Új privát üzeneted érkezett!

Szia Bea!
Örülök, hogy rendbejönnek a dolgaid azért szépen. :-)
Nekem még nincs babám, most tervezzük. 1-2 hónapon belül szeretnék teherbe esni, és így jövő év elején szülök majd ugye. Többek között a már említett műtét miatt (de persze amúgy is akartuk egyébként is, csak őszre terveztük eredetileg).
Annál a dokinál fogok én is szülni majd a Nyírőben, mint Czirmike.

A babócának tegyél be valami andalító meditatív zenét, lehet hogy használ. Ki tudja?

Zsuzsa

Zsuzsa
KépKép
kzsuzsa
 
 


Szia Bea!!

Hány óránként eteted?? MI most leszünk három hónaposak és hál' istennek már jól vagyunk. De mi is szenvedtünk ám rendesen. Nekem az volt a baj,
hogy amikor sírt azt hittem éhes, közben csak nyűgi, vagy fáradt vagy éppen egy kis szeretettre vágyott.
Tehát etettem.. Mindig sírt mert mindig totál tele volt a pocija. Nem tudta megemészteni a rengeteg kaját, és csak átfutott rajta. (közben persze szegény nagyon szenvedett) Folyton hasmenése volt.. Fájt a pocija. Tehát most kb. 4 óránként eszünk, és már nincsen semmi baja.
Mi kipróbáltunk mindenféle gyógyszert pocifájásra, ringattuk járkáltunk, hagytam egyszer kétszer sírni, persze majd meghasadt a szívem.(mert a sok okos azt mondta el van kényesztettve.!!! Én meg mint kezdő anyuka majdnem elhittem nekik.. ) Semmi sem segített. Szegény még nem érzi hogy mikor van tele a pocija én az elején kb. jó fél órát hagytam cicizni mert akkor úgy látszott jól van. Ő meg csak szopizott. Persze evés után nemsokkal megint sírni kezdett.. Beszéltem a dokinénimmel, aki elmondta ez sem jó. Tehát most kb. négy óránként, kb. 20 percet cicizik, jól van.
Mi nagyon sokat szenvedtünk, azért írtam le hátha segít valamit. Persze a legfontosabb hogy
figyeld a gyermeked lassan rá fogsz jönni mi a baja. Fura én sem hittem de így van.
bettimama
 
 


Sziasztok!

Én is gondoltam már erre amit írtál Bettimama.tegnap levittem a dokihoz,aki azt mondta hogy a füle fáj,menjek el a Budai gyerekkórházba.Na szegénynek váladék volt ragadva a dobhártyájára és felszúrták a fülét,hogy letudják szívni a váladékot.Ma ugy néz ki már jobban vagyunk.Már nem sír annyit,és nem sír olyan keservesen.Remélem "csak" ez volt a baj,és nem kell tovább keresgélnünk.Persze igy már a cicit sem igényli annyiszor.Szóval remélem hogy a túlevés probléma is megoldódik.

Kzsuzsa!Sok sikert kívánok a kisbabához.Remélem majd értesítesz ha már a pocidban van.

Bea
bea77
 
 

 
 

Szia Bea! Én még új vagyok közöttetek.Olvasgattam a régi levelek között,és megszeretném kérdezni tölled,hogy mi történt a szülésednél,miért nem a fogadott dokival zajlott?Nem szeretnélek zaklatni csak nekem is ugyan az a dokim,és idáig csak jó tapasztalataim voltak vele!Mi még a babaprojekt elején vagyunk,és nem szeretnék a késöbbiekben csalódni.Válaszod előre is köszi!Ha nem akarsz itt elküldöm az email cimem:esaba@freemail.hu Saba
saba
 
 


Szia Bea! nálunk is ez a helyzet, bár még csak 3 hetes, de nappal alig alszik, szintén rengeteget van kézben, mert csak ez nyugtatja meg. amúgy nem sír, csk nyügizik, meg szenved. mi is megkaptuk, hogy elkényeztetjük, de szerintemígy érzi jól magát, aztán majd alakulnak a dolgok maguktól.
czirmike
 
 


Bea:
Természetesen, beszámolok rögtön a nagy hírről, mihelyst van valami :-) Ha minden simán megy, májusban meglesz már :-)

Zsuzsa
KépKép
kzsuzsa
 
 


Sziasztok !

Rengeteg kérdésem lenne de elöször magamról irnék annyit hogy a 30 hétben vagyok és 06.27. re vagyok kiirva . A nyirőben fogok szülni Dr Csepegőnél . Eddig nagyon pozitiv tapasztalataim vannak vele kapcsolatban . De szeretném megkérdezni hogy szülés alatt milyen ? u.úgy türelmes ? végig a kismamival van szülés alatt ?
A kórházban milyen fájdalomcsillapitók vannak ? ugy halottam hogy eda -t nem alkalmaznak !
Szükséges e szülésznőt választani ? ha igen akkor kit javasoltok? mennyit illik a szülésznönek fizetni ?

Mikor kell szólni ha a rooming szobába szeretne valaki a babával együtt lenni ?
Adnak e pelust , ruhát a babónak vagy vinni kell .
Szóval minden érdekelne mivel már a finishez közelitek .


Légyszi írjatok !

Köszi
BEtty
smithbetty
 
 


Az elöbb lemaradt .

Milyen a szülöszoba ? tényleg csak 1 db 1 személyes szülőszoba van és egy több személyes ??
Az egyik alternativ csak ?
smithbetty
 
 


Szia Edit !

Jajj de jó írj minnél többet
email cimem : smithbetty@freemail.hu

Elöre is köszönöm
Betty
smithbetty
 
 


Szia Bea!

Örülök hogy minden rendeződött! Olvastam egy-két korábbi levelet. Nekem is nagyon
sok bajom volt a babóval. Sokat sírdogált ill. nyafizott. Sosem hittem el hogy ennek
egyszer vége lesz. Pláne nem egyik napról a másikra. Szerintem az első vízválasztó
a hatodik hét környéke. Akkor abba maradtak a délutáni-esti sírások.
Most voltunk három hónaposak, már nem kell annyit kézben tartani, pedig nekem
tényleg sokat volt kézben. Most már elvan egyedül is. Nézelődik. Egyedül elalszik.
Persze előtte beszélget egy kicsit. Kép
Szóval mindenkinek fel a fejjel, tényleg lesz még könnyebb!



Bettymama
bettimama
 
 


Szia Bettymama!

Kiderült hogy mi volt a gond.Megértem szegényt hogy ennyit sírt.Középfül gyulladása volt.(remélem már meggyógyult)két hete szedjük az antibiotikumot.Csak azt nem tudom hogy miért nem adtak rögtön az első vizsgálat alkalmával.Szóval most már nem sírdogál olyan keservesen.Megnyugodtam.Persze az idegeskedésnek köszönhetőe megint kevesebb lett a tejem,de ugy néz ki kezd az is visszaállni.
Remélem hogy mostmár a sok rossz után végre jön egy kis jó is Kép
Bea
bea77
 
 


Szia Bea!

Nem akarok kéretlenül tanácsokat osztogatni, azért írok, hogy talán segítsek nektek. Nálunk Bence 3 éves, egyszer sem volt füles baja, Ákos most lesz 1 éves, neki már a második középfülgyulladása zajlik. Olvastam, hogy aki hajlamos ilyesmire (de más gyereknek is), érdemes egy nátha alatt végig naponta többször melegíteni a fülét. Kivéve amikor esetleg lázas, de utána folytatni kell.
Szóval mi vettünk fülmelegítő sapkát, ami ugyan nem olcsó, de ha a kicsi ilyen "füles", akkor többszörösen megtérül és esetleg nem fajul odáig a dolog, hogy begyullad és antibiozni kell.
www.gyogysapka.hu
Nézd meg ezt a honlapot, érdemes. Hátha így elkerülhető a dolog.

Ha mindezt már tudod, akkor viszont bocs a kotnyeleskedésért.
Üdv, Mona
kyra
 
 


Sziasztok!

Rég nem írtam, de folyamatosan olvaslak benneteket! Sajnos most nekem is kérdeznem kell valamit: az orvosom pont elutazik amikorra ki vagyok írva (3 hétre, úgyhogy nem várhatom meg), ezért egy kollegájának "adott át". Ő lenne Dr. Vájlok Endre. Tud róla valaki valamit? Sürgős info kéne, mert mindjárt szülök!

Szia Betty!

Lehet, hogy már megkaptad a kért infókat, de azért leírok 1-2 dolgot. Részben a mostani nyomozásaim eredménye, részben pedig emlékeim alapján, mivel 3 éve a fiamat is a Nyírőben szültem.
Sima szülésnél tényleg nem adnak eda-t. Ez csak a császárosoknak "jár". Szülésznőt nem kötelező választani. Én beszéltem erről az egyik szülésznővel, és Ő maga sem akarta erőltetni, hogy mindenképp válasszak, és utána persze fizessek. Az anyagiakról persze azért beszéltünk, mivel kiváncsi voltam. Az elmondottakból arra következtettem, hogy nekik sem éri meg pár ezer forintért mondjuk az éjszaka közepén kiugrani az ágyból. Vagy műszak után még bent maradni 8-12 órát a vajudó anyukával. Szerintem 15-20e Ft az ami talán reális. - Többieknek mi a véleménye? -
Ha esetleg ezt szülésznő is olvassa, talán megírhatná a véleményét erről. Szerintem sokan kiváncsiak rá.

Régi emlékeim szerint minden szoba "fél" rooming in. Ez azt jelenti, hogy aki képes gondját viselni a babának, az egész napra megkapja, de éjjelre begyűjtik őket a csecsemősökhöz.
Az alapítványi szoba, amiben egyedül lehetsz, és fürdőszoba is van, 4900Ft/nap.

A védőnővel meg tudod beszélni, hogy mikor mehetnél szülőszoba látogatásra. Ezt csoportosan szokták szervezni egy minitanfolyam keretében. Ott mindent elmondanak a szülőszobáról, és ha éppen nem szülnek bent, akkor meg is lehet nézni.

Remélem segítettem!

Remélem nekem is tud valaki segíteni!

Üdv.
Krisz-kusz
kriszkusz
 
 


Kedves Krisz-kusz!
Saját tapasztalatból írok Neked, Dr. Vájlokot semmiképpen nem ajánlanám. Egy elég arrogáns , szerintem nincs a helyzet magaslatán, ja és elég fájdalmasan vizsgál. A szülésnél sietteti a dolgokat, ezt volt szerencsém megtapasztalni még 2001.-ben mikor ügyeletes volt a szülésemnél.
Egyébként ki a dokid? Szerintem Dr.Szakonyit kéne választanod. Nekem a tanárbácsi a dokim (Dr. Nagy Gyula), ő elég tapasztalt, bár van egy stílusa de azt tudni kell kezelni és tényleg érti a dolgát.
Írj, hogy mikorra vagy kiírva mert én is a közeljövőben fogok szülni.
Szia Andi
jós
 
 


Szia Krisz-kusz! ha van még időd választani, ajánlanám a Csepegő dokit(sokan írtak róla itt isKép, lezser, kedves, mgbízható. Vagy a Raft dokit, ő egy nagyon fiatal doki, de annak ellenére, hogy a barátnőm szülésénél csak ügyeletesként vezette a szülést(nem ért be a választott doki), többször bement megnézni a szülés után is, mi újság vele és a babával.nagyon aranyos dokibácsi.
czirmike
 
 


Szia Mona!

KÖsz az infókat,jóljönnek,mert nem ismeertem azt a sapkát.De remélem hogy nem is naygon kell majd megismernem.
Krisz-kusz.A Raft dokit én is tudom ajánlani.Csak jókat tudnék róla mondani.Én 11 éve járok hozzá.
Üdv :Bea
bea77
 
 


Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek a gyors hozzászólást!
A helyzet az, hogy a dokim pont Dr. Szakonyi, akinek konferenciára kell mennie. :-(((((
Hozzá járok 12 éve. Az én balszerencsém, hogy a nagyfiamat sem nála tudtam megszülni 3 évvel ezelőtt, mert akkor is külföldön volt. (Lehet, hogy ez az én hibám is, mert 3 éve is pont május 11-re voltam kiírva, mint most is. Talán másképp kellett volna időzíteni a teherbeesést, de azt gondoltam,hogy ez kétszer nem történhet meg.) Szóval 3 éve Dr. Vájloknál szültem, ezért most is Ő lett kijelölve, mondván, hogy már "ismerem". Én meg nem tiltakoztam, mert tényleg nem ismerek mást.
A helyzetet bonyolítja, hogy 80% valószínűsége van a császárnak, ezért lehet, hogy már jövő csütörtökön be kell feküdnöm.
A végleges dolgok hétfőn derülnek ki. Megyek CTG-re, és a Vájlok doktorral is akkor kellene találkoznom. A vélemények után kiváncsi vagyok mi lesz a tapasztalatom.

Jós/Andi!
Te mikorra vagy kiírva? Klassz lenne, ha összefutnánk. Legalább lenne kivel dumcsizni. Én már most depi vagyok, hogy be kell feküdnöm. Mondjuk tegnap, meg ma elég sokat keményedik a hasam, úgyhogy lehet, még örülhetek is, ha csütörtökig kihúzom.

Bocsi, hogy hosszú voltam!
Üdv.
Krisz-kusz /Kriszta/
kriszkusz
 
 


Szia Kriszta!
A kiírt időpont május 22., úgyhogy vagy találkozunk vagy nem. Ha pedig csaszi lesz, akkor teljesen mindegy, ugysem csak ő lesz ott.
Már én is eléggé izgulok, hogy mi lesz odabent, az a kórházi morál az végképp lehangoló.
De majd csak valahogy kibírjuk.
Kislány v. fiú lesz?
Miért néz ki úgy, hogy császározni fognak?
Üdv. Andi
jós
 
 


Szia Andi!

Levél mehet priviben?
Az az email cím jó, ami itt a neved alatt szerepel?

Kriszta
kriszkusz
 
 


Kriszta!
Jó az e-mail cím, írj nyugodtan.
Üdv.
Andi
jós
 
 


Szia Kriszkusz !

Köszönöm szépen az infot , gondolom már bennt vagy a kórházban . Ha mégse én is a Csepegő dokit tudom ajánlani nagyon nyugodt és rendes doki .,
smithbetty
 
 


Kriszta!
Mi van veled, beszéltél hétfőn a dokival?
Milyen volt az első benyomás.
Én ma voltam CTG-n, hát elég rendes fájásaim vannak, úgyhogy csütörtökön újra kell mennem.
Lehet, hogy akkor mégiscsak fogunk találkozni?
Hogy bírod a meleget?
Írj, ha még nem vagy kórházban.
Üdv:
Andi
jós
 
 


Szia Andi!

Küldtem neked mailt a privát címedre! Már régebben. Csütörtökön be kell feküdnöm (azaz holnap :-(), és pénteken lesz valószínű a műtét.
Persze a dokival nem találkoztam. De sejtettem, hogy ez lesz.
A meleget én jól bírom, inkább az a rossz, hogy most megint jön a "hideg". Drukkolok, hogy kihúzzam csütörtökig.
A CTG-nél mekkora az a fájás, amire már azt mondják, hogy valami? Mert én még soha nem produkáltam olyat.
Jaj, nagyon nem akarok bemenni!!!!!!!!!!!
Próbáltam kidumálni magam, hogy csak jövő hét hétfőn kelljen befeküdni, de persze én is tudom, hogy addig már nem nagyon húzhatom.

Na szia!
Ha tudsz még ma, írj nekem a priváton.
Remélem átment a levelem.

Kriszta
kriszkusz
 
 


Szia Kriszta!
Megkaptam a leveledet csak valahogy elkotortam a címedet, így csak ide tudok írni.
Ne aggódj, hogy be kell menned legalább hamarabb túl leszel rajta.
Nem máj.11-re vagy kiírva?
A CTG-n 100-as körüli értékeket produkáltam, jó nagy kiemelkedések voltak láthatóak a papíron.
Szerintem Én is a hétvégén már babázni fogok.
A tegnapi nap nagyon kikészített egész nap keményedett a pocim, éjjel már gondolkodtam, hogy be kellene mennem.
Holnap 11-re megyek ismét ctg-re úgy gondolom, hogy viszem magammal a kis csomagomat is.
Hétvége körül már érdeklődhetsz, hogy hátha ott vagyok Én is.
Egyébként miről fogjuk felismerni egymást?
Milyen szobába szeretnél menni?
Írj még feltétlenül.
Szia
Andi






























4
jós
 
 


Szia Andi!

:-) Nem lenne rossz, ha találkoznánk!
Nekem 9-10 körül kell jelentkeznem a terhesrendelésen. Onnan lehet felismerni, hogy nagyon vörösre van festve a hajam (bár, az egyik szomszédom szerint inkább narancssárga :-)).
Gondolkodtam egy időben az alapítványi szobán, de félek, hogy megint sokáig bent leszek, és akkor elég húzos lenne az ára. Így most reménykedem, hogy kétágyasba kerülök, mint a multkor. Nagyon remélem. Ha mégsem, akkor lehet, hogy még utólag próbálkozom az alapítványival.

Szerintem is jól teszed, ha hozod a csomagod, az enyém is már 2 hete bent van az autóban. Pedig én eddig csak 40%-os fájásokat "produkáltam". Annak ellenére, hogy 2-3 napja már én is úgy érzem, hogy valami beindult.

Remélem még megkapod a levelem.
Üdv. Kriszta
kriszkusz
 
 


Kriszta!
Én 11-re megyek, de majd jól körülnézek.
Sok sikert kívánok Neked, majd írj, ha hazajöttél.
Én is jelentkezek majd.
Üdv
Andi
jós
 
 


Sziasztok!

Én abszollút nem tartozom közétek(úgy értem,hogy soha semmilyen kapcsolatban nem álltam és nem is állok a Nyírő Gyula kórházzal),de most betévedtem ide,mert érdekelt egy orvos aki annak idején az én orvosom volt,de már itt a Nyírő kórházban praktizál.Egy bnőm említette,hogy most már itt van,mert én 2003 óta nem tudtam róla semmit.
Az én történetem elég hosszú,ha nem bánjátok leírom nektek.
Dr.Raft Miklósról van szó,én a Margitba szültem nála 99'ben(császárral)és 2003'ban is úgy terveztem,hogy nála fogok szülni(szintén császárral,ráadásul programozott császárral).2003'májusában ismét fölkerestem őt(de már a magánjában),hogy ismét babát várok,szeretném ha figyelemmel kísérné a terhességemet,majd a szülést is kértem,hogy ő csinálja meg.Nagyon kedves volt,megbeszéltünk mindent,elégedetten távoztam.Olyan 7 hónapos terhes lehettem amikor megtudtam,hogy vmi balesete volt,így egy ideig nem lesz.
A 7 hónapom alatt megfordultam párszor a magánjában(nekem is kényelmesebb volt,gondolom neki meg pláne).A lényeg,hogy onnantól kezdve elviekben volt fogadott orvosom,gyakorlatban azonban mégsem.
3-4 hétig nem tudtam róla semmit,hiába telefonáltam nap mint nap a kórházba,vagy a magánjába,senki nem tudott semmi konkrétat,csak annyit,hogy még egy ideig biztosan nem lesz.Aztán vettem a bátorságot és felhívtam a mobilján.Többszöri sikertelen próbálkozás után eccer csak felvette.Elmondtam neki,hogy ki vagyok,mi vagyok,milyen gondjaim vannak,mikor tudunk találkozni végre,mert 1000nyi kérdésem lenne.Õ annyit mondott,hogy még nem tudja pontosan,de hívjam ekkor és ekkor és akkor majd többet tud már mondani.
Én hívtam mindig a megbeszélt időben,de konkrét választ sosem kaptam tőle.Aztán eccer megbeszéltük,hogy kimegyek hozzá a Békásmegyeri rendelőbe és soron kivül fog fogadni,hogy megbeszéljük a műtét időpontját stb...1 hetem volt a kiírt időpontig(ráadásul 3.gyermekemet vártam)a másik 2 is császárral született,tehát már tudtam,hogy ennek a kisbabának nem is kéne a pocakomban lennie,de én még mindig bíztam és vártam a fejleményeket a Raft dokitól.
Mielőtt útnak idnultam volna Békás felé,volt egy olyan érzésem,hogy hívjam őt fel,mert rossz érzésem volt.Felhívtam,kérdeztem tőle,hogy akkor most indulnék,biztosan lesz rám pár perce? A válasza az volt,hogy ne induljak,mert ő már nem fog többet a Békási rendelőben rendelni.Ezen totál meglepődtem,de annyiban maradtunk,hogy hétfőn dél körül hívom(ez december 1-e volt).Én dec.3-ra voltam kiírva.Ami már nagyon rosszulesett nekem a dokim részéről,hogy hagyta volna,hogy útnak induljak pottyára a nagy hasammal,visszeres lábaimmal(tudta,hogy milyen rondák voltak a lábaim,mert még megis jegyezte a 7 hónapom alatt,hogy milyen csúnyák a lábaim és próbált vmi gyógyszerrel segíteni rajta)Ami szintén érdekes volt így utólag,hogy csak a magánjába foglalkozott a visszereimmel,a Margit kórházi terhes gondózóban erre nem jutott idejeKépKépKép
A lényeg,hogy én hívtam a megbeszélt időben.Na és akkor nagyon ledöbbentett és akkor egy világ omlott össze bennem vele kapcsolatban.Annyit mondott,hogy ő már nem megy többet a Margitba,nem praktizál ott többet,tehát az én műtétemet sem tudja megcsinálni.Annyira ledöbbentem ettől,hogy szinte kérdezni is elfelejtettem tőle,de azért csak összeszedtem magam annyira,hogy kiszedtem belőle pár infót.
Ezután a telefon beszélgetés után bementem a Margitba,megállítottam az első nőgyógyászt és kérdeztem,hogy ilyenkor mi a fenét szoktak csinálni a kismamák,ha az orvosuk cserben hagyja őket?Õk másnap reggelre berendeltek és majd a kijelölt nőgyógyász megcsinálja a műtétet.
Ez így is volt,másnap bementem és kérdezgettek.Ki az orvosom,mondtam nekik az igazat,hogy tegnap óta nincs orvosom,hogy nekem már legalább egy hete nem kellene,hogy terhes legyek,stb...
Úgy volt,hogy aznap még nem lesz műtét,de szerencsére szabad volt a műtő,én dirrekt éhgyomorra mentem,így hamar túl estem rajta.
Ami nagyon bántott,hogy a dokimnak tudnia kellett már hetekkel előtte,hogy másféle tervei vannak,másfelé tervezgeti a jövőjét,és esküszöm,ha nekem szól,hogy kórházat vált és ha nekem is megfelel akkor kövessem őt oda,megtettem volna,mert nagyon megvoltam vele elégedve.
De ő hagyta,hogy csak hívogassam(én úgy tudtam,hogy betegállományban van és azért nem melózik még),közben pedig ő már nagyon jól tudta,hogy mi lesz a jövője,csak ezt velem elfelejtette közölni.
Azóta találkoztam pár kismamával,őket is hideg zuhanyként érte a hír,hogy hirtelen nem volt már orvosuk.
99'ben a varratszedésnél jártam úgy a dokival,hogy akkor is balesete volt,így nem ő szedte ki a varratokat,sőt még a 6 hetes kontrollra se hozzá tudtam visszamenni.
2003'ban is balesete volt,de itt már a műtétet sem ő csinálta meg.
Amin még meglepődtem a kórházban,hogy 2 doki aki faggatott a részletekről,azt mondták nekem,hogy ha szeretném felhívják a Raftot és bejön megcsinálni a műtétemet.Én azt mondtam,hogy köszönöm,de nem kell bíhívni,nekem elég egyértelműen a tudtomra hozta,hogy ő ide többet már nem teszi be a lábát.
Most másfél évvel a történtek után már nem látom olyan feketén ezt az egészet,de azt a két hónapnyi bizonytlanságot,félelmet,aggodalmat nem kívánom senkinek sem.
Elnézést ha ilyen hosszú lettem,és szívből kívánom mindazoknak a kismamáknak akik hozzá járnak a terhesgondózásra,magánjába,nála fognak szülni,hogy sikerélményük legyen Raft doktorral és ne kelljen úgy járniuk,ahogyan én jártam.
Szép estét mindenkinek!
daroki
 
 


Sziasztok!
Én a 27. hétben vagyok, ikerbabákat várok és császárral fogok szülni (rövidlátó vagyok). Ma kaptam egy rövid felvilágosítást a csecsemőosztályon arról, hogy mi a rendszer szülés után. Azt tudtam meg, hogy 24 órát nem kelhetek fel, a bébiket éjszakákra elviszik ha akarom ha nem (akkor is, ha rooming in szobában vagyok) és ami a legrosszabb, hogy a férjem nemhogy a szülésnél nem lehet velem, de utána se léphet a szobámba ha a gyerekek nálam vannak, egy ablakon keresztül mutathatom meg őket.... sehogy se érintheti őket egy hétig. Meghitt együttlét négyesben kizárva.
Kérlek, ha van köztetek olyan aki császárral szült a Nyírőben, írja meg mik az élményei, engem teljesen elrémítettek.
Köszi
Üdv
Piskota
piskota
 
 


Szia Piskota!
Jól eltűntetek már megint.
örülök h. jól vagytok, csak így tovább.

zozo
Vendég
 


Szia Zozo!
Kicsit eltűntem, igaz, volt egy rakás felfordulás az életemben, de most minden oké.
És ti hogy vagytok?
Piskota
piskota
 
 


Piskota!
köszi jól, írsz majd?
Vendég
 


Sziasztok!

Piskóta, a császár után tényleg nem kelhetsz fel 24 óráig, de a babákat kihozzák 3 óránként. Biztosan segíteni is fognak, ha meg akarod szoptatni őket. Lehet, hogy majd azt mondják a nővérek, hogy pihenj csak, hallottam már ilyet is, de ha érzel magadban erőt, akkor ragaszkodj hozzá, hogy segítsenek és próbálkozzatok.
Azt hiszem, ha altatnak, akkor már 12 óra után fel lehet kelni, de akkor meg nagyjából már éjszaka lesz, így majdnem megvan a 24.
A férjed valóban nem mehet be a szobába, ha a kicsik ott lesznek, viszont a műtét után 4 órát leszel megfigyelés alatt az örzőben, akkor a férjed bemehet és ha kéritek, a babákat is odaviszik. Kb. ennyi lehetőség van hazamenetelig.
Rooming in reggel hattól este fél tízig van, utána elviszik a babákat. De ha nagyon fáradt vagy, és kéred, akkor elviszik őket.
Nem tudom, ikreknél mi a szokás, de gondolom azt tudják, hogy ilyenkor a kismama több segítségre szorul. Valszeg nem fogsz unatkozni.
Esetleg kérdezd meg, hogy nem lehetne-e altatásban csinálni a műtétet és amint felkelhetsz, kérd át magad babás szobába.
Majd írj, hogy mik a fejlemények és vigyázz magatokra!
Egypetéjűek, kisfiúk vagy kislányok?
Üdv, Mona
kyra
 
 


Szia Kyra!
Köszi a válaszokat, van még pár hetem megbarátkozni a rendszerrel....
Egy kisfiút és egy kislányt várunk, pont az ideális leosztás, nem??? Szépen növögetnek, már majdnem egy kilósok és sokat kapálóznak odabent.
Üdv.
Laura
piskota
 
 


Piskota, ha altatásban végzik a műtétet, akkor nagyjából 12 óra múlva fel lehet kelni. Engem hajnalban műtöttek, este felkeltem, zuhanyoztam (már amennyire lehet ugye a sebbel). Viszont a babákat kihozzák, 3 óránként. Ha pedig alapítványi (egyszemélyes) szobát kérsz, akkor éjjel -nappal veled lehetnek a babák, és oda a látogatók is bemehetnek. Ez persze pénzbe kerül, a mostani árat nem tudom. :-(
(Saját tapasztalatom, hogy nagyon jól esett pihenni éjszaka, fél tíztől ötig lehetett így is aludni, mert hatkor megint hozták a babákat.)
zana
 
 


Sziasztok, szia piskota! márciusban szültem, és aszobatársaim között voltak császárosok is. nem hogy nem kelhettek fel, hanem bizonyos idő múlva mondták nekik, hogy járkálni kell, ha nem túl fáradtak, úgyhogy ne félj. látogatás: először én is azt gondoltam, milyen rossz, hogy a látogatók nem mehetnek be a szobába, de utólag jónak tartom ezt( a sokak szerint elavult) rendszert több okból is: egyrészt nagyon fáradt leszel és valószínüleg idegesítenének a szobatársak látogatói(mert ugye nekik is vannk,csak erről az ember hajlamos megfeledkezni)másrészt így a kicsi nem kaphat el semmi bacit. képzeld, én bent a kórházban kaptam el az influenzát, gondolom a látogatóktól. gondolj bele, ha még be is mennek a szobába, ahol a kicsik vannak reggeltől estig! az hogy éjjelre elviszik, tényleg jó volt, bár előtte én is azt gondoltam, hogy rossz lesz, de tényleg szükség van a pihenésre, pláne ikrekkel! sok sikert szia! ja, a csecsemősök nagyon rendik, legalábbis szerintem
czirmike
 
 


Sziasztok kismamak, anyukak,

egy kis programajanlo nektek szeretettel:
Kedves Te!

Lehetsz férfi vagy nő, kamasz, gyermektelen, anya, apa, nagymama, nagypapa, szóval az életkor teljesen mindegy. Mert mindannyiunknak közünk van, volt, lesz vagy lehet ahhoz, amiről jövőhéten, május 23- tól 29-ig szó lesz.

Jövőhéten ugyanis a Születés Hete országos rendezvénysorozat lesz sok-sok helyszínnel. Hogy pontosan hol és mikor, azt megtudhatjátok itt: www.szuleteshete.hu , a térképre kattintva.

Maroknyi csapatként (de rengeteg támogatóval) hónapok óta keményen dolgozunk azért, hogy megmutathassuk mindenkinek, neked, nektek is, hogy lehet máshogy is szülni (függetlenü a szülés helyétől), hogy miért lehet ez nekünk jó, mint egyéneknek, mint társadalomnak.

5 napunk van a kezdésig, és most a segítségedet kérem, mert a reklámozásra nagyon kevés időnk maradt.

Kérlek Téged, kérlek Benneteket, hogy küldjétek el ezt a levelet a szélrózsa minden irányába, akinek csak tudjátok, és gyertek el ti magatok is, ha találtok olyan programot, amely felkeltette az érdeklődéseteket. Bízom benne, hogy lesz ilyen.

Ha tudnátok vállalni, hogy akár csak egy oviba, bölcsibe vagy suliba, babamamaklubba, művházba elvinnétek szóróanyagot, kérlek, jelentkezzetek.

Szeretettel és remélve, hogy minél többen leszünk, ezért Neked is hála,

Bajó Csilla Virág
programkoordinátor
06205569713
06205538416
virag.dula@szuleteshete.hu
boksay_rita
 
 


Sziasztok!

Tud nekem valaki infót arról, hogy a Nyirőben milyen anyagi vonzatai vannak az inszeminációnak? Vagy csak az injekciókért kell fizetni és ha igen,akkor arra mennyit kb.?
Előre is köszi a válaszokat! Címem: szj13@freemail.hu
petimama
 
 


Sziasztok!

Csináltam egy kismamáknak szóló honlapot. Ha van kedvetek nézzetek be hozzám. www.kismamalap.gportal.hu Köszi!
moflymaci
 
 


sziasztok!
szeretném megtudni, hogy hol rendel dr. Csepegö,van magánrendelése, vagy a kórházba kell bemenni hozzá? (van ott is sima rendelés, mint a szegedi úti sztk-ban?)Visszaolvasva a fórumon, csak jókat írt mindenki róla, remélem valóban olyan szimpi, mint ahogy írtátok. Bármilyen infót szívesen fogadok a dokiról és a kórházról is. Előre is köszönöm.
gynita@freemail.hu
gyanita
 
 


Szia Anita!
Írtam e-mailt!

Zsuzsa

Zsuzsa
KépKép
kzsuzsa
 
 


Sziasztok!
Én 2004 szeptemberében szűltem a Nyírőben. Csupa rossz tapasztalatom van a kórházról és az orvosokról (sajnos). Összesen 2 orvos volt normális, a Dakó és a Csepegő. (Mellesleg a Csepegő mentette meg a babám életét.)
Rémálom volt a terhességem (9 hónap végig fekve), rémálom a szülés, most meg hetente 4 gyógytorna van a gyereknek, hogy fejlődjön a többiekkel!!! Véleményem szerint semmi, de semmi más nem érdeklő őket abban a kh-ban, csak hogy meglegyen az évi szülésszám, hogy ne zárják be őket!!! Csak a darabra mennek! Nem akarok senkit elriasztani a kh-tól, de tudnotok kell, hogy van sajnos ilyen is.
<!--attachment: Sz_l_s_el_zm_ny__s_t_rt_net-235608.unk*attachment_icon.gif*application/octet-stream*64.5*Sz%26uuml%3bl%e9st%f6rt%e9net*Sz%26uuml%3bl%e9s+el%f5zm%e9ny+%e9s+t%f6rt%e9net%2edoc --><center><pre>
KépSzüléstörténet
Szülés előzmény és történet.doc (64.5 k)</pre></center><!--/attachment-->
nagyÁgnes
 
 


Kedves Ágnes!
Elolvastam a történetedet, szomorú, hogy ilyen is van.. :-(
Remélem, most már rendben van a baba a körülményekhez képest, és már Te is meggyógyultál.
Nekem Csepegő doktor az orvosom, és róla csak jót tudok mondani, nagyon jó szakember

Üdv:
Zsuzsa

Zsuzsa
KépKép
kzsuzsa
 
 


Sziasztok!

Gondoltam elújságolom Nektek is, van nekem is pocaklakóm, ma léptünk a 6. hétbe. tegnap voltam UH-n, de még nem sok látszik, jövő héten kell visszamenjek, akkor már többet látunk állítólag Kép
Csepegő Dokinál fogok szülni. Illetőleg ő fog császározni, merthogy majdnem biztos, hogy az lesz, az októberi műtétem miatt. :-(

Üdv:
Zsuzsa

Zsuzsa
KépKép
kzsuzsa
 
 


Szia Zsuzsa!

Gratulálok a babucihoz!KépVigyázz magatokra!
Jó egészséget,sok türelmet és kitartást kívánok,valamint könnyű terhességet,és minden alakuljon úgy ahogy Te szeretnéd!
Bea
bea77
 
 


Köszi, Bea!
Ti hogy vagytok? Minden rendbejött végül?

Zsuzsa

Zsuzsa
KépKép
kzsuzsa
 
 


Szia.
Nálunk minden rendben végre.! hóap küzdés után feladtam a szoptatást,és csodák csodája,beindult a tejem.Már csak akkor kell pótolnom esténként ha nem iszok eleget napközben.
Nektek első baba lesz?
Bea
bea77
 
 


Sziasztok!
Én is a nyírőben szültem,bár már 2,5 éve! A legjobb orvos a csepegő ez vitathatatlan.MIndenkinek ajálnlom. Ha megint terhes leszek,tuti, hogy hozzá fogok menni.Nagyon odaadó,figyelmes és lelkiismeretes.Nem csak a mamával, hanem a babával is maximálisan foglalkozik!Bármikor lehet hívni, készséggel válaszol.A legjobb fej orvos, akit valaha ismertem.Nyugodt szívvel ajánlom bárkinek!
hajni27
 
 


Bea:
Igen, ő lesz az első és már nagyon izgulok :-)
Nagyon szeretnék "rendesen" szülni, de sajnos nem sok esélyem van rá. :-(
Örülök, hogy rendbejöttetek! :-))

Zsuzsa
KépKép
kzsuzsa
 
 


Zsuzsa.
Ne izgulj.Az nem tesz jót.
Mindkét szülésnek megvan az előnye és a hátránya.Én szívesen kihagytam volna a fájásokat,nem vágytam arra hogy azt érezzem hogy majd szétszakakd a testem.Életemben nem éreztem még ilyen fájdalmat és kínt,amit szülés közben.Kép De hozzáteszem alacsony a fájdalomtűrő küszöböm.Mindenesetre én jól éreztem volna magam ha császárral szülök.De sajna ez van,nem volt választásom.Kitartást.Kép
bea77
 
 


Bea:
Hát igen, a fájdalom-tűrő képesség sok mindent meghatároz.
Tudom, én könnyen beszélek még innen, hogy még nem szültem, de úgy gondolom, hogy sokminden múlik az ember alapvető lelki és mentális hozzáállásán.
De mondom, a doki eleve úgy mondta, hogy gyakorlatilag 0 az esély normális szülésre, úgyhogy mit sem ér az agyalásom :-)
Mindenesetre rábízom magam a doki bácsira, tudom, hogy tudja, mit miért mond úgy, ahogy.

Zsuzsa
KépKép
kzsuzsa
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?