Új privát üzeneted érkezett!

Dzsúd!
Milyen volt tegnap az analízis? Este nem tudtam ide bejelentkezni, csak az egészbe az az érdekes, hogy más topikikba simán lehetett írni. Na mindegy! Gyere és mesélj!

Tralllala!
Mikor jön haza nem tudjátok????

Hajnesz!
Veled mi a helyzet? Sikerül már előre tekinteni és kicsit élni ezt a fránya életet a legnagyobb öröm nélkül?

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Wish, Zsebi Kép
Baromira becsüllek Benneteket, hogy belevágtatok a varratásba, iszonyú kemény lehet..hihetetlen erőtök van. Az meg nem megfutamodás, Zsebike, ha abbahagyod. Te megpróbáltad. Ez a lényeg. Mindenkinek van egy egészséges fizikai és lelki tűréshatára. Ez utóbbiban nyújtott erőtök pedig már felülmúl mindent. Kitartás, Csajok, ilyen klassz mama jelölteknek tutira pottyannak majd babák, hamarosan.

Zsebi Kép
Voltam tegnap végre 5 hét után Raffainál (4 héten át szabin volt, múlt héten meg az allergiától nem tudtam elmenni, sajna). De nagyon megdícsért. Ehhez tudni kell, hogy eddig mindig leszúrt picit, mert túl sokat pörögtem. Most elmondtam neki mik történtek velünk az elmúlt időszakokban, miken változtattam (pörgés nuku, utazás nuku, ágybakerülés max. 10-ig stb.), és azt mondta, hogy erőteljesen kialakult bennem az anyai felelősségtudat. Én is így érzem. De jó volt tőle hallani. Plusz meséltem neki az 5 hét alatt átélt élményeimet az ikrekkel kapcsolatban, plusz elkezdtük az analízist és utána nagyon lelkes volt (vagyis alatta is), mert hogy félt, hogy a szabija alatt megszakad az a szintű kapcsolat köztem és a babék között, amit már elértünk, de nem, sőőt, nem történt benne törés, nagyon intenzív volt (annak ellenére, hogy itthon párszor nem sikerült az analízis). A lényeg: egyre erőteljesebben kirajzolódik, hogy Csenge és Levi baromira különböznek egymástól, ami sokszor vicces helyzeteket teremtett a képekben, de jó érzés volt átélni a sajtá reakcióimat, próbáltam ugyanis könnyedén és viccesen felfogva a helyzetet, megoldást keresni. Pl.: Csengi és Levi először egy igazi lovon, majd egy hintalovon ültek, elkezdtek nyüszögni, mert Csengi nem fért el Levitől, meg egyébként is ő a "felnőttebb", Levi babának meg ez nem tetszett - erre előkerítettem vhonnan még egy hintalovat és Levit átpakoltam. Csengit meglepte a helyzet, nem tudott mit kezdeni vele Kép A másik nagyo intenzív érzés már egy ideje: hogy Levi nagyon-nagyon anyás..Egyrészt a képekben nagyon bújós, plusz arra a kérdésemre, hogy miért van az, hogy Levit mindig kisebbnek (fiatalabbnak) látom Csenginél az analízisek során, Raffai válasza az avolt, hogy mert ő az anyás..Én erre azt mondtam, hogy nekem meg olyan érzésem is van, hogy ez azt jelenti, hogy Csengi lesz az elsőszülött (ráadásul a legutsó uh ezt igazolja eddig, mert Csengi feje lejjebb van a "külvilág" felé, levié feljebb). Erre Raffai: igen, ez az érem másik oldala: az a baba lesz az elsőszülött, aki könnyebben "leválik" a mamáról, azaz Csengi, Levi pedig a ragaszkodóbb, tehát ez is bizonyítja, hogy ő az anyásabb. Kiváncsi vagyok ezek után, milyen "sorrendben" kukkantanak majd ki Kép
Mikor már itthon voltam, eszembe jutott egy 2 nappal ezelőtti élményem: hintaszékeztem és elkezdtem hangosan beszélni hozzájuk: mik történnek mostanában, milyen programok lesznek stb., erre Levi 1 perc után megmozdult. Először azt hittem, hogy a hintaszékezés billentette ki a kis egyensúlyából, de csekkolni akartam, hintáztam tovább, de abbahagytam a beszédet. Levi is abbahagyta a mocit. majd pár oerc múlva újra elkezdtem mesélni nekik, erre Levike újra mozgásba lendült. Egyértelműen a hangomra Kép majd Csengi is bekapcsolódott Kép de ez is azt igazolja utólag, hogy Levi van jobban rám kattanva Kép))
Meg az utólag esett le, hogy az analízis során volt olyan szitu, hogy Csengi szomjas volt, adtam neki málnaszörpöt (?!?Kép), meg hogy vigyen Levinek is, és vhogy önkéntelenül sárga szívószál került a poharakba, majd Levi előkerült és reklamálni kezdett, hogy ő kék szívószálat kér Kép (lesznek itt viták Kép). És csak itthon esett le, hogy hát én egyszer egy itthoni analízis során felvetettem Csenginek, hogy sztem szép lenne, ha a cuccai (hálózsák, rácsvédő stb.) halványsárgák lennének, ennek ő akkor örült, Levinek meg javasoltam a kéket - mondjuk nem reagált rá akkor, de most akkor igen, belement Kép

Hát ezek voltak tegnap. És az a jó még az egészben, hogy a 28. hét óta van rajtam egy kisebb para, nehogy megszüljek hamarabb a vártnál. De az analízis mindig megnyugtat, hogy jól vannak ők odabent, és mindig biztatom őket, hogy csak így tovább, meg hogy büszke vagyok rájuk, hogy ilyen ügyesen fejlődnek.

Ennyi volt.
Végetért a mese mára, zárul Miki mókatára Kép

puszmák,
Dzsúd
dzsúd
 
 


Dzsúd!
Ez fantasztikus!
Hihetetlen mik történnek egy ilyen analízis során, egy élmény olvasni Téged!

Abban pedig remélem igazad lesz, hogy a babóink Wishhez és hozzám hamarosan beköltöznek kb. egy hónapjuk van erre!!!!!!!!!!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 

 
 

Zsebi,

És Hajnesz babóiról se fekedkezzünk meg!! Õk is startra készen állnak és várnak!!!!
dzsúd
 
 


Sziasztok!

Zsebi, köszönöm a válaszodat.Írtam már tegnap, remélem válaszolni is fog.

Dzsúd, a hideg is kiráz egy ilyen beszámoló után.Ismeretlenül is köszönöm, hogy megosztod velünk.
martibaba
 
 


Martibaba Kép
Jól esik, hogy jól esik Neked is olvasni ezeket. Neked is sok kitartást és erőt kívánok, hidd el, meglesz a gyümölcse! A Raffai száma meg nálam van, bármikor szólsz, megosztom Veled!!!

Lányok,
azt elfelejtettem leírni, hogy volt olyan kép tegnap, hogy sétáltam egy réten, karomban, vállamon Levike, pihegett, szájában a hüvelykujja. Elkezdtem neki énekelni. Ezt nem kellett volna Kép Felemelte a fejét, tágra nyílt szemekkel, döbbenten nézett rám, hogy ez meg mi, majd a nyálas ujját rátapasztotta a számra, hogy hagyjam abba KépKépKép nem erőltettem, nem jött be neki az énekhangom..pedig vmikor énekkarban is énekeltem, de úgy látszik, túl rég volt Kép
Raffai jót mulatott ezen Kép

És azt is mondta a sok érdekesség mellé Raffai, hogy azért nagyon jó, hogy ennyire kiderülnek a két gyerek közötti különbözőségek, mert nemcsak én fogom őket jobban kezelni már a születésüktől (hiszen addira már igen jól fogom ismerni őket), hanem ők is jobban megismerik így magukat és egymást, én egyfajta tükör vagyok nekik az analíziek során. Ezt (is) érdekes volt hallani.

megyek, írom továb az analízises naplómat..egyszer majd odaadom Nekik (csak be kell majd akkor gépelnem, mert a macskakaparásom förtelmes Kép)

pussz,
Dzsúd
dzsúd
 
 


Dzsúd!
Nem feledkeztem meg róluk sem, csak ő most vár, bár igazad van spontán bármikor kopogtathatnak rácáfolva ezzel minden orvosi dolgora!

Hajnesz!
Bocsi!!!! Szorítok neked is nagyon!!!!!!

Martibaba!
Reméljük hamar válaszol nekem pár nap volt az egész! Biztos vagyok benne, hogy ad neked is!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok Csajok!
Egy gyors bejelentkezésre jöttem, ha lesz időm és energiám, mindent vissza fogok olvasni, látom, van mit, aminek nagyon örülök! Kép
Most éppen visszaszámlálás van nálunk, megyünk végre nyaralni (mert mi semmit sem kapkodunk el Kép) 19-én repülünk Máltára és egy hétig belefeledkezünk az édes semmittevésbe. Úúúúgy várom már! Persze nem fogjuk bánni, ha éppen ott dönt úgy a babókánk, hogy na, eljött az idő, beköltözöm, pláne ha még Tőletek is kapja a bíztatást! Kép
Ha nem is jövök már annyit, azért minden nap gondolok Rátok és küldöm a drukkot Mindenkinek!!! Kép
hajnesz
 
 


Hajnesz!
Kívánok neked nagyon nagyon jó pihenést és azt hogy annyira bírjál ebből a gyerekmizériából kikapcsolni mint nekünk sikerült! A legnagyobb kívánságom, mivel ugye három van, hogy hárman gyeretek haza!!!!!!!!!!!!

Azért a távolból küld nekem az energiát, mert most nagy szükség lesz rá az elkövetkező hetekben!

Wish!
Hogy vagy? Mit csináltatok a hétvégén?


Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Kép

Kismamik!
Merre vagytok??? Várom a szülések várható időpontát, a neveket és nem utolsó sorban az uh-s képeket, hogy a nevetek mellett a Manócskák fényképei díszeleghessenek!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Hajnesz Kép
Végre hallok Rólad!!!
Nagyon jó pihit és maximális kikapcsolódást kívánok Nektek!!!Szép helyre mentek (nem voltam még, csak sokan mesélték), aztán Te is oszd majd meg velünk a fotóidat!

pussz,
Dzsúd
dzsúd
 
 


Sziasztok!
Tegnap elmentünk anyósékhoz, de még nem mondtuk el nekik a nagy hírt. Kicsit lelkifurdalásom is van emiatt, rajtuk kívül már szinte mindenki tudja. De tudom, ahogy anyósom meghallja minden nap hívogatni fog, hogy hogy érzem magam... De önző dög vagyok!
Szombaton annyira szarul voltam, este még bőgtem is, mindent kihánytam(már bocsi)! Hála istennek most jól vagyok(gyorsan lekopogom-kop-kop-kop.
Valakinek rókakomát átküldeni???
Csütörtökön UH, be vagyok már sózva rendesen!

Kép

Kép
hel29
 
 


Zsebi!
Nem is említetted a Kaális párok fórumát! Most találtam rá. Nagggyon jóóóó!!!!!

Kép

Kép
hel29
 
 


Helga,
Kitartás! Engem is elkapott többször a sírógörcs két hányás között, hogy ezt nem lehet kibírni. De ki lehet, és tényleg elmúlik, nem csak duma Képutána meg életed legszebb időszaka következik!!!
A Salvus vizet próbáltad??

Dzsúd
dzsúd
 
 


Sziasztok Kép
Helga Kép Zsebi és én szívesen átveszük a rókakomát. Bár még kicsit odább van az ideje, de azért útnak indíthatod Kép

HajniKép
Jó nyaralást!

ZsebiKép
Jól eltelt a hétvége! És nektek?
A talpam készen áll! Melyik nap megyünk?

Wish

wish
 
 


Heeeeeeelga!
Várom róka komát tárt karokkkkkkkal! Nekem küld!!!!!!
Hát nekem már természetes volt hogy van a Kaális párok fóruma ... bocsi, írjál oda is jó fejek a lányok és ott is rettentően kell a pozitív példa, belőletek akiknek igenis sikerült rengeteg erőt lehet kapni. Én most bevallom őszintén (Dzsúd) amikor tavasszal nem sikerült rettentő erőt adott hogy láttam van akinek sikerül meg lehet ezt csinálni, Dzsúdtól rengeteg erőt kaptam és ahogy jöttek itt sorba egymás utána a babák, egyre erősödött a lelkem és most megértem arra hogy belevágok teljes optimizmussal a következő lombikba.

Wish!
A hétvége jól telt, nagyon jól sikerült a páromnak a meglepetés party most volt a 30. szülinapja és felhívtam titokba az anyukájájékat. Nagy volt az öröm! Kép
Nekem a kedd vagy a csüti lenne a legjobb a talpmasszázsra!Neked ezek a napok jók, ha igen melyik jobb inkább?

Zsebi

Nálatok a családban akkor nem is tudják a lombikot? Holnap uh- várom nagyon a képet és az élménybeszámolót!!!!!!!

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Jaj Helga az utolsó kérdések még a tieid, csak valahogy elmaradt a nevedtől!

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi Kép
Nekem mindegy, amelyik neked jobb!

wish
 
 


Wish!
Nekem jó a holnap! Hány körül? Várom már jó lesz beszélgetni veled, tényleg itt lakunk nem messze egymástól, de annyira ritkánt tudjuk összehozni. Kép

Lányok!
Nem is mondtam, pénteken hogy voltam a dokinál megbeszéltük ezen a pénteken kapom az eslő szurit nagyon izgatott vagyok és remélem jó lesz a vége....

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok Lányok Kép

csak egy gyors bejelentkezésre jöttem, most értem haza, még el sem tudtam olvasni, mit írtatok a múlt héten Kép Persze szokás szerint tengernyi munka várt itthon, és még szülés-felkészítőre is el akarok lógni holnap, ma meg UH miatt kellett hamarabb lelépnem...
Úgy néz ki, hogy Kiscsajszi lakik a pocakomban Kép Kép Kép Még nem teljesen tuti, de ma így látszott. Neveket még nem tudok mondani, mert Apa szokás szerint nincs itthon, hajnalban elutazott Németországba, és még csak egy tuti befutó lánynevünk volt, a második még többesélyes. Szóval hétvégén majd kiokoskodjuk Kép
Párizs gyönyörű volt, hatalmasakat csavarogtunk, elvittük vidámparkba, állatkertbe is a lurkókat KépKépek egyenlőre Apánál, remélem sikerül legalább néhányat küldenie, hogy megoszhassam veletek. meg a pocakomról is ígértem, remélem valamelyiken jól látszik Kép

Zsebi Kép
Nagyon örülök, hogy kezdődik KépEnnek sikerülnie kell! Tuti, hogy szeretnek a babócák feltöltődött, kipihent mamikba beköltözni Kép

Hajnesz Kép
Nagyon jó nyaralást!!! Élvezzétek ki minden percét, lehet, hogy ez lesz az utolsó kettesben töltött nyaralás hosszú ideig Kép

Puszi a többieknek is, mindjárt meglesem kivel mi történt a múlt héten.
tralllala
 
 


Zsebi Kép
Mégsem jó a ma Kép. Két dolog is közbejött, csak este már nem volt erőm írni. Áttehetjük csütörtökre?

wish
 
 


Zsebi!
Az egész család tudja, csak anyósom + apósom nem, ők már idősek és ezt az egész lombikot nem nagyon értenék. A családban már volt egy lombik, nekik három embriót ültettek vissza, erre hívott anyósom, hogy képzeljem X.Y-nak hármas ikreik lesznek... (egy baba lett, már elmúlt egy éves!)
Uh-ra csak csütörtökön megyünk, a párom holnap nem ér rá, nem akarom kihagyni semmi jóból!
Dzsúd!
A Salvus vizet nem próbáltam, nyáron voltunk ott ahol fakad, nagyon büdösnek találtam!
Mindenkinek aki most kezd nagyon sok drukk!!!

Kép

Kép
hel29
 
 


Helga!
Így már értem! Remélem már jobban vagy és elindult a róka család felénk!!!!!!

Dzsúd, Tralllala, Helga!
Lenne kérdésem hozzátok mint sikeres lombikosokhoz!!!!! Ti mennyit pihentetek transzfer után, úgy értem aznap igen, de másnap már jövés menés volt vagy akkor is inkább ágynyugalom???????
Iazából azért lenne szükségem a tapasztalataitokra mert nekem felírták a progneszteron szurit, a múltkor egy kedves ismerős segített megoldani az első pár napot, de most nem tudom hogy legyen. Az ügyelet kb. 15 perc séta oda + ugyanennyi vissza szerintetek ez a 2. naptól belefér vagy jó lenne pihenni?????????
HELP ME!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Tralllala!
Basszus én nem tudom hol voltam eddig, de most látom hogy megjöttél.
UH-n voltál hétfőn és még nincs fent a gépen a kép?????? ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚgyszeretném már a táblába a Te lakóidat is betenni, ne az idegen babák éktelenkedjenek ott!!!!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Tralllala!
Még annyi, hogy neked ICSI volt vagy sima lombik? Mondjuk ha igazak a statisztikák akkor sima lombikra szavazok, mert ott több a lány, míg az ICSI-nél több a fiú!
Remélem is hogy úgy gondolják hogy itt az ideje világra jönni és beköltöznek, rajtam nem fog múlni, nagyon hiszek bennük, szorítok nekek és hát azért kicsit be is vagyok tojva azért ez már mégiscsak a 3.......

Dzsúd!
Neked mi volt sima lombik ugye ha jól emlékszem!

Zsebi (eldugultam)

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Szia Zsebike Kép

Akkor mi rontjuk a statisztikát, mert ICSI-nk volt. Bár még nem is 100%, hogy csajszik, csak nagyon úgy tűnik. Nagyon béndzsa vagyok, de nem tudom megnézni a DVD-t, csak DVD lejátszón, így képet sem tudok lecsalni róla. a párom meg németországban Kép a kis gerincükről meg bordáikról tudok képet küldeni, mert arról kaptam papíron, és be tudom szkennelni Kép
A transzfer utáni nap még pihengettem, de nem feküdtem egész nap. utána már kimozdultam otthonról, és a transzfer utáni 4. nap már mentem dolgozni. szóval szerintem ha jól érzed magad 15 perc séta belefér, ha viszont úgy érzed, hogy nem megy, kérj meg valakit, hogy vigyen el ótóval! vagy ha nincs senki, taxizz. az a pár száz forint a szurikhoz képest már nem sok.
tralllala
 
 


Tralllala Kép
És a csodás párizsi képek + éléménybeszámoló hol vannak? Kép

wish
 
 


ajjjjjajajjjjj, a párom notebookján... és bazi sok, és nem küldi át nekem mer undok Kép még én sem láttam őket Kép
nézzétek meg addig a 2 évvel ezelőtti nyaralásunk képeit a www.mackobarlang.hu-n Kép
tralllala
 
 


ne a linkre kattintsatok, met béna voltam és a -n is link részeként jelenik meg, mert egybe írtam...
tralllala
 
 


Tralllala!
Ez legyen a legnagyobb baj, hogy "rontod" a statisztikát! A fő hogy ott vannak és egészségesek!
A képeket továbbra is akkor nagyon várjuk!!!!!!
Jó hogy már sokkal többet tudsz jönni!
Ha nem fog fájni a hasam elsétálok, igazából az első lombiknál annyira fájt, hogy a fekvés volt csak jó.

Dzsúd!
milyen volt a mai analízis??????

Helga!
Uh-n mi volt ma????? Tessék jönni és mesélni!!!!!!!
Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Tralllala Kép
Köszi nagyon a linket!!! Végignéztem az összes képet. Nem is tudom hol kezdjem a lelkesedést Kép

Szóval az esküvőtök szuper lehetett, nagyon nagy ötlet volt így megrendezni. Lehet, hogy így nekem is kedvem lenne férjhez menni Kép
Gyönyörű Tavasztündér vagy Kép
Ti is szeretitek a fantasyt, vagy csak úgy jött az ötlet?
Nagyon jók voltak a torták is, legjobban a fő torta tetsztett a kastéllyal, illetve a könyves.

A kenyai képek nagyon jók, kedvem támadt holnap elindulni Kenyába Kép Nagyon jók az állatos fotók. Ezeket mennyire közelről fotóztátok, vagy mekkora objektív/zoom kellet hozzá? Csak hogy tudjam milyen gépet vigyek Kép
Amennyi zebrát láttál nem is csodálom, hogy elsőre sikerült a lombik Kép Egyébként is ihetetlen, hogy mennyire sokmindent láttatok. Nagyon nagy élmény lehetett.

Belevaló csajszi vagy!!!

Zsebi Kép
Ezek azok a keresztszemesek, amiket a gyerekszobába vettem:
http://www.stitchability.co.uk/pot%20prri.jpg
http://www.stitchability.co.uk/caterflies.jpg
http://www.stitchability.co.uk/dandelion%20clock.jpg
http://www.stitchability.co.uk/garden%20gossip.jpg

wish
 
 


Zsebike Kép
Örülök, hogy erőt tudtál meríteni belőlünk, jó érzés nagyon, küldöm továbbra is a pozitív energiát!!!! A hited a legfontosabb, sikerülni fog, ilyen mamát miért hagynának ki a Kis Zsebik?? Kép Nekem sima lombik volt, és a transzfer napján meg másnap feküdtem, de a ráköv. naptól már mászkáltam itthon, meg picit sétáltam is a környező utcákban a párommal, csak amennyi jólesett. Itthon se szakadtam szét, mindent csak komótosan csináltam, semmi hajolgatás.
Az analízis ismét jól sikerült, Csengus az elején össze-vissza puszilgatta Levit, meg szorongatta, nagyon édi volt, aztán meg rengeteget játszottak együtt, én meg fél szemmel figyeltem őket, de sokat voltam most a férjemmel, jó volt hozzábújni a képekben (is Kép), és Raffai megdícsért, mert hogy ilyen is kell, figyelnünk egymásra, és az jó a Babáknak is, ha ezt látják. Azt mondta még, hogy ne kössem az ebet a karóhoz az októberrel (tudjátok, okt. végét lőttem be szülésre), hanem súlykoljam beléjük a kiírt időpontot, így most a cél nov.14. (még két naptári hónap..), végülis miért ne sikerülne, igaz?!? Kép

Tralllala Kép
nagyon édesek lehetnek a Csajszikáid, meg is hatódtam Kép
Jó tanács (állíts le, ha már unsz Kép): anno nekem egy barátnőm, akinek a nővére várt ikreket, azt tanácsolta, hogy a 28. hét előtt szerezzek be mindent, mert onnantól roham tempóban fogy majd az energiám. Gondoltam magamban, óó, majd én, hát tuti sok az erőm, dehogy purcanok ki. Aha..Igaza volt a lánynak. Pontosan a 28. héttől rohamosan fogy az energiám, a 30.-tól meg irtózatosan. Most vagyunk a 32. felénél, de tegnap voltam utoljára vásárolni, mert már nem bírom. Szóval a 28. héttől kinéztem szinte mindent, és a 32. hét feléig meg is vettük, babona ide vagy oda, optimisták vagyunk. Más: a férjem egyik barátjáéknál pénteken születtek meg az ikrek gyönyörű eredményekkel: 37. hetet betöltötték (!!!), 2,9 és 2,6 kg-val, 49 és 51 cm-rel. A mama csak annyit üzent nekem, hogy sokat feküdjek, mert neki ezért sikerült sokáig kihordani a bébiket, ezt érzi. Feküdni csak félig tudok, de a lényeg, hogy sokat pihenj, pihentesd a méhszájadat, ne nehezedjen rá a babák súlya egész nap, nehogy idő előtt megnyíljon, mert onnantól befektetik az ember lányát. Csak jó tanács. De fogod Te ezt érezni, ki van találva a kismama szervezete, csak figyelj a jelekre. Pussz. Eldugultam Kép

Wish Kép
Hova mentek talpaztatni, a két címem közül az egyikre? Kiváncsi vagyok! Puszi!

Dzsúd
dzsúd
 
 


Sziasztok!
Tegnap megvolt az UH. Minden a lehető legnagyobb rendben (lekopogom kop-kop-kop). Már 2,4 cm-es a bébi, látszott majdnem mindene, annyira szupi volt, legszivesebben kétnaponta mennék, hogy minden rendben van-e.
Zsebi: nekünk ICSI volt mind a kétszer, az első beültetés után úgy gondoltam, hogy én mindent kibírok, alig pihiztem, sőt még költöztünk is az ötödik napon(nem is sikerült). Most a másodiknál nagyon sokat pihentem, de ez inkább üldögélős, olvasós, sétálós volt. Ezt csak te érzed, hogy mi esik jól. Én még mindig kapom a progi szurit, ez a hetedik hét, már kellőképpen ementáli a fenekem( de már csak három nap) mindent a cél érdekében!!!

Kép

Kép
hel29
 
 


Sziasztok!
régen nem jártam erre...Gratula azoknak akiknek sikerült és sok sikert azoknak akik most léptek be a várakozás reménykedés napjaiba.én élem unalmas munkanélküli napjaimat és várom a következő programot.Hétfőn jelentkezek be Uh-ra,akkor kiderül kezdhetünk e vagy sem.Mennyit kell várni két program közözz???a 3 hónap a 3.ciklust jelenti????

Egy kérdést szeretnék feltenni nektek,ami nagymértékben befolyásolhatja a következő lombikomat.Sajnos tartós munkanélkülire lettem utalva,nem vettek vissza az iskolába,munka nincs.Okt.10-vel lejár a munkanélküli járadékom folyósítása.Tehát nem lesz jövedelmem.A kérdésem az lenne,hogy így is jogosult vagyok arra a bizonyos tb által támogatott lombik programra,vagy nem?????
válaszotokat köszönöm.
_________________
Vendég
 


Sziasztok!

Zsebi, köszönöm mégegyszer az infót.
Megkaptam az injekciót, valahogy azt érzem, hogy ez lesz a siker nyitja.
Kirázott a hideg, amikor megláttam a rendelőben azt a sok babaképet.
Amikor kijöttem végig futkosott a hátamon a hideg, annyira nagy erőt adott.

Dzsúd!
nagyon jó volt ismét olvasni az analízisedről.Kívánom, hogy minél tovább tarts ki.

Trallala!
Nagyon nagy ötlet az eküvőtök, gratulálok hozzá.Nagyon tetszett a csokrod helyett a varázspálca és a sok apró részlet, biztos nagyon jó hangulatú volt.Kép
martibaba
 
 


Tralllala Kép
nagyon klassz hangulatról tanúskodnak az esküvői képeitek. Nagyon édes a ruhád, "sisakod", varázspálcád, nagyon tetszik! Meg hogy ennyien beöltöztek, arcok!!! KépKép A Kiscsajok odalesznek, hogy a mamájuk egy Tavasztündér, a papa meg a Kóborkirályfi Kép) Lesz mit mesélniük az oviban!!! Kép
dzsúd
 
 


VikimiKép
A Tb támogatás jár. Ha be vagy jelentkezve a munkanélküli központba, akkor az állam finanszírozza a biztosításodat. Ha nem akarsz bejelentkezni, akkor a TB-hez be kell menni és mondani, saját magad szeretnéd fizetni és akkor kb havi 5-6000 Ft-ot kell befizetni. De van valami olyasmi is, hogy a férjed miatt, mint családtagnak is járhat, de ez nem tudom pontosan hogy van. A legjobb az lenne, ha felhívnád a TB-t és megkérdeznéd, hogy hogyan van munkanélküliek esetében a biztosítás. De a lombik tutira járni fog, ezen ne aggódj.
A 3 hónap kihagyás azt jelenti, hogy a transzferek között el kell telnie 3 hónapnak.

DzsúdKép
Végül is lustaságból a Duna Plázába mentünk Zsebivel, mert ahhoz lakunk mind a ketten közel. Ott van thai talpmasszázs, ami nagyon fincsi és közben jókat tudunk beszélgetni Kép
November 14 már nagyon közel van, bár gondolom a nagy pocakkal távolinak tűnik még az időpont. De hamar itt lesz meglátod Kép
De jó, már együtt fogtok karácsonyozni a bébikkel Kép

wish
 
 


Sziasztok Kép
Jó buli volt az esküvőnk, mi legalábbis nagyon élveztük Kép Az egész onnan indult, hogy a párom nem az az öltönyös fajta, nagyon szeretem a meséket, és ha már esküvőzünk, gondoltum mesebeli legyen... Igazi összmunka volt, a haverok találták ki a ceremóniát, nem tudtunk róla semmit, csak a be és kilovagláshoz ragaszkodtunk (az igen előtti kérdések sem igazán hagyományosak voltak: az enyém az "Ugye azért gyűltünk itt össze, hogy nagyot bulizzunk?" volt, a páromé az "Ugye azért vagyunk itt, hogy mindenki jól berúgjon?" volt.)A süvegem egy barátnőm anyikája csinálta anyukámmal együtt, a díszletet a barátnőim.
A tortát mi rendeltük, de amikor megláttam, rögőgörcsöt kaptam, szerintem a pár leginkább egy ogre párra hasonlít (mondjuk imádom a Shrek-et, úgyhogy nem gond), a torta viszont szerintem elég gusztustalanra sikeredett, egy hegy akart volna lenni, de inkább úgy nézett ki, mintha egy hasmenéses medve ment volna el fölötte Kép

Kenyában a szafari tényleg gyönyürű volt, szerencsére elég közel tudtunk férkőzni az állatokhoz.

Dzsúd Kép
Dehogy uncsi, amiket írsz, nagyon is jól jönnek a tanácsok. Már megvettem a hastartó övet is, pénteken voltunk éjszakai kiránduláson, nagyon jól jött! Novemberben lesz bababörze, ahol állítólag sok cuccot lehet olcsóbban megkapni, ott akarok bevásárolni, meg az utána levő hetekben, amit ott nem sikerül. Munkával meg úgy vagyok, hogy míg bírom csinálom, amint úgy érzem, hogy sok, csökkentem a tempót, ha kell itthon maradok. Szerencsére már sikerült a helyemre felvennem 2 embert, most tanítgatom őket, rendezgetem el szépen a cég sorsát Kép
Drukkolok nektek nagyon, hogy még 2 hónapig bent maradjanak a Picurkák!

Halga Kép
Örülök, hogy minden rendben a Csöppséggel Kép Olyan gyorsan fog nőni, mostantól nagyon felgyorsulnak az események!

Apa megint elment Németországba Kép, és ezalatt a 1,5 nap alatt nem ügyeskedett, hogy tudjak nektek UH képet küldeni, úgyhogy még egy hét... bocs. viszont franciaországi képeket kaptam, mindjárt teszek fel néhányat!

puszi mindenkinek!t
tralllala
 
 


Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
tralllala
 
 


Tralllala!
Nagyon szép helyen voltatok!
Örülök, hogy rendben van minden!

Dzsúd!
Köszönöm a segítséget és remélem a Zsebikéim is így fogják gondolni, hogy ideje lesz beköltözni! Kép

Helga!
Igen tudom hogy ha sikerül akkor 12. hétig kell kapni. TE mit kaptál még hozzá és te is 1X2 progiszurit kapsz?

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi!
3x2 Utrogestan, Elevit és 3x1 MagneB6. Én a 10.héten vagyok, csak eddig kaptam, 1x2-t.
MA VOLT AZ UTOLSÓ!
Ti hol tartotok? Kicsit lemaradtam.

Kép

Kép
hel29
 
 


Helga!
Köszi az infot. Én most kezdtem a stimut elvileg jövő héten lesz a punkció valamikor még nem tudom pontosan pénteken az uh-n kiderül. Azt még nem tudom mit kapok a prognesteron mellé, a múltokor duphastont kaptam, de jobban örülnék most a utronak. Az első lombiknál csak azt kaptam és legalább nem jött meg a 2. nál meg megjött és ezt nem akarom annyira szar volt..
Elevitet én is szedek minden másnap, de a transzfertől valszeg minden nap fogom. MEg esténként folsavat (ezt Krizsa ajánlotta ezért beveszem)

Jó hogy már vége a szurizásnak azért gondolom nem volt egy leányálom.

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Csajok,

íme a rég ígért pocak fotó, tegnap készült Kép

Kép
dzsúd
 
 


Dzsúd!
Kb. 5 percig ámultunk és bámultunk a párommal a pocidon..... fú ez nem semmi!!!! Hihetetlen....
Az alakod pedig tökéletes maradt. Nagyon nagyon csinos kismama vagy!
Puszi vigáyzz magatokra!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi Kép
Köszi a bókot. Hál' Istennek a bokám nem látszik a képen - mint egy birodalmi lépegetőé Képkonkrétan eltűnt.

puszi,
Dzsúd
dzsúd
 
 


Dzsúd Kép
Ez hihetetlen!!!! Mekkorának saccolják most a babócákat? Ha a bokád nem is, de kezed látszik, kilóg minden kicsi csontocska Kép Gratulálkok, hogy csak pocira mentek fel a kilók!
Bevallom az is eszmbe jutott. hogy ekkora pocival hogy lehet talpon maradni? én tuti orra fogok bukni, ha ekkora pocakom lesz KépKépKép
tralllala
 
 


Tralllala Kép
Néha úgy érzem eldőlök Kép 19 kg van jelenleg a pocimon, nehéz eléggé. A bokám bírja nehezen, nem bírok egy helyben 3 percnél tovább állni. Az esküvői fotóidat látva, vékonyka vagy, Te sem leszel nagydarab, ne félj, nem olyan alkat vagy. Múlt héttől szigorúan pihizek, láb felrak, méhszáj pihentet, befejeztük a 32. hetet, innen már célegyenesben vagyunk. Ma voltunk uh-n, nagyon meg lettek dícsérve megint a Lurkók (és én is Kép), gyönyörűen fejlődnek, egyformán, és kapaszkodjatok meg, összesen már vagy 5 kg-sakra saccolják őket.. Kép hát ezért tudok én már csak ülve aludni Kép de nagyon boldog vagyok most, a méhszáj is teljesen zárt, szóval eddig lekopogom.
Tralllala, szedd a napi 1 Elevitet mindenképp, mert sztem ez is közrejátszik abban, hogy ilyen szépen fejlődnek a Babák, egyenként megfelelnek egy-egy szóló baba méreteinek. Én még napi 2x vasat is szedek (de mondjuk még így is vérszegény vagyok, de ikreknél ez szinte normális).
Vigyázzatok magatokra!!!
Várom én is a további híreket a Kiscsajokról meg Rólad!!

puszi,
Dzsúd
dzsúd
 
 


Dzsúd Kép
Nagyon szép nagyok a babák. A fényképen én is elhűltem, de hát el kell férniük valahol szegényeknek. De hihettlen, hogy ha nem nézzük a pocidat, akkor teljesen vékony vagy. Lehet, hogy a bokád vizes, de tuti nincs rajta egy deka felesleg sem.

wish
 
 


Wish Kép
Aranyos vagy. Azért tovább már ne dícsérjetek, mert még elbízom magam és hatalmas, orbitális süti zabálásba kezdek és aztán eldőlök és úgy maradok Kép
Hányszor jártok talpmasszázsra? Mivel keletiesítik a Duna Plázában? Kiváncsi vagyok nagyon, fincsi lehet.

pussz,
Dzsúd
dzsúd
 
 


Sziasztok! Most vagyok a 4. lombik kísérletnél. reggel voltam HCG vérvizsgálaton, délben kell az eredményért visszamennem. Tiszta idegbeteg vagyok annyira izgulok. Tegnap este fájt a hasam és reggel egy icipicit véreztem, de állítólag ez nem jelent semmit. Ti mit tudtok erről?
lillus
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?