2005.04.09 12:01
Szerző: bannamari
Sziasztok!
Itthon vagyok, bemásolom most Nektek amit az ikres topikba írtam.
----------------------------
Visszaolvastam, amiről úgy gondoltam, hogy rám vonatkozik. nagyon köszönöm a sok drukkot, gratulációt. Nagyon jólesik, hogy aggódtatok értünk és együtt drukkoltatok.
Most elmesélem röviden, hogyan is zajlott az egész, ha nem unjátok. Bár a lényegről néha tudósítottam.
Szóval március 29.-én felhívott a dokim, hogy kitenyészett egy Streptococcus Agalactiae a kenetemből, amit kezelni kell. Elmentünk a receptért, és el is keztdtem azonnal a Semicilint szedni.
Este összeháborúzott a család, hogy miért nincs összepakolva a kórházi csomagom, hiszen bármelyik pillanatban szükség lehet rá. Ezen felbuzdulva este 8-kor nekifgtunk nagy lendülettel hálóingeket, köpenyt, gyerekruhákat mosni.
Szerdán reggel beraktam az anyum által kimostott cuccokat a centrifugába (mert anyum úgy gondolta, hogy jobban és gyorsabban mos, mint az automata), aztán visszafeküdtem.
11,45-kor arra ébredtem, hogy ömlik belőlem a magzatvíz (más nem is lehetett volna, olyan mennyiségű víz távozott).
Nagy pánik, felhívtam a dokimat, ő felhívta a SOTE-t, és mondta, hogy egyenesen oda menjünk. Megvizsgáltak, méhszáj egy ujjnyira nyitva volt, és megállapították, amit már tudtam, elfolyt az A magzatnál a magzatvíz.
1 óra után kaptam meg a tüdőérlelőt, és közölték, hogy minimum 12 órát hatnia kell, ezért nem is segítenek rá a szülésre, akár másnap estig is eltarthat.
Fájásaim még nem voltak, csak borzalmasan éhes meg szomjas voltam, mert kedden délután ettem utoljára. Enni otthon már nem mertem, minthogy ha császárra kerülne sor, akkor nem lehet. Így fájások nélkül már nagyon ettem volna.
Délután 5 után jött a szülésznő, tálcán két nagy szelet kenyérrel és teával meg valami kenyérre valóval, de én csak a két nagy kenyeret láttam, olyan éhes voltam már. A szülésznő fel akart segíteni, hogy ülve ehessek, a hasamra tette a kezét és közölte, hogy ha kontrakciók vannak, kaja nincs. Azzal, ahogy hozta, el is vitte a vacsorámat. Cserébe kaptam finom vacsit infúzión.
Akkor még csak menstruációs görcs-szerű fájásaim voltak.
Fél hattól elkezdtem mérni, akkor már erősebb, 4-5 perces fájásaim voltak.
Pétert hamarabb hazaküldtem, hogy pihenjen. Nem lehetett tudni, mikor lesz nagy szükségem, hogy ott legyen. Megegyeztünk, hogy majd szólok, hogy induljon, ha beindulnak az események.
Éjjel 2-re már 2-3 perces fájásaim lettek, a méhszáj még mindig csak 1,5 ujjnyira nyitva, én szenvedtem, mint a kutya, amelyik kilencet kölykedzett. Aztán 3 órakor megint megnéztek, méhszáj 3 ujjnyira nyitva. Telefonáltam, Péter pillanatok alatt bejött a kórházba.
A következő 3 órára már alig emlékszem. Mintha nem is lett volna szünet a fájások között.
Közben a szülésznő kb. éjféltől ott volt mellettem. Kivéve amikor másik szülés volt, mert született vagy 5 baba azon az éjszakán.
Aztán mondták a dokik, hogy ha nagyon székelési ingerem lenne, szóljak, mert akkor szülünk. Nekem meg majd leszekadt a derekam, annyira készültek kifelé a gyerekek. Közben meg dícsértek, hogy milyen ügyesen veszem a levegőt.
A gyerekek nagyon jól tűrték a szülést, végig rendben volt a szívhangjuk.
Antibiotikumot végig kaptam infúzión, no meg némi folyadékpótlást, hogy ki ne száradjak.
Aztán március 31.-én 5 óra 45 perckor megszületett Gergő 8/9-es apgarral, 5 óra 55 perckor pedig Ádám is meglátta a napvilágot 7/9-es apgarral. Mindketten 1570 grammosak és 44 centisek voltak születéskor. A szülés rendben zajlott, de nem gondoltam, hogy két ilyen kis babót így meg lehet szenvedni.
Amikor Gergő megszületett, azonnal felsírt. Én meg elbőgtem magam. Ádámnál burkot kellett repeszteni, de vele is minden rendben zajlott.
Kezd hosszúra nyúlni a történet, így a végét igyekszem rövidre fogni.
A szülés utáni első napok borzalmasan kellemetlenek voltak. Majd lekapartam a vakolatot, úgy fájt a gátam és (főleg) az aranyerem. No, de most már ülni is tudok, bár így is kimerít, ha többet kell egy helyben ülnöm.
A gyerekek most jobban vannak, az elején mindkettejüknek légzéstámogatásra volt szükségük, majd Gergőt lélegeztetőre kellett egy napra kapcsolni.
Aztán mindketten besárgultak, persze nem egyszerre. Ádám került hamarabb a második szobába, ahol a jobb állapotú koraszülöttek vannak. Rengeteget aggódtam értük és aggódom ma is, de most már sokkal jobb.
Ma a gyerekek átkerültek a Péterffy Sándor utcai kórházba, mert az állapotuk már megengedi. Infúziót még mindig kapnak mindketten, de most már esznek is. Ádám 10-12, Gergő pedig 5 grammokat kap szondán.
De: ma előszö megengedték, hogy hozzájuk érjek. Sőt, a nővér mindkettejüket kivette nekem az inkubátorból, így ölbe vehettem őket. Igaz, 10-20 perc után visszaadtam, mert tartottam tőle, hogy jobb lenne nekik az inkubátorban.
Ma már sokkal nyugodtabb vagyok, mert látom, hogy itt is el tudják őket látni. Igaz, a SOTE-n bármikor rá mertem volna bízni a gyerekeim Hajdú doktornőre.
A tejem a 3. napon kezdett el termelődni. Én semmi belövellés-félét nem éreztem. Egyszerűen csak kipróbáltam, hogy lám, van-e, aztán volt vagy 20 mililiter. Azóta naponta 4-szer fejek, ma 90 grammokat sikerül kipréselni. Remélem, lesz több is, mert majd ennyi nem lesz elég a babáknak, ha elkezdenek rendesen enni.
Azt mondták, ha elérik az 1600-1700 grammot a babák, befekhetek melléjük és megpróbálhatjuk, hátha szopnak. Ott egy kicsit összeszokhatunk, és összerázódhatunk, hogy itthon majd egy kicsit gördülékenyebben menjen.
No, magunkról most ennyit, megpróbállak minden nap elolvasni benneteket, bár erre nem nagyon van időm meg energiám, mert állandóan úton vagyunk. Fejek, viszem, fejek, viszem, no meg próbálok itthon is egy kicsit helyt állni, mert semmi segítségem nincs és nem is lesz. No a férjemet leszámítva, aki most is alszik, mert szülés óta meg sem állt, most meg teljesen ki van merülve.
-----------------
Puszi Nektek is, igyekszem majd olvasgatni amit írtok, de nem ígérem, hogy válaszolni is lesz időm meg energiám.
Annamari és két 10 napos legény