Új privát üzeneted érkezett!

Csilla,

Nekem a bebújós külső nagyon macerásnak tűnt, amikor volt egy olyanunk. Különösen kakis pelusok levételekor. A patentos külsőt kinyitom, popsit felemelem és letörlöm, pelust el. Semmit nem kenünk össze (jóesetben) Ebből a szempontból a bebújósat soha nem tanultam meg jól használni.
Szerintem is megéri a drágább, ha azt jelenti h tovább tudod majd használni.

Kati
kat_ica
 
 


Sziasztok!
Liesel, ill. Monapel használók, lenne egy kérdésem.

Két helyen vettem tavaly Monapelt. Egyszer közvetlenül Lieseltől, egyszer a Mini Manóban. Érdekes, hogy az egyik adag pelus sokkal vékonyabb, mint a másik. (Sajnos nem tudom hogy azokat hol vettem.)
A lényeg, hogy a vékonyabbakból még szeretnék venni, mert jön a tesó, és így két gyereket kell majd pelenkáznom.
Szóval hol keressek vékonyabb fajtát?

Boeske

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Hahó!
Mindenki nyaral?

Boeske
17+3

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 

 
 

Szia Boeske!

Én itt vagyok, de mi a Monapelnek csak a külsőjét használjuk, a belső az tetra pelenka, úgyhogy nem tudtam neked válaszolni. Egyébként meg Kata már nagyon ügyesen bilizik! (Én meg nagyon büszke vagyok rá Kép) Mondjuk a teljes szobatisztaságtól messze vagyunk, de nem is ez volt a fontos, amikor elkezdtük a bilizést - csak miért ne.

Áruld már el nekem, hogy az a 17+3 mit jelent? 17 hetes vagy 20 hetes terhes vagy? Kép (Nálunk is van ám egy pocaklakó, plusszokkal nem tudom, hivatalosan 8 hetes.)

GyeZsu
gyezsu
 
 


OFF
17 hét és 3 nap?

GyeZsu,
Gratulálok! Kismanóhoz Kép (de a bilizés is jó hír)
ON

Én sem használtam Monapelt, nem tudok róla semmit.

Kati
kat_ica
 
 


Szia Kati!

Köszi! Kép De még azért félek egy kicsit. Kép Egyébként Katát hívtuk Kismanónak, a kistesó a Bababó művésznevet kapta. A 17 hét 3 nap logikusnak tűnik! Kép Akkor én 7+5 vagyok Kép (Igazából egy héttel több lennék az utolsó mensi alapján számolva, de doki bácsi azt mondta, nem vagyok annyi - én meg megerősítettem, hogy valóban később foganhatott a baba. Ja, tényleg, val.szeg akkor éjjel, amikor Kata nem szopizott egész nap, írtam is a másik topikba.

GyeZsu
gyezsu
 
 


GyeZsu!
Halk gratula! Igen, a jelölés hét+nap. A babavárókhoz szoktam írni, és már megszoktam, hogy kiírom.

Majd megpróbálom pelusügyben Lieselt elérni.

Kata mennnyi idős? A fiam 15 hónapos, már néha ráül a bilire, de jövő nyár előtt nem terveztem komolyabban a szobatisztaságra szoktatást.

Boeske
17+3 (akkor már itt is kiírom)

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Szia Boeske!

Kata 18 hó-4 napos Kép. Kata pucér fenékkel rohangál mostanság, és szól, hogy kaka, ha pisi vagy kaki (vagy duri) jön, de a bilire magától csak nagyon ritkán ül, ilyenkor rá kell ültetni. Aztán ha tényleg van valami, akkor rajta marad és belecsinál, ha meg nincs, akkor rögtön felpattan. Illetve kakinál résen kell lenni, mert amikor már tényleg jön, akkor szeret inkább elvonulni és ott nyomja (és ha kérdezzük, hogy kaka van? akkor letagadja Kép), de ha ráültetjük a bilire, akkor belekakil, sőt addig vissza-visszaül, amíg nem végzett. Aztán még a popsiját is kitörli Kép És nagyon büszke magára Kép De ma nagyon édes volt, délután már fáradt is volt, meg apjával hancúroztak az ágyon, és az ágyra pisilt (ilyet azelőtt soha nem csinált), aztán csak ült bűnbánó arccal - apjának ez tűnt fel. Apa rögtön akcióba lépett, nedves ruhával feltörölte az ágyról a pisit (aztán hajszárítóval szárítgatta Kép). Aztán Kata megismételte a produkciót, és Nándi már csak arra lett figyelmes, hogy a lányka az ágyon talált kisgatyájával teljes bedobással törölget valamit az ágyon Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Aha...Akkor Kata nagyon ügyes már.
Hát, majd próbálkozom, de azt hiszem a jövő nyár lesz sikeres.
Attól félek, hogy ha megszületik a tesó, úgyis újra pelenkázni kell, még ha addig sikerülne is leszoktatni róla.

Boeske

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


En csak egy fajta Monapelt ismerek kozelrol. Mas fajtat lattam a Hold boltban, 11. ker. Szabolcska u, ill az Okoszolgalatnal, 5. ker. Nador u.

Biobaba
biobaba
 
 


Biobaba, köszi.
Az a baj, hogy ami nekem van az is mind ugyanolyan, csak vastagságra különböznek, de úgy nagyon. sajna nem tudok boltról-boltra futkosni emiatt, mert egyelőre pihenésre vagyok "ítélve".

Boeske

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Sziasztok!
Ma lettem 36 hetes, és most már kikristályosodott, hogy legalább az első időszakban mit fogunk használni, hála Nektek Kép!
Maradtam a kallózott gyapjú külsőnél, és ebbe tetrát rakok majd. Kérdés: tegyek a tetrába külön betétet is, vagy először még nem szükséges?
Más: mekkora pelenkatároló vödröt használtok ti? Nekem a 10 literes kicsinek tűnik, a 25 nagynak. És akkor most hogy ajánlatos tárolni mosásig - ecetes vízben, vagy szárazon levendulaolajjal?

Csilla
csillahbabe
 
 


Szia Csilla!

A mienk 15 literes ikeas mezei szemetes, szoval nem kifejezetten pelenkas vodor. De nagyon jol megfelel, es nem kerult annyiba.

Az ecetes szerintem budibb, mint a szaraz illoolajos tarolas.

Tetraba kulon betet nem hiszem h kellene. Esetleg belehajtogatsz egy masik tetrat, ha megse lenne eleg. V a kaki kiszedore gondolsz? Tetrahoz esetleg meg jol johet a Popolininek a Koala pelushoz gyartott pelenkagumija. Snappy a neve, azt hiszem. Keresek egy linket, aztan ideteszem, h lasd, mi ez. Nem tudom korulirniKép
http://mammma.de/catalog/product_info.php/products_id/51

Biobaba
biobaba
 
 


Sziasztok!

Nekem volt/van ilyen snappy-m, nem tudtam használni. Inkább frottírból készült pelushoz való, olyanunk meg nem volt. (A tetra nem frottírból van, ugye?) Te használtál ilyet, Biobaba?

Kati
kat_ica
 
 


Szia Kati!

Eva hasznal ilyet a tetrahoz, meg a gyapju kulsot is osszefogja ezzel.

Biobaba
biobaba
 
 


Szia Csilla!

Amíg csak anyatejes a széklet, addig teljesen felesleges a kakifogó, én kiöblítgettem a kakis pelusokat, és úgy tettem a vödörbe. Nekünk is billenős szemetesünk van pelenkatartáshoz.

Többiek is sziasztok! Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Köszi!
Egyébként rendeltem 1-1 Koalát, One Size-t és Ultra-Fitet is a Popolinisektől, hogy ki tudjam próbálni, és mire már a tetra nem lesz elég, tudjam, melyikből rendeljek. Szóval ilyen snappi-m is lesz, meglátjuk mire megyek vele Kép.
Sziasztok!

Csilla
csillahbabe
 
 


Sziasztok!

Találtam egy aranyos szabásmintát: http://www.diaperfabric.com/store/WsAncillary.asp?ID=3

Régi gyapjú pulcsit alakít át gyapjú pelenkakülsővé. Kép

Próbált már valamelyikőtök pelenkát vagy külsőt varrni? Annyi szabásminta van a neten, de én még nem mertem kioróbálni.

pindi
 
 


sziasztok!
megoszthato tapasztalatom: valamikor nyar elejen kertem mar toletek segitseget, hogy 5honapos baba teljesen kidorzsolt feneke es pocakalja (ahol a peluvedo surolja) hogyan gyogyithato. Aztan jott a nagyon jo ido, egyreszt meg jobban fulledt be es romlott a bore, viszont lehetett teljesen puceran tartani, illetve csak a textilpelust atcsomozva rajta. Es par het alatt meggyogyult!! A popsikremben nagyon nem hittem, de az is segitett, de ugy erzem, foleg akkor, amikor mar javuloban volt.
Van viszont egy kerdesem: kezd allandoan kicsurogni a pisi, es vegre rajottem, mitol. Teljesen kilazult, megnyult nehany monapel kulso gumija. Probalt mar valaki uj gumit huzni bele? Vagy hagyjam a csudaba es vegyek ujakat? Ja es az ujabb tipusuak (amiknel a szegely olyan halosszeru) mentek tonkre.
Petine
petine
 
 


Sziasztok!

Azt szeretném kérdezni azoktól, akik mosható nadrágpelenkát használnak, hogy egész pici babára pl. a 3-15kg-ig méret nem túl nagy? Popolini és Monapel is érdekel, mert még nem döntöttem, hogy mit rendeljek.
Köszi: Petra

Kép
ppetra
 
 


Szia Petra!

A meretuk allithato. Ha nem tul pici a baba, nem nagy. Szoval ugy ertem, h koraszulott pl, de abban a meretben is lehet kapni, bar szerintem felesleges. Lehet addig tetrat, mullt, v frottirt hasznalni.

Biobaba
biobaba
 
 


Szia Biobaba!

Igen, tudom, hogy állítható a méretük, de azt hallottam, hogy azért elég nagy a piciknek.
Akkor szerinted egy átlagos újszülöttre használható? Köszi a segítséget!
Felfedeztem itt a városban egy környezetvédelemmel foglalkozó szervezet boltját, és árulnak több márkában is mosható nadrágpelenkát. Holnap be is nézek hozzájuk, élőben úgysem láttam még ilyet.
Petra

Kép
ppetra
 
 


Szia Petra!

Hat viszonyitas kerdese, az eldobhato pelenkakhoz kepest valoban nagyobb csomag, de ez vegig igy lesz. Mindig nagyobb a moshato csomag, mint az eldobosKép Ha az aggaszt, h gyerkoc nem tud benne szabadon ficankolni, ne aggodj. Fog tudni.Kép

A leirasod alapjan ez a szervezet az Okoszolgalat. Az? V mas?

Biobaba
biobaba
 
 


Szia Biobaba!

Itt E-misszió Egyesületnek hívják, de gondolom ugyanaz, mint az Ökoszolgálat. Ma be is mentem hozzájuk, a monapelt megnéztem, tényleg elég nagy, a kushies méretre jobbnak tűnik, popolini nem volt náluk. Majd még eldöntöm, melyik mellett döntök.
Petra

Kép
ppetra
 
 


Szia Petra!

Nekik tok jo kiadvanyaik vannakKép

Csak Kushiesbol lehet, h kesobb kell venni majd nagyobbat. Bar en meg raadom a gyerekre a kicsit is, ha ugy adodik. Csak egy bugyit is huzok fole, mert mar nehezen eri korbe a hasatKép

Biobaba
biobaba
 
 


Petra: a Kushies nekünk bevált, de szerintem éjszakára nem a legjobb, legalábbis amit nálunk forgalmaznak (Basic). Van a Kushies Classic, az jobb nedvszívó, de az nálunk nem kapható, mert "túl nagy csomag a gyereken". Szerintem éjszaka az nem lenne baj. És van még a K. ultra, ez az, ahol egyben van a külső és a belső, de ez nem feltétlenül olyan tartós. Bár állítólag az Ökoszolgálatnál valaki már a 4. gyerekét pelenkázza vele... Kép

Biobaba: Mi meg most váltottunk a nagyobb Kushiesra, pedig a fiam még csak 8,5kg, és nincs nagy pocakja, elvileg tízig ajánlják a kicsit. Bár rá tudom adni még, de már nem az igazi. Gondolkodtam rajta, hogy kicserélem a tépőzárat hosszabbra, de végül nem tettem, majd jó lesz a kistesónak. Kép

pindi
 
 


Sziasztok!
Rendelt már valaki a kékpandától (www.kekpanda.hu)?
Múlt héten rendeltem pelust, meg betétet, de még nem jelentkeztek.

Boeske

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Mi is rendeltunk a mult heten. Meg semmi. A honlapjukon 10 napot irnak, nalunk ez meg benne van.

Nalunk jo volt estere a Kushies, ami itthon kaphato.
Nalunk is a tepozar rovid mar, ezert adok ra bugzit, es az meg fenntartja a kisebb meretu Kushiest.

Biobaba
biobaba
 
 


Szia Boeske!
Úgy érted, visszaigazolást sem kaptál? Vagy csak nem érkezett meg?
A szállítási határidő egyébként a Popolini termékeknél 14 nap.

Pindi

pindi
 
 


Köszi, felhívtam őket, nem ment el a rendelés. Nem kaptam visszaigazolást, az volt gyanús. Azt mondták ismételjem meg.
Biobaba!
Ha nem kaptál e-mailben visszaigazolást, akkor nem kapták meg a rendelést!

Boeske

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


kedves fórumosok,

minden rendelést teljesítünk, amely beérkezik hozzánk. ha nem kapjátok meg az automatikus visszaigazolást e-mailen, a rendelés során vmilyen hiba történt. ha többetekkel előfordult, kérlek benneteket, értesítsetek minket, mert akkor a szerverkiszolgálónknál van vmilyen hiba (én ugyan leteszteltem és működött, de ez még nem jelent semmit), és forduljatok hozzánk bizalommal, ha kérdésetek van a pelusokkal kapcsolatban

köszönöm,
Csurgó Rita / Kék Panda
kekpanda
 
 


OFF
Sziasztok!

Azota ertekeztem ferjemmel, azt mondta, h nekunk volt visszajelzes. De meg 10 napon belul vagyunkKép

Biobaba
biobaba
 
 


Rita!
Nem adom fel, szerintem nálunk nem jó valami beállítás.

Boeske

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Sikerült!!!

Boeske

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Sziasztok! En Monapel felhasznalo vagyok es tobb problemam is adodott vele. Az elso adag legateresztos kulsonek,amit vettem, a belso resze teljesen lehamlott 1 honap hasznalat utan. En arra gyanakszom, hogy a hazi mososzappan nem tett jot neki, pedig pont itt olvastam, hogy elviekben a lugos dolgok jok a tisztitasra, meg az volt az egyetlen, ami kihozta belole rendesen az ujszulottkakit.

Kozben kinottuk, igy uj adagot vettem, ez nem kopott le, viszont ahogy elerte a 6 hetes kort a kisfiam, elkezdett kipisilni belole. Ejszakara mar ra sem adom, mert nyakig pisis, mire felkel, de nappal is kb. 2 orat bir ki csere nelkul, utana nyakig pisi megint Kép Van ezellen valami megoldas?

udv,mirminc
mirminc
 
 


Háát, 6 hetes korában az én fiam is mindig pisis volt. Még papírpelusban is. (Éjszakára papírpelust használunk.)

Belerakod neki a belső betétet is? Elég nagy a külső?
A 2 óránkénti csere sajnos reális ebben a korban. Ha nagyobb lesz, akkor már tovább is kibírja.

Boeske

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Szia Mirminc!

Nem hiszem, h a mososzappan a ludas. Nekunk is szetmentek a regiek. Igaz, nem 1 honap utan. Kb. fel ev alatt.

Ennyi idos koraban ugy remlik, h este is tisztaba tettuk a gyereket. Arra mar nem emlekszem, h hanyszor, de valoszinuleg azert nem tul sokszor. Almos homalyba veszett az az idoszak. Ill kesobb Kushiest hasznaltunk este (aminel egybe van varrva kulso, belso). Ja, es a plussz betetek mehetnek, attol nem lesz semmi baja. Akar tetrat is belehajtogathatsz szerintem.

Biobaba
biobaba
 
 


Koszi a valaszokat!

Boeske, hasznaljuk a betetet is mostmar. Kulsobol az 5-10 kilosat vettem.

Biobaba, nalunk a kiskrapek atalussza az ejszakat, igy csak reggel pelenkazunk, de addigra mar hatalmas folt novekszik a halozsakjan Kép a Kushiesrol sok jot hallottam, de a kulseje allitolag nem tul strapabiro, hamar szetjon. Nalatok bevalt?
mirminc
 
 


Mirminc: nalunk meg nem jottek szet. De Popolininek is van ilyen tipusu pelusa, ha jol emlekszem.
Esetleg kaphato gumilepedoszeruseg, amit alatehetsz, h azert ne legyen olyan az egesz agy:
http://www.baby-walz.de/shop/betteinlage_liegelind.asp

Biobaba
biobaba
 
 


Mirminc!
Az éjszaka átalvásához gratulálok. Sajnos szerintem ekkora terhelést a papírpelenkák sem bírnak. Vagy azt próbáltad éjszakára? Lehet, hogy érdemes azt használni egy ideig, aztán már egyre kevesebbet fog pisilni éjszaka.
Bocs, most a mosható pelusok ellen beszéltem.

Próbálkozz, de előbb-utóbb megoldódik ez a probléma.

Boeske

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Meg papirpelus bevetese elottKép Hatha: lattam ma az Okoszolgalatnal a Popolini frottir pelusat. Igaz, h hajtogatni kell, de ha azt beteszed a gyerkocnek estere, szerintem tutira nem fog atazni. Jo nagy csomag leszKép Ranezesre 80x80 centis lehetett.

Biobaba
biobaba
 
 


Biobaba, Boeske, betetunk van, igy a matrac nem lesz olyan, csak a ruhaja azik at, de az nagyon. Ejszakara most papirpelust adok, az kibirja. Csak hat nem szeretnek meg erre se papirt hasznalni, ha nem muszaj. A csomag merete nem zavar. Egy szammal nagyobb ruhakat veszek neki, hogy beleferjen a pelus Kép)

A Popolini jo otlet, lehet hogy teszek vele egy kiserletet.

A kulsobol szerintetek mi a csudaval szedjem ki a kakit? kifolyt a kulsejere, amin jol meg tud tapadni, es nem akar kijonni belole Kép
mirminc
 
 


Lányok, emlékszem, hogy volt már téma, de arra nem, hogy mi lett az eredmény: létezik mosható pelusból "up and go" típusú?

GyeZsu
gyezsu
 
 


Mi Kushies ultrát használunk éjszakára, eddig nem ázott át, pedig mi nem pelenkázunk éjjel, és a fiam éjjel is 3óránként szopizik, gondolom így többet is pisil. Van egy "zsebe", amibe teszek betétet, meg biztos ami biztos alapon ráteszek még egyet.
A külsőről nem tudok nyilatkozni, mert még nem használjuk évek óta. Gyakran szokták azt mondani, hogy nem olyan tartósak az all-in-one pelenkák, egyszer valaki itt is írta, hogy 5 hónap után tönkrement a külső. Én erre rákérdeztem a kushiesosoknál, és ők ezt nagyon cáfolták, azt mondták, hogy ők minden ilyen panaszt kivizsgálnak, és eddig mindig kiderült, hogy az volt az ok, hogy nem megfelelően mosták. Hát, nem tudom, tényleg így van-e, de ez is lehet egy ok... Erre mondta a hölgy, hogy az Ökoszolgálatnál egy anyuka már a 4. gyerekét pelenkázza vele. (Nem ellenőriztem...)

pindi
 
 


van valaki, aki Kushies Classicot hasznal? tudnek rendelni Nemetorszagbol, es eleg jo arban van, bar nem igazan latom, mi a kulonbseg az Ultra meg a Classic kozott.
mirminc
 
 


Szia Mirminc!

A Kushiest megkerdezheted a magyarorszagi forgalmazotol. Talan el tudjak magyarazni, h mi a kulonbseg. http://www.spelta.hu/nyitolap.html

A Popolini frottir peusa meg ugy nez ki, mint egy torolkozo. De uugy kell hajtogatni, mint a tetrat. Es talan nem art hozza, egy Snappi, h osszefogja az anyagot. De nagyon jo a nedvszivokepessege. Nekunk abbol az anyagbol van elokenk.

Kulsobol a kaki: en azt tapasztaltam, hha akkor rogton nem jon ki, akkor nem is fog semmivel kijonni. Hypot ugyan nem probaltam, de szerintem az egyben az utolso kenet is lenne a kulsonek.

Biobaba
biobaba
 
 


Sziasztok lányok!
Örülök hogy idetaláltam, most vagyok a m.pelenka választás-vásárlás finisében. Ideje is, mert a kiscsaj ma már 6 hetes,s már fáj minden új műa vacak eldobható!!!
Úgy láttam, Popolinis tapasztalatok nincsenek nagyon, de ha mégis kérlek írjatok!
Mi a jobb, az egy-garnitúra-végig (3-15 kg) típusú, vagy a két méretes (M, L)/pelenkás kor?
Más: popsitörlés, popsikrém- mit használtok, és hogyan, hova? Nem akarom elhinni h tényleg úgy kell nyomatni a krémet, mint a jó öreg kempingsajtot a zsömire!
mindenkinek szép, napocskás, almáspités hétvégét!
kannácska
kannácska
 
 


Szia Mirminc!

Én is akartam rendelni K. Classicot, bár most épp abban a fázisban vagyok, hogy még gondolkodom rajta...
A különbség az, hogy a Classic nem egy all-in-one pelenka, csak majdnem. Nem műanyag a külseje, hanem flanell, viszont külső nélkül csak rövidebb ideig bírja, éjszakára vagy hosszabb időre szükség van külsőre. A Basichez képest viszont abban más, hogy ebbe belülre bele van építve egy nedvességzáró réteg. Nekem nagyon tetszik, főleg amiatt, hogy nem műanyag van kívül, és valahogy úgy gondolom, hogy tartósabb is, mint az Ultra, bár nem tudom, lehet, hogy ez a belső nedvességzáró réteg ugyanúgy szét tud jönni? És még azért is tetszik, mert ha teszek is rá külsőt, az lehet gyapjú, míg az ultránál a külső az mindig műanyag marad...
Én beszéltem a Kushies-osokkal is, azt mondták, hogy azért nem forgalmazzák, mert szerintük túl nagy csomag a gyereknek... Bár én elsősorban éjszakára szeretném, akkor meg teljesen mindegy. (Egyébként ez a "túl nagy csomag" dolog szerintem csak a felnőtteknek fontos, nem vettem még észre, hogy gyerkőcöt zavarná...)
De azért felhívhatod őket te is, ha nagy az érdeklődés, hátha behozzák. Kép
Amúgy én a www.zwerge.de -n láttam a legolcsóbban. Te hol nézted?

pindi
 
 


Szia Kannácska!

Mi nem használunk popsikrémet, csak ha nagyon-nagyon muszáj. Egyébként a moshatópelenka-gyártók nem is ajánlják, mert megváltoztatja a pelenka nedvszívóképességét.
Én popsitörléshez mosható nedves, teafaolajos törlőkendőt használok. Ez ápolja a bőrét, antiszeptikus, és begyógyítja az esetleges kiütéseket.
Úgy csináltam, hogy vettem flanell anyagot, feldaraboltam, beszegtem, beleteszem műanyag zárható dobozba, és átáztatom a saját keszítésű popsi "lotion"-ommal: egy ek. baba-/mandula-/jojobaolajat, 3 csepp teafaolajjal egy befőttesüvegben elkeverek, felöntöm meleg vízzel, összerázom. Ezzel áztatom át a kendőket (csak annyira, hogy nedvesek legyenek).
Kakihoz külön törlőt varrtam, olyan mosdókesztyűszerűséget, de az egyik fele frottír (ezzel mosom le a nagyját), a másik fele pedig flanell (ezzel a maradékot törlöm le).
Van, hogy a kendőket szárazon tartom, és csak használat előtt fújom be vagy a popsiját, vagy a kendőt ezzel a löttyel, amit előzőleg kis szórófejes palackba töltöttem.
Ezeket a kendőket aztán persze a pelenkákkal együtt mosom.

Pindi

pindi
 
 


Pindi, tobbek kozott ott is neztem. meg vegigneztem a kushies.com oldalan talalhato osszes online boltot, hogy mit arulnak es mennyiert, meg hogy melyik szallit Magyarorszagra is.
http://www.kushies.com/Where_to_buy/internet.html
mirminc
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?