Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

CsirkeszKép

Jó, h. Te is előkerültél. Örülök,h. jól vagytok! Gratula a mászáshozKép. Érdekes lehetett, amikor mondjuk Boti belehányt a DVD-be.Kép Jó neked, h. nincs mérleged, én sajna mérlegfüggő lettem, állandóan mérem a gyereketKép aki ezt a hülyeséget kitalálta, nem is normális! remélem, ha már eszik anyatejen kívül mást is kis Mór, már nem görcsölök a grammokon.
Mórunk ma 3 hónapos, mondtam neki, mától nem szabad sírnia, mert azt mondták a nagy és okos emberek, hogy 3 hónapos koruk után megjavulnak a sírós babák...


OrsiKép
érdekes lenne az Imrus nagy hassal, nem? Mondta a HoZo, hogy a Linda meg könyörög egyfolytában, hadd dolgozzon 4 órában. Ezek azt hiszik, megkapják a munkaérdemrendjét. Na, ezt a szót gőzőm sincs, hogyan kell írniKép
Hááát, nehéz mindenkivel találkozni egy rövid látogatás alatt. Én nem sértődöm meg, ha van időd, jelentkezz, aztán szerepülünk együtt.
Én úgy fogytam hamar, hogy Móricka segge alatt enm lehet megállítani a babakocsit, úgyhogy 5 órát megyek naponta. Ilyen otthoni ugrabugrára sosem volt affinitásom.

RupertaKép
Mór nagyon nyösz még. Szerintem most az időjárás is megkeverheti. Egyik nap 25 fok, másik nap szélvihar és 10 fokKép
Imre a fürdő igazgatója Sárváron. Szegény elég pipa, mert mindenki terhes. Én kezdtem a sort, követtek még négyenKép Kép Kép
Megadtam a lendületet mindenkinek.
Részvétem a másnapos férj miattKép

Puszi Mindenkinek.

u.i.:
ANYAPOC
Gondolok Rád!
móranya
 
 


Szia Rupetra!!



Kérdésedre ,hogy ki engedte ide az Áront?


Válaszom ÉN!!!


Mivel Ő FÉRJEM !!!!!


Nem tudtam ,hogy zavart,de ha igen akkor bocs
aanita
 
 


LányokKép
Támadt egy gondolatom..más topikokban szoktak a mamik talit rendezni..jön a nyár, a jó idő, mit szólnátok, ha....?????KépKép
Nekem olyan szimpinek tűnik itt mindenkiKép
Persze, csak ha kedvetek lenne.
Várom a véleményeket.
orsiék

KépKép
KépKép
kirri
 
 

 
 

Sziasztok!

Itten vagyok én is,pénteken megint volt egy hányós bulimKép.Asszem a terhességi vitmain nem tette jót...nálatok volt ilyen?Mármint hogy a vitamintól hányingeretek volt?Mert hallottam már róla,de nem akartam elhinni...De más okot nem tudok.
Bekaptunk egy vírust is,így Bulcsú mamázik ezerrel,én meg dolgozok...nem annyira ezerrelKép!

Móranya

Köszi a drukkot,csak holnap tudok menni kontrollra,bár azt mondták,nem muszáj sietnem,de ha visszarendelnek,ugyan ki nem siet megtudni,hogy minden okés-e???KépKép
Egyébként Bulcsúval is volt visszarendelésem,ott meg az egyik méhartériában nem volt túl jó az áramlás(naná,hogy a papíromon nem ez volt),de aztán persze minden ok lett.Csak hogy fontosnak érezzék magukatKép.
Az én fogaim?Képjó,jó,tudom...Egyébként nálunk napra pontosan 6 hónaposan jött az első,de én már 4 hónapos korában meg voltam róla győződve,hogy jönnek..Kép
Szóval kistesóKép.Én majd drukkolokKép!
Azért rendes ez a gyerek,hogy éjjel legalább nem sűrűn zaklatKép.Babakocsis sztori szép lehetett...hogy bírtad???Kép

Rupetra

Hűűű,ez a súlybecslés aztán igen!!!!Gáspár volt az,aki a barátnőm lányának a veséjét összetévesztette a belével.Már midenfélét ki akart találni,amikor bement Jósa és mondta,hogy az nem is a bele,hanem a veséjeKép!Na,ennyit róluk...De 700 gr tévedés!Hasonlót csinált Pfund is egyik ismerősömnek,hogy mekkora babája lesz és nem lett 3 kilóKép.
MegfulladKép...na még ilyenek kellenének..igaz szinte egy szót sem szólt Josa a vizsgálatnál...csak azt mondogatta,hogy tud ilyen lehetetlen módon feküdni ez a gyerekKép!
IvászatKép.Legalább a strandon már nem lesz gondotokKép!
Családi házat keresek,ha lehet,mert a kedves alattunk lakó szomszéddal nem jövünk ki...ne meg most tudnánk végre lépni...de eddig csak lelomboztakKép.
Milyen az a tejcsorgató buliKép???
Sziklakertet építesz???Jaj de jó,azt én is imádom!!!!
És mit akartatok fúrni???KépKépKép

Csirkesz

Hát örülök,hogy jól vagytok olyan messze!!!KépKépNem is kell méregetni azt a legényt,ha eszik,akkor ugyan minekKép!bár én is eszem,aztán apukám szt azért vagyok (már nemKép) olyan sovány,mert tuti férges vagyokKépKépKép!
Gratu Botinak a négykézlábhozKép.Lassan futhatsz utána!
Azért mesélj,milyen kint?
Nem jó a Norbi?Eddig azt hallottam,hogy tuti...nehéz csinálni?Na,nemmintha nagyon komálnám...meg kéne...Kép
KOmoly a költözés,most megtehetjük (végre) anyagilag,csak amikor ezt vettük,még ezt nem tudtuk...Na meg mint írtam, a szomszéd....Csak hát egyedül elég nehéz házat nézni...Pláne,hogy mindig hülyének néznek...Ja,igen,családit....Jó lenne.
Fiam szt tuti lány,ő kezdettől ezt mondja és állítólag megérzikKép!Jaj,csak még ne aggódjon Apa,addig hozunk még össze lányokatKép!
De hosszú haja lesz,az tuti,mert nagyon ég újabban a gyomromKépKép!

Kirri

Néha írjál magatokról is ámKép!
Mi van a legénnyel???
Fogyókúra?!!!Norbira sokan esküsznek,meg nálunk az a 90 napos diéta volt nagyon jó,sok kolléganőm csinálta eredménnyel...Ki is kezdte a babagyártást ott a munkahelyen?Kép

Pusszantás,Anyapoc

anyapoc
 
 


Sziasztok
Tegnap egész nap nem sikerült bejutnom, remélem ma sikerül üzenni nektek!

Néhányan kérdeztétek mi van Bringával. Tegnap itt járt nálunk, talán nem haragszik meg ha írok róluk, bár mondtam neki, hogy nézzen be a topicba. Szóval, ők jól vannak. Berni már 5 hónapos és tök fürge, kiváncsi kissrác. Éppen sorházat készülnek venni. Bringa el van foglalva rendesen. Most is vizsgára készül 2 gyerek + ház adás-vétel mellett.... majd átadom neki, hogy kerestétek. Biztos ő is benne lesz a taliban! Kép

Sokan emlegettétek Norbit. A fazon dumáját én sem bírtam, de amit a könyvében írt, az megfogott. Ajánlom nektek is! (Tudjátok alapos érvem van: 2 hónap -7 kg)Kép www.norbi.hu oldalon is vannak infók. A kulcs azonban a mit mikor ehetsz! Nekünk bejött!

Még egy közérdekű infom van a fiús anyukáknak Nórámról!Kép A kiscsaj hosszú lábúnak született. Szerintünk 180 cm-ig meg sem áll a növésben! Szóval mi magas kispasi lesőben vagyunk, mert abból hiány van! Vagy tudtok valakit? Kép

Csirkesz
Ez tök fura, hogy este is adsz főzeléket és gyümit. Nóra ilyen nagy kaját csak délben kap. 5x eszik: 7-8 szopi, 10-11 gyümi+szopi, 13-14 főzelék, 16-17 gyümi+szopi, 20 óra esti szopi. Persze köztes buláta, abonett, ivászat van még.
Nálunk minden védőnő azt hajtogatja, hogy a reggeli és az esti szopi maradjon meg legtovább. Vacsiról még nem is esett szó, de majd rákérdezek!
Tök ari lehetett Boti mikor iszkolt!Kép Érdekes, hogy milyen kütyük keltik fel az érdeklődésüket, nem? Nóra a telefont és a távitányítót imádja. Felsikolt, hogy "héj", ha meglátja valamelyiket aztán nyomul is előre. Kép
Képzeld, most hallottam, hogy ha a csecsemő fejlödési szakaszai közül a mászás kimarad, az diszlexiára utal. Minket akkor ez talán már nem fenyeget!Kép A hiperaktivitás kialakulása meg a terhesség bizonyos szakára vezethető vissza. Érdekes, nem?
Hogy állnak Boti fogai? Nóra egy kis vámpír: alul középen kettő, fölül is kettő, de nem a középsők, hanem mellettük. Szóval 4 van kinnt.

Anyapoc
Remélem, nem hagyod magad sokkolni holmi nőgyógyászok által!
A sziklakertemnek várd ki a végét, ha megmarad.... adok tanácsot szívesen!

puszi
rupetra

Petra

Kép

Kép
rupetra
 
 


Megint én!
Visszaolvastam kicsit a levelezést és mintha néhány üzenetem eltűnt volna! Szerintetek, nem hiányzik egy pár levél?
A következőket én már biztos, hogy leírtam, de most mégsem találom. Mindegy. Akkor újra!

Kirri
A találka részemről ok. Szólj, hogy mikor és hol! Kép

Aanita
Hát akkor üdv. a férjednek. Szép neve van!
Csak meglepődtem a tárgyilagos hangvételű levélen, amit ráadásul egy férfi írt!
További jó ügyfélkeresést!

Móranya
Mit dolgoztál Sárváron? Jó lehet egy ilyen kikapcsolódós munkahely!Kép Minden nap Hawaii, gondolom! Kép

pussz
rupetra

Petra

Kép

Kép
rupetra
 
 


RupetraKép

Valóban hiányzik pár levél,mert tegnaőp v tegnapelőtt teljes szerverleállás volt és eltüntek a hozzászólások.Remélemhetőleg lassan kilábalnak ebből a kátyúbólKép.
Na,nem hagyom magam ijesztgetni,de azért elmegyek 3D UH-ra úgy 2 hét múlvaKép!Persze nem csak ezért...a megnyugatató,hogy már a második doki is lányak láttaKép.
Szóval hosszúlábú a csaj?Nálunk nagy lesz a pasi apjából kiindulva,úgyhogy ne aggódjatokKép!
SziklakertKép!
Norbi engem nem tud meggyőzniKép!De gratu a 7 kilóhoz(bocs,minuszKép)

Pussz,Anyapoc

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Én egy veszprémi kismama vagyok egy öt hónapos kislánnyal és egy öt éves kisfiúval (vagy inkább nagyfiúval Kép). Egy ideje próbálkoztam a "veszprémi" topicban ismerkedni, de úgy tűnik, hogy már teljesen a végét járja! És akkor jött Anyapoc, és kedvesen ide invitált. Remélem, nem bánjátok, ha csatlakozom hozzátok! ;)
Egy kicsit majd visszaolvasok, hogy nagyjából megismerjelek benneteket és képben legyek!

Üdv:
Kriszta

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 


Szia kriszta!
Üdv ebben a topicban. Én is a veszprémiből jöttem át és nem bántam meg. Kép


Anyapoc
Kíváncsi leszek mit mondanak majd a 3D-n neked! Szorítok!

Többiek!
Hol jártok? Sétáltok?

pusz
rupetra

Petra

Kép

Kép
rupetra
 
 


Szia LányokKép!

Megkíséreltem ma venni néhány ruhát magamnak,de nagyon lelombozott a kínálatKépKép.Mivel jövő héten lesz a ballagás,kellett volna vmi elegánsabb,farmerben mégsem mehetek oda,de sajna nadrágot nem találtam és fehér inget is csak kínaiban...Azért egy jó nacit mégis vettem,mert már jól jönnek a vékonyabbak,de eszméletlen,hogy itt Vp-ben mennyire nincs kínálat semmiből..Kép

Kriszta

Üdv itt akkor,remélem,itt jól fogod magad érezniKépKép.Gratulálok a két lurkóhozKép.
Hogy hívják őket?

Rupetra

Szt megint nehézkes a Babanet,ezért nem nagyon jönnek a többiekKép...vagy tényleg sétálnak...
Köszi a drukkot,remélem én is,hogy minden ok lesz,bár még addig 2 hét...

Pussz,Anyapoc

anyapoc
 
 


Anyapoc!

Húú, most nagyon megijesztettél!! Holnap délelőttre terveztem be rucivásárlást, mert megyünk esküvőre + lagziba. Akkor el se induljak? Vagy menjek egyenest Fehérvárra?? Kép Kép

Anyapoc és Rupetra!

Gratula a gyerkőcökhöz!!!
Végignéztem Bulcsú albumát, hát meg kell hagyni csodaszép egy kisfiú!!! A pocilakót meg nagyon irigylem, imádtam állapotos lenni Kép.

Nekem Ákosom és Enikőm van. Ákos már ovizik, Enikő pedig gyönyörűséges csecsemőkorát éli itthon anyukájával. Egyenlőre még eszik és alszik...

A többiek tényleg lehet, hogy a jó idő miatt hanyagolják a netet! Én az utóbbi két napban nem szívesen megyek ki, mert itt nálunk hernyóinvázió lett. Mindent elleptek a kis fekete undormányok, ráadásul én még allergiás is vagyok rájuk, ahol érintkezik velük a bőröm, piros folt lesz és iszonyúan viszket. Kép Még ablakot se merek nyitni, mert bejönnek....

Na, puszi:
Kriszta

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 


Kriszta

Köszi a dícséretet BulcsúrólKép.A titka a dolognak az,hogy egyik szülőre se hasonlítson a gyermekKépKép!
Pocilakó: ez a kis törpe most nagyon megkínzott engem,de azért nem panaszkodok,mert a végén úgyis csak a jóra emlékszemKép.
Ruha: hát nem tudom,miket akarsz vásárolni,de kismamaruhák nagyon nincsenek.KépDe azért a veszprémi kínálat amúgy sem fantasztikusKép.
Akkor gartulálok Enikőhöz és Ákoshoz,jó a kép róluk a profilodbanKép.Ákos hogy fogadta a hugica érkezését?
Majd megkukkolom az albumotokat,de most eléggé kivagyok,megint ledöntött egy megfázásKép.
HernyókKép.Na igen,újra itt vannak.Az nem lehet vmi rózsás,ha allergiás is vagy rájuk...Merre laktok?

Pusz,Anyapoc

anyapoc
 
 


AnyapocKép
Jobbulást , hiperszupergyors felépülést a megfázásból.
A tali időpontját majd megbeszéljük, Móranyáék is jönnek majd Balcsipartra, így ők is jönnének szerintem,igaz Patri?

RupetraKép
Mi is ittvagyunk, de a jó idő idő miatt egyre többet kint!Ma szinte egész nap a kertben voltunk KisJocivalKép
pusszantás mindenkinek!

KépKép
KépKép
kirri
 
 


Sziasztok!

Anyapoc!
Nekem sem sikerült rucit venni Kép, marad a szekrényben turkálás, vagy a tesótól kunyerálás Kép. Ráadásul nagyon felhúztam magam a belvárosi üzleteken!! Állandóan panaszkodnak, hogy nincs forgalmuk, meg a plázák, meg a Tesco stb.... Viszont a kilences nyitást még fél tízkor sem ejtették meg nagyon sok helyen. Jó kis üzletpolitika...
Próbáltál már homeopátiát? A terhesség alatt is lehet alkalmazni és gyorsan hat. Legalábbis nálunk nagyon bejött! Már a gyerkőcöket is azzal gyógyítom. Enikő még nem is kapott rendes gyógyszert, pedig két és három hónapos korában volt beteg...
Mi Kádártán lakunk, itt építkeztünk tavaly. Addig Felsőörsön éltünk.

Kirri!
KisJoci mennyi idős? A profilkép alapján annyinak tippelem, mint Enikő babám (ő 2004.12.04-én született).

Puszi:
Kriszta

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 


Sziasztok!

Orsi

Köszi,most egy hétig pihizek itthonKép,bár sok pihenés nem lesz,mert a negyed,ötödéveseket kell zárnom,tehát be kell mennemKép,de elvileg táppénz...Jó is volna a hiper-szuper gyors gyógyulás..KépKép
Ok,akkor a talit majd igazítjuk azokhoz,akik messzebbről jönnek.Legfeljebb ha nem jó,akkor majd nyáron is összejövünk,akkor már úgysem lesz dolgomKép..olyan sok...

Kriszta

RuhaKép.Hát igen,itt a belváros katasztrógfa,egy-két üzlet kivételével....Nekem eddig a pálzában a Ternd Line nevű butik jött be,nem kínai és az árai sem olyan magasak,ott vettem tök jó farmerkabátot múlt héten,férfi pólók,jó minőségűek tök jó áron vannak.Tudom,neked most nem ez kell,de azért nézz körül,ha még addig erre jártokKép!
Kádártán lakik egyik kolléganőm,neki most múlt 1 éves a kislánya,örökbefogadott.lehet,ismered őket...Bár ha tavaly építkeztetek,akkor nem bizti.
Nálunk is megy a homeopátia,most hársfateát írt fel a háziorvosom,nem enged antibiotikumot szedni,remélem,az segít.Már jobban vagyok,de azért még nem az igaziKép.Majd ha nyár lesz...
Amúgy Bulcsúnak is sokszor adok hoemos cuccokat,ő sem sok gyógyszert szedett még és a bölcsiből sem sokat hiányzottKép.

Többiek?????KépKép

Pussz,Anyapoc

anyapoc
 
 


SziasztokKép
Vagyok én is, de csak úgy mértékkel. Az történt ugyanis, hogy másfél hete meghúztam a hátamat, amikor a sózsákmarcimat reggel kivettem az ágyból. Akkor még csak-csak elvoltam a fajdalommal, de múlt hét szerdán a hátam bemondta az unalmast, és szinte csak négykézláb, meg bokáig előrehajolva bírtam menni. Aztán a hétvégén itt voltak a szüleim, és velük csavarogtunk, ma meg próbálom magam utolérni házimunka terén, bár a hátam most sem jó.

AnyapocKép
Tessék gyorsan meggyógyulni. Itt a tavasz, vár a jóidő, nem ilyenkor kell lebetegedniKépKép Főleg nem ebben az "állapotban".
Nekem többnyire varratott kismama szerkóim voltak, mert Vp-ben én sem találtam, Bp-en meg horror árakon vesztegetnek egy-egy darabot. Most meg az egész tavalyi pocakos készletemet kölcsönadtam egy barátosnénak, mert ő is szeptemberben fog szülni, akárcsak én tavaly.

RupetraKép
Elgondolkoztunk ezen a kétszeri nagy kajáltatáson, és teljesen igazad van. Most már csak napi egyszer kap főzit meg gyümit, aztán este újra kap, de csak gyümit. Én is az esti szopit szeretném legtovább megtartani, de nem a vacsi helyett, hanem a lefekvéshez, nyugi-cici és pocakfeltöltő jelleggel. Azt érzem Botondon, hogy egyre inkább igényli a normál kajcit a tej mellé, de a bébi kajákat (előre gyártott üveges) továbbra is utálja. Tegnap mondjuk én is megkóstoltam a Hipp féle spenótot krumplival, amit elvileg már 4 hónapos kor után lehet adni. Borzalmas volt, a férjem eltolta magától az üveget, Boti meg csak szájzárat kapott és nem győzte forgatni a fejét, hogy nem kell, nem kell. Így én pempőkézek neki továbbra is, és már várom, hogy mindent ehessen, de per pillanat valamitől kiütéses lett, úgyhogy pár napig totózom, hogy mitől.

KrisztaKép
Üdv nálunk, nekem itt mindenki szimpi, remélem Te sem fogsz csalódni bennünk. Sajnálom, hogy nem tudtál Te sem ruhát venni. Ha ráakadsz mégis valami tuti boltra, azért oszd meg velünk légyszi.
Gyerkőceid nagyon szépekKép
Nekem egy kis gazemberkém van, aki pár napja mászik. 24-én volt 7 hónapos, és Botond névre hallgat(na, ha hallgatna rámKép)

KirriKép
Nekem úgy tűnik, Te vagy itt a tali-szervező központKép Mi május végén megyünk innen haza, úgyhogy nekem a tali június elejétől lenne jó. Már ha szabad ilyet kérniKép

puszi:
Csirkesz

Csirkesz

Kép

Kép

Kép
csirkesz
 
 


CsirkeszKép
Oké, megbeszéltük, természetesen akkor szervezzük a talit, ha itthon lesztek.
Móranyát is szeretném meghívni, ők sokat lesznek B.Fűzfőn a nyáron.
MóranyaKép
Mi van veletek?Javulgat a kicsi?Megyünk haza hétvégére, majd csörgök.
Tegnap azért nekem is húzós napom volt, Jocika egész délután visított, mint akinek a fogát húzzák-bár még nincs neki 1 semKép
Estére nagyon kipurcantam..
KrisztaKép
Jocika 2004.12.02-án!!! született, tehát majdnem napra pontosan beletrafáltál!!
De ő koraszülött volt, a 33. hét 1. napján császárral jött világra, 2300 gr-mal.
( a történetünket megtalálod 2005.január 5.-i hozzászólások köztKép
A kislányod nagyon édes, ha Csirkesz stoppolta Nórát Botinak- akkor majd a leánykádat én stoppolom JocinakKépKép

pusz mindenkinek
Ui: gyönyörű idő van végre, megyünk sétálniiiiiii!!!!!!

KépKép
KépKép
kirri
 
 


Csirkesz

Ügyi fiú ez Botond,hogy már mászik,gratulaKép.
HátadKép.Remélem,már jobb,nekem is volt ilyen,gondolom,milyen jól érezted magadKép.
Milyen idő van felétek,Már ott van a hideg,Vagy nem is volt jó idő?
Köszi,de nem akarok nagyon javulgatniKép.Egyikből ki,másikba be...Kép.Hársfateát írt fel a dokim(receptreKép!!!),azt iszom,azt mondta,antibiotikumról szó sem lehet.Csak kezdek aggódni,nehogy emiatt legyen baja a Pocaklakónak.talán meglátogatom a nógyógyászomat,hátha mond vmi okosat...
Hát igen, a horror árakat már olvastam.A Brendonban egy nadrág 20ezer Ft---KépMég normál esetben sem veszek ennyiért,sajnálom rá a pénzt.azért van egy-két volt fent,ahol jó áron lehet kapni cuccokat.Pl. a Mammysticből vettem egye nacit vmelyik nap és 5900 Ft volt,szt normális ár.Varratáshoz már türelmetlen vagyokKép.és vároma slui végét és a jó időt,mert akkorra már vannak ruháim,csak nem mind iskolába valóKép!
KajaKép!Bulcsú szerette a bébiételeket,de azt is,amit én csináltam.Tk csak akkor adtam neki készet,ha mentünk vhová,vagy nem volt időm főzöcskézni.De egyébként olyan hamar készen vannak,amit az ember csinál.Pl. húst fagyasztottam le neki,így azt csak olvasztani kellett, a zöldség meg hamar megfő.Kép
Egyébként anno én is rettegtem,hogyan fogok neki készételt adni,mert én mmindig is undorodtam ezektől az üveges izéktől...de a végére egész megszerettemKép!Nálunk a sütőtökös cuccok voltak a menők,na meg a sütőtök frissen sütve!!!Kép.Már várom az őszt,hogy legyen,mert bár anno ezt is utáltamKép,ezt is megszerettem...mire nem jó,ha az embernek gyermeke születikKép!

Lányok!Ötelet:csináljak táblát?Így mindig követni lehet,kinek mekkora a Manója stb....

Megyek dolgozatot javítani..Kép

Anyapoc

anyapoc
 
 


ANYAPOCKép
Kérünk táblát!!!!Kép
Én már akartam írni, hogy tök jó lenne, hisz sokasodunk szerencsére!!

KépKép
KépKép
kirri
 
 


Anyapoc
Tök jó ötlet a tábla!Kép De ne siesd ám el. Fő, hogy meggyógyulj! Vagy már megtörtént?
De nem irigyellek ezért az évzárási, vizsgáztatási mizériáért. Doga javítás. Kép Csak bosszankodik az ember, nem? Na, ha valami akkor ez tutira nem hiányzik. Ilyenkor nekem már mindíg be volt írva a visszaszámlálás a naptáramba PIROSSAL! Viszont sok kollégánkkal ellentétben én biziket írni szerettem. Na ennyit a szakmai dolgokról.
Pocaklakó miket csinál?

Csirkesz
Szerinted melyik szopit jobb előbb elhagyni a de-it, vagy a du-it? Erről még senki nem mondott okosat. Igazítsam egyszerűen a programjainkhoz? Te hogy csinálod?
Bébiételekre visszatérve. A spenót nekünk se jött be, viszont a csirkehús gyümölccsel minden mennyiségben jöhet! Én sajna kezdek rászokni ezekre, mert nagyon kényelmes. Főleg azért, mert mi állandóan úton vagyunk. Azért már várom, hogy jöjjenek a különböző gyümölcs szezonok! Cseresznyét kaphatnak majd a lurkóink? Te hogy tudod? Epret idén még nem, azzal tisztában vagyok.

Kirri
A találka juni elején nekünk is jó!

Kriszta
Nagyon szépek a gyerkőcök! Terveztek még?

Na, itt az alvás ideje!
Sziaszok
rupetra

Petra

Kép

Kép
rupetra
 
 


AnyapocKép
Tábla-táblaKépKép
Enyém lurkó adatai:
Botond, szül: Bp. 2004.09.24. Kell még más adat is?

RupetraKép
Nehéz megmondani, hogy melyiket hagyja el előbb az ember lánya. Én nem is ilyen alapon kezdtem el gondolkodni, hanem úgy, hogy szopi-nem szopi - szopi- nem szopi legyen a kajálási sorrend. de ez saját kreálmány. Így a cici is jobban hozzászokik az új igényekhez, mert ha pl elhagynám a délelőttit, utána meg egyszerre az ebédelős cicit, akkor az nagy szünet, utána meg délután csak cici lenne. Így meg szerintem egyenletes.
Cserit tutira kaphatnak a maszatkák. Én lehet, hogy az epret is kipróbálom. Azt az apró magok, és a nehezen lemosható föld miatt nem javasolják. Ám, én arra gondoltam, mondván, hogy a nagyimnak sok van, hogy meghámozom az eperszemeket a Botinak. Így a föld is lejön róla, meg a magokat is eltávolítom. Aztán ha mégis kiütéses lesz, hagyom jövőre az eperevést, de egy próbát tutira teszek.

Megyek vasalni, mert most már csak akkor van időm házimunkázn, ha alszik őkelme. Mostanában mindenhova követKép

KirriKép
Hol legyen a találka?

Csirkesz

Csirkesz

Kép

Kép

Kép
csirkesz
 
 


Sziasztok!

Tegnap éjszaka (10-éjfélig) fogtam magam, és végigolvastam az archív üzeneteket 2004 decemberétől kezdődően. Így valamelyest képbe kerültem és nagyjából megismertelek benneteket. Ne nevessetek ki, de még feljegyzést is készítettem, a fontosabb infókat mindenkiről kiírtam (lakóhely, gyerkőcök stb.). Kép
Tényleg nagyon szimpatikus a társaság!!!!!

Anyapoc:
A tábla nagyon jó ötlet, majd írd meg, hogy milyen adatokra lesz szükség hozzá! Azon meg ámulok és bámulok, hogy mennyi energiád van! Bulcsú, a pocaklakó, a munkád és még ilyen plusz kreatív ötletek is!! És mindezt betegen... Nem semmi!
A kádártai kolléganődet hogy hívják? Lehet, hogy ismerem, mert itt nőttem fel, Felsőörs csak 4 éves kitérő volt az életemben a férjhezmenetel után.

Csirkesz:
Az üveges bébiételeknek szerintem is borzasztó ízük van, ráadásul a szaguktól én mindig rosszul voltam. Kép Ákos viszont ette őket, mint kacsa a nokedlit!
Hátfájásra próbáld ki az Aminoerg gélt, nálam ez csodákat szokott művelni. Bár nem tudom, hogy külföldön kapható-e...

Kirri:
Születési időpont tipp: Kép
Olvastam szomorú történeted, viszont az csodálatra méltó, ahogy "felálltál" és a kicsi fiúra koncentrálsz. Igazán csodállak!!!!
Ja, és Joci jöhet Enikőnek! A részleteket majd 20 év múlva megbeszéljük! Kép

Rupetra:
Egyenlőre maradunk a két gyerkőcnél, aztán majd meglátjuk. A közeljövőben semmiképp nem vállalunk be mégegy babát, esetleg hat-hét év múlva.

Megyek, mert hazaértek a fiúk, puszilok mindenkit!

Kriszta

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 


Sziasztok!

Végre jobban vagyok,persze azért még korán sem tökéletes...leszek valaha tökéletes?Kép
Tegnap egész napot Apánál töltöttük Pesten,szuper volt,próbáltam vásárolni a West Endben,de nem nagy sikerrelKép.Mindösszesen egy egész pólót tudtam venni magamnakKép.

Tábla: akkor jöhetnek az adatok(baba neve,születési dátum,névnap),szt bele lehetne írni még,hogy ki merre lakik város szintig,így azzal is képben vagyunk.Ha pici képet küldtök a babó(k)ról,akkor még azt is oda tudom esetleg illeszteni,így azzal is "képben" leszünkKép!
Ha nagy,az sem baj,majd én megpróbálom lekicsinyíteni...

Másik jó hírem,hogy az alattunk lakó,akivel gondunk volt,elköltözik,ráadásul kiderült,hogy amúgy sem nomrális,nem örvend nagy közszeretetnekKépKépKép!Így valamelyest megnyugodtam és már nem sietek annyira elköltözni,megvárom a férjemet veleKépKép!

Rupetra

Hát az év végi hajtás nekem sem a kedvencemKép.Főleg,hogy minden gyereknek ilyenkor jut eszébe javítani....Ráadásul itt is és az estin is jegyző leszek az érettségin,vagyis enyém a papír és most már számítógépes munka....De erre nem panaszkodom,mert én is szeretek bizit írniKép!Igaz,volt olyan év,hogy az estin 60!!!! db-ot kellett megírnom,mert 2 osztályom volt és egy 3.-at leadta az ofőKép.
Pocaklakó remélehetőleg jól van,őt talán nem viseli emg ennyire a sok betegség,bár egy kicsit aggódok.De majd jövő héten kiderül a 3D-nKép.egyébként egyfolytában piszkál,néha igazán nagyokat rúg,már tényleg jól látható szabad szemmel is,miket csinálKép!Kezdek aggódni a szülés miattKép!
Ez a szopielhagyás kérdés érdekes,gondolkoztam rajta,bár nem tőlem kérdeztedKép,igazán gőzöm sincs,hogy nálunk melyik maradt el....Szt nem hagytam el egyiket sem,hanem először ugye ebédre kapott BUlcsú rendes kaját,előtte egy kis szopi...aztán magától elhagyta,nem kérte,csak a kaját...Nálatok van ilyesmire hajlandóság?Kép
Szt is mehet a cseresznyeKép.

Csirkesz

Ez az eper dolog érdekes,nem is gondoltam rá,hogy ilyen egyszerűen meg lehet oldaniKép.Szt ha meg tudod hámozni(azért az 5. után megnéznélekKép),akkor biztosan nem lesz semmi bajKép.
Vasalni jöhetsz hozzám isKép!

Kriszta

Nem nevetünk ki,így biztosan képben vagy,ha még jegyzeteltél is!De nem semmi,hogy eddig olvastálKép.Jól bírtad...
Jaj,az energiám fogyóban,de remélem,ha megjön a jóidő,akkor újra erőre kapokKépKép.
Kolléganőmet Merencsicsné Rigó Idának hívják,egyébként nem kádártaiak ők sem,de elég régóta ott élnek.Kíváncsi vagyok,ismered-e...
Anyóséknál laktatok Felsőörsön?Egyszer majdnem mi is kiköltöztünk oda,de szerencsére csak majdnem....Kép

Orsi

Jöhetnek az adatokKép!Talival hogy állsz?Helyszín?


Pussz,Anyapoc

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Végre ideértem. Bár már sokszor írtam, csak soha nem tudtam elküldeni. Remélem, most sikerült...

Aanita
Lehet, már nem nézel be ide, ha mégis, üzenem Néked, hogy minket marhára nem érdekel, hogy Áronka a férjed. mert Téged sem ismerünk, de ilyen stílussal nem is szeretnénk. Meg szeretnélek kérni Benneteket, hogy ne zaklassatok minket hülye reklámokkal. Adjatok fel hirdetést vagy valami. Köszi

Kirri
Alig várom a hétvégét. remélem, nem esik az eső, és tudunk szerpűnyiKép
Mórunk javuló félben van, de sokat sétálni nem tudunk, mert üvölt. Ha Neked úgy jó a fürdőre kimehetünk, ott vannak padok, oszt le tudunk ülni. Vagy a cukiba. Teraszra tök jól oda süt a nap. Elég menő ott ülni babakocsival Kép
Fényképezőgépet ne felejts el hozni. Szombaton Anyukádéknál alszatok? Ha igen, nem megyünk el pizzázni a Banyára 9 után? Zsoltit megfűzöm, hadd lépjek le egy kicsit, még nem voltam sehol szülés óta egyedülKép
Baba-mama találkozó jó ötlet. Júni közepétől jó nekünk.

Csirkesz
Hogy van a hátad? Nekem is sokszor bekrepál, ha hülyén emelem meg MórtKép Aminoerget kenek akkor rá pár napig.

Anyapoc
Tényleg jó lenne a tábla. Majd írj, milyen adatokra van szükség. Azt én nem is tudom, hol tanítasz és mit?
Jobban vagy már? Még mindig nem tudni pocaklakód nemét? vagy csak le vagyok maradva? Terhes ruháktól én is készen voltam. Horror áruk van, mert gondolják, úgyis meg kell venniKép

Rupetra
Hááát, a fürdőn dolgozni nem egy leányálom. Először a kempingben voltam Orsival recepciós, aztán a fitneszben, végül a szállodában recepciós. Elég szadi, mert 12 óráztam, éjszakázni is kellett. Dolgoztam hétvégén, karácsonykor. Nagyon utáltam. 3 mellette fősuli kéthetente. Pffffúúúúj. Soha nem mennék vissza oda dolgozni.

Hardik
Üdv a topikban. Gratula a gyerkőcökhöz. Aranyosak nagyon. Hááát, nem csodálom, hogy feljegyzést készítettél a topik tagjairól. Nehéz követni ki-kicsoda? Kép
Ezért jó ötlet a személyes találkozó, úgy könnyebben meg lehet jegyezni emberkékről dolgokat.

Valaki járt babaúszásra? Mi már voltunk egyszer. Az a baj, apával úszott Mór, és ha nem látott, sírtKép Most szombaton velem úszik majd. Remélem, bejön...

Puszi Mindenkinek
móranya
 
 


Sziasztok!

Anyapoc!

Örülök, hogy jobban vagy! És az tényleg jó hír, hogy a bolond szomszéd elhúz!! Én sajna tudom, hogy meg tudja keseríteni az ember életét egy idióta szomszéd... Most először, hogy szerencsénk van ilyen szempontból, normális, aranyos szomszédságot fogtunk ki.
A Merencsics házaspárt jól ismerem, mert a Tibor tanított a Lovassyban, a feleségével meg buszmegállóban, buszon sokszor beszélgettem még anno. Azt viszont nem tudtam, hogy fogadtak örökbe babát! Örülök neki, mert iszonyúan látszott rajtuk, hogy imádják a gyerekeket és ők is nagyon szeretnének. Gondolom nem jött össze...
Tényleg szerencsétek, hogy nem költöztetek ki Felsőörsre! Én négy évet éltem ott, de nem éreztem jól magam. Olyan ridegek, barátságtalanok ott az emberek (van kivétel is persze, de a többség sajnos negatív). Anyóséknál laktunk a tetőtérben. Velük nem volt semmi gond, viszont nyáron mindig kiadták a földszintet nyaralóvendégeknek. Ilyenkor átjáróház volt, ráadásul még az udvarra sem tudtunk kimenni. Kép Érthetetlen számomra, hogy valaki miért megy el nyaralni, ha a nyaralása 90 százalékát a szállásán tölti!!!!!?????? Felsőörsön ezt figyeltem meg. Még a külföldieknél is!

Móranya!

Köszi az üdvözlést és a gratulációt!!!! Három gyerkőc, Kirri Jocija, Te Mórod és én Enikőm szinte teljesen egykorúak. Fotoalbumotok van itt a babaneten? A profilodban lévő kép nagyon édes Mórról, és szívesen nézegetnék még többet is!
Sárvárra jártok babaúszásra? Élvezi a kicsi? Itt Veszprémben sajnos nincs úszás, Fűzfőn meg legközelebb csak ősszel fog indulni új turnus. Pápa meg elég messze van. Pedig én szívesen elvinném Enikőt. Fürdeni imád, úgyhogy valószínűleg élvezné is.

Puszi, megyek ebédelni, mert nem ettem reggelit!

Kriszta

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 


Sziasztok!

Móranya

Na végreKépKép!Már azt hittem,nem is jössz erre,hogy ennyit üvölt Kismór!KépKitartás,már nem sok van hátra...utána jön,hogy visszabeszél,az sem sokkal jobbKép!
Adatokat feletted írtam,szt egyszerre küldtük az üzit,nem láttad...VáromKép
Köszi,megvagyok,lassan ebből a megfázásból is kifelé....Aztán majd jön a következőKép
Pocaklakót két doki is már lánynak titulálta,de majd meglátjuk jövő héten,megyünk 3D UH-ra,ott talán jobban látszikKép.
Terhes ruhákat ne is monddKép.Tegnap megint lelombozódtam...pedig Pesten voltamKép.
Úszás: mi voltunk anno,Bulcsúnak maga az úszás teszett,amikor víz alá kellett (volna) menni,na az már nem,akkor üvöltés volt.De sok olyan baba volt,aki sirdogált,de ez is elmúlik biztosan.Lehet,hogy tényleg csak annyi a baja,hogy nem Te fogtadKép.vagy mentek egymás mellett és akkor látKép.Sok sikerKépKép!
Ja és hogy hol dolgozok?KépVp Ipari,biológiaKép...

Kriszta

Na,akkor képben vagyunk kolléga ügybenKép.Igen,sajnos nem jött nekik össze és mivel ugye nem mai gyerekek,így jobbnak látták és most nagyon boldogok és nagyon meg is érdemeltékKép!
Szóval Felsőörs ilyen punnyadt falu?Képnem is gondoltam volna...Végül azért nem mentünk oda,mert kierült,hogy a szomszédban asztalos üzem vanKép.Csak ezt elfelejtették mondani..Kép
Ezt a fajta nyaralási módot én sem értem,pedig apukám ugyanezt csináljaKép!Õt sem lehet kimozdítani,vagy nagyon nehezn...anyukám morog is miatta...Pedig a Balcsinál lenne mit csinálni,ha vki ide jön nyaralni...Kép
Dehogy nincs Vp-ben úszás!A Báthory suliban,jaj,mi a is a honlapjuk...Talán www.babauszas.net Majd nézd meg!Az orvosi rendelőkben is ki van írva,ha gondolod,nézek telszámot!Közben megnéztem a lapot,ott van,ott midnent megtalálsz!Remélem,hogy tudtok menni!Kép

Pussz,Anyapoc

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Anyapoc:
Nem voltam képbenKép

Adatok:
Temesi Mór, szül:2005.01.25., névnap: március 20.
Lakhely: Sárvár
Jaaaj, de kíváncsi vagyok rá.Kép
Képet az albumunkból tudsz lementeni?
Kismór egyébként javuló tendenciát mutat. Csak néha sírós. Egyik napról a másikra változott meg. A babakocsit mondjuk még mindig utáljuk. Megoldás: nem sétálunk annyit. Leviszem a ház elé, és ott gurgulázom neki. Jól elfárad, jöhet a séta, ha van elintézni valóm...
Én úgy csodálkoztam úszáson. Első alkalommal víz alá kellett meríteni Mórt. Eléggé meglepődött. Én azt olvastam, akkor merülnek a babák, ha készen állnak rá. Vagy? Remélem, szombaton több sikerrel járunk. mondjuk minden kezdő baba sírt.

Kriszta:
Van fotóalbumunk, ha a nevemre kattintasz, ott be tudsz lépni a fotóalbumunkba is. Temesi Mór néven van egyébként. Igen, majdnem egykorúak gyerkőceink.
Sárváron sincs úszás, Szombathelyre kell bejárnunk. 26 km. Kicsit szadi összehangolni a szoptatással, de megoldjuk, ha jó Mórnak. Egyszer voltunk még csak, akkor kicsit pityergett. Most majd velem úszik, mert lehet az volt a gond, hogy nem látott. Eléggé anyafüggők vagyunkKép

Na, megyek, mert ma nagykádban fürdik veleem a gyerkőcKép Kép
Puszi Mindenkinek
Jól bírod reggeli nélkülKép Én meghalnék... Szoptatsz még egyébként?
móranya
 
 


Sziasztok!

Móranya

Kösz,igyekszem a táblával,keresek vmi jó progit hozzáKép.Képet próbálok az albumból,szt menni fog,aztán majd meglátjuk,mit tudok vele kezdeni....
Örülök,hogy Kismór kezd belejönni a kinti életbeKépKép.Azért bizti nem egyszerű,el sem tudom képzelni,hogy nem szereti a babakocsit,pedig már hallottam mástól is.Nálunk addig volt gond,amíg kiértünk a lakásból,aztán szunyaKép!
Szt is meglepő,hogy azonnal víz alá merítik,nálunk sem volt ilyen.Elég sokat kellett már járni,amikor először csak a fejét locsoltuk és olyankor mondani kellett,hogy "merülés",hogy a baba megszokja és akkor már később tudni fogja,hogy mi következik...na,mi eddig nem jutottunk el,sőt,a mai napig nem szereti Bulcsú,ha arcába megy a vízKép.Szt sem jó a hirtelenkedés,de ha szakemberek,ők tudják...
Kiváncsi vagyok,mi lesz szombaton,majd újságolj!!!!Kép
Vagy edzzetek a kádbanKépKép!Volt kényeztetés?Kép

Kriszta

Megnéztem végre az albumototkat,nagyon édes kis család vagytokKép.És hogy micsoda kékszemű nagyfiatok van!!!KépLátom,szerettek jönni-menni,túrázni,sportolniKép.
Enikőnek az arcán tűzfolt van?

Pussz,Anyapoc

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Köszi mindenkinek aki hozzászólt az aggályaimhoz (szopi elhagyás stb.) de most megszólítás nékül írom le nektek, hogy mi az ábra velünk. Programok a köbön!!! Szombaton de. a férjem egy szem öccse ballag Vp-ben (műsor, ünnepi ebéd stb.) és du. az én egy szem öcsém nősül Bp-en (hotel, hajó, rokonság, vacsi stb). Ezt is épp elég lenne előkészíteni, de mi kitaláltuk, hogy vasárnap elutazunk Ausztriába, Blumauba fürdőzni néhány napra. Szóval ez a hét az előkészületekröl szól: ajándékok, ruhák, mosás, vasalás hegyek stb. és persze pakolás szüntelenül! El tudjátok képzelni!? Ezek miatt az elkövetkező napokban kimaradok a traccsból, de majd pótolom a hiányosságaimat! Becsszó!Kép

De hogy mégse maradjak le annyira:
Anyapoc
Tábla adataink:
baba neve: Schindler Nóra
születési dátum: 2004. 08. 14.
névnap: július 11.
Lakóhely: Veszprém

Képet próbáltam küldeni, de nem ment. Ez a "pixel méret" még homályos nekem. Férjem meg alszik.Kép Majd legközelebb.

Sziasztok
Majd jelentkezem, ha haza jöttünk!
Addíg is hajrá balatoni traccsparti!Kép
rupetra

Petra

Kép

Kép
rupetra
 
 


Sziasztok!

Táblázat készül,sőtKépKépKép!egész jól haladok,csak majd azt kell kiötlenem,hogyan illesztem ide beKép!
Képet ne küldjetek,leszedtem a profilokbólKép!
Persze melyiket nem tudtam betenni...?A sajátunkat?KépKép
Aki még nem írta le az adatokat,kérem,kéremKépKép!
Azért a profilból ennél is puskáztamKép!

Rupetra

Hajrá nektek is!!!Kép

Anyapoc

anyapoc
 
 


Csak elfelejtettem mondani, hogy új a profilom!Kép
puszi

Petra

Kép

Kép
rupetra
 
 


Kép

anyapoc
 
 


Kép


Itt a tábla,az előbb elsiettem egy kicsitKép.
Ami hiányzik,kéretik megírni,hogy teljes legyenKép!

RupetraKép

Nem voltál elég gyors a profillal,mert még az előző képet találtam,de ha gondolod,kicserélem szívesenKép!

Pusszantás,Anyapoc

anyapoc
 
 


Ja, ha ötlet van még a táblával kapcsolatban,akkor szeretettel váromKép...Vmi rendezési elv,egyebek...mert ez most csak így jöttKép!

A

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Milyen pörgős ez a topic!!!! Öröm idetartozni és írogatni! Kép

Anyapoc, a tábla nagyon szuper, köszönjük szépen!!! Hiányzó adataink: Ákos névnap február 27., Enikő névnap szeptember 15.
Köszi a babaúszásos tippet, én úgy tudtam, hogy a Bátoryban megszűnt, de ezek szerint téves volt az info. Felhívom őket, hogy indítanak-e mostanában turnust. Erre nem sok esélyt látok, mert nemsokára kezdődik a suliszünet, és az uszoda is bezár valószínűleg.
Enikő arcán egy hemangióma (hajszálér túlburjánzás) van, ami szerencsére múlandó, a doki szerint egy-két éves korára nyomtalanul el fog tűnni. Addig ez a szexepilje! Kép

Móranya
Albumotokat végignéztem, nagyon édes a kisfiad! Kedvencem a csókos kép!!!!! Kép
Hogy kérdésedre is válaszoljak, igen, Enikő szopik még, egyenlőre még mást nem is kap. Csak hat hónapos korában akarom elkezdeni a gyümiket, főziket. Míg jól gyarapszik (most öt hósan 7850 gramm), elég neki a tejcsi... Csodálkozom, hogy ilyen jól hízik, mert naponta csak négyszer eszik. Ákos ennyi idősen 8-10-szer szopizott, igaz ő éjjel is ébredt. Mór eszik még éjszaka?

Rupetra!
Nem semmi ez a programkavalkád! Sikerült a családnak egy hétvégébe sűrítenie mindent! Kép
Blumauban mi van? Fürdő? Érdemes kimenni? Majd írj róla!

Nem tudja valaki, hogy kell fotókat kicsinyíteni? Szeretném a profilomban frissíteni a képet, de állandóan sikít, hogy túl sok a pixel... Kép

Szép napot mindenkinek!
Puszi:
Kriszta

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 


KrisztaKép

Van vmilyen képszerkesztőd?
Az XP-n a Pictur Managerrel is tudod kicsinyíteni.A kép szerkesztése rovatban az átméretezést válaszd és ott szt a "webes kép/nagy" biztos jó lesz már.

Anyapoc

anyapoc
 
 


SziasztokKép

Látom pörgünk ezerrelKépKép Olyan jóóóóóó.

AnyapocKép
A tábla fantasztikus. Ennyire jóra nem is számítottam. A hiányzó adatok: névnap: május 16. Lakhely: Bp (hétköznap) Veszprém (hétvégén), úgyhogy perjellel mind a kettő igaz. De csak augusztusig, mert úgy tűnik ugyanis, hogy a férjem kiküldetésben lesz itt Németországban szeptembertől 2-3 évre, mi meg jövünk vele. Úgysem mentem volna vissza még dolgozni, mert szeretnénk még 2 gyereket. Így egy kicsit felgyorsítjuk a tempót utódnemzés terénKépKép
Azért jól jártál ezzel az elköltözős idegbeteg alsó szomszéddalKép Legalább nektek nem kell új költözésbe kezdenetek.
A 3D-re kíváncsi leszek, az biztos nem fog tévedni, ha a gyerkőc a pocakodban nem éppen az elbújós perceit fogja élni a vizsgálat alatt.Kép
Majd beszámolok az eperhámozásról, ha már aktuális lesz, de a szőlőmagozáshoz képest szerintem gyerekjáték lehet egy éles kis késsel.

RupetraKép
Nos, ha véletlenül unatkoznátok, azért valami kötnivalót vigyél magaddalKépKép Nekem a hajam is leesne ennyi programtól, és a gyors, frappáns előkészületektől. Kívánok nektek nagyon kellemes, ballagást, szupi kis lagzit, és igazi romantikus együtt fürdőzést ApávalKép Az új kép nagyon cuki Nóráról, igazi kis hölgy már.

MóranyaKép
A civil életben, ahol nem álnéven futok, én is március 20-án ünneplem a nénapomatKép Így mostantól mindig eszembe fog jutni kis Mór isKép
Én még sosem fürödtem együtt a nagykádban a csácókámmal, ellenben ő egyedül annál többet. Imádja, élvezi. Itt kint az első pár napban együtt tusoltunk, azt is komálta. Mekkora vízben kell ezt az együttfürdést elképzelni?

KrisztaKép
Enyém férj is a Lovassyban tanult, 93-ban végzett. Hiába, kicsi a világKép
Tényleg meglepő, hogy a nyaralók a lakásban punnyadtak. Engem nem nagyon lehetne olyankor a vízpartól elüldözni. Persze a Balcsi egy kicsit már, hiszen ha ott él az ember, akkor a délután is elég a víz mellett.
Mi az idén újra bicajjal járunk majd le Balmádiba. tavaly nyáron a pocakom miatt már nem volt javasolt. Idén (maKép) kaptam egy új bicajt, vettünk egy bicajra szerelhető gyerekutánfutót Botinak, és így mindhárman tekerhetünkKép
Íme egy fotó, még a szobában a szerelést követően:

Kép

Amikor majd tud ülni Boti, kivesszük a babahordozót, és az 5pontos biztiövvel lesz becsatolva a kölök, felhúzzuk a válaszfalat, az "utastér" és a "raktér" között. Addig csak a szúnyoghálót, meg az esővédőt tesszük fel. Holnap megyünk kipróbálni, majd csinálok "bevetéskori" képet is.

Mára ennyi, kifárasztott a bicaj utáni rohangászásKép

Csirkesz

Csirkesz

Kép

Kép

Kép
csirkesz
 
 


Sziasztok!

Kriszta

Sikerült a képpel ügyködni vmit?Úszással mi a helyzet?Akartam mondani,hogy férjem barátja ott dolgozik a fűzfői usziban és ő mondta,hogy nem változtatják a vízet,de még a hőmésréskletet sem nagyonKép.Így mi babaúszáson kívül is vittük Bulcsút,semmi baja nem lett.Azért érdemes néhány foglalkozásra elmenni,hogy megtanuld,mit kell csinálni,aztán később élvezhetitek az egész medencét,nem 1 nm-tKép.Anno azért is nem szerettem járni,mert olyan zsúfolt volt,hogy sokszor be sem fértünk.Nem limitálták a létszámot,hanem aki éppen beesett.nem nagyon érdekelte őket,hogy nem férünk be...remélem,azóta változtattak ezen...
Nem biztos,hogy bezár az uszi nyárra,azért kérdezd meg,mert pont akkor érnek rá sokan,ha meg bérlik,a sulinak is megéri nyitva lenni.
A hiányzó adatokat pótolom majd,aztán ha minden együtt lesz,akkor fel is rakok egy újatKép.
Szóval a Te férjed a Lovassyba járt?Mikor?Mert az enyém isKép!

Csirkesz

Ezt az izét egyedül hajtja Boti?Kép Nagyon jó ez az utánfutkosó,biztos élvezni fogja BotiKép.
BabaprojektKép.Várjuk a híreketKép!
Mi is háromban gondolkodtunk,de már óvatosabb vagyok,most azt mondom mindenkinek,majd meglátom 2 utánKép...Bár egyenlőre nem vészes (márKép) a dolog...de majd ha kint lesz...!KépKép
3D-t én is várom már,igazi mozizás leszKép!Egyébként elég bújkálós a szentem,de ezt azért eddig mindig láttákKép!
Szóval Te férjed is ott?KépEnyém is,de ő asszem 91-ben végzett,talán ismerték egymástKép.Vagy inkább a Te férjed az enyémet,mert elég érdekes fazon volt,az egyik hosszú hajú abból a (talán) 2-ből,aki akkor így mert oda járniKép!
Szóval akkor ilyen messzire mentek?Nem sajnálod egy kicsit?Vagy hamar elmegy az...?Kép
Képeket várjukKép.

Megyek "ballagni"Kép....

Anyapoc

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Csirkesz!
Nagyon jópofa a biciklis szerkentyűtök, Boti biztosan élvezni fogja. Mi is biciklibeszerzés előtt állunk, mert mikor kiköltöztünk Kádártára, a bicikliút láttán kedvet kaptunk. Ákosnak kellene még megtanulnia pótkerekek nélkül menni, aztán irány...

A férjem is és én is lovassysok voltunk. Õ 94-ben érettségizett, én 95-ben. Lehet, hogy ismerjük férjeiteket, mert ugye az ember mindig a felette járókkal van tisztában. Kép

Anyapoc!
Nem sikerült a képkicsinyítés, mert nem XP-nk van, a W2000-ben meg nem találtam hasonló progit. Pedig a gigabájtos képeinket jó lenne egy kicsit zsugorítani!

A babaúszást még nem érdeklődtem meg. A tömegnyomortól egy kicsit én is félek, meg a körülményektől is. A Báthoryban nem igazán adottak a feltételek egy kisbaba átöltöztetéséhez, megszoptatásához stb. A szomszédasszonyom múlt héten volt 10 hónapos kisfiával "Tücsökzene" foglalkozáson, és ódákat zengett róla. Most ezen gondolkodtam el az úszás helyett... Hat hónapos kortól lehet menni, lehet, hogy júniusban kipróbáljuk.

Ballagás milyen volt? Még a kismamákat is rákényszerítik ilyesmire???? Kép

Na puszi!!!!

Kriszta

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 


Sziasztok!

KrisztaKép

Akkor próbáljatok egy progit letölteni a netről,ha nem megy,akkor írok neked CD-re és elküldöm,csak add meg a címed emilen!Aztán akkor jöhetnek a képekKép!
Énférjemről majd küldök képet,mármint akkorit,csak át kell tennem a gépre,lefényképézemKép.Bár szt Te már nem ismerted...
Úszás: a hirdetésen,amit olvastam,azt írják,hogy vannak pelenkázóasztalok,meleg van stb...tehát olyan rossz nem lehet...Nem nagyon fűlik a fogad hozzáKép!Szt nézzétek csak meg,mert pár foglalkozás és utána már úgy jöttök-mentek,ahogy akartok.Egyébként ahogy olavstam,nem a legolcsóbb,mert vmi 8ezer Ft a kezdőKép.Ez engem meglepett,mert anno Fűzfőn az 5000 Ft-ot is sajnáltam,de ott 5 alkalom volt,nem 4.Aztán lehet,hogy félreolvatam vmit,meg kell nézni.
A Tücsökzene engem is érdekel,de nem tudom,hol és mikor van.ha tudsz ponotsabbat,akkor oszt meg velemKép.Aztán akár mehetünk együtt isKép!
Ballagás szép volt,szerencsére kisütött a nap és amennyire felöltöztem,mert ugye kint kell ülni,még melegem is volt.Nálunk nincs kivételKép.Na,azért ha nagyon hideg lett volna,akkor nem maradtam volna kint és azért ezt a főnök is toleráljaKép!A meló meg csak most kezdődik igazán...KépSzeretnék már túl lenni rajta.....
Egyébiránt mi is a foglalkozásod?KépHa írtad már,akkor bocs..Kép!

Anyapoc

anyapoc
 
 


AnyapocKép
A tábla szuperrrrrrrrrrrrrr!!!!!!!!!!
A hiányzó adataink: márc. 19-Joci-névnap, születési idő: 2004.12.02.9h 13 percKép
CsirkeszKép
Nekem annyira tetszik ez az utánfutó!!!
Nagyon vagány, még sosem láttam ilyent.
Biztos nagyon bejön majd Botinak-a képről már most kivehetőKép
KrisztaKép
Tudnál nekünk pontosabb infót mondani a pápai babaúszásról? Mi szeretnénk Jocit elvinni, amiről még hallottam, az a siófoki lenne, de ez a pápai is megfelelne nekünk.

Tali:
Június akkor ezek szerint mindenkinek jó lenne...körkérdés: hol ejtsük meg?
Akár nálunk is lehet, ha szép lesz az idő, az még külön jó lenne, akár a kertben is.
k

KépKép
KépKép
kirri
 
 


Sziasztok!

KépÚj topictagok is hivatalosak a talira? Csak félve kérdezem, mert én is szívesen találkoznék veletek!!!Kép

Anyapoc!
A képkicsinyítés továbbra sem sikerül... Béna vagyok. Még utolsó próbálkozásként megkísérelném a Te programodat, ha lennél olyan aranyos és elküldenéd! A mail címem a profilomban benne van. Előre is köszi. Ja, és nem sürgős, majd ha ráérsz...
Az úszáshoz tényleg nem nagyon fűlik a fogam, jól látod! Kép A Báthoryról azért vagyok rossz véleménnyel, mert oda hordtam Ákost úszni és borzasztó körülmények közepette vetkőztünk-öltöztünk-szárítkóztunk. Pedig ő már akkor nagy volt. Egy kisbabával el sem tudnám képzelni...
A 8 ezer borzasztó drága, Pápán még most is 5400,- 10 alkalom!!!!!
A Tücsökzenéről most egyenlőre annyi az infóm, hogy a VMK-ban tartják péntek délelőttönként. Pontosabbat majd kiderítek a szomszédasszonytól. Enikő június 4-én lesz 6 hónapos, elvileg akkortól járhatunk.
Az időjárással szerencsétek volt szombaton. A további melókhoz meg kitartást!!! Kép
Az én foglalkozásom banki ügyfélkapcsolati menedzser. Ez szépen hangzik (hivatalosan így hívnak), de valójában finanszírozó vagyok. Ez annyit jelent, hogy cégeket (Vp-megyeieket) hitelezek (hitelbírálat, döntéshozónak előterjesztés+elemzés, hitelszerződéskötés, monitoring). Imádtam csinálni, és egy szuper kollektívában dolgoztam a GYED-ig. Az OTP Bankban.
Most viszont, hogy itthon babázom, egyáltalán nem hiányzik a munkahely. Kép

Kirri!
A Pápai Termálban az Aqua Úszósuli tartja a babaúszást. Vasárnaponként 9.30-tól vannak a foglalkozások. Egy alkalom 600,- Ft (kísérők belépője is benne van az árban), 10 alkalmas bérlet 5400,- Ft (szintén kísérőkkel együtt). Információt tudsz kérni a 89/512-607-es számon. A csaj, aki tartja nagyon szimpatikus. Azt tudom, hogy február elején indult egy turnus, de hívd fel őket, hátha mostanában is lesz egy.

Puszi:
Kriszta

Nem tudok vihogós fejet varázsolni a szövegbe...Kép

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 


Sziasztok!

Orsi

OK a június,szt jó nálatok,ha vállalod,majd az enni-innivalót visszükKép!
Adatokat pótolomKép

Kriszta

Hát azért nézd meg a honlapot,amit írtam,mert azon rajta van sokminden ezzel kapcsolatban,de a 8000 tényleg sok...Kép
Jó kis meló,majd tudom,hova forduljunkKép!Várom az infot a Tücsökzenéről,bár nekem csak júlitól lesz jó,mert addig érettségi....De majd legalább mesélsz,milyenKépKép!
Vihogó fej: kettős pont és nagy "O" betű!Kép
Akkor majd küldök át progit,ha nem gáz ekkorát fogadni.Ha nem megy,akkor majd CD-n elküldöm postán!

Na most megyek,mert érettségire felügyelek mindjár!

Pusz,Anyapoc

anyapoc
 
 


Ja,KrisztaKép!

Persze ,hogy jöhettek a talira,milyen kérdés ez??????KépKép

Anyapoc

anyapoc
 
 


SziasztokKép

Nem tudom mi van ma, de alig lehet bírni Botival. reggel óta egyet sír. Dédelgettem, tutjgattam - de semmi. Kapott Dentinoxot, olvastam neki, mászkálhatott amerre csak akart - semmi. Mintha be lenne rajta kapcsolva a sírás gomb, és ahhoz ma nem nyúlhat senki. Lassan kezdem a helyzetet az időjárásra fogni, mert ürül az ötlettáram, hogy mi lehet a gáz.

AnyapocKép
Milyen volt az érettségi? Jól debütált ez az új rendszer?

KirriKép
A június nekem is jó, és ha nem nagy kérés, legyen hétvége. persze igazából mindegy... De nekem júni 1 - fodrász, júni 3 - eskembeskem, júni 8 - tali a másik topikkal Bp-en. Szóval nekem ezek az időpontok sajna kilőve.

KrisztaKép
Ha rákeresel a neten a "vcw Vicman's photo editor" nevű programra, akkor a honlapról le lehet tölteni ingyen. Azzal lehet képeket méretezni. Én is azt használtam, mielőtt a fényképezőgépünket megvettük. http://www.vicman.net/vcwphoto/ (innen lehet letölteni) Azóta a géphez kapott programot használom.

A pápai termálban még nem voltam, de az anyum már többször is, és nagyon megdícsérgette. Azt mondta, hogy sokan vannak ott kisgyerekkel is. Mi nyáron megyünk, megnézzük milyen.

Csirkesz

Csirkesz

Kép

Kép

Kép
csirkesz
 
 


Sziasztok!

Ma kiakadtam a bölcsiben,mert azt mondták,hogy nem veszi fel a ygerekem egyedül a cipőjét,pedig már kéne.Én ugyan mondtam,hogy otthon veszi...Meg hogy a szandiját nem csatolja be...hát nem tudom,szt nem kéne egy 2,5 éves gyereknek tudni becsatolni a szandiját...KépAzért ahhoz nagyon összetett mpzdulat kell,amit za ő apró kezük nem igen tud....De hát a kényelemKép.És persze gyakoroljunk otthon...MOndtam,hogy nehéz lesz,mert ez az egy csatos szandija van,mert itt azt kérték,mert a tépőzárassal az volt a baj,hogy leveszi a gyerek...Ki igazodik ki rajtukKép.

Csirkesz

Na mi lett a bőgőmasinával?Tényleg lehet az idő,legalább is rá ekll fogniKép.Mondjuk Bulcsú a frontokat nagyon sokáig megérezte,ez tuti...
Nem is az érettséginek kellett debütálni,hanem nekünk,felügyelő tanároknakKép!Annyi adminisztráció votl egy dolgozattal,hogy alig tudtuk megjegyezni,mikor mit kell csinálni.Itt írd alá,itt viszont semmi képpen, a gyereke csak ezt vagy azt írhatja rá, a nevét nem,csak kódot,ha ráírja mégis,ez vagy az van,ide és oda vezesd fel,amikor beadja,előtte zárd le,ő is írja alá...szóval őrültek háza volt...de azért belejöttem...Az idős kollégák azért szívták a fogukat...Holnap kiderül,ki mit rontott elKép!
A rendszer nekem alapvetően tetszik,még ha vannak is hibái,mert objektívebb képet ad a diák tudásáról és nem lehet elmismásolni tananyagrészeket,mert az írásbelin bmit kérdezhetnek.Persze megvan az a hátránya,hogy így lecsökkentették a tananyagot,ami nem lenne gond,csak sokszor,sok helyen nem logikusan....Szt tök jó feladatok vannak,ahogy én látom,nagyon könnyű a 2-est megszerezni,inkább a jobb jegyek szerzésével van a gond.Ott már nagyon észnél kell lenni...De majd kiforrja magát.Most a nagyobb gondot a tesi érettségi okozza,mert jóformán semmit nem kell csinálni(de ez most komoly,tesitanár mondta) és megvan a 2-es.ezek után ,akinek nem kell továbbtanulni,mind ezt fogja választani.Magyarul 1-2 év múlva az ország fele etsiből érettségizikKép4Vicces lesz,Gáznak azért gáz,mert külön napot kell beiktatni miatta,ami csak erről szól és a város miden részébe utazik a vizsgabizottság,attól függően,hogy úszni,futni vagy éppen felemás korláton kell-e gyakorlatoznia az illetőnek...Na,most baromi okos lettél az érettségibőlKép!
Mikor indultok Ti meg hosszabb időre kifelé?Vagy ez még nem egészen eldöntött?

Kriszta

Akkor próbáld meg letölteni,amit Csirkesz ajánlott,addig nem küldök semmitKép!

Pussz,Anyapoc

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Húúú, itt aztán pörög a "placc" Kép
Egy ideig nem jártam erre. Szombaton volt egy kis rossz dolog. Kicsit véreztem, csodálkoztam, hogy szoptatás alatt menstruálok, de hát van ilyen. Zsolti elment biciklizni, Mórrol itthhon voltam. Egyszer csak elöntött a vér, sugárban hánytam. Nagyon megijedtem, hogy szegény Mórral mi lesz most? Gyorsan telefonálgattam Mindenkinek, persze senki nem vette fel éppen a telcsit. Végül egyik ismerősömet végre elértem. Gyorsan eljött hozzánk, Mócit felöltöztettem, irány a kórház. Jól megvizsgált a nődoki, nem látott semmi különöset, de val.színű elvetéltem.
Marha rossz volt. Kép Úgy beparázatam, mint állat. Mondjuk én méhen kívüli terhességre gondoltam, végül is így jobban jártam, ha már lehet választani Kép

Mi nem voltunk úszáson, mert amióta víz alá nyomták Mórt, nagyon fél a víztől. Most jól tele engedjük a kádat, és együtt fürdünk. Lebeg Móci a víz tetején, úgy mint az usziban, ha nagyon fél már, magamhoz húzom, megvígasztalom. Talán egyszer csak megszereti ismét a vizet. Nálunk 1400 ft 1 alkalom. Szerintem durva. És ott ráadásul több csoport van egyszerre 1 oktatóval, aki ide-oda megy, és fél perc alatt elmondja mit csinálj! Na, ebből nem kérek.

Milyen az a Tücsökzene? Még nem hallottam róla?

csirkesz
Tuti az utánfutó Kép

Na, majd még jövök. Ablakot kellene pucolnom, amíg Mór szundít.

puszi
móranya
 
 


Sziasztok!

Móranya! Kép Biztos jól megijedhettél a vérzéstől! Már minden rendben van? Jól vagy?
Ablakot pucolni hozzám is eljöhetnél Kép, én nem bírom rászánni magam, olyan sok van!
A Tücsökzenéről nekem is csak meséltek. Elvileg a kicsik zenei nevelésének megalapozása. Anyukák-apukák-prüntyik együtt énekelnek, verselnek, "hangszereken" játszanak egy zenepedagógus vezényletével. Ha kipróbáltuk, majd mesélek róla bővebben.

Csirkesz! Botinak ma már jobb a kedve? Biztos az időjárás és a fogzás együttes erővel gyötrik... Kép
A programötlet bevált, köszi szépen!!! Az eredmény a profilomban látható, sikerült a pixeleket csökkentenem! Hurrá! Kép

Anyapoc! Fentiek miatt köszi, de akkor már nincs szükségem a Te progidra!
Mit szólsz az érettségi botrányhoz? Nem is Magyarországon lennénk, ha valami simán lezajlana. Van rá esély, hogy újra kell íratni?? Mert akkor nem irigylem se a diákokat, se a tanárokat! Kép
A bölcsivel kapcsolatban most az én emlékeim is felelevenedtek, mert ugyanez nálunk is lezajlott Ákosnál. Szegényem két évesen rá volt kényszerítve az egyedüli cipő és szandálhúzásra, az óviban meg csodálkozva néztek rám, hogy már tudja!! Óvónéni szerint ezt csak 4-5 éves kor között kell elsajátítani...
Ti melyik bölcsibe jártok?
Ma is ügyelsz az érettségin?

Puszi:
Kriszta

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 


KrisztaKép
Örülök, hogy sikerrel jártál. Atyám, ezek a kék szemek... Na hessegethetitek majd ti is a csajokat, meg a hapsikat a gyerekek mellől serdülő korbanKépKép
Szerettem volna neked tippet adni, hogy baba korban hova lehet fordulni ezekkel az érdaganatokkal. Mostanában olvastam egy cikket, de ha fene fenét eszik is, akkor sem jut eszembe, hogy hol. Talán a kismama.hu-n. Na majd utánanézek - persze csak akkor, ha téged is érdekel, mert tolakodni egyáltalán nem szeretnék. A kislányod pedig ezzel a pici piros folttal is nagyon tüneményes, szép kis csöppségKép (A legénykédnek sem kell azért a szomszédba mennie egy kis jóképűségért.)

MóranyaKép
Remélem testileg, lelkileg jobban vagy a fenti eset után. De ha belegondolunk, a természet sokszor okosabb nálunk embereknél, és biztos nem véletlenül ment el a baba. Egyébként is korai lett volna egy tesóka, nem? Vagy direkt gyerkőcre gyúrtok már?
Mondjuk én magamban marhára fel voltam háborodva, amikor sűrű szoptatások mellett Boti 4 hónapos korában ismét nagylány lettemKép

AnyapocKép
Köszi a felhomályosítástKép Ez a tesi dolog tetszik, de nekem anno két osztálytársam is volt, akik technikából érettségiztekKép A szerelősdoboz tartalmából kellett nekik a zsebtelepet, a mikrofont, és a hangszórót összekötniük, miközben mi a német szóbeli tételeket dolgoztuk ki.
Botrány?? Na utánanézek a neten, ha lesz időm.
Mr. Hiszti tegnap délutánra nagyjából megjavult, miután kiütötte magát, és egyhuzamban aludt 2,5 órát, a szokásos 30-40 perc helyett.
A nagy alvás hatása, hogy tegnap az elfektetett vasalódeszkába kapaszkodva felálltKép Azóta meg csak gyakorol-gyakorol-gyakorolKép

Na most lelépek, mert kaját kell varázsolnom neki. A menü: krumpli + spárga + s.répa + cukkini + snidling + pulykahusi pici sóval, margarinnal. Ez a főzi apájának is nagyon bejön, tegnap előtt kimondottan reménykedett, hogy a kölök nem eszi meg a teljes adagjátKép

Csirkesz

Csirkesz

Kép

Kép

Kép
csirkesz
 
 


Csirkesz!

A cikket én is olvastam a Kismama magazinban, és még a megjelenés előtt szerencsére itt a neten rátaláltam a professzorra, aki ennek a specialistája. Már háromszor voltunk nála kezelésen. Első két alkalommal a növekedést állította le sikeresen, harmadszor, a múlt héten pedig már az eltűnést gyorsította (-90 fokos fagyasztással pár másodpercig). Ha minden a legjobb úton fog haladni, egy éves korára nyomtalanul elmúlik a folt... legalábbis ezt jósolta.

A főzi nagyon jól hangzik, nem csoda, hogy apuka is ácsingózik rá!! Kép

Pá:
Kriszta

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?