Új privát üzeneted érkezett!

Szia, Zsuzsanna!

Ennyiszer csinálták neked a terheléses vércukor tesztet? Te jóég! Egyébként az én nagymamám is cukros volt, de csak idős korára lett az, és szintén csak gyógyszeres volt, de ezt most ennél a terhességemnél bölcsen elhallgattam, de lám, így sem úsztam meg a tesztet!

Tőled a cukrosvíz után csak egyszer vettek vért???? Tőlem egyszer előtte, és még négyszer utána! A két vénám a végén már úgy nézett ki, mint egy igazi narkósé! Ráadásul ugye enni se lehetett, amig az utolsó fiola vért is le nem vették, szóval én 7-re mentem, és fél 12-kor szabadulhattam végre le a büfébe (jó kis kismama-fogyókúra, nem?). Szerintem szadizás az egész. Most imádkozom, hogy jók legyenek az eredmények, és ne kelljen még néhányszor megismételni a babavárás alatt!

Az optimizmusod nagyon jó, én is próbálok majd így hozzáállni a dolgokhoz!

Kedves MÓni!

Nagyon kérlek, ne add fel, és ne csüggedj! Össze fog jönni. Azt hiszem, írtam már, hogy egy kedves barátnőmnek az első gyerek szintén egyből összejött, a másodikra meg egy évig kellett várniuk (nem volt peteérése a barátnőmnek), és most velem egyidős kismama, óriási boldogságban. Sose szabad feladni! Az, hogy egyszer már sikerült, bizonyítja, hogy igenis össze tud jönni, csak szerencse, körülmények stb. kérdése, az viszont biztos, hogy a görcsölés és aggodalom nem tesz jót az ügynek. Én a helyedben azt mondanám, "oké, eddig nem jött össze, de adok magunknak még mondjuk fél évet, és hinni fogok abban, hogy ezalatt beköltözik a kis pocakbérlő". Ha mindig csak egy hónapot "adsz magadnak", vagyis úgy gondolod, hogy a következő hónapban MINDENKÉPPEN össze kell jönnie, akkor minden egyes menzesz egy kis halál lesz számodra, ami óriási és szükségtelen próbatétel, nem tesz jót a lelkivilágodnak, elkeseredést szül, és a fogamzás esélyeit is csökkenti. Ha viszont hosszabb időszakot adsz magadnak, akkor nincs az a feltétlen várakozás, hogy most aztán már mindjárt a következő hónapban össze kell jönnie, akkor lazábban tudod venni a dolgokat, és szerintem így nagyobb lesz az esélye is, hogy végre sikerülni fog. Akkor nem arra fogsz gondolni, hogy na, tessék, most se sikerült, hanem arra, hogy na, még van ennyi és ennyi hónapom, amikor sikerülhet, és bízom benne, sőt örömmel várom, hogy sikerülni is fog.

Nem tudom, segít-e, amit leírtam, hogy mennyire tudod kivitelezni, de szerintem mindenképpen szükség van az "agy átállítására" most, mielőbb teljesen szétrombolod a lelkivilágod. Nagyon szeretnék neked segíteni, és végtelen szeretettel drukkolok, hogy újra boldog lehess!

Üdv: Krisztina
Krisztina (Krisztina)
 


Sziasztok!
Koszonom a biztato szavakat!
Ildi: Van mi lekosson, ott az egyetem, itt a suli a dolgozatokkal. Ilyen teren nincs is gond, de az uresjaratokban eszembe jut milyen jo lenne...
Krisztina: Ugy indultunk, ha majusra osszejon(a szules) az jo, de aug.-ra szept.-re szeretnenk igazan. De nem sok esely van ra. Tehat nem honaprol honapra gondolkodom. Most mar a vegenel tartok a turelmi idonek. Es semmi jel sem mutat arra, hogy osszejonne magatol a dolog. A gyogyszerektol tartok. Most elhataroztuk, hogy januar vegeig gyogyszer nelkul probalkozunk. Ha addig nem lesz semmi eredmeny, akkor a febr-t es a marc-t kihagyjuk. Akkor nem johet ossze, mert akkor pont a koltozkodes kozepen szuletne(jovo ilyenkor) es azt nem szeretnem. Es a karacsonyt sem szeretnem korhazban tolteni. Es utana meglatjuk mit mond a doki. Ha meg mindig egyenesek lesznek a gorbeim, akkor gyogyszer, ha nem, akkor nem tudom. De a ferjem megigerte, hogy azt a babakocsit vesszuk meg, amire nagyon faj a szivem! Ez olyan jol esett. Az ara ugyanis 90.000 Ft korul van. Tudom, hogy irrealisan sok, de a szivem vagya az a kocsi, mar a katalogust is beszereztem. Most az van bennem, hogy erre a kis leendo manora meg jobban oda fogok figyelni, meg jobban vigyazok ra. Persze ez nem jelenti azt, hogy a Martinra nem, csak most mar mashogy. Remelem erted mire akarok kijukadni. Egyebkent orulok, hogy tetszik a Martin nev. Nekem most egy nev sem tetszik. Nem tudom hogy hivjak majd. Tenyleg, nektek van lany es fiu nevetek?
Moni
Moni
 


Sziasztok!
Két napra eltűntem és már kezdtetek hiányozni! :-)) Nincs semmi baj, csak kicsit én is fáradékonyabb vagyok a normálisnál, nem dolgoztam és úgy elszállt ez a két nap, hogy el is felejtettem jelentkezni.
Tegnap este nagyon kiborultam, kicsit fájt a hasim és teljesen átéltem azt, amit már egyszer augusztusban, de szerencsére csak lelkileg. Mindenesetre most kezd helyre állni az egyensúlyom, de nagyon rossz volt a tegnapi pánikroham.
Sziasztok, holnap már dolgozom, majd írok hosszabban is!
Kata
Kata
 

 
 

Sziasztok!
Lara!
Mar megakartam kerdezni, de mindig elfelejtettem. Te szedtel gyogyszert elotte? Ha igen mennyi ideig es mikor hagytad abba?

Kata!
Mar hianyoltalak! Probalj meg pozitiv dolgokkal foglalkozni es felhotlenul boldog lenni, mert erzi a picid!

Kepzeljetek! Tiszta hulyeseget almodtam! Azt, hogy anyosom babat var. Pedig mar fizikailag is lehetetlen! Szerintetek ez mit jelenthet?
Moni
Moni
 


Szia Móni!

Teljesen kikészíted magad. Első álmodban a pozitív teszt, utána meg az anyósod vár gyereket... V. színűleg napközben tényleg lefoglalod magad a dolgozatokkal, meg a sulival, és éjszakára meg utat törnek maguknak a gondolataid, vágyaid a kisbaba után. Tényleg sokat foglalkozol a dologgal, de hidd el, ennyire nem szabad kikészíteni magad. Szerintem már pszichés okai vannak a gyermektelenségednek. Hiszen Nálad van peteérés, ott a gyönyörű kisfiad is, ő az élő példa rá. Szerintem próbálj Martinnal, meg a pároddal sokat foglalkozni, és élvezzétek, hogy ti így hárman egy család vagytok. Igenis tessék sokat kirándulni hétvégén, rengeteg közös programot szervezzetek. Ne úgy gondolj magatokra, hogy hiányos a család, mert nincs meg a második baba, hanem úgy, hogy Ti így vagytok egész család. Ne törődj annyit a következő kicsivel, hidd el, tudja ő, hogy jönnie kell.
Tudod, hogy mi is régóta próbálkozunk, és már én is elkeseredtem egy párszor. De Édesanyám és a Párom is nagyon tartják bennem a lelket, és ez sokat segít.

Szóval ne add fel, csak ne foglalkozz vele annyit. És meglátod, hipp-hopp bekopogtat a pocidba egy kicsi albérlő, hogy van-e szoba kiadó 9 hónapra.

Fel a fejjel!

Niki
Niki
 


Szija Moni!

Gyógyszert eccer irattam fel magamnak kb. 5 éve, ki is váltottam, el is kezdtem szedni, és mivel minden nap ugyanabban az időpontban kell beszedni, ezért feladtam (a főiskolai bulik közepette elég nehéz volt a mindig ugyanazt az időpontot kifogni:-)))
Szóval a lényeg az, hogy 1 hónapig birtam, és utána elajándékoztam a gyógyszeres dobozt.
Azóta nem szedtem. Nemtom, hogy ezt szedésnek lehet-e nevezni...

Te mikor hagytad abba a gyógyszer szedését?

SZija, Lara
Lara
 


Sziasztok!

Most hogy olvasgatom az orvosos "élményeiteket", kezdek rájönni, hogy Krisztina miért irta, hogy halasszam minél későbbre!
Egyébként olyan lusta vagyok, még mindig nem hívtam fel telefonon..mindig elfelejtem, de majd ma délután! Igazából nem akarom innen a munkahelyemről...
Tünet még mindig semmi, csak hogy fáj néha (mostmár egyre kevesebbszer) a hasim. És eszemeszemeszem. Ja meg, hogy nincs kedvem dolgozni, de ez nem most jelentkezik először :-)))))heh...;-)

Azt szeretném kérdezni, hogy hányadik héttől lehet otthon maradni, vagyis táppénzre menni. És ekkor ha jól tudom a Netto fizetés 70%-át adják. Ugye???

A másik kérdésem, hogy jól tudom-e, hogy szülés előtt 11 héttel és szülés után 6 héttel otthon lehet maradni szabadságon, ami mindenkinek jár és a fizetés 100%-át adják??

Nem akarok én lógósnak tűnni, mert terveim szerint mondjuk 7-8.hónapig dolgozni akarok...jobb mint otthon ülni.
Ti meddig dolgoztok/dolgoztatok?

Szijasztok, Lara
Lara
 


Szia Lara!
Eloszor is hadd gratulaljak megegyszer! Nagyon orulhetsz, hogy egyszerre osszejott a baba! Mert igy nem kell atelned azt amit nekunk! Szerintem az nem szamit gyogyszerszedesnek. En amiota megszuletett a Martin, azota szedem a gyogyszert. Aprilis ota nem szedem mar, osszesen 3 es fel evet szedtem folyamatosan. DE a Martin elott is szedtem 2 es fel evig, es megis eloszorre osszejott.
Szia Niki!
Nalam NINCS peteeres!!! Se a PG53 szerint, se a homersekleti gorbe szerint! Az, hogy van mar gyerekem nem jelenti azt, hogy folyamatosan van peteeresem. A ferjem unokanoverenek se volt peteerese, es ezert van a ket fia kozott 7 es fel ev korkulonbseg.
Moni
Moni
 


Kedves Móni!

Ne aggódj, a peteérést elő lehet segíteni gyógyszerekkel meg hormoninjekcióval. Erről van a Kismama novemberi számában egy cikk, ugyanez az Origó Család rovatában is megvan!

Biztosan hamar rendbe fogsz jönni, és már jön is a baba!

Üdv: KRisztina
Krisztina (Krisztina)
 


Szia, Lara!

Én úgy tudom, hogy nőgyógyász javaslatára a terhesség alatt bármikor kiírathatod magad a háziorvosoddal. Akár már az első hetekben is. A nőgyógyászod ír egy papírt, hogy javasolja a betegállományba vételedet, és ezt el kell vinni a háziorvosodhoz, aki betegállományba vesz.

Szabadság, ami alatt a fizetés 100%-a járna a szülés előtti 11 és utáni 6 hétig? Hát, én ilyenről még nem hallottam! Szerintem kérdezd meg a babanet munkaügyi jogászát. Ha a szerkesztőnek írsz, úgy is megkérdezheted. Ha tényleg van ilyen, engem is érdekelne!

Üdv: Krisztina
Krisztina (Krisztina)
 


Szia Krisztina!
A novemberi Kismamat en is megvettem, el is olvastam. De en nem akarok hormonokat szedni!! Nagyon tartok toluk! Es a ferjem unokatestvere is egy evig szedte, aztan semmi eredmenye nem volt. Es mikor mar megelegelte, abbahagyta, es ra 3 hora osszejott.
Most az a cel, hogy aprilisig jojjon ossze, es ha addig nem, akkor johet a kezezles...
Moni
Moni
 


Sziasztok lányok!

Örülök, hogy alapvetöen minden oké veletek! Móni, tényleg próbálj kicsit lazítani! Minden rendben lesz, hidd el! Lara! Én a 8. hónap végéig tervezek dolgozni, több okból is: 1.az idö így sokkal gyorsabban megy, 2. mocskos anyagiak 3.alapvetöen jól vagyok, bár elég hullámzó hangulatban, néha kissé hisztérika és fáradt, de nem érzem betegségnek a babavárást 4.alapvetöen szeretem a munkám ... és mág sorolhatnám. Azt hiszem, mindenki maga érzi, hogy mikor kell abbahagynia. Ha mégse bírnám végig, szívbaj nélkül ki fogom magam íratni elöbb, bár most már a 6. hónapban járok.
Képzeljétek, kedden voltunk szülésre felkészítö tanfolyamon, és szerintem elég rémes volt. Száraz, unalmas, olyan dolgokról beszéltek, amit mindenki elolvasott már amikor kiderült a babavárás ténye. Otthon hogy zajlanak ezek a dolgok? Ott is csak sablon duma? A jövö keddi órán megnézünk egy szülést videóról. Hát... anyukám szerint csak ilyesztgetésnek jó, mert az ember a saját szülését tök máshogy éli meg, mint azt, hogy órákon át azt nézi a tévéböl, hogy más hogy szenved. A lelki oldal az biztos teljesen más így kívülállóként. Ti néztetek már ilyet? Amúgy tök jól vagyunk, csak ne gyötörne állandó csokiéhség! Ezt mégse foghatom a babára...
Vigyázzatok magatokra!
Adri
KAdri
 


Sziasztok,
bár most nincs ilyen problémám, mégis olvasgatlak benneteket itt is. (Meg az összes topicban).
Két gondolat: annak idején az első férjemmel nem akart összejönni a baba sehogy sem. először engem vizsgáltak ki, reggel mértem a hőmérsékletem, ami szerint peteérésenm egyáltalán nem volt. Kaptam Clostylbegitet, amire nekem a doki (mert nagyon berzenkedtem a hormongyógyszerek ellen) aztt mondta, hogy ez nem hormon, hanem a mittudoménmilyen mirigyet készteti bizonyos hormon termelésérem, amitől aztán lesz peteérés. Szóval Clostylbegitet kellett szednem, lett is peteérésem (hüvelyi UH-gal nézték meg). Aztán kiderült, hogy a párom teljesen steril...
Nem ezért, de három évvel később elváltunk. Később jött egy új kapcsolat, amiben megismerkedésünkre 9 hónappal teherbe estem. Azóta is vallom, hogy a lelkiállapot is kihatással van a fogamzásra! (Ti is írjátok, hogy pkl. aki nagyon akar babát, talán pont az ellenkezőjét éri el vele...) Én akkor egyszerűen egy jobb, boldogabb kapcsolatban éltem, a testem is "megnyugodott", és jött, akinek jönnie kellett...
Sok sikert mindenkinek!!!
Zsóka
zs?ka
 


Szia, Móni!

Igazad van, nem kell elsietni a gyógyszerszedést. Örülök neki, hogy vártok még áprilisig, hogy több időt adtok magatoknak, és nagyon drukkolok, hogy ezalatt összejöjjön!

Üdv: Krisztina
Krisztina (Krisztina)
 


Koszi a biztato szavakat! Most igy sokkal jobb lelkileg is. Mar nem erzem azt a gorcsot. Es hat talaltam pozitiv dolgot is abban, hogy meg nincs baba. Egyreszt anyagiak. Mert ugye itt lesz az uj lakas, es ugye almok ezert vannak.
Moni
Moni
 


Szia KAdri!

Tegnap néztem a TV-t, tele volt babás dolgokkal este. Láncban mutattak be szüléseket, és az azt megelőző dolgokat, hogy melyik pár miért volt meddő, és hogy milyen módon segítettek nekik az orvosok.
Volt egy nagyon érdekes dolog benne, amit eddig nem hallottam még sehol. Mégpedig az, hogy ha tudod, hogy megfogant a baba, akkor a kismamának igyekeznie kell minél KEVESEBBET enni. Ez furcsán hangozhat, de ilyen esetekben lettek a legfejlettebbek a kisbabák, mire megszülettek. Tudjátok mi volt az oka? Ha kevesebbet eszel a fogantatást követő hetekben, akkor a tápanyaghiány miatt a tested a szervezetedtől vonja el a táplálékot. Hogy ez minél jobban sikerüljön neki, sokkal nagyobb placentát növeszt a szervezeted. Ez viszont sokkal jobban áramoltatja a táplálékot és a vért a babához, mint egy normál méretű placenta. Szóval csak az első hetekben kell kevesebbet enni (de nem koplalni), utána minél többet, és finomabbat.

Amúgy pedig igazad van, éljen a csoki.

Móni!

Mi is a házvásárlási mizéria elején tartunk. Látod, milyen jó, hogy még nincs pocaklakó? Mi is előbb tervezünk, aztán jöhetnek a lurkók. (pont ezzel kötöttem le magam én is. )

Sziasztok!

Niki
Niki
 


Sziasztok!

Nálam még mindig bizonytalan a baba! Mert folyamatosan émelygek és 2 napja olyan bizsergő fájás van a méhemben. De a ma reggeli teszt elég érdekesen alakult! Mert az első 2 percben csak 1 csík volt, aztán pár percre megjelent egy nagyon-nagyon halvány második csík is. Aztán eltünt :((( Úgyhogy most nem tudom, hogy mi van! A férjemmel megegyeztünk, hogy jövő héten csinálok egy újabb tesztet és ha az is negatív (vagy nem egyértelmű) Akkor elmegyek orvoshoz! Bár nem hiszem, hogy látszana a terhesség, mert most max. 2 hetes!

Hajni
Hajni
 


Szia Hajni!
Ez eleg erdekes! Persze neked sajnos nincs mihez viszonyitanod. Szerintem meg varj tobb mint egy hetet a teszttel, hogy tenyleg biztos eredmenyt mutasson!
Moni
Moni
 


sziasztok csajok,
Végre végre hozzájutottam egy kicsit a nethez, ha még emlékeztek egyáltalán rám, bár azóta sok új szereplő lett itt.
Lara!
Gratula. A Kata féle tanácsokat asszem én adtam neki, azóta is jóban vagyunk vele, beszélünk , találkozunk csak sajna gép hiány miatt nem tudok irni.
Szóval mi most a 18 hét végén járunk és le szeretném Neked írni, hogy
nekem tök ugyanilyen volt a szitum, OCSK ba jártunk és rögtön az első komoly próbálkozásnál összejött a baba, namost ugye még két hét akkor a mensiig, én nem túlzok rögtön éreztem, hogy valami MÁS -állapot-. Semmi leírt terhes tünetem nem volt, csak FÁJT a HASAm illetve nem fájt, hanem tudományosan DISZKOMFORT érzésem volt, semmi hányinger, fémes íz semmi. Az első teszt amit jó korán vettem meg negativ lett, ekkor kicsit eleresztettem magam, koktélozgatás stbstb, aztán amikor nem jött meg aznap este teszt és alig akartam elhinni, halvány csik!!!! rá három napra látható csík , szóval mégis sikerült!!!!!
Én a munkahelyemről már 7 hetesen eljöttem betegállományban - simán kiirnak - mert a hozzáállás nagyon szemét volt, miután egy nap a vérnyomásom nagyon felugrott és szabályosan rosszullettem és nem hamukáztam elmondtam , hogy mi a helyzet, mert meg voltam ijedve, hogy ez árt a babának, reklámügynökségen dolgoztam mindennap este 9ig és tiszta stressz voltam, egyáltalán nem bántam meg!!!!!!!!nem unatkozom, lenyugodtam tök jól vagyunk, Terhesség hétről hérte könyvet olvasom ami egyben napló is , szuper!!!Nekem a legelején mondták, hogy ez az egyetlen pozitiv szemléletű könyv, ami nem riogat, csak segít!!!!!
Mellette elkezdtem járni a közgázra kiegészítő egyetemi képzésre, heti 3X estire, ez is lefoglal, plusz belevetettem magam a francia tanulásba. A fizum 70% át kapom, csak a tavalyi év átlaga alapján, mert teljes évvel számolják, ez kicsit rosszabb mint az idei, de nekem megéri a nyugalom!!!!Persze ehhez hozzátartozik, hogy szerencsés vagyok, nem panaszkodhatom a férjem jól keres.
Szupi dokit is találtam, a Kata is hozzájár , neki is elnyerte a tetszését.(SOTE I ).
Szóval nyugi nyugi nyugi. Én elég izgulós vagyok, de már az elején megbeszéltem a babával, csak úgy natur nem pszichoanalízissel (bár én is olvastam dr Raffai könyvét), hogy ő odabenna alegjobb helyen van, nagyon szeretjük, mindent megteszek érte, hogy jó érezze magát és szépen növekedjen, fejlődjön, ez totál bejött, már mozog (3 hónaposan éreztem , pedig első baba és nem vagyok deszka vékony- ja és odafigylek a kajálásra, főleg arra , hogy eleget egyek, de még mindig csak 1/2-1 kgot híztam, a pocim viszon nő, de a legelejétől érezheted nagyobbnak, főleg ha ilyen fájós, mert ilyenkor kicsit "be van durranva", fel van fújodva, ez normális!!!!), egyáltalán nem volt hányingerem, semmi kellemetlenségem, csak fáradtabb voltam , amikor úgy éreztem lepihentem és kész... Sokat beszélek vele csak úgy mintha magamban beszélnék, énekelek neki, Mozartot Vivaldit hallgatunk, ezt még a Raffai könyvében olvastam, hogy ezek nyugtatják a picit. Szóval eddig minden oké, az AFP is megvan , maga a tökély az eredmény, bár kicsit persze izgultam, de utána nagyon megdícsértem, hogy ő ilyen ügyes és egészséges.
Nem akarok tovább ömlengeni, túl sokat irtam, de hát végre géphez jutottam.
Szóval én azt hiszem , persze teljesen laikusként, hogy nagyon fontos, hogy bízz magadban és a babában, hogy minden oké lesz, és legyen egy jó dokit, meg egy jó könyved , meg egy ilyen klassz fórum, jófej virtuális barátnőkkel és akkor tényleg minden rendben lesz!!!

Ismét bocsánat a terjedelemért, sok puszi és drukk a próbálkozóknak, tudom , hogy könnyen mondom, de nyugi és próbáljátok valahogy humorosabban vagy szebben felfogni a dolgot, ne görcsösen, pl peteérésnél az akció előtt, mi ettünk egy finom halászlét egy étteremben és ittunk hozzá Somlói Juhfark bort, ami a "nászéjszakák bora"...ajánlom mindenkinek:-))))))
üdv
Soma
soma
 


Sziasztok lányok!
Nem hallottatok véletlenül arról, hogy hol használnak háromdimenziós ultrahang-készüléket?
Ha valaki tud erről valamit, kérem segítsen nekem!
Köszi!
Orsi
Orsi
 


Sziasztok.
Örülök, hogy megtaláltalak Titeket. Főleg Orsinak, Hédinek és bocs, de a negyedik név kiesett.most nem olvaslak Titeket újra, bár az elmúlt egy óra nagyon érdekes volt.
Én is terhes vagyok, március elején fogok szülni.De én az óriáspocakosok közé tartozok.Bár még csak a 26. hetet kezdtem. Szívesen venném leveleiteket. Mostanában úgyis csak a terhességemről vagyok képes beszélgetni. (szinte)
A reménykedőknek meg csak annyit, hogy az egyik barátnőm 4 évig várt a gyerekre, mikor "végre" feladta, 3 hónapon belül teherbe esett. Szerintem is el kéne kicsit lazítani, bár azt hiszem nekem se sikerülne abban a helyzetben. Tehát: Csak nyugi és bizakodás. Én ezt kívánom.
Sziasztok: Friderika
frderika
 


Sziasztok!
Udvozlok minden uj-regi babanetest!
Nem akarom elkiabalni, de szerintem osszejott. :)
Persze meg se teszt, se menstruacio elmaradas, csak ugy jon az erzes. Tunetek: fajdogalo has, es majd megorulok annyira eg a gyomrom( a Martinnal is ez volt szinte vegig), pedig ettem reggelit! Ja es nem fajt a fejem a hetvegen! Mert nekem mindig szokott fajni kicsit vagy nagyon a fejem mielott megjon elotte 4-5 nappal. Nem akarom magam beleelni, hogy igen, arra keszulok, hogy megjon. Szoval ez van velem.
Moni
Moni
 


Szia Moni!

Jaj, de jo lenne!!! Mikor kellene megjonnie?

Irj! :)
Faline
 


Sziasztok !

Képzeljétek, még mindig nem jött meg. Már a 33. napon tartok. Hát nem tudom. Még mindig fájdogál a hasam, de ha nem foglalkozom vele, akkor nem is érzem.
A hőmérsékletem pedig 36.4 és 36.9 között mozog,
és inkább olyan fehéres folyásom van.
Szerintetek vegyek tesztet ?


Üdv.: Kati
Király Kati
 


Sziasztok!
Egy izgalmakkal teli, de nagyon kellemes hétvége után üdvözlök mindenkit!
Moni, drukkolok!!!! Mikor veszel tesztet? Annyira határozottan írod, amit érzel, hogy én biztos vagyok a sikeredben!!! Szorítok!!!

Orsi! A MÁV-kórházban tutira csinálnak három D-s ultrahangot, valamelyik nap láttam a tv-ben.

Ma reggel elmentem a dokihoz, mert a hétvégén nagyon bepánikoltam, halvány, rózsaszín nyákos anyag jelent meg..., gondolhatjátok, egész éjjel nem aludtam. Nagyon mélyen bennem van még az augusztusi "kalandunk", úgyhogy sírva-ríva mentem a dokihoz, aki mindent rendben talált és nagyon megnyugtatott. Azt mondta, hogy már ökölnyi nagyságú a méhem és tapintásra mindent rendben talál, ép szépen fejlődő babuci van a hasamban. Legközelebb majd két hét múlva kell mennem, akkor lesz újra ultrhahang is.

Örülök az új csatlakozóknak!!!
Sziasztok!
Kata
Kata
 


Sziasztok!
Remélem jót pihentetek a hétvégén, végre én is kialhattam magam egyszer! Képzeljétek, szombaton itt hatalmas hó esett, és most minden olyan gyönyörü fehér...
Szia Friderika! Jó, hogy csatlakoztál! Én is márciusra várom a babócámat, elvileg március 4-re. Tegnap kezdödött a 26. hét, a pocim szinte szemmel láthatóan naról - napra növöget! Amúgy jól vagy? Simán ment eddig a babavárás?
Móni, remélem akkor most tényleg összejött! Mikor kéne megjönnie?
Mindenkinek kellemes hétföt, most rohanok órára!
Adri
KAdri
 


Drága Kati!

Szerintem vegyél tesztet! Mi itt már nagyon izgulunk érted! Persze minden lehet, de a fehéres folyás meg a magasabb hőmérséklet (36.9) jó jelnek tűnik. Most már amúgy is bizakodnál ezek miatt a jelek miatt, meg a menzesz késése miatt, hát jobb előbb megtudni, mi a helyzet, mint megint elkezdeni az őrlődést... Nagyon várjuk az eredményt, és kitartóan drukkolunk!!

Kedves MÓni!

Neked is nagyon szorítok! Milyen jó lenne,ha most, egy hónapban sikerülne Katinak és neked is a baba!!!

Kedves Lányok!

Én meg már 13 hetes vagyok, és tegnap elkezdett nőni a pocakom! Éreztem is, hogy sajog éjszaka, erre azt álmodtam, hogy megszültem, méghozzá gyorsan, és fájdalommentesen, ráadásul otthon! Még most is sajog a hasam, és már reggel is kidomborodik egy kicsit, pedig eddig reggelre mindig lement. Azért remélem, ez a fájdogálás-szúrkálás-feszülés, amit érzek, nem kóros! Holnap megyek dokihoz és ultrahangra.

Üdv: Krisztina
Krisztina (Krisztina)
 


Szijasztok!
A Raffai féle kapcsolatfelvételes dologról hol lehet olvasni? Mert találtam egy 6 oldalas Raffai cikket itt a babaneten is, de attól sokkal okosabb nem lettem.
Van a neten erről valami irás???
Köszönöm, Lara
Lara
 


Kati, vegyel tesztet szerintem is! Nagyon drukkolok neked is! Tudosits minket!
Faline
 


Szijasztoook!

Micsoda jó híreket olvasok én itt!!!

Hajni!
Csináltál újabb tesztet? Az én legelső tesztem is majdnem hasonló volt a tiedhez, azzal a különbséggel, hogy a halvány vonal ott maradt, de valami iszonyú halvány vonalat képzelj el. 3 nap múlva már sokkal jobban láccott! :-))

Soma!
Igencsak biztat, hogy te is tapasztaltad a hasi fájást, és végülis ez a "diszkomfort" szó, asszem a legmegfelelőbb erre az érzésre. És hogy "be van durranva" az is igaz.
Ha este 9-ig tartott a munkád akkor tényleg jobb hogy már 7 hetesen otthon maradtál. Az én munkámban is vannak idegesítő doglok, pl. hetente eccer-kéccer 200 km-t kell utazgatnom (hol vonattal, hol autóval) megbeszélésekre. Szóval ezért szívesen otthon maradnék én is, csak azon gondolkodtam, hogy ha mexületik a baba úgyis évekig otthon leszek, tehát amig lehetséges nem kéne otthon ülni, úgyis lesz benne részem, elég.
De azért a te döntéseddel teljesen egyetértek. Pláne ha suliba jársz, így még értelmesen is töltöd az időt.
Egy kérdésem azért lenne: A fizetés 70%-át úgy számolták ki neked, hogy az 1999-es évet vették és annak az átlagfizetése az alap?

Moni! Tök jó, ha úgy érzed, hogy most összejött , nagyon nagyon drukkolok neked! És tényleg, mikor kéne, hogy megjöjjön? Teszt?

Király Kati! Hogy hogy még nem vettél tesztet? Én a helyedben azonnal rohannék a patikába!

Kata! Örülök, hogy a doki csupa jót mondott neked! És a rózsaszín nyákos valamire mit mondott? Mi volt az?

SZiasztok, Lara
Lara
 


Sziasztok!
A heten szerdan kellene megjonnie. Ha nem jon meg pentekig, akkor lehet hogy megcsinalom a tesztet penteken. De lehet, hogy csak hetfon. Ha az emelygesem nem szunik meg, azt hisyem megcsinalom a tesztet penteken. Ma mar ketszer ettem, es meg mindig nagyon emelygek. De a hasam most nem fajdogal. Mas tunetet nem erzek. Hat nem tudom. Azert izguljatok. Egyebkent mult honaprol van egy tesztem otthon, mert megvettem, de masnap megjott. :( De most babonabol hozza sem nyulok a teszthez pentekig/hetfoig.
Majd irok a fejlemenyekrol! De en ugy keszulok meg mindig, hogy szerdan megjon. Nem akarok csalodni nagyon! Igy is csalodott leszek, de ha lelkiekben rakeszulok, talan annyira nem. Egyebkent is most jovo aprilisig adtam magunknak idot!
Moni
Moni
 


Sziasztok!
Ma már harmaccor...

Lányok! Holnap megyek először dokihoz, és annyira izgulok, hogy ez már nem normális...
Eddig se voltam egy nagy nőgyógyászhoz járó, meghát ki szeret ilyen helyre menni, biztos ezért van.
Azért egy kicsit várom is, hogy megerősítsen, meg kiváncsi vagyok, hogy mit mond, de azért inkább félek...
ráadásul 13 órára kell menni és a klinikára...

Most jut eszembe! Ez egy kérdés lesz hozzátok:
Szóval ennek a dokinak van egy magánrendelője, de a kismamákat a klinikán szokta fogadni, ezért mikor időpontot kértem, az asszisztense egyből a klinikára irányitott. Namost, szerintetek, akkor most kell neki adnom pénzt, vagy ingyen vizsgálgatja a kismamákat a klinikán hivatalos munkaidőben?
Hameg ingyen csinálja a vizsgálatot, akkor neki miért éri meg itt fogadni a pácienseket, ahol nem kér pénzt, ahelyett, hogy a magánrendelőjében fogadna mindenkit és mindenkitől pénzt szedhetne?

Vagy neki ez azért éri meg, mert majdan a szülésért kap pénzt és a szülés utáni vizsgáltokért, amit már a magánrendelőjében végez???

lehet hogy túlbonyolítottam...

Szijasztok, Lara
Lara
 


Lara tobben chat-elunk, nem jossz?
Moni
Moni
 


Kati!
Most olvastam csak a dolgot! Vegyél tesztet szerintem is, és mielöbb!!! Addig is nagyon szorítunk!
Móni! Tök jó, hogy nem kell olyan sokáig várni, a dolog akkor kiderül egy héten belül... tarts ki péntekig! Süt a nap otthon?
Sziasztok!
Adri
KAdri
 


Szia, Lara!

Én adtam pénzt a dokimnak a rendes kórházi rendelésén is, merthogy eddig még csak azon voltam. Szerintem ha fix tarifája van, akkor az a kórházi rendelésekre is vonatkozik. De legegyszerűbb, ha magaddal viszed a pénzt, és a vizsgálat után megkérdezed, hogy mivel tartozol. Egyébként nekem az ultrahang vizsgálat miatt kellett a kórházba mennem hozzá, mert csak ott van ultrahang.

Kedves Adri!

Néha sütöget a nap, de inkább nem, tegnap meg esett az eső. Irígykedek a hóra! Szép lehet!

Kedves Kata!

Örülök, hogy nincs gond. Tényleg ne aggódj, most már túl vagy a rizikós időszakon. A babának is a nyugalom tesz a legjobbat!

Üdv: Krisztina
Krisztina (Krisztina)
 


Szia Krisztina!

Végülis tényleg az a legeccerűbb, ha a végén megkérdezem, hogy mivel tartozom :-))))))

Kata! Te most hány hetes vagy?

Szijasztok, Lara
Lara
 


Móni, Király Kati!

HAJRÁ!!!!

Nagyon szorítok Nektek, hogy összejöjjön a baba. Ha meg már tudjátok, ne habozzatok megosztani velünk az örömötöket, mert mindannyian nagyon kíváncsiak vagyunk rátok.
Biztos vagyok benne, hogy nemsokára csupa jó hírről meséltek nekünk.

Sziasztok!

Niki
Niki
 


Szia Lara, meg többiek!

Nem csináltam újabb tesztet, mert többen is azt ajánlották, hogy még várjak vele! Bár nagyon nehezen tűrtöztetem magam és lehet, hogy holnap reggel meg is csinálom! Örülök, hogy neked is ilyen volt az első teszt, mert akkor nekem is lehet még esélyem!

Kati! Móni! Nagyon szorítok nektek! Nem tudom, hogy bírjátok ki, hogy nem csináltok tesztet. Én biztos megőrülnék. De ha nektek így a jobb, akkor mi is kibírjuk a hét végét a hírek miatt!

Sziasztok!
HAjni

U.I.: Nem bírom megszokni a CsHajnit! Bocsi! Azért remélem meg tudtok majd külömböztetni minket!
Hajni
 


Szia Kata!
Köszönöm a segítséget 3D ultrahang ügyben, felhívjuk a kórházat, hogy lenne -e mód arra, hogy én is megnézzem így a babucit. Bár a minap voltam a mi klinikánkon és ott felvettük videóra a babát, de némileg gyakorlottabb szem kell ahhoz, hogy igazán lássak is valamit a képből. Jobb volna a másik módszer.

Friderika!
Kisfiú, vagy kislány a baba a pocakodban? Nálunk a férjem nagyon kíváncsi volt, úgyhogy mi megkérdeztük, de olyan ugri-bugrit csapott, hogy nem nagyon lehetett a lábikója közé nézni. De a doki azt mondta, valószínűleg kislány, de nem 100%. Úgyhogy továbbra is uniszex holmikat vásárolok (fehér, zöld). Ti vettetek már valamit? Tudom, hogy a babona szerint nem kellene, de engem ez nem érdekel. Sokkal jobb így begyűjteni mindent előre, nyugodtabb is vagyok, hogy apránként meglesz minden holmi, amit a védőnőm összeállított egy listán.
Nagyon jó babavárást, vigyázz a kis pocaklakódra!
Sziasztok!
Orsi
Orsi
 


Sziasztok!
Móni! A gyomorégés alaptünet, én is szorítok értetek!
K.Kati! Én azonnal csinálnék egy tesztet, bár borzasztó türelmetlen természet vagyok. Te nem?
Kati! Mikorra várod? (Bocs, új csatlakozó vagyok) Én március elejére. Tényleg ne izgulj, ezek a tünetek gyakrabban előfordulnak, mint hinnéd.
K.Adri! Te hol is laksz? Nekem idén nem hiányzik a hó. Az orvos nem engedélyezte már a sielést (márc. 2-re kiírt). Igen, eddig minden simán ment. És nálad? Fiú? Lány?
Krisztina! Hasznéld ki, hogy ha még beleférsz a ruháidba! Kicsit már most unom a terhesruhákat. Mi lesz a 40. héten?
Móni! Ne legyél mazohista! Elég, ha péntekig kibírod! Persze lésd fentebb.
Cs.Hajni! Nagyon kiváncsi vagyok az új tesztre! Én is hallottam már barátnőmtől az alig látható csíkokról. Ő azt hitte, csak hallucinálja a csíkot. (Gyönyörű az egy éves kislánya.)
Szia Orsi!Nálunk én vagyok nagyon kiváncsi, de férjem nem akarta tudni, hát nem is tudjuk. Én nem veszek szinte semmit, van néhány nem túl rég szült barátnőm, ők sokmindent adnak. Majd, ha már minden adomány megérkezett, a babakocsitól a zokniig, akkor megyek csak vásárolni.Szerintem csak bébiőrzőt kell majd vennem és matracot az ágyába. neked milyen a listád? Ha nem akarod a többieket esetleg untatni, elküldheted a címemre is. Meg persze bárki írhat oda is, örülnék neki:
bajtek.friderika@matavnet.hu

Hogy lehet chat-elni? Hogy tudok csatlakozni? Tudom, buta kérdés, de nekem sehogy nem sikerült eddig, no megelég kezdő vagyok. Előre is köszi a segítséget.
Friderika
friderika
 


Kedves Mindenki!
Majd leestem a székről az előbb, amikor bekapcsoltam a gépet és megláttam, mekkora élet van itt a topicban!!! Örülök nektek és annak, hogy ennyi mindenben segítünk egymásnak.

Én most a 11. héten tartok és nagyon remélem, hogy túl vagyok a testi és lelki kritikus szakaszon. Egyenlőre úgy tűnik.

Köszönöm a bíztató szavakat, nagyon megnyugodtam, a dokim egyszerűen szuper, ezúton is hála érte Somának. Lara, aszem te kérdezted, hogy végül is mit mondott a doki, mi volt ez a rózsaszín trutyi. Azt mondta, hogy szerinte ez attól van, hogy a méhlepény most tapad meg véglegesen és kicsit erősebben "harapta" oda magát. Egyébként tegnap reggel óta nem is volt ilyen nyunya+nagyon jól érzem magam és ettől nagyon könnyen tudok "dumcsizni" Bogyókával is. Plusz a szuper szakértő kolléganőm szerint már dudorodik is a pocakom kicsit.

Szintén Lara: a Raffai-módszerről én anno sokat keresgéltem a neten és nem találtam semmit, csak a könyv kiadóját, itt van Budapesten, náluk anno úgy 6 hete még volt néhány db a könyvből. Én egyébként januártól reményeim szerint nem fogok dolgozni és akkor elkezdem az analízist, addig egyszerűen nincs rá időm.

Moni, Király Kati ugye tudjátok, hogy nagyon szurkolunk!!!

Krisztina, Lara, várom a beszámolókat a dokilátogatásaitokról!!!

Orsi, majd mesélj, milyen volt a 3D-s ultrahang!!

Mindenkinek szép napot!!
Kata
Kata
 


Sziasztok, Lányok!

Két döbbenetes dologgal is szembe kellett néznem ma reggel: a hasam óriásit nőtt, pedig eddig nem is látszott, most meg észrevehetően dudorodik, a másik meg az, hogy nem fértem bele a normál melltartómba. Valahogy nem voltam felkészülve rá, hogy ez a "körfogat-növekedés" ilyen hirtelen történik, mindössze 2 nap alatt! (Tegnap és tegnapelőtt este sajgott is a pocakom és a melleim is.) Szóval "igazi" pocakos kismama lettem hipp-hopp. Ma megyek orvoshoz este, majd holnap beszámolok!

Friderika, lehet, hogy nem is fogok olyan sokáig beleférni a régi ruháimba! A nadrágjaim gombját máris nem tudom begombolni!

Orsi! A 3D-s ultrahangról én is szívesen olvasnám a beszámolód!

Hajni, Király Kati, Móni! Drukkolok nektek!

Lara! Mi volt a dokinál? Várjuk a beszámolód!

Mindenkinek napsugaras napot!

Krisztina
Krisztina (Krisztina)
 


Sziasztok!

Hatalmas Gratula minden próbálkozónak és minél hamarabbi pozitív eredményeket.
Én is a 12 hetes csodavárók közé tartozom, csodálkozom, hogy ilyen hirtelen gömbölyödtetek ki, vagy csak most tűnt fel a lassú változás. A mell a doki szerint a legelejétől növögethet és az én tapasztalatom szerint legjobb már most az elején krémezni mert akkor nem fáj a növekedés. Mármint a bőr nyúlása, ugyan ez a krém szuper a pocakra is és a kölök is szereti ha az apja maszírozza a hasamat. Én a MILUPA terhességi krémet használom és nagyon meg vagyok elégedve vele. A pocakom szerintem a 10. hét óta növekszik, de csak a múlt héten kellett befőttes gumival kipótolni a gatya gombjaimat. Most már a párom is látja és minden reggel beszélget is a kölökkel. Mi úgy döntöttünk, minnél hamarabb meg akarjuk tudni ki úszik odabent, így csak fele annyi néven kell átrágjuk magunkat.
Ti hogy álltok ezzel a kérdéssel?

Kriszta
Kriszta
 


Kedves Kata!

Most már tényleg túl vagy a rizikós időszakon, most már nyugodtan lazíthatsz!

Kedves Kriszta!

Becsszóra ilyen hirtelen kerekedtem ki! (Minden nap néztem magam a tükörben, hogy ne érjen váratlanul a dolog, de nincs mese, a két nap az két nap!) Igazad van, el kéne már kezdeni a krémezgetést. Mi is mielőbb szeretnénk megtudni, törperős vagy törpilla rejtőzik-e odabenn, de a múltkor is csak a 32. héten derült ki, addig nem mutatta magát az én szégyenlős kisfiam.

Üdv: Krisztina
Krisztina (Krisztina)
 


Sziasztok!
Hogy egy kicsit huzzam a ti idegeiteket is: Ma vagyok a 27. napon, a hom 36.8, es az emelyges/gyomoreges enyhult. Pocak a szokasosnal nagyobb. Teszt v.sz. penteken.
Es csak hetfon tudok rola irni. :(
Nevek: Most en nagyon nagy gondban vagyok, mert egyetlen egy lany nev se es fiu nev se tetszik.
3D UH: Orsi engem is erdekelne, bar gyanitom nem lesz ra lehetosegem, hogy eljek is vele, mert itt Sz.helyen biztos hogy nincs. Itt meg a rendes UH-val is sporolnak, en amikor a Martinnal voltam kismama EGYSZER voltam csak UH-n, a 18. heten!! Most szeretnem ha megneznenek 18. het elott is egyszer,es utana ketszer. Abbol az egyiket a szules elott. Mert nem szeretnem ha a koldokzsinor ra lenne tekeredve a nyakara, es ugy kezdenek szulni... Ja es persze a nemet mindenkeppen szeretnenk megtudni!
Moni
Moni
 


Móni, ez nagyon biztató! Hány napos szokott lenni a ciklusod?

Drukkolunk, bár fogalmam sincs, hogy fogjuk itt kibírni hétfőig!!!! Azonnal írj, ahogy kiderül valami!!!!!

Üdv: Krisztina
Krisztina (Krisztina)
 


Szija lányok!

Voltam dokinál ma, illetvehát vele mégsem találkoztam, mert azonnal elküldtek UH-ra.
Rendes UH-val és hüvelyi UH-val is megnéztek, és azt mondta az orvos, hogy még nem látszik semmi, valószinű még nagyon fiatal a terhesség. De valami "E"-betűsre azt mondta, hogy 17 mm-esre van megvastagodva (és ennek nagyon örült és kiabált, hogy WOUW! - nemtom mijé - ), és talált benne valami 3,6 x 4,2 mm-es felszakadást, szóval azt mondta, hogy ez valószinű méhen belüli terhesség csak még nagyon kicsi.
Úgyhogy egy hét múlva futok még egy kört.
Tudja valaki, hogy az az E-betűs valami az micsoda ami meg van vastagodva? Én a méh belsejére gondolok...

Szijasztok, Lara
Lara
 


Lara!

Ezekszerint nem volt nőgyógyászati vizsgálat és rákszűrés se?

Az E-betűs valami szerintem a méhnyálkahártya lehet, az vastagszik meg fogamzás előtt, hogy bele tudjon ágyazódni a megtermékenyített petesejt.

Üdv: Krisztina
Krisztina (Krisztina)
 


Krisztina!

Nem volt nőgyógyászati vizsgálat, mert nem talált semmit az UH-t kezelő doki.
Az E betűsnél szerintem is erről lehet szó, csak nem értem miért örült ennek ennyire...
Viszgáltra és újabb UH-ra jövő hétre vagyok behivva megint.

Szija, Lara
Lara
 


Sziasztok!
Minden próbálkozónak hajrázok.
Most már méginkább sajnálom, hogy nem tudjuk a gyerek nemét. Én ugyanis voltam genetikai vizsgálaton (hasbaszúrós) és ott persze megállapították a nemét is. De ennek is van elõnye, ha nem tudom: mégegyszer annyi nevet lehet nézegetni, mint ha tudnám.
Friderika
friderika
 

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?