Sziasztok!
Dorka! Üdv közöttünk, gyere máskor is!
Mimóza! Ma már egy picit könnyebb volt. Nem féltem ettől az érzéstől, nyaraltak már nélkülünk a gyerekek, mégis arcon csapott tegnap. Egyszerűen nem tudtam odafigyelni semmire!
A fiaim tündériek (van egy elsősöm is), ahogy az új helyzethez viszonyulnak. Dodó, a legkisebb most olyan nagyot nőtt a szememben, olyan igazi ovis lett. Hétfőn voltunk először, még kedden is együtt voltunk ott, tegnap 1 órára, ma másfélre hagytam ott. Tegnap meglepődött, hogy elköszöntem tőle (pedig mondtam neki már kedden is), de azért bement. Délután jöttek az óvónők családlátogatásra, jókat beszélgettünk, nem tudom, ettől volt-e, de ma nagy puszi és szó nélkül bement a csoportba. Udvarra mentem érte: megyünk haza??? Nem, homokozok! Szóval olyan jókat dumál is, hogy megesszük. (Neki is kellett kicsi sulitáska, ő is berak mindent: könyv, Daninak is, matek, Daninak is, lecke, Daninak is...)
Nem fog ott aludni, úgyis itthon vagyok, a délután a gyerekeké!
(Egyébként mindent megörökölt a bátyjától: óvónőket, csoportszobát, még a fogasa is ugyanaz lett, csak ő más jelet választott, de ennek örültünk is, minden gyerekhez más jel tartozik, nem fogjuk összekeverni a rajzaikat évek múlva sem!)
Danim meg olyan kis precízen pakol, hogy nagyon. Minden könyv uúgy álljon a táskájában, minden ceruza a helyén legyen a tolltartóban... Dicsekszik minden piros ponttal mindenkinek, és amennyire nem volt rajzolós, olyan ügyesen húzza a vonalakat. Lehet, hogy nem lesz belőle zseni, de olyan kis ügyeskének ígérkezik. Ennyi a lényeg, nem kell erőlködnie, hadd menjen, ami simán megy!
A nagyok is jól kezdték az évet, ők meg érdekesen pátyolgatják a kicsiket. A sulis most mindent megtud a nagytesóktól, az ovishoz mindig futnak a kerítéshez. Jó látni, ahogy figyelnek egymásra!
Gi