Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Krisztina!

Gyönyörű ez a gyerek!

Én el sem tudom képzelni milyen lesz Lili kishuga, de az UH-n annyira kis formás volt.

A jelenlegi helyzet, hogy tegnap produkáltunk (igaz rezegtetés után) egy 10-es NST görbét. Ezért aztán szülés elmaradt Kép Át is adtak az új dokibácsinak, aki a Bodai Károly lesz. Szült valaki nála közületek? NEkem van pár ismerősöm, és mindenki csak dícsérte :-)

Egy kényes kérdést szeretnék feltenni nektek!
A szülés után szeretném megoldani a védekezést, hogy nehogy mégegyszer így járjunk. Legalábbis ne ilyen gyorsan Kép
Ti milyen módszert alkalmaztok? Nálam a gyógyszer kizárt. Rettentően viszolygok tőle, arról nem beszélve, hogy én mindig minden gyógyszert elfelejtek bevenni.
Egyszer szedtem egy évig gyógyszert, híztam is 10-15 kilót, amit nem tudtam sehogy leadni. (Csak a terhesség alatt Kép )
Szóval nekem ne mondja senki, hogy nem hat hormonálisan erre is a tabletta.

Piros!
Két hét. Mikor költöztök? Tök jól néz ki így lambériázva a ház. Így már nem is olyan rideg.
Eleinte furcsa volt az a féltetős megoldás, de így kimondottan jól néz ki. Kiemelkedik, már messziről látszik.

Puszi: Bogi

ui.: Pici!
Még egy kicsit bírd ki az izgulást.


JAJJJJJJJ!
Van valakinek málnalevél teája?
Constanze! Nem Te írtad annak idején, hogy van Neked?

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Bogi! Én akkor is izgulok.
Mosziv! A szopi nálunk is rendületlenül folyik. Nellinek is volt tejkiütése, ami azóta is visszatérő vendég de szerencsére nem olyan intenzíven mint eleinte. Akkor több mint egy hónapig díszítették az arcát. Kaptunk egy krémet (a dokinéni keveréke)ami teljesen leviszi a pöttyöket szinte percek alatt. A nevét sajnos nem tudom mert nincs a dobozán semmi.

A kép kicsinyítése:1. a kép ikonra kell kattintani- (jobb egér).2. Társítás- Paint 3.Kép (ez fent az eszközöknél)- nyújtás/döntés. az ott látható százalékokat kell átírni pl. 60%. 4. OK 5. mentés, v. mentés másként

sok sikert. pici
pici9081
 
 


Sziasztok!

Van pár percem gondoltam bekukkantok. Kép)
Köszönöm mindenkinek a gratulációkat.
Nagyon nehéz hetek vannak mögöttünk, még enni is alig van időm...
Manó hasfájós baba, és lusta.. nem szopizik, már szinte mindent kipróbáltunk, de hiába.. totál cumizavara lett. Kép(
Így 2 óránként 30-40 perceket mellen van, szopizik amjad elalszik.. kb 30-40g-ot bír egyszerre, aztán 10 perc múlva üvölt h éhes... de már nem fogadja el a cicit.. ilyenkor jön a pótlás. Kép( Szerencsére már van annyi tejem mai pont elég neki.. de ehhez 2 óránként kell fejnem 40-50 percet..
Szóval nem unatkozunk.
Nagyon jóevő baba. 120-kat eszik már 2.5-3 óránként. és szépen hízik. már 3580 g és 53 cm.

Képeket róla itt találtok. Kép
http://babanet.hu/album/main.php?album=3142

Bogi:
drukkounk.Kép)

Most ennyire volt időm.

Sziasztok:

Hajni&Marcika
Vendég
 

 
 

Bogi!
NEkem volt, de már odaadtam valakinek...Sajnálom...
Én is nagyon gyógyszerellenes vagyok, mi hormonmentes fog.gátló kúpot használunk, a neve Patentex Oval. Ajna előtt 2 évig használtuk, nem volt gond. Akkor rendbe jöttek a férjeddel a dolgok?

Kriszti!
Tündéri a kislányod!!

Hajni!
Kitartás! Nálunk végig szopi gondok voltak sajnos. Kitartás, megéri!! Nagyon édes a kicsi fiad! Olyan furi ilyen piciket látni, pedig az enyém sem túl nagy még.:-))

Kép
Kép
Kép
constanze
 
 


Bogi!

A Bodai annak a barátnőmnek az orvosa, aki júli 9-re van kiírva, lehet, hogy kettőtök közt fog rohangálni? Húúúúúúúúú, de izgi... amúgy ő szereti, neki első baba, de a sógornőjének hármat már világra segített, és nagyon meg volt vele elégedve. Egy dolgot ne higgy el neki! Ha azt mondja, hogy a baba 3,5 kg lesz, mert abban a három esetben volt egy 5 kg feletti, meg két 4 és 5 kg közti baba... Aranyos, nem? Most a barátnőmnek is 3,5-et mondott. (Hi-hi) De, ha valaki tuti súlybecslést akar, menjen az én dokimhoz, ő már két hónappal szülés előtt megmondta az igazat. Vagy méresse meg uh által a Bödecs dokival, ő 1 grammot tévedett!

Mosziv!
Én sajna techikai analfabéta vagok, kicsinyítés se megy. A babád gyönyörű! Voltál dokinál?

Lányok!
Nincs kedvetek néha találkozni?
marengo
 
 


Rohannom kell, csak egy fontos technikai kérdés, hogy később többet tudjak jönni: miylen ADSL szolgáltató van Győrújbaráton? Csak az axelero (T-Online?)

Cupp,

Piros

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Piros!

Igen, de ősszel a kábelt akarják bevezetni, úgy nem kell majd vezetékes telefont is beköttetni. De hogy ebből lesz-e őszre valami, azt nem tudni. Egyenlőre ígéret van rá.

Puszi: Bogi

ui.: Nekem már nincs sok lehetőségem babát méretni. A saját dokim pocak ránézésre azt mondta, hogy 3 kiló körüli, amikor az UH 2861g-ot írt. Azt az egyik szonográfus néni mérte.
Nagyon remélem, hogy messze leszünk a 4 kilótól Kép

Ha van valami Pici biztos tudósít majd benneteket!

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Szió!

Köszönöm , Bogi, a gyors választ. Ahogy látod ezerrel készülünk a beköltözésre. Már a bútorokat is átszállították, igaz egyelőre a garázsban állnak hegyben. Falutévénk is van már, de ők nem csinálnak internetet. Azt hiszem biztos ami biztos alapon kérünk Axelerót egy évre.

Hogy bírod a meleget a pocakoddal? Pancsoltok Ti is az udvaron? Mi le sem cucolunk a Balcsira annyira jó itthon az árnyékban a kismedencével.

Kicsit viszaolvastam, de nem tudok sokat a limitált hozzáférésemmel. Fogalmzásgátlásra meg pláne nem tudok mit mondani: nálunk besikerült a harmadik amint abbahagytam a szoptatást. Addig védett a természet (vagy inkább szerencsém volt). Az első után volt bogyó meg gummi is, most meg végleges, műtéti megoldást választottam.

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Sziasztok!

Piros,
gyere vissza hamar a topicba, nelkuled olyan kihalt!
Tobbiek is! Itt a nyar, de tessek neha par szoval lejelentkezni!Kép

Bogi,
Lactoherb tea nem jo helyette?Kép Nekem az van maradek, azt fel tudom ajanlani annak, akinek kell. Megkerdezzem itt nalunk a gyogynovenyesnel? En itt vettem anno, hozatni is lehetett.

Edit,
lattalak masik topicban, tunderiek a gyerkocok!Kép

Pillango-lepke,
udv itt. Sajna nem tudok segiteni, nem ismerem.

Constanze,
Ajna csudakedvesen tud nevetni! Jo az arconjaros kep is!Kép

Marengo,
gratula a vizsgakhoz! Talit mar en is felvetettem regebben, de nem volt nagy tolongas. Pedig itt a nagy nyarban en szivesen csavarognek a gyerkocokkel, ilyenkor betegsegek se dulnak. Ha mas nem jelentkezik, max romantikazunk kettesben + Matemnak is lesz partnereKép

Mosziv,
sikerult a kepeket kicsinyitened?
Nekem a lanykam volt kenyes boru, kinlodtunk vele sokat, foleg nyaron. Azt esetleg azert nezd meg, hogy a csodakenocsod -amit a doki irt fel- nem tartalmaz-e szteroidot.

Dirtha
annyit dietazott, hogy teljesen elfogyott?!Kép

-Afonya
afonya
 
 


Áfonya!

Úgy tudom, Mosziv is benne van a taliban, de most nem t'om, hová tűnt. Lehet, hogy volt már szó róla, de nem emlékszem: miyenek a gézengúzosok?
marengo
 
 


Sziasztok!

Még vagyok, egyben.
Most, hogy beletörődtem, lelkileg is jobban vagyok kicsit.

Sőt. Mostmár úgy vagyok vele, hogy szombaton lesz 10 éves osztálytalálkozóm, és akkor már bírjam ki addig Kép

Taliban benne vagyok. Kollektíve jöhettek hozzám a kórházba látogatni Kép
Utána meg beültök valahová Kép

Na mostmár tuti, hogy a Bodai dokibácsinál fogok szülni.
Tapasztalatok?

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Hát akkor közkívánatra egy kis ömlengés a gyerekeimről! Illetve beszéljenek a képek:

majom a fán (Anna):

Kép

repülök!(Dávid)

Kép

kérsz egy kis cseresznyét? (Sára)

Kép

A kórházi látogatás ötlete nagyon tetszik. Feltéve ha nem zavarjuk a kismamát. Így legalább személyesen meggyőződhetünk a változásokról.

Mondanám, hogy jöjjetek házavatóra hozzánk, de egyelőre a sok építési törmeléktől nem túl biztonságos a kert. De a Mikulás-buli már lehetne nálunk!

Üdv,

Piros

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Na, ezt már szeretem! Ugye, hogy tulképp mindenki akar talizni? Bogi, én benne vagyok, hogy rádömöljünk a kórházban, valszeg úgyis megnézem a barátnőmet is, akkor már téged se hagyjunk ki.
Tali ilyenkor nyáron jó a zöldben is, nem? Liget, ilyesmi?
marengo
 
 


Sziasztok!

Még egyben!

Taliban benne vagyunk, de hogy mikor? Kép

Bár akár az is lehetne majd mondjuk egy augusztusi program, hogy kijöttök hozzánk babanézőbe. Itt van hinta, csúszda, lehet, hogy addigra lesz homokozó, van egy csomó játék, kismedence, stb.

Na majd Pirosnak megírom smsileg, hogy mikor vagyok a kórházban, vagy úgyis megtudjátok Kép
És akkor jöhettek. Kép

Na puszi mindenkinek: Bogi

Piros!
Jók a képek Kép

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Hát igen eltűntem. "Nyaralni voltunk". Gőzerővel folyik az építkezés és hogy legalább néha találkozzunk a férjemmel, anyuéknál laktunk néhány napig. ( Egy utcában fogunk lakni velük ).

Köszi a segítséget, sikerült lekicsinyítenem a képet, de most sajna nincs időm felrakosgatni.

Tali igen jó lenne, de most ráadásul az autónk is bedöglött, anyagilag meg hát nem állunk valami fényesen.

bocsi, ma még folytatom, de a leányzó reklamál.
mosziv
 
 


Sziasztok!
Áfonya!
Kösz!Ide is teszek fel mindjárt képet.

Moszív!
Hű,nem irigyellek most,de a végeredmény a lényeg!Biztos gyönyörű lesz az új ház!Ha tudsz,majd tegyél fel róla képet.

Bogi!
Hogy vagy?Még egyben?Minden nap gondolok rád,hogy hátha most...!

Marci
Kép

OlivérKép

Beni
Kép

Kép

Kép
edit73
 
 


Edit!
Annyira gyönyörűek a srácok!
Hogy bírod egyszerre hárommal (bocsi, néggyel)?
Írhatnál majd részleteket hogy néz ki ez a gyakorlatban Kép

Köszi, hogy aggódtok értem csajok. Aranyosak vagytok.
Kicsit nehéz most Lili, háztartás, főzés. De el sem tudom képzelni mit csinálnék, ha egyszerre 4 gyerek lenne. Nyugtass meg Editem, hogy van segítséged!

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Edit!!!

Olyan tündériek. Többször is "visszamentem az elejére", hogy megnézzem őket mégegyszer.
Olyan kis huncut pofijuk van.
Hogy boldogulsz velük?
mosziv
 
 


Edit!

Nekem még mindig az első kép a kedvencem, ahol egy ágyban van a három fiú! Egyszerűen ennivalóak! Ha a párom panaszkodik, ezzel riogatom, hogy lehetne egyszerre is ez a három.

Igaz a dackorszakos 2,5 éves és a korakamasz, hisztis 7 éves se piskóta a 7 hónapos öntudatra ébredő micimacsóval nehezítve. De nem cserélnék senkivel. Imádom őket.

Nagyon szimpi az augusztusi kerti találka is.

Üdv,

Piros

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Moszív!
Jól bírok velük,jó babák.Hetente négyszer délelőtt 3órára van segítségem.Ilyenkor intézem a telefonjaimat(hivatalos ügyek) meg a háztartás (mosás,vasalás,takarítás).Főznöm nem kell,mert anyós főz ránk.Így aránylag rend is van,meg a babák is el vannak látva.
Alkalmanként (ha szükséges9 jön egy bébiszitter meg anyós és rájuk hagyjuk a 3gyereket,mi meg a nagyfiúnkkal hármasban csinálunk valami programot.Ez egyenlőre csak 2-3órás elfoglaltság.De mindenkinek jót tesz: a Dávid érzi,hogy ő is fontos, én meg ki tudok szabadulni a lakásból,meg pár szót a férjemmel is tudok válltani.Na meg végre normálisan felöltözöm,meg kifestem magam.
Így azt hiszem,mindenki boldog.

Piros!
A te helyzeted sem egyszerűbb,mint a mienk.Neked is szükséged lehet jókora szervezőkészségre és kompromisszumkészségre.Hogy tudod összeegyeztetni a 3gyerek életritmusát és igényeit?
Az a kép a párom műve.Nekem is az a kedvencem,az került ki a falra is.

Bogi!
Persze,hogy van segítségem.Egyedül hosszútávon nem menne.Az első 2hétben így volt!Most is vannak húzosabb napok.Pl: ha a férjem éjszakás.Bár most már csak(fejenként) 2szer kelnek a fiúk éjszaka.A mai úgy nézett ki,hogy Oli fél12kor,Beni éjfélkor,Marci fél3kor(csak szopi volt),aztán Oli 4kor,Marci negyed 5kor, Beni 5kor.
7órakor pedig kezdődött minden előlről.De addigra itthon volt a párom és megetette őket.Így én fél 9-ig aludhattam.Ami ritka,mert reggel valamelyik gyerek mindig ébren van.Most talán az időjárásnak köszönhetően mindegyik visszaaludt.
Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Sziasztok!

Na nekem sem megy mindig segítség nélkül. talán annyiban könnyebb, hogy Anna már egyedül is elvan ha muszáj. De azt én is érzem, hogy kell néha csak vele lennem. Okosan teszitek, hogy ilyen megbízhatóan és kiszámíthatóan vagytok hármasban a Dáviddal is. Így azért neki is könnyebb kivárni míg sorra kerül.

Szerencséd van, hogy találtál bébiszittert aki elvállalja mind a hármat. Nálunk az a legnehezebb, hogy a hárm együtt az eltérő igényeikkel megfekszi még a nagyik gyomrát is néha. Még édesanyám bírja legjobban, mert neki is három volt/van, csak kicsi közelebb egymáshoz korban (kétévente).

Repül egyébként az idő és lassan összeérnek.

Jelentem Dávid rájött végre, hogy ha négykézlábra áll, akkor hintázni is tud. Ha leültetem egyenes háttal megtartja magát, de egyedül még nem tudja felhúzni a busa fejét.

Bogi, várom az SMS-t!

P.

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Sziasztok Lányok!

Edit, ez ám aztán a szuper csapat!!Ennyi jó kispasit egy családban.....
Szerintetek az a fogzás jele lehet ha az 5 hónapos gyerkőc éjszaka (éjféltől kezdődően) óránként felébred és csak kicsi szopival lehet visszaaltatni? Ez most kb. 2 hete kezdődött.A másik, hogy borzasztóan eszi a cumi műanyag részét és a nap nagy részében csak nyöszörög. Mit lehet ilyenkor tenni?
Bogi, Hogy vagy?

Köszi, pici
pici9081
 
 


Szia Pici!

Múltkor írtam, hogy megoldódott a problémánk.
Hát az is csak átmeneti volt.
Idézőjelben írom: "Megörültem, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal".
Azért is nem jövök gyakran, mert most már totál ki vagyok készülve a nem alvástól. Egyik nap délelőtt nem is tudtam felkelni, annyira fájt a fejem, szédültem, hánytam a fáradságtól.

Az ok, hogy a lányunk se éjjel se nappal nem akar aludni. Este nagynehezen fél 11 körül elalszik, de fél 1, 1 körül már fenn is van és nálunk is csak igen-igen rövid időre lehet szopival elaltatni. Nappal is csak max. fél órát tud egyszerre aludni. Egész nap olyan álmos a kis feje. Egyfolytában ásítozik. Õ is mindent meg akar enni. A fejemre a legidegesebb, mert hát azt ugyan megfogja, de nem tudja bekapni. Kép

Hát ez lett az én este nyolctól reggel hatig alvó babámból.

Marengo!
A te lyánykád még mindig olyan minta baba?

Hogy vagy Bogi?

Én ilyenkor már hulla fáradt voltam, mert nem tudtam aludni és szülni is úgy mentem, hogy 1 hónapon keresztül napi 3 órát aludtam, azt is kétszeri felbontásban.
Hát nem csoda ha most már kezdek kipurcanni.

Amúgy persze továbbra is imádom a lányomat, bele is haltam volna ha nem lehetett volna. Hál' Istennek igen könnyen összejött.

Á, Pici, vannak új képeid a babódról?
mosziv
 
 


Kép
Jaksy Katica Megérkezett!
49cm, 3,45kg
pici9081
 
 


Bogi, Katica!

Gratulálok és jó egészséget kívánok nektek!
Pici köszi a jó hírt!

Remélem mihamarabb Bogi is jelentkezik!
mosziv
 
 


Bogi,
nagy gratula! Jo egeszseget, sok boldogsagot az egesz csaladnak, kicsiknek es nagyoknak!

-Afonya

ui: nekem a Katica nev tetszett a legjobbanKép
afonya
 
 


Bogi!
Gratulálok!Egészséget,sok boldogságot és sok-sok tejcsit kívánok!

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Bogi!

Tegnap veled álmodtam, Győrújbaráton jártam és kerestem a házatokat. Biztos az említett augusztusi találka miatt.
Lehet, hogy megéreztem, hogy történik veletek valami?
Kíváncsi vagyok, hogy ment a névválasztás.
Ránézésre?
mosziv
 
 


Sziasztok!

Látom már megelőzött a hír, hiába igyekeztem első lenni a teleházban.

Így csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz és kívánni mindazt a jót, amit magatoknak is reméltek.

Éljen Katica!Várjuk a sztárfotókat a babáról és a kétgyermekes boldog anyukáról!

Akkor megegyeztünk az augusztusi taliban?

Piros

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


u.i.

Remélem Bodai doktor bácsi jól vizsgázott, mert különben jól kiszerkesztjük!

Piros

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Gratulálok!!!!!!!!!
No, akkor nem nézzük meg őket?
Ez lenne az első talink, hm?
marengo
 
 


Nalam rokonok vannak videkrol, legkorabban csutortok keso delutan erek ra.
SajnalomKép
Pedig inkognitoban bementem volnaKép

-Afonya
afonya
 
 


Bogi:

Hatalmas gratula Nektek!
Sok boldogságot! Remélem sok örömötök lesz Katicában. Kép

Várjuk az élménybeszámolót és a képeket.Kép

Hajni&Marcika
Vendég
 


Áfonya!

Nekem jó is lenne, de csak ötig van látogatás.???
Szerintem Bogi örülne, nem? Többiek?
marengo
 
 


Max. Ti elmentek latogatoba es utana valami kocsmaban megvartokKép
Adj egy mailcimet, priviben csereljunk telszamot es akkor tudunk beszelni. Lehet, hogy rokonok lelepnek 3-kor, de lehet, hogy csak 6-kor, passz.
Tobbiek?!

Netes kukkolok miatt ovatos vagyok amugyis, talalkak reszleteit jobb nem nyilvanosan megbeszelni. Szerintem.

-Afonya
afonya
 
 


marengo
 
 


A francba!

Bocsi, hogy így kezdem, de az előbb lefagyott és elszállt egy hosszú üzenetem.

Nagyon sajnálom, de én most nem tudok talizni veletek, pedig nagyon szeretnék.
Mint a múltkor írtam nincs 30.000 Ft-unk most, hogy megjavítsuk a kocsit, anélkül pedig nem vagyok mobilis.

Amúgy kik mentek?

Remélem nem haragszol Bogi. Pedig már úgy beleéltem magam a találkába, hogy álmodtam is róla. Azért jó lenne, ha augusztusban összejönne, addigra biztosan kész lesz az autó.

Én mondjuk a férjemen kívül nem nagyon kívántam mást látogatónak, mert a babám mindig akkor akart enni, aludni amikor látogatási idő volt és ha éppen kiküldték az embereket akkor még én éreztem magam kínosan, hogy nem láthatják a babát és lehet hogy engem sem.

A babókat is viszitek a kórházba???

Én még mindig csak szopiztatok, házon kívül még nem csináltam, tudom, hogy nem kellene törődnöm vele, de amilyen bunkók egyesek, félek hogy beszólnának, ha meglátnának nyilvános helyen szoptatni.

A múltkor a sok hülye autó a járdára parkolt így kénytelen voltam a babakocsit az út szélére kitolni, erre jött egy marha és letekerte az ablakot a kocsiján és kiüvöltött, hogy miért az úton flangálok a babával. Majdnem mondtam neki, hogy azért, mert az ilyen hülye autósok, mint te nem tudják hol kell parkolni. De szólni sem tudtam hirtelen.
Mondjuk ez egy olyan út volt, ahol alig járkálnak autók, szóval veszélyes egyáltalán nem volt és ennek az állatnak is volt még két autónyi helye elmenni.

No, megyek. Amúgy hétvégén megint megyünk az építkezésre. Majd holnap még jövök, aztán csak kedden. Addigra már Bogi is biztosan otthon lesz!

Puszi:

Krisztina
mosziv
 
 


Gondoltam, mi lenne, ha rákattintanék Marengo nevére.
Na, szerintetek mi történt?

Láttam egy tündéri huncut kislányt!

Itt minden baba ilyen gyönyörű?!
Az a fintor a nózin!

Én is teljesen odavagyok az enyémért, naponta százszor elmondom neki milyen csodaszép.
mosziv
 
 


Mosziv,
en szivesen kiugrok erted kocsival, ha csak ezen mulik. En nem viszek gyerkocot. Felteve, ha megyunk.
Irj Marengonak, o a kapcsolattartoKép
-Afonya
afonya
 
 


Köszi Áfonya, igazán aranyos vagy, de Óváron vagyok jelenleg és azóta a férjem is hazatelefonált, hogy Öttevényen maradt az építkezésen, este jön csak haza. Így borult az egész napom.
mosziv
 
 


Sziasztok!
Bogi kispapája vagyok.
Teszek fel pár képet.
Mindketten jól vannak!
Üdv:
Attila
KépKépKép

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


De szép hajas baba ez a Katica!

Sajnos nálunk dühöng egy tüszös mandulagyulaldás "járvány" a családban, így inkább most nem mennék kisbabák közelébe. Egyébként is alig látok a fáradtságtól mert Sárán tegnap éjjel tört ki kb. 40 fokos lázzal és hányásrohamokkal, így nem sokat aludtam. Nem szívesen vállakoznék egy felautózásra Győrbe ilyen állapotban.

De augusztusra biztosan összeszedjük magunkat és átbóklászunk a szomszédba.

Jó pihenést és gyors felépülést, Bogi!
Piros

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Sziasztok lányok!
Most dicsekszem......én már láttam Katicát élőben!!!Nagyon szépséges! Bogi mindenkit üdvözöl és köszöni a jókívánságokat!

Mosziv! Ha nem láttam volna a kislányod csodás fotóját, az gondoltam volna hogy az én kisfőnökömről írtál napirendet. Úgy tűnik nagyon hasonlóak az alvási (nem)szokásaik. Van már valami javulás nálatok?

Üdv mindenkinek. Pici
pici9081
 
 


Bogi!
Gratulálunk Katicához!! Nagyon szép kisbaba!! Mielőbbi felépülést!

Csajok!
Elkeseredtem...Kiderült, hogy az eredeti tervünk nem működik. Eredetileg 3 évet szerettünk volna a 2 gyerek között, úgy, hogy Ajna 21 hós korában visszamegyek félállásban. De kiderült, hoyg anyagilag rossabbul járnék így...

Két lehetőség van most:
1. Mégis korábban bevállaljuk a kistesót, kis korkülönbséggel. Ekkor viszont ugy emin. 4 évet itthon leszek, nem tudom utána hogyan tudok majd visszamenni...Lesz hova? Ha nem, akkor mit cisnálok? ELég speciális amit csináltam, szóval ez kicsit aggasztó.

2. Teljes állásban megyek vissza dolgozni, mert akkor a teljes bérem magasabb, mint a minimálbér duplája. Ekkora viszont AJnát 21 hósan teljes időben bölcsibe kell küldenem, 8-tól 1/2 5-ig. Ettől viszont rettenetesen idegenkedem.

Tényleg nem tudom mit csináljak. Egy gyerekesek. ti hogyan tervezitek a kistesót? Több gyerekesek, nektek mik a tapasztalatotok?

Kép
Kép
Kép
constanze
 
 


Mosziv!

Aranyos vagy, hogy dicsérted Szávát, gyakorlatilag akkor jötem rá, hogy teszek oda képet, mikor te mondtad, hogy ott a lánykád. Gondoltam, én iiiiiiiiiiiiiiiiis!

Jaj, úgy szégyenlem magam, én akartam nagyon megnézni Bogiékat, erre nekem nem jött össze, bocsánatot kérek, én, mint úgy látszik, csak elméleti kapcsolattartó! Na, kitartás, fejlődőképes vagyok.

Bogiék mikor mennek haza? Milyen volt a szülés? Ki tud valamit??? Pici? Apu? Jaj. olyan izgatott vagyok.
marengo
 
 


Sziasztok!
Bogiék Vasárnap délelőtt jöhetnek haza, ha minden rendben lesz. (nagyon reméljük! Ati&Lili :-))
Mindketten jól érzik magukat, baba szépen szopizik. Nagyon ügyes és szép is! (nem vagyok ám elfogult)
A rsézleteket majd Bogi megírja, addig is frissült a honlap:

jaksy.different.hu

Üdv:Attila

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


No én már megnéztem minden képet Katicáról.
Olyan jó volt nézegetni. Incifinci kisbaba.

Én sajnos az első 4-5 órában egyáltalán nem tudtam foglalkozni a babával, pedgi kíváncsi lettem volna mit csinál élete első óráiban.
mosziv
 
 


Boldog Névnapot Jaksy Lili!
pici9081
 
 


Sziasztok Lányok!

Már szombat óta itthon vagyok, de sajnos nem tudtam jelentkezni, mert szombat délutánra olyan rosszul lettem, hogy csak fetrengtem. Anyósnál ettem pár szem rétest, valószínűleg nem kellett volna. Vasárnap dél körül lettem jobban.
Lilit is vissza kellett vinni anyukámhoz, mert semmit nem tudtam csinálni. A gyomrom fájt, de a hátam majdnem beszakadt, nem kaptam levegőt. Ati már azt fontolgatta, hogy visszavisz a kórházba.

Na a szülés.

Kedden bementünk, felvettek az osztályra, és beszéltünk a dokival, hogy jó lenne ma valamit kezdeni. Én már a császárba is beleegyezek, felkészültem arra is lelkileg, de nem szeretnék két hetet itt várni, hogy mi lesz.
A professzor úr (akivel a kórházi ügyeket beszéltem) kérte az orvost, hogyha bemegyek, menjünk le hozzá, hogy üdvözöljön. Õ is megnézte a pocakom, megbeszéltük, hogy akkor mehet a műtét, és elsőnek megcsinálják. Így aztán előkészítés után fél 9 után valamivel elkezdték, és Katica 9 órakor kint is volt.

Az orvos hozzáfűzése ennyi volt, amikor meglátta a méhem állapotát:
"Te jó ég. Ilyenkor elgondolkozom, hogy egy előző császár után mennyire érdemes kockáztatni. Látom a babát, annyira vékony hártya lett az előző heg helyén. Két fájás, é s szétreped. Jól döntöttünk!"

Szóval simán ment minden.

A kórház

Nos saját bőrömön tapasztaltam a változásokat:

1.) Nincs hajnali ébresztő. Reggel emberi időben jönnek fürdetni, lázat mérni, stb.
2.) Első nap, műtét után, mikor este fel kellett kicsit kelni, a szülésznő szépen kézen fogott (minden császárossal és normál szülővel ez történik), és a folyosón mentünk pár lépést, közben elmondta, hogy milyen problémával, kihez fordulhat a kismama. (szülésznő, csecsemős, nővér)
A sok műszak ahogy váltotta egymást, mindenki egyaránt kedves volt, aki nem annyira közvetlen, az is barátságos volt.
3.) A szopizást "erőltetik" jobban, pótlást csak indokolt esetben kap a baba, vagy az anyuka kérésére.
4.) A szobatársam pont egy "problémás" baba volt, mert kis súllyal született. Anyukája első szülő volt, kellően meg is ijedt, de mindenki támogatta. A gyerekorvos mindent megbeszélt vele, bár a baba egészséges, csak antibiotikum kellett neki.
5.) A wc-fürdő állapota tragédia, de általában tiszta volt.
6.) A szobai szemeteseket naponta 2x ürítették
7.) A véleménykérő láda kinn van, de nem nagyon van benne vélemény
8.) Egyszer láttam, hogy cumit tettek az üvegre amiből a babát pótolták.
9.) Az új látogatási rend szuper! Lehet pihenni, nem zaklatják az embert.

Hirtelen ennyi jutott eszembe.

Katica
Még nagyon jó baba, éjjel kétszer szopizik, keveset sír, nézelődik ha megébred.
Lili ma jön haza végleg, kíváncsi vagyok mi lesz.

Puszi mndenkinek: Bogi

NELLIKE
BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNUNK!
Ati, Bogi, Lili, Katica

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni tőletek, hogy mennyire gyakori az itteni kórházban az epidurális érzéstelenítés? Ha lehet ilyet megítélni mennyire "profik" benne?
Bogi, Téged azzal műtöttek? Ki adja be, a szülészorvos? Korábban egy pesti Péterfys szülésfelkészítőn voltunk, ott 10 kismamából 9 kér és kap EDÁ-t. Végül is Győrben szülünk, de nem tudom itt milyen a tapasztalat ebben.
Köszi!
Enikő
olajfácska
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?