Új privát üzeneted érkezett!

Erika,
a gyerek, biztos, hogy nem szórakozásból nem szopizik egész nap. Szerintem kérdezz meg egy szopis tanácsadót, miért ordít. Nekem is volt ilyen és tudtak segíteni, pedig az enyém is kap tápszert.
A folyadékot szerintem erőltetni kell, akkor is, ha nem kívánod. Szegény szervezet nem tud például méregteleníteni, ha nem iszol eleget. Van olyan ismerősöm, aki szintén csak napi 1 bögre teát ivott. Sokáig nem is volt semmi baja, majd most 45 évesen orvostól orvosig rohangál és az derült ki, hogy tele van méreggel, mert nem ivott eleget.
Én egyébként a Gárdonyi teaház gyümölcsteáit iszom. Sokféle van és nagyon finomak. Egyszerre egy fél literes bögrével csinálok és azt iszom meg 2-3 óra alatt. Iszom persze mást is. Gyümölcslevet, ásványvizet, fekete teát, tejet, kávét, időnként még kólát is. Szóval váltogasd szerintem. Én akkor ittam egyébként nagyon keveset, amikor egész nap rágóztam. Valahogy nem voltam szomjas. De aztán egyfolytában fájt a fejem és kiderült, hogy azért mert keveset iszom. Úgyhogy "megtanultam" inni. Most már remekül megy.
Üdv:
Edit
cedit
 
 


Erika!

Próbáljál minden órában meginni egy nagy pohár folyadékot. Vagy igyál szopi előtt és azt követően. Hátha így sikerül a folyadékbevitelt fokoznod.
Én nagyon szomjas vagyok (sajna nem szoptatok, hanem fejek a gyerkőcnek), szinte állandóam iszom, még amikor tusolok, akkor is ott van a nagy bögre ásványvíz a kád szélén. Egy rekesz ásványvizet két nap alatt behörpintek. A férjem nem győz vizet hordani a boltból. Kép

Azt olvastam vhol (talán a Szoptatás c. könyvben?), hogy a napi folyadékfogyasztás kb. 3-4 liter, amikor az ember lánya szoptat.

Üdv

Edit
pedit
 
 


Erika !
Én se szeretek inni. Régen én is gyakran "elfelejtettem" inni, és 2 bögre ment le összesen. A terhesség alatt már próbáltam odafigyelni, másfél liter már csúcs volt. Aztán a tej érdekében eleinte megittam 4 litert (szopi elött és után is egy pohár), de akkor néha szomjas is voltam. Aztán ez fokozatosan lejjebb ment 3-ra, és most a 6. hónap környékén 1.5-2 körül lehet valahol. Úgyhogy nekem is megint oda kell figyelnem, mert alapvetöen nem vagyok szomjas... A módszer: Reggel megcsinálok 1 l teát, azt megpróbálom meginni a nap feléig, majd még 1 l vizet kitöltök kancsóba, és azt iszogatom. Igy látom, hogy hol tartok Kép Ezeken kivül meg próbálok levest, gyümit enni...
schmo
 
 

 
 

Erika,
a literes kitöltögetést én is csináltam anno, bár én alapvetően egy vedelős alkat vagyok Kép Édesanyám viszont hozzád hasonló típus, persze neki már más miatt volt fontos, hogy sokat igyon. Na szóval neki bevált az (is), hogy a mennyiségre figyelés mellett - anno azt a módszeremet vetette be, hogy munka közben, ha kiment wc-re, azzal az alkalommal mindig ivott is Kép -, hogy rengeteg gyümölcsöt evett, illetve most már arra állt rá, hogy délelőtt csak és kizárólag gyümölcsöt eszik (de abból amennyi belefér). Nem tudom, hogy ez szoptatáshoz mennyire jó, a folyadékhoz-vitaminhoz nagyon, azt tudom...
Ebben a 3-4 literben azért benne van minden folyadék, amit fogyasztasz, nemcsak a primer ivás...Én például nagyon szeretem a jó kis zöldségleveseket, raguleveseket is, nagy melegben képes voltam - szoptatós koromban is - szinte ezeken élni; a tejnek jót tett, sőt a hízást is előztem vele Kép. Ilyenkor télen persze jobb melegen enni, nyárra viszont vannak remek, pl. olasz és spanyol hideg zöldséglevesreceptek, összeturmixolósak, javarészt nyers zöldségből - igazi vitamin-meg tápanyagbomba, gyakorlatilag nulla üres kalóriával, viszont jó sok folyadékkal. Ugyanezt én meg szoktam azért csinálni főtt zöldségből meg a levéből melegen is, és negiszom, mint egy turmixot Kép
Sok sikert a szaporításhoz, és ami nagyon fontos, igyekezz minél kevesebbet stresszelni rajta. Nekem ebben a kajálós-ivós témában anno az segített, hogy próbáltam úgy felfogni a dolgot, mint egy - bocs - házi feladatot, amit legjobb tudásom szerint megcsinálok szépen. Mivel elég eminens fajta vagyok Kép, ez jót tett, ismerős terepre vitte a dolgot, egy ugyanolyan feladattá vált a fejemben, amiből már olyan sokat megoldottam. Egy hasonló pszichológiai trükk - persze nem feltétlenül ezzel a házifeladatos tartalommal! Kép - talán neked is beválna.
Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


sziasztok

Szerintem mindenki próbálja azt inni ami a legjobban esik neki.Amúgy a laktoherb tea nekem se vált, be arról nem is beszélve, hogy ha ránézek rosszul vagyok, mert már annyit ittam belöle.Én gyümilevet és vizet iszok+ sok levest eszek.Igy elég sok jön össze egy nap.
Nálunk inkább az a gond,hogy 3 honaposan csak négyszer eszik egy nap és úgy tünik ez elég is neki, mert nem kér többet. Próbáltam gyakrabban szoptatni, de akkor egész nap nyügös volt , mert sosem evett egyszerre sokat. 3600g volt mikor megszületett és most 6350 körül van. Ilyen súlynövekedésnél már tápit ír fel az orvos, vagy még nem?
Szóval van valakinek ötlete ezzel kapcsolatban?

Titimke
titimke
 
 


Sziasztok!

Jó, hogy megtaláltam ezt a topicotKép
6 hetes a kisfiam, de még mindig bajban vagyok a szoptatással. A szakirodalmak csak a szép dolgokról írnak...Kép
Lenne pár kérdésem:
Ha 2 mellbő szoptatok, az elsőből átlag 60-80gramm tejcit szopizik a fiam, a másikból 10-30-ig. Így nem sok első tejet kap? Hány gramm kb. az első tej?
Mindenhol azt írják, legyen mindkét mellen kb. 20 őpercet a baba, hát, mi 10 perc alaat megkajálunk, nem tudom rávenni, hogy 5 percnél többet leggyen egy mellen kis móR.
Kösssz a választ:
Móranya
móranya
 
 


Hahó,
Titimke,
éppen kéznél van a kiskönyvem. Cicó lányom 3080-nal hagyta el a kórházat, és három hónaposan pontosan 5020 volt. Számolj csak utána... Amúgy mennyi volt, amikor kijöttetek a kórházból? Mert a legalacsonyabb súly a mérvadó...
Szóval szerintem ez nem kevés súlygyarapodás, mármint összesen. Legalábbis hozzánk képest (amúgy Cicó makkegészséges, mindig is az volt, csak éppen kisbabaként néha szeretett levegőből élni, illetve a megevett cuccot lemozogni/kikakilni inkább, mint hízásra fordítani). Mi ugyan tápival a tarsolyunkban hagytuk el a kórházat (ott még a kölök egyáltalán semmit nem akart enni, se ciciből, se cumisüvegből, csak egész nap aludt), de Cicó mindig is nagy ívben tojt mindenféle pótlási kísérletre.
Talán ha aggódsz a tej miatt, érdemes többször váltani a ciciket egy szoptatáson belül, ezzel néha fent lehet tartani a baba érdeklődését, és a melledet is több inger éri. Azaz pl. ha jobbal kezdesz, akkor jobb, bal, aztán ha azt is elengedte, akkor megint jobb...és így tovább, amíg bírjátok Kép A pozícióváltogatás is izgi lehet neki...a Szoptatási pozíciókban, ahová először írtál, vannak jó ötletek, emlékszem, Cicó nagyon kedvelte azt a helyzetet, amikor ő függőlegesen lehet.
Ha esetleg mégis szeretnéd gyakrabban szoptatni, ki lehet próbálni az altató cici, vigaszcici, cumihelyett cici (már ha cumizik), sokategyüttpucérkodás, együttfürdés és hasonló variációkat. Végső esetben pedig lehet fejni is, ha megy, azaz egy olyan időpontban, amikor sok idő maradna ki két szopás között, mert a gyerkőc nem kéri, etetés helyett fejni, amennyit csak tudsz. Jobb híján ez is működhet tejszaporító praktikaként (noha nem mindenki tud fejni, nekem pl. egy idő után túltelítődött ciciből sem ment, pedig ott volt az a tej, csak fejésre nem jött). Csak nem túl kellemes...

Móranya,
amit itt feljebb Titimkének a pozícóváltogatásról írtam, meg a többszöri ciciváltásról, az rátok is érvényes lehet (mondjuk a függőleges helyzeteket ilyen törpikénél még nagyon óvatosan kell kezelni). Ez is egy ötlet, hogy tovább maradjon cicin a gyerkőc. Mit csinál a kis Mór - nagyon szép a neve -, amikor befejezi a cicizést? Elalszik, vagy éppen ellenkezőleg, ugrál, éber, nem koncentrál a szopira? Mert ugye a ciciváltogatás meg a pozícióváltogatás akkor működik igazán jól, ha ébren van. Ha elalszik, és úgy gondolod, hogy nem evett eleget, akkor jöhetnek a finom ébresztgetős trükkök: az emelgetés, ringatás, böfiztetés, átpelusozás, levetkőztetés, állott vizes pelussal törölgetés, illetve a gyakori együtt pucérkodás, együtt alvás, ilyenek. Ha felébredt, mehet megint vissza a cicire.
Nagy "szakértő" vagyok már az ilyen trükkökben: Cicó lányom három hetesen még pár klutty után bealudt, nyolc hetesen viszont szopi helyett a mintás bútorkárpitnak kiabált... Kép
Van valami jele, hogy túl sok elsőtejet inna? (pl. zöldes-híg kaka, hasfájás, nem kielégítő gyarapodás, ilyesmi) Elvileg az első tej mennyisége egyénileg eltérő, nem lehet grammban meghatározni. Nem is beszélve arról, hogy a szopási szokásaitoktól is függ. Pl. ritkább szopinál több az elsőtej, mert a szopások közötti időben inkább az gyűlik fel, a hátsó tej szopi közben szeret termelődni. Ja és a két mellből szoptatásnál, ha kiszippantja mindkettőt, akkor nyilván több hátsó tejhez jut, mintha csak egy ciciből kapna. Tény és való, hogy minél hosszabb ideig van cicin a kölkec, annál több hátsó tejhez is juthat. Ti milyen gyakran esztek? Hányszor egy nap? Mindegy, melyik cicivel kezdtek, mindig ez az arány? Ja amúgy ha hízással-növéssel jól álltok, és van kaki-pisi elegendő, akkor nagyon nagy baj nem lehet az első tejjel sem Kép

És csak úgy a levegőbe:
Talán már több mint egy éve emlegetek egy egyéni szoptatós teakeveréket, most a kiskönyvben megtaláltam ezt is, hát felteszem, hátha valakinek hasznos lesz.
50 g bazsalikom
30 g csalánlevél
50 g édeskömény
50 g kecskerutafű
50 g majoranna
50 g kakukkfű
50 g ánizs
6.5 dl forrásban lévő vízbe kell belőle 3 csapott evőkanál, és ezt meginni szépen lassan egy nap. ízére azt mondhatom, hogy nem rosszabb, mint a filteres szopis teák általában.

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Szia Kriszi!

Köszi az ötleteket, ki fogom próbálni.
3500g-mal jöttünk haza +tápival, mert lusta volt enni, és igy elöfordult, hogy éhesen vitték el. Bár szerintem idönként úgy megtömték tápszerrel a kórházban, hogy azért nem akart enni. Itthon már csak párszor kapot tápit, inkább szopattam(ha tudtam.) Megjegyzem a tápitól szörnyen fájt a hasa.
Fejéssel érdekes módon nem jön le több tej mintha ö enne, söt szerintem a fiacskám sokkal többet tudna kicsikarni, ha akarna. Volt olyan hogy fejés után tettem vissza a cicire és úgy is eszegetett. Ezt nem igazán értettem. De ha ott van miért nem jön le?

Titimke
titimke
 
 


Titimke,
van ilyen, pl. én sem tudtam sosem valami sokat fejni (egy idő után, ahogy gyengült a tejleadó reflex a baba növekedésével, már semmit), mert az egy másfajta inger a mellnek, mint a szopás, és közel sem lehet olyan hatékony. És biza folyamatosan termelődik a tej a mellben, ezért nincs olyan a szoptatás alatt, hogy "töküres cici", mert még fejés után is van benne mindig valamennyi (ugye fejés alatt is termelődik). Ezért van az, hogy a többszöri ciciváltással több tejhez juthat a bébi - mert amíg az egyikből szopik, addig is termelődik a másikban, akkor is, ha az előbb még abból evett.
Most mennem kell, mert az én kétévesem itt ül mellettem egy könyvvel, és türelmesen várja az esti meséjét Kép, de holnap jövök megint és folytatom.
Addig is kitartás,
üdv
Kriszi
kriszi
 
 


ok Kriszi!
Várom a folytatást.
Titimke
titimke
 
 


Szia Kriszi!
Kitartok. Most sikerült leteni a babámat úgy, hogy nem kellet cumisüvegböl pótolni. Már hetek óta nem volt ilyen. Remélem így is bírja majd reggelig.
(Aranyos lehet a kis kétévesed.)
Titimke
titimke
 
 


Titimke,
gratulálok! Szóval ugye minél több ingert kap a mell, annál több tejet termel (ez nálunk is szó szerint így volt, amikor a kölök négy hónaposan nekiállt gyakrabban enni, akkor egy hónapokig ntartó folyamatos túltermelést alapozott meg nálam). A minél több ingerben benne van, ha a baba gyakrabban szopik, ha két mellből szopik, ha többször váltott mellből szopik, illetve ha hosszabb időt tölt egy-egy mellen. Benne van a cicis alvás, az éjszakai szopi, a vigaszcici és hasonló jellegű cumizások a mellen. Ezek hiányában - mármint ha egyik sem megy - a fejés is inger, ha nem is teljesen olyan, mint a jó hatékony szopizás. Sőt, ha nem is jön semmi, vagy csak nagyon kevés, az ingerlés akkor is hat a tejtermelésre. Mert van egyszer az "ürítés", azaz minél több tej távozik összesen a cicidből egy adott időtartam alatt, annál több fog termelődni utána. A másik pedig a stimulálás, az inger, ami az agyi nem tudom mit stimulálja, és ezzel serkenti további tejtermelésre a mellet (ez is az egyik alapja annak, hogy olykor még örökbe fogadó nők is tudnak szoptatni, mert náluk ugye elvileg nincs meg az a hormonális kezdőlökés, amit a szülő nő kap a szüléssel ill. azután). Ezért érdemes akkor is fejni két szoptatás között - pláne amikor ritkán kér a manó - , vagy szoptatás után, ha "üresben" fejsz. Na csak ennyit akartam még körbemagyarázni Kép Csak így tovább!
A bűbáj kétévesem ma - talán az időváltozás hatására - egész nap a pocakomon akart lovagolni, ami azért gáz, mert a hetedik hónapban vagyok Kép

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Szia Kriszi!

Átaludtuk minkét éjszakát és a szopcsi után nem kellet potlás. Na jó, szóval akkor fejek és szoptatok.

És kisöcsikét vagy hugit vártok? Pocaklakód mit szólt az ugráláshoz?

Titimke
titimke
 
 


Hahó,
Titimke,
igen, az alvás is nagyon jól jön a tejtermeléshez (is) Kép
Pocaklakó úgy fest öcskös lesz, és lelkesen rugdal vissza, ha hallja a nővére hangját Kép
Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Megint a hugomnak szeretném a segítségeteket kérni. Már korábban is írtam, hogy szopi közben sírdogál a kisfia (aki egyébként most 4 hónapos), de azért eszegetett és ha keveseket is, de azért hízott. 1-2 hete azonban már csak addig hajlandó enni, amíg spriccel a szájába a tej. Utána elkezd sírni, ekkor hugom átteszi a másik mellre, itt kb. 1 percet tölt el a gyerkőc, majd újra az első mell, de Bence egyre jobban behergeli magát, míg végül egyáltalán nem hajlandó többet szívni. Látszik rajta, hogy nem jóllakottan ér véget az etetés. Hugom már mindent megtett, amit ő megtehetett (sokat iszik, iszik szopisteát, szed homeobogyókat, stb.), de a baba egyáltalán nem partner a szopiban, ezért egyre kevesebb a tejcsi. Egyedül reggel eszik rendesen a baba, mikor éjszaka sok tej összegyűlik. Egyébként amint megnyikkan a pici, egyből cicit kap, ezért szinte az egész napjuk szopival telik már hetek óta. Próbálta, hogy amint nem spriccel, kicsit rásegít kézzel, mintha fejne, de ez sem vált beKép

Mit lehetne tenni, és meddig lehet ezt még így hagyni?

Előre is köszi!
Tüni
tüni
 
 


Tüni,
nem tudom, hogy meddig mehet így, de nálunk szépen ment vagy három hónapig. Érdekes módon nálunk a szopiritkítás jött be, persze fokozatosan, és csak akkor, amikor már elmúlt hat hónapos. Amúgy a kezdeményező Apa volt, amikor csináltunk három olyan napot, hogy alapvetően vele volt a kölök, én meg elfoglaltam magam valahogy Kép És amikor úgy nézett ki Apa szerint Kép hogy éhes, hozta nekem szopizni. Érdekes módon sokkkal ritkábban kellett neki, mint amikor kettesben voltunk... És érdekes módon sokkal inkább kiszippantotta.
A húgodnál persze kicsit másnak tűnik a helyzet. Mennyi idő marad ki éjszaka? Lehet, hogy akkor van ideje a babónak rendesen megéhezni? Esetleg lehet neki kedvet csinálni a hosszabb cicizéshez pozícióváltással, félálomban szopizással, együtt picérkodással, ilyenekkel is, végső esetben pedig akár jöhet az SNS.
Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Tüni, nekem két dolog jutott eszembe, az egyik, hogy akkor szoktak így csinálni a babák, ha cumizavarosak. Szokott cumizni üvegből? Vagy olyat is hallottam, hogy a közönséges játszócumi is megzavarhatja a szopási technikát.
Ha cumizavaros, akkor itt, a nálam hozzáértőbbek majd tudnak tanácsot adni, hogy hogyan kell megoldani a dolgot.
Ha nem cumizik, akkor a másik, ami eszembe jutott, az az, hogy előfordulhat, hogy lehet, hogy van egy pici hipótóniája a babának, és egyszerűen gyenge ahhoz, hogy erőteljesen szívjon. Sok esetben a hipotónia nem is vehető észre igazán, erről Gombóc tudna mesélni, esetleg keresd vissza az ide írt cikkét. (Náluk rugdalózott a gyerek ezerrel, senki nem vette észre, -a gyerekorvos se- hogy hipotóniája van, csak amikor már több hónapos volt, merült fel a gyanú. Utána elkezdtek Dévényezeni, és szépen fejlődik.)

Yoan
yoan
 
 


KrisziKép
Köszi a választKép Hát a hugoméknál apa nem biztos, hogy bírná hallgatni az ordítást...

YoanKép
Neked is kösziKép Én is gondoltam már a cumizavarra. Hetente 1-2 alkalommal kap üvegből tejcit. Viszont ha tényleg ez a probléma, akkor valaki mondja meg mit kell tenni, plíííííííííííz!!!!! Az OK, hogy el kell hagyni a cumisüveget, de mennyi idő alatt rendeződik a dolog, és hogyan lehet rávenni, hogy rendesen szopizzon?

Tüni
tüni
 
 


Szia Tüni!

Ismeritek az SNS-t, amit a múltkor említett Kriszi?

Ez egy olyan tartály, amiből vékony szilikoncső megy a mellbimbóhoz. Ha ebbe pl lefejt meleg tejet tesz a húgod és amikor csökken a tej spriccelése, és a fia sírni kezdene, akkor kinyitja, hogy a csőből is folyjon a tej, akkor az olyan élmény, mintha tovább spriccelne. Ekkor ki lehet iktatni a cumisüveget, mert minden pótlást megkaphat ebből. Ha nincs semmi más szopizható tárgy a közelben, akkor az együtt csupaszkodás, együtt fürdés meghozhatja a kedvét a komfortszopihoz is (ha nem kínálgatjuk, csak hagyjuk, hogy felfedezze.)azaz nem a tejért szopizik, ekkor nem számít, hogy spriccel-e, vagy sem.

Az SNS-ről képet és némi leírást találhatsz itt:

www.tiva-med.hu

Sok sikert!

Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


Sziasztok Lányok!
Csak megosztanám veletek a mai nap velünk történt dolgot. Előzmény két tandem szopó gyerek, a nagy ma kereken 3ésfél éves, a reggeli szopizás után bejelentette, hogy többet nem kéri a szopikát, ezután "bocitejet" iszik! Megünnepeltük és elújságoltuk mindenkinek, hogy nagyfiú lett! A 21hónapos lányom azért ebben nem követi a példát (van még ideje), éjjel nappal szopik. Volt sok kérdésem és átvirrasztott éjjelem ezidő alatt, de megérte, akkor választotta el magát a fiam amikor akarta, ez volt az egyik vágyam...
Mindenkinek sok örömöt kívánok a gyermekeiben, és jó, hogy segíteni tudjátok egymást a nehezebb időkben!
Amica

Kép
Kép
Kép
amica
 
 


SnoopyKép

Nagyon köszönömKép Meg fogom mutatni a hugomnak. Amikor ezt használja, akkor a baba a ciciben lévő, már nem spriccelő tejet is kiszopizza?

Üdv
Tüni
tüni
 
 


Amica Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok,

Tüni, vannak szoptatási tanácsadók is, akiktől telefonon kérhet segítséget a hugod. Itt a cím: http://www.lll.hu/telefon

Yoan
yoan
 
 


Sziasztok!

Egy másik topikban már leírtam a gondom de inkább ide kellett volna.Ezért most leírom,és ha valki tud,kérem hogy adjon valami jó tanácsot!
! hete szültem,minden rendben volt a szoptatással.Most hétfőn este elötöttt a vér és berohantam a kórházba,kedden csináltak is egy egészségügyit.De ebből kifolyólag nem tudtam szoptatni,csak kedden éjszaka.Aszóval kimaradt egy nap.Addig is fejtem.Most meg itt van a csütörtök és a két mellemből csak 40-et tud összesen kiszívni a baba.Eszek,iszok rendesen,iszom a laktoherbet is,szinte egész nap a cicin van a baba hogy minnél több inger érje a mellemet,de a tejem meg csak egyre kevesebb.Mit tegyek még hogy megint legyen tejem????Remélem tud valaki segíteni!Kétségbe vagyok esve!
Előre is köszike.
Bea
bea77
 
 


Bea! Szerintem mindent nagyon profin csinálsz, hogy legyen elég a tej a babának Kép Esetleg még meleg vízzel borogathatod is a melled vagy zuhanyozhatod minden szopi előtt finom meleg vízzel. Nekem ennél több ötletem nincs - de esetleg hívj fel egy szoptatási tanácsadót, ők biztosan tudnak még vmi biztatót mondani! A Kismama újság hátuljában megtalálod többük telefonszámát is (pld Rózsa Ibolya, Schneiderné Diószegi Eszter) de mindkettejükkel felveheted interneten át is a kapcsolatot:

http://www.iboly.hu/

http://www.noklapja.hu/index.php?id=192&szakerto_id=326621&func=kf

Eszter e-mail címe: dormouse@freemail.hu

Remélem, mihamarabb rendbe jöttök Kép

Márti
márti
 
 


Szia Bea!
Szerintem is mindent jól csinálsz de,pihensz is eleget?
Titimke
titimke
 
 


Bea!

Ügyes vagy. Jól csinálod. Kell még az Ergamot szedned? Az nagyon bekavarhat.

Üdv:

Zita
pzita
 
 


Szia Bea,
a gyógyszerekhez nem értek, de pszichés módon is lehet, hogy ott van az a tej, csak nem akar kijönni Ha, ahogy a másik topikban írták, az Ergam érösszehúzó, akkor ennek is lehet ilyen hatása talán, azaz hogy nem a termelődéssel van a gond, hanem az ürüléssel, a tejleadó reflexszel. A pihenés, a lehetőségekhez képest nyugalom, idegeskedés nullára redukálása (könnyen mondom) ezért is nagyon fontos. Ha tudsz, mindenképpen lazíts is szopi közben (meg amúgy is), ne görcsölj rajta, hogy most vajon mennyit tud enni a gyerkőc. És persze - de ezt már mindenki írta - nézz utána ennek az Ergam cseppnek, illetve hogy muszáj-e ezt folytanod, vagy megoldható-e meás szerrel a dolog.
Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok.

Köszi a atámogatást.Az Ergámot abbahagytam,el is kezdtem megint vérezni rendesen,de mit bánom én,csak legyen tejem.Bár egyenlőre nem túl jók a kilátásaim.40 gramm mellenként,és nem is tudok kifejni semmit utána.Gondolom ha történik valami akkor húsvét végére már kéne érzékelnem.Csak reménykedem.A pihenés az egy kicsit bajos.Ugye itt a nagyobbik lányom,aki 4 éves,és nem túl sok időt engedélyez nekem.(őt sem tudtam szoptatni,de most elhatároztam hogy ez most nem igy lesz).És hát a hétvégén jön a férjem másik három gyereke.Az összesen öt.Éshát ugye nem a kedvességükről híresek.Szóval pihenés nem sok lesz,de igyekszem,még ha meg is sértődik valaki.Nekem ez most fontosabb minthogy a férjem lássa a gyerekeit.
Köszi mindenkinek.
Bea
bea77
 
 


Ide is írok neked. Azon végképp ne aggaszd magad, hogy nem tudsz fejni! Azt ugyanis nem mindenki tud. Egyszerűen van, akinek a melle nem reagál a fejésre, nem indul be a tejleadó reflex csak a babára.
(Pihenési ötlet a nagyobbikkal: játszatok orvosdit - te lehetsz a világ legjobb betege, aki szép nyugodtan fekszik, amíg a doktornéni vizsgáljaKép )
Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Bea!

Igenis pihenned kell! Nem csak a szoptatás miatt. Nem hobbiból voltál a kórházban. Ezzel nem szabad játszani. Tessék a férjet otthontartani, nagymamák, nagypapák, barátnő, bárki, de segítsenek neked pár napig. Az Ergam abbahagyását azért beszéld meg az orvosoddal! És ha végképp nem javul a helyzet szopi ügyben önerőből, akkor a Márti által ajánlott tanácsadók valamelyikét hívd fel!

Üdv:

Zita
pzita
 
 


Sziasztok!

Bea, én írtam neked a másik topickba is, de gondoltam ide is írok.

Lehet, hoyg megköveznek a többiek(hiszen elvégre ez egy szoptatós topick), de szerintem orvos nélkül abbahagyni az Ergámot, ráadásul, úgy, hogy egyből vérezni is kezdtél újra, hát, nem tudom.
A te döntésed, de szerintem az egészséged kontra a szoptatás...Biztos tudod, hogy értem.Kérdezd meg sztem az orvosod erről, esetleg a LLL-kat hívd fel, tuti tudnak vmit mondani.

Sok szerencsét az 5 gyerekhez, igazad van, most nem az a legfontosabb, hogy őket körül ugráld.

Léna

Lilypie Pregnancy tickers
nuska
 
 


Sziasztok!

Tüni!
Igen, persze, hiszen a vákumot és a szopimozgást folytatja...

Bea!
A húsvét, pláne 5 gyerekkel megbolondítva nagy gyakorisággal okoz annyi stresszt, ami a tej apadásához vezethez.
Inkább azt várnám a helyedben, hogy inkább utána javul a helyzet. Amíg a tej nem apadt el teljesen, addig bármikor szaporítható, ha a körülmények javulnak. A tej elapadásához 40!!!! nap kell úgy, hogy sem fejés, sem szopizás nem történik.
Az Ergam csepp abbahagyásáról azért kérdezd meg az orvosodat és valódi szopis tanácsadót is. A nőgyógyászod, ha kihangsúlyozod, hogy szeretnél szoptatni és ez számodra milyen fontos, akkor talán jobban elgondolkozik rajta, hogy mire van valóban szükség és minek mi a veszélye, esetleg alternatívákat talál ki. A szopis tanácsadók birtokában olyan mennyiségű tudományos irodalom van, amiben biztosan találnak számodra hasznos tapasztalatokat, vagy tanácsokat, amiket, mint alternatív megoldásokat megkonzultálhatsz a nőgyógyásszal is, ha nyitott az új ismeretekre.

Üdv
Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


Sziasztok!
Igaz még van három hónapom a szülésig, de gondoltam most teszem fel a kérdésemet, lehet, hogy akkor, ha épp aktuális lesz egy percem sem akad majd babanetezni.
Nagyobbik lánykám 21 hónapos, a szopizást akkor hagyta abba, mikor a Tesó 4 hós volt a pocakban (azaz nem olyan rég), azóta még megy a cicifogdosás, de nekem van egy olyan sanda gyanúm, hogy újra rá fog kapni a szopira, ha megszületik az öccse. Szoktunk erről beszélgetni, hogy akkor majd megint lesz a ciciben tej, és hát látni kellene, ahogy felcsillan rá a szeme Kép!
A kérdésem konkrétan az, hogy ha szopizik a nagy, akkor utána mivel mossam le a mellem, hogy újra a pici rendelkezésére álljon. Szappanos víz? Vagy valami komolyabb "fertőtlenítést" igényel? Vagy még annyit se?
Akinek van tandemszopiban tapasztalata, leírná, hogy, ő hogy csinálta?

Köszi: Bogárka

Bogárka
KépKép
KépKép
bogárka75
 
 


Bogárka! Én sima vízzel öblítettem le (kb a kicsi 4-6 hónapos koráig), aztán később már csak akkor, ha közvetlenül a nagyobb után szopizott volna, még később már csak akkor, ha a nagyobbik közvetlenül előtte kajált. Mikortól a kicsi is (nagyjából) mindenevő lett, akkor már úgyis maguktól csereberélgettek szórakozásból Kép meg addigra úgyis evett homokozóból, fűből mindent Kép

Márti
márti
 
 


Márti!
Köszi szépen a válaszod!
Bogárka

Bogárka
KépKép
KépKép
bogárka75
 
 


Sziasztok!

Lenne egy kérdésem hozzátok, remélem tudtok segíteni. 22 hetes terhes vagyok és kinéztem egy Pesztonka mell-és orrszívó készüléket. Orrszívóként sok ismerősöm használja és ajánlja, de a mellszívó részéről senki sem tudott nyilatkozni. Van köztetek esetleg valaki, aki ezt használja? Szívesen venném a tapasztalataitokat!

Köszi:
Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Lara! Kép

Az ismerősömnek volt ilyen mellszívója, de nem vált be nála, végül aztán ő nagyanyáink módszerével, azaz kézzel fejt.
Én jelenleg Avent Isis kézi mellszívót használok, nagyon-nagyon jó, csak ajánlani tudom Neked.

Üdv

Edit
pedit
 
 


Edit Kép
köszi a választ, elég bizonytalan vagyok. Az Aventot mindenki dícséri, lehet, hogy az lesz a vége.
Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Szia Lara,
nekem Medela Mini Electricem volt, de váltani fogok, úgy néz ki, Aventre. A Medela eleinte beválni látszott, de nagyon hangos volt, illetve be is "görcsölt" tőle a mellem. Aztán ahogy a baba nőtt, és a tejleadó reflexem gyengült, dobhattam sutba a gépet, mert még túltelítődéskor sem tudtam kipréselni vele a tejet. Mondjuk nekem azért volt fontos, mert erősen hajlamos voltam a csomósodásra.

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Szia Kiszi,
szóval az elektromosak nem is olyan jók? Mindenki Aventet használ, lehet benne valami.
Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Sziasztok!

A mini electric mellett most jött be az országba a bibi elektromos mellszívó, ami Franciaországban nagy sikerrel futja pályáját. Az ára a mini electric és az Avent között van. Eddig aki használta, annak bevált. Esetleg egy tippel több.

Sziasztok!

Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


Sziasztok!
Segítségeteket szeretném kérni... 11. napos babámat császárral szültem 3540 grammal, a kórházból 3480-al jöttünk ki, ott persze tápszerezték, mert nem volt elég a tejem, ahogy továbbra sem elég. Ma mértem meg legelőször a babát és ugyanakkora, mint amennyivel kijöttünk. Továbbra sem elég a tejem, pedig majdnem folyton a cicin van, éjjel is mellettem alszik és minden nyöszizésre tömöm szájacskájába a cicit. Napközben is megtehetem ezt, mert segítségem van és mindent az ágyba hoznak ha kérem, tehát a gyakori inger a mellemnek megvan, de 200-250 gramnál akkor sem tudok naponta többet adni neki. Eddig itthon nem kapott pótlást, ma adtam legelőször az anyatejgyűjtőből hozott tejet és nyugisabb is volt a napunk, de félek, hogy majd leszokik a ciciről és... Köszi előre is a segítséget, Éva
nyuziii
 
 


Szia Nyuziii!

Csak azt tudom Neked tanácsolni hogy pihenj(amit meg is teszel),és igyál rengeteget.Minimum 2 litert naponta,de az sem baj ha többet iszol.nem kell feltétlenül csak szoptatós teát innod,igyál vizet vagy gyümölcslevet.Próbáld meg a cumisüveget a minimumra korlátozni.És ne mondogassad magadban hogy nem elég a tejed..ha egy kajára odaadod mind a két cicit akkor jól kell hogy lakjon,mert nem hiszem hogy többet enne egyszerre 50-60 grammnál.Annyi meg tuti hogy van kettőben.És mire megint megéhezik megint lesz annyi.De én ugy hallottam hogy a császárosoknál egy kicsit késöbb alakul ki a tejelválasztás,persze ez lehet hogy nem igaz.
nekem ezek a módszerek jöttek be.De hozzáteszem hogy én is itt kaptam az infókat és felhívtam egy szoptatási tanácsadót. www.iboly.hu címen.Nem jött házhoz,telefonon adott tanácsot és nekem sikerült,mert visszajött a tejem.Hívd fel nyugodtan,biztos minden rendben lesz.Drukkolok Nektek!
Bea
bea77
 
 


Nyuziii!
Pótlás nélküli napon mennyi pisi-kaki van?
A mérlegekkel az a gond, hogy ahány, annyifélét mér, tehát az, hogy nem hízott, mióta hazajöttetek, korántsem biztos. (Mindkét lánypmnál mértem az egyes szopikat az első pár otthoni napban - és időnként azt mértem, hogy 10-20 g-ot FOGYTAK evés közben Kép - ennyit a mérlegekről.)
Ez a 200-250g honnan jön? Méred az egyes szopikat, vagy saccolsz?
Bimbóvédőt használtok?
Őőőő ez eddig millió kérdés és kevés jó tanács...
Nagyon jól csinálod, amit csinálsz! A fő a nyugi, a pihenés és a sok cicizés - és ez mind megvan. Pótlásra meg a cumisüvegnél jobb a szoptanít, a pohár, a kiskanál, a fecskendő - ezek kevésbé zavarnak be a szopiba.
Arra figyelj, hogy jól legyen mellen, amikor szopik: az ajka kifelé forduljon, a nyelve alúlrol körülölelje a mellbimbót, és túlérjen az alsó ínyén, és kapjon be a bimbóudvarból kb. 2,5 cm-nyi részt.
(Itt: http://www.lll.hu/node/3 találsz szakszerűbb leírást.)
Ha tisztességesen bekapta a mellet, az nem csúszkál a szájában, a vákuum miatt egyszerűen elvenni se lehet tőle. (Rékám volt, akit a tejbelövellés után újra meg kellett tanítani bekapni a cicit, mert nem boldogult az elsamanthafoxosodottKép cickókkal.)
Ügyesek lesztek, meglátod! KépKépKépKép

Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Nyuziii/Éva,
mi újság veletek? írtam én is egy szép hosszút, de éppen akkor vacakolt a Babanet, és nem tudtam elküldeni. eGyébként a lényeg valami olyasmi volt, mint amit Borcsa írt. Tehát először is: hogy a kölök technikája jó-e, hatékonyan tud-e szopizni, és ha nem, rávezetni a dologra. Ez nagyon fontos, mert különben minden sokkal nehezebb. Aztán amit tökéletesen jól csináltok, az igény szerinti mellre pakolás. És eztán jöhet neked a pihenés-ivás-evés, meg a szaporító praktikák, amiből rengeteg van. Pl. a 3-4-5 cicizés, azaz nem egyszerűen két mellből szoptatni (bár az is elég hatékony szaporító), hanem ha mindkettővel végzett, visszatenni újra az elsőre, amiben azóta újra termelődött. Ha azzal is végzett, át megint a másikra, és ezt így tovább, amíg csak mindketten bírjátok. Ha maga kéri a kaját, az nagyon jó, mert tudja, mi a dolga Kép
Az én lányom egy picit többet fogyott a kórházban (nem hat dekát, hanem hetet - ha belegondolsz, ez nem valami drámai súlyesés, hiszen a születési súly 5%-a még bőven belefér), és két hetes volt, mire - mármint az itthoni mérleg szerint, ami ugye másfajta volt, mint a kórházi - visszaszedte azt a hét dekát nagy nehezen. Ezek a kölkök egyébként, ha belehúznak, napi 2-4 dekát is tudnak hízni (meg még mennyivel többet is, ha éppen úgy hozza kedvük), azaz ha van egy-két jó napotok, akkor már bahozta magát. Visszatérve még a lányomra: ő mindennek a tetejébe aluszékony is volt, úgy kellett ébresztgetni, a kórházban is nagy ívben tojt rá, hogy miket akarnak a szájába tuszkolni (volt, hogy kihányta a tápot, és fel sem ébredt rá), azaz nemigen lehetett pótolni sem. Ehhez képest huszonkét hónapig szopott, (tápszert, sőt lefejt tejet sem evett meg sosem) akkor hagyta abba, amikor jött a kistesó. Tehát semmi nincs veszve Kép
Ügyesek legyetek,
üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Nagyon köszönöm Mindenkinek a tanácsokat! Eddig nem tudtam írni, mert mikor elolvastam nem volt időm, majd a gépünk adta meg magát, mostanra sikerült helyre pofozni.
A babám elég jól hízik, a nem sok tej ellenére, 4 hét alatt (amióta hazajöttünk) 3480-ról 4300-ra, pedig sosem kapja meg az "előírt" mennyiséget, most is csak 450-500-at eszik. De én továbbra is rettegek, hogy meddig lesz elég a tejem, habár lehet felesleges, mert annyi lesz, amennyi az ígénye eddig legalábbis így volt.
Köszi ismét a válaszokat Kép
Üdv, Éva
nyuziii
 
 


Szia Éva,
ezek nagyon jó hírek Kép Az "előírt mennyiség kb. olyan, mint a vendéglői adag: van, akinek sok, van, akinek pont elég, és bizony akad, akinek kevés. Cicó lányom mindig megelégedett minimális adagokkal (és minimális hízással), noha volt, lett volna valamivel több is (na azért bele nem fulladtunk a tejbe, de szépen látszott, hogy ehetne többet is, ha akarna).
Aggódni tényleg felesleges, sőt hadd súgjak meg valamit: a mérleg is többet árthat, mint használ. Nálunk én anno komplett mérlegfüggő voltam hónapokig, stresszeltem a családot a "miért nem akar ez a gyerek többet szopizni?!!! miért nem hízik jobban???!!!"-hisztériámmal, amíg végül Apa felhorgadt, és elkobozta a mérleget, mondván, hogy ilyet többet nem csinálunk. Szívem mélyén mélyen egyetértettem vele Kép Most erős az elhatározás mindenki részéről, hogy ennél a babónál, aki most hamarosan érkezik, már nem is bérelünk mérleget - remélem, ez így is marad Kép
Ha elégedett, szemmel láthatóan elég neki a kaja, és persze ha egészséges és fejlődik, akkor a szopizott grammok nem sokat mondanak. Amúgy ezek az "elvárt" mennyiségek a testsúly alapján kiszámolt átlagos folyadékszükségletet jelentik, ami megint csak egyedi. (Pl. gondolj bele, átlagosan egy várandós kismamának napi 2-2.5 l folyadékot szoktak javasolni. Most én éppen 60 kg vagyok a terhességem utolsó hónapjában, ami azért kicsit átlag alatt lehet, viszont vedelek, mint a gödény, egész nap szomjas vagyok, és már nem is számolom, hogy mennyit iszom, de rengeteget. Tudomásom szerint a terhességemmel semmi gond, nekem egyszerűen ennyi a szükséges - de mindig is sok folyadékkal működő fajta voltam.) Ami biztos: csak az jöhet ki, ami bement. Visszatérve a kicsidre, ha pisil-kakil rendesen, akkor nagy baj nem lehet, hiszen miből termelné meg azt, ha nem a szopizott kajából??? Na ugye Kép

Csak így tovább,
üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok !
Remélem, jár azért még majd erre valaki...
Miröl ismerszik meg az, hogy a "nem akarok szopizni" az sztrájk vagy elválasztódás?
8.5 hónapos a lány, napi 2 csak szopi és 3 szilárd + szopi volt az adag mostanában. Már kevesebb a tej és az utóbbi hetekben már nem is olyan nagy a szopizós lelkesedése napközben. Nézelödik, sziv egyet-kettöt, nézelödik, igy persze a tejleadó reflex jóval késöbb is jön. De ha végre beindul, akkor kiszivja rendesen. Ez is zavart, de nem annyira, mint ami most van. 2 napja azt csinálja, hogy bekapja a cicit, sziv párat, kiköpi, bekapja, sziv, kiköpi.. aztán sirni kezd, megfesziti magát és eltol magától.
Vagy mert nem jön a tej vagy mert eröltetem pedig nem akarja...
1-1 szopi igy ki is maradt, a többinél valahogy sikerült a tejleadó reflexet kicsiholni, és akkor szopizott rendesen.
Ötletek?
schmo
 
 


Sziasztok!
nem tudom, tudtok-e segíteni, nehezen boldogulunk a szopizással.Kép Pont ma egy hónapos a fiam Kép, tejem van, sokat szopizik, szépen gyarapodik, de nekem folyamatosan fáj a mellbimbóm. Múlt héten voltunk tanácsadónál, kiderült, hogy nem jól tettem mellre a babát, és csak a bimbóudvar kis részét kapta be. Most próbálok minél nagyobb részt begyömöszölni a szájába, de szopi közben fokozatosan lecsúszik a mellemről, vagy direkt lehúzza magát. Ha nem hagyom, kész nyüglődés lesz a szopi, abbahagyja, aztán 10 perc múlva újra kéri, és jól felidegeli magát. Ha hagyom, akkor meg rágja. De így is, úgy is az a vége, hogy fáj a mellem, és a gyógyulás semmi jelét nem mutatja, a kenőcsök ellenére sem. A jobb mellbimbóm egyszerűen kettérepedt, és kész.
Ráadásul - biztos én vagyok a hülye - de egyedül nem is tudom felvenni szopihoz. Beülök a székbe, elrnedezem a szopis párnát, és mire felakrobatikázom az ágyról a kezembe a gyerkőcöt, széttúr mindent. A vége az, hogy össze-vissza görnyedek, pedig így is hátfájós vagyok.Kép Gondoltam, kellene vennünk egy fotelt, hátha abban kényelmesebben lehet szoptatni.
Már előre rettegek, mikor ébred, és kér megint cicit.Kép
Már arra is gondoltam, hogy átteszem tápszerre, csak a cicimet hagyja már békén. A férjemet sem tudom, meddig bírja még ezt az állandósult hisztimet.KépKép

KépKép
connie
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?