszem.

További szép napot mindenkinek!

Hajni
aurora28
 
 


Sziasztok:

Hoka:szép neve lesz a lányodnak.Az én lányomnak aki mellesleg 6 éves sincs egy hétköznapi neve ,mert Gvendolinnak hivják.Ezt az utonévkönyvből néztük ki és nagyon megtetszett.Bár a családnak egy ideig furcsa volt ma már annyira természetes mintha Zsuzsa vagy Mari lenne.A fiamnak a Milán nevet adtuk és ő most 4 honapos.

Hajni:Ezt a tapasz dolgot én is kiprobálom azt hiszem.

Hoka:a versenysulyom nekem is 55 kg és csak elismerésem hogy igy tudod tartani .Nekem ez sajna nem sikerült,mert hizásra eléggé hajlamos vagyok és baromira szeretek enni.Mikorra várod a picit??Én a kucorgotol felfelé két megállora lakom a Szigetcsép utcában.Én is voltam a börzén előszőr és csupa jo dolgot vettem és ami fő olcson.

Tikva:Én egyszer voltam ott nőgyogyásznál amikor terhes lettem.Egy női doki volt ott és elég normálisnak láttam,de én nem hozzá járok hanem akinél szültem.
Sziasztok:Edina
edu
 
 


Dittike!

Van emil címem és írj nyugodtan mi volt a tapasztalatod Nyitrayról. www.csikosancsa@freemail.hu

Kép
vancsa
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?