Új privát üzeneted érkezett!

Joestét!

Babus,
én is csatlakoznék 1 hét alváshoz, amióta hazajöttünk sajnos minden éjszaka 2-szer kel Marci és reggel 6-kor már nem alszik vissza, de mi még nagyon tudnánk szundizni!:-(
Szóval kitartás, másnál sem jobb a helyzet, már ha ez vígasztal!:-)

Én már egy jó hónapja adok Marcinak Danoninot, alt kettot eszik egy uzsira vagy tizóraira, de csak a barackosat és barackos-körtéset eszi meg. A túrórudi is nagyon kedves, de azt csak hetente 1-2 szer kap.
Kristóf nagyon aranyos és csibész a képen!

Nyuszkó,
üdv köztünk, nem semmi, hogy már 6 foga van Ákosnak, a mi Marcinknak még mindig nincs egy sem:-(

Ráhel,
Kellemes hetet Nektek!

Sajnos Marci is taknyos lett kicsit, remélem hamar rendbe jön, bár ma elég nyűgi volt délután, nem hagyott sütni, állandóan a lábamon mászott fel. De a végén annyira édes volt, leültünk a sütő elé és együtt néztük, hogyan pirul a kalács, bár őt inkább a gombok izgatták!:-)

Kellemes, nyugodalmas, kevés ébresztéssel zajló éjszakát kívánok Mindenkinek!

tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok!Hát én most nagyon szégyellem magam ,mert itt olvasgatlak benneteket és írjátok mennyíre nem alusztok éjszaka,hát szoval izé mi már elég rég ota végig alusszuk az éjszakát annak ellenére hogy növesszük sorba a fogakat,lehet hogy ez a nurofen hatása?Én meg még felvagyok háborodva ha egy éjszaka ne adj isten egyszer felsír de persze egy kis ölelés után visszaalszik,de ez kb két hétbe egyszer fordul elő.Arrol ne is beszéljünk hogy kiakadtam amikor fájt a füle és két éjszakát elég rosszul aludtunk!Hát tényleg egy szavam se lehet Mironra áldott jó gyerek,viszont nappal azért mi se vagyunk ám angyalok mi ís előszeretettel fogyasszuk a virágföldet azért is cseréltem most ki ősszel az ősszesnek hogy legalább frisset egyen egyszerüen ezt a problémát nem tudjuk kivédeni mert vannak nagy virágok amik nem férnek máshová!Miron is mindent szétszed imádja a fémes dolgokat és nem birja az állo üvegeket mindig felboritja a flakonokat!!!KépKépKépKépMindenkinek nyugodt éjszakát kivánok,de komolyanKépKépKép
Vendég
 


Sziasztok!

Rahel
Jó pihenést!

Andi
Mi az a nurofen? Fel kell iratni? Szirup? Hogy adagolod? Adri is csak 6 hónapos kora óta ébred megint, addig gyönyörűen átaludta az éjszakát és nappal is nagyon jó alvókája volt. Amióta forog, azóta kel éjszakánként Kép Szerintem a többieknél is hasonló a helyzet.

Babus
Én is ki vagyok Kép Mi úgy szoktuk megoldani, hogy apa ébred reggel Adrival, átöltözteti stb, és amíg el nem indul dolgozni, én alhatok. Szerencsém van, mert 10re jár. Az anyósom már ajánlgatta, hogy menjünk el este moziba vagy valahova és ő vigyáz Adrira. Mondtam apának inkább egy szállodába menjünk aludni Kép

Nyuszko
Üdv köztünk, gyere sűrűn!

Rakjatok fel képeket!! Pocakosat esküvőset is!

CS

Csilla & Adri
flames
 
 

 
 

Szia Flames!A nurofen egy fájdalom csíllapito amit kimondottan fogzásra ís ajánlanak,nem kell feliratni kb.500-600 ft.Narancssárga dobozos és ígen egy szirup!Nekem bejőtt!!!Miron egész éjjel alszik nyugodtan,napközbe csak ritkán adom neki lehet hogy azért nem alszik olyan jol mert azért néha tud ám napkőzbe is aludni 3 orát egy huzamba!!Én is szivesen elmennék egy éjszakára egy szállodába föleg ez a festés után utálom ezt a kupit ugyhogy megyek is mert sose leszek készen!!!Puszi mindenkinek KépKépKépKépKép
Vendég
 


Andi
Kristóf is végigaludja az éjszakákat már kb. 1 hónapos kora óta (este 7-től másnap reggel 7-fél 8-ig)Most csak a megfázás miatt ébredt fel éjszakánként, mivel nem kapott levegőt a nóziján. De mára már javult a helyzetKép


Babus

Kép
babus2005
 
 


Na nekünk nem volt nyugis az éjszakánk, szegény Marcinak tele volt az orra, kétszer is felkelt, kapott orrsprayt, majd kajált is, ha már egyszer fent van, de vélgül csak 1/4 8-kor kezdett kiabálni, hogy ő bizony már nagyon mászkálna, ideje lenne nekünk is felkelni! Ma már kétszer szívtam az orrát, nagyonutálja, de remélem lassan rájön, hogy utána rendesen kap levegőt, persze nekem is ki kell szívni meg apának is, így nem veszi annyira zokon!

Nurofent mi is használunk ha nagyon fáj a foga, illetve tegnap este is adtam neki, hogy talán nyugisabban tud aludni, de sokszor nem akarok neki adni, mert mégis csak gyógyszer és nem akarom, hogy hozzászokjon.

Gyönyörűen süt a nap, ablakot kéne pucolnom, mert lassan nem látni ki rajta, megyek is megnézem hány fok van, van-e kedvem hozzá!

Szép napot mindenkinek!
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok,

mi is szornyen "aludtunk" az ejszaka, sot reggel fel 4-tol fel 6-ig, hiaba is probalkoztam a kis lurkot ujra elaltatni. Bezzeg nekem nem lett volna szuksegem altatodalra.
Akos 4 honapos koraig ataludta az ejszakakat, de akkor megkezdodott a fogzas es azota, az a jo, ha 1 vagy 2-szer kel ejszakankent. A Nurofen nalunk nem valt be kulonoskeppen, ti hogyan adagoljatok? Mi fel kiskanalnyit adtunk neki, de azt is csak ritkan.

Mi a velemenyetek a bilizesrol? A gyerekorvosunk szerint napi hat alkalommal 3-5 percig kell raultetni, azert, hogy idoben megszokja. Mi kb 2-3 alkalommal szoktunk racsuccsenni, kozben kepeskonyvet nezunk. Volt ugy, hogy az ucsorges szerencses lefolyasu volt (pisikalt egy parszor).


Ez itt a kis lurko:

<!--attachment: baba-286802.unk*attachment_icon.gif*image/tiff*53.1**baba%2etif --><center><pre>
Kép
baba.tif (53.1 k)</pre></center><!--/attachment-->

Ez itt meg egy pocakos kep:
<!--attachment: poci-286803.unk*attachment_icon.gif*image/tiff*88.9**poci%2etif --><center><pre>
Kép
poci.tif (88.9 k)</pre></center><!--/attachment-->




Sziasztok, meg jelentkezunk:
Erika

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Sziasztok, ismet en jelentkezem. Most latom, a kepek, amiket feltettem TIF formatumban vannak, es nem lehet oket kinyitni. Elkuldom oket meg egyszer.

Tehat a pocakos kep:
Kép

Es itt a lurko:
Kép

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Sziasztok!

Hazaérkeztünk a késői nyaralásból Kép! Majd este mesélek bővebben is.

Látom, bővült a csapat, amíg nem voltunk itthon, Nyuszko, üdv köztünk!!! Kép

A betegeknek mielőbbi gyógyulást!

Sziasztok!

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!

Adri alszik 18:30kor Kép Mi lesz a fürdéssel, éjszakával?! Tegnap éjszaka 23:30kor, 5:30kor és 9kor kelt. Szerintem ez csak véletlen lehet Kép

Andi
Minden este adsz 1 kanál nurofent? A Panadol is jó fogzásra.

Jobbulást a fiúknak! Remélem mi megússzuk.
Nálunk is megfázott apa, ezért karanténban van Kép

Nyuszko
Nekem is mondta a szomszédom, hogy már fél éves korukban ráültette reggel a bilire a gyerekeket. A gyerekdoki nem mondta. Ráérünk még arra. Majd jövő nyáron rohangálhatnak meztelen popsival Kép

Andi, Nyuszko
Ha gondoljátok, leírhatnátok a szülés történeteteket (jó kis nyelvtörő, olyan, mint a lenin mauzóleum lelinoleumozása Kép)

Ha Adri még is szépen gyorsan elaludna, még bekukkantok este.

Cs

Csilla & Adri
flames
 
 


Sziasztok!
Én is jó rég voltam már.

Nyuszkó!
Üdv ittKép Nagyon édes a pindur!

Tamesz, Babus!
Gyönyörűek a fiúk.

(Lizi épp most röhög az Apjának a konyhában, nekem nemigen szokott.Kép)

Tamesz!
Nagyon tetszik, hogy Anyának-Apának is szívni kell az orrátKép

Hát nagyon sajnálom az éjszakázókat, és olvasva titeket, egyre inkább nem várom a fogak érkezését(de azért előgg utóbb csak ki jell jönniük).

Jóvanna, mi is ébredünk éjjel, de szerencsére szopi aztán alszik tovább. Mondjuk reggel jó korán ébred, kb 5 körül.

Én most kicsit kivagyok, mert mérleglésen nem volt elegendő a súlygyarapodás( 2 hét alatt 100 g, viszont 1 hónapra visszanézve 400g, szóval nemtom). Na mindegy, a dokinéni mondta, hogy délelőtt gyümi, délben főzelék, délután főzelék, vagy Milupa gabonapép, és reggel-este szopi, mert biztosan kevesebb a tej. Na most, ha én reggeltől estig nem "bántom" a cicit, akkor simán tejcsatorna elzáródásom lesz. Tehát úgy csináltam, hogy először megkajáltattam, aztán cicre tettem, de sokszor szinte pár kortyot ivott. Oké, lefejtem, így még cumisüvegből ivott vmennyit. Na, de pár napja egyáltalán nem hajlandó szopizni, még este is cumisüvegből akarta. Tök jó, leszoktatom a cicizésrőlKép Meg egyáltalában véve, így tutira csökkenni fog a tej, márpedig nem ártana még valameddig szopnia. Áááá, nem is tudom értelmesen leírni. Na, egy a lényeg kicsit bele betegedtem, hogy van tejem(lehet, hogy kicsivel kevesebb már, és vizesebb) és mégsem használom ki és etetem a kicsit, mert akkor meg félek, hogy nem hízik.....

Mindegy, ma arra jutottam, hogy megfordítom, és először szopik, aztán megkínálom kajával. Vagy Ti akiknél még szopizik is és eszik is, hogy csináljátok?

Jajj, megyek fürdeni, mert a picur nyavajog és őt is mindjárt fürdetni kell.

Óóóó, kistesó: Hát nemtudom, dilemma. Valszeg Lizi 2 éves kora előtt teherbe kéne esni, a pénz miatt, meg amiatt, hogy nem akarnánk nagy korkülönbséget, illetve, mert ha visszamegyek dolgozni(amit nem szeretnék) tutira kirugnak, de totálisan be vagyok tojva az "egy kicsi és egy pici" témától.

Muki

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Jóestét!
Jelentem ablakpucolás kész, téliseítés is, a gaárzst is kipakoltuk, jó lenne ha lassan beférne az egyik autó, mert annyival kevesebbet kellene reggelente vakargatni.

Muki,
Marci 7.5 hós koráig minden kaját cickóval kezdtünk és utána jött a tejpép, főzelék vagy gyümi. most már csak reggel és este szopizik, vagyis hajnalban(3-4 körül), mert akkor elég neki a cickó, majd reggelire tápot eszik 7-8 között. Egyszer kihagytam egy esti szopit, és reggelre csöpögött a tej, nem is érzem már hogy ennyi lenne, de ezek szerint mégis csak van még, aminek örülhetek.

Egyébként a hízásra a 400 gramm teljesen jó, Marcink sem viszi túlzűsba (volt olyan hónap hogy csak 300 grammot hízott, mégsem cseszegetett senki) vsz. a sok mozgás miatt, én a babaszobán lévő súlygörbén szoktam ellenőrizni, és ott teljesen normálisnak mutatják, csak korához képest kicsit hosszú Marci, pedig mi nem vagyunk magasak apájával. De pl most kint 86-os, vagyis ahogy a franciák jelzik 18 hós ruhákat vettünk neki, így talán kihúzzuk velük a telet.

Flames,
köszi, ma már jobban volt Mazsola, délután el is vittük egy kicsit sétálni, mert már nagyon mehetnéke volt!
Bili, hát én még nem is gondolkodtam rajta, na most adott a feladat utána nézek mit írnak az "okosok"!

Juc,
várjuk az élménybeszámolót!

Nyuszkó,
nagyon jó a kép Ákosról, ez a bilije?:-)

Kistesó,
sógornőmmel beszélgettünk, ő hisz a Jónás naptárban, hát ma megcsináltuk, elvileg Marcinál igazat mutatott, ha lehetne választani akkor következőnek mi lányt szeretnénk, de ha fiú lesz megint az sem baj, akkor majd a "következő" lesz lány! Szóval a lényeg, hogy pl most novemberben vagy legközelebb januárban lehetne lányunk, de azért nekem vannak kétségeim! Na nem kell izgulni, még nincs babaprojekt!:-)De tényleg, Ti hisztek az ilyesmikben?

Na megyek, apa már vár sajnos holnaptól vége a szabijának, olyan jó volt ez a másfél hét együtt!
Szép álmokat, nyugodalmas jóéjszakát!
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Na, sziasztok, lányok,most írok egy kicsit többet is. Kép

Szuper volt a pótnyaralás (vagy inkább telelésnek hívnám, olyan marha hideg volt...)! Ez a villapark maga kicsit egyhangú, vagy 150 ugyanolyan ház sorakozik egymás mellett, viszont van egy jó kis élményfürdője, bowlingpályája meg gondolom, nyáron még egy csomó szabadtéri dolog is. A házak nagyon kényelmesek, szépek. Mi félpanzióra fizettünk be, úgyhogy még főzni se nagyon kellett. Voltunk kirándulni, élményfürdőben, játszóházban. Marci rettentően élvezte, nagyon közvetlen volt meg jókedvű meg nagyhangú a többi gyerekkel, annyira, hogy a 16 hónapos kissrác, akivel együtt nyaraltunk, többször meg is ijedt tőle... Kép Csak az a szörnyű hideg ne lett volna odakint... Remélem, nem fázott meg a gyermek.

Na, rakok föl pár képet is:

Élményfürdő, sajna kicsit homályosan

Kép


Kirándulás

Kép


Reggeli az étteremben

Kép

Egyelőre ezt elküldöm, aztán majd hozzászólok a témákhoz is! Kép

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok,

Mukika,
Akos mai napig fokent az anyatejet csipi. Neha fozhetek neki 2-3 fele kajat, rajuk sem nez, csak a cici kell neki. Valojaban en is neha aggodok, mert ugye mi lesz, ha egyszer csak nem lesz tejcsi??!
Szerencsere mindezek ellenere jol fejlodik a kicsi. Mondjuk en mar nem merem tobbe.

Hmm.. kisteso: Mi is gondolkodtunk ezen a teren, de meg nem szuletett dontes. Azert nem szeretnenk 2 evnel nagyobb kulonbseget.

Tamesz
Ja, ez Akosnak az egyik bilije. Ezt vasaroltuk meg elsore, de nem valt be, mivel annyira szeles, hogy szegenyke belesullyedt. Ugyhogy most ebbol lett az egyik legjobb jatekszer, fokent mivel szet is lehet szedni (lasd a kepen Kép.

Holnap majd jelentkezem a szules tortenetemmel, most rohanok, hogy bar egy picit en is pihizzek mielott ebred a pici.
Jo ejt.

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Hát akkor 2. felvonás:

Nyuszko, majd hétvégén beraklak titeket is a táblázatba, majd a hiányzó adatokat küldd el, légyszi! (Hol szültél, a baba 6 hós adatai, ha megvannak) Ja, és lányok, még régebben írta Flames, hogy tegyük bele a lakhelyet is, persze nem utca, házszám, csak a város, ha Pest, akkor esteleg kerület is. Mit szóltok?

Andi, akkor jól értem, neked Miron már a 2. gyereked? És mekkora a nagyobbik? Hát akkor te vagy az illetékes, aki kistesó-témában hozzászólhat! Kép

Éjszaka (de unalmas már ez a téma... Kép bárcsak ne kellene erről írnunk...): a szokásos, talán vmivel jobb, a nyaraláson éjjelente 1-2-szer kelt. Az időátállítás semmilyen hatással nem volt rá, talán mert amúgy is kaotikus volt az alvásideje... Kép Talán majd most kialakul vmi rendszer!

Bili: szerintem ennyi idősen még korai próbálgatni, mi is későbbre tartogatjuk. Ez a 16 hónapos kisfiú, akivel most voltunk, már ügyesen bilizik, ők olyan 1 éves kora körül kezdték próbálgatni. De már előtte megfigyelte az anyukája, hogy mindig azonos időpontban kakil, ás olyankor vette elő a bilit. Nálunk azért még nincs ilyen rendszer.

Tejcsi (mármint tehén): állítólag 1 éves kor előtt nem nagyon szabad adni. A joghurt, túró, sajt az más, mert abban savanyított formában van a tej. Meg a tápszerek, tejpépek, babapudingok is, mert azokban módosított tej van. Mi is eszünk már ilyeneket.

Bababörzére mentek? (nov.19.)

Na, hagyok másokat is szóhoz jutni... Kép

Sziasztok!

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


Jó reggelt!

Úgy látom, most bepótolom az elmaradt 3 napot hozzászólásaimmal... Kép

Rettenetes éjszakánk volt, most is már jó másfél órája fönn vagyunk, de egyébként is 2 óránként ébredt Marci. Lehet, hogy mégiscsak megfázott szegény a kiránduláskor, mert picit taknyos meg rekedt. Kép Még nem szippantottunk, nem szörcsög, csak néha folyik vmi az orrából. Remélem, a többi betegek már jól vannak!

Kipróbáltuk a barátaink hátihordozóját, és nagyon bevált!!! Marci jól elücsörgött benne, el is aludt egyszer, vinni meg nagyon kényelmes volt! Egyébként meg kendőben vittük, előre kötve, mert nem sikerült a hátrakötőset kitalálni. Nem tudjátok esetleg? Mindegy, lehet, hogy hamarosan mi is veszünk egy ilyen hátihordozót, most egyelőre kölcsönkaptuk még további próbálgatásra.

Muki, az én fiam is csak 400 körül gyarapodik egy hónapban, pedig ő tápszert eszik meg tejpépet meg krumplit, husit, szóval jó laktató dolgokat, és mégse hízik többet. Ráadásul azt is úgy, hogy egyik héten semmit nem hízik, aztán meg 200-at. A doktornéni is mondta, hogy ilyen korban már nem egyenletes a hízás. Szóval szerintem se aggódj a 300 miatt!

Na, ezek jutottak még eszembe most reggel.

Sziasztok!

Juc

Kép
juc14
 
 


Köszi a hízás szopi témában a hozzászólásokatKép

Juc!
De jó nektek, örülök, hogy jól sikerül a "nyaralás". Mi még eddig sehol nem voltunkKép Habár mit csodálkozok, hiszen Lizi születése előtt sem voltunk egy nagy világjárók, sajna.

A betegeknek gyors jobbulást kívánok.

Tamesz!
Én is pont ezen a Jónás naptáron gondolkodtam. Amúgy semmi konkrétat nem tudok róla. Azt hogy kell megcsinálni, vagy megcsináltatni? Én hajlamos vagyok az ilyenekben hinni. Nekünk is jó lenne, ha kistesó fiúcska lenne, bár Isten igazából én lánynak is örülnék, de mittudomén, Apja biztosan vágyik egy pöcsösre is.

Nyuszkó!
Várom a szüléstörténetedet.

Tényleg, még egy kérdés: Ti mikor kezdtetek el adni a Törpéknek babapiskótát, vagy kekszet(daráltat pl almában), egyszóval lisztes dolgot? Mert ez ügyben is hallani mindenfélét.

Muki

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Jóreggelt!

Marci csak 3-kor kelt enni, viszont reggel 3/4 6-kor elkezdett kiabálni, hogy ő már nem álmos, ébresztő!!! Most bezzeg már kidőlt.

Sajnos még mindig taknyos, ma reggel beszéltem a dokinénivel, délelőtt megnéz minket!

Juc,
nagyon jók a képek, jó, hogy tudtatok pihenni egy kicsit, az mai éjszaka biztosan csak véletlen volt! A háti hordozót majd lefotóznád nekem, meg esetleg gyerekkel együtt is? Engem is érdekelne, mert februárban szeretnénk elmenni síelni egy pár napra és a hátamra akarom venni, miközben apját tanítom sielni.

Mukika,
a Jónás naptárhoz van egy webcím, ott be kell állítani a Te születési dátumodat és abból megmondja hogy melyik hónapban milyen nemű gyereked foganhat. Na mi tegnap megcisnáltuk mindkettőnknek, hát mind a kettőnknek ellentétes nemű gyerekeket hoz ki, bár visszamenőleg Marcira igaz, hogy fiú lett és még a fogantatási dátuma is kb jó.

Babapiskótát én nm adtam neki, a Milupának van egy Biscotti nevű babakeksze, azt kap néha 6 hós korától, de eleinte csak beáztattam és gyümölcshöz kevertem, hogy lakatóbb legyen, most már elmajszolgatja, csak elég nagy mocsokkal jár!:-)

Szaladok rendet rakni, mielőtt a doktornéni ideér!
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Tamesz!
Óóóó háta tudomány nem azt mondja, hogy az apa határozza meg a baba nemét? Nekünk mindkét kromoszómánk van nem? Na mindegy. Meg tudod írni ezt a Webcímet?

köszi: Muki

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Mukika,
hát de, de akkor most melyikőnk naptárja az igazi ha pl januárra nekem lányt mutat, apának meg fiút?

http://www.astro.com/cgi/genchart.cgi
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Tamesz!
Na ez akkor roppant érdekes.
Köszi a címet, én is kipróbálom.

Muki

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Sziasztok,

Hát az éjszakázás az valóban napirenden van. Ezen a téren látom mindenki többé-kevésbé szenved. Nekünk az éjjel egyedül a Nurofen segített, de az most tényleg bevált: éjjel 2-től reggel 7-ig egy mukk sem volt.

Juc,

Nagyon jók a képek, biztosan jót tett nektek ez a kis kikapcsolódás. Mi is voltunk nyaralni a picivel, még augusztusban. Nagyon jól sikerült, Ákos nagyon szerette a hegyekben, és a friss levegőtől még jobban is aludt.
A hiányzó adatok:
Ákos 6 hónaposan: 8250gr és 70cm. A marosvásárhelyi megyei kórházban született.


A babapiskótát mi is kipróbáltuk, meg egyszer evett teljes kiőrlésű lisztből készült kekszet is. valóban nagy mocsokkal jár ez a művelet Kép)


És íme szüléstörténetem:
A terhesség 3-ik hónapjától rendszeresen jártam terhestornára, itt ugyanakkor lelkileg is megpróbáltak felkészítení a ránk váró feladatra Kép. Ez nagyjából sikerült is nekik, nagyon nyugodtan vonultam be a kórházba. Nálunk még sajnos nincs lehetőség papás szülésre, de szerencsémre egy barátnőm nővérnő és ő velem volt végig. Sajnos a szülés nem ment olyan könnyen, mármint a tágulás, több, mint 24 órát ücsörögtem ott várakozva. Fájások voltak, de állítólag nem a "jó", tágító fájások. Egy idő után nagyon depressziós lettem, főként, mivel nem egy kismama, bejött és máris megszülte a kisbabáját. Én meg még mindig ugyanúgy voltam, a pindurral a hasamban. Az orvos nem akart császárolni, azt mondta, meg tudom természetes úton is szülni. Nálunk még mindig azon az elven alapulnak a dolgok, hogy a természetes a jó, úgyhogy nemigen avatkoznak bele az orvosok, csak ha vészhelyzet van. Estefele a bábaasszony adott egy nyugtatót, gondolta ez majd segít egy picit pihenni. De sajnos semmit nem aludtam, továbbra is voltak fájások, majd valamikor reggel fele megrepedt a burok. Sajnos mindezek ellenére még mindig csak kb. 2 cm-t tágultam. Reggel 8 fele föltették a perfúziót (oxitocin), és ezek után már minden felgyórsult. Megvolt a tágulás is, és 11.10-kor megszületett Ákos. És valóban igaz az a tény, hogy mikor ott a pici a kezedben, mindent elfelejtesz, nekem legalabbis bejött. Annyira boldog voltam, és annyira meghatódtam Kép. Azt mondtam nehéz volt, de megérte. Így visszamenőleg, talán még kegyetlenebbnek tűnik az egész. És ebből a szempontból, picit félek a második baba miatt. habár lehet, a második könnyebb lesz.


Na de elég a nosztalgiázásból, fölkelt a pici, megyünk falatozni Kép)).

Kép
Kép
nyuszko
 
 


SziasztokKép

Most nem tudok mindenre reagálni, talán majd később.

Kristóf még mindig taknyosKép
Nem tudom, mitől vagy kitől lett beteg Kristófka. Én és Apuci kb. 3-4 hete voltunk bezegek, örültünk is, hogy Kismaci megúszta. Erre teljesen váratlanul ilyen náthás lett. De szerencsére nincs még hőemelkedése se, nappal jó a kedve, hatalmas az étvágya, este 480gr(!) tápszert evett meg, csak éjszaka kínlódunk, mert fekve bedugulnak a nózijai, csak szörcsög és szörcsög, kínlódik, forgolódik, ez felébreszti, utána jön az éjszaka közepén az orrszívózás, amitől pokoli balhét ver ki, ketten kell lefogni, ma éjszaka annyira üvöltött közben, hogy kihányta a vacsi egy részét is, az orrszívástól ugye felébred, így jöhet a cicizés, már ami még jön belőle.
Szóval az éjszakáink nagyon gázak.
Bár, ma hajnali 1-kor leszívtuk a nóziját és utána reggel 7:20-ig aludt, nem tévedés, 7, nem 6:20, ami azt jelenti, hogy csoda történt és mára átállították Kismaci belső óráját, így talán már nem kell hajnalban kelnünk. De ezt még csak félve írom le, mert ki tudja, talán csak véletlen volt, és holnaptól megint visszatér a 6 órás keléshez.Remélem nem

Ja, és kibújt a fogacskánk hegyeKép Már harap is veleKép Nagyon édiKép
Csak azt nem tudom, hogy mikor szokták azt mondani, hogy na most nőtt ki a foga. Már ilyenkor vagy amikor már majd teljesen kint lesz?
Egy másik topikban pl. egy csaj azt írta, hogy a gyerekének a hét elején 3 foga bújt ki egyszerre. Ez alatt mit érthetett? Szó szerint azt, hogy kibújt? Vagyishogy épp, hogy áttörte az ínyét? És még csak egy pár mm-es fogacska látszik ki? Dehát az még messze van ahhoz, hogy abból rendes fog legyen.
Na most ezt jól megbonyolítottam
Szóval nem értem, hogy mikor mondhatom el, hogy a kissrácomnak van egy foga.

Megyek, mert most ébredt a kissrác, aludt kemény 20 percet, ezzel estig le is tudta, és most meg elég nyűgi lett.

Babus

Kép
babus2005
 
 


Sziasztok!

Hát sajnos mi is csatlakozunk a betegek táborához. Kép Most már elég taknyos Marci, meg rekedt, néha köhécsel is. Ja, és nagyon nyűgös szegény... Kép Hívtam a doktornénit, csak holnap tud jönni, mert mára már annyi betege van, úgy tűnik, itt az őszi betegség-szezon. Ja, és jól lecseszett a dokinéni, hogy egy ekkora gyerekkel miért megyünk kirándulni, meg más gyerekek közé (???). Mégis, mit gondol, üljek vele itthon 5 éves koráig??? Úgyhogy most szippantanék, ha bírnám, Babus, ez nálunk is nagy műsor, egyedül nem is tudom igazán megcsinálni, úgy rúgkapál, lökdös közben. Apa meg ugye dolgozik, csak késő délután jön. Szóval szippantás, Sterimar, Cebion cseppek, kalcium, ezeket adtam neki. Ez a Nurofen ilyesmire is jó vagy csak fogzásra?

Tamesz, mit mondott nektek a doktornéni? Jobban vagytok már?

Babus, gratula a fogacskához! Kép Szerintem ez már kibújt fogat jelent! írtam a múltkor, hogy Marci foga még mindig nő, nem is tudom majd megállapítani, mikor hagyja abba, míg az áttörést igen. Szóval üdv a fogasok táborában!!! Kép

Babapiskóta: mi már próbáltuk ezt a milupa-babakekszet, de akkora darabot harap le belőle, hogy elkezd tőle öklendezni, úgyhogy egyelőre hanyagolom. Illetve gyümölcspépbe reszelve adom neki. Gabonás dolgokat mi csak 8 hónapos korától eszünk.

Nyuszko, érdekes volt olvasni, hogy nálatok hogy zajlik egy szülés! Csak kár, hogy olyan messze laktok, hogy fogunk így baba-mama-találkozót rendezni? Kép

Na, sziasztok!

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


Juc,
volt a dokinéni, vsz. megfázott, vagy kicsit megviselte a 15 fok különbség a két ország között és emiatt folyik az ormánya, de egyébként semmit sem talált, nagoyn jól elbohockodtak, Marci bemutatta neki a rohanó etetőszék tológató tudományát, ki akarta pakolni a táskáját, szóval az orrfolyáson kívül nincs semmi baja, kpit csinál a lakásból. Na a lényeg, hogy Cebion csepp, kaptunk homeos bogyót két napig kell 2*3-at enni, ez segít hogy a takony ne menjen a fülére. Egyébként Fluimar orrspray és orrszívás, hát nekem sem megy könnyen egyedül, mire lefogom az összes kezét-lábát, olyankor úgy tűnik, mintha 8 lenne mindenből, és a fejét sem fordítja el, szóval nem egyszerű művelet! Kitartást!:-)
Egyébként mi 3 hetes korától hurcoljuk, nem is tudnám hová tenni.

Kifaggattam mégegyszer a Chamomilláról, azt mondta, hogy csak 1 golyót szabad adni és akkor ha nagyon ordítós, nyugtalan a fogzása miatt. De azt lehet többször is éjszaka.

Babus,
gratula a foghoz, a dokinni szerint nekünk is lesz hamarosan, mégsem kell protkót csináltatnom!:-)
Én nagyon bízom benne, hogy gyorsan meggyógyulnak a fiaink és végre az éjszakáink is normalizálódni fognak! vagy ez esélytelen?
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok,

Jó gyógyulást kívánunk mi is a betegeknek. Bizony elég nehéz egy beteg gyerkőccel. Mi kb. 2 hete estünk át ezen. Ákosnak be volt gyulladva a torka is, meg láza is volt.

Juc,
A Nurofent nekünk láz ellen is ajánlották. Egyébként szoktatok "élőben" is talizni? Tényleg kár, mert valóban nagy a távolság.

Babus,
Gratulálunk a gircushoz (fogci).

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Nyuszko, ne aggodj, eddig meg nem talalkoztunk eloben, ugyhogy nem maradtal le semmirol... Kép De lassan szervezhetnenk vmi talalkat, bar lehet, hogy nem ebben a betegeskedo idoben kellene. Tobbiek, mit szoltok? Kép

Ti mennyire pepesititek az eteleket? Mert allitolag mar egyre kevesbe kene, hogy megszokjak a darabos kajat. En a multkor adtam ezt a 8 honapos kortol valo borjuhusis-rizses-zoldseges kajat (talan HIPP?), voltak benne repa meg rizsdarbok, na ezek ahogy bementek, ugy jottek ki alul, szoval egyaltalan nem ragta meg Marci. JOl van ez igy?

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


Juc,
nálunk nem mennek a nagyobb darabos kaják, mert nincs mivel megrágni!:-) De már nagyon nem pépesítek, pl a húslevesben főtt sárgarépát elnyammogta simán.
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok!

Jobbulást a betegeknek és gyors gyógyulást kívánunk. Szonja is most esett át egy betegségen, folyt az orra, nagyon hangosan hörgött és köhögött is. Olyan rossz volt hallgatni, mert főleg álmában köhögött és úgy hangzott, mintha éppen meg akarna fulladni.
Most pedig én kezdek rosszabbul lenni, hőemelkedésem volt délután és a közérzetem sem a legjobb.

Szonja hétvégén megtanult felállni és lépked is kapaszkodva. Sík ideg vagyok, hogy mikor fog elesni, mert ebben a pár napban már produkált egy pár nagyobb esést.

Juc!
Nagyon szuper lehetett a nyaralásotok, irigykedem is rátok.

Én próbálgatok már darabos kaját adni Szonjának, de nem nagyon kultíválja. Ez viszont csak a bébikajákra igaz, mert ha a saját főztömből adok neki egy kicsit, akkor olyan szépen rágja.

Én örülnék egy találkának, jó lenne személyesen is megismerni egymást.

Babus,
lehet, hogy most hülyeséget kérdezek, de 480 gr tápszer az egyenlő 480 ml-rel? Mert, ha igen én teljesen el vagyok hülve. Szonja ha 230 ml tápszert megeszik este, akkor azt szoktam figyelni, hogy megkora pókhasa lesz és nem durran-e ki. Kép
Ennél többet még nem is evett, főzelékből és gyümölcsből is olyan 200 gr az adagja.

Én teljesen gondban vagyok, hogy mit adjak neki sokszor, mert nem eszi a tejpépet, a tejbegrízt. Lehet nekik adni minden nap joghurtot?

Tamesz, nagyon jók Marciról a képek, olyan igazi nagyfiús már, Párizs miatt rátok is irigykedem. Nektek is gyors jobbulást kívánok.

Flames, hogy telik mostanában az éjszakátok. Szerencsére nálunk visszatértek az átaludt éjszakák, igaz, mostmár jóval később alszik el, mint régebben. De gondolom, hogy ez a "korral" jár.

Andi, Nyuszkó!
Én is üdvözölek benneteket.

Sziasztok.

Csilla
bogacsi
 
 


Csilla
Igen, az 480ml tápszer.
De ez egyedi eset volt, egyébként "csak" kb. 300ml vagy gr, (kinek hogy tetszik) az adagja. Reggelire pl. 340gr-kat eszik manapság.

Most megint csak ennyire tellett, rögtön érkeznek a srácok a fürdésből.

Babus

Kép
babus2005
 
 


Babus,
nem semmi mennyiség, Marci szopi után max 190 ml tápot tud benyomni. Viszont ő újra 6-szor eszik a hajnali szopival együtt!
Én már kihalásztam Marcit, msot még tombolnak a fiúk de már jönnek ez esti orrszívásra!:-)
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok!Végre ide jutottam a festés miatt nem volt időm még bekapcsolni se a gépet!Na jó bevallom tegnap este lett volna csak beájultam!Na szóval szüléseim tőrténete:Kíra lányomat elég nehezen szültem egyszoval megjártam a hadak utját ugyhogy javasolnám csak azok olvassák el akit ezzel nem tántoritok el a második szüléstől.na akkor :egy aránylag könnyü(Hányásos) terhesség után ,napra pontosan 1999 oktober 23-án délután távozott a nyákdugo,egyböl korház ahonnan hazaküldtek hogy semmi ezután jót vacsíztunk a mc.-be este fürdés után 10 percel ujra fürdés de most már fincsí magzatvízbe ,ezután megint korház már nem engedtek haza!Kifogtam egy franko kis ujjonc ügyeletest aki nem hivta be az orvosom mondván hogy majd ha tágulok feltett valami zselét,ami ugy hozta a fájásokat hogy csak na de tágulni nem tágultam semmit egész éjszaka hagyott szenvedni már 5 perces fájásaim voltak mire reggel 7-kor bejőtt az orvosom aki kiverte a balhét miért nem hivták be,ő bekőtőtte az oxítocint amire elkezdtem tágulni délelőtt 11-re már teljesen nem voltam magamnál,a barátnőm bejőtt őt se ismertem meg ezek után kb.1 ora magasságába már Kíra szivhangjával is problémák voltak ugyhogy ágyastul toltak a mütőbe ahol megcsászároztak.Ezután ugy tünt minden ok.de nem a 3.dik napon szétnyílt a sebem ami elég rémisztö volt ezt ugyebár nem varják őssze mert tele volt váladékkal 3 honapig nyított hassal szaladgáltam és ráadásul olyan csunyán forrt őssze a seb hogy nem bírtam ránézni már ekkor tudtam hogy a kővetkező szülésem is császár kell hogy legyen.De ezt ugyebár én nem határozhatom meg ezért megprobáltuk a természetest de a 8 perces fájásoknál"szerencsére"mintha elvágtak volna valamit abba maradt,igyhát Miront ís császárral szültem és megplasztikázták a hasamat és most már minden ok.Hát ennyí de mint látjátok a tőrténtek ellenére ís belevágtam a másodikba!!
Juc!!!
Igen Miron már a második gyerek és tőbb nem lesz!Nekem ez a korkülőnbség az ideális mert Kíra nagyon sokat segit öltözteti eteti és sokat játszik vele!Pont babázos korszakába van és így tul.képpen van egy élő babája.Megaztán Kíra jővőre suliba megy és szeretnék akkor itthon lenni hogy minnél tőbbet tanulhassunk!Miron ís addigra már másfél éves és pont akkor van a rajzolos korszak kezdete majd eggyütt ülünk le!Nálunk itt nagyon kemény a suli mrt német nemzetiségü és keményen van már általánosba német irodalom és német tőrténelem!De inkább erre még nem gondolok mert azért egy kicsít félek hogy fogjuk birní!!De addig ís még előttem egy szép nyár amikor majd jol kiélvezem a kertet mert idén csínáltunk meg mindent és Miron is még kicsí volt a medencézéshez meg a naphoz!De jővőre bepotolom!Mi is minden este és reggel 300 ml.tápszert eszünk!Csatolok képet aztán elvonulok aludni!Jó éjt mindenkinek!!!KépKépKép

Kép

Kép
Vendég
 


Szasztok!

Jól beindult a topik, alig bírok visszaolvasni Kép Lekopogom tegnap és ma is szépen egyedül elaludt Adri, 23:30kor picit felsírt, de pici simi után vissza is aludt, reggel meg csak 5kor és 7kor kelt. Igaz nem nagyon akart enni, főleg ciciből nem Kép, de ez már haladás remélem. Ma adtam neki nurofent, meg coffea tostát és 2es tápit. Azt mondja a homeos guru barátnőm, lehet most egy hét után jött meg a hatása a chamomillának.
Kezd leszokni a ciciről sajnos. Az Aventes fejőm elromlott Kép, elkezdtem megint laktoherb teát inni, meg homeos tejserkentőt enni, mert szeretném, ha 1 éves koráig még szopizna, de legalábbis addig tudnék fejni neki.

Muki
Már régebben írtam, hogy Adrinak is lecsökkent nagyon a súlygyarapodása az utóbbi 2 hónapban csak 200g/hó hízott. Volt olyan, hogy 1 hét alatt semmit nem hízott. A dokinéni azt mondta, nem baj. Jól néz ki, fejlődik, mozog, ha ennyit hízik semmi gáz. Még mindig nincs 8kg. Az okosok azt mondják (lll) első a cici, utána az új kaja. Adri is a kanál, meg az esti pótlások miatt szokik le a ciciről Kép Én lefejem, azzal főzök, vagy este az a pótlás, ha cicisztrájkol.
Én is adnék kiflit, meg babapiskótát, ha megenné. A biskotti szerintem azért, jó, mert nem annyira morzsázódik. Ha nagyobb szétrágatlan kaját akar lenyelni viszzajön. Eddig csak pici főtt répát, szőlőhusit, meg kenyérbelet majszolt szét, ami nem jött vissza, de egyik sem volt egy nagy mennyiség. A múltkor a szomszéd adott a kezébe egy sajtos sütit, amiből egy nagy darabot leharapott, és ami uzsit beletuszkoltam ki is jött, jó mérges lettem Kép Félek a darabos kajáktól, de nagyon rá kéne szoktatni. A reszelt almát sem nyeli le. A köv. próbálkozásom az lesz, hogy kis tejcibe áztatok kiflit.

Tamesz
Hogy működik az oldal, amit felraktál a jónás naptárral kapcs.

Juc
Én is irigyellek a kirándulás miatt Kép Mondtam is apának, megjött a kedvem, hogy jövőre elmenjünk a babauszi táborba.
Mi tuti megyünk a börzére. Megfigyeltem Adri mindig de. kakil kb 10 körül Kép, de azért még nem "erőszakoskodom" a bilivel, és a fürdőkádban tuti van pisi Kép
Engem is érdekel a hordozós kép. Hogy álltok az új babakocsival? Adrival ma egy nagyon egyszerű kis kölcsön esernyőbabakocsival sétáltunk, nagyon bejött neki, még a lába is lelógott. Csak 6000.-ért vette a barátnőm.

Nyuszko
Több, mint 1 napot vajúdtál? Miért nem adták előbb az oxitocint? Hány napig kellett a kórházban lennetek? Szoktatok Magyarországra járni?

Babus
Adrinak is csak az egyik oldalán a hegye van kint a fogának, már 1 hete. Még nem mertem kibújt fognak minősíteni Kép Tényleg nem semmi mennyiség!! Adri napi szinten eszik 700g körül, egy evésre max 180g-t

Bogacsi
Gratula a felálláshoz, és persze mielőbbi gyógyulást. Lehet kapni hippes duett desszerteket, túrós, meg joghurtosat, meg nestlé baby pudingot.

Jobbulást a betegeknek, kipihent éjszakát a nem alvóknak! Bocs a sok rizsáért!

Cs

Csilla & Adri
flames
 
 


Jóreggelt!

Ma egész sokat aludtunk egyfolytában. Sikerült fél 11-kor ágyba kerülnünk, erre Mazsola fél 12-kor felsírt, majd szopizott, nem volt elég, majd táp és reggel majdnem 3/4 6-ig szundi volt. Majd újabb szopi+táp és most még szundikál, de szerintem már nem sokáig. 8-kor indulok, addig még jó lenne vele megbeszélnem a mai napot, hogy sietek haza!:-)

Nyuszko,
nem semmi hosszú szenvedésed volt!
Na most rohanok, a többit majd este!
szép napot!
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Jó reggelt,

Andi,
Látom a te történeted sem semmi, ennek ellenére volt bátorságod belevágni a második megpróbáltatásba.

Flames,

Sajnos a dokim azon a véleményen volt, hogy, ha mielőbb beadja az oxitocint, az árt a babának (nem tudom mennyire igaz ez vagy sem, de én ennek ittam meg a levét). Azt mondta, vagy ki kell tágulni 4cm-re vagy meg kell, hogy repedjen a burok. Na meg persze szerintem az is hozzájárult, hogy nem volt végig mellettem, és a jelen lévő rezidens orvos meg nem mert vagy nem akart másként dönteni.
A vajúdás majdnem 30 óra volt nálam, szerencsére velem volt a barátnőm, aki tartotta bennem a lelket. És miután megszületett Ákos, még bennt voltunk 4 napot.
Szoktunk járni Magyarországra, Fehérváron él az Ákos keresztpapija, nyáron tervbe van véve, hogy meglátogatjuk.

Fogzás: mi is mindig az áttörés napját írtuk be a babanaplóba.

Darabos kaják:
Az általam főzőtt papit csak villával szoktam áttörni, azt egész jól elszopogatja, meg a banánt pl. kis darabokban teszem a szájába.

Még jelentkezünk.

Kép
Kép
nyuszko
 
 


SziasztokKép

Tényleg jó sokat írtatokKép Most én se tudok végigolvasni.

Nálunk ma végre újból visszatért minden a régi kerékvágásbaKép Ugyan még mindig taknyos a srác (bár már nem vészes), sőt kicsit köhög is, ennek ellenére Kismacim este fél 8-tól ma reggel majdnem 7-ig egy huzamban aludtKép, sőt, horkolt, nagyon édi voltKép
Aztán reggeli bevágott 400gr tápit és most megint durmolKép Tök jóKép
Úgyhogy ki is használom, és reggelizek egyet végre nyugodtanKép

Ja, és a dokinéni szerint további 3 fogunk van kibújóban, én ugyan semmit se látok, de ő tudja, már amennyire tudja, mert Kristófka első fogára már 2 hónaposan azt mondta, hogy még 2 hónap és kint lesz, aztán nesze, 9 hónaposan bújt csak ki.


Babus

Kép
babus2005
 
 


Nyuszko!
30 óra vajúdás...ááááááááááá, én a 14-be akartam belepusztulni.

Andi!
Hát nagyon durva ez a sebszétválás dolog. Nekem a vágás alatt csináltak a kis lukat, és onnan egy drén vagy mi jött ki, amit végig volt vezetve belül, ezen tudott távozni a váladék. Na, amikor azt kihúzták, az nem volt pont jó, de csak 1 pillanat volt és még mindig jobb, mint egy szétvált hasi seb.
Aranyosak a kicsikKép

Babus!
Igen jó étvágya van Kristófnak, nem semmi. Gratula a fogacskához és örülök, hogy jobban van a kis Lurkó.

Tényleg a többieknek is jobbulást!

Bogacsi!
Nektek is gratula a felálláshoz.

Úgy tűnik, nagyjából működőképes az először szopi, aztán hami, legalább így hajlandó vmennyit szopikálni, aztán, hogy ettől így mennyit hízik, majd kiderül, de számomra hihetetlen, hogy pl 1 alma többet érjen, mint az anyatej. Én is szeretném, ha még egy darabig lenne tejcsi, főleg, hogy Lizi még csak most 6-án lesz 7 hónapos.(úúú, de durva, hisz még csak most született)

Én is majd kipróbálom ezt a Milupás kekszet.

Tegnap Lizi leesett az ágyról, azt hittem infarktust kapok, nagyon lelkiismeret furdalásom van emiatt. Hihetetlen, hogy pont 2 órával az esés előtt tárgyaltuk egy másik anyukával, hogy az övé már 1x legurult, az enyém meg nem, erre tessék. Gondolom nem ütötte meg nagyon magát, mert szerintem először a párnára eshetett, legalábbis a nyomok erre utaltak, és ahogy felvettem, már csak szipogott. De naggyon rossz voltKép

Tamesz!
Még én sem találtam ki, hogy hogy működik a Jónásos oldal.

Kép

Muki

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Babus,

De jó, hogy jobban van Kristóf, és húúú be hosszút aludt. Azelőtt is ilyen jó alvó volt? Nagyon irigyellek Kép).

Mukika,
Mi is megjártuk a legurulós mesét. Még a nyáron, elaludt a nagyágyon, szépen körberaktuk párnákkal, és meg voltunk győződve, hogy biztonságban van. Kimentünk az udvarra vacsorázni, többször bekukkantottam az ablakon és mindvégig nyugisan aludt. Egyszer szörnyű ordítás, mi meg rohantunk befele szélsebesen. Ákos a földön feküdt és torkaszakadtából ordított. Szerencsére az ijedtségen kívül semmilyen bántódása nem esett, de nagyon nagy lelkiismeretfurdalásunk volt, többé nem hagyjuk nagyágyon, őrizet nélkül.

Bogacsi,
Gratulálunk a felálláshoz. Bútrokba kapaszkodva sikerül ez neki vagy teljesen egyedül? Azért kérdem, mert Ákos is feláll, ha van miben megkapaszkodni.

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Hali!

A mi éjszakánk is tűrhető volt. 23kor egy pár perces sírásos forgolódás és csak 6 kor kelt először szépen ciciből megreggelizett és csak 8:30kor ébredt jókedvűen. Van remény!!

Andi
Tényleg nem semmi a szüléstörténeted. Hülyén hangzik, de én utólag nem bántam volna, ha egy kicsit tovább tart a vajúdás, szülés, szerintem ezért is depiztem be az elején, hogy bementem a kórházban és Adri már kint is volt. Nem úgy történt, ahogy elterveztem, sétálva vajúdás, labda, beöntés, tolófájások közti szünet stb. A következőnél, hogy már tudom milyen is szülni azért beleegyeznék, hogy ilyen gyors legyen. Azt mondják a második gyorsabb, hát akkor lehet én otthon szülök Kép
Milyen szép nagy lányod van már! A szőke herceged is bejön Adrinak, szólj, ha már lesz lova. Kép

Adri is feláll, ha magfogja a kezem, de még a bútorokba, vagy másba kapaszkodva nem.
Én is lepottyintottam már, sajnos nekem a kezemből ugrott ki, már közel a földhöz, azóta is lelkiismeretfurdalásom van Kép

Cs

Csilla & Adri
flames
 
 


Sziasztok!

Hát jól belehúztatok a hozzászólás-gyártásba! Kép Kép

Andi, tényleg nagyon ijesztően hangzott a szüléstörténeted. Kép Nagy hős vagy! PLáne, hogy simán bevállaltad a következőt! Kép Én is császárral szültem, de nekem nem volt ilyen lyukam meg drénem. Szerencsére a sebbel sem volt semmi baj, tök szépen és hamar gyógyult.

És nagyon helyesek a gyerkőcök! Kép

Bogacsi, gratula Szonjának a felálláshoz! Kép

Leesés: Marci is esett már le, 5 és fél hónaposan autósülésből, székmagasságból, márványpadlóra egy OTP-fiókban... Kép Kép Kép Nagyon durva volt... MOndjuk egyből felordított, nem látszott rajta semmi sérülés. Azért mi bevittük kórházba, úgy megijedtünk, ott megvizsgálták, megröntgenezték, de hálistennek nem történt semmi baja. Hát azért még hetekig elbőgtem magam, ha rágondoltam... Az volt az érdekes, hogy előtte kb. 1 héttel voltam a tanúja egy majdnem ugyanilyen balesetnek az ortopéd klinikán, és persze elmeséltem itthon is, meg sokat járt a fejemben. Hát nem nálunk is megvalósult??? Úgy, mint Mukinál. Na, ezek után aztán elhatároztam (már azon kívül, hogy jobban vigyázunk rá, mindig mindenhová bekötjük stb.), hogy nem fogok folyton ilyen rémsztorikon rágódni meg aggodalmaskodni (mint addig), hanem örülök a szép, egészséges kisfiamnak. Kép

Na, a szép, egészséges (?), kissé takonypóc és repedtfazék fiam felébredt, megyek játszani... Kép

Sziasztok!

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok, akkor most gyorsan a Jónás oldalról:
tehát:
http://www.astro.com/cgi/genchart.cgi?&lang=&gm=a2
ezt bemásoljátok, és akkor ott a
"Please select the type of chart you want." ablakbol ki kell választani a
*Lunar Phases Fertility Calendar * -t, majd ha nem az adott naptól, akkor a kezdő dátumot át lehet alul állítani. Ezután a szürke "click here, ....." gomb jön.

Majd meg kell adni a születési dátumot a következő oldalon, a
"Have you entered your birth data yet?"

kérdés után a "no" please click here!
na ezután jön egy kédőiv, ahol minden féle születési adatot kér, és ha kész akkor megmutatja a táblázatocskákat!

Na most csak ennyit gyorsan, mert mindjárt trappolok haza a manócskámhoz végre!!!
Majd este reagálok a többire!
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok, egy gyors kérdés: adtatok-e már kivit a kicsiknek? Mert ezzel kapcsolatosan is rengeteg ellentétes vélemény van.

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Jóestét!

Babus,
nagyon irígylem az éjszakáitokat! Jó, hogy már javul Kristóf, nem semmi hogy 3 foga jön egyszerre, én minden nap kocogtatom, vagyis kocogtatnám, de még mindig semmi:-(

Bogácsi,
gratula a felálláshoz, ne aggódj, marha ügyesen tudnak esni az esetek 90 %-ban, és nagoyn gyorsan kialakul az egyensúlyérzékük. Marci most már teljesen egyedül áll fel, annyira édes, ahogy féltérdelésből előadja, persze még leginkább visszarogyik, ha nem talál valami kapaszkodót.

Leesés,
nálunk az még eddig nem volt, viszont tegnap este becsuktam egy kicsit a kezét a mosogató gépbe, mert állandóan a lábam alatt volt, majd kiraktam a konyhából, még betettem egy poharat és próbáltam becsukni, de nem ment, ekkor kiderült, hogy kengyelfutó turbó Marci visszaért és már segíteni akart pakolászni. Hát nagoyn bőgtem, hogy hogyan lehetek ennyire figyelmetlen béna anya, de fél perc múlva már semmi baja nem volt, röhögött. Szerencsére nem nagyon nyomtam meg az ajtót, így nem lett semmi baja.

Holnap délután megyünk a kardiológiára szűrésre, mert egyszer valami kis zörejt hallott a dokinéni és inkább megnézetjük, remélem nem találnak semmi gondot, de azért aggódok rendesen, és sajnos apa megint nem tud velünk jönni, ami pedig annyira megnyugtató lenne, legalább nekem!

Nyuszko,
én kiwit nem adtam és úgy tudom aprómagvas és nem is szabad 1 éves kor alatt.

Muki,
gyönyörű a kisasszony, kérjük!:-)

Andi,
nem semmi a szüléstörténeted, hát én lehet, hogy nem mertem volna belvegáni mégegyszer, le a kalappal!

Mennem kell etetni, kész a fürcsi, most ennyi időt hagytak a fiúk írni! szép álmokat!
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Hahó!

Flames, ilyet még nem hallottam, hogy vki a túl rövid szülés miatt bánkódjon... Kép Persze én is éreztem úgy, hogy lemaradtam vmiről, nem így képzeltem, de hát én császárral szültem... De hogy túl gyors volt... Kép Csak irigykedni tudok... Kép

A milupa-babapiskótával meg az a baj (valóban nem morzsálódik), hogy sitty-sutty le lehet szopogatni, tépni belőle egy marha nagy darabot (mondjuk a felét), és az jól odaragad a gyerkőc szájpadlására (jobb esetben). Marci többször csinált ilyet, úgyhogy azóta inkább reszelem. Kép
MOndjuk a kifli sem az igazi, abból is öklendezett már vissza 20 forintos nagyságú darabot a legény... Pedig bizisten nem hagyom magára egy pillanatra sem, amikor nyammog, de valahogy olyan orvul harap hatalmasakat, hogy észre sem veszem... Kép

Kivit mi sem ettünk még, de lehet, hogy most a C-vitamin-hiányos időszakban megpróbáljuk. Szerintem ha a levét adjuk, mag nélkül, abból nem lehet gond.

Tamesz, ügyesek legyetek holnap! Kép Biztos nem lesz semmi gond! Ilyen korban szokott még lenni vmi kis zörej, nem? Úgy értem, még simán kinövik. De nekem pl. a mai napig van egy kis szívzörejem, aztán nincs vele semmi bajom.

Na, jó éjt mindenkinek! Főleg a gyerekeknek, tessék szépen aludni!!!

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


Nyuszkó
Igen, Kristóf kb. 1 hónapos kora óta átaludja az éjszakákat, eleinte este 7-től hajnali 5-6-ig bírta. 4-5 hónapos kora körül volt a csúcs, akkor este 7-től másnap 9-10-ig egyhuzamban aludt, fél éves korától viszont beállt a reggel 7 körüli kelésre, de így is megvan a 12 óra alvása egyhuzambanKép
Csak nappal nem hajlandó aludni szinte semmit, egész nap pörög, csak mostanában kezdett rászokni az ebéd utáni max. fél óra szunyókálásra.

Leesés:
LekopogomKép, szerencsére Kristóf még sehonnan se esett leKép


Mára már mesterfokozaton űzi a felülést, lépten-nyomon felül, aztán persze néha eldől hátra, persze tuti ott, ahol mögötte asztal, szekrény, vagy bármi olyan van, amiben szétüthetné a fejétKépSzegény anyája sík ideg olyankorKép

Nyuszkó
Kivit én sem adnék még Kristófnak semmiféleképpen.

Flames
Én se tudom, hogy milyen gyors lesz majd a második szülésem, ha az első vajúdással együtt 3 és fél órán át tartottKép
De már én is tudom, hogy mit szeretnék majd másképp csinálni, szeretném jobban átélni a szülést. Én most is úgy elterveztem, hogy mekkora élmény lesz majd, meghogy majd milyen megható lesz, biztos elsírom magam majd, ha rám teszik Kristófot, erre még ez a 3 óra is kikészített és örültem, hogy vége, az első gondolatom, mikor megszületett, hogy na végre vége. Fel sem fogtam, hogy ő az én gyerekem, pedig mindennél jobban vártuk.
Nekem ott akkor nem volt egy élmény a szülés, nem volt csodálatos, amikor megpillantottam Kristófot, semmi sem olyan volt, mint amilyennek elképzeltem, holott minden körülmény adott volt, sőt, szuper volt, mindenkinek ilyen szülést kívánnék, és utólag már fantasztikus élmény volt, de akkor ott nem.
Na ezt szeretném, ha másképp lenneKép
Szeretném átérezni, megélni a szülésemet, nem pedig csak a fájdalomra koncentrálni. Talán majd sikerül. Eltervezni persze könnyűKép

Na megyek pihizni, kevés ébredős jó éjt mindenkinekKép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Tamesz
Holnap drukkolunkKép
Biztos nem lesz semmiKép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Hali!

Adrinak ma érezhetően kibújt rendesen a foga, már az egészet érzem, nem csak a csücskét. A mai napot hivatalosan is Adri első fognapnak nyilvánítom Kép Látni még nem látom igazán, mert nem hagyja, lehet hogy rózsaszínű? Kép A napunk is nagyon jól, jókedvűen telt, a napirendet is óramű pontossággal tartotta. Apró morzsákban ma pogácsát evett nagyon ügyesen.

Tamesz
Mit jelentenek a táblázatban a sárga, meg fekete pöttyök, és ha a piros vonalnál nincs fiú/lány jelölés?
Nagy szurk holnapra, biztos nem lesz semmi gáz. Adrit már régebben elvittem, hogy nem örökölte-e apukám szívbillentyű betegségét. Azt mondták, nem látnak, hallanak semmit, de 10 évesen vigyem újra.

Nyuszko
Még nem adtam kiwit, de szerintem, ha nem adsz magos részt, az olyan, mint a szőlő husija. http://freeportal.hu/babakonyha/ a táblázat szerint csak 18 hósan lehet adni.

Jó éjt! Ha nem javulnak az éjszakáink, szerintem szervezhetnénk egy össznépi alvást valahol Kép

Cs

Csilla & Adri
flames
 
 


Babus
A szüléssel kapcsolatban én is pont erre gondoltam Kép Jó lesz, hogy most már az elejétől fogva ismerni fogom a szülésznőmet.

Cs

Csilla & Adri
flames
 
 


Jóreggelt!

Jelentem a fiam éhezik éjjel, szörnyű:-) Szóval most 1 körül kelt csak fel enni, majd gyorsan visszaaludt és csak 6-kor szólt, hogy ideje felkelnünk.

Köszi a mai drukkokat, remélem tényleg nem lesz semmi gond!

Szülés:
hát nekem 13 óra alatt lett meg Marci, kicsit hosszú volt, de "kiélveztük" minden pillanatát a dolognak, mindenféle vajúdási formát kipróbálhattunk, kádat, széket, sétát, .... és mi iszonytosan meghatódtunk, amikor kibújt a kisember és még a köldökzsinórral összekötve rám rakták, szóval az fantasztikus volt és hihetetlen, hogy a hosszú aggodalmas hónapok végén végre itt az "eredmény". Ami a legjobb volt, hogy együtt apával élhettük át ezt az élményt, mind a ketten meg voltunk hatódva rendesen! Viszont a szülésznőnek és a dokinak, na meg a nyugis, kellemes környezetnek köszönhetően végig nyugisak voltunk és elfogadtuk, hogy a hosszú szülés velejárója a boldogságunknak. Azért abban bízom, hogy a következő rövidebb lesz!!!

Flames,
alvó programhoz én is csatlakoznék!
Ha nincs fiú vagy lány akkor abban a hónapban bármi lehet. A sárga fekete pöttyök a holdállást mutatják.

És tényleg, esetleg valamikor összejöhetnénk valahol mi is? Van hozzá kedvetek? Persze amikor Babusék is fel tudnak jönni?
Szép napot, itt már ezerrel süt a nap!
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Tamesz,
Mi is drukkolunk nektek. Biztosan minden rendben lesz.

Talán mégsem adok még Ákosnak kivit, én is nagyon vaciláltam, ezért indítottam el a kérdést. Nálunk sajnos az a baj, hogy nagyon kevés gyümölcsfélét akar elfogadni.

Juc,
Nálatok hogyan folyik le egy császár? Hagynak vajúdni vagy egyből meg is műtenek?

Kép
Kép
nyuszko
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?