Új privát üzeneted érkezett!

Klarissza, a Bölcsőde utca csak az igazán poroszos... Kép Szvsz meg se nézd... Kép Ezért kötöttünk mi ki a Tihany téren, amint írtam is: utálom, ha azt is megszabják, mikor veszünk levegőt, meg ha úgy állítják be, mintha szívességet tennének nekünk azzal, hogy egyáltalán leereszkednek hozzánk. Kép
Egyébként mi jót hallottunk a Bölcsőde utcáról és a Bácskairól is, de az ember jobban hisz a saját szemének, meg hát mindenkinek más jön be.
Pussz, Klára

Ja, Ps: mi nagyon sokszor járunk az Ikeába, utoljára asszem csütörtökön voltunk. Kép
klara
 
 


Klára:
Na jó, nem ugrálunk, mert a végén két szék közé esünk.

Ikea:
Jajjj de jó lenne már kimozdulni, de sajna még csak hétfőn megyek a dokihoz és a jövő héten még biztos pihiznem kell.

Klarissza
klarissza
 
 


Nyetus- sztem is szép név Kamilla. Minden jót a finisben és konnyu szulést!

Eri- határozottan kijelentette, hogy év kozben nincs mód felvenni gyereket.

Klarissza-azt mondta a bolcsivezeto, hogy májusban kell odatelefonálni a szuloirol. (orulet, szuloi értekezletre megyek!)Nem azzal kevered?
A papírt pedig mihamarabb kell bevinni. De mikor átadtam, egy idos holgy vette át és o meg azt mondta, hogy még nagyon sok hely van, szerinte.
Egyébként mi koze a bolcsivezetonek ahhoz, hogy te lemondasz-e és mikor a juttatásokról? mert pl. mi van, ha négy órázol gyes mellett, akkor pl. megtarthatod a gyes-t is. Vagy o az ellenorzo hatóság?
Jobbulást a derekadnak!

bella

Bella



Kép


Kép
bella2
 
 

 
 

Hello mindenkinek!
ma voltunk a kinézett oviban Dinivel,nagyon pozitív volt így elsőre.Most már csak azon izgulhatunk,hogy vegyék is fel mert másik ovi után nem szeretnék szaladgálni.
Kicsit náthásak vagyunk egyébként(sajna ez a bölcsi mellékhatása)így amikor csak tehetem itthon tartom mert nem igazán szerteném ha nagyon lebetegedne mire szülök.Már hivatalosan is csak 2 hét maximum!Örülök,hogy nektek is tetszik a Kamilla név.
sziasztok
nyetus76
 
 


Sziasztok!
Képzeljétek, végre megtaláltam a védőnőnket, és nagyon vicces beszélgetést folytattunk, azt bizonygatta, hogy márpedig februárban biztos bevennék Jankust az oviba, merthogy előfelvétel és egyebek... Abszolút újat mondtam neki azzal, hogy erre vajmi kevés az esély. Kép
Mindjárt indulunk is az igazolásért a rendelőbe, nem is tudom, mennyi időt számoljak rá, merthogy gyalog megyünk ebben a kis hóban Kép
Nyetus, mi van veletek??? Az jó, ha tetszik az ovi. Eszerint tuti nem maradtok a bölcsiben?
Klarissza, derekad???
Eri, Kangában voltatok?
Erről a GYES/GYED témáról nem tudok sokat, mármint hogy a bölcsihez hogyan kell lemondani, engem az a része érdekelne, hogy ha az embernek nincs munkahelye (egyetemről mentem szülni), akkor mennyi idő van arra, hogy találjon. És addig kaphatok-e GYES-t? Meg is kérdezem ma a védőnőt.
Ciao,
Klára
klara
 
 


Sziasztok!

Klára!
Tegnap voltunk Kangában, de ma nem jutottunk el a Zsebire. Bealudtak a fiúk, és Zoli csak 10 után ébredt fel.
Jó a védőnőd, elég tájékozott. Kép

Eri
simones
 
 


Halihó!
ma van az óvodatájékoztató ha vkit érdekel.
Velünk minden oké,ma voltam a kórházban.Baba már nagyon készülődik de mostmár talán megvárja a kiírást.Ha nem indul meg akkor március elsején fekszem be.Kicsit izgulok.
Az biztos,hogy nem maradunk a bölcsiben mert úgy veszem észre,hogy már eléggé kilóg a sorból Dini.
Most újabb kicsik jönnek és ő inkább a nagyok felé húz.Mindig a 3-4évesekkel játszik a másik szobából.Bízom benne,hogy felveszik(mert elvileg nem odatartozunk) de beiratom a mályvába is,biztos ami biztos,bár nagyon szeretném ebbe az oviba ha bekerülne.
Többiek?
nyetus76
 
 


Sziasztok!

Még mindig itthon kuksolunk, nuku netezés a derekam miatt, de már egyre jobb a helyzet!

Klarissza
klarissza
 
 


Szaisztok,

nagy a csend.
Nyetus, megszületett már Kamilla? Milyen volt az óvodatájékoztató?
Klarissza, mikor gyógyulsz meg, szegény? Nem vagy türelmetlen a fekvés miatt?

Ikeázni mikor fogunk? Mi voltunk múlt héten, jó is volt, de lehet ott szedett össze egy jó kis hányásos-hasmenéses vírust a lányom, de az is lehet, hogy máshol. Nem tudni, viszont ilyenkor olyan lelkiismeretfurdalásom van.

Bella

Bella



Kép


Kép
bella2
 
 


Hello mindenki!

Vasárnap jöttünk haza,Kamilla 03. 02-én megérkezett.3050gr 53 cm.Mindene tökéletes,erős kis csajszi a dokinő szerint.Egyenlőre eszik alszik és Dini is nagyon pozitívan áll hozzá.Aztán majd meglátjuk...
Nagyon vacakol a babanet de majd rakok fel képet.
Óvodatájékoztatón nem voltam de hoztunk el olyan tájékoztató füzetet amiben minden benne van a keületi ovikról.
Egyenlőre még nem mozdulunk ki nagyon Dinivel se mert nagyon félek ezektől a vírusoktól.Talán 16-án már visszük bölcsibe még nem tudom.Jó lenne már egy kis jó idő.
sziasztok
nyetus76
 
 


Sziasztok!

Nyetus! Kép
Gratulálunk és sok boldogságot, egészséget, tejcsit kívánunk nektek! KépKépKép

Eriék
simones
 
 


Nyetus, nagyon sok szeretettel gratulálunk! Már nagyon izgultunk Kamilla baba érkezéséért. Kép
Kérünk szépen képet, és beszámolókat, ha gép elé kerülsz! Csaszi volt, ugye?
Sok puszi mindenkinek,
Klára
klara
 
 


Nyetus-
gratulálok a kislányotokhoz!
Milyen volt a szülés? Az Uzsokiban szültél?

Bella

Bella



Kép


Kép
bella2
 
 


kamillaKép
nyetus76
 
 


Nyetus:
Ez a Kamilla baba nagyon édes!!!! És milyen szép, formás pofija van! Kép

Én egyre jobban vagyok, de éppen ideje, mert itt a tavasz. Az Örs téri szakrendelőbe járok galvános kezelésre és gerinctornára, de remélem, hogy nyárra már teljesen meggyógyulok.
Lacát már leviszem sétálni, de ma először fogom egyedül, eddig Apa segített (4. emelet, lift nélkül).

Bácskai bölcsisekKép
Mikortól visszük a gyerekeket a bölcsi udvarra játszani? Ha jó idő lesz, én már szeretném, ha áprilisba bejárhatnánk. Laca meg van veszve a gyerekekért, ezt azért elég érdekesen csinálja ugyanis a játszótéren csak álldogál Kép bezzeg otthon meg szétszedi a szomszéd kisfiút Kép

Bella:
Az Ikeaban mi tavaly kétszer is összeszedtünk vírust, gondolom úgy működik az ottani játszótér, mint egy bölcsi, ovi. Sok kis baba tapizza egymást Kép aztán Kép

Klarissza
klarissza
 
 


Kedves mamák és babák!
Kismama és baba-mama jóga indul az Újpalotai Közösségi Házban 2005. márciusában. Felvilágosítás és jelentkezés: 410-0836 (Simon Patrícia), illetve bővebb információ olvasható a www.ujpalotainfo.hu oldalon.
simonpati
 
 


Sziasztok!

Van valakinek információja vagy tapasztalata az Emma utcai óvodáról?
Esetleg tudtok ajánlani Zuglóban jó óvodát. Lehet magán is.
Nagyon köszönöm.
Milla
milla
 
 


Nyetus- édes kis babád van, olyn békésen szuszog a kezedben!

Klarissza-
Igen, biztos így van, a tanulság, hogy járványos idõszakban kerüljük a közös játszósarkokat.
Jó lenne tudni, mikor vannak kinn a gyerekek a bölcsi udvarán, mármint hánytól.

De, most a játszótér is jól szuper a tárasági élet gyakorlására. Luca is csak álldogál az elsõ fél órában a játszótéren és bambul, de aztán lassan oldódik. Voltak hasonló korúak és úgy láttam õk is ua.így viselkedtek.

Milla- korábban volt ilyesmirõl szó, mármint ovikról, magánoviról. Esetleg keress vissza.

Bella



Kép


Kép
bella2
 
 


Bella:
Melyik játszira szoktatok járni?
A bölcsit meglesem holnap és bemegyünk kérdezősködni, ha kint lesznek.

Klarissza
klarissza
 
 


Klarissza,

Leginkább a Kassaira. De van hogy csak a Nagybecskerek, vagy hogy hívják, utcánál lévõ kicsire. Ti is?

Bella

Bella



Kép


Kép
bella2
 
 


Bocs.
Újrafogalmazom- ti hová?

Bella

Bella



Kép


Kép
bella2
 
 


Bella:
Kassaira mi is Kép A Nagybecskerek nem ugrik be, hol is van? A Bácskaiból nyílik? Na mindjárt megnézem a térképen.
Voltam a bölcsiben, de éppen akkor vonultak be a teraszról a kicsik. A kertfenntartó bácsi szerint, jövő héttől rohangálnak a kertben a bölcsisek.

Klarissza
klarissza
 
 


Klarissza és mások is-
akkor meg is beszélhetünk egy idõpontot a Kassai játszótéren, amikor összetalálkozhatunk, ha van kedvetek. Pl. hétfõre.
A Nagybecskerek tér az a Bácskairól nyílik, valóban, és nyáron nagyon jó, mert a nagy fák teljesen leárnyékolják és tökéletes a nyugalom, meg valahogy az a tér mindig rendben van tarva.

Bella

Bella



Kép


Kép
bella2
 
 


Bella:
Két nap séta után meghúzódott ismét a derekam Kép, úgyhogy megint szobafogság. Ha nem fáj, akkor két naponta megyünk le sétálni, de majd írok, hogy mikor. A következő 3 napban nem megyünk le, mert csütörtökön elutazunk és nem akarom rontani a helyzetet.

Klarissza
klarissza
 
 


Sajnálom, jobbulást. Mi is utazunk nagyszülökhöz, így hát majd....
Egyébként meg tudlak érteni, mi harmadikon lakunk és nincs lift, kikészíti az ember porcait nagyon, bár nekem van jó trükköm, és felfele lépegetek a babakocsival, szálkásítok a felkaron.

Többiek? Klára, Nyetus, Simones, Milla és mások?

Bella



Kép


Kép
bella2
 
 


Sziasztok!

Klarissza, jaj. Jobbulást, és jó utat csüt-re.

Mi is szoktunk járni a Kassai játszóra, illetve előfordul, hogy oda megyünk, de a nagyobbak közül inkább a Kerékgyártóra vagy a Vezér útira jutunk el. Bella, hétfő délelőttre gondoltál? Tulképp részünkről lehet, de mivel így lehült az idő, nem maradnánk soká. 1/2 11, 11 óra milyen? A Nagybecskerek közelebb esik hozzánk, de eddig nem is tudtam, hogy ott is van játszó. Nyáron nagy kincs egy árnyas hely Kép

Ikea játszójával szvsz az a baj, hogy lábadozó, beteg gyerekeket is simán bevisznek, akik bölcsibe, oviba nem mennek, de otthon meg unatkoznak. Ennek ellenére mi még nem betegedtünk ott meg, szerencsénk volt. Kép

Nyetus, ez a baba gyönyörű, és újszülötthöz képest nagyon éretten nézelődik! Édes nagyon! Majd ha már melegebb lesz, kihozod a Vezérre egyszer?

Puszi,

Klára
klara
 
 


Klára,
csak most néztem be, így a mai nap már kiesett, de holnap délelõtt szerintem ebéd elõtt, olyan 11 körül ott leszünk, vagy a homokozónál vagy a hintánál, nekem amúgy rövid barna hajam van.

Bella

Bella



Kép


Kép
bella2
 
 


Bella, és mekkora is a kislányod? Enyim 25 hós. Ő piros kabátban és lila overálgatyóban lesz feltehetőleg. Akkor holnap próbálunk odamenni mi is! Kép

Klára (nekem is barna hajam van, sima és kicsit hosszabb)
klara
 
 


Sziasztok!
Köszi mindenkinek a gratulációt.Egész jól meg vagyunk bár ha Dini nem megy bölcsibe akkor kész káosz ami ithon vanKép
Remélem most már jön a tavasz és ki tudunk mozdulni.
Sajna a tejem amilyen szépen indult most van hogy már estére nem elég neki és üvegből becumizza a lefejtet ami persze szintén nem túl sok.Sajna meg kell dolgoznom minden cseppért de szedek homeós bogyót és iszom sokat így remélem még egy darabig kitartunk.
Klarissza,jobbulást!!!!
Bella,a Rókusban szültem és le
- írtam nagy vonalakban a Rókusos topicban a szülést(császár).
Kára,hihetetlen,hogy Janka már ekkora!Jól elszaladt az idő.Hamarosan mi is megkezdjük a játszóra járástKép
na megyek mert felébredt a lánykám.
sziasztok
nyetus76
 
 


Sziasztok!

A bácskaiba mikor lehet menni az udvarra? Ha mentek szóljatok. Nekünk a hétfő és a szerda de. nem jó.

Klára és Bella! Kép
Sikerült találkoznotok?

Klarissza!
Jobbulást! Kép

Nyetus!
Kamilla tündéri Kép
Ilyenkor mindig úgy szeretnék egy kislányt is. Kép


Én ezeket a játszókat nem ismerem. Szerencsére az udvarunkon van néhány játék, és a közelben van a Kerékgyártó játszó. Meggondolom hova megyek a fiúkkal. Egyik erre, másik arra megy. Én meg rohanhatok utánuk. Kép

Eri
simones
 
 


Sziasztok Anyukák!

Sajnos eddigi gyerekorvosunk (akinek a nevét most nem szeretném itt leírni) nemtörődömsége miatt kislányom tüdő-és arcüreggyulladással kórházba került. A dokiban ezek után már nem tudok megbízni, ezért szükségem lenne egy új gyerekorvosra. Tudtok valakit ajánlani, akivel elégedettek vagytok és szükség esetén házhoz is kijön? Az Amerikai úton lakunk, tehát olyan lenne jó, aki a közelben rendel, de ha esetleg messzebb tudtok valakit annak is örülnék. Előre is köszönöm!

Ildi
nyul29
 
 


Sziasztok!

Ildi!
Jobbulást a kislányodnak! Kép
Ha jól emlékszem nekünk ugyanaz a dokinőnk volt, így sajnos nem tudok neked ajánlani mást. Kép Megírnád nekem, hogy mi is történt? Ha nem akarod a fórumba, akkor e-mailt is küldhetsz. Cím a profilomban van.
Köszi

Eri
simones
 
 


Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek!
Kép

Eriék
simones
 
 


Szia Ildi!

Mi a Róna utcában lakunk, a doktornénink a Thököly 178. rendelőben van. Nagyon rendes, lelkiismeretes és mindig lehet rá számítani. Sajnos van egy kevés tapasztalatom.
Ha még aktuális a téma, írj!
Cím a profilomban.
Mona
kyra
 
 


Sziasztok!
Olyan kiszámíthatatlan a babanet, hogy sokszor meg sem tudom nézni, írt-e valaki, de sajnos úgy látom, eléggé kihaltunk. Kép Hahó, hogy vagytok, zuglóiak?
Bellával találkoztunk, kétszer is, meg még biztos fogunk is, mert a Kassai egy jó játszótér.
Ti elkezdtetek már ismerkedni a bölcsivel? Mi még nem.
Nyetus, Vezérre jöttök valamikor? Kamillát már nagyon megnézném, meg Dini is biztos nagyot nőtt!
Írjatok,
Klára
klara
 
 


Sziasztok!

Kitörölték a regisztrációm, sok más felhasználóhoz hasonlóan, és újra kellett regiznem. Még dolgoznak a hibán.

Klára!
Még a bölcsiben nem voltunk.
A fiúk most betegek, így a játszóra sem megyünk még pár napig. De az idő egyébként is nagyon rossz.

Eri
simones
 
 


Sziasztok!
Most találtam rá a fórumra és azt szeretném kérni tőletek, hogy ajánljatok nekem jó játszótereket Zuglóban!

Mi az Örs környékén lakunk és a kisfiam két hét múlva lesz egy éves Kép

Köszi

Kép

Kép
csaju
 
 


Szia Csaju! Kép
Mi nem arrafele lakunk, de a Vezér úton van egy nagyon jó játszó.
Nektek közel van az Ikea és az emeleten is lehet játszani pl. rossz idő esetén. De van egy játszóház az Árkádban is.
Netán április 29-én lesz 1 éves a kisfiad? Kép

Többiek merre vagytok? Kép Jól eltűntetek. Kép

Lányok!Kép
Bácskaiban ugye májusban lesz a szülői?

Eri
simones
 
 


Szia Kép

Nem, 26-án! Miért, a tiédnek is akkor lesz? Kép

Ti merre laktok?

Hát az Árkádban már megszűnt a játszóház, de az Ikea-ról tudok, köszi!
Jó ötlet a Vezér úti játszótér is, ott merre van?

Kép

Kép
csaju
 
 


Sziasztok!

Csaju!
A fiaim októberiek, de nekem 29-én lesz. Kép
Mi a Telepes utca-Miskolci utcánál lakunk.
Az Árkádban megszűnt a játszóház? Rég jártam arra.
A Vezér uti játszótér a Jeszenák utcánál van, a 82-es troli vonalán.
Ti merre laktok?

Eri
simones
 
 


Sziasztok Lányok! Kép

Merrre jártok?

Eri
simones
 
 


Sziasztok!
Remélem mindenki élvezi a jó időt.Én a héten az óvodabeiratásokat intézem.Mindenhol sok a gyerek és kevés a férőhely így nagyon kiváncsi leszek mi lesz Dinivel.
Kezdek belerázódni a két gyerekes életformába bár nem könnyű az biztos.Dini szereti Kamillát, ezzel nincs gond de igen hisztis tud lenni.Állítólag most jön még csak az igazi dackorszak.Persze egyik nap ilyen a másik meg olyan.Vmikor meg szó nélkül csinál mindent.
Kamilla is növöget,már 2 hónapos és 5kg.Sajna tejem már nem sok van de nem hajlandó cumisüvegből pótlást elfogadni inkább vár amíg anya újabb adagot termelKépPedig kaptam egy barátnőmtől anyatejet de egyszerűen se cumi se cumisüveg nem kell neki, sőt még jobban üvölt ha próbálkozom vele.Szerintetek ez változni fog?
Na megyek is,írjon mindenki!
Eszter,ne csak olvass jelentkezz is ám!
pusza
nyetus76
 
 


Na megint én.
Klára,ti jártok már bölcsibe?Kiváncsi vagyok a tapasztalataidra a tihany térrel kapcsolatban.
Tanfolyamod még tart?

Csaju, mi is a Vezérre szoktunk menni bár már nagyon rég nem voltunk.Illetve az Ikea mögötti kis templom mellett is van egy játszó,azt is szeretjük.
Az Árkádban miért szűnt meg a játszóház?Mi ott voltunk télapó ünnepségen és olyan klasznak tűnt.
Vmi csoda folytán mind a két lurkó alszik ezért netezem egy kicsit.
sziasztok és írjatok.
nyetus76
 
 


Sziasztok!

Visszatérek Kép
Derekam állítólag akkor jön rendbe, ha Laca a bölcsibe megy. Állítólag. Na mindegy, az élet megy tovább és holnap 10-től megtalálhatók leszünk a Bácskai bölcsiben Kép

Klarissza
klarissza
 
 


Sziasztok!

De jó, hogy előkerültetek. Kép

Klarissza!
Milyen volt a bölcsiben?
Majd augusztusban lesz szülői.

Eri
simones
 
 


Sziasztok,

mi is megvagyunk, igen, találkoztunk Klárával a Kassain és Klarisszával is összefutottunk véletlenül. És ami érdekes mindkettõvel vannak közös ismerõseink, ami percek alatt kiderült.
Meg is lepõdtem. Kicsi a világ, sot zsugorodó tendenciát mutat.

Nekem pont a zárás utáni elso napon sikerult eljutnom a játszóházba, állítólag kicsi volt a forgalom, azért zárták be.

Május vége felé megbeszélhetnénk egy bolcsis találkozót, bár, úgy hallottam júniusban fogják véglegesíteni kit vesznek fel.

bella

Bella



Kép


Kép
bella2
 
 


Sziasztok!

10-re mentünk és kb 11-ig voltunk ott. A bölcsi udvara elég nagy, bár lehetnének benne modernebb játékok is, gondolom pénzügyi okok miatt nincs. 4 gondozó nénivel beszéltünk, aranyosak, de hát ez a munkájuk, hogy türelemesek legyenek a gyerekekkel.
Jövő héten megint megyünk, remélem mi is benne leszünk a felvettek között.
Két hét a beszoktatás, 4 csoport van, úgyhogy elhúzódik akár decemberig is a dolog. A szülői augusztus 23-án 17-kor lesz, de mivel nagyon sokan jelentkeztek, ezért bizottság dönt júniusban Kép Izgi lesz, mert ha mégsem veszik fel Lacát, akkor engem megölnek a munkahelyemen.

Laca megszerezte élete első sérülését a bölcsiben, de az én hibám volt Kép Az apjával beszélgettem és egy pillanatra nem néztem oda és fejre bukott az egyik bringáról, a szeme alatt lement a bőre. Most már egész jól néz ki és akkor nem is igazán sírt nagyon.

Mennem kell, mert Laca hisztizik...

Klarissza

Bella:
Mehetnénk az Újvidék térre, ott van egy játszi, ami elég jó. Sajna a Kassai nekünk nem jön be, mert Laca kezelhetetlenül rohangál és ott van az a nagyobb babáknak való lengőpálya vagy mi. Elég veszélyes Lacára nézve Kép
klarissza
 
 


Klarissza,
Újvidék tér? Legyen, próbáljuk ki. Mikor?

Bella



Kép


Kép
bella2
 
 


Szia Bella!

Ma kicsit zűrös a nap, nem tudjuk, hogy mikor érnénk oda.
Az biztos, hogy holnap délelőtt 10-től 11-ig megint megyünk a Bácskai bölcsibe ijesztgetni a gondozó néniket Kép Nem jöttök?
Holnap, kedden így csak délután tudunk az Újvidék térre menni, kábé 18-ra érnénk oda.

Klarissza
klarissza
 
 


Klarissza, mi ma voltunk bölcsizni, holnap tervek szerint vendégségbe megyünk.
Figyelj, tel.számom: 06 30 405 12 59.
Egyébként ma délután 5-6 felé a nagybecskerek (bácskaiból nyílik) játszón leszünk, az egy nagyon nyugis hely, ha félted Lacát.

Bella



Kép


Kép
bella2
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?