Új privát üzeneted érkezett!

WangaKép
Van egy újfajta Puregon injekció. Ezt egy "toll" segítségével kellett beadni a hasfalba. Ez a toll hasonló lehet ahhoz amit a cukorbetegek használnak inzulin beadására. Nagyon pici tű van hozzá, és nem fáj!Kép Nem úgy mint a vérvétel azt én nagyon nem szeretemKép
A tüszőrepesztő szurit az ügyeleten adattam be.
Debrecenbe járok a klinikára. Eddig csak spontán próbálkoztunk, de már az idén 30 éves leszek és úgy gondoltam ideje tovább lépni.
Jó, hogy neked összejött már egy fiú. Számomra ez olyan furcsa, hogy nem jön össze a második.
Kivizsgáltak már benneteket?

Pircsi &
Kép
Kép
petri
 
 


A kisfiam már 9 éves, és ő is elég nehezen jött össze. Ott is egy év volt.
Mind a kettőnket kivizsgáltak már. Szerencsére a férjem full O.K.(ő elég nehezen viselte volna, ha vele van a baj).
Nekem a hormonszint vizsgálataim is teljesen jók, volt átjárhatóságim, és minden rendben van.
Volt 4 hónap closti és most belevágunk az inszembe.
Most utoljára azt mondta, ritka szép tüszőim vannak. Aztán mégsem jött össze Kép
Remélem az inszem végre meghozza a babát Kép

wanga
 
 


Hát reménykedjünkKép
Bár az én dokim azt mondta 20-25%az esély.Kép ami nem sok. Nállunk is a párom rendben van, inszemkor nagyon megdicsérték az "anyagot". A vizsgálataim szerint nálam is mindent OK.
Sok sikert az inszemhez!!!

Pircsi &
Kép
Kép
petri
 
 

 
 

Köszi Kép
Ha meglesz a teszted eredménye, írd meg. Addig is drukkolok neked Kép

wanga
 
 


Tanczy Kép Neked is megy a drukk (bár te már biztos apát szekálod Kép)

BerniKép Szerintem te is Kép
Remélem ezek a szép tavaszi éjszakák sikert hoznak Nektek
Pusz
Wanga

wanga
 
 


Szia Berni!

én a Megint megjött-be szoktam írni.

Szeretném kérdezni, hogy Te a Mastodynon cseppeket miért szedted? Magas volt a prolactinod?

Tényleg csak receptre lehet kapni?

Köszi! :-)))
P.
plussz
 
 


Plussz!

üdvözölek !Én a mastit azért kaptam mert renszertelen volt a mensi.Na leirom a történetet:
1999 Őszén abba hagytam a fogigátlót,mert már terveztük az esküvőt.Eltelt hat hónap és semmi renszertelen volt a mensim ,és az UH PCO állapitot meg,ezért kaptam sevenaletta nyugtatót meg B6 vitemint és Folsavat.Na ez nem használt.Ekkor írták fel a mastit.Tehát már Május van (persze szept.től 3 hónap mig a fogi után tudod szünet)Májusban írták fel a mstit Juniusban volt az esküvönk és 3 hónapig redszeresnek mondható volt a ciklusom 26-30 napig nem pedig38-48 sőt volt52 is.Augustusban nem szedtem be mert letargiába estem ,hogy nincs gyerek a párommal is össze vsztem augusztus vége felé.Aztán aug.31-én elmentünk egy hosszú hétvégére .Ott kibékültünk és együtt voltunk.Szept-ben megint össze balhéztunk és én beakartam adni a váló keresetet de másnap kiderűlt,hogy babát várunk .Így rendbe jött köztünk minden.
Most meg amikor abba hagytam a gyógyszert röktön elkezdtem szedni a mastit,de nem használt.Azt mondta a nőgyógyászom hogy mivel szültem meg korban is idősődtem más a szervezetem és máskép reagál .Ugyhogy PreMenset írt fel mert az erőssebb .de nem bírtam szedni mert nagyon felerősítette aPCO-os tüneteimet és az idegredszerem nem bírta.Így jutottam el odáig hogy végre hormonlabort kértek.De persze min egy évig sőt kettőig kell probálkozni még szóba állnak veled hormon ügyben.Most Bromocriptint kaptam a prolaktin csökkentésére,de ez is három hónap múlva fejti ki igazán a hatását.
Igen csak receptre kaható homeopátiás készitmény.

Hát ennyi .Konkrétan nem a prolaktinre kaptam.

Petri!

Üdvözöllek körünkben!!!!!
Meg látod ez egy csuda aranyos kis topik.Itt tökjó fej csajok vannak.Én nagyon bírom őket.
Sajnos ez a kép az autóról már csak emlék.
El kellet adni mert a férjem lecsúszott az üzemben a lépcsőn és a farcsontját nyagyon megütötte.És Nem tudott kényelmesen ülni,fájt neki.Az egyterű családi autók ülése egyenes és nem csuszik hátra az ember feneke és könnyű kiszálni belőle.Nem négykézláb mászok ki az autóból.Mivel 174cm magas vagyok és a lábaim hosszúak ezért én is beláttam jobb egy egyterű autó.Kényelmesen be lehet állítani az ülést és ki is látok az autóból.Persze anyuék Tháliáját is szoktam vezetni tök fura magas autóból alacsonyba szállni.


Sziasztok csajok!

Nekem még mindig fáj a derekam meg a hasam ,hát rmálem megreped már aza tüsző mert,elegem van a tegnap éjszakais számomra katasztrófa volt.Azt hittem sosoe lesz vége.
Még egy ilyen hónap és végem lesz.

Elég letargikus hangulatunk volt amugyis,mert meghalt a Pápa.De mivel a Pápánk abortusz ellenes volt remélem most segít rajtunk akik szeretnének családot.Ő nagyon szerette a gyerekeket.
Mi nem járunk templomba,de Én mindent végig csináltam tehát Bérmálkoztam is .Nekünk a templomi esküvőnk volt előbb és utána a polgári.Tehát a párom ott várt az oltár előtt a násznéppel és az apukám kisért be,előttem egy kislány rózsaszírmot szórt,és mögöttem az unokatesóm ikrei Barbi és Olivér vitték az uszályomat.A kislányt is megkereszteltük .Sőt katulikus Óviba jár.Nem szigorú ovi és az én rosszcsont lányomnak pont erre a türelem re és szeretetre van szüksége.Mert lehet ,hogy egy másik oviban már ugy tönkre tették volna a gyereket ,hogy hordhatnám pszihológushoz.Figyú! Ott rosszat nem tanul.Én a továbbiakban nem fogom erőltetni neki a katulikus neveltetést .Ő majd eldönti,hogy kiben vagy miben hisz.Például itthon nem akar imádkozni se evés előtt se elalváskor.Én nem erőltetem neki.Hát nem így van.
Én megfogattam az esküt amit tettem a templomban ,hogy elfogadom a gyermekeket és keresztény hit szerint nevelem.
Azért az ilyen esküket én komolyan veszem .Meg egyébként szereintem nem attól jó hívő valaki (független a vallástól) aki mindig a templomot meg az ima könyvet búlja,hanem aki a szerint éli mindennapjait.
Szerintem ,mert hiába jár templomba ha nem ugy viselkedik pl.ki pletykálja a másikat(öregasszonyok),rossz hírét kelti a másiknak Stb...És azt hiszi ha templomba jár akkor ő jó keresztény.
Na mindegy erről lehetne vitatkozni.
Lehet,hogy a JóIsten azért nem ad nekem babát ,mert nem vagyok elég türelmes a leányhoz.Már ezen is elgondolkodtam,vagy igy tesz próbára.De valamiben hinni kell az embernek hogy a testi lelki egyensúlya meglegyen.
Hát nem így van?

Bocs azoktól akik más vallás vagy hit szerin gondolkodnak és hogy ilyenekkel praktálok másokat.De lehet,hogy ez ad erőt minden mensi után.

Ja meghát a Római KatulikusKeresztény embernek az legyen a mottója amit szegény Pápánk is hírdetett:A keresztény megtud bocsátani és bocsánatot is tud kérni.

Én egy elég lobbanékony ember vagyok ,de hamar megtudok bocsátani.Gondolok rád Wanga!Mert te is nagy áldozatokat hozol a fiad ért.Tudod mire gondolok...
berni611
 
 


Sziasztok!

Bár én nem katolikus vagyok nagyon sajnálom a Pápát, de leginkább azt sajnálom, hogy a média napok óta azt leste, hogy na mikor alszik el örökre. Tudom, hogy ez a felfokozott érdeklődés a hivatásával együtt járt, de mégis olyan borzasztó, hogy még a haláltusája sem lehetett magánügy.

Berni,
nem irigyellek, hogy ennyire fáj mindened, de most már csak meglesz az a tüszőrepi, aztán két hét múlva meg bejelented, hogy vettél egy kétcsíkos tesztet.

Plussz,
Én kifejzetten emelkedett prolaktin szint miatt szedtem a Mastodynon cseppeket. Egy 100 milis üveget pont három hónap alatt fogyasztottam el. Nekem ugyan annak idején felírta az orvos, de a gyógyszertárban azt mondták, hogy recept nélkül is meg lehet venni, és ráadásul úgy is ugyanannyiba kerül, mintha felírják receptre.
Amikor szedtem úgy éreztem, hogy használ, mert akkor egyáltlán nem volt érezhető az a kellemetlen mellfeszülés, ami most újra előjött.

Wanga,
Remélem sikerül fájdalom mentesen beadatni a szurikat, és meg is hozzák az eredményt.

Ági,
Ha javítasz ma a táblán, átírnál engem 2. cn-re.
Kedden megyek dokihoz. Még jó, hogy maradt itthon egy doboz clostim, mert azt mondta, hogy holnap vegyek is be egy szemet, aztán kedden a hormoneredmény tükrében legfeljebb emeljük az adagot 2*1-re.

Nagyon bizakodom ebben a hónapban, de már előre rettegek a görcsösségtől. Szerencsére a férjem nem ilyen mint én, ő nem görcsöl a dolgon, bár nagyon szeretne már gyereket.

Szép vasárnapot mindenkinek!

Tündi
neptun
 
 


Sziasztok!

Én is sajnálom a pápát. Szerintem mint ember is különleges volt.

Wanga!
Valóban elkaptam tegnap apát Kép
Azt nem tudom volt e tüszőrepim, mert tegnap kicsit szurkált a hasam, de nem volt vészes.
Most meg már nem is érzem annyira.

Plussz, Petri!
Üdv itt!

Kép
Kép
tanczy
 
 


Tündi !


Én nem akarok vitatkozni veled de én decemberben voltam a patikában és azt mondták ,hogy már csak receptre adhatnak mastit.Anyú is próbált Pécsen venni de ott is elutasították így fel írta a pécsi dokim.Egy havi adag hiányzik az üvegből.

Sőt a nyáron úgy kuncsorogtam ki a patikus nőtől.Már akkor is mondta hogy vény köteles .Most meg kijelentette hogy már biztos hogy vény köteles.
Nekem naponta 2×15 cseppet kaptam atzán emeltük az adagot.Remélem nektek beválik.
berni611
 
 


Petri!

Nekem ebből a szögből tetszik a lagjobban!
A profilba tettem!
berni611
 
 


Berni!

Akkor biztosan igazad van. Én kb. fél éve vettem egy üveggel, nekem akkor még azt mondta a gyógyszerésznő, hogy nem kell recept. Ezek szerint azóta receptkötelessé vált.
neptun
 
 


Szisztok!
A closty befolyásolhatja a méhnyálkahártya vastagságát? Eddig jó volt, az első clostys hónap után a pete 13mm-es a mnyálkahártya vastagsága pedig csak 5,3 lett.
Jövhéten megyek HSG-re, UH-san fogják csinálni. Kell adni s dokinak manit? A kontrasztanyagot én vettem meg, nem volt olcsó.
goofy
 
 


Sziasztok lányok megjöttem.
Jó volt. Elmentük kirándulgatni a párommal. Hál istennek nem volt nagyon kötött a találkozó programja.

Goofy
A closty igen befolyásolja a méhnyálkahártya vastagságát, én itt már nagyon sokszor írtam, hogy napi minimum 1,5 liter víz és 1-2 joghurt segít ezen a dolgon.
Nem tudom hol csináltatod a HSG-t, mert nekem nem kellett megvennem a kontrasztanyagot, sőt még nem is hallottam ilyenről.
Én adtam a dokinak pénzt az előbbiek ismeretében.

TündiKép WangaKép
Sajnálom, hogy lecsúsztatok a tábli aljára, de majd én húzlak titeket.Kép

Mindjárt dobok egy mai táblitKép

Csak úgy nagyjából olvastam vissza, ha van valami akkor írjatok. Kép

Kép

Kép
pkagi
 
 


Sziasztok!

Azért meg kell próbálni hátha adnak recep nélkülEgy kérdés nem kerül semmibe ,legfejebb taroztál az örgögnek egy uttal.

Csá Ági !

Örülök hogy jól sikerült a kiruccanás.Semmi extra kinlodtam a párommal de még mindig fájdogál a hasam és nem éreztem azt amit múlt hónapban tüszőrepikor.Kisebb mensi görcsök Ezek nagyon nagyon enyhék inkább kellemetlen mint fájdalmas.Ha leülök már péntek óta fáj a méhem.Ugy hogy nem tudom volt-e tüszőrepi a hőm nem árulkodik,tehát abban bizok hogy orgazmus alatt vagy éjjel megtörtént.Ma már nem birok együtt lenni a párommal.Meg adtam az esélyt vagy meg fogan vagy nem.Már fáj az alfelem.Utrot. reggel keztem el dugdosni.Na ezzel is tele lesz a pupom az ötödik nap körül minden reggel és este azt a pici bógyót felrakni.Komolyan mondom szinte kergetőzők vele.De muszály mert ha nem vagyok terhes legalább időben megvastagszik a mhártya és vérzés lesz.Ha meg volt tüszőrepi muszály hogy elég vastag legyen a beágyazódáshoz.Jaj nekem.......
berni611
 
 


Sziasztok Lányok!
Na, előkerültem. Minden új érdeklődőnek üdv.
ÁgiKép Én már nem bánkódom, hogy nem sikerült, mert hiszem, hogy az inszemmel sikerül Kép
Ha nem az első, akkor a második Kép
Muszály hinnem ebben, különben nem bírok talpra kecmeregni, lenn maradok a földön.
Annyira izgulok. Ma vagyok a 2.napon, holnap kezdődik a szuri Kép
Vasárnap UH, aztán inszem, aztán pozitív Kép teszt.
Így jön majd sorrendben. És neked is. Rákerestem a google-n az inszeminációra, és ott olvastam, hogy a második inszem sikeresebb, mint az alső. Neked majd ez jön be Kép Én meg majd a kivétel leszek, mely erősíti a szabályt, mert nekem az első fog sikerülni Kép

BerniKép Én sem vagyok templomba járó, de katolikus vagyok. A fiamat is megkereszteltettem, hogy ha esetleg nagyobb korában úgy döntene, hogy érdeklődik ezirányba, esetleg temlpomba szeretne járni, ne azon múljon, hogy nincs megkeresztelve. Engem is megrendített a pápa halála. Bár felháborítónak tartom, hogyha a média megtehette volna, élő adásban közvetítette volna a halálát. Igazából az volt nagyon megható, ahogy az emberek (az egész világon) aggódtak érte, virrasztottak és imádkoztak.

GoofyKép Az én dokim is azt mondta, hogy a closti érleli a tüszőket, de a nyálkahártya vékonyodik tőle.
A dokinak meg mindíg kell adni manit Kép SzeretikKép

Tanczy! Én tudtam, hogy szegény apa nem pihenhet. Úgysem hagyod Kép Egy ilyen kimerítő túra után még ez is Kép. De azért gondolom, nem tiltakozott sírva-ríva Kép
Lassan már lehet nekem drukkolni Kép

wanga
 
 


A tábliKép

Lányok most nem tudom, hogy jól írtam e be mindenkinél mindent, mert egy kicsit elmerengtemKép Cilusnapokat nézzétek.
Ha valami nem stimm szóljatokKép

Kép

Kép

Kép
pkagi
 
 


WangaKép
Meglátod repül az idő. Kép
Én 6.-án megyek repiszurira és pénteken szerintem inszemre. Mondtam már hogy mennyire várom. Kép
Igen én is tudom, hogy most nagyobb esélye van, mint múltkor. Sőt minden egyes inszemnél is már egyre-egyre több.
Remélem sikerül, ha nem majd ismét kanalaztok egy kicsit engem.Kép

Kép

Kép
pkagi
 
 


WangaKép
Majd el felejtettem megemlíteni, hogy a "ma megint megjött"-be úgy néz ki ismét zebrásunk van. Neki az első inszem sikerültKép

Lányok ideje lenne már a mi topikunknak is zebrásodni. Kép

Kép

Kép
pkagi
 
 


ÁgiKép Én is rendszeresen olvasom azt a topikot is, csak sosem mertem még odapofátlankodni. A Fruzsiról van szó, ugye? Három éve próbálkoznak és az első inszem sikerrel járt KépKép
Ez erősíti bennem a reményt. Hátha én is ilyen szerencsés leszek, és a gólya nem várat már magára tovább, és megérkezik a kislányunk Kép

wanga
 
 


Aha róla van szó. Igaz ő még csak most kapcsolódott be a topikba, de nagyon jó ilyenekről olvasni, mármint hogy az inszem sikerült. Kép
Én már 2003-ban írogadtam a megint megjöttbe, azután áprilistól elmaradtam a babanettől egész decemberig, amikor is ismét csatlakoztam. Azóta már szinte nincs is olyan, aki akkoriban írogatott.
Nekem sokat segítetttek itt. Így találtam rá Arnoldra is. Kép

Kép

Kép
pkagi
 
 


"Arnold doki" melyik klinikán van?

wanga
 
 


"Schömpf Mérei Ágoston" kórház.
Te hova jársz?

Kép

Kép
pkagi
 
 


Ági
Én is a Schömpfibe járok a Kósához. Hallottál valamit róla?
Vendég
 


Ott születm a fiamat, az Ádám János főorvosnál. Már biztosan nyugdíjba ment, mert már akkor is elég idős volt.
Én nem éreztem magam jól abban a kórházban. De én csak akkor kezdtem odajárni, mikor terhes lettem ,mert az addigi dokim nem vállalt el, mert fennállt a gyanúja a toxémiának. Nem vizsgálta ki, hanem elküldött a S.-be. Nem voltam toxémiás.

Én a Tétényi útra járok a Szent Imrébe.
Egy tüneményes orvoshoz járok: Prof.Rákóczi Istvánhoz.
Nem tudom egyenlőre még, hogy az inszemet hol fogja csinálni. Vagy a Szabolcs u.-ban, vagy a Kaáliban. Pedig nekem jobb lenne a Söfi, mert mellette lakom.

wanga
 
 


AlinaKép
Én azt hallottam, róla, hogy rendi csak nagyon pénzéhes.
Mondjuk furi volt, mert ugye neki nics a rendelője mellett ágyak, ahova az inszemes lányok lefekszenek utána és mindig Arnold doki rendelőjében vannak. Amikor HSG-n voltam, akkor is sírt egy csaj inszem után és most is amikor inszemen voltam is sírt egy csaj az ágyon.
Állítólag (a mostanit tudom) fájt neki.
Mi ketten voltunk akkor Arnoldnál inszemen és el sem tudtuk képzelni mi fájt ebben.

Kép

Kép
pkagi
 
 


WangaKép
Nekem sem volt szimpi a kórház, de a dokit szeretem.
Mikor még nem tudtam, hogy bibi van nálam, kiválasztottam egy nőgyógyászt, abban a kórházban, amiben szülni szeretnék. Végignéztem neten az összeset és megtaláltam. Erre nem jött a babó az a nődoki, meg nem tudott velem mit kezdeni, így már nem kórházat, hanem dokit kerestem.

Kép

Kép
pkagi
 
 


Ezt most nekem írtad?

wanga
 
 


Jaj, mostmár ok. Nem frissítettem és Alina hozzászólása kimaradt. Bocsi Kép

wanga
 
 


Wanga a dokis írást Alinának írtam, mert kérdezett, ha erre gondolsz.

Kép

Kép
pkagi
 
 


Köszi a választ.Kép
Én egyenlőre meg vagyok vele elégedve, és pénzt is csak annyit kért, amennyit általában szoktak. Mármint a vizsgálatokért. Inszemes nem vagyok, úgyhogy nincs ezzel kapcs. tapasztalatom.
Vendég
 


AlinaKép
Nem is lebeszélni akartalak róla.
(Mondjuk Arni doki nem kér pénzt, ha akarsz adsz, ha nem nem. Én mindig változó mennyit adok neki.)
Egyébként az biztos, hogy Kósa fiatalabb és talán egy kicsit rugalmasabb is. A jó öreg Arni doki egy kicsit konzervatív és nagyon ad a szabályokra, de nekem a tapasztaltsága és a nyugodtsága szimpi.
Egyébként ha belegondolsz pl. nem mindenki szerette az iskolában ugyanazt a tanárt.
Addig amíg meg vagy elégedve az orvosoddal és megbízol benne addig jó. Kép

Kép

Kép
pkagi
 
 


Pkagi,
kis javítás következik, csak azért, h. ha vki többet szeretne megtudni a Söfiről, akkor helyesen legyen leírva a kórház neve, mert a böngésző a fenti írásmód szerint esetleg nem találná meg vagy ilyesmi, szal:

Schöpf-Mérei Ágost Kórház
és Anyavédelmi Központ

Falina
falina
 
 


Kösz Falina!
Én is éreztem amikor leírtam, hogy valami nem stimmel.

Ági
Tudom hogy nem lebeszélni akartál, csak azért írtam le a saját tapasztalatomat, hogyha valaki olvassa, akkor mindkét oldalt tudja.
Vendég
 


Berni, Neptun,

köszi a válaszokat!
Én Cefanorm-ot szedtem 2-3 hónapig tavaly év végén, (olyan mind a Premens), és akkor kicsit csökkent a prolactinom, bár nekem csak egy kicsit emelkedett, és emellett a mensim is rendszeres.

Tánczy,
én ugyan most Bp.en lakom, de első 20 évemet Nagykanizsán éltem le.
Kihez jársz?
Merre szoktatok túrázni?

Üdv,
P.
plussz
 
 


Sziasztok!

Egész éjjel úgy fájt a hasam, hogy nem bírtam aludni. Lehet, hogy akkor volt tüszőrepim?

Plussz!

Gőgös dokihoz járok, nem tudom ismered-e.
Túrázni főleg a férjem szokott járni, mindenfelé, én néha elkísérem.

Wanga!
Hát persze, hogy sikerülni fog az első inszem. Tavasz van, jönnek a gólyák Kép

Képzeljétek, megnéztem a Jónás naptárt, és az szerint is azok a napok voltak esélyesek, amit a doki mondott, + a hétvége amikor éreztem a tűszőrepit (ha ez az volt.)

Kép
Kép
tanczy
 
 


Sziasztok lányok!

Sétáltunk tegnap a Balaton parton és elképedtem, hogy itt mennyi baba született a télen. Rengeteg babakocsis párt láttunk pár hónapos picikkel.
Helyesek voltak. Fura, de nem volt bennem még jóindulatú féltékenység sem.

Nagyon szép most a vízpart, gyönyörű tiszta a víz. Nekem eddig még soha nem tűnt fel, a férjem mutatta tegnap, hogy a vadkacsák mindig a párjukkal úszkálnak. A fiú mindig ott van a lány mellett, olyan kis édesek.

Falina!
Hogy vagy? Feküdnöd kell egész végig? Remélem azért az a kard már nincs ott a fejed felett, és szépen fejlődik a babócád.

Ági!
Remélem ez lesz a Te NAGY HETED. Azt hittem, hogy esetleg találkozunk a dokinál, de már látom, hogy én egy nappal korábban megyek.

Goofy!
A hormonjaid rendben vannak? Múlt hónap végén nekem is nagyon vékonyka volt a nyálkahártyám a closti mellett, amire a doki azt mondta, hogy ez a gyógyszer miatt is van, de valószínűleg hormonális problémára is utal.

Julcsi!
Holnap vérvétel?

Tündi
neptun
 
 


Jó Reggelt!

Milyen forgalmas volt hétvégén a topic! Alig győztem visszaolvasni.
Örömmel látom, hogy új hozzászólók is vannak!
A hétvégém eseménytelenül telt, már ami a babát illeti. Tesztet még mindig nem vettem, de holnap úgyis megyek vérvételre, és akkor már tudni fogom.
Tüneteim továbbra sincsenek. Estére kicsit fájdogál a hasim, meg a progitól érzékenyebb melleim miatt hason fekve nem tudok aludni.


A pápa halála engem is mélyen érintett, de azt hiszem ennyi szenvedés után már megtalálta az örök nyugalmat. A média megint elég gusztustalanul viselkedett, de azt hiszem azért mégis köszönet jár a közvetítésért (én főleg a CNN-t néztem), mert így legalább azok is akik a világ más tájain nem tudtak a Vatikánba menni imátkozni, így a TV-n keresztül legalább közelebb lehettek hozzá.
julcsi29
 
 


Jó reggelt!
JulcsiKép Megy a megadrukkKépKépKép

TündiKép
Pont tegnap néztem rá a táblára, ahol láttam, hogy siófoki vagy, és rettenetesen irigykedtem. Inkább az őszi-téli-tavaszi időszakra gondolok. Nyáron nem irigyellek a sok turista miatt. De télen és ilyentájt gyönyörű a Balaton.
Húsvét hétvégén (mikor Zalaszentgrótról jöttünk hazafelé) mi is megálltunk Fonyódnál egy kicsit nézelődni. Csodásan szép volt Kép

TanczyKép, BerniKép
Az elmúlt hónapban én is rettenetesen megéreztem a repit. Szinte sírtam a munkahelyekem, annyira fájt. Az Ági által javasolt sok folyadék használt, de este - az előírt akciózáskor - majd meghaltam, annyira fájt. Másnapra elmúlt.
Remélem, ebben a hónapban nem így lesz.
Pusz
W.

wanga
 
 


Köszi Wanga!

Nem is tudom, hogy ki írta, hogy nehezen telik a ciklus első fele. Nekem a második telik szörnyű lassan. A munkahelyen meg állandóan stresszelnek. Arra gondoltam, hogy lehet, hogy jobb lenne 1-2 hétre kiiratnom magam. Szerintetek az orvos ilyenkor kiírhat? Max. idegkimerültségre hivatkozom. Ha meg nincs babó, akkor meg a következő próbálkozás után kellene tennem ugyanezt?
julcsi29
 
 


Simán kiír a doki, ha rendes. Nekem is mondta hogy lehet, de én nem akartam (az anyósoméknál lakunk, amíg elkészül a lakásunk - 2005. dec-ig).

Holnap megyek a Construmára.
Valaki érdeklődő, aki eljönne velem? (ÁgiKép)

wanga
 
 


JulcsiKép
Mennek a babatapasztó energiák. Kép+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Feltétlenül jelentkezz mi volt. Kép

TündiKép
Remélem, hogy ez lesz az ÉN hetem, ici-picit izgulok.Kép Jó lett volna talizni.

WangaKép
Fú nagyon jó lenne kimenni veled, imádom a kiállításokat, de sajna dolgozom.
Tündi te nem azt mondtad, hogy kint lesztek?

Kép

Kép
pkagi
 
 


Tényleg, azt mondtad. Én pedig megígértem, hogy meglátogatlakKép
Úgyhogy valami közelebbit, hogy hol talállakKép

wanga
 
 


Ja, ez Tündének szóltKép

wanga
 
 


Sziasztok!

Julcsi!
Izgulok érted! Remélem, hogy megnyugtatással tölt majd el az eredmény. Ugye holnap meg is tudod mi a helyzet?

Wanga!

Most már jobban vagyok, a fájdalom teljesen elmúlt. De azért apát ma sem hagyom békén Kép Csak úgy magánszorgalomból...
Szerintem már nagyon várja, hogy elutazzam 3 napra Kép

Kép
Kép
tanczy
 
 


Tanczy!

Hát igen, holnap 12-re már tudni fogom.
Akkor amit tudok jelentkezem, amint gépközelbe érek.
julcsi29
 
 


Na most aztán jól megfogalmaztam a mondanivalómat! Kép
julcsi29
 
 


Sziasztok.
Most szépen el vagyok látva munkával,így alig-alig tudok felnézegetni napközben.
Jövőhét végére remélem vége lesz, de addig is hajtás.
Képzeljétek mondtam a főnökömnek, hogy pénteken nem jönnék (ugyebár akkor lesz inszemem). Kétségbeesetten nézet rám és azt mondta, hogy most ne menjek el szabira. Én mondtam neki, hogy ez nem rajtam múlik mikor megyek, mennem kell. (nem tudja, hogy mi a szitu csak azt, hogy sokat járok orvoshoz).

TinaKépDanaKépOdettKép

Mi van veletek, csak egy kicsit jelentkezzetek már be, mi itt mindannyian izgulunk értetek.Kép

JulcsiKép
Megy a drukk ezerrel. Feltétlenül írd meg mi lett az eredmény. Kép

TündiKép
Nagyon kíváncsi vagyok mit mond holnap a doki neked. Ha hazaérsz jelentkezz. Kép

WangaKép
Te voltál ma dokinál ugye? és??????

BerniKép
Babaprojekt hogy áll?
Lassan érted is szoríthatunk tesztügyilegKép

Kép

Kép
pkagi
 
 


Sziasztok!

Tegnap levittem agyrek egy kicsit a játszóra,este meg a cuccait pakoltam az óvira.
Hát elég nehezen fog eltelni ez a 15 nap ,de nem érdekel különös képpen a teszt.Valahogy még nem izgat tulságosan.Nyakig ülők a melóban,már alig látok.Holnap szintén húzos napom lesz.
A pocakom fájdogál,különöset nem érzek.A hőmet én hüvelyben mérem az 37.5-37.6-volt de semmi reményt nem fűzök hozzá.Jobb a kellemes csalódás,mint a reményteli érzés.Engem kevésbé visel meg lelkileg,ha megjön a mensim.
Hú csajok nektek az elkövetkező napokban lesz inszem.Na látjátok a mensi első napjaiban én is izgulok,hogy legyen tüsző meg repedés is,aztán megkapja az esélyt és lesz ami lesz.
Persze ezt én könnyen mondom ,mert még az elején vagyok a gyerek gyártásban,nincs szuri meg ilyenek......
Na császtok ,zárom göcsörtös soraim ,mert fáradt vagyok.Húz az ágy!
Holnap benézek4

JULCSI!

HOLNAP TESSÉK POZITÍV TESZTET VENNI!!!
Tudod ,olyan zebrásat!Aztán én is 15 nap múlva ott veszem.
Sziasztok!
berni611
 
 


Sziasztok!

Wanga mit mondott a dokibácsi?

Ági!
Remélem meglesz az inszem pénteken.
Én már csak vasárnap fogom tudni visszaolvasni a dolgokat, mert csütörtök hajnalban indulok Miskolcra. De majd szorítok neked!

Julcsi!
Holnap a vérvétel után azért vegyél tesztet, hogy tudd nekünk mondani melyik a kétcsíkos!

Kép
Kép
tanczy
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?