Új privát üzeneted érkezett!

Tündi,
Reggel 7-re járok, szerintem is kevesebben vannak akkor. 8-ig eddig még mindig végeztem, ha kicsit késve mentem akkor is. Nem irigyellek a Siófok Budapest közti ingázás miatt. Csak nem egyidőben megyünk?
Ezt a nőgyógyász dolgot én is hallottam, szörnyű.

Matchi
matchi
 
 


Matchi!

Szerintem egy időben megyünk pénteken. Mindenképpen igyekszem 7 körül odaérni. Miről ismerlek fel? Szerintem én a profilomban lévő kép alapján azonosítható vagyok.

Tündi
neptun
 
 


Tündi,
Azért pontosítok. Most hogy jobban belegondoltam, egyszer-kétszer előfordult, hogy negyed 9 körül jöttem el.

Tanczy, Berni,
Én is drukkolok Nektek nagyon!!

Matchi
matchi
 
 

 
 

Tündi,
Holnapig kitalálom miben megyek, és megírom. Egyébként barna egyenes, vállig érő hajam van. Megnéztem a képet, biztos felismerlek.
Remélem beérek 7 körül, majd igyekszem.

Matchi
matchi
 
 


Jó reggelt, Lányok!

Természetesen nem bírtam aludni. Fél éjszaka forogtam az ágyamban és csak arra gondoltam, hogy bár csak ma reggel 11-ig repedne a tüszőm. Ma reggeltől. Nem tegnap és nem holnap, vagy ma délután 2-kor.

Matchi, Tündi!
Irigykedem a találkozó miatt. Majd írjatok, hogy mi volt a dokinál.

Julcsi! Mi a helyzet?

wanga
 
 


Wanga!

Ezerrel drukkolok, hogy sikerüljön. Kép Majd ma éjjel jól kialszod magad a sok izgalom után.

Tündi
neptun
 
 


Tegnap nem tudtam egész délután felcsatlakozni a babanetere. Nem volt elérhető.

A két rossz közül "szerencsére" a kisebbik rossz jött be. Sajnos a baba már biztos nincs meg, és a HCG-m is már csak 1/3-a a hétfőinek.
Lehet ma megjön a vérzésem, úgy néz ki. De most nem tudom hogyan tovább? Hétfőig nem tudok várni, mert akkor lekések a closti szedéséről, de az is lehet, hogy most 1 hónapot ki kell hagynom?
Azt hiszem az lesz a legjobb, ha felhívoma rendelőt, és beszélek a dokival.

Képzeljétek múlt péntek éjjel megálmodtam, hogy vérzek, és elmegy a babám. És rá pár napra így is lett. Hát nem különös?

Wanga! Nagyon drukkolok! Légy ügyes!

Szilvi! Mikor tesztelsz?
julcsi29
 
 


Na szóval most nekem egy kis kényszerpihenő következik. Próbálok kicsit pihenni, kirándulni, egy kicsit formába hozni magamat a nyárra - talán még pár kilót le is tudok adni. Bízom a következőben, és mindig csak előre nézek. Ahogy ti szoktátok mondani: Új hónap, új remények!

Úgyhogy most teljes valómmal Nektek drukkolok!!!

Hajrá lányok! Előre a zebrákért!

Puszi: Julcsi
julcsi29
 
 


Wanga!

Hát ennyi izgalom után pontosan kell annak a tüszőnek megrepednie!
Szorítok neked!

Matchi, Tündi!
Kicsit én is irigykedem a találkozó miatt!

Julcsi!
Azért ez valamennyire jó hír, már a körülményekhez képest.
Szerintem hívd fel a dokidat.
Én szombaton tesztelek.
Csak aznap lesz a párom szülinapja, nem akarom egy negatív teszttel elrontani a napot. Kép

Kép
Kép
tanczy
 
 


TanczyKép Természetesen nem fogod negatív teszttel elrontani az ünnepi hangulatot, hanem emelni fogod az ünnep fényét a pozitív teszttelKép
Kívánom, hogy így legyenKép

Képzeljétek, apósomnak az a mániája, hogy ikreink lesznek. Eltervezte, hogy ki hol fog lakni, milyen babakocsit veszünk. A hab a tortén, hogy ő NÉGYES IKREKben gondolkodik.
Őrület, hogy az egész család ezzel foglalkozik!

JulcsiKép
Köszi a drukkot. nagyon jól esik, hogy a jelenlegi helyzetben is gondolsz rámKép
Ki a Szilvi?

TündiKép
Szurkolok a szombati teszthezKép

Délután jövök!!!

wanga
 
 


Sziasztok!
Matchi, Tündi!
Hurrá hogy találkoztok.
Mindkettőtöknek a kellemes találkán kívül kívánom hogy nagyon jókat mondjon a dokink!!!

Wanga,
ne izgulj, biztos minden szépen időben történik majd. Reméljük apósod egy született próféta Kép

Julcsi.
Az a legjobb ha most tényleg sikerülne teljesen csak magadra és a párodra koncentrálni, hogy jól kipihenhessétek magatokat és minden készen álljon egy boldog babavárásra.

Aki tesztelésre készül annak nagyon-nagyon szurkolok.
Sziasztok
Dana

Kép
danaaia
 
 


Dana,
mikor lesz a következő vizsgád?
Remélem tényleg jó hírekkel jövök, jövünk holnap.

Julcsi,
örülök, hogy így fogod fel. Tudom, hogy nehéz lesz lazítani, mert mondani azt könnyű, megvalósítani annál nehezebb, de biztosan jót tesz majd.

Tanczy,
szorítok, hogy átadhasd a legszebb szülinapi ajándékot.

Wanga,
pihizz ma nagyot, aztán nyomasd Ági joghurtos italát.
Nekem szerencsére nem kell tesztelnem szombaton, szerintem valaki másra gondoltál.

Tündi
neptun
 
 


Julcsi!

Sajnálom ami veled történt.Fogyóz helyettem is nekem 6kg kéne leadnom nyárig.

Tanczy=Szilvi
Neptun=Tündi
Wanga=Ildi
PkÁgi=Ági
Berni=Évi

Tündi,Szilvi!
Nem igazán izgulok.Sőt lehet,hogy kedden reggel tesztelek ,mert a múltkor is az Utro után a 6-dik nap délelőtt 11-kor jött meg.Inkább várok a 7-dik napig.Na persze a gyerek már megint beteg ,most gége gyulladása van ugyhogy jövöhét keddig itthon leszek vele táppénzen utána meg megint belegebedek a sok melóba.
Azért ti csak teszteljetek.Ugyebár két-két csík az négy csík és az már egy nagy zebra.

Ildi!
Ma biztos kialszod magad.A kiskatonák a helyükön a peték elindultak és felkészültek a nagy csatára.


Ági!
Hogy érzed magad?
Nem is várok tőled hosszú leveleket inkább pihenj.Ne hajszold magad túl.

Matchi!
köszi ,hogy izgulsz értem én már egyre kevésbé jövök lázba a tesztelés miatt.Így könnyebb elviseni a negatív eredményeket.Legalábbis nekem.
berni613
 
 


SZiasztok!
Megjöttünk, de nem volt semmi. Elküldtek UH-ra, ahol megállapították, hogy "összementek a tüszőim". A prof azt mondja, hogy megrepedtek a tüszők, úgyhogy ma mindenképpen meg kell csinálni az inszemet. Úgyhogy 2-re megyünk vissza.
Azt mondták, hogy a doglasban van folyadék. Gondolom, az azt jelenti, hogy nemrég repedt meg a tüsző. Nem tudom. Tovább izgulok. A férjem meg tovább görcsöl, hogy produkálnia kell.
Pusz

wanga
 
 


Wanga!

Nyugi! Minden rendben lesz!
Gondolj arra, hogy ez most sikerülni fog, aztán 9 hónapig más miatt jársz a dokihoz.

Én ma megyek tesztet venni. Csak nem tudom, hogy milyet vegyek. Túl drágát nem fogok az biztos..

Kép
Kép
tanczy
 
 


Na látod én mondtam,hogy a peték elindultak!!!!

A férjeden meg csak te tudsz segíteni és azt is tudom ,hogy nem könnyű.Tudod ez a ónap nekem szex terén egy katasztrófa volt.Ja! tüszőrepedés óta nem voltam a párommal kb 12-13 napja.A pasikat kikésziti a tudat,hogy most produkálni kell.Hol van ilyenkor a nagy férfimentalizmus!?Remélem ti nem fogtok annyit kinlódni mint mi!
berni613
 
 


Gyors leszek lányok, majd este bővebbenKép

WangaKép
Az nagyon klassz, hogy ma lesz. Ti is pont úgy elkaptátok arepit, min mi. Szurkolok. Ez nagyon jó jel. Kép

BerniKép
Nem pihenek, hanem gőzerővel dolgozom. Kép
Egyébként jól vagyok. Kép

Kép

Kép
pkagi
 
 


Ági!

Most már letehetsz a táblicsku aljára. Ez az 1 cn-om.

Azért ne dolgozz annyira! Van egy olyan érzésem, hogy most sikerülni fog!

Puszi: Julcsi
julcsi29
 
 


JulcsiKép
Édes vagy.Kép Szurkolok ám én is neked. Húzlak felfelé a tábla tetejére. Dobom majd a kötelet. Kép

Lányok Kép kérdésem lenne.
Szerintetek szedhet a párom Proenzi 3-t? Nincs semmilyen hatással arra, ha a jövőhónapban is mennénk inszemre?

Kép

Kép
pkagi
 
 


Ági!

Milyen jövöhónapban is mennék inszemre?????????
Egyébként nemtudom a proenzim kihate a párod katonáira.Majd megprobálok utána nézni.
berni613
 
 


Hali, megjöttemKép
Tényleg nem volt vészes.
Már lefeküdtem, a férjem berakta ide mellém a note-bookot, és gyorsan írok egy kicsit.

Rettenetesen izgultunk mind a ketten, de mindenki nagyon aranyos volt, és nem is fájt.

Ti tudtátok, hogy ha bejut a méhbe a sperma, akkor még hét napig tud élni?

ÁgiKép Mire kéne szednie?

wanga
 
 


Matchi, Ági!
Egy nagyon hajszálnyit véreztem. Tényleg csak egy pötty. Veletek is előfordult?

wanga
 
 


Wanga!

Örülök, hogy minden rendben ment!
Ti már megtettetek mindent, most a természeten a sor!

Ági!

Én sem értem miért akarsz jövő hónapban is inszemre menni??? Nem tudtad, hogy terhes nőknek nem csinálnak olyat???

Én megvettem a tesztet. Hát kiváncsi leszek szombat reggel.
Holnap kell mennem suliba, majd ott jól felbosszantom magam, és nem lesz időm parázni a teszten.

Kép
Kép
tanczy
 
 


TanczyKépRamélem, egy kicsit mostmár a természet is besegít.
Mostmár teljes erőbedobással tudok neked drukkoni a szombati teszthezKép
ÁgiKép
Lehet, hogy egy egész kis jóscsapat van itt köztünk? Akinek ennyien szorítanak, annak bíznia kellKép

wanga
 
 


Wanga,
Örülök, hogy túl vagy rajta, és nem találtad vészesnek. Én még nem véreztem eddig. Nem lehet, hogy egy picit a fecskendő hosszú végével megsértették a hüvely falát?
Nem tudtam, hogy ilyen sokáig élnek bent a kiskarpekok. Nem 2 napig?

Tanczy,
Remélem sikerül zebrás tesztet venned. Olyan szép ajándék lenne a párodnak.

Ági,
Sajnos nem tudom, de ahogy Berni is írta, mi ez a negatív hozzáállás? Nem lesz következő hónap, olyan jó volt az időzítés!!

Tündi,
Valószínüleg fekete bőrkabátban, fekete nadrágban, valamilyen blúzban és fekete melléknyben leszek, hacsak hírtelen nem lenne holnapra borzasztó meleg. Majd figyeljük egymást, 7-kor még csak egy páran szoktak lenni.

Matchi
matchi
 
 


MatchiKép
Semmit nem láttam az egészből, úgyhogy nem tudom, hogy megsértett-e valamit, de nem hiszem.
Inkább csak ez a tamponféle géz izé volt egy picit véres.
Amíg a férjem lement pénzért az automatába, addig beszélgettem a proffal. Ő mondta, hogy a sperma a méhben ilyen sokáig él, míg kint 2 óra max. A pete viszont csak 24 órát. Úgyhogy szerinte mind a kettő petét elkaphatjuk.
Úgyhogy nagyon reménykedemKép
Ja, és apa is boldog, mert holnapra elő van írva az akció.

wanga
 
 


Wanga,
Ez nagyon jól hangzik. Remélem sikerrel jártok, ezek szerint dupla eséllyel. Az a hüvelytágító vacak is okozhatott egy pici sérülést a hüvelyedben. Holnap már dolgozol,ugye?
Az akciót nekünk is ajánlani szokta a doki, akár már aznap estére.
(Kiskarpekok helyett kiskrapekokat akartam írni)

Matchi
matchi
 
 


Wanga!
Szupi esélyekkel indultál Te is akárcsak Ági.
Alig várom a pozitív eredményt. Örülök, hogy Te is optimista vagy.
Éreztél valamit peteérés előtt, pl. petefészek feszülést?

Nekem egyre jobban szurkál a hasam a petefészkek környékén, remélem az jó, de nem merem elbízni magam. Kicsit izgulok, nehogy holnap pofára essek, hogy megint nincs semmi.

Matchi!
Biztosan megismerjük egymást. Én még nem tudom miben megyek, egyedül a farmerdzseki ami biztos.

Ági!
Izületi problémája van a férjednek, vagy inkább megelőzésként akarja szedni a Proenzit?
Szerintem ez is egy túlreklámozott készítmény.
Az öcsémnek el van törve a felkarja, eszi ő is, meg szedi a Béres csonterősítőt is. A múltkor megkérdezte a proftól, aki műtötte, hogy mi a véleménye ezekről a szerekről. A pasi meg azt válaszolta, hogy ha nincs hányingere tőlük, akkor egye gyugodtan, de túl sok hatást ne várjon tőlük.
Nem tudom konkrétan mi a férjed problémája, de izületkre a zöldkagyló kapszula a tuti - ezt is a tesómtól tudom, mert szegény már agyon vissza volt törve, és a zöldkagyló sokat segített neki.
Na nem akartam okoskodni, csak meg akartam osztani Veled a tapasztalatokat.

Tündi
neptun
 
 


Sziasztok!
Voltam ma ultrahangon, hát a doki nem volt túl beszédes. Annyit mondott, hogy teljesen normális
peteérésem van. (azt nem mondta, hogy mekkorák a tüszők). A hormonvizsgálati eredményem is megérkezett, és az egyik nem jó, de sajnos nem értem, hogy mi jelentősége van ennek. LUTENIZÁLÓ HORMON: 22,4 U/L. Tudja valamelyikőtök, hogy mit jelent ez? A doki annyit mondott, hogy ez az érték magas, meg valami anyagcsereműködési zavarról beszélt, ha jól emlékszem. Kérdeztem, hogy mit lehet tenni, azt mondta, hogy a Clostilbegyt segíteni fog, ha nem leszek terhes, akkor menjek vissza. Petevezeték átjárhatósági vizsgálatot is kértem, csak az a baj, hogy egy keddi nap kell mennem délben. Ez azt jelenti, hogy aznap nem tudok dolgozni. Szabadságom nincs, táppénzre meg egy napra tudtommal nem írnak ki. Nem tudom hogy oldom meg, valószínű, hogy két napra kiiratom magam táppénzre. Más választásom nemigen akad. De remélem, hogy nem lesz rá szükség, hátha összejön a baba a Closti segítségével.
zildi25
 
 


Zildi!

Hányadik napi hormonvizsgálat eredménye ez? A luteinizáló hormon felelős az ovulációért. Ez a tüszőrepedés idején a legmagasabb.
Nem lehet, hogy nálad éppen az LH csúcsot kapták el, azért ilyen magas?

Tündi
neptun
 
 


A negyedik napon vették le a vért. Lehet, hogy a menzesz alatt, vagy közvetlen a menzesz után van tüszőrepedésem?! Mennyi a normálérték? Lehet, hogy nem is olyan vészesen magas. Kár, hogy a doki nem mondott róla semmit. Kép
zildi25
 
 


Sziasztok lányokKép
Én is megjöttem, nagyon sok volt a munkám ma. Kép
Egyébként dehogy vagyok én pesszimista, sőt soha eddig még nem bizakodtam ennyire, mint most, de ugye arra is kell gondolnom, hogy ha nem sikerül, akkor, ha a párom elkezd szedni valamit, akkor az befolyásolhatja e a következő inszemet, ha lesz..

WangaKép
Nekem az inszem után nem volt egy csepp vér sem, de szerintem is csak valami felsértésről van szó. Talán a katéter ki-behelyezése közben, de ne foglakozz ezzel, szerintem nem jelent semmit sem.
Hogy érzed magad egyébként?
Holnap is otthon tudsz maradni?
Nagyon iker gyanús ez az inszem.Kép Ha nem is négyes ikrek, de egy ikerpár simán.Kép

TündiKép
Szurkolok neked holnapra, ha tudsz feltétlenül gyere holnap és számolj be mi volt.

MatchiKép
Szóval te is holnap mégy tüszőnézőbe. Te se felejts el bejelentkezni utána. Kép

TanczyKép, BerniKép
Mennek nektek a drukkok ezerrel.

Kép

Kép
pkagi
 
 


A mai táblánk lányokKép


Kép

Kép

Kép
pkagi
 
 


ÁgiKép
Szerintem is csak az a szétfeszítős izémicsoda sértett fel. Azóta teljesen elmúlt.
Jól vagyok, mióta hazajöttünk, azóta fekszem. De holnap már sajnos mennem kell dolgozniKép
Pedig kibírtam volna.
Te kis üzletben dolgozol? Vagy valami nagyobb áruházban? Tudod, most vettünk lakást, és mindenféle konyhai berendezést kell majd vennük. Csak hűtőnk van, mert a másik lakásunkban gázzal főztem, itt meg csak villanytűzhellyel lehet.

TündiKép MatchiKép
Drukkolok a holnapi tüszőnézéshez, majd jelentkezzetek.
Ja, és jó találkozótKép

wanga
 
 


WangaKép
Minden a Whirlpool.
Keress meg -mailban mi kellene. Küldök árakat.

Kép

Kép
pkagi
 
 


Úgy látom enyém a mai első hozzászólás!

Szörnyű napom volt tegnap, és a mai sem lesz különb. Annyira görcsöl a hasam. Remélem a mai nap, és aztán már elviselhetőbb lesz a többi nap.

Ha lehetne kérhetnék tőletek egy kis pozitív energiát, így neten keresztül, mert teljesen lemerültem. Kép

Szilvi drukkolok holnapra, de én csak hétfőn tudom meg, hogy mi lett a teszted eredménye.

Jó pihenést és kikapcsolódást a hétvégére Mindenkinek!

Puszi: Julcsi Kép
julcsi29
 
 


Szia Julcsi!

Küldöm az energiákat. reméljük nem tart már sokáig a fájdalom, próbálj meg bevenni valami görcsoldót.

Hétfőn már nagyon vidáman gyere, jó?

Puszi
Dana

Kép
danaaia
 
 


Julcsi,
Én is küldöm a sok-sok fájdalomelűző energiát.

Lányok,
Nincsenek jó híreim.
Csak azon az oldalon ért meg 2 tüsző, ahol nincs meg a petevezető. Az első inszeminációnál ugyanez volt, akkor rábeszélt a doki, hogy csináljuk meg, hátha. Most abban maradtunk, hogy így nincs értelme, ebben a hónapban nem csinálunk inszemet. Ez van.
Ráadásul Tündivel sem találkoztunk, én már 7.20-kor eljöttem.
Remélem ő jobb hírekkel jön este.

Ági,
Megtennéd, hogy kiveszed a táblából a 3. inszem után az áprilist? Nálam ez elég bizonytalan, remélem azért májusban tudjuk folytatni.

Matchi
matchi
 
 


Köszi Dana, Köszi Matchi!

A hogy számolgattam legkorábban május végén kezdhetem újra szedni a clostit, és akkor júniusban nekiállhatunk, és remélem akkor már sikerülni fog. Most elhatároztam, hogy tudatosabban készülök rá, és még az eddiginél is jobban bízom a sikerben. Remélem addigra Ti már boldog kismamaként szorítatok Nekem!

Matchi! Mi meg majd egymásnak drukkolunk!
julcsi29
 
 


MatchiKép
LOMBIKRÓL NEM BESZÉLTETEK ARNOLDAL?

Kép

Kép
pkagi
 
 


Sziasztok!
JulcsiKép Küldöm a pozitív energiákat ++++++++
Azért a No-spa is sokat segíthet, próbáld meg.

MatchiKép Nagyon sajnálomKép pedig úgy szorítottam.
Neked volt méhenkívülid, azért nincs petevezetőd?

Én már bejöttem dolgozni. Őrület, hogy mi várt az asztalomon. Mit fognak csinálni, ha elmegyek 12 hét betegácsiba?

wanga
 
 


Wanga,
Igen, méhenkívüli terhességem volt, és ki kellett venni a bal oldali petevezetőt, mert ott ágyazódott be, majd szétrobbantotta.
Remélem 2 hét múlva kiderül, mit csinálnak a kollégáid a 12 hét betegállományod alatt.

Matchi
matchi
 
 


Szia Matchi!
Hát nekem nem jön össze a neked való sikeres szurkolás. Kép
Majd írok este.
Fel a fejjel.
Puszi
Dana

Kép
danaaia
 
 


Sziasztok!

Most értem haza, és szerencsémre jó hírekkel jövök. Tüsző már nem volt egyik petefészkemben sem, mert én is úgy jártam mint Ági és Wanga Kép
Azt mondta a doki, hogy akkor repedhetett meg, mert nekem is látta a folyadékot.
Nagyon megéreztem ezt az ovulációt. Tegnap estére annyira fájtak már a petefészkeim, hogy azt hittem ki akarnak szakadni.
Reggel még mindig fel voltam puffadva rendesen, de ez mostanra teljesen elmúlott.
25-én megyek vérvételre, aztán majd kiderül.

Matchi!
Sajnálom, hogy elkerültük egymást. Fél nyolcra sikerült csak megérkeznem, ráadául parkolóhelyet sem találtam, úgyhogy keringtem még egy rövid ideig, és kb. 3/4 8-ra értem fel a váróba.
Küldök neked én is sok-sok energiát, amit koncentrálj a jobb oldali petefészkedhez, hogy érleljen szép tüszőket.
Remélem nem vagy nagyon letörve, és hamar találtok megoldást a problémádra.

Wanga!
Hogy érzed magad? Főleg lelkileg kérdezem. Csillapodott már az izgalmad, vagy a várakozás tovább fokozza?

Tanczy!
Nagyon-nagyon szurkolok, hogy a holnapi napotok Kép ilyen mosolygósan boldog legyen.

Julcsi!
Remélem hamar túlleszel ezeken a görcsökön, és újult erővel mész tovább.

Tündi
neptun
 
 


Zildi!

Az Lh normál értéke
a ciklus első felében 1.9-5.8 UI/l
Én még emésztési zavar miatt nam hallottam hogy magas ,de a cukorszint és a nem megfelelő inzulinrezisztencia kiválthat ilyen magas értéket.

Wanga!
Pihenj sokat!

Tündi,Tanczy!
Holnap várom az eredményeket.
berni613
 
 


Sziasztok!
Nemrég értem haza Veszprémből.
Hát tényleg sikerült jól felbosszantaniuk a suliban.
Utánna elmentem cipőt venni, hogy megvígasztaljam magam, persze ami tetszett volna, az nem volt a méretemben. Kép
Remélem holnap nem folytatódik a sikerszériám...

Kép
Kép
tanczy
 
 


ZIldi!Kép

Neked megkellett venned a kontrasztanyagot a hsg-hez? Hol csinálják? A családtervezőbe, vagy az Istvánba? Hogyhogy kaptál ilyen gyorsan időpontot?

Mondjuk érdekes...., nekem alig akart időpontot adni, és a keddet egyáltalán nem mondta, pedig az jobb lett volna, legalább a 11cnapon csinálná, na majd felhivom hétfőn.

Elég rég nem voltam, és nem nagyon tudtam visszaolvasni, de mindenkinek drukkolokKép

Ti szerettek dolgozni? Én már nagyon unom ezt a tavaszi nagy hajtást, pihenni akarok, legalább 2 hétre elmennék vhova, nyugalomba. Na persze pont peteéréskor, természetesen. Kép

Berni:_ nekem a ciklus menszesz 5.-napján csinálták a hormonvizsgálatot, az LH: 7,6 lett. az FSH: 12,1, erre azt irták a neten egy meddőségi lapon, nehezen stimulálható. Ez azt jelenti, nagyon a closty sem tudja helyre rakni? Vagy mit kéne tenni ez ellen?

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
goofyka
 
 


Sziasztok Lányok, nem emlékszem, hogy Hozzátok írtam -e már. Olvasgatlak benneteket, az biztos. Most viszont találtam egy dolgot, amiben esetleg segíthetek:

Zildi!

Az 1 napos táppénzt én is így gondoltam, mint Te, de szerencsére nem így va. 1 napra is kiírnak. Én is, ha megyek UH-ra, és tudom, hogy későn végzek, kiíratom magam arra az 1 napra a háziorvosommal. Márciusban is volt 2 ilyen 1-1 napom. Szóval ezen cseppet sem aggódj!
lkt
 
 


Sziasztok!
Jó későn értünk haza. A párom haverjaival üldögéltünk a Római parton. A párom nagy bicajos, és néha összejárnak egyéb alkalmakkor is. És én - mint oldalborda - néha (elég nemszeretem módon) elkísérem. Ma egész jó volt.
Néha jól esik egy kis kikapcsolódás.

TündiKép Te is inszemes vagy?
Úgy látszik ez a hónap ilyen. mindenkinek előbb, de szerencsére jókor reped a tüszője.

BerniKép Mikor tesztelt már? Nagyon szurkolok ám, jó hírekkel gyereKép

TanczyKép
Nagyon boldog szülinapot kívánok a férjednek Kép és még egy nagyon-nagyon szép szülinapi ajándékot is. ZebrásatKép
Nagyon durkkolok, remélem pozitívat tesztelsz holnap.

ÁgiKép Te jól eltűntél.
LányokKép Holnap sokat gyertek, mert tök egyedül leszek itthon, és nagyon rátok fogok érni. Aztmondta a férjem, hogy csak pihenjek, fel se keljek egész nap.
Hát lehet, hogy megfogadom a tanácsátKép

Jó éjszakát mindenkinek és a tesztelőknek (BerniKép TanczyKép) sok sikert a holnapi naphoz!!!!
Pusz
Wanga

wanga
 
 


Sziasztok!
Nem említette a doki, hogy kell-e vennem kontrasztanyagot a hsg-hez, lehet az utolsó pillanatban fog meglepni, és benyújtja a számlát. Hogy miért kaptam ilyen hamar időpontot, azt nem tudom, szerintem szerencsém volt. Én kértem, hogy legyen meg ez a vizsgálat,
ő azt mondta, hogy szerinte ezzel még lehet várni, ami szerintem hülyeség, hiszen ha nem átjárhatóak a petevezetékeim, akkor hiába írta a Clostit, úgysem leszek terhes. Ezért akarom minél hamarabb. Az LH eredményem nagyon idegesít. Anyukám cukorbeteg, nem tudom, hogy lehet-e összefüggésben ezzel, és gyerekkoromban is kialakulóban volt a cukorbetegség, ill. egy ideig magas volt a vércukorszintem. Sokra nem emlékszem belőle, kórházban is voltam ezzel vele. Csak találgatok, hogy mi lehet a probléma, szeretném, ha ez az érték helyrejönne, mert lehet e miatt nem lettem eddig terhes. De nem tudom, hogy kihez forduljak. Azt hiszem azért majd kikérem az itteni nőgyógyászom véleményét, az biztos nem árt. De egy hónap múlva megyek a Gasztonyihoz, és majd elmondom neki, hogy nagyon aggódok emiatt. Azt viszont nem tudom, hogy ott, neki mások szoktak-e neki adni egy kis hálapénzt. Én nem adtam neki, remélem nem ezért nem mondott semmi különöset erről a dologról. Idegesítő ez az egész, nem tudom, hogy kell-e belőle ügyet csinálnom, kell-e vele foglalkoznom. Remélem, ha nagy baj lenne, akkor a Gasztonyi mondta volna. Igyekszem ezt az egészet most elfelejteni, és a babagyártásra koncentrálni, hátha összejön. Azt olvastam, hogy a PCO-s betegeknél elmaradhat az ovuláció. Peteérésem biztosan van, de ez még nem jelenti azt, hogy ovulációm is van. Vagy igen?! Nem vagyok annyira tisztában ezekkel a dolgokkal. Mindenesetre veszek egy ovulációs tesztet, hogy legalább tudjam, hogy van-e ovulációm. Nem tudom pontosan melyik ez a teszt, annyit tudok róla, hogy viszonylag nagy dobozban van, 5 db tesztkazetta van benne, és 4500 forint. Használtatok már ilyen tesztet? Mi a véleményetek róla?
zildi25
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?