2005.10.21 13:40
Szerző: ppetra
Sziasztok!
Pár óra múlva két hetes lesz Bence, megpróbálok írni egy kicsit a szülésről, remélem nem ébred fel még egy kicsit.
Hetedikén reggel 5 órakor arra ébredtem, hogy folydogál a magzatvíz, ezért felhívtam a szülésznőt, hogy mit tegyek. Õ azt mondta, hogy valószínűleg a nyákdugó távozik, mert csak kis mennyiség, legyek nyugodtan, fél hatra azért menjek be a kórházba, úgyis ügyeletes és megvizsgálnak. Aztán kilenckor jöttek a fájások is, délután egy óráig egész tűrhető volt, aztán egy órakor kezdtek erősödni. Hol a fürdőkádban lazultam, hol az ágyban, de már sehol sem volt jó.
Felhívtam a barátnőmet, hogy este ne számítsanak rám a szülés-előtti buliban, mert szerintem szülni fogok. Anyukám odaküldte a nővéremet, ami nem volt nagy segítség, mert csak kérdezgette, hogy mit segítsen, de hát mit tudna segíteni?? Délután felhívtam a szülésznőt, hogy szerintem szülni fogok, mert elég erős fájásaim vannak, hol öt, hol nyolc percenként, mondta, hogy akkor bemegy korábban, öt órára menjünk be. Felhívtam Krisztiánt, hogy háromnegyed ötre legyen itthon, mert szülünk. Negyed hat körül értünk a kórházba, akkor öt centire volt nyitva a méhszáj. Hatkor feküdtem fel a szülőágyra, oxitocint kaptam, és gázt. Így is rohadtul fájt, de valahogy elbódított ez a gáz, és elviselhetőbb volt vele. Krisztián végig mellettem volt, szólt, hogy mikor jön a fájás, a kitolásnál pedig bíztatott, hogy vegyek nagy levegőt, nyomjak, meg amit kell. Úgy hét óra körül mondtam Krisztiánnak, hogy lehet, hogy Bence egyke lesz, de amikor 20:25-kor megszületett akkor már minden jó volt, annyira boldog voltam. A hasamra tették, aztán elvitték lemosni, megmérni meg a szokásos, Krisztián ment vele. Szegény megijedt egy kicsit, mert csúcsos lett a feje Bencének, de már másnap szinte nem is látszott. Még most is csodálkozom, hogy fért el a pocakomban, akkora nagy baba.
Kitoltak a családi szobába, és mellre tettem Bencét. Anyukám, a nővérem, anyósom, apósom és a sógornőm volt bent, mindenki nagyon boldog volt. Bevágtam egy hamburgert és egy Kinder Maxi kinget, olyan éhes voltam. Másnap délután kerültünk baba-mamás szobába mert teltház volt a kórházban és akkor lett szabad szoba, de addig is reggel negyed hattól három óránként lementem "szoptatni" persze még nem volt mivel. Hajnal fél 1-ig küszködtem a szoptatással, mert még nem volt tejem, de Bence sírt ezért mellre tettem, hogy beinduljon. Aztán fél egyre egy kis rásegítéssel (mellszívóval) beindult a tejcsi, az a pár korty elég volt ahhoz, hogy Bence elaludjon, és fél ötig aludt. Aztán szépen megindult a tejcsi, Bence nagyon ügyesen, mohón szopizott, és azóta is.
Szerdán engedtek haza a kórházból, már csak egy kicsit fáj a gátseb, meg rám férne egy jó nagy alvás, de arra szerintem még várnom kell egy kicsit. Kétszer kel fel éjszaka Bence egy-egy órára enni, tisztába tenni meg ilyesmik. Tegnap este szerintem nálunk is a mennyiséggel volt baj, negyed hattól negyed tízig nem aludt vissza Bence, szerintem kevés volt neki a tejcsi, de végülis sikerült. Én nem kockáztatnék a pótlással félnék, hogy aztán nem akar szopizni. Persze ez csak az én véleményem.
Tünde!
Nekem Marika azt mondta, hogy napi négy liter folyadékot igyak, hogy tudjak szoptatni. Én már hányok a víztől, de azért iszom, egy szoptatás alatt minimum fél liter vizet megiszok. Biztosan csak átmeneti állapot, majd alkalmazkodik a tejmennyiség Zalán igényeihez, kitartás!
Köszönöm szépen, hogy ajánlottad Marikát, nagyon meg voltam vele elégedve. Jó, hogy nem alapítványi szobában voltam, az első tejcsi nélküli éjszakát nem tudom, egyedül hogy vészeltem volna át. Mondjuk nem is volt választásom, annyira teltház volt, hogy az első éjszaka az egynapos nőgyógyászaton voltam.
Végülis nem volt ott Pély-Toóth a szülésnél, Felföldi Róbertnél szültem. Amennyire rosszul voltam a gondolattól, hogy férfi nőgyógyászhoz menjek, annyira nem érdekelt a szülésnél. Szerintem ott már tök mindegy. Most is úgy gondolom, hogy sokkal fontosabb a szülésznő, mert ő végig mellettem van.
Képzeljétek, már kétszer itthon hagytam Bencét. Tegnap a munkahelyemre kellett menni családipótlékot, TGYÁS-t, anyasági segélyt intézni, addig Krisztiánnal maradt itthon Bence, végig aludt. Nekem még egy koccanásra is volt időm, szerencsére egyik kocsinak sem lett baja. Ma meg elmentünk parkettát meg csempét venni, mert az építkezés azért nem áll meg,addig anyukámmal volt itthon Bence. Jó volt kicsit kimozdulni, de szerencsére jövő héten már kimehetünk sétálni.
Na most megyek pihizek egy kicsit ha még belefér, majd próbálok jelentkezni minél előbb.
Puszi: Petra