Új privát üzeneted érkezett!

Apukámnak nem agyvérzése volt, hanem stroke-ja. Viszonylag enyhe, állítólag teljesen felépülhet.

Bölcsi-ovi kérdés, nem Kangira reagálva, hanem csak úgy általánosságbanKép a gyerek közösségbe kerülésének időpontja kb. olyan kényes téma, mint a szopi. Azaz: csak az a jó anya, aki szoptat, csak az a jó anya, aki minél tovább otthon tartja a gyerekét. És kimondanak egy alsó merev határt a szocializáció kezdetére, anélkül, hogy hozzátennék, hogy a "legtöbb gyerek".
Szóval, saját példa köv.: Andris világéletében nagyon önállóan barátkozó emberke volt, 2,5 évesen kijelentette, hogy bölcsibe akar menni (a barátjáért mentünk néha, onnan tudta, hogy mi fán terem). Zsuzsi akkor fél éves volt. Andris 3 nap alatt beszokott, és a továbbiakban boldogan járt, hol ott aludt, hol nem, ahogy úri kedve tartotta. És ezt sokan sokszor a szememre vetették, mármint hogy hogy voltam képes kiűzni a meleg otthonból a gyerekemet???
Viszont láttam 6 évesen oviba került, teljesen aszociális gyereket is. Nem viselkedészavaros volt, csak elég sokáig fogalma sem volt arról, hogy hogyan lehet élni anyuci vagy rá egy személyben figyelő felnőtt nélkül.
A másik eset, amikor valakinek muszáj visszamenni dolgozni, még Vekerdy is azon a véleményen van, hogy a gyerekek felfogják a muszáj helyzetet.

Ja, és a bölcsis nénik igenis pedagógusok, most már csak úgy lehet gondozó valaki, ha szakirányú pedagógiai főiskolája van.

Urszila
urszila
 
 


Sofka,
az már elég régen volt, amikor a latin országokban a nagy család dominált és szocializált, kb. a mi gyerekkorunkban. Most ott is (eltekintve persze nagyon eldugott rurális helyektől) abszolút az egy-két gyerek a domináns családmodell. A nők pedig, ha meg akarják tartani munkahelyüket, 4 hónap után visszamennek dolgozni. A nagyon pici gyerekekre általában babysitter vigyáz otthon.
Egyébként, ha már bölcsi témánál vagyunk. Mit mond a szakirodalom, akkor jobb egy otthoni szityó, mint bölcsibe adni a gyereket?
Én biztos nem vagyok elég odaadó anya, de nekem nagyon hiányzik a munkám, és ha legalább így félárbócon nem tudnék dolgozni, az senkinek nem lenne jó - attól tartok.
Zsuzsó
zsuzso
 
 


kangi
 
 

 
 

Sziasztok!

Konkret szakirodalmat nem tudok, csak valamennyi szakmai + jozan paraszti esz alapjan: kb. 1 eves korig a gyereknek az a legjobb, ha az anya (szulo) gondozza (lenyeg, h egy fix ember, aki szereti). Ekkor rakodnak le az alapok a lelkeben: bizalom, kotodes, szeretet, es ebbe nem jo bekavarni tul sok valtozassal, ami persze nem azt jelenti, h alkalmilag ne vigyazhatna ra valaki, amig az anyuka kimozdul, de mondjuk napi rendszeresseggel nem az igazi.
1-3 eves kor korul mar kitagul a vilag, ilyenkor egy stabil bebiszittert ugyanugy el tud fogadni, mint akar egy nagyszulot. De mindenkeppen jobb, ha "csaladszeru" korulmenyek kozott van: nagyobb biztonsag, tobb figyelmet kap... Persze nagyon jo, ha talalkozik mas kicsikkel, de ilyenkor meg inkabb egymas mellett jatszanak, mint egymassal, szal igazi "kozosseg" ugysem igazan van. Viszont a legkort, meg az "enyem-tied-ne bantsd-stb" dolgokat nem art szokni, erre boven eleg a jatszoter.
Mindehhez termeszetesen hozzatennem, hogy _szerintem_, es bocs mindenkitol, ha tul bo lere eresztettem.

Zsuzso,
errol a "nem eleg odaado"-rol meg annyit, hogy biztosan szuletnek olyan csodalenyek, akik kepesek oszinten-szivbol minden energiajukat es gondolatukat a gyereknek szentelni, de ez kb. olyan ritka lehet, hogy lehetne ra Nobel-dijat osztani Kép egy normalis atlagos ember ebbe belekattanna. Te legalabb dolgozol, egy csomoan tanultok, vagyis tarsadalmilag elismert tevekenyseget folytattok Kép,en, az onzo dog meg hobbizok vad lelkesedessel...


Peterem koszoni a drukkot mindenkinek Kép tul van rajta es alapvetoen jol sikerult, de konkret kritikat is kapott boven, szal el lett latva munkaval. De mar csak 1 hetet kell tulelni! Kép Kép

Csak jokat! Kép
Kaska
kaska
 
 


Kaska,
Drukk a maradék 1 héthez!

Kangi,
Érdekel, ha tudsz tarifát az is jöhet magánbanKép Köszi.
Este sikerült a franciaágyunkon balesetezniKép Meg is kaptam apától, hogy minek vettem le róla (másfél órára), annyit még bírt volna a pelus.
Köszi az uszis infótKép Kaját mindenképpen rakok a kis zabagépnekKép

Kaska,
'Pisizsák'KépKépKép

Zsuzsó,
Kitartás! +++++++++++++++++++++++++++++++++++

Urszila,
Ez azért biztató. Drukkolok a mielőbbi felépüléshez!

Maci_2
maci_2
 
 


Kangi!

Bölcsi témaár anem tudom megállnia reagálást, mint érintett:

Szóval én nagyon féltem tőle, bár Emma tipikusan közösségi gyerek volt már korán, amíg itthon voltam vele is folyton a jástzócsoportban voltunk vagy a játszótéren, mert kinyitotta a csipáját és már indult is itthonrólKép Szóval bekerült bölcsibe, úgymond muszájból, mert lejárt a gyedem és a gyesből nem bírtunk volna megélni. 2 éve volt épp. Nem voltak nagy targédiák, rosszabbra számítottam. Nem mondom hogy nem sirdogált reggele leinte, de alapvetően jól érezte magát bent és tényleg rengeteget fejlődött. 1 hét alatt az én nem beszélő lányom elkezdett beszélni, 1 hónap múlva minden nap új énekkel jött haza. Már rég nem sír reggels em ha menni kell és sok barátja van. Ő októberben szokott be és kopp-kopp de egyáltalán nem beteges, na jó, most épp itthon vagyok vele de most először október óta, most is csak egy kis hasmenése volt, inkább csak biztonságból tartottuk itthon, mert rosszuk nem volt, láza sem volt, szóval semmi komoly. Csütörtök óta van itthon (múlt hét) és kb 4 nap után teljesen beleunt. Jött újra amenjünk anya valahová kérés korán reggel jöttek a hisztik stb. Szóval sezrintem nagyon gyerek függő. Én most azt mondom hogy ha itthon lennék is ŐT, az ilyen izgága típusút mint ő, beadnám fél napra. 8-12-ig, hogy játszon, társaságba legyen,jól érezze magát. Az ottalvás már macera, főleg elinte. Mondjuk neki már nem gond, de az volt a beszoktatás legkeményebb pontja. Az más kérdés hogy egy pici tesó mellett lehet hogy ezt nehezebb megvalósítani (rggel levinni, délbe érte) mint otthon tartani.

Aztán van olyan gyerkőc persze akit tökéletesen kielégít hogy otthon van és láthatóna jól érzi magát, az ilyen gyerkőc szerintem maradhat otthon, az én lányom sajnos láthatóan unatkozik velemKépKépKép

Ovi: a bölcsinek egy előnyét látom, hogy fele annyian vannak a csoportban, így kevesebbb a betegség, több idő jut rájuk. Én is most gondolkodom hogy 3 éves korától átvigyem oviba vagy maradjon, még nem döntöttem.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


2 éves volt, nem két éve voltKép

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Kangi,
jól értem, hogy tietek apa otthon dolgozik? És ti ebből éltek? Mert azért ez is egy másik helyzet, mintha csak úgy az a kérdés, hogy kielégíti-e az otthonlét a gyereket.
Zsuzsó
zsuzso
 
 


Sztori, hogy röhögjetek ti isKép

Tegnap este apa újabb csodaketyerével állított be, amit a kisfiának szánt. Ez egy feltölthető aksis vizi motorcsónak, picike, 2 hátsó propellerrel meg profi távirányítóval.
Gyerek persze ki akarja próbálni. Apa már ül a kádban, de a távirányítóban ugye elem van, nem kéne a gyereket beültetni a vízbe. K áll a kád mellett meztelen popóval és nyomogatja a gombokat, élvezi hogy fut a kiscsónak, én kint teszek-veszek. Egyszer csak üvölt a férjem:
"Szivi, ollót, ollót gyorsan...!!!!"
Hát, nem apa haját tekerte fel a propeller...!!!
KépKépKépKépKépKép
Én annyira de annyira röhögtem, hogy folyt a könnyemKépNagyobb sérülés nélkül megúszta persze, olló sem kellett, mert amint nem nyomta K a gombot, kiszabadította magátKép

Jó éjtKép
e
ellimami
 
 


Elli,
Kép emberem megjegyzese: "meg jo, hogy nem mast csipett be" Kép

Kaska
kaska
 
 


Zsuzsó Kép
Momentán itthon dolgozik, de csak mióta Andriska megszületett, és még nem tudjuk, marad-e ez így. Amúgy ha elszánja magát, akkor tud dolgozni, csak ő is szívesebben lézeng (nem feltétlenül Julcsival, hanem barkácsol, főzicskél), aztán meg éjjel dolgozik, amitől reggel fáradt és hagyjuk őt pihenni. Tekintve, hogy a hálónkat beáldoztuk babaszobának, a nappaliban hálunk, elég nehéz Julcsit lebeszélni arról, hogy a fején ugráljon.
Csak halkan jegyzem meg, hogy akkor is a fején ugrálna, ha bölcsis lenne, mert ez még reggel van Kép Szóval ha Julis bölcsis lenne, ő akkor is nehezen tudna időnként itthon dolgozni, mert közben véletlenül csinált egy kicsi fiút is, aki bizony szokott néha hangosan ordítozni.
Amúgy van ám egy kis külön épület, pontosan dolgozónak, de ott még volna mit csinálni, rendet pakolni, és hát annál sürgősebb a munka, mint hogy nekiálljon. Meg a drótnélküli nettel is gondok voltak, vannak, az meg nagyon kell neki oda. Igazából átmeneti ez a "nem-tudok-itthon-dolgozni" probléma, csak most kicsit besokallt. Meg felbuzdult azon, hogy az egyik baráti házaspár nagyobbik gyermekét társaságigénye miatt adták bölcsibe asszem ősszel, ahol remekül érzi magát, Julcsinál kb 8 hónappal idősebb, és február végén született kistestvére, szóval még nem is tudni, hogy mi sül ki belőle.
Látom ám én, hogy kellene Julisnak a társaság (Urszila, nagyon örülök annak, amit írtál, tőlem távol áll bármit is ortodox módon képviselni, beadom én, ha az a jó neki), de fázom a bölcsitől, meg aztán az egész felvezetése nem volt túl szerencsés. Ő sose volt vele játszóházban, azt se igazán látta, hogyan viszonyul más GYEREKEKHEZ (mert felnőttekkel egész más), csak ezt most hirtelen légbőlkapta, mert a pillanatnyi érdeke úgy diktálja. Legalábbis nekem ez a benyomásom. Ja, és mindezek mellé elhúzott pecázni, múlt hét végén Somlón volt, jövő hét végén is ott lesz, és a húsvétot is szeretné ott tölteni, én csak remélem, hogy vele tudunk tartani, mert nem lesznek iszonyatos hidegek, és addig Julcsi egy kicsit stabilizálódik, mert múltkor Anyuék elvitték szombatról vasárnapra virradó éjszakára, és nem kell mondjam, hogy annyira kibillent, hogy tegnap aludt először normálisan délután és utána nem riadt fel éjszaka Kép Szóval parázok a változástól, bár lehet, hogy ha én vele vagyok, akkor jobban viseli (bár a barátnőméknél, ahol ott voltam, nem tudott délután elaludni, de legalább csöndben elkunkogott a kölcsön kiságyban)
Ehh, kicsit bő lére eresztettem, bocsánat, igazából ez elég komplex ügy, mint látjátok, és talán hiba is volt kiteregetni, de most már mindegy. Azért nem vagyunk mi rosszban, csak kicsit furán nézek rá, mikor panaszkodik, hogy ő papucsférj.

Manó Kép
Emlékszem, mennyit vívódtál Kép Igazad van, izgágának kell a társaság. De nálunk ugye még a kicsi jelenléte is bekavar.

Pussz
Panasznapos Kangi
kangi
 
 


Elli Kép
KépKépKép ... megint kibickedem ...
Még jó, hogy nem a Kóbor János a párod példaképe Kép

Kangi
kangi
 
 


Maci_2 Kép
Tájékozódom és jelentkezem csigolyász doki ügyében!

Jó éjt
Kangi
kangi
 
 


HalihóKép

Kicsit eltűntem, mert tapétáztam.
Ide nekem a Nobel csontotKép egyedül kitapétáztam a nagyszobát gyerek mellett, no és már a felét ki is festettem. Jó nagy, kb 150 méter tapéta ment rá.na és a nagyja mennyezet. Undortó a takony szerű ragasztóval bekent tapétát a fejed felett tartani, miközben csöpög rád a cucc és megpróbálod a lehető legszebben felsimitani, miközben már réges rég elzsibbadt a kezedKépKépKép annyira fáradt vagyok, voltam, h ma voltunk a Bogáréknál, mikor jöttünk el, elköszönünk, vezetném ki a gyereket az ajtón, erre Bogár megtalálja bent a csizmáját. Még jó, h szólt, különben harisnyában ment volna szegénykém ki a hidegbe.KépKépKép Pedig ez nem is vicces!
Holnap festés, vasárnap parkettázom, aztán pihizek 2 napot, mert majd meghalok, olyan fáradt vagyok.
Apa holnap éjjel érkezik haza, ez a 3 nap olyan hamar eltelt, h észre se vettem. Egy kis maszirozásra azért befogom ha megjönKépKépKép

KangiKép
köszi, most már felkészültem várhatom az ovis időszakotKépKépKép Ennyi infót!!!
Ne hagyd magad! Apa meg dolgozzon máshol, ha nem tetszik, ti különben is többen vagytok, sok lúd disznót győz!!!KépKépKépKép

BogárKép
Élmény volt nálatok palacsintát sütniKép

Boldi névnapot, szülinapot akit érint.

Mentem vizszintesbe, csók:

Manócs
manócs
 
 


Manócs Kép
Szuper ügyes vagy! Én megvenni se tudok egy tekercs tapétát KépKépKép Harisnyás téljáró Kép

Úgy kell nekem, hogy panaszkodtam tegnap este: hajnalban Julcsi kábé fél öttől csak nyunnyogott, kisfiam hasfájóskodott, az imént pedig Julcsi a kanapéra hányta a kakaót KépKépKép Egyelőre 37 fok csak, remélem, nem lázasodik be ... fejem zombi, de az semmi ahhoz képest, hogy miket gondolok!(vicsorfej, vicsorfej)

Urszila Kép
A Yamamoto Intézetben kezelnek stroke-on átesetteket, férjem most dolgozik nekik, ha érdekel, utánakérdezek, hogy pontosan milyen kezelésről van szó.

Pussz
Kangi
kangi
 
 


Manócs,
Nem semmi csaj vagy! nem lehet(ett volna) segítséget leakasztani valahonnan?
Mi a gyerekdokinál jártunk hasonlóan, már majdnem kimentünk gyerekestől a rendelőből, amikor a doki szólt, hogy a cipő ottmaradtKép

Kangi,
Szegény JulcsiKép Remélem hamar túl lesztek rajta.

Olyan furcsa. Apa elvitte Ronit úszkálni. Szerintem ilyen még nem is volt, hogy ők ketten mentek valahova nélkülem. Roninak is fura lehetett, mert még tegnap este is azt mondta, hogy anya is úszikKép Kíváncsi leszek hogy tetszik majd a drágámnakKép

Húzok főzni, ebédre vendégek jönnek.
A holnapiak lemondták, mert beteg van a családban. Vannak még rendes emberek isKép

Maci_2
maci_2
 
 


Kangi, nem hiszem, hogy vígasztal, de nekem úgy tűnik a lázas cuccnak ez a hányós a végkifejlete. Vagy nagyon hasonlóan reagál Julcsi, mint az én népem.

Urszila, igazad van, minden gyerekfüggő. Itt mifelénk ma többség anyja lába mellett szereti tölteni azt az időszakot, míg túl nem nő rajta. És tegyük hozzá nem mindegy mekkora erőfeszítés eljutni pl. a bölcsiig. Innen nagy.

Zsuzso, nem rosszak. Csak elképzeltem, hogy ez lesz kb. 9 hónap múlva. Kép Mondjuk nekem mázlim, hogy egyiket másikat ráakaszthatom egyik-másik nővérére. Sőt, Kata barátnői is imádnak babázni. Kelkáposzta Kép, na ilyenkor én sem főzök szívesen.

Elli Kép, de legalább hagyta apa játszani kicsi fiát.
sofka
 
 


Zsuzso, és ha megérné bébiszitter mellett is, már csak mentális szükségletből én is szívesen dolgoznék néha. De attól tartok az én szakmámból nem jönne ki a bébiszitíó fizetése. És akkor hol van még a bkv, vagy a benzin, vagy... És ugye délen olcsóbb a fűtés is. Lehet, hogy ideje helyet változtatnunk? Spanyolo déli része bejön nekem. Talán nekiállok elsajátítnai a nyelvet kezdetnek.
sofka
 
 


Hát ha jobban belegondolok, nekem is lassan aktuális lesz a bölcsi téma. A gyesből nem lehet kijönni, viszont Domcsi veséje nem tudom, rendben van-e már. Májusban derül ki, mehet-e egyáltalán közösségbe, na meg akkor kellene a bölcsibe is előjegyeztetni magunkat.
Egyébként Domcsi nagyon szeret jönni-menni, szereti a gyerekeket, és úgy veszem észre, jobban elvan nélkülem, mint annak idején Dorka.
Így vagy megy januártól bölcsibe, vagy jövő szeptemberben korkedvezménnyel oviba (ha szobatiszat lesz).
És ha nem mehet a veséje miatt, éhen halunkKép

Sok minden befolyásolja, hogy az ember bölcsibe adja-e a gyerekét vagy nem. De sztem könnyebben beszoknak, ha tudják, anyának dolgozni kell.
Ha otthon van a picivel, ez általában nehezebb.

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


Maci
ma de. én is szólóban voltam, apa vitte K-t cicakiállításra (ezért nem mentem velük) meg valami modellvasút-kiállításra is (na, ezt nem is bántom, hogy kimaradtKép)
Én kifejezetten szorgalmazom, hogy menjen apával is ide-oda. Nem csak anyával lehet játszóházazni, állatkertezni, szánkózni...Én pedagógiai okból is támogatom (apa-gyerek kapcsolat szilárdulása, ugyeKép) meg hogy szusszanjak néha 2-3 órát gyerek-apa meg úgy mindenki nélkül. Még főzni is más ilyenkor!Kép Kb. havi 1 alkalom jön össze, de az megváltás!Kép
pusza
e
ellimami
 
 


Kangi,
tényleg föl a fejjel. Elég sok helyről hallom, hogy második gyereknél apa megzuhan. Nálunk ez nem történt meg, de szerintem ez a férfi korával is összefügg. A te férjed elég fiatalnak tűnik. Mondjuk azzal, hogy minden hét végén elmegy valahova nem igazán nevezném papucsnak... enyém apa még egyszer sem ment el, amióta Abigél megvan - na lehet, hogy ez sem egészséges, de tény, hogy nálunk én igénylem jobban a "külön utakat". De ennek nincs is jelentősége.
Talán segít, ha egy kicsit hagyod, hogy "élje az életét". Persze, csak, ha bírod - én nem bírtam volna sem idegileg sem fizikailag.
Aztán talán megpróbálhatnád olyanokba bevonni, hogy ő vigye Julcsit gyerekek közé, játszóházba meg ilyenek. Az sem árt, ha látja, hogy elkezdesz bölcsiket, ovikat keresni - az még persze nem jelenti azt, hogy be is kell majd adnod - ezt csak így "négyszemközt". Jegeld egy kicsit a témát, vagy hagyd, hogy ő nézzen utána, hogy melyik milyen, menjen el beszélni a vezető óvónővel, bölcsis nénivel.
Na most aztán nagyon okos voltam, de biztos neki is nehéz, mert szerintem óriási különbség van egy gyerek és két gyerek között. (Nekem előtte azt mondták, hogy nem, de szerintem igen.)

A cikkel, amit belinkeltél - meg Kaskával is - teljesen egyet értek, én is pont így gondolom józan parasztival, de szakirodalmon valami olyat értettem, hogy leírnak egy tisztességes longitudinális vizsgálatot. Pl. x csoport gyerek, akik 1, illetve 2 évesen mentek bölcsibe, illetve nem is mentek. Minden csoportban a gyerekek a legkülönbözőbb anyagi és iskolázottságú szülőktől, és akkor megnézni, hogy 7-10 éves korukban hogy teljesítenek az iskolában, mennyire konfliktus kezelők, stressz tűrők, stb. Szóval nem arra gondolok, hogy valaki leírja egy cikkben a véleményét. Szóval, ha ilyenről tudtok, az nagyon érdekelne.

Na mennem kell.
Zsuzsó
zsuzso
 
 


Sziasztok!
Elköltöztünk, ház szuper. Netem még nincs, hiányoztok. Kép Beleolvastam pár percre - itt, apa melóhelyén -,látom, zajlik az élet.
Hétfőn megműtöttek, minden oké. Már bőszen rohangálok. De lukak vannak a hasamonKép
Pussz mindenkinek.
Beu
beu
 
 


Jaj, és Nadine!
Gratulálok!!! Láttam a képeket, nagyon éééédes!
Beu
beu
 
 


Zsuzsó Kép
Apacuka nevében is köszi a bókot, 35 múlt Kép
Tudom, hogy engednem kell, de mit is tehetnék. Megy akkor is, ha nem engedem. Ha meg itthon maradna, nézhetném a bús képét. Mindig is ilyen volt, én szakítottam, most aztán szagolhatom Kép
Tegnap este telefonált a Balcsiról, hogy ők milyen jól vannak, és próbáljak én is pihenni KépKépKép Gondolom, azt hiszi, hogy ami neki pihenőnap, az nekem is az. Csak röhögtem kínomban Kép
De ahhoz képest, hogy hajnal fél négy óta felváltva igényeltek a gyerkőcök, egész jól vagyok. Csak iszonyú sokat eszem. Gondolom, az energiaszükséglet miatt.

Szakirodalom, persze, a cikk csak vélemény. Ilyen jellegű vizsgálat engem is érdekelne.

Pussz
Kangi
kangi
 
 


Sziasztok!

Kangi!
Én is egyedül, enyém apa is éppen a Balcsi partján "nyaral", aztán meg megy Milánóba focimeccset nézni. Persze nekem azért sokkal könnyebb, mert csak egy gyerkőccel bajlódom, de a ma esti fürdetési csata alatt azért nagyon sokat gondoltam rád.

Este előszedtem a diavetítőmet, Dani nagyon élvezte, pedig azt hittem unni fogja, mert ugye Ő már egy kicsit gyorsabb tempójú mozihoz szokott, de nagyon élvezte, vagy tíz filmet megnéztünk. Én meg közben nosztalgiáztam ezerrel, nagyon fura érzés volt.

Na megyek is, élvezem az egyedüllétet, legalábbis remélem megtalálom a szép oldalát.

Réka
muki
 
 


Réka Kép
Megasztárt javasolom Kép Hehh, Milánóba én is mennék, még ha muszáj is megnézni egy meccset Kép (bár a jó focit még én is szívesen nézem)

Különbenis ne rinyáljak, átjött a húgom, hurrá! Mindjárt sokkal könnyebb lett minden.

Kangi
kangi
 
 


Beu,
Örülök, hogy már futkosolKép

Kangi, Réka,
Nehéz lehet egyedül. ++++++++++++++++

Úszás egész jól sikerült. Először 5 perc után 'Roni kiszáll' és 'nem szejet pancsi', aztán egyre hosszabb ideig bírta. Kacsákkal, karúszókkal, labdákkal játszott. Apa húzta a hason fekvő Ronit, aki a lábával csapkodott. A medence széléről beledőlt a vízbe, apa karjába. Végén már 'Roni egyedül' és 'apa engedj' is volt. Máskor is mennek. Legközelebb (ha ráérek) megnézem és csinálok pár képet isKép
Vendégeken is túlvagyunk.

Maci_2
maci_2
 
 


Beu,
de jó, hogy jelentkeztél! Meg hogy a műtéttel is minden ok. Azért néha majd kukkants be.

Kangi,
akkor több vigaszom nincs Kép és inkább kussolok a jó dógomban. Asszem, én kedvesem meg ama bizonyos ló túlsó oldala. Tegnap kifejtette, hogy milyen rossz, hogy nem igazán veszem komolyan, hogy a gyerekeknek személyes törődésre is szükségük van, és szervezzük meg, hogy mindegyiknek legyen külön programja, ahova egyedül megy, mert nem lesznek még egyszer ilyen kicsik. Elvben igaza van, persze, de ha én heti 2-3 alkalommal eljárok dolgozóba egy újabb negyedik napon már nem kérhetem meg a nagyszülőket, hogy vigyázzanak az egyikre, amig a másikkal elmegyek, majd egy újabb ötödiken, hogy vigyázzanak a másikra, amig az egyikkel elmegyek... (nics hosszú i-m) Azért majd csak találunk megoldást.

Na jó éccakát

Zsuzsó
zsuzso
 
 


Kangi!
Igen nézem, kiélem, hogy az megy a tévében amit én akarok nézni.Kép
Én speciel imádom a focit és ez igen jó meccsnek ígérkezik. Ráadásul este van, tehát napközben van idő várost nézni, csavarogni.
Hurrá hugiKép Jó neked, nekem csak egy bátyám van, de rá még a halaimat sem merném rábízni.

Réka
muki
 
 


Zsuzsó Kép
Talán egy szittyó segítene ebben, nem? És köszi a vigasztalást, nekem is mindig végig kell ezt gondolnom (különben kapcsiból ordítanék, mint sárkány). Azért az se lehet piskóta, hogy nálatok te vagy inkább a menős ... (na persze mennék én is, de ugye ... Mikor Julis már 1 éves volt, el is jártam párszor. Szóval van remény, hogy egy év múlva kiszabadulok néha Kép)

Jó éjt! Torres Dani és Boogie forever!
Kangi
kangi
 
 


Maci_2 Kép
Látod, milyen egy birka vagyok, azt meg kifelejtettem, hogy gratuláljak vizibolha lányodhoz!!! KépKép Képekre nagyon vevő leszek!

Kangi
kangi
 
 


Sziasztok!

Megvagyunk mi is, ha bár betegen. Köszönöm Szilárd nevében a névnapi köszöntőt! Átadom neki!
Időm sajnos nem sok, bár a képeket rendszeresen megnézem.

Minden további kis betegnek mielőbbi javulást, Zulu, nektek különösen, tudom milyen, mikor lesoványodik az apróság. Kép

myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


rakok fel két képet is, bocs, kicsit nagyok:
KépKép

Jó éjt!
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Hali Csajok!

Lett volna idöm, de a babanet rendesen kitolt velem, így most már lassan egy órája olvasok...

Bocsi, ha alig írok néhányotoknak, de kavarog a fejem a sok infótól...

Maci2, gratula a lány méreteihez (csak halkan jegyzem meg, Zsófim bö hónapja volt 97 centi és 13 kiló... 31-én lesz kétévesKép) Csoda, hogy ikreknek nézik a gyerekeimet?Kép Dani 106 centi és 15 kiló. És mindkettö sovánka, hurkát csak más gyerköcén... (ezért szeretem a KevinfotókatKép)
Gerincben most én is nagyon... Elkezdtem gyógytornászhoz járni, mert volt, hogy megmozdulni se tudtam...

Kangi, bölcsihez mégeegykis adalék: Danim ment, félnaposba majd rendesbe is (5-5hónapig). Az ovit nagyon könnyen vette, mind beilleszkedés, mint betegségek szempontjából. Amikor kezdtük, Zsófi már 5 hónapos volt, a pasas télleg unta magát. Tény, hogy míg csak pocakom volt, mentünk mindenhová (manótorna, zenebölcsi, játszóház, a játszó nálunk néptelen...) az elsQ 3 hónapban meg a csaj rámragadt, mint kispióca... Szerintem jót tett neki. Zsófi pedig ezerszer nyitottabb, társaságibb emberke, mint a bátyja, a beszoktatás 6. napján már bennt aludt a bölcsiben. Ahogy ismerlek, úgy is az lesz, ami a kiscsajnak a legjobb, akármennyit kell vele Neked melóznodKép. Az emelgetéssel meg tényleg bánj csinján, nehogy ráfaragj!
Ja, és amit Zsuzsó meg asszem Elli írt, az sztem nagyon ott van. Az úszás az mindig is apával volt, meg is láccik a srácon. Nálunk rám volt bízva a döntés bölcsi ügyben, de mert reggelente egy idQ után apa vitte, kaptam visszaigazolástKép

Elli, hogy Te miken tudsz parázniKép... Majd szembesítünk vele egy év múlvaKép. Ahogy olvastam a sztorit, másra gondoltamKép

Beukám, jobbulást! gratula a lukakhozKép

Miszike, remélem már jól vagytok! Küldenél egy táblát mégeccer, mert takarítás volt a gépemen...

Leszter, jobb volt egyben olvasni a történetet, gondolom ki voltál nagyon... egy év sok idö, remélem mindkét mütétet meg tudjátok úszni!

Sofka, szivárványos szemed nagyon teccKép Akkor jól értem, most egy darabig fQállású anya és ebidomár?Kép Domestos: 5 literes kiszerelés mindig van a Metroban, de ismerek 25 és 50 literes göngyöleget is, érdel?Kép

Hányós, fosós, taknyos, köhögös betegeknek jobbulást, nálunk csak egy "sima" gyomorrontáshoz jött ki az ügyeleta héten... Inkább 50x én hányok, mint a gyerek... De gondolom ezzel mindenki így van...

Menek, megsült a kuglóf (vettem egy pár új sütöformátKép)

Jaj, Toffi, gratula a férjhez, ruháhozKép Anyóstól meg mégi mit vártál?Kép Szegény fia elvette ezt a bombanQt 2 gyerekkelKép

Próbálok gyakrabban jönni, már ha a babanet is engedi...

Pusssz
Zsófi
csucsuka
 
 


Kangi,
az tök jó lesz, ha néha el tudsz menni. Szerintem már 1-2 hónap múlva megejthetnél egy színházat vagy valami hasonlót. Apacukára mindössze a fürdetés, cumiból etetés és fektetés maradna Kép Egy-két ilyen terápiás alkalom azért csodákra képes Kép
zs
zsuzso
 
 


Kangi,
(bocsi a tobbiektol, de most masnak irni nincs tul sok idom Kép)
nem hiszem, hogy vigasztal, de nem vagy egyedul. Kép Es most a kozhely: de ez tenyleg jobb lesz... Kép
Az a helyzet, hogy februarban azert nem jottem nagyon a topicba, mert Apaval nagyon osszekaptam, es kitort csunyan a depi rajtam a kimerultsegtol. Szoval hasonlo, mint most nalatok. A Bükki hetvege utan 2 baratunk is felhivott, hoyg ugye, nem akarunk meg valni???? Kép

CSak a sajat tapasztalatomat tudom irni, remelem, azert sikerul majd valami ertelmeset kihamozni belole (kisse faradt vagyok, szokas szerint). Kép
Nalunk NAndi valami extrahasfajos gyerek (volt/van), ma is eloadott egy mini-eloadast, mire 20 perc utan ferjem megjegyezte, hogy ezt nem lehet idegekkel birni. Mondtam neki, hoyg ezt az elso 3-5 honapban napi 5-6 orat hallgattam, ugyhogy o most ne panaszkodjon...es en kerek-perec nem nagyon engedtem ot kimenozni, mert mas segitsegem nem leven, ha o elment, ram maradt meg este-hetvegen is minden. Apa duzzogott, de nagyjabol betartotta. Ennyi aldozatot azert o is bevallalhat. Esetleg nem lehet Apacukadat matematikailag ravezetni eme igazsagra? Kép VAgy idonkent 2-3 orara rabizni a csemeteket? Ket szopi kozott. Hagy tudja meg, mit csinalsz Te nap mint nap...Kép

Es jobaratnom mondta Nandi szuletesekor, hogy ket pici gyerek a csaladban a hazassag probatetele. Most mar tudom, hoyg igaza van. A kimerultsegtol olyat is mond/tesz az ember, amit kulonben nem mondana, tenne. Nekunk egy hatalmas balhe utan az segitett, hoyg anyuekhoz leadtuk a Törpöket 3 orara, es elmentunk kettesben csavarogni. Nem is problemakat megbeszelni, hanem csak egymas tarsasagat elvezni. Esetleg nem probaljatok ki?

ZSombi eleinte ugyanugy rajtam logott, mint Julcsi most rajtad, vagy rosszalkodott szant szandekkal, hoyg vele foglalkozzam. Most mar nem olyan ujdonsag a kisteso, igy a rosszalkodasok megszuntek (vagy csak neha csinalja szopi kozben), viszont hozzaszokott, hogy mar nincs egyedul, turelmesebb is, es ami a legjobb, hoyg rohan a tesohoz jatszani, bemaszik melle a babygim ala, hordja neki a jatekokat, stb. HA bolcsibe adtam volna, valoszinuleg azt erezte volna, hoyg kiturta ot a teso, es meggyozodesem, hogy a kesobbi jo testverseg alapjait is most alapozzuk meg azzal, hogy jatszhat vele, vele toltheti az idot. Es Nandi is mosolyog ra, megismeri a hangjat, figyeli, mit csinal. Kép Szerintem csinalj ugy, mintha nezegetnel bolcsiket, szeptember elott ugysem valoszinu, hogy felvennek Julcsit, es nyaron hidd el, mar Julcsi is sokkal nyugisebb gyerek lesz. Aztab szerintem Apacukad is meggondolja magat. KépKépKép

Fel a fejjel!
Gombóc
gombóc
 
 


Ja, és Kangi, nekem az eleje nagyon nehéz volt, nem az általában felsorolt beszoktatási problémák miatt (MindkettQ szívesen ment), hanem mert a velük való foglalkozás sokkal intenzívebb lett. Pedig mindkettQ hozzá volt szokva, hogy anya néha eltünik, vagyhogy a nagyinál alszunk...

Réka, neked akartam írni a nagyfejüséghez, az én danim 37-es kobakkal született, a 0-ás sityak sose nem volt jó rá, és még most is aránylag nagy a feje (5éveseknek való sapka jó rá, a polók-pulcsik nyaka szük, inkább gombosakat hordott egész télen...) csak neki nem a homloka magasabb az átlagnál... Dokiról meg van a véleményem... Nekünk szerencsénk volt a Madarászban (bár mi megúsztuk egy kis ragasztássalKép)

Menek, húz az ágy...
Pusssz
Zsófi
csucsuka
 
 


Sziasztok,

köszönjük a gyógydrukkokat, úgy néz ki, túlvagyunk a nehezén, bár tegnap volt egy kis visszaesés, de mint kiderült, azért, mert drága emberem megetette a gyereket egy kis lekváros kaláccsal, és hozzá mért fél liter kakaót... Egy hét koplalás után ideális kezdés. Pedig csak vásárolni szaladtam el. De szegény kölök valami borzalmasan néz ki, este hosszasan erőlködtem, hogy ráerősítsem valahogy a pizsamát.

Myssnia,
fiad egyre jóképűbb, ha ezt lehet egyáltalán fokozniKép. Utólag is boldog névnapot Neki, bocsánat, hogy mostanában figyelmetlen voltam!

Csucsuka,
jó végre hallani felőletek is!Kép
Zsófi szép sudár leányka lesz, igazi kis manökenKép.

Maci_2,
úszós képeket én is nagyon váromKép. Gratula a kis búvárbékának!Kép

Leszter,
úgy örülök, nagyon drukkoltam, hogy megússzátok ezt a sérvmizériát!Kép

Kangi,
kitartás!Kép Pár hónap, és ki tudsz kicsit szabadulni Te is, sőt, hamarosan mellékelheted a két imposztort Apacuka poggyásza mellé, ha Somlóra indulKép. És néha felhívhatod, hogy reméled, jól kipiheni magátKép.
Apasasom is érdekes néha, ma reggel hallom, ahogy anyuval beszél, "ó, fél óra alatt BŐŐŐŐVEN elkészülÜNK", aha, igen, ez abból szok állni, hogy _én_ mint az őrült, vadászom a két kölket, pakolok, öltöztetek, miegymás, ezalatt Ő kényelmesen megissza a teáját, bevonul a klotyóra az újsággal, majd a fennmaradó mintegy tíz percet fésüködéssel üti el. És a végén persze hisztizik, hogy már megint rám kell várni. Úgyhogy végül egyedül mentek, mert valahogy nem volt ma kedvem hálóingben végiglibegni a városon.

Gombóc,
ez a próbatétel-dolog nagyon igaz, bár nálunk az első gyerek sem volt egyszerű, nagyon nehéz lehetett elviselnie az embernek az állandó bőgésemet, aggodalmaimatKép. Érdekes mód nálunk a kétgyerekessé válás már nem volt annyira zűrös, valószínűleg a kezdeti eü. gondok miatt, valahogy más megvilágításba kerültek a dolgaink. Na meg persze azért is, mert Macus lényegesen könnyebb baba volt, mint Dávidom, aki tojt a szakkönyvek azon passzusára, miszerint az újszülött eszik-alszik. (én pedig kínomban röhögtem magamon, mikor eszembe jutott, hogy anno terhesen azon keseregtem, hogy fogok unatkozni az első időkben, hiszen a gyerekem csak aludni fog egész nap, mikor fogom babusgatni? Nos, úgy látszik, meghallgattak odaföntKép)

Anyicska,
merre jársz?Kép Nagy a csöndKép.

Na megyek én is, visszakúszom a dobozaim közé, basszus, el nem tudom képzelni, hogy tudtunk ennyi cuccot felhalmozni az évek alatt! Csak hordjunk ki hetek óta a dobozokat, és ez egyelőre meg sem látszik a lakáson, mintha újratermelődne éjszakánként.

puszka mindenkinek,

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Vígasztaljon Benneteket, hogy a Negyedik gyerek (nem beszélve a kutyacsecsemőről), már nem olyan gáz. Kép
sofka
 
 


Sziasztok!

Kétgyerekes anyukák, kitartás! Nemsokára már a pici is akkora lesz, hogy a nagyobb egy kicsit el tud játszani vele, ami kész megváltás lesz számotokra. És ahogy nőnek, úgy tőltenek el egymással egyre több időt.
Anno mikor Dorka pici volt, nem unatkozott soha, mert neki természetes volt, hogy egyedül van, de most Domcsi, ha sokat vagyunk itthon ketten, nem tud magával mit kezdeni, hiányolja a tesóját. És már olyan jókat tudnak játszani egymással. Persze van veszekedés is, de hol nem?
A férfiaknak pedig ki kell bírni, mégha kisebb az ingerküszöbük, akkor is. Az önzést most háttérbe kell szorítaniuk.

Én is elengedem a páromat, ha el akar menni, mert nálunk nem egyeznek az érdeklődések. Én nem vágyom el bulizni, jobban esik egy jó alvás. De azt nem akarom, hogy emiatt ő is teljesen lemondjon róla, így néha elmegy a barátaival.

Hétfőn és kedden is egyedül leszek a gyerkőcökkel, mert Anyósommal lemennek Szlovákiába a dédihez.
Én pl. néha örülök ennek, mert akkor ha már elmentek aludni a gyerekek, nem kell alkalmazkodnom senkihez, azt csinálok, amit akarok.

BeuKép
Jaj de jó, hogy ilyen jól viselted a műtétet, és hogy már túl vagy rajtaKép

MyssniaKép
Én is utólag nagyon boldog névnapot kívánok a fiadnak!

GombócKép
Ez volt az az ominózus hétvége, mikor betegebbek lettek a gyerekek, mint voltak? Vagy összekeverem valakivel?
Remélem, már jobban vagy.

Én örülök, hogy jövő hétre már tavaszt mond, csak ez a fránya szél ne legyen.

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


csucsuka
ti hova jártok (jártatok)zenebölcsibe, játszóházba, manótornára ? Csak azért kérdem, mert egy kerületben lakunk. Köszi

Voltunk Leszterrel intimtornán, nagyon jó volt. Tényleg sok apróságra jön rá az ember, hogy mik dolgoznak benne.Kép
Dorki
dorki
 
 


mármint milyen izmok Kép
dorki
 
 


Sziasztok!

Még egyben. Lehet hogy " márciusi ifjú" akar lenni, és kokárdával bújik ki? Akkor minden szülinapon felvonulunk. Kép
Amnioszkópián azt mondta a doki, hogy a gazdatüntetés tart még mikor én megszülök. Kép

Egyébként ma az NST-t 2x csinálták meg mert annyira rúgkapált a kissrác a jóslófájásaim közepette.
Most is kicsit fájdogálok, de még a "Halálos fegyvert" meg akarom nézni, hogy röhögve menjek szülni. Kép

Két és többgyerekes mamik!
Jesszus mi vár rám?! Kép Kép
Jó azért olvasni titeket, tapasztalatot gyűjtök.
Anno a pár hetes Csongorral mi is alig bírtunk el 2-en.
Apafej azt mondta, valamit biztos rosszul csinálunk, nem vagyunk jó szülők, stb. Kérdeztem, miért? Azt mondta mert sír a gyerek. Kép
Nekünk is hasfájós volt, kilómétereket sétafikáltunk vele a lakásban fel és alá.
De pár hónap eltelt és sokkal könnyebb lett minden, apa is összenőtt kicsifiával.

Egyébként tényleg jó néhány órára az apukákra bízni a gyerkőcöket. Én míg suliban voltam férjuram vigyázott a kölkecre egész nap(!). És utána más szemmel nézett rám, no meg alig várta hogy elszabaduljon egy kicsit. Kép


No menek,
pihenek, erőt gyűjtök.


Pusszancs

Ancsa

Kép

Kép
anyicska
 
 


Anyicska,
megy a drukk ezerrel! KépKépKépKép
Es elore ne aggodj, egyaltalan nem biztos, hoyg nalatok is eloall ugyanilyen helyzet. Kép

Nelli,
igen, az a bizonyos hetvege volt a legmelyebb melypont. Kép

Beu
de jo, hoyg tulvagy mar a muteten! Remeljuk, mihamarabb lesz net-etek. Kép

Myssnia
NAgyon boldog nevnapot kivanok Szilardnak! Kép Miylen nagyfiu mar O is! Kép Mikor koltozol? Az a kecskes kep szenzacios! Hol keszult? Kép

Sofka,
jujj, negyedik gyereknel lesz csak konnyebb...? Kép

KAngi,
meg egy dolog: en azzal erveltem Apanak, hoyg nincs olyan munkahely, ahol napi 24 oraban, a het minden napjan, hetvege, szabi es betegallomany nelkul kellene dolgozni. A gyerekneveles is valamilyen szinten munka, tehat nekem is jar szabadsag. Es kb. ugyanannyi idonyi, mint neki. KépKépKép (NA persze, ezt messze nem tartjuk be, meg igy is sokkal tobbet kimenozik. Kép)

Jó éjt!
Gombóc
gombóc
 
 


Myssnia,
De jó hogy jelentkezel néhaKép
Képek nagyon jók, jöhet máskor isKép Mekkora már Szilárd! Kecskés haláliKép Hol készült?

Csucsuka,
Jó hogy írtálKép
Zsófi méretei is szépek, modell alkatKép
Mit mondtak a gerincedre? Hova jársz vele?

Anyicska,
Drukkk!!!!

Ma délután sódornőméknél voltunk, kicsit elfáradtam ezért le is lépek.

Maci_2
maci_2
 
 


Hahó Kép
Csucsuka, Gombóc, Nelli, Zulu Kép
Nagyon köszönöm nektek is a hozzávéleményezést. Eldöntöttem, hogy megnézem, van-e minicsopi itt a környék valamely rendes ovijába, és vagy oda, vagy bölcsibe felvetetem. Aztán meglátjuk, ősszel beadom-e, illetve, ha beadom, hogy bírja.

Ma szegény barátnőm fejére vágtam a telefont, annyira kikészített, hogy Julcsi telefonálás közben szó szerint a hátsómba bújt Kép De szó szerint. És ha megölel, folyton a nyakamat puszilgatja, ami bár aranyos, de még a Zsánklód Fandammtól se tűrném el. Pedig.

Tudom, hogy neki most fontos, még fontosabb a fizikai kontaktus, és mivel nem szopik, így kárpótolja magát, de néha az idegeimen citerázik ezzel. A nyávogással és a rajtamlógással nemkülönben. Tegnap pl. úgy főztem, hogy a kötényembe kapaszkodott, és azt kántálta: "Megcibállak! Megcibállak!" Bár így visszaolvasva ez mulatságosnak tűnik, azért gondolom, el tudjátok képzelni, mennyire volt szórakoztató valójában.

Na nem sírdogálok itt tovább nektek, amúgy ma is hányt, de csak reggel és enyhe hőemije volt, de kicsit azért játszótereztünk. Apacuka hazajött, én tudtam kissé aludni délután (mivel gyermekeim szerint az éjszakának fél négykor vége, ez igen jól esett) és meg is fürödtem, már jobban vagyok.

Még a játszóházról, uszodáról, apás programokról csak annyit, hogy eddig azért nem vitte (mióta kicsi Andrisunk megszületett), hogy ne szedjen össze mindenfélét. De nem is igaz, mert uszodába elvitte az elején, csak mindjárt megbetegedett. Na majd ha jön a jó idő! (akkor már nem kell fűteni Kép)

Csucsuka Kép
Mi van a gerinceddel? Danómanód elég ropesz, Zsófi viszont csinimaca!

Gombóc Kép
Azok a barátok hívtak fel, akik a Bükkben még hergelték is apátokat, hogy milyen felesége van, sehová sem engedi? Én ezen akkor nagyon felbőszültem, csak nem akartalak tovább feszíteni Kép Milyen jó fejek, ilyen kérdést feltenni, mondhatta volna szebben, kis lovag. Bocsánat, remélem, hogy tényleg igaz jó barátok, és én értettem félre valamit, csak olyan furán veszi ki magát ez szerintem.
Együttjátszást én is nagyon várom, egyelőre Julcsi iszonyú lendülettel és ádáz pofázmánnyal gyömöszkéli Andrist, ma segített fürdetni, de majdnem a kicsi kukaca bánta, mert Julcsi először csak megfogta, mint érdekességet, aztán elkezdte húzni is Kép

Tényleg, ugye ebben a korban még nem gáz, ha megfogdossa a kicsi fütyijét? Aztán meg úgyis varázsát veszíti, mint újdonság, és békénhagyja, másrészt, gondolom, Andris is elhessenti majd.

Kisfiam ugorja a 4800 grammot. Kiló nyolcvanat hízott születése óta, és még nincs nyolc hetes. Legalább emiatt nem aggódom, végre Kép

Myssnia Kép
Csuda jóképű kis pasid van! Apukájával mi újság?

Megyek enni. A változatosság kedvéért Kép

Pussz
Kangi
kangi
 
 


Sziasztok!

Végre van babanet!
Ez a karbantartás vagy mi, nekem is jó sok olvasni valót adott.

Látom zajlik az élet,jó sokat irtatokKépKépKép

Mi ezidáig megúsztuk a betegségeket,remélem ez marad is igy!

DepiseknekKép
Az biztos hogy sokat segit ha 2ben tudtok lenni egy pár órára a párotokkal,nekünk nagyon bejött. Bár mi ugye bár 1 gyerekkel vagyunk,de néha mellőle is jó egy kicsit meglógni és ha mást nem is de pl. bevásárolni gyerkőc nélkül nagyon jól esik.
De az biztos hogy ApacukákKép könnyebben tudnak kimenőt kapni maguknak mint mi. És ahogy olvasom ezzel többen is élnek,kicsit mintha vissza is élnek.Valószinűleg én is patáliáznék ha 2 gyerek (főleg Kangi ,2 hónaposa és Julcsi Anyánlóghatnékja mellet) lazán kiutalnak maguknak hétvégi kimenőt.
(KangiKép !Nem lázitani akarlak!!!!!!!!!!)
Asszem egy szavam sem lehet.

Mi pl most a hétvégén voltunk egy éjszakai túrán,egy versenyen,időre kellett menni,és megtalálni egy pontot x helyen majd legyalogolni 25km a vaksötétben erdőben egy térképvázlat alapján. Este 10kor volt a rajt , busszal vittek el (becsomagolt ablaku busz) egy pontra ott kitettek és hajrá találd meg a pontot majd uccu vissza a kindulásira.
Nagyon jó volt és szerencsére jó időnk is volt,csak igy felkészületlenül kicsit hosszú volt -elfáradtam mint a kutya.Reggelre már itthon is voltunk,szegény gyerek meg nem is sejtette hogy mi hol jártunk mi Ő az igazak álmát aludta a Nagyi felügyelete mellett.Aztán persze jó fáradtak voltunk egész nap,de 2ben voltunk valahol Apával és egy nagy társaságban.Ezt csak azért irtam le hogy mi pl ilyet is szoktunk csinálni hogy kimozduljunk,és valamit ketten csináljunk.(na persze ide gyereket nem is lehet vinni)

Amióta ilyen hamar világos van olyan korán felébredek,de nem bánom mert már nagyon vártuk a tavaszt!


Kangi!Kép
Jó kis mérete van Andrisnak!

Myssnia!
Nagyon helyes a gyerkőc,és nem egy félős kiskrapek!Kép

Olyan jó nézegetni a képeket,igérem én is rakok fel párat!


Lányok!
Mindenkinek jó pihit erre a jó kis pót hétvégéreKép!

Mariann
mariannmarci
 
 


Urszila!Kép

Hogy van Apukád????????????


Mariann
mariannmarci
 
 


Mariann Kép
Éjszakai túra nagyon jó lehetett!!!
Én nem patáliáztam a hétvége miatt, csak nektek nyafogtam, mert elhullafáradtam Kép

Pussz
Kangi
kangi
 
 


Sziasztok!Kép
A kecskés képek a jászberényi állatkertben készültek. ebből következik, hogy még mindig itthon lakunk, bár már kész a lakás, csak a kulcs hiányzik már. Nameg egy rakás bútor, stb...

Kangi
Apukávál nincs újság, asszem júliusban volt utoljásra... sztem ez mindent elmond vele kapcsoltaban. Kiábrándító... Most jelentkezett telefonon, nem tudom mit gondol... Kép

myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?