Drága Lányok
!!!
Mielőtt írnék magunkról és reagálnék mindenkinek, azelőtt a várva várt hír a mi kis Szanikánkról!!!
Talán a világ egyik legboldogabb 5 hetes kismamijávak beszéltem ma
!!! Méhen belüli petezsák, szóval a csoda megtörtént!!!! 2 hét múlva megy megint és mivel pecsételget a Dévai jól rászólt (rá legalább hallgat
), úgyhogy pihen ezerrel és szedi a magnéziumot!!! Vigyázz magatokra!!!
Részemről nagyon köszönöm nektek, hogy így aggódtatok miattam, olyan jól esett. Amint abbahagytam a Semicilint, meg az oral Utro-t, kicsit jobb lett, mára már csak a jól megszokott émelygés maradt. Nagyon rosszul voltam, de már tényleg jobb
Úgy néz ki nem baj, hogy elhagytam az Utro-t. A vérzés után szigorú fekvés volt, minden rendben is volt tegnapig, mikor is megint barnás vérzésem volt. Egész higgadtan vettem tudomásul, lefeküdtem, majd lesz valami.
Ma elmentünk, mindkét bébikém jól van, már 46 és 41 mm-esek, mindenük megvan, cukik. A felső babát már nem is tudta megkuksizni alaposan, úgyhogy hasi UH-n is megnézte őt
. Aztán rájött a baj forrására. Az alsó baba lepénye a belső méhszájon tapad és ez vérzik folyamatosan. Hát van ilyen, erről olvastam, a 20%-ba beleesek (szokás szerint
). Rengeteg pihi, a gyogyók és várunk. Talán ahogy a méh növekszik, úgy feljebb vándorol majd a lepény is. Remélem így lesz
Nagyon cuki volt, már gyógyul a betegségéből is. Úgy megörültem a jó híreknek, hogy egy óriási csokitojást nyomtam a kezébe. Aztán mondtam, hogy hétfőn locsolkodjon, erre mondta, hogy dolgozik, millió nő lesz hétfőn (ahogy Timi
is írta). Durva. Szegény.
Drága Wish
Sokat gondolok rád, drukkolok a kis bébijeidnek. Én nem mertem nagyon mocorogni, szinte ki sem tettem a lábam, csak itthon járkáltam. Hétfőn volt az ET és a rákövetkező pénteken és szombaton már elmentünk társaságba. De ez egyéni, én bátortalan voltam. A Dévai simán már másnapra azt mondta, hogy hétköznapi élet.
Nálunk is 3 bébike maradt a transzfer napjára. A méhem miatt mindig arról beszéltünk, hogy csak 1-et ad vissza. Aztán aznap elbizonytalanodtunk, hogy mi legyen. Sosem felejtem el amit akkor mondott, hogy olyan pechesek nem lehetünk, hogy mind a 3 megmarad... Szóval mi megúsztuk a döntést, de hidd el minden úgy történt, ahogy annak történni kellett
Vigyázz magatokra továbbra is.
Stellus
Most volt időm olvasgatni, itt-ott. Örülök, hogy már jobban vagy. Megértem, ha nem akarsz beszélni arról, hogy mikor folytatjátok. Nekem elég ha csak bejelentkezel egyszer csak a csíkos teszteddel!!!
Szurkolok nektek nagyon, nagyon!!!
Hajnikám
Indul a dolog nálad is! Iszonyúan szurkolok nektek is!!! Nyugodtan írj mailt, most már képes vagyok gépezni, eddig ez nem nagyon ment. Már jobban vagyok, ma megint megnyugodtam picit, remélem minden rendben lesz. Sajna, ahogy kicsit fittebbnek érzem magam, jobban forgolódom, aztán meg is van a baj....
Diám
Domika gyönyörű továbbra is
Gratulálok az évfordulóhoz, hát igen, a punkció és transzfer dátumai bennem is örökre megmaradnak. Most nem kaptam friss UH képet, ezért csak a 8 heteset tudom felrakni, de azt fel is rakom a profilomba!!! Puszilom a Gigit!!!
Annus
Jól teszed, hogy letudod a diákokat, legalább nyugodtabb leszel. Bár ki tudja, lesz-e rá szükség, így Szani példájából kiindulva
Szívből drukkolok neked!!! Ma várakozásunkkor ott volt még egy pár, a lány már elég nagy pocival. Úgy örültem nekik, mert én legalább két lombikjukat láttam ami nem sikerült. Aztán tessék!!! Hidd el, egyszer sikerülnie kell!!!!
Timi
Köszönöm neked is az érdeklődést. Képzeld én is prananadiztam előtte és a barátom most megint fog járni, hogy kezeljük a méhem meg a lepényt (már szóltam is neki!!!)
Ő iszonyú lelkes, én még szokom, hogy higgyek ennek erejében. Sok múlik rajtunk, ez tény!!!!! Vicces ez a csokinyuszi, hogy pont ma adtam én is neki a tojást, bár tény, hogy hétfőn aktuálisabb lett volna a dolog
De azért örült
Szia Roxal
!!! Csak ismételni tudom a csajokat! Ne izgulj az ICSI miatt, sajna ez egyre inkább előfordul mostanában
Rengeteg pár van ebben a helyzetben és fogjátok fel úgy, hogy még szerencse, hogy most akartok bébit, mert 10-20 éve esélyetek sem lett volna. Legelőször nekünk is majdnem ICSI lett, de a párom kapott Andriol-t, plussz elkezdte a Maca-t, E vitamin, Cink, Szelén szedését. No alkohol, szauna, meleg fürdő, aztán egyre javultak a dolgok. Egy bizonyos ponton túl nem lehet javítani a dolgon. Persze lehet műtét, ha kiderül, hogy mi a baj, de talán ez a ritkább. Nekünk a Dévai azt mondta, hogy 25%-ban a fiúk örökölhetik, ami elenyésző ahhoz képest, hogy kisbabátok legyen. A kis Einstein, egyetértek Wish-el!!!
Nikosz
Ahogy Stellus mondta, én is görcsöltem, sokszor eléggé erősen. Nekem hétfőn volt a transzfer és a rákövetkező hét keddjétől kezdtem görcsölni vagy 4-5 napig. Utána is még néha, szóval ne izgul, bizakodj ügyesen ahogy eddig is
Szerintem szedd csak az Elevitet meg a folsavat, a Magne B-t nekem is csak az első UH után mondta.
Lavy
Hogy vagytok? Jelentkezz!!! Mekkorák vagytok már???
Sok puszi lányok!!! Boldog ünnepet mindenkinek!!! Azért szurkoljatok még picit. Úgy a 16. hétig változhatnak a dolgok, remélem megoldódik ez a lepény ügy...
Enigma