Új privát üzeneted érkezett!

Ha Ti is megtapasztaltátok a koraszülés élményét/borzalmát, úgy írjatok.Ha netán most csöppentetek bele, kérdezzetek. Azt hiszem sok mindenben tudnék segíteni, vagy éppen Ti nekem.
Tünde
 


Szia Tünde!

Most vagyok 37 hetes terhes de a baba csak 35 hetesnek felel meg. Ha most beindulna a szülés (ami lehetséges) akkor azt mondták, hogy koraszülött lesz a baba mert 37 hetesnek pici. Nem tudom mivel jár ha egy baba koraszülött lesz, mert a kislányom aki most 19 hónapos 3500 gramm és 52 cm hosszú volt. Eléggé megijedtem amikor azt mondták, hogy ez a baba picike lesz.
Ha tudnál erről írni akkor szívesen olvasnám.
Üdv. Renáta
Névtelen
 


Szia Renáta!

Az egyik kislányom koraszülött volt. Egy hónappal korábban született, s a súlya 2900 g lett. A gyermekeim, mint 3300-3550 g között mozogtak. (Négy gyermekem van)
Azt javaslom ne aggódj a súly miatt, hanem pihenj sokat, hogy minél késöbb szülessen meg a kis pocaklakó. Ilyenkor nagyon sokat fejlődnek, s hamar behozzák a lemaradást. Ha a baba egészséges a kis súly nem probléma, csak más baj ne legyen. Szerintem ne aggódj, vannak hetek amikor fáradtabbak, kimerültebbek vagyunk, s akkor a kicsink sem olyan ütemben fejlődik ahogy a nagykönyvben meg van írva. Aztán az is lehet, hogy elszámolták a heteket. Az ultrahangon pedig többször tapasztaltam, hogy az általuk megadott súly nem pontos. A fejméretekből számítanak egy becsült súlyt. A harmadik lányomra szülés előtt 2800 g-ot mondtak, s 3350 g-al született a következő napon!
Fel a fejjel. :))

szia, Klári
Klári
 

 
 

Sziasztok!

Ugyan a koraszülést megúsztam, de ikreim értelemszerűen(?) kis súlyúak voltak, 37. hetet betöltve születtek 2250 és 2600g-al. A kis súly önmagában még szerintem sem egy nagy gond, ha egyébként a tüdeje stb. kellően fejlett.
És a másik, amiért írok. Nemrégiben ért egy élmény, amit akkor úgy éreztem muszáj megosztanom a világgal. Fiam iskolájában találkoztam egyik osztálytársa anyukájával és kistestvérével. (az egyik megrázó dolog pont ez volt, hogy itt a kézzelfogható közelemben)
A baba fura volt, mert nagyon picinek tűnt, mint egy újszülött, viszont hozta kézben az anyuka, és a viselkedése is nagyobb babára vallott. És aztán kiderült az oka:

700 g-al született!

És ott volt, élt, létezett. Nem tudom, hányadik hétre,miért stb. csak hogy a dokik szerint is hatalmas csoda volt, hogy túlélte a kislány. Nagyon nagy küzdő. Három hónapig volt bent a kórházban, amikor láttam közel 5 hónapos volt, 3200 g.
Néha olvas ilyesmit az ember (a minap épp 340g-os babáról írt valamelyik újság), dehát az messze van, ki tudja igaz-e. Ez viszont tuti dolog volt, láttam a babát, és a mamája mondta a többit. Szerintem fantasztikus dolog.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Sziasztok,
egy még "személyesebb" dolog:
én anno hét és fél hónapra születtem, 2300 gr-mal és 44 cm-rel. A koraszülés miatt anyukám nem tudott szoptatni, nem volt teje, és akkor még csak három hónapig adtak tejet az anyukáknak, utána tápszerezniük kellett a gyereket. Velem szerencsére minden rendben volt, egy napra a biztonság kedvéért beraktak inkubátorba, a kórházból két kilósan jöttem haza. (Anyu mindig mondja, akkora voltam mint egy kétkilós kenyér).
Soha semmi komoly bajom nem volt, persze megkaptam az összes gyermekbetegséget, de ez minden.
Mivel ilyen korán a koromhoz képest viszonylag nagy súllyal születtem, ha időre születek, valszeg nagy súlyú lettem volna. A hugom időre 3800 gr-mal született. A gyerkőceim meg nagyok (a fiam 4220gr volt, a lányom 3900).
Bocsi a kitérőért
üdv mindenkinek
Zsóka
zs?ka
 


Szia Renáta!
Klárinak igaza van, szerintem a Te esetedben nem lesz semmi baj, ha éppen már meg is születne a Kicsi.A tüdeje már biztosan érett, akár 35, akár 37 hetes, és ez egyfontos dolog.A súlya majdnem hogy lényegtelen, hiszen hogy 2300g vagy éppen 2990 g, szinte mindegy. Majd megnő ideki!
23 évesen szültem első gyermekem, és akkor még nem foglalkoztam ilyesmivel, eszembe se jutott hogy koraszülés is létezik.Még amikor /32 hetesen/egy kicsi barnás folyásom lett, vártam egy napot mire szólni mertem valakinek.Már tudom hogy ez akkor hiba volt, hiszen akkor még lehet hogy vissza lehetett volna tartani a szülést.Szóval amikor beértünk a kórházba, már 4 ujjnyira ki voltam tágulva, még a beöntést is megúsztam, rögtön vittek a szülőszobára, majd a császármetszés mellett döntött az orvosom./oka: faros fekvésű korababa, nehogy megnyomódjon a feje/ Egyébként még ekkor sem fogtam fel hogy éretlen lehet a babám. Szerencsére a kisfiam a korának megfelelő súlyú volt,2200g, és nem kellett lélegeztetni sem.
Második terhességemnél már nagyon vigyáztam, figyeltem minden jelre, rettegtem a koraszüléstől.Amikor betöltöttem a 32 hetet megnyugodtam, ettől kezdve már nagy baj nem lehet.Kislányom 38 hetesen született, természetes úton.
Még szoptattam, semmi szokatlan dolgot nem vettem észre, csak hogy megint nem férek bele a nadrágomba.14 hetes terhes voltam.Bíztam benne hogy megint nem lesz semmi baj, de sajnos nem így lett. Az első csepp vérnél /amit normális esetben észre sem vettem volna/ rohantunk a kórházba. Ekkor 28 hetes voltam, és rettenetesen féltem. Mondogattam is a babámnak hogy várjon még, de Ő jönni akart.1200g-os volt, kis pálcika emberke.
A tüdeje éretlen volt, nagyon nehezen reagált a kezelésekre, de a végén csak megemberelte Magát.10 hetesen 2500g-al jöttünk haza. Most 20 hónapos, 9kg körüli súlyú, még mindig imád szopizni, és a három gyermekem közül Ő a leghuncutabb.Kell ennél több Róla?
Bocs hogy ilyen hosszúra sikeredett, de így teljes a történetünk.
Amíg kórházban volt a kisfiam, felkerestem egy anyukát, akiről tudtam hogy hasonló babája volt, és amikor láttam a kislányát, az bátorított egy kicsit.Ezért gondolom hátha én is egy kis kapaszkodót jelenthetek valakinek.

Kedves Ildi!

Jó lenne tudni hogy hány hetesen született az a 700 g-os baba. Huszon.. vagy harminc..hétre?
Hallottam én is arról a 340 g-os babáról.Az egy dolog hogy most él, de hogy mik a kilátásai a későbbiekben, arról nem mondtak semmit.Meddig és mennyi oxigént kapott, károsodott-e valamelyik szerve.Erről nem nyilatkoztak, milyen áron tudták életben tartani.Ez most lehet hogy kegyetlenül hangzik tőlem, de sajnos ez az igazság.
Tünde
 


Sziasztok!

Tündi, nem semmi, amin átmentél, nagyon nehéz lehetett. Amikor én az ikrekkel megtudtam, hogy ikrek, rettegtem, hogy ennek koraszülés lehet az eredménye, valahogy úgy lehetek, mint sokan, keveset tudunk róla, és főleg azt, hogy nagyok a kockázatok, a sérülési (maradandó) lehetőségek.
Nem tudom azt a babát, ha összefutunk esetleg rákérdezek, bár nem nagyon szoktunk összefutni (az én fiam az egyik utolsónak hazajövő gyermek). Viszont arra még emlékszem, hogy 32 cm hosszú volt, ez neked talán ad valami támpontot a korára.
Igen, a 340g-os babával kapcsolatban nekem is ilyen érzéseim vannak. Sőt én nem tudom a nagyobbaknál, így eme 700g-osnál is milyenek az esélyek.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Kedves Tünde és minden hozzászóló!

Köszönöm a biztatást nagyon jól esett. Tegnap voltam orvosnál és azt mondta a baba súlya most olyan 2400-2500 gramm 37 hetes papíron de UH szerint 35 hetes. Azt is mondta az orvosom, hogy ő úgy látja, hogy egy hét és megszületik a kicsi. Mostmár nem is félek annyira, hisz úgy voltam vele, hogy a 2500 grammot elérje akkor nem lehet baj. De látom kisebb babák is szépen "túlélték" a pici súlyt. Minden esetre be fogok számolni róla, hogy mikor és mennyi súllyal született a pici és majd kiderül, hogy mennyit "tévedtek" és ilyeszgettek az orvosok.
Köszönöm a biztatást, majd jelentkezem.
Üdv.Renáta
Névtelen
 


Sziasztok!

Tegnap volt a Reality Tv-n egy császáros szülés. Nem mondom el, mi miatt, nehogy megijedjetek. Lényeg az, hogy ketten voltak ikrek, és szülés elõtt 11 héttel császározták a mamát.
Az egyik baba pont egy kiló volt, a másik 800 v. 850 gr. Nagyon pindurik voltak, de megmaradtak, és ez a lényeg. Lehet, hogy lesz még róluk szó, mert azzal fejezték be az adást, hogy nyomon követik majd a fejlõdésüket. Úgyhogy fel a fejjel, minden rendben lesz.

Niki
niki
 


Renata,

regen irtal, csak nem??? Ha erre jarsz, irj feltetlen, izgulunk erted!

Faline
Faline
 


Szia Faline!

Itt állok 39 hetesen a baba olyan 2800 gramm körül van, két hete azt mondták, hogy biztos azon a héten megszülök, most hétfõn azt mondták, hogy "perceim" vannak hátra bármikor beindul a szülés és itt állok péntek délután és semmi. Se fájás, se haskeményedés, már az izgalomtól nem tudok aludni, hogy mikor indul már be végre. Jövõhét szombatra vagyok kiírva, lehet, hogy addig kihúzom? Pedig annyira nem bánnám ha már szülnék, a 2500 grammot már elérte a kicsi súlya és ennél rosszabb nincs amikor azt mondják, hogy bármikor szülhetsz (a méhszáj felpuhult) és semmi. Volt már közületek olyan valaki akinek úgy indult be a szülés, hogy nem volt elõjele?

Tudom ez már nem ehhez a témához kapcsolódik, de nem igazán tudom, hogy hol lehet ezt megbeszélni. Ami a szülés elõtt van rovatba kellene, de az áttért egy kicsit más témára. Ezért bocs, hogy itt kérdezek ilyet, várom a válaszotokat.
Köszi: Renáta
Névtelen
 


Renáta!

A barátnõm volt úgy, ahogy Te. Megjósolta neki a doki, hogy márpedig aznap (két héttel a szülés elõtt ) tuti, hogy szülni fog. Bennt is tartotta a kórházban. Persze reggel hazamehetett, sehol sem volt a lurkó még. Aztán a kiírt idõponthoz képest egy héttel túlhordta Benedeket, és teljesen hirtelen indult be a szülése. Beértek a kórházba, és három óra múlva a kezében volt a Manó. Szerencséje volt, mert gyorsan tágult, és könnyû szülése volt.
Ne aggódj, jön õ, ha kedve tartja. Valahol hallottam, hogy úgy még nem volt, hogy bennt maradt volna. Szóval ne idegesítsd magad, próbálj megnyugodni, és aludj nagyokat addig is. Utána úgyis a baba körül fogsz sündörögni, nem lesz idõd pihenni.

Üdv:
Niki
Niki
 


Szia Renata,

de jo, hogy meg itt vagy Kép Nyugodj meg, nincs semmi gond! Sokakat riogatnak ilyennel, aztan ugy "jarnak", mint Niki baratnoje. A baba tenyleg tudja, mikor akar jonni... Es te is tudni fogod, mikor van itt az ideje.

Mit mondott az orvosod, miert ilyen pici a baba? Melyik korhazban fogsz szulni?

Irj!

Faline
Faline
 


Szia Renáta!

Azt hiszem lassan megnyugodhatsz, minden jel szerint egy érett, elegendõ súlyú baba van a pocidban, ha egyáltalán még ott van.
A szülésrõl: az elsõ babámmal a méhszáj végig tök zárva volt, jóslófájás semmi (dokim rutinszerûen mindenkinek felír magnéziumot, lehet,hogy én az átlagnál becsületesebb gyógyszer és vitaminszedésemnek is eredménye volt fenti). Szóval a kiírt nap elõtti 2 hétben doki szabin. 39. heti vizsgálatra bementem, nagy nehezen találtam egy dokinõt aki megvizsgált a dokim helyett. Mondá õ: tudni szeretné, hogy mehet-e nyugodtan hétvégén akárhova? (péntek volt). Majd pedig: megfogja várni a dokiját tuti.
Erre kedden hajnalban burokrepedés, délig még viháncoltam, semmi fájás. Aztán kaptam méhszájérlelõt meg késõbb oxitocint, estére megvolt a fiam. Vasárnap mentünk haza, a doki meg hétfõn jött vissza a szabijáról...
Az ikrekkel ugyanez: hajnalban nyákdugó távozott, enyhe fájásaim voltak. Bent voltam, mivel ikresként 36. héttõl muszáj volt. Mondom az ügyeletes osztályosorvosnak a dolgot,m ire õ: á, maga itt még nem fog szülni (én voltam tán a legvirgoncabb az egész bandában). Reggelizzen nyugodtan.
Mire megedtem a reggelit, burokrepedés. Ez mondjuk császár volt a fekvés miatt.

Szóval minden elõjel nélkül is indulhat a szülés, és persze fordítva is, van akinek hetekkel elõbb elmegy a nyákdugó, tele van josló avagy igazi fájásokkal és csak hetekkel késõbb szül.

Az UH-s súly meg tényleg nem mérvadó, a hosszok, fejméret alapján számolnak, ettõl még a baba lehet sovány és kövér is, amivel jócskán eltérhet bármely irányban az elõjelzett-tõl.
Aztán kérjük a beszámolót ha idekint lesz!!!
Ildi
Pethes Ildikó
 


Szia, Renáta!

Nálam is elõjelek nélkül indult meg a szülés, a 38. hetet épp betöltöttem, és egyik hajnalban elment a magzatvíz, aztán délután fél háromra meglett Olivér. Semmi nem jelezte elõre, a CTG sem!

Kitartás, és drukkolunk!

Üdv: Krisztina
krisztina (krisztina)
 


Sziasztok!

Még mindig itt vagyok, egyben a babámmal és most abba reménykedhetek, hogy 3 napig nem is lesz meg mert a dokim továbbképzésre ment. Úgyhogy remélem jósló fájások sem lesznek addig. Most azt mondták olyan 3000 grammos a baba. Hát kíváncsi leszek, hogy mekkora lesz. Egyszer azzal riogatnak hogy koraszülött lesz, aztán azzal, hogy pici, nem tudom még mit fognak mondani. Remélem ezt a 3 napot még kibírja és nem fog világra jönni.
Igérem, hogy amikor hazajövün azonnal írok.
Köszönöm, hogy szorítotok értem.
Üdv.Renáta
Névtelen
 


Kedves Renata!

Ha ilyen riogatos a doki, nem is baj, ha messze van ;)))))))

Latod, nincs semmi gond!!! A 3 kilo teljesen normalis meret, ne izgulj! Szerintem nagyon sokan vagyunk, akik ennyivel szulettunk, aztan milyen szep nagyra megnottunk Kép

A babacska szolni fog, ha jonni akar, de ha lehet, hadd nojjon es hizzon meg odabent.

Varjuk a jelentkezesed es drukkolunk nektek!

Faline
Faline
 


Kedves Renata!

Mi ujsag veletek? Jo volna hallani rolad.

Szeretettel
Hajnalka
napocska (napocska)
 


Sziasztok!

Végre itthon vagyunk. A babám nem lett se koraszülött se kissúllyú mint ahogy jósólták.
Kisfiú, 3400 gramm, 50 cm és egy héttel késõbb született meg a kiírásnál. Úgyhogy feleslegesen ilyezgettek annyit. Epidurállal szültem (talán másképp ki se bírtam volna). Köszönöm az érdeklõdéseteket bevallom jól esett.
Mindenkit puszilunk: Renáta
Névtelen
 


Renata,

ugye mondtam? Kép (Az orvosokra most inkabb nem mondok semmit...)

Meselj a picirol!!! Hogy vagytok, milyen a napirendetek, minden oke-e, stbstb.

Es kerunk kepet! Kép

Es sok-sok szeretettel gratulalok!

Faline

P.s.: Biztos voltal abban, hogy akkor fogant meg, amikor a doki mondta?
Faline
 


Renáta!
Gratulálok, és nagyon-nagyon sok örömöt kivánok!
Zsolt
Zsolt
 


Kedves Renata!

Gartulalok kicsi fiadhoz. Hogy vagytok? Kicsi lanyod hogy fogadta testverkejet?.

Minden jot nektek, Jo egeszseget es nagyon sok boldogsagot az egesz csaladnak.

Hajnalka
napocska (napocska)
 


Kedves Renáta !

És is gratulálok a kisfiadhoz. Nagyon jó egészséget, jó sok tejcit, nagyon sok boldogságot kívánok az egész családodnak.

Szia

Szilvy
Szilvy
 


Kedves Renáta!

ÉN is csatlakozom a gratulálók sorához. De jó Neked, már Én is nagyon várom a picit, csak az a kiírás szerint még három hét. Sok boldogságot, és jó egészséget kívánok Nektek.

Szióka

Magdi
gallainemagdi (gallainema
 


Sziasztok !
Van valaki akit mostanában érdekelne a téma. Én 32. hetesen majdnem megszültem, de szerencsére visszafogták. Most 35. hetes vagyok, kíváncsi lennék jár-e valaki hasonló cipoben.
Évi
Évi (Évi)
 


Szia Évi!
Én igaz már nem járok de jártam ebben a cipőben,mert a nagyobik fiam 30 hétre születet.
Perceken mulot ay élete ay orvos ayt mondta ha 10 percel késöbb érünk be akkor a leszakadt placenta miatt megfuladt volna.Mondtam is a családnak ha ez az első terheségemnél tőrténik a baba megfuladt volna. Mert nem fájt semmim csak rossy éryésre ébredtemhajnalban.Anyira nem iygultam,hogy gyalog indultam a hugomal a korházba . Szerencsére ott letem a vizsgálo székben rosszul és toltak is a mütöbe.A fiam életét nekik köszönhetem.
Szilvi
Névtelen
 


Szia Évi!

Akkor kitartás még legalább két hétig bird ki és tartsd vissza magad.

Nekem a második terhességem indult be a 36. héten.
megpróbálták leállítani, de nem sikerült, úgyhogy megszültem. Utolag visszagondolva inkább engedték volna mint ellene dolgoztak. Mondjuk nálad más. A tied nagyon korán volt. Jobb ha bennt érlelodik még.

Kisfiú lett 47 cm 2750g. A vércukra volt rossz a szülés miatt és nagyon besárgult, valamint a légzése egy kis oxigént kellett kapnia.
Ma már egy éves teljesen egészséges és senki nem láttná meg rajta, hogy elöbb született sot a bátyán is túltesz.

KITARTÁS

szia bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Sziasztok !
Köszönöm a biztatást, nagyon jól esik. Nagyon gyorsan történtek a dolgok, én eloször azt hittem, hogy felfáztam, nem gondoltam, hogy a 32. héten ebbol még szülés lehet. Addig semmi problémám nem volt!!!! Az volt a szerencsém, hogy a férjem itthon volt mert biztos egész délután szenvedtem volna, így meg 2 órán belül kórházban voltam. Mindenesetre örülök, hogy benn maradt, az dokim is azt mondta a múlt heti ellenorzésen, hogy csak a 37. hétig bírjam ki, aztán nem lehet baj. Próbálom. Számolom a napokat, és boldog vagyok annak is, hogy már több mint 3 héttel tovább a pocimban maradt.
Évi
Évi (Évi)
 


Sziasztok, Lányok!

Évi, te már boldog anyuka vagy, még egyszer gratulálok! Most rajtam a sor, én izgulok itt 31 hetesen, nehogy koraszülésem legyen. Talán még emlékeztek rá, hogy nálam méhsüllyedést diagnosztizált az orvos a 4. hónap tájékán, ennek következtében eltiltott a fizikai aktivitástól (bár nem kell szigorúan ágyban feküdnöm, de sokat kell pihennem), a múlt heti (30. hét) vizsgálatkor pedig kijelentette, hogy nagyon lent van már a baba, a feje már beilleszkedett a medencémbe, és kímélnem kell magam. Azóta nagyon izgulok, nehogy elõbb szülessen meg, szinte minden lépésnél érzem, ahogy nyom egészen alul, és fájdalmatlan méhösszehúzódásaim is gyakran vannak (ezekre Magnéziumot szedek). Tudna valaki segíteni nekem abban, mirõl lehet korán felismerni a kezdõdõ koraszülést, mikor kell orvoshoz fordulni? Elõre is köszönöm a válaszokat, és légyszi drukkoljatok, hogy bent maradjon az én kismanóm még legalább 6 hétig!

Üdv: Krisztina
krisztina (krisztina)
 


Krisztina!

Talan kerd meg a babadat, hogy ne szulessen meg hamarabb!
A kapcsolatanalizisen Raffai doktor segitsegevel talan menni fog.

Felre ne ertjs, nem ironiabol irom, tenyleg komolyan gondolom.
Névtelen
 


Kedves Krisztina!

Én nem vettem észre semmit, egyik pillanatról a másikra fájni kezdett a hasam.
Nekem a magnézium bevált, és mellett NO-SPA-t is szedtem. És tényleg feküdni kell rengeteget. Ha ülsz, állsz a baba nyomja az izmokat, ha feküdsz, úgy ezeket tehermentesíted.

Tényleg vigyázz nagyon, mert bár már életképesek a babák ebben a korban, de én a koraszülöttön láttam ilyen csöppségeket. Hetekig kórház, nem kívánom senkinek.

Ne izgulj, és feküdj sokat! Vigyázz magatokra!

Évi
Évi (Évi)
 


Krisztina!

Névtelennel egyetértek, a végére írt mondatával együtt.
Egyébként a magnézium a legjobb amit tehetsz, nem tudom milyet kaptál, a recept nélküli Magne B6nál sokkal "erõsebbek" is vannak. Meg a Pipolphen drazsét szokták még felírni a dokik (én allergiára kaptam, nem is tudtam, hogy ilyen, összvissz 2 szemet szedtem. Aztán most mikor a nõvérem lett allergiás az utolsó hetekben, meséltem neki hátha neki is beválik. A bõrgyógyitól kapott is, a nõgyógyász meg jót nevetett rajta, hogy meg akar már szülni, közben meg azt szedi) Találkoztam kórházban anyukával, akinél a 28. héten beindult a szülés(fertõzése volt), gyorsan átvitték a SOTE I-re azzal, hogy könnyebben szállítható a baba, amíg benne van, PIC-en legyen utána. Ott viszont sikerült megfogni a dolgot, és még 4 további hétig bent tartották neki a babát (pedig vagy 3 ujjnyira egyfolytában nyitva volt!) És amit õ is kapott ott az a Magnézium volt elsõsorban.
Amíg a doki azt mondja, a méhszájad zárva van, addig azért nem kell kétségbe esni, gondolom a félelmet, izgalmat is megérzi a baba.
(én se kívánom a koraszülést senkinek, én is találkoztam ilyen gyerekekkel, mamákkal. De azért talán bátorító a tudat, hogy azért ekkor már elég jó az esélyük, s mint meséltem, láttam egy 700 g-al született babát is)
Ildi
Pethes Ildikó
 


Kedves Lányok!

Köszönöm szépen a tanácsokat! Raffaival már beszéltem ezekrõl a dolgokról a legutóbbi órán. Azt mondta, hogy a baba együtt fog mûködni velem, rajta nem fog múlni, ha pedig a méhszáj kezdene kinyílni, úgy azt a foglalkozáson észre fogom venni, és vissza tudom majd zárni. Csakhogy nem tudom, milyen gyorsan nyílik meg a méhszáj, én hetente csak egyszer járok Raffaihoz, a nõgyógyászhoz meg csak 4 hetente, mi van, ha közben történik valami?

Amit riasztónak érzek, az az, hogy már a hüvelyem felsõ végén meg a végbelemnél érzem néha, hogy mocorog a pici, és ilyet a fiamnál nem éreztem. Tegnap éjjel a hasam is szúrkált egy kicsit, de a könyv szerint ez a méhfelfüggesztõ szalagok nyúlásától is lehet, és lehet teljesen ártalmatlan is.

Egyébként Béres Magnézium B6-ot szedek, de a dokim írt fel magnézium citrát port is, ami állítólag ennél több magnéziumot tartalmaz.

Évi, köszi szépen az infot, remélem, azért én is megúszom valahogy, és sikerül kihúzni még ezt a pár hetet!

Lányok, szerintetek általános, hogy az ember a második terhességénél jobban aggódik, vagy csak én bolondultam meg teljesen? A férjem szerint nem szabadna ennyit foglalkoznom a témával...

Üdv: Krisztina
krisztina (krisztina)
 


Krisztina!

Azt hiszem, második várandósságnak (a minap felhívták rá a figyelmem, mennyi sokkal szebb szavunk van erre, és hogy a terhesség szó a szocializmus terméke volt, egyébként pl. Erdélyben a "jövõje van" kifejezést használják, szóval van benne valami szerintem is) az ember egy kicsit úgy fut neki, hogy "á, én már mindent tudok, ismerem ezt a dolgot", aztán rájön, hogy minden várandósság más és más, esetleg más jellegû problémák adódnak. Illetve ami még lehet, hogy idõközben rengeteg irodalmat olvas az ember, sok mindenrõl hall, amirõl elsõre még nem.
Viszont újfent azt mondom, próbálj meg kevésbé aggódni, mert megérzi a baba is (még Raffai nélküli esetekben is), és nem tudom, hogy kezeli.

A magnézium port ismerem, jó kis savanyú és egy mokkáskanállal kell vízbe tenni? (és talán 3-szor naponta). Ezek (ez is, meg van a pezsgõtablettás (receptes, nem a sima bolti) is ) lényegesen több magnéziumot tartalmaznak, szerintem válaszd ezt a Béres helyett, ártani nem árt, viszont nem jársz úgy, hogy mi lett volna ha.
Mint másutt meséltem, nekem soha semmi joslófájásom nem volt, csak eleve adta a doki, utáltam az ízét (másodiknál pezsgõtablettásat kaptam, azt még jobban utáltam), és nem tudom, de az, hogy sose voltak joflófájásaim az mennyiben ennek köszönhetõ.
Azért szerintem ha a doki a standard 4 hetes ellenõrzést javasolta vizsgálat után, akkor azért talán nincs annyira vész, ha az lenne, szerintem sûrûbben nézne, avagy befektetne.
Az, hogy ott lennt van a baba és ott érzed a mozgását, azt te is tudod, hogy a méh süllyedésétõl van (ezzel kapcsolatban rémes volt, amit a babanetes doki írt, a te dokid a pihenésen kívül miket mondott róla? értem ez alatt, hogy ténylegesen milyen esélyeket ad, illetve mi lesz vele szülés után?). A méhszájat kell zárva tartani meg a fájástevékenységet kontrollálni, szerintem ennél többet ilyen szempontból nem tehetsz. Az úgy meginduló szülés, ami vérzéssel, burokrepedéssel indul, az olyan, hogy úgyse veszed elõbb észre, és akkor már valószínû mindenképp szülés van belõle.
És legjobban te magad fogod megérezni, ha bármi van, nem kell hozzá se Raffai, se nõgyógyász, észre fogod venni. (azt is meséltem tán, hogy mikor az ikrek születtek és éjjel elment a nyákdugó, az ügyeletes osztályos orvos (egyébként jó doki), úgy vélte, én még egy darabig nem szülök. De én már tudtam. és nekem lett igazam.)

Raffaival próbáltátok a fokozott félelmed, aggodalmad tudatalatti okait feltárni? Szokásos "laikusságommal" "elvárnám" tõle, hogy segítsen ennek a problémának a "megoldásában"!

Egyébként pedig a net, ez a topic is, azért van, hogy ezeket a gondokat megtárgyaljuk, és kibeszéljük magunkból, én hiszem, hogy ha konkrét segítséget nem is tudunk adni avagy kapni, nagyon nagy segítség tud lenni. Úgyhogy csak bátran!

ILdi

u.i:kicsit félelemmel írok neked, a másik topicos vita mennyire marad meg az emberben a másikról alkotott véleményét illetõen (magyarul marad-e harag a másik iránt, és ezért a másik további szövegei mennyire olvashatóak elfogultság nélkül)?
Pethes Ildikó
 


Kedves Ildi!

Nagyon szépen köszönöm a kedves soraidat! A másik topicbeli vita után nem maradt bennem harag, hová is lenne a világ, ha elutasítanánk mindenkit, aki valamiben más véleményen van, mint mi?

Igazad van, át fogok állni a magnézium porra, csak tudod, én se szeretem annyira, a tablettát annyival egyszerûbb volt lenyelni, és nem kezdett el émelyegni tõle a gyomrom...

Egyébként teljesen úgy történt velem, ahogy leírtad, hogy beleástam magam az irodalomba, és olyan hajmeresztõ esetekrõl és különféle lehetséges komplikációkról olvastam, amikrõl az elõzõ babámnál fogalmam se volt.

A terhesség szót én se szeretem, nem szívesen használom, én a várandós vagy babaváró szavakat szoktam helyette használni, bár mea culpa az elõzõ hozzászólásomban tényleg ezt írtam le automatikusan.

Tényleg, Ildi, meddig kell szedni a magnéziumot? Végig?

Egyébként jó, amit mondasz, hogy fel kéne tárni a félelmeim okát - ha belegondolok, lehet, hogy saját magzati koromból ered, ugyanis anyukám elvesztette elsõ magzatát 6 hónaposan, a nõvéremmel meg mind a 9 hónapot végig kellett feküdnie (aztán velem már csak az 5. hónaptól kellett feküdnie, de biztos végigizgulta az egészet, és állítólag az anyuka félelmeit átveszi a magzat is, és késõbb az õ terhességénél is elõjöhet akkor is, ha egészségileg egyébként nem indokolná semmi).

Jó hallani, hogy megérzi azt az ember lánya, ha gond van, próbálom magamba sulykolni, de sajnos még mindig gyakran felmerül bennem, hogy mi van, ha mégse...

Köszi még egyszer, hogy "meghallgattatok", és köszönöm a segítséget - tényleg sokat jelentett nekem!!!

Üdv: Krisztina
krisztina (krisztina)
 


Krisztina!

Szerintem a magnéziumot úgy a 37. hétig érdemes szedni. Utána már nem koraszülés, ha szül valaki. Anno nekem a doki elfelejtette mondani, hogy hagyjam abba, én meg kis szorgalmas voltam, mindent beszedtem amit felírt. A nõvérem ugyanezen dokinál állandóan panaszkodott, hogy nem esik jól neki beszedni a magnéziumot, vasat (stb), és neki 37. hétnél mondta, hogy már nem kell a magnézium. Én Bálintot úgy szültem, hogy még elõzõ nap is szedtem (4 nappal a kiírt dátum elõtt született). Burokrepedés volt, és még órákkal késõbb is az volt a helyzet, hogy abszolút semmi fájásom nem volt, még gyenge sem (és josló se soha). Amióta "okosabb" vagyok, azóta meggyõzõdésem, hogy ebben benne kellett legyen a magnézium hatásának is. (az ikrekkel a 36. héten abbahagytam, akkor kellett befeküdnöm, és ott nem adták automatikusan én meg akkor nem szedtem (mondjuk a dokim a bentfekvés 6. napján látott elõszõr...) Velük a szülés megindulásakor legalább enyhe fájásaim voltak, meg magamtól tágultam, és beindult volna talán a dolog beavatkozások nélkül (kétujjnyinál nem voltam tovább, mivel eleve császár volt). Ja, az elsõnél méhszáj érlelõt kaptam (zselé rákenve), attól indult el a dolog, majd oxitocynt.) Lehet, hogy ezt mind megspórolhattam volna?

Egyébként ha gondolkodom egy negyedik babán, hát nekem is eszembe jut, mennyi mindentõl aggódnék, már így eleve számítgató vagyok, nem csak a konkrét, mi lenne annyian szempontból, hanem a várandósság (én is állandóan terhességet akarok írni, aztán gyorsan backspace) és a szülés tekintetében .

És mégegy: nõvérem volt olyan, hogy állandóan mindenkit ilyesztgetett, hogy megszül, meghogy ekkor és ekkor lenne jó szülni, mert akkor ér rá (kb. 35. hétre esett az az idõpont). Erre aztán szépen a 39. hétre szült, ez volt a "leghosszabb" másállapota, az elsõ két gyereke kb. 2 héttel jött kiírás elõtt. És az utolsó napokban-hetekben tényleg állandó ügyeletben állt a család, de mégse volt semmi.

Örülök, ha sikerül segítenem, komolyan, nagyon klassz érzés.

Ildi
Pethes Ildikó
 


Jesszusom. Ijedni az pontos jé én meg leírtam ly-nal. Bocs.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Krisztina!

Azt nem írtam le, hogy amint feküdtem a szüloszobán a magnézium infúzióval a kezemben, folyamatosan azt mondogattam a fiamnak, hogy még se o, se én nem vagyunk felkészülve, pici még, maradjon benn. Nem tudom, hogy mennyire volt rá ez hatással, de én biztos voltam akkor benne, hogy a magnézium mellett ez is segített. Szófogadó volt, benn maradt.
Amúgy igazat adok Ildinek, ha 4 hét múlva hívott vissza a doki, nagy baj nem lehet.
És tedd le a könyveket, csak felidegesítik az embert!
Én egy bizonyos Magnesium Citrici nevu tablettát szedtem 3x2 naponta. Jobb mint a por, mégis csak tabletta.
Türelem, kitartás, nem lesz semmi baj.

Évi
Évi (Évi)
 


Kedves Ildi!

Tényleg sokat segítettél, most nagyon boldog vagyok, mert a tanácsodra visszatértem a magnézium porhoz, és már estére sokkal jobban voltam, "beszéltem" Dominikkal is, hogy menjen picit feljebb (ahogy Évi is tanácsolta), és már éjszaka se fájt a hasam, nagyon jól aludtam, kipihenten ébredtem, nem jelentkezett azóta se méhösszehúzódás, se szúrkáló fájdalom, és a hasam is mintha feljebb ment volna ma reggelre, és ez olyan nagy boldogság az eddigi izgalmak után! Teljesen megkönnyebbültem, remélem, most már végig így marad!!!!

Évi, neked is köszönöm a segítséget, a magnézium+babával beszélés tényleg hatásosnak tûnik, bár így is maradna! Neked utána már nem voltak panaszaid?

Üdv és köszönet: Krisztina
krisztina (krisztina)
 


Krisztina!

Nálam a méhösszehúzódások folyamatosan jelentkeztek, de a fájdalom elmúlt. Állítólag 10 összehúzódás az átlagos naponta, na az enyém ezt jóval meghaladta. Aztán látod 39. hétre szültem.
Örülök, hogy segíthettem, és hogy megnyugodtál. Beszélgess sokat a babával, szerintem ez jót tesz. És tényleg feküdj sokat.
Szia Évi
Évi (Évi)
 


Kedves Évi!

Nekem is több méhösszehúzódásom volt 10-nél, bár pontosan nem számoltam, de 15-20 biztosan volt. Ma eddig még csak 2, pedig már dél van, úgyhogy reménykedek. Igyekszem én is kihúzni legalább a 38. hétig - a te példád olyan jó látni, tartja bennem a lelket!

Még egyszer köszi!

Szia: Krisztina
krisztina (krisztina)
 


Krisztina!

Örülök a jó híreidnek, remélem további jó hírekrõl tudsz majd beszámolni nekünk. Erõsen hiszem, hogy az emberi test legjobban az emberi gondolatokra tud reagálni, ebben is, és a betegségek esetén is, a legfontosabb az a lelki hozzáállásunk a dolgokhoz.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Sziasztok anyukák!
Nekem pont az a gondom, hogy a külsõ méhszájam már 1 ujjnyira kinyilt, a belsõ zárt. Nem tudom aggódjak-e vagy sem. Egyébként a 29. hétben járok és a második babánkat hordom a pocimban, igy a sok-sok pihenés kizárt dolog. Fõleg mert egy másik gyermeket is õrzök napközben (1 éves kisfiút) Az orvosom semmi magnéziumot nem emlegetett, Corinfart irt fel, ami ugye vérnyomáscsökkentõ (is?) pedig a vérnyomásom jó. Mi a véleményetek? Az elõzõ várandósságnál ilyen gondok nem voltak (voltak másfélék, de azt hosszú volna most leirni) És nem szeretnék koraszülést. Bár én magam is 23 évvel ezelõtt 1400g-mal és 39 centivel láttam meg a napvilágot, de ez nem megnyugtató számomra...
Anna
Különben próbálok beszélgetni a babánkkal, hogy maradjon még bent, ott van egyenlõre jó helyen...
Anna
 


Szia Anna

Pedig nekem is ez volt a problémám és végig magnéziumot kellettszednem és idöre szultem rendes érett babacát.

Szia Névtelen
Névtelen
 


Krisztina!

Én csak olvasgatlak benneteket, nekem nem volt ilyen jellegu problémám, hál'Istennek, de nagyon kiváncsi lennék mi van veletek azóta. Régóta nem írtál már ide. Ne haragudj a kiváncsiskodásért, de tényleg érdekelne.
Rita
ritasol
 


Anna!

Az ikrekkel nekem is kb. a 30. héttõl nyitva volt egyujjnyira a külsõ, és úgy is maradt a 37. hétig. A kérdés az, hogy vannak-e összehúzódásaid, mert ha igen, akkor vészesebb a dolog, és akkor fontos a magnézium (én mondjuk eleve kaptam, de az elsõvel is, akivel viszont totál zárva volt...). A Corinfart nem ismerem, ahhoz nem tudok mit szólni. Magnéziumból kevesebb hatóaanyagú kapható recept nélkül is, ha ez megnyugtat, próbáld meg. Ha viszont vannak összehúzódásaid, akkor gyõzködd a dokit, hogy írjon fel magnéziumot, vagy Pipolphent!
Ildi
Pethes Ildikó
 


Kedves Rita!

Jól esik az érdeklõdésed, köszönöm, azóta már bevégeztem a 34. hetet, és már a 35.-ben járok. A dokim azt mondta a napokban, hogy ha még 1-2 hetet kibírok, az jó, akkor nem lesz semmi baj. Nekem állítólag a méhnyakam rövidült meg máris, tegnap utánanéztem egy könyvben, és azt olvastam, hogy az a szülés leghosszabb része, amíg a méhnyak megrövidül, és "visszafejtõdik". Már nem félek annyira a koraszüléstõl, de azért igyekszem kihúzni még 2-3 hetet. Állítólag Dominik most 2420 gr. körül van az ultrahang szerint. Elkezdtem megint vitamint szedni, hogy ha mégis kipottyanna egy két héten belül az én kisfiam, akkor ne legyen nagyon kis súlyú.

Ildi, a magnéziummal kapcsolatban az orvosom is azt mondta, hogy a 37. hét betöltéséig szedjem, aztán hadd jöjjön a baba, ha jönni akar. Egyébként amióta átálltam a magnézium porra, azóta alig van méhösszehúzódásom, és a hasam se görcsöl, úgyhogy tényleg jó kis szer.

Jövõ héttõl nem dolgozom, otthon pedig nincs internet elérésem, de ígérem, igyekszem azért majd tudósítani a fejleményekrõl!

Mindenkinek sok puszi, és még egyszer köszi a kedvességeteket!

Üdv: Krisztina
krisztina (krisztina)
 


Krisztina!

Örülök, hogy bevált a magnézium, remélem azóta a hasmenés probléma is rendezõdött. Lassan teljesen megnyugodhatsz, elég nagy (elég idõs) kezd lenni a babád. Persze, azért legjobb, ha a 37. hetet sikerül kivárni! (nem a súly igazán az érdekes most, hanem a kor, a tüdõ érettsége. Lányom a 37. hét betöltése után 2.25 volt, (mivel ikrek voltak, így normális volt a kis súly ehhez a korhoz), de mivel érett volt, ez totál nem volt végül is probléma!)
Boldog Húsvétot nektek, azért idõnként valahogy üzenj!

ILdi
Pethes Ildikó
 


Kedves Ildi!

Igen, a hasmenésem is rendezõdött, legalábbis már csak napi 1-2 alkalommal kell "nagyvécéznem", de ez még mindig jobb, mintha szorulásom és terhességi aranyerem lenne.

Az érettség dolgában igazad van, én is szeretném kihúzni a 37. hétig legalább, remélem, sikerülni fog, majd sokat fogok pihenni.

Én is Boldog Húsvétot kívánok nektek, és ígérem, igyekszem majd jelentkezni.

Üdv: Krisztina
krisztina (krisztina)
 


Köszönöm a tanácsokat! Megpróbálom a magnéziumot, annyian javasoljátok. Enyhe keményedéseket érzek, azt hiszem, de nem vagyok biztos benne. Olyasmi érzés, mintha a baba szét akarna nyomni belülrõl, mintha nagyon lassan forogna. Az orvosom azt mondta, elég 1 hónap múlva visszamennem, hacsak nem aggódok túlságosan, vagy valami más panaszom nem alakul ki...Az is igaz, hogy abszolúte nem kiméltem magam, emelgettem a babakocsit gyerekestül, nagytakarítottam stb. De mióta utoljára voltam a dokinál, azóta még a kádba sem teszem be a lányomat...
Üdv. : Anna
Anna
 

Vissza: Házasság, család

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?