Új privát üzeneted érkezett!

Ja, Eszter, az ne tévesszen meg, hogy mennyit evett, Ákos 180 g után is képes még kérni a másikból, és lehet csak 20 hiányzik neki, de akkor is rágja az öklét.

KépKép
connie
 
 


Nagia

A kényelmes testhelyzet tényleg nagyon fontos a szoptatáshoz. Ha van nagy ágyatok, próbáld ki azt, nekem nagyon bejött. A hátam mögé teszek egy nap párnát és kényelmesen elhelyezkedem. Nekem szoptatós párnám sincsen és takarót sem szoktam a babó alá tenni. Én azt szoktam csinálni, ha elalszik a mellemen Dóri, akkor gyakran nem teszem vissza az ágyába, hanem magamra fektetem és úgy pihenünk együtt. Ilyenkor néha tv-t nézek, vagy odkészítek egy újságot, könyvet és azt olvasom. Én nagyon szeretem, amikor így rajtam alszik, van hogy éjszaka is. A szoptatás mindig nagy élmény, nagyon szeretm nézni, ahogy szopik.

Az én babám már nagyobb, két és fél hónapos, ezért van, hogy a körülette lévő világ sokkal érdekesebb, mint a szopás, ilyenkor kiköpi a mellem, nézegeti a kezét, kommunikál, kinyújtozkodik, majd újra bekapja, szív kettőt és újra kiköpi. Ma egész du ezt csinálta, és teljesen kikészítette a mellem. És persze alig evett.

Nekem az a problémám, hogy nem mindig tudom eldönteni, hogy mikor éhes és mikor nem. Úgyanis az a fura szokása, hogy akkor sem sír, ha éhes, csak ezerrel rágja az öklét, és amikor mellre teszem, akkor elkezd sírni, gondolom, mert nem jön rögtön a kaja. Van, hogy megpróbálom megetetni, amikor majd lerágja az öklát, és az előbb leírt "játék" kezdődik el. Szerintetek minden újszopás és ökölrágás éhséget jelent?

Üdv Pviki
pviki
 
 


Kriszi, gratula a kistesóhoz!!! Kép Kép Kép

Pviki, üdv a babaneten! Kép A PureLan kenőcsöt (a Medelától) neked is tudom ajánlani a kikészített mellre, tiszta lanolin, nem kell lemosni szopi előtt. Nem hiszem, hogy minden ujjszopás és ökölrágás éhséget jelentene, mint ahogy a szopi sem csak etetés - na, ezt jól megaszondam Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 

 
 

Szia, Viki Kép
márti
 
 


Lányok!Az ökölrágcsa egyáltalán nem mindig éhséget jelent.Próbáljatok más jeleket is nézni: pl.:cuppogás, nyöszörgés (több féle sírás van: álmos vagyok, éhes vagyok, foglalkozzatok velem...).Az én gyerekem mikor már gőgicsélt mindig ugyanazokat a hangokat adta ki mikor enni kért: heö, heö, és szaporábban vette a levegőt, izgatott lett.Figyeljétek meg, hogy másképp viselkedik olyankor, mikor éhes.
Csak úgy tudsz rá jönni, hogy kéri-e a másik mellet is, hogy megkínálod.Ha nem kéri, biztos, hogy kiköpi.Ha kiköpi és újra beveszi és ezt ismétli, akkor ez már konfortszopi, játszadozás.( Bár ez is nagyon fontos)Chopin
chopin
 
 


Wester
A mérlegről már sikerült leszoknod, akkor most következő lépcsőként szokj le az olvasásról Kép.
Ezek a számadatok mindig átlagos, általános adatok, nem feltétlenül van gáz, ha ettől eltérő Zsófi növekedése. Annál is inkább, hogy ti is ilyen alkatúak vagytok. Inkább örülj, hogy a dokid inkább nyugtatni próbál.
Az én fiam a kakiláshoz is igényli a cicit, ha az nincs épp kéznél, akkor az öklét. Én is mindig megkínálom, aztán vagy kell neki, vagy nem.
Szerintem, ha kiköpi az első cicit, de utána még keres, akkor valószínűleg kell a másik, de ha megpróbálod odaadni neki, úgyis kiderül.

Connie
Én azt szoktam csinálni, hogy ha látom, hogy már csak komfortszopi igénye van, akkor arra teszem/azon hagyom, amelyikben kevesebb van.
zsana75
 
 


Ja, igen, nálunk sem csak ökölrágás van, ha még éhes, hanem cuppogás, keresés, heö-heö és he-he-he (mint aki lenyelt egy kiskutyát).Kép De ez ugyanolyan heves, ha 20 g-ot akar még enni, ha 80-at.Kép
Ma viszont jó nagy hisztit rendezett a második cicin, kiköpte, és sírt, aztán újra rávetette magát, két-három szívás után kiköpte, sírt, és így tovább. Azt hiszem zavarta, hogy jött belőle a tej, mert közben semmit nem evett 10 perc alatt. Visszatettem a másikra, de akkorra már abból is megindult a tejcsi, úgyhogy ugyanaz a műsor ment.Kép

Más: ébredés előtt most már rendszeres, hogy kb. fél órán át hol megébred és keres (+ egyéb fenti jelek), hol visszaalszik, esetleg még azután is, hogy felvettem, vagy tisztába tevés közben. Szerintetek ilyenkor ki kell várni, amíg teljesen felébred (és felsír), vagy költsem inkább én fel teljesen?

KépKép
connie
 
 


Sziasztok!

ZsanaKép A dokinéni is azt mondta, hogy ne olvassak már annyit, vagy ha igen, akkor regényt meg Nők Lapját és Story magazint Kép, ne babakönyveket, mert úgyis mindegyik mást ír.
Connie, (illetve Többiek is, akik fejnek) Te amikor odakínálod a másikat, de csak picit evett belőle akkor lefejed azt a cicit is? (én most odaadtam a másikat, s titokban megmértem, s tényleg evett még egy 30 grammot. A mérleg egyébként már levitelre várva a földszinten az előszobában volt, aztán a garázsban landolt, párom eldugta. Talán 4 emelet nem fogok mászni a méricskélésért...
Eszter
wester2004
 
 


Connie
Én nem szoktam felkelteni, hanem megvárom, még felébred, viszont ilyenkor előfordul, hogy ordítva ébred, mert már annyira éhes.
Az éjszaka ezalól kivétel. Amikor felébredek és ezt látom, akkor felébresztem (bár nem mindig ébred, félálomban is be tudja kapni), mert különben virraszthatnék felette, hogy mikor akar már kajálni.
zsana75
 
 


Eszter,
Nem fejem le, hanem a következő kajálást azzal a cicivel kezdjük. A védőnő azt mondta, hogy az első cicit kell(ene) kifejni, de azt kiüríti a gyerek, alaposan, úgyhogy én azt sem fejem.

Zsana,
akkor jó, nálunk is mindig ordításba torkollik az ébredés ilyenkor.Kép
Éjszaka ill. hajnalban mi is keltjük, de mivel tisztába tesszük, felébred annyira, hogy egyen.Kép

KépKép
connie
 
 


OFF
Chopin, vagyok én, mindenfelé, xvii-ben is, olvasom rendre, csak nem mindig tudok mit írniKép.
Ildi
ON

Ildi
pildi
 
 


OFF

Connie
Te látod a topikunkat? Nekem nem jön elő, mások viszont írnak bele.
zsana75
 
 


OFF
Zsana,
Délután nem láttam én sem, de most már igen.

KépKép
connie
 
 


Sziasztok!
Valami történt az éjszaka, mert annyi tejem lett, hogy fulldoklott tőle a gyerek, pillanatok alatt jóllakott. Először aggódtam, mert nem tudtam beadni a kicsinek a bimbót. Kértem, ne bénázzon, hiszen már olyan ügyes volt, most meg elhagyta a szívatója? Aztán kiderült, hogy az anyja a tök béna, mert már egyszer jártunk úgy, hogy nem sikerült megszívnia szegénynek a teli mellet, ami nekem nem tűnt ezúttal keménynek.
Azóta is azon gondolkodom, mit ettem, ittam, ami kiválthatta a tejcigyarapodást, és hogy vajon ez csak pillanatnyi elmezavar volt-e. Nem jövök rá a nyitjára.
Akinek sok teje van, nem is tudja, micsoda áldás az, mert még a lusta gyereket is ébren tartja, ha könnyedén van mit nyelnie, nem kell fáradságos munkával a sivatagban keresgélni a forrást. Legalább is az én fiam ezúttal egy pillanatra sem hagyta abba az aktív szopást. Persze napközben ez a mennyiség már csökkent, ilyenkor két ciciből szoptatok, de talán még így is több, mint bármikor máskor. Kicsit fejegettem közben, lehet, hogy ez is közrejátszott, nem tudom, csak találgatok, de nagyon boldog lennék, ha ez így maradna és a babám teli pocakkal nem csupán az ételt adó forrást keresné rajtam a sírás határán, hanem tudnám végre önfeledten dédelgetni. Olyan orra van, mint a vadászkutyának, ahogy ölbe veszem, már tátog a burkolt cicim előtt, mindegy, hogy előtte evett éppen. Ilyenkor nem tudom, valóban éhes-e vagy csak szenvedélye a cici, és lelkiismeret-furdalásom van. Bár elvégre fiú gyerek, normális lenne, ha csak hobbiból cupizna. Kép
Na de nem nyüglődök tovább a szopi témán, ti már régen túl vagytok ezen.

Zsana,
sajnos nekem a fekve szoptatás csak a kórházban ment nagy kínkeservvel, itthon valahogy nagyon bénák vagyunk, nem tudom beadni a szájába, biztos a cicim formájával is gond van, mint említettem, elég lapos, ha megsodrom, kb. 5 másodpercig marad úgy, addig bele kell nyomnom a gyerek szájába, különben törlés, sodrás, benyom, ha nem megy, ez ismétlődik még párszor. Ülve sokkal sikeresebbek vagyunk, de valahogy nem tudok normálisan ülni. Eleinte párnán volt a bébi, kínlódtunk egymással, most bicepszfejlesztő bölcsőtartásban ücsörgünk, próbáltam már alátámasztani is a könyökömet, az sem volt elég magas, tehát még a kísérletezésnél tartunk. Aztán ha kicsit nagyobb lesz, talán fekve már maga gyömöszöli be a cicimet. Kép Ma tölti a 4. hetét.
Én is azért mértem/mérem néha, mert az első két hétben nem bíztam benne, hogy ezt a férfiak számára tervezett cicit rendesen szívja a gyerek, sokat sírtam eleinte, amikor hosszú percekig tartott beleerőszakolnom a gyerekbe. Kép Nem sok tartott vissza, hogy tápszerhez nyúljak, nehogy éhenhalasszam Bencét. Egy anyának szerintem annál rosszabb érzés nincs, mint hogy nem tudja ellátni a kicsinyét.

Eszter,
én is pont ezért aggódom, mert többször elengedi a gyermek a cicit szopás közben, és amikor elszenderedik, percekig nem ocsudik fel, hogy nincs cici a szájában, leteszem aludni. Erre felpattan a szeme és könyékig a szájában turkál meg tüntetőleg cuppog, aztán ordítás következik. A bimbóim egy óra alatt szépen megviselődnek, így ha van lefejt tejci, inkább azt kínálom neki, ha nem éhes, nyámmog rajta, de mindig megeszi, mert beles. Kép De ez talán kétszer fordult idáig elő. Nagyon nehéz így szoptatni, ezért „stresszelem” magamat a méregetéssel, bár nem úgy néz ki angyalom, mint aki végelgyengülésben szenved. Kép
A másik cicit akkor kínálom, amikor az egyik már fáj a sok cincálástól, ugyanis az én fiam hajlamos arra, hogy amikor kaki van evés közben, ide-oda ficereg, közben rángatja a bimbómat. Majd besz*rok közben. Egyébként általában akkor teszem át, ha 3-4 tejcibelövellést megvártam vagy ha fél óra múlva véletlenül kiköpi.

Connie,
kicsit nem vagyok képben, melyik is a kereszttartás. Kép Én csak a fekve, bölcső és hónaljtartás szopit ismerem.

Viki,
én is szívesen dajkálnám magamon a picit, de sajnos én egyenlő vagyok neki a cicimmel, ha nem azon alszik, sír, így lehet, hogy gonoszul teszem, de visszateszem mindig az ágyába etetés után, ott egy darabig elnézelődik. Aztán vagy sír, ekkor persze azt gondolom, megint éhes vagy nagy ritkán elalszik. Éjszaka eleinte apucin aludt a kicsi ágyunkon, ez a baba biztonsága érdekében hosszú távon nem megoldható, ezért próbáltam szoptatás után rögtön visszatenni. Ha fáj a pocija, felsír, ha nincs baja, kis nyöszörgéssel visszaalszik. Muszáj pihenni kicsit, mert napközben szédülök a kialvatlanságtól és babó is csak akkor alszik, ha sétálni viszem. Próbáltam ekkor aludni, de mindig megbotlottam. Kép
Nagia
 


A kereszttartás:


Kép
pzita
 
 


Sziasztok lányok!

Érdekes, hogy én meg eleinte csak fekve tudtam szoptatni. Amikor a hazajövetelünk utáni napon Kata baba elfelejtett szopizni, akkor Snoopynak az a tanácsa vált be, hogy szoptatáskor ne csak én legyek félmeztelen, hanem a babót is vetkőztessem pelenkára és úgy tegyem magam mellé. És nem kellett a szájába adni a cicit, magától rácsatlakozott (végre!), pedig még egy hetes sem volt, kis minimanó, 2600 gramm.

GyeZsu
gyezsu
 
 


Nagia,
A kereszttartás kifejezetten olyankor ajánlják, mikor nehezen kap rá a baba a cicire, mert ennél látod, mit csináltok.

Azok alapján, amit írtál sztem nem jól kínálod oda neki - nálam is ez volt az elején a gond. Nem a bimbót kell kiemelni neki, hanem a bimbóudvart "betömni" a szájába. Ehhez picit kell csak megbizgerálni, hogy összeráncolódjon. Meg kell a bimbóval simítani a gyerek alsó ajkát, és mikor nagyra nyitja a száját, akkor rá kell tolni a fejét a mellre, és nem fordítva! (ezt kereszttartásban nagyon könnyű, ha megfogod a vállát és a tarkóját). Nagyon fontos, hogy a mellet a bimbóudvar mögött!! kell összefogni neki szendvicsszerűen (vagyis hogy ovális legyen). Ha így adod be neki, nem fáj, még akkor sem, amikor kakilás közben ficereg. Sokkal hatékonyabban is tud szopni, mert nemcsak szív, hanem nyomja is ki a tejöblökből a tejcsit.
Sajnálom,hogy nem tudom megmutatni, úgy egyszerűbb lenne.Kép

KépKép
connie
 
 


bár a fentebbi képen sokminden látszik abból, amit leírtam

KépKép
connie
 
 


Ja, ez a kereszttartás? Akkor egy darabig én is így csináltam. Kép

Connie,
az a baj, hogy sokszor olyan feszes a bimbó környéke, hogy még én sem tudnám összecsípni, nemhogy ő bevegye, így vagy fejek keveset vagy mégis nagyon ügyes lesz a gyermek és nagyon rá tud cuppanni. Kép Egyébként jól kapja ő be, mert sokszor fulldoklik a tejtől, mégis fáj, amikor szívja és közben rángatja a fejét, vagyis nem a végét ráncigálja csak. Meg talán az ínye nyom némelykor, mert az udvar széle fáj alul vagy felül, akkor ráteszem újra.
Olyan érdekes ahogy forgatja a kis fejét, amikor már vákumot képez, hogy megtalálja a legtejelőbb pontot. Kép
A te gyermeked nem kopaszodik? Az enyémke vészesen. Mikor lesz újra haja? Kép Hol lehet a neten írást találni arról, mik a fejlődés szakaszai egy babánál?
Nagia
 


Nagia,
Ha feszes, én is ki szoktam valamennyit fejni, nekem a csecsemősök min. 5 gr-ot javasoltak. Ezt főleg hajnalban meg reggel kell.
Az ajkait ki szokta fordítani, mikor rácuppan? Attól is fájhat, ha nem. Egyébként én is érzem, mikor jól megnyomja az ínyével a tejöblöket, de egyre kevésbé!Kép

Az én gyermekemnek kezd Bundesliga frizkója lenni, elől rövid, oldalt szinte teljesen kopasz, hátul meg hosszú.Kép

Ilyen fejlődésest még nem találtam, de keresek, mert engem is érdekelne.

KépKép
connie
 
 


Sziasztok!
Látom, feléledt a topik. Nagyon örülök !!!

Kriszi,
nagy nagy gratula a fiatalúrhoz !!! Gondoltam, hogy valami ilyesmi lehet a csend hátterében Kép

GyeZsu,
Hatalmas bocs, hogy csak most irok, de ahányszor próbáltam jönni, vagy be se jött a topik vagy a hozzászólást nem volt hajlandó elküldeni. Aztán pár napra feladtam.
A sztrájk még tart. Szerencsére már nem ordit, csak ha megelégeli, hogy nem jön a tejcsi, akkor duzzogó arcot vág és elfordul. Akkor át a másikra, hátha azon sikerül. Általában a 2. cicin már jó, de most már egyre többször az elsőn is sikerül.
Közben arra jutottam, hogy talán a fogzás az ok (mert semmi más ötletem nincs). Aztán ki is bújt egy fogacska hirtelen, és most úgy látom, egy másik is készül...
Ha tényleg a fog miatt van a gond, akkor ki tudja, mikor lesz vége??? Még rengeteg fog vár arra hogy kibújhasson Kép
schmo
 
 



KépKép
connie
 
 


OFF
Connie, Nagia
Fejlődéses oldalak kapcsán: ezeket is óvatosan kell kezelni, pl. a babaszobás idönként elég vad dolgokat mond. Szóval nem szabad beparázni !(mondom én Kép )
Van még egy oldal, itt valamivel részletesebben, hónapról hónapra van leirva: http://www.bebilap.hu/elso_ev/elso_ev.htm
schmo
 
 


Húú, ezen a bebilap-os oldalon is vannak ám érdekességek Kép, úgyhogy parázósok ne olvassák! Kép
zsana75
 
 


Lányok!A 6 hónapos Szonja baba harapdálja a cicimet konfortszopás közben.Szokam hagyni este elalvás előtt konforszopizni, mert úgy szereti.Van valakinek ilyen tapasztalata?Remélem leszokik a cici rágcsálásról, még csak két foga van.
Chopin
chopin
 
 


Chopin,
Sztem ne hagyd, hogy harapdálja, valahogy tudasd vele, hogy ez helytelen. Én levettem mindig mellről Ákost, mikor a bimbót rágcsálta, aztán visszatettem persze. 2 nap nyügi volt emiatt, de azóta nem rágcsál. Bár a fogas kérdésekhez nem értek, mi még nem tartunk ott.

KépKép
connie
 
 


Kösz Connie, mindig leveszem mikor megharap.Úgy tűnik hatásos.Szerintem csak akkor csinálja mikor már játszik, adtam neki helyette rágókát.Evés közben nem harap szerencsére.Chopin
chopin
 
 


Chopin,
Szerintem se hagyd hogy harapdálja. Vigyázz, hogy ne kiálts rá, nehogy megijedjen, de amúgy határozottan meg kell neki mondani, hogy nem szabad, mert fáj.

Zsana,
Na igen, mindegyik fejlődéses oldalon vannak kissé elrugaszkodott elvárások. Én még az elsö hónapokban olvasgattam, aztán paráztam más miatt eleget, úgyhogy leszoktam róla, hogy nézegessem. 1-2 havonta belenézek, hogy mit irnak, jól felhúzom magam, aztán egy ideig megint nem nézek be Kép
schmo
 
 


Chopin
Jó, hogy írtad a múltkor a heö + izgatottság = éhes képletet. Eddig nem gondoltam rá, mert ugye külön-külön is előfordulnak, most viszont elkezdtem figyelni. Azóta mindig megkínálom, ha hőőő + kalimpálás egyszerre jelentkezik és eddig minden alkalommal intenzív komfortszopizás lett a vége, úgyhogy lehet valami a dologban Kép.

Nagia
A férfiak számára tervezett cicit úgy érted, hogy plasztikai műtéted volt?
zsana75
 
 


Chopin,
Ez nekem is jól jött, most már viszem tisztába tenni, mikor kezdődik a kalimpálás, és rendszerint a nagy visítás már elmarad, legfeljebb közli velem ütemesen, ám mérsékelten hangosan hogy hüje-hüje-hüje-hüje.Kép Ez külön jó, mikor nem itthon szoptatok, mert nem minket néz az egész Margit sziget, mire végre kajához jut.Kép

KépKép
connie
 
 


Zsana,
Isten őrizz, hogy hozzányúljanak a cicimhez! Kép Pedig szoptatás után olyanok lesznek, mint a bőrtarisznya. Csak ugye a gyermek születésekor közölte a csecsemős, ne reménykedjek, hogy ezzel szoptatni fogok, így gondoltam, talán az uram még örülni fog neki. Kép

Connie,
mennyit szopik alkalmanként Áki? Az én fiam 2 óránként megeszi a 100-120-at. Mert most végre van neki, mit. Kép Ma van a szülinapja, gondoltam, formázok neki egy cicitortát. Kép
Nagia
 


Sziasztok!

Köszönöm a tanácsokat ujjszopás és ökölrágás terén. Dóri egyre szenvedélyesebben szopja az ujját és egy már nem is elég neki, rögtön kettő kell. Ma, mikor már azt hittem mindjár éhen hal, annyira szopta az ujját, megprobáltam megetetni. Személyes sértésen vette, hogy kivettem a szájából a kezét és cicit akartam helyette adni. Addig nem is hagyta abba a sírást, amíg újra nem volt a szájában a keze. Közben a hülye anyja betegre aggódja magát, mert az utóbbi pár hétben nagyon minimál programban adja elő az evést. Most két és fél hónapos, kb 5200 g és múlt héten többször is volt olyan nap, hogy 500 g-ot sem evett meg. Pedig már a 700-750 g sem lenne sok. Persze ehhez mérten nem is gyarapszik valami gyorsan.
Akinek volt hasonló tapasztalata, mit tett annak érdekében, hogy a gyermeke kicsit többet egyen?

Én nem nézegettem honlapokat a gyerek fejődésével kapcsolatban, de van egy könyvem, az a címe, hogy Az első 12 hónap titkai és Kenéz Kíra írta. Ez egy viszonylag új könyv, 2004-ben adták ki. Szerintem elég jó, nekem tetszik. Nemcsak azt írja le, mi hogyan fejlődik az adott hónapban, de gyakorlati dolgokkal is segíti a szülőket.

Szia Márta!

Nagia
Nekem pihenés szempontjából a következő is bevált. Dóri általában reggel 6 és 7 között ébreszt. A reggeli szopi és aktívkodás után általában alszik még fél 10-ig, 10-ig. Ilyenkor magam mellé teszem és én is alszom vele együtt. Persze ez nyilván a napirendetektől is függ, nálunk valahogy így alakult ki, és ekkor be tudom pótolni az éjszakai kimaradást.

Viki
pviki
 
 


Nagia,
Változó, 130 és 200 között, attól függ, mennyire éhes, ill. hogy mikor evett előtte, mert 2,5-től 5 óráig változik nála a gyakoriság. Utóbbi akkor van, ha alszik a két szopi között.

Én is le szoktam feküdni a gyerkőccel napközben, könnyebben elalszik, ha ott vagyok mellette. De kb. 15-20 perccel szopi után lehet csak letenni "biztonsággal", mikor bejut a mély alvási fázisba, különben felébred. Amíg kisebb volt, általában akkor is úgy tettem le, hogy rajta tartottam még utána a pocakján a kezemet 1-2 percig, az megnyugtatta.

Lányok,
Most hat hetes és három napos a fiam. Az utóbbi napokban már átlag 3 óránként szopizott átlag 170-200 g-ot, de ma óránként kért, és ugyan nem mértem, de majdnem mindig 2 ciciből szopott, az minimum 120 gr. Ez a növekedési ugrás lenne? Vagy kevesebb lett a tejem egyik napról a másikra? Mondjuk pár napja már nem feszül annyira hajnalban, mint korábban.

KépKép
connie
 
 


Viki! szerintem érdemes többször megkísérelni a szoptatást, mikor Dóri félig alszik! Félálomban, ha látod, hogy tátog, forgolódik, azonnal bújj mellé, ne várd meg, míg felébred! Még sikeresebb lehet mindez este-éjjel-hajnalban, mikor minél kevesebb külső inger éri, amire muszáj figyelnie Kép Megteheted, hogy egy kis C-fogással rásegítesz, hogy könnyebben, gyorsabban jöjjön a tej. Egyébként az egyre lassabb gyarapodás törvényszerű, nem hízhat mindig havi egy kg körül, mert nem bírnád felvenni Kép

Kenéz Kíra könyvével pedig érdemes csínján bánni, mert itt a babaneten is írogatott és a nézetei, háááát... nem mindig tűntek egyértelműen szopibarátnak, pszichológiailag megalapozottnak, stb Kép

Connie! Szerintem tipikusan a növekedési ugrás, ne aggódj! Néhány nap és megint beáll a "rend" Kép A mellfeszülés az idő előrehaladtával egyre csökken, majd meg is szűnik - ez a tej mennyiségét nem befolyásolja, csak annyit jelent, hogy a melled hozzászokott a működéshez és nem ödémásodik!

Márti
márti
 
 


Márti,
Köszi! Ez jó hír, már aggódtam, hogy ha egyszer végig fogja aludni az éjszakát a fiam, ki se bírok majd mászni az ágyból, akkora melleim lesznek.Kép Ma reggel sikerült kiszopiznia az egyikből 180 gr-ot, ez azért megnyugtatott.

A növekedési ugrást gyanítottam, de tapasztalat híján nem voltam biztos benne.

Most még alszik a csillagocska, totál kiütötte magát tegnap estére, mert két napja alig aludt, folyton csak szopizott.

KépKép
connie
 
 


Sziasztok !
Kenéz Kira könyve nekem is megvan, nem rossz, de ahogy Marti irta, "csinján" kell vele bánni. Szerintem ugyanúgy némi távolságtartással szabad csak olvasni, mint a neten a különböző oldalakat. Na mindjárt megyek és megnézem, mit nem tud még a lányom Kép

Connie, valszinüleg tényleg növekedési ugrás. Pár nap és beáll. Legalábbis ezt mondják, akiknek volt... én vagy elmulasztottam vagy nem volt..
schmo
 
 


Lányok,
sajnos nálunk az a helyzet, hogy Bence hajnalban felkel, és onnantól fogva nekem estig csak akkor van nyugalom, ha kocsikáztatom, ritka az a nap, amikor 1-2 órát alszik. Akkor alszik el, amikor lemegy a nap, tévé lekapcsol és nincs nézelődnivalója. Nyögdécsel egy darabig, aztán elpihen. Csak azt tudnám, mit tud bámészkodni 1 hónaposan egész nap. Kép
Csöndben van például szopás közben és 5 percig, míg fel nem ocsudik, hogy letettem a kiságyba vagy a kocsiba. Szóval nem egyszerű eset a fiú.

Connie,
jesszus, Ákos már lassan óvodába mehet, ha ilyen ütemben nől. Kép
Nagia
 


Nagia,
Nekünk nagyon bejött a kiságyra szerelt zenélő forgóka, most már 20 percig is elnézegeti. Meg bepakoltam neki színes plüssállatokat, micimackós ajándékos zacsikat stb., amit tud nézegetni.

KépKép
connie
 
 


Nagia
Szerintem próbáld meg, hogy nem teszed le, hanem tartod ölben. Én ezt szoktam csinálni, ha nagyon nyűgi, mert nem tud aludni. Így általában sikerül 2-3 órát aludni, és az elég is. Közben tudsz olvasni pl.
zsana75
 
 


Sziasztok,
először is köszi a gratulákat.

Nagia,
Cicó lányom anno hasonló természet volt, hótt stressz is voltam miatta. Nálunk a hurcolás jött be, ha most ilyen lenne, bevetném a hordozókendőt, akkor még nem volt ilyenem. Elég hátfájós vagyok, de a kendő állítólag jobban osztja a terhet, mint más hordozók. És Cicó kicsit később elég sok időt töltött az autósülésében, ott legalább el tudott bámészkodni, míg belealudt. És jó volt, ha sokan voltak körülötte, a beszélgetést élvezve beleájult. Az autósülésre felfűztem egy kocsicsörgőt (tudod, ami elvileg keresztben van a babakocsiban a gyerek fölött), azzal hónapokig elvolt, és egyre hosszabb időkre. Meg vittem magammal a lakásban az ülésben, úgy kevertem a tűzhelyen az ebédet, úgy zuhanyoztam stb., hogy közben "beszélgettünk". Ez nagyjából addig tartott, amíg meg nem tanult profin gurulni, mert onnantól elég jól elfoglalta magát egy pokrócon a földön. Amikor meg már kúszni majd ülni tudott, az maga volt a gyönyör Kép

Mit tud a baba-táblázatok: én éppen ellenkezőleg, mindig azzal vigasztaltam magam, hogy Cicó mozgásban egészen a felállásig mindig hónapokkal előbbre járt, mint a "szabvány" - gondoltam, nem hízik ugyan rendesen, de ha ilyen turbókölök, akkor nagy baj nem lehet Kép

Viki,
Cicó anno öt hónaposan is képes volt napi kevesebb mint fél literből előadni magát, június derekán, harmincöt fokban... ehhez képest kihúzta azért egászen mostanáig. Nem kövér, nagyon mozgékony, nagyon izmos, és 22 hónapig szopizott. Az evés nagy hullámokban a minimum alsó határa és a "már lassan egész jó" kategória között mozgott, a hízás ugyancsak. Én aztán sok mindent próbáltam, a ritkább szopitól a nagyon gyakoriig, a pótlástól a szilárd kajáig (ez utóbbit persze már majdnem hat hónaposan), mindegy volt neki. Szerintem ne foglalkozz ezzel sokat, ha egészséges, nyugodt, vidám, pisil-kakil eleget, és vmennyit azért gyarapszik, biztosan semmi baj. Nekem annak idején dokinéni azt mondta, hogy "nem egy étkes baba" a lányom, és ez így volt igaz. Csak az ember hajlamos kitalálni, kiolvasni stb. hogy mennyi kellene elég legyen neki, és azt el is várni tőle, hogy megegye. Aztán vagy megeszi, vagy nem, vagy juszt is sokkal többet eszik. Nekem most már - óriási meglepetésemre - a kórházban is azt mondták , az "adag" egy viszonyszám, egy átlagos miheztartás, többet nemigen jelent. Jelzem, két és fél éve még ilyesmiről szó sem volt, akkor még a tíz gramm különbséget is lelkesen kipótoltatták az anyákkal.

Nálunk a fiatalúr (művésznevén jelenleg Zeze) most köszöni, jól van. Szépen ügyesedik a szopiban (Connie, igen, kösz a vigaszt, most már érdemes megnézni, az én komoly nagy kéthetes fiam hogyan csatlakozik rá a cicire - kb. olyan sebességgel, mint egy prédájára lecsapó kobra Kép ), szépen hízogat is, pisil-kakil ezerrel, szóval minden a legnagyobb rendben, kivéve hogy sík álmos vagyok folyton.
Boldog első gyerekesek, használjátok ki az időt, már aki tudja, és aludjatok. Nekem a kétévesem reggel fél hétkor veri a tamtamot, szó sincs már délelőttbe alvásról...
Akiknek ez a második, harmadik, stb, és még a nagyobb is pici, hogyan tudtok aludni, és főleg mikor?

Na én is csak kérdezek, ahelyett, hogy sürgősen mennék ledőlni, most amíg kivételesen mindenki durmol...

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Kriszi,
Úgy látszik a fiúk ilyen kis ragadozók lettek.Kép

Zsana,
Ez az altatás annyira bevált ma, hogy beültem a gyerekkel a pihenőszékembe, odakészítettem egy könyvet, aztán ott aludtunk egy sort, utána áttámolyogtam az ágyba, és még ott is egy órát, aztán felkeltem ebédelni, a gyerkőc meg azóta is durmol. Szegénybe beletömtem két adag kaját reggel, annyira sírt, azt hittem éhes.

KépKép
connie
 
 


Sziasztok!

Kriszi!
Gratulálok a nagyfiúhozKép!
Én a picivel aludtam. Az éjszaka viszonylag nyugodtan telt, így nem voltam annyira fáradt nappal a nagyhoz. Igaz, kevéssel is beérem (már)! Mióta Matyi oviva jár sokkal könnyebb.

Nagia!
Nekem ez a helyzet nagyon ismerős! Az én fiam szeptemberben született. Az egész telet kint töltöttem Vele. A babakocsiban aludt, ha bevittem felébredt. A lakásban csak akkor aludt, ha az ölemben volt, amint letettem felébredt. Szopi majd öt perc múlva alvás. Nem éhes volt, hiányoztam Neki. Egy idő után feladtam, arra fordítottam az energiáimat, hogy minél kényelmesebben üljünk, aztán jöhettek a könyvek, esetleg a TV. nagyon sokat olvastam. Ha valami dolgom volt, vittem magam után hordozóban (ahogy Kriszi is írta). A sétáláshoz is vihetsz könyvet, ha elalszik, leülhetsz egy padra.
Betti

Betti
KépKép
KépKép
kbetti
 
 


Nagia,
Én ma együtt mosogattam a gyerkőccel, kivittem a karosszéket a konyhába, beletettem a hordozót, és amíg mosogattam ő nézelődött. Úgy elfáradt a sok munkában, hogy miután kicseréltem a kakis pelusát, egyből bealudt, pedig ez már másfél órával szopi után volt.
Én hajnalban szoktam magam mellé venni, szopi után, apa olyankor kivonul a kanapéra, a gyerkőc kér egy extra szopikát (ha már ott a kaja a feje mellett), közben szépen bealszik. ma éjszaka is így 6+3 órát aludtunk.

KépKép
connie
 
 


Kbetti,
Nem szokott le nehezen a pici arról, hogy veled aludjon? Mikortól nem aludtatok együtt?

KépKép
connie
 
 


Márti
A félálomban való szoptatás tényleg bevált, de azt vettem észre, hogy éjszaka és hajnalban viszonylag keveset szopik, mert hamar visszaalszik. Reggel viszont, mikor elverte az első éhét, felébred, és akkor minden sokkal izgalmasabb, mint az evés. Most mindenfélét próbálok, pl. gyakran mellre teszem. Azt is megfigyeltem, mintha az ajkai nem kifelé fordulnának szopi közben. Ez oka lehet annak, hogy esetleg nem tud elég hatékonyan szopni? Hogyan kell javítani a technikáján?
Szerinted az befolyásolhatja az evési ritmusát és mennyiségét, ha gyakran elmegyünk itthonról?

Kriszi
Én is gartulálok a fiadhoz, és köszi a biztató szavakat. Azt hiszam, egy anyának meg kell tanulnia bíznia a saját gyerekében, hogy ő tudja, mire van szüksége, és ne mindent a számadatok tükrében várjon el elsősorban magától és a gyerekétől. Mindenesetre elraktam a mérleget, hogy legalább azzal ne stresszeljem magam.

Üdv Viki
pviki
 
 


Viki,
A szoptatasert.hu-n azt írta, hogy ilyenkor ki kell neked fordítani az ajkait, mikor már mellen van. Én csinálom, és bevált, picit megnyomom egy ujjal és akkor kifordul.

KépKép
connie
 
 


Hahó,
köszi mindenkinek.

Betti,
fekve még sajna nem találjuk a cicit, de már dolgozunk rajta. Addig meg kénytelen vagyok ülve kókadni...egyébként az első éjjeli szopitól kezdve mi is együtt alszunk, de ezzel együtt folyton álmos vagyok. Szerintem az lesz, hogy a nagy majd ovi gyanánt rendszeresen elvonul a nagyihoz, ott minden körülötte forog, én meg néha alhatok napközben is.

Viki,
Cicó eleinte idegenben evett a legjobban, de amikor már nézelődött, akkor mindegy volt neki, nem evett sehol rendesen. Az otthonról eljárás nagy előnye viszont, hogy máshol csak elvétve találsz mérleget Kép Ha az ajakkifordítás nagyon nem megy, elég csak az alsót, nálunk Cicó a felsőt sosem volt hajlandó kifordítani, én meg egy idő után inkább ráhagytam, örültem, hogy végre a szájában van Kép

Lányok,
akartam kérdezni, hogy kéthetes kölökhöz nem korai még az ürescici érzés? A lányomnál anno még hónapokig feszültem, persze leginkább csak reggel, de most akkor sem. Igaz, ő nem rángatott kétóránként éjszaka, és nem hízott az első két héten negyvenhét dekát...mégis fura. Napközben három óra után sem érzek semmi telített érzést, igaz a cicim marha nagy lett, mármint hozzám képest, de tök laza és puha, és nem is mindig érzem nehéznek sem. Nyugtassatok meg, ezzel a gyerekkel nem szeretnék semmin parázni, bőven elég volt abból az elsővel Kép

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Connie!
Nem szoktattam leKép! Most is cicin alszik el, de ott lehet már hagyni. Ha nincs baja, csak hajnalban ébred fel. Ha van (fog, betegség, vagy csak nehéz napja voltKép), akkor egész éjszaka "rajtam lóg". Egyébként lehet, hogy éppen azért, mert pici korában mellettem aludt, Õ nem igazán igényli az éjszakai testi kontaktust. Mikor már forogni tudott, néhány hónaposan sokszor előfordult, hogy szopi, szopi, szopi, hátat fordított és elaludt. Eleinte elég meglepő volt.

Kriszi!
Súly nő, pisis-kakis pelus van elég, egyszerűen beállt a kereslet-kínálat egyensúlya. Ha véletlenül átaludna egy szopit, akkor biztos feszülne, de azért ezt ne próbáld kiKép. Emlékeim szerint én Gerdával még a tejbelövellésből sem éreztem semmit.

Betti

Betti
KépKép
KépKép
kbetti
 
 


Sziasztok!

Végre bealudt a fiam, vagy csak trükközik, nála semmi sem kizárt. Tegnap lebukott a srác. A front miatt lusti volt, keveselltem, amit evett, így tegnap néhányszor megmértem a fogyasztását. Végül is tele lett a bendője, sőt „túlteljesített”, de amikor este levettem egy órás szopi után a ciciről, visított. Gondoltam, nem nyúzatom tovább a mellemet, mert az egyiken van némi seb, inkább lefejem neki a maradékot. Gyorsan 20 grammot még előcsalogattam, elkezdtem kanállal adagolni a gyerekbe, nehogy éhenhaljon már szegény, mert teljesen úgy néz ki, mint aki végelgyengülésben szenved. Kép (Mellesleg jegyzem meg, 5 hét alatt közel 1 kilót hízott és a tokájától egyetlen sapkát nem tudok bekötni, na meg sapka sincs, ami a fejére fér, szóval lassan pótlás kell a tej mellé, különben kilátszanak a bordái angyalomnak. Kép) 5-6 kanál tejcsit benyelt, aztán elkezdte kiköpködni, sőt rám is jutott, úgy hadonászott a tej ellen, viszont az öklét úgy szopta, mint aki nem bírja tovább az éhséget, közben pedig a cici felé kapkodta a fejét. No, akkor megnyugodtam, az én 5 hetes fiam legtöbbször sem éhes két szopi között, egyszerűen csak rabja a női mellnek. Férfiak...
Azt utálom, hogy olyan változékony a tejmennyiség. Újra előkaptam mindkét mellet, mert egy nem volt elég, ráadásul már azt sem érzékelem, mennyi tej lehet bennük, mert kezd felpuhulni. Néha átverem a reflexet egy kis fejéssel, csak már úgy nem szeretem azt sem, hogy üresjáratban nyomigálom a szívót, közben meg frankón inhüvelygyulladást kapok.

Jaj, és az altatás! Most kicsit drasztikusabban rá kellett szólnom, hogy aludjon végre, különben megint nyügi lesz estére, erre megijedt és bekumott. Kép Az utóbbi napokban sokat dédelgettem, nehéz eldönteni, mit igényel egy gyerek és mivel szúrok ki vele (ugyanis ha egyedül leszünk, nem tudom ennyit babusgatni és ez neki lesz rossz), de lassan-lassan megtanuljuk egymás nyelvét. Nem hittem volna, hogy van fogalma róla, mi az, ha egy felnőtt is alszik. A hajnali szoptatás után gondoltam, megpróbálom, hátha bírunk még egy-két órát aludni, mert én már baromira szédülök a kialvatlanságtól. Odafektettem magam mellé, arccal szemben és lehúnytam a szememet. Õ még csüngött volna a cicin, ezért dühösen karmolászta az arcomat és tépte a hajamat, majd nagy kerek szemekkel figyelte, miért van csukva a szemem. 5 perc múlva aludt. Kép)) Félelmetes okosak!

Kriszti,
én sem tudok fekve szoptatni, valahogy béna a mellem hozzá, nem elég telt, így ugyanúgy görnyedek a gyerek fölött, mint te, de állítom, a legjobban így áramlik a tej. Connie dicsérte a szopis párnát, azt szeretném kipróbálni.
Nagia
 


Lányok!PViki és Nagia!Nagyon kimerítő lehet, hogy ennyit foglalkoztok a szopi méregetéssel.Tudja az a gyerek, hogy mikor éhes és mennyit egyen.KépRemélem nem bántalak meg bennetek,ha azt mondom, hogy egy kicsit túlaggódjátok az evés mennyiséget.Szerintem - a legtöbb szakkönyv ezt tanácsolja - csak akkor kell mérni, ha a gyereknek roszz a közérzete és csökken a súlya.Ha hetente nő a súlya és elég pisi meg kaki van akkor minden ok.Persze ez csak jóindulatú tanács, lehet hogy mások másképp látják. Az elején én is aggódtam, hogy mennyit eszik, aztán hamar rájöttem, hogy igaza van azoknak, akik nem mérik a szopásmennyiséget.A legfontosabb dolog amit megtanultam a szoptatás során, hogy a GYEREK IRÁNYÍT.Nem volt könnyű elfogadni, de utána már annál könnyebb, mert beigazolódik, hogy a gyerkőc pont annyit eszik amennyire szüksége van.Pl.:Honnan tudod, hogy annak a gyereknek most konforszopásra (anyuci érzésre)van szüksége vagy valóban éhes? Ezt egyedül a babó tudja.Ha igény szerint szoptatod, akkor lehet, hogy egyszer kicsit kevesebbet eszik ( mert mondjuk régen kakilt)aztán kicsit többet. Remélem nem bántóttatok meg, hogy ezt írtam.
Én is szopispárnán szoptatok, a világ legjobb találmánya.Különösen kicsi és közepes méretű ciciből etetésre kiváló, de a kismama is jót aludhat rajta.
Jó babázást!Chopin
chopin
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?