Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Kriszti,
Omszki tónál
bővebb infó:
www.redbullropnap.hu

hú én imádom a repülőnapokat, Dorka előtt mindig elmentünk. Olyan fura mint egy másik időszámítás D.e.Kép

fogkrém:
én oral-B fogkefét és fogkrémet vettem a csajszinak, nagyon fincsiKép

Dorka is a karjába kapta a szurit, nem is gondoltam hogy ez szabadon választott.

Fcs,
Dorka érdeklődését a borsó és répadarabok villával való kihalászásával keltettem felKép nagyon tetszett neki, ahogy előszurkáltam és persze egyből vette ki a kezemből, most már annyira belejött, hogy jobb pillanatokban alig megy melléKépKép

Ági,
Dorka is kb ilyen méretekkel bír. Viszont egyáltalán nem hagyja falhoz állítani magát, azonnal hisztérikus sírásban tört ki, mert 3mpig ott kellett volna állniaKép Mi az asztalhoz viszonyítunkKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Eszteranyu,
én tudom ,hogy neked nem Dorád van Krissziének irtam ,hogy nem semmi Dorka.
Márt te is ezerrel nyára gondolsz láttomKép.

Ági,
ne is mond még csak most hevertük ki a karácsonyt és már itt is a húsvét és én valahogy úgy utálom a locsokodást tavaly húsvét hétfőn kimentünk Szentendrére a skanzemba olyan jó kis programok voltak tők jó volt.
Hát Fanni semm képes 2mp-ig megállni egy helyben.

Zsuzsi
szuszoka
 
 


Eszter, Krisz,
köszke az infót Kép.
Velencén voltunk mi is, tavaly nem tom, volt-e.
Viszont a kollégánk és a baráti köre indult mint versenyző ott is és amikor Pesten volt, akkor is. Ill. Budán asszem. Csak az nem röpnap volt.
Jól megbeszéltem Kép.

Oltás:
a mi dokinénink combba adja, mi márc. 21-én megyünk.
addig még kéne egy vas-vérvétel is Kép.

Kép

Kép
eszteranyu
 
 

 
 

Zsuzsi,
így okés Kép.
Én szeretem a telet, inkább, mint a 35 fokos nyár.
A tavaszt viszont várom, tele van a hócipőm a regeteg gönccel, amit magunkra aggatunk.
És mire felöltöztetem Esztert rólam is ömlik a víz.
Szal ezért jó a nyár.

Eszter ma ment egyedül 2 métert Kép.
Gergővel leültünk egymással szemben és ott ment köztünk. Olyan édeske volt!
Úgy néz, jönnek a fölső hármasok.
Napok óta nyűgös, nem nagyon akar aludni.
Ráadásul most fogyott el a Chamomilla Kép.

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Csajok,
ma hányt Eszter 2-szer. A 2. után hőemelkedés. Elvittük az ügyeletre, ahol azt mondta a drnő (hót utálék volt), h nincs semmi baja, valszeg a levegőben levő vírus. Ilyen fosós, meg hányós.
Szal holnap háziorvos.
Az a durva, h lehet, h a tejemben volt valami, mert mind2x szopi után 1 órával történt.
Most alszik.
Tiszta szomorú vagyok, annyira sajnálom Kép.

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Sziasztok
Nekem is elvette a kedvemet ez a szervercsere. Egyszerűbb lett volna, ha előre kiírják, akkor sokunkat megkímélhettek volna az anyázástól. Mi jól vagyunk, Niki kap c vitamint, kiwit , narancsot, próbáljuk elkerülni az infuenzabalhét. De most meg a monitorunk krepált be. (110 percet bír és utána elmegy a kép) szóval most ez miatt maradok le. Na mindegy.
Minden betegeskedőnek jobbulást.
Kriszti
Szerintem a tejedben nem lehet semmi, amitől hányt a kiscsaj.
Enci
nekem is jöhet a kérdőiv.
Dorki
dorki
 
 


10 percet akartam írni a 110 helyett
dorki
 
 


Sziasztok!

köszönöm mégegyszer mindenkinek a kérdőiveket!

Zsofi!

köszi a lehetőséget Küldtem is neked levelet. De sajna visszajött.a zsdomokos@samsung.com-ra irtam

a fönök sztori nem semmi probálj tényleg nem törödni velem. bár ez nem könnyü főleg hogy érzékenyebb is vagy most,meg hogy a párod se lehetett veled.
A pocihoz gratula!!

Ági!
elküldtem neked is a kérdőiveket. köszi a lehetőséget

Zsuzsi, Brigi!

irtam nektek emilt, mert nem jött át a kérdőív


Kriszti!

Sajna a betegség miatt.
de én azt nem hiszem, hogy a tejedben lenne vami. inkább az lehet hogy most a tejcsit kevésbé birja a gyomra, ha elkapta ezt a hasmenős virust. de hát remélem nem lesz komolyabb baj.

ma flora is levertebb volt illetve extra nyügösség van nálunk. jönek a fogai talánKép

szerintetek ez tényleg normális, hogy 16 honapos lesz és még csak két foga van. de nemis felül jönnek, hanem a bel lesők melletti


mi egy hét mulva megyünk oltásra mert most szabin van a doki és nem akarom máshoz vinni.
előre félek mi lesz, flora már a dokink látványától rosszul van

Nekm Flora az első terhességem nemment el babám, sajnálom hogy nektek volt ilyen.

mi is sulyilag a 11 kilo körül vagyunk csupaszon vacsi előtt a szobamérlegen 11 kilo fölöttit mutatott mivel azért ez csaloka de az valoszinu h a 11 et suroljuk alulrol. de majd meglátjuk, mert annyra nem eszik.ma igazábol csak ebédelt és vacsizott semmi több.ő is mindent csinál csak evés helyett. be kap pár falit de azátn menne is játszani.
nálatok is hasonlo a helyzet?
Krisz téged irigyellek, hogy Dorka kajáért hisztizik. mondjuk az nálunk is előfordul néha h követeli és azonnal a kaját.mondjujk ált.ban a boltbanKép

sziasztok
megyek olvasni

jo éjt
Enci
renci
 
 


Sziasztok!

Kriszti! Hogy van Eszter? Mikor Bogának volt ez a hasmenős nyavajája, akkor azt mondta a dokinénink, hogy ha lehet, ne is szoptassam. Mondjuk nálunk már nem is volt számottevő a szopi, már csak max.egyszer szopott egy nap.
Jobbulást a betegeknek! Zsuzsi, hogy vagytok?

Nálunk is nagy esemény történt! Boga megy odakint! Eddig nem volt hajlandó leszállni rólam. Most úgy sikerült, hogy nem kézbe vittem ki, hanem ő jött ki egyedül, csak a lépcsőn fogtam a kezét. (Kb 10 lépcsőfok visz le az udvarra) Odakint meg csak úgy szaladt! Lesz tennivalónk tavasszal jócskán, pl terasz és lépcső korlát , pincelejáró elzárása, kert biztonságossá tétele, stb. Még az utcára is kimentünk, a nagypapát hazakisértük. Kép Kb 1 percnyire laknak tőlünk gyalog. Kép
Méretek: Boga most kb 75cm (csak fekve mérhető) és 9,5kg körül mozog. Szóval azért mi biztos hogy a kisebb növésűek közé tartozunk. Kép
Ja! Megbetegedett a doktornénink, így csúszik a szuri egy hetet! Hálistennek! Kép

Andi

Andi
KépKép
Kép
szabó_andrea
Halásztelek
 
 


Szia Andi,
nem nagyon szopizott Eszter hányás után, szal a kérdés megoldódott Kép.
Tegnap ügyelet után hazaértünk, lefeketettük alunni, képzeljétek, reggelig aludt. Azért volt kihagyása, negyed 9-kor szopi, visszaalvás csak köztünk. Reggelig nyomta -azért szopákolni fenn volt párszor-. Ennek örülök, mert kialudta az egészet. Semmi láz, fél 7-kor vigyorogva ébredt Kép.
Felhívtam a háziorvost, ő azt mondta, lehet, h ilyen gyorsan átment a vírus. Nem kell menni szerencsére, csak ha megen előjön.

Andi,
Boga nagyon ügyes Csajszika! Szerintem Eszternek hasonlóak a paraméterei. Mi márc. 21-én megyünk oltásra. Már előre parázok. Mához 1 hétre pedig vasvérvételre. Attól is.

Enci,
szívesen, máskor is - részemről. Szeretek kitölteni kérdőívet.
fOGAK:
Eszternek 8 hósan bújtak ki az alsó metszők, majd jóval később a felső kettesek. Szal olyan vámpírosan. Karácsonykor pedig a fölső kettesek. 14 hós, hat foggal és még nem jár egyedül (bár ma megtett 1 métert Kép). Ja, és még mindig soxor szopik.
NEm fejlődnek egyformán, de ha aggaszt, beszélj a háziorvossal.

Dorki,
monitor: Kép.
Ez a babanetes szervercsere valóban lehangpló, engem is bosszant.

Szép napot Nektek (itt süt a nap, mint állat Kép)

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Csak nem bojkottáltok?! Kép

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Helló!

Kriszti,
tehát akkor Eszterkével minden rendben ez a lényeg biztos ,hogy nem a tejcsid miatt volt ilyennel ne is idegesisd magad.Hogy csináltad az utolsó hsz-nál azt a nevető fejet.

Andi,
Bogi nagyon ügyes ezt neki küldöm

Kép

köszi mi most már rendbe jöttünk Fanni ma ráadásul nagyon topon volt egész nap csak azt leste mivel rosszalkodhat.Kép

{nem tudom ki ,hogy van vele de én nagyon birom a Gyözike showt megyek is most nézni}

Jó éjszakát Zsuzsi
szuszoka
 
 


Zsuszi,
mél ment Kép!
Nálunk káosz vot az este, Eszter nem volt ahjlandó elalduni. Teljesen fel volt pörögve, 10-kor bevittük mellém, majd elaludt. Ja, éjjel szopákolt egy csomót, már kezd kicsit nehezemre esni a dolog.

Örülök, hogy Fancsi jól van Kép.
Győzike londoni útjának csak az elejét láttam.
Nem egyszerűek Kép!

Többiek, hogy vagytok?

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Rosszul írtam a neved, Zsuzsi. Bocsesz.
És utólag is boldog névnapot Neked Kép!

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Sziasztok!

Mi itt vagyunk, csak olvasgatok újabban, mert valahogy padlón vagyok.Elnyel a házimunka.Valahogy nem jutok soha előrébb.
Ti hogy vagytok ezzel?
Délelött rendberakom a lakást, de délutánra úgy néz ki mintha egész nap nem csináltam volna semmit.
Bogi mostanába mindenért nyöszörög, vagyis írhatnám, hogy egyfolytában nyöszörög.Egyedül nem képes még a szobájába sem átmenni, nemhogy játszani, vagy egy kicsit elleni....

Kriszti,
ha jól emlékszem akkor veled "beszéltünk" a vitacolan beadásról.Képzeld kububa teszem és így megissza.(hígítom egy kis vízzel is)Viszont mióta adom, többször, és jóval hígabb kaki van.Lehet, hogy nem kellene minden nap adnom.
Ti még szeditek?Nem vettél észre ilyesmit?
Gratula a járáshoz.Azért a kis francosok mekkora örömöt tudnak szerezni.
Olvasom, hogy hánytatok, de örülök, hogy már jobban is vagytok.Ezek szerint az ügyeleten mindenhol ilyen bunkeszok.Nálunk is dettó......

Dorki,
lenne éppen egy eladó Gaba 17" monitorunk.

Enci,
tuti jönnek majd a fogak.Csak ne egyszerre kínozzák majd Flórát.
Bogim sem az evés bajnoka.Nem bír megmaradni az etetőbe két percnél tovább.Aztán utána meg mindig a hűtőre mutogat.

Nálatok ebédnél a babák esznek levest is meg másodikat is?
Vagy egyáltalán kb. mennyit esznek ebédre?

Andi,
Bogának is gratula a kinti meneteléséhez.

Zsuzsi,
az igazság az, hogy Mi is szoktuk nézni a Győzikéjéket, de hát sok kultúrát nem adnak az embernek(igaz egyik adó műsora sem), viszont a párommal jókat szoktunk röhögni rajtuk, nem semmi életmentalításuk van.És inkább ilyet nézek mint pl. az ítéletnapot, meg többi ehhez hasonló literszám vérfolyósat.....
kamagi
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy jól vannak a babókKép

Ági,
házimunka elenyelés dettóKép mire hazajön a férjem iszonyú felfordulás van, persze ilyenkor jön az hogy mit csinálok egész napKép
Bár ha van kaja már ki is engesztelődikKép a férfiak olyan egyszerűekKépKépKép

Enyém gyerkőc 1 fogást eszik ebédre, bár magunknak sem szoktam levest főzniKép

Vitacolant mi is szedjük, de eddig nem látok kaki változást. Enyém lány simán megeszi úgy ahogy van, de a lázcsillapítót és az AB-ot simán megette. Olyan kis éhenkórász, vajon kire ütöttKépKépKép

Enci,
hajrá a fogacskáknakKép egyszercsak kibújnak. Mondjuk az a jó, hogy Floreszt abszolut nem zavarja a hiányuk eszik mindent anélkülKép

Andi,
Gratula BogánakKép
Enyém lány is itthon már javában rohangált de kint a nagy térben csak pár lépés ide-oda.

Ma sétáltunk egy hatalmasat, és ölben hoztam haza majd el aludt rajtam. Olyan kis aluszékony most talán vérszegény lenne?

Győzikét még soha sem láttam, nem is tudom h kíváncsi vagyok-e rá, anynira nem.

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok,

Küldtem mindenkinek egy e-mailt. Remélem jól szedtem össze a címeket.
Sok a lemaradásom, mert itt voltak nálunk a tesómék és a gép elé le sem ültem pár napig. Majd próbálok visszaolvasni és este még írok.

Most megyek egy kicsit pihenni.

Kép

Kép

Kép
b_brigi
 
 


Zsófi,

Neked nem ment át a levél. zsdomokos@samsung.com?

Kép

Kép

Kép
b_brigi
 
 


Sziasztok!

Kriszti,
köszi.

Ági,
hát én is igy vagyok vele már úgy unom ,hogy minden hol vérfolyató film megy vagy éppen valamit századszora ismételnek, ezen legalább tők jókat lehet röhögni.

Fanni evése, mikor éppen kedve van mindent megeszik amit elé rakok de van olyan is ,hogy semmi nem felel meg neki akkor semmit nem eszik.
Van mikor úgy gondolja ,hogy ő úgy eszik ,hogy közben rohangálszik na de ezt meg én nem engedem és akkor jön a hiszti.

Házimunka egésznap folyamatosan már az agyamra megy.

Brigi
nagyon jó az email most nézte meg a család is nekik is tetszet köszi.

Többiek hol vagytok?
szuszoka
 
 


Kriszti,
Kép
sikerült köszi Kép
szuszoka
 
 


Sziasztok!

Itt vagyunk mi is, csak vacakol a netünk mostanság...

Kriszti, remélem teljesen jól van már a druszácskám KépKépKép.

Zsuzsi! Tényleg! Boldog névnapot! Pedig két Zsuzsanna is van a családban nálunk, hogy felejthettem el... Biztos akkor is éppen szarakodott a babanet...

Brigi! Nekem ugyan átjött, csak éppen megnyitni nem tudtam Kép. Azt írta: az Acrobat Reader nem tudja megnyitni a fájlt... Brühühü... Nemrég lett újratelepítve a masina, lehet, hogy valamit nem tett még fel a férjem, ami kellene hozzá?

Enci! Ne izgulj a fogak miatt! Szabolcsnak ugyan nyolchósan jöttek ki az elsők, de neki se a szokásos sorrendben. Nyolchósan: alsó egyesek, felül bal kettes, bal egyes, jobb egyes, jobb kettes - ezek két hét alatt ebben a sorrendben. Aztán öt hónap szünet, és tizenhárom hósan alsó kettesek egyszerre, majd rövidesen a hátsók szintén nagyjából egyszerre, most ezeknek nem tudom fejből a sorrendjét, de általában a baloldaliak jöttek előbb. Most pedig nemrég kibújtak a felső szemfogai is. (Előbb a bal, aztán a jobb). Na, ő aztán tuti kis vámpír lesz, olyan hegyesek a szemfogai, nézni is rossz.

Krisz! Végre vissza tért Szabolcs étvágya is (kopp-kopp-kopp), már nálunk is megy a kajáért hisztizés egy ideje... Ma mi is egészen sokat mentünk: a sarki gyógyszertárig, meg vissza - kb. 3-400 m. Kép Kép Kép. Ha csak ketten vagyunk, akkor nagy büszkén jön mellettem, fogja a kezem, ha az apja is velünk van, rögtön kéredzkedik ölbe...

Győzike: hát, lányok, nekünk nincs is tv-nk, bár most a Megasztár miatt elbizonytalanodtam, hogy legalább egy tv kártyát vehetnénk... mert ez a dög tv2 pénzt kér most már azért, hogy megnézhessük a korridoron az archívját. Csak a Megasztárért. Én meg csak azt nézném... De aztán begorombultam: éppen az ilyen mocsok kereskedelmi adók miatt nincs tv-nk, akkor nem fognak éppen ők eltántorítani. Kibírom a Megasztár nélkül!!!!! (Tudjátok, ha lehetne úgy előfizetni, hogy én választom ki csatornánként, hogy mi legyen a csomagomban, egy percig sem gondolkoznék. De nem fogok fizetni hatvan szar csatornáért, amikor tizet néznék maximum...) De nem is értem, mikor jut időtök tv-zni? nekünk annyira elmegy egy nap, nem is tudom, mikor néznék tv-t...
Fulescsacsi
 


sziasztok!

Andi!

gartula a járáshoz Bogának.

Flóra képzeljétek tegnap a tescoban mint egy kis csik ugy rohangált és nem lehetett megfoni a kezét . huzta ki a kezét a kezemből, ha véletlenül sikerült megfonom.Az apjával majd frészt kaptunk, hogy egy kocsi elüti.de dierkt a kocsik elé ált és mondta, hogy bá(bácsi) ill.néne(néni) mikor kit kapott el és mosolygott.
hát a csaj nem semmi. nem tudom mi lesz velünkKépKép

a fogak tekintetében probálok nyugodt lenni. én is abban reménykedek, hogy kinő. de már olvastam olyan rendelleneségről, hogy tehójfogcsira hiánya volt vkinek és nem volt meg minden foga kigyerekkorban.remélem nálunk nem 18 hiányzikKép

Brigi!

nagyon szuper az emil.
nem tudom vissza irtam e már(teljesen kezdek szétesni) de megkaptam a kérdőiveket.köszi

Szuszoka!

köszi megkaptam a kérdőiveket.

A győúzike show-t én is láttam már. én el vagyok vele én is elnézegetem, de a férjemet iritálja igy általában elkapcsolom egy idő után

na megyek. bocs ha vmire nem reagáltam, de nagyon fáradt vagyokéjszak flora sokszor felkelt és reggel 8-ra mentem suliba ugyhogy megyek csicskálni.

sziasztok
Enci
renci
 
 


Hahó hol vagytok!!!!!!!!!!!!

Eszter,
köszi
Tudod én halkan bevallom én baromi Tv függö vagyok én már kaptam a konyhába is egy kis Tv-ét mert nekem állandoan kell ,hogy menjen miközben a dolgomat csinálom és akkor félig a fülem ott van ha valami érdekes van benne akkor oda is nézek nagyon szeretem a hiradót fókuszt aktivot reggeli müsorokat és akkor kedvenceim közé tartozik a ˛/ Barátok közt, Szeres most/ én nekem soha nem megy semmi rovására a Tv-zés.

Enci,
aranyos lehetet Flóra ahogy a tescoba rohangált
remmélem azért Fancsi ezt minél később kezdi el.

Képzeljétek voltunk tegnap Tücsökzenén Fancsi már nagyon aranyos volt, szépen oda megy a hangszerekért a végén pedig visza teszi, most nem is rohangászot végig figyelt a csajra ,van egy maci ami köszön nekik mikor elkezdödik a foglalkozás meg véget ér annak már puszit is adott.


Ja és a legújabb szokása este már 7-8 felé alszik reggel 9-ig egyhúzamban.Ez tők jó mert úgye én kellek a Ricsi miatt 6,30-kor és akkor mig a Fanni felkell addig oda tudom teni a kaját vasalok és igy viszont a délelőtt csak az ővé.

Most megyek mert Ricsivel tanulunk le ellenörzőm mit csinált idáigKép.

Zsuzsi
szuszoka
 
 


Hát nem mondjátok ezt komolyan most csak magamnak írogasak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
szuszoka
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi,
itt vagyok Én is, de ha Bogim meglátja,hogy ideülök a gép elé azonnali hisztibe tör ki.
Ha alszik akkor meg azért nem tudok írni, mert a gép sajna az ő szobájában van.És napközben olyan felületesen alszik, hogy felébred a pötyögésre.De a gép átköltöztetésének a terve már megvan, és valószínü a hétvégén a terv végre lesz hajtva....
Este jövök bővebben, mer Apa amúgy is késön jön haza, addig is.....

Pá-pá......

Ági
kamagi
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi! Fancsi nagyon ügyes kislány! Lassan én is utánaérdeklődök ismét a Tücsökzenének, a köv. turnusra szeretném elvinni bogát.

Ági! Én Bogám dettó. Ha a gép elé ülök, már mászik is az ölembe, mindent leszed az asztalról, vagy elnyomkodja amit írnék, és ha nem hagyom, akkor hamar begerjed. Már kezdi is...
Amikor meg alszik az emeleten, van más tennivaló is. A házimunka soha sem fogy el. Kép

Andi

Andi
KépKép
Kép
szabó_andrea
Halásztelek
 
 


Szasztok !
Na megprbálok kicsit visszarázódni. Mi már túl vagyunk a 15 hós oltáson pár hete. Piros kiütésektől eltekintve nem volt semmi baj vele. A hasára kapott kenőcsöt, mert tiszta pöttyös volt, de nem az oltástól. Azután ez átterjedt a hátára is kb. 2 hét alatt. Nagyon lassan elmúlt, erre most a lábán vannak kiütésszerűségek. Elvittem a dokihoz és kaptunk rá egy másik krémet . Állítólag valami gomba Kép remélem nem bolond. De mitől, azt nem tudja ? Kép szegényke a rendelőben már tudta, hogy nem jó helyen vagyunk és amikor meglátta a dokinénit éktelen sivalkodásba kezdett. Pedig nem is nyúlt hozzá. Legalább gyorsan végeztünk Kép
Nálunk már 11 fog van . Haladunk.
Kriszti
Én is azt nem szeretem a nyárban, mikor nem tudok hova menni a meleg elől és az hetekig tart. Viszont télen legalább kellemes bemenni a meleg szobába. De a tavasz az nagy barátom !!!
Enci
én nem kaptam mailt, ha még aktuális a profilomban lévő cím jó.
Kamagi
2 héttel ezelőtt jó lett volna a monitor, mert anyukáméknak vettünk egy gépet és pont 17-est kerestünk. De hát akkor nem kérdeztem Kép Én megpróbálok levest is és másodikat is adni, de nem mindíg sikerül. Ha meglát valami más kaját az asztalon akkor az már nem kell, ami előtte van. Ezért megpróbálom ilyenkor szabályosan eldugni a kaját, amíg nem végez a levessel.Kép
Győzikét a férjem is szereti, engem inkább elszomorít, hogy erre van szüksége a népnek. Ja nálunk is állandó kupi van. Szinte mindegy, hogy elpakolok óránként vagy egy hétig hozzá sem nyúlok semmihez. Néha elborul az agyam és akkor veszett takatításba kezdek,de nem sok értelme van.
Zsuzsi
boldog névnapot !!!
Fcsacsi
elméletileg, mióta az unióban vagyunk már te választhatnád meg, hogy melyik csatornát kéred és csak azért kéne fizetni. Mondom elméletileg, de valszeg kaptunk pár év türelmi időt. Addig meg szívják a pénzünket. Most nálunk is csak 3 csatorna van. Én a viasatot szerettem, de azok meg áttértek műholdas sugárzásra a földi helyett és már az sincs. Most van mtv1 és a két világszinvonalú ismétlőcsatorna rtl és tv2 Kép
Na jó bevallom én is barátok közt függő vagyok. És Niki is, mert múltkor a Rékasit etette a képernyőn keresztül Kép
Hova jártok tücsökzenére ? Mi is akarunk menni, de én megvárom az influenza járvány végét.
Dorki (nem szoktatok ide képeket föltenni a babákról ?)
dorki
 
 


Szasztok,
majjövök holnap én is Kép

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Dorki!

Küldtem nekd is emilt.köszi
és itt egy kép a csajsziról

Kép

Kép

én már igy segítek anyunak karfiolt rántani!

Enci
renci
 
 


Helló!

Enci!
Nem semmi kis kuktád van!!!! Kép
Nagyon ari!

Ági!
Akkor összebeszéltek a gyerkőink, az enyém sem bírja ha ideülök a géphez. Az sem jó, ha ölbe veszem, mert az asztalra akar mászni és szétpakolni + az egeret gyilkolni.
Hát ezért jövök ilyen gyakran! Kép vagy Kép

Üdv. mindenkinek.

Egy náthás
Andi
és
náthás
családja. Kép
andi68
 
 


Sziasztok!

Nálunk szinte nagyobb a hó mint eddig volt.
Szó mi szó gyönyörű látvány a szemnek, de a lelekemnek........

Már régebben ígértem a Tücskös mondókákat, de még nem jutottam velük sokra.Viszont vettünk az Auchanba olyan mondókás, énekes cd-ket amelyeken totál azok vannak amik a foglalkozáson.Az egyik a Süss fel nap 1.(ebből van több rész is)a másik Bújj búj....
Nagyon jók, gyerekek énekelnek mondókáznak rajta.
Egyébként nagyon sok ehhez hasonló ovisoknak való cd-t lehet kapni.Az ára viszonylag elfogatható úgy 2500 píz körül mozognak.

Nekünk marhára mínuszos ez a bérlezünk, már négy alkalmat veszítettünk.Meg nem is tudom, hogy ebben a járványban kellene-e mennünk.Nálunk már látogatási tilalom van a megyei kórházban.

Ha minden jól megy akkor apa vasárnap elvisz egy kicsit shoooopingolni Bp.-re.Olyan jót tenne egy kis kimozdulás.(Bogi meg egy kicsit nagyszülőzik).
Gyerekülést kellene vennünk.Van egy örökölt, de már nagyon odavan, ráadásul Bogim úútálja.De nem tudom milyen legyen.Vagy Römert, vagy Concordot szeretnénk.De pl a Römer nagyon jó lenne, de kagylós formájú -mint a mostani Cam-ünk, és ez nagyon nem tetszik Boginak- viszont jobb a tesztje, meg jobban dönthető.A Concord viszont ülősebb, de rosszabb teszteredmény, és alig dönthető.Szóval fenetudja melyik legyen.Meg igazából lehet, hogy a Bogi is kellene hozzá, hogy kipróbálja.

Nálatok mik a tapasztalatok ülések terén?

Andi,
Gyors javulást a kis családodnak.

Enci,
hétvégén ha még nem késő küldöm a kérdőívet.Bocs, hogy így elmaradtam vele.
A csajszid igazi konyhatündér már most.Gondolom az ebéd így sokkal finomabb lett, hogy Ő is segítkezett benne.

Fülescs.,
mióta Bogink van, nálunk is csökkent a tévézéssel töltött órák száma-jóval-.De azért este mindig nézzük.Igaz, minek nem tudom, talán altatónak.....Videózni szoktunk hétvégente, mert ugye moziba sem jutunk el.
Mondjuk totál pénzrablás amit az UPC csinál.Mi is csak pár csatornát nézünk a többit nem, azt sem tudom mik vannak még.Persze a német RTL amit többször is néztünk azt elvették a csomagunkból.Megérdemelnének valami bojkotott.

Dorki,
nektek is gyors javulást.Szerintem ez a rengeteg ruha a gyerköcökön, hiába pamut.Bogim mindig megizzad egy kicsit a lenti sétába, de nem merem vékonyabban öltöztetni.A gombáknak ez meg jó táptalaj.Meg nincs napfény......

Na lépek, ma nincs ebédünk, kellene egy kis Brassóit csinálnom, de majd a főnökasszony megmondja, hogy ad-e rá időt, mert már nagyon türelmetlen.
Ja és hallotátok a bébiételek csomagolása, rákkeltő? Szuper.,na majd még jövök.Bogim kipakolta az egész ruhásszekrényét, ezért tudtam eddig írni.Igaz, ha a gyerek csendben van, akkor............

Ági
kamagi
 
 


Sziasztok!

Bogám alszik, gyümileves összedobva, tészta tegnapról... KépKép

A TV-re mi is berágtunk a UPC-t illetően. Nálunk a tányéros fajtája volt már vagy 4-5 éve, de állandóan emelték a díját, mát 5200 lett, így lemondtuk. Nagyon ritkán néztük, akkor Nat.Geo-t, vagy Spektrumot, néha Hallmarkot. Így nálunk is maradt a 3 földi. Kép Így a jó oldalát nézve megmaradt több mint 60000 Ft-unk egy évre nézve. És már nem is hiányzik. Itt a Babanet. Kép

Dorki! A gomba lehet az izzadástól is, vagy ha fürcsi után nedves marad a bőre. Én Bogám rüheli a törülközést, ezért sokáig szokott tartani mire felöltözünk fürcsi után, mert inkább hagyom hagy száradjon meg a bőre. Javulást nektek! Amúgy Tücsökzene nekünk legközelebb a Budafoki Kuszában van, de sokfelé tartják a városban.

Ági!Az szemétség, hogy a kiesett alkalmakat nem lehet később igénybevenni. Így azért drága egy kicsit! o)

Enci! Irigyellek, hogy volt türelmed a babóval főzni! Ő biztos nagyon élvezte! Kép

Andi68! Nektek is gyors jobbulást kívánok! Csak nem influenza?

Pocaklakósaink vajh hogy vannak? Kép

Itt egy majdnem Kép friss kép Bogámról:

AndiKép

Andi
KépKép
Kép
szabó_andrea
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Ági,
maxi-cosit néztetek már?
Nagyon jók a tesztjei és sztem nagyon szuper, Dorka imádja nagyon jól dönthető, tök jól tud benne aludni isKépKépKép

A Hipp már cáfolja a bébiételekről kijött hírt, remélem is mert mi azt ettünkKép
Az a gáz, hogy nem lehet tudni. Vajon jobb-e ha a piacos zöldésgeket veszem vagy a multikból a külföldi cuccokat. Fogalmam sincsKép
Úgyhogy ezen nem is parázok inkább remélem hogy annyira nem vészesKép

Andi,
igazi tündérlány a BogádKépKépKép
úgy imádom ezeket a képeket a törpökrőlKép

Enci,
nagyon klassz csaj ez a Floresz, tudom hamar befogtad segíteni. Én valahogy ezt még kihagyom mert Dorka csak összemancsolná a karfiolt és a többiről nem is beszélveKépKép

Andi,
nektek jobbulást!!
Fránya influenzaKép legyen már tavasz!!!!

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!


Nálunk is úgy müködik ha leülők a gép elé Fanni egyből az ölemben van.De mondjuk ő akkor is ott sertepeltél a gép előtt mikor én nem vagyok ott és rángatja az egeret nyomkodja a billentyüket és hiába szolok rá rám se hederit.

Andi,
Bogi nagyon szép.


Dorki,
előszőr is köszi ,
de igen szoktunk képet fel rakni és töled is szeretnénk minél hammarab láttni .
Mi a XIII.-ba járunk Tücsökzenére.

Eszteranyu,
azt irtad csütörtökön,hogy holnap azaz ma jössz hát hol vagy?

Enci,
Flóra előtt le a kalappal nagyon ügyi.

Andi68,
gyógyuljatok hammar.

Ági,
nekünk concord ultimax van remmélem jól írtam én nagyon meg vagyok vele elégedve.
Vasárnapra jó shopingolást!

Zsuzsi
szuszoka
 
 


Jó estét!

Krisz,
nézegettem már a maxi-cosit is, de az is egy kicsit kagylós formájú.Azt hiszem azt is Römerék gyártják.
Bébiételből Én is mindig Hippet vettem, de ezek szerint a csomagolás nem bió.Csak azt nem tudom, hogy nem mostanában kezdték árulni, hogyhogy nem vizsgálták eddig.Nálunk a védőnő is inkább üvegest javasolt, mint fene tudja honnan eredő mivel kezelt boltban kaphatót.Meg amúgy a Mamimnál termetett, de ugye az is csak volt permetezve, mert ha nem lett volna, akkor nem is lett volna mit enni.Anyukám mondta,hogy a Mi kiskorunkban meg konzervdobozban volt és ahogy nyitotta föl konzervnyitóval húllott bele a reszelék.
Szó mi szó lassan már nem ehetünk, nem ihatunk, nem mehetünk sehova........elég rémisztő....
kamagi
 
 


Enci
micsoda lelkes, komoly segítőd van ! Kép Meg is eszi, amit főzött? :
Ági
nekünk concord trimax ülésünk van. Nekünk nagyon bevált és Nikcsi is szeret benne aludni. 36 kg-ig jó, mert kb. 3 éves kora után a háttámlát kell csak kicserélni egy másikra, az alap marad. És így 7-8 éves koráig jó lesz. Ezután kell csak egy ülésmagasítót használni. Azért kell nagyon megnézni, mert van olyan ülés, amire 9-36 kg-ot írnak súlyhatárnak, de legtöbb esetben ez arra vonatkozik, hogy ha a gyerek eléri a kb. 3 éves kort a háttámlát le kell venni és csak egy ülésmagasító marad. Szerintem viszont egy 3 éves gyereknek kell a fej- és válltámasz, mert a bizt.öv, neki még kevés. És abból simán ki tud bújni, míg egy ülésből, ami be van kötve abból nem. shoppingolni én is szeretek (bárhol, bármit) Kép Kép
Andi
ez a Boga csajszi nagyon édes Kép

a napfény biztos segítene Nikcsi bőrén, egyenlőre szaporodnak a kis foltok rajta , olyan mintha cigivel megégette volna. Kép elviszem jövőhéten bőrgyógyászhoz, ha nem javul csak még nem tudom hova.
na én is teszek fel képet Nikáról. a legújabb szokása, hogy a kislabdáit bepakolja a mosógépbe utána becsukja az ajtót, tekergeti a gombot, szóval mos ! Ma pl. azt találta ki, hogy rááll egy mesekönyvre és úgy csinál, mint aki nem tud lejönni. Nyújtogatja a kis kezeit és sír. Mondja közben, hogy gyee, gyee, (gyere) Nekem oda kell menni és lesegíteni őt az akadályról. Ettől megnyugszik, de 5 perc múlva megint ott áll a telefonkönyvön. ( ma azt olvasgatta). Kép Ma kaptam két óra szabadidőt, el is mentem a hobbiboltba és vettem mindenféle dolgot. Ti szoktatok alkotni ? (szalvéta, üvegfestés stb.)
Dorki Kép meg még egy kép, ilyen elmélyülten bámulja a reklámotKépKép
dorki
 
 


Enci
nem kaptam mailt
Dorki
dorki
 
 


sziasztok, bocs, hogy belekotyogok (mostanában olvasgatlak benneteket, enyém gyerek 2003 szeptemberi):
a tücsökzene a Mackó, mackó ugorjál című könyv alapján megy általában, legalábbis, ami a mondókákat és a közösen énekelt dalokat illeti, ezt a könyvet néhány könyvesbolt árulja, de a foglalkozást szervező csajnál is lehet venni, és vannak cd-k is.
mi is a budafoki kuszába járunk Kép

panu, a 2003 nyárvégi topikból
panu
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, Szabolcs már megint lázas... Nem tudom, mi lehet, délelőtt még semmi baja sem volt, a délutáni ébredéskor viszont melegnek éreztem, és 38,8 lett popsiban... Éppen ma nyolc napja kapta az oltást, a pöttyök ki is jöttek, láz is lehet tőle? Mondjuk még mindig náthás is, de hát nem is járunk sehová, mit és hol kaphatott el? Remélem, nem influenza, bár a kedve jó, csak kicsit nyűgös, a szemfogak miatt. (Ezek milyen lassan nőnek!!!!)

Nagyon klasszak a képek! Sajna nekünk még mindig nincs digi gépünk, mindig elhalasztjuk a vásárlást, már vagy három hónapja nem készült friss kép manóról...
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Fülescs.,
Szegény Szabolcsod,gyors jobbulást neki.
Szerintem sajna most akár mind a kettőtöl is lehetne neki.
A dokibácsink az ötödik naptól mondta a lázat, nyolcadiktól a pöttyöket.
Meg szegénykéket úgy legyengíti ez a nagy dózisú injekció.
Bogim oltás után tíz napra lett hangszálgyulladásos, és akkor mondta, hogy ilyenkor könnyebben kapják el a betegségeket.
De ezzel nem akartalak megijeszteni.
Biztos, hogy nem infulenza, akkor szerintem a hangulata is rossz lenne.Remélem reggelre híre hanva sem lesz a láznak.

Nálunk is jönnek a fölső szemfogak.Ez most megviseli Bogimat is.Adtam neki éjszakára Nurofent.

Panu,
szia!,ha van kedved, akkor ne csak olvasgass minket, hanem gyere is néha dumcsizni(elárulom Én is szoktalak benneteket olvasgatni, de Ti már régóta vagytok egy kis csapat).

Dorki,
ha elalszik Nikid az autósülésben, akkor kényelmes a fejecskéjének is(értem ezen, hogy nem lóg neki?).Mert, ha jól tudom ezt az ülést nem lehet, talán csak két fokozatban dönteni.
Én is szoktam kreatívkodni, de csak üvegfestek-hú ez most olyan nagymenősen hangzik, pedig abszolút amatörködöm-.

Képek szuperek miden babócáról.
Teszek Én is Bogiról:

KépKépKép
kamagi
 
 


Sziasztok!

Szegény SzabolcsKép neki már jönnek a szemfogak? lehet attól is lázas.

Tündéri édes Nika a mosógéppelKép és mennyi sok labdája van, nagyon klasszKép

Bogi is milyen cukor csajszi, imádom ezeket a maszatos képeketKép
és mindenütt a fogacskákKép bújjanak ki gyorsan.

tőlünk is egy kép, apával:

Kép

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Hát végképp nem tudom, mi lehet, mert éjjel felment 39,9-re Kép. Persze vizesruháztunk, le is ment, de reggel megint 38,9 volt. Azt levitte a Panadol, most 37,9 körül van. Amikor 39 alatt van, akkor kedv és étvágy viszonylag jó, más tünet nincs, csak az orra folyik, de az előtte is már. Kicsit azért nyűgösebb persze. Szemfog ide vagy oda - már vagy két hete kibújt a hegyük, de azóta nem nagyon nőnek -, ekkora lázat az nem okoz, vagy igen?

Krisz! Dorka is tündéri!

Muszáj most már csinálnunk képeket...
Fulescsacsi
 


Sziasztok Csajok,

tegnap nem volt netünk egész nap.

Eszter,
Szabolcsod hogy van? Nem lehet, h a védőoltás? Sajnálom Kép.
Digigépünk nekünk sincs, úgy íratjuk cédére a képeket, ahol előhívják. Ezért van nekünk is, csak ide sajna nem tom feltenni, mivel túl nagy a mérete.
A képnézőnk meg túl régi a kicsinyítéshez. Szal képeiderakás kilőve :DDD
Krisszie,
Dorka gyönyörűszép! Úgy látom, nem Apja lánya Kép.

Ági,
Bogid is édes nagyon! Mit kajcsizott az első képen?
Olyan érdekes, Eszter jobban jár kinn az utcán, mint benn.
Nekünk tök egyszerű nevenics ülésünk van. Ült Eszter hiperszuper Concordban is, szegénykémnek lógott ki a feje belőle elalvás után. A Micimackóban vettük, van fejtámasz is benne. Mivel saját autónk nincs, ezért nem nagyon használjuk a mindennapi életünkben. Gegrőnek a céges Corsája 2 személyes, ezért városon belül szoktunk csak menni úgy, h az ölembe ültetem a Lányt (havi 1 alkalommal, ha bevásárolni megyünk). Tudom, hogy gáz, de ha minden igaz ebben a hónapban kap személyautót. Mi eléggé benn lakunk Szeged központjában (10 perces kényelmes séta a központ), így szerencsére nem nagyon hiányzik az autó.
Ha Erdélybe megyünk, akkor meg bérlünk.

Panu,
üdv itt is Kép. Hogy sikerült a palacsintatorta Kép?

Dorki,
Tied Lány is tündéri Kép. Ilyen labdáink nekünk is vannak, Eszter imádja őket. Nyáron kivittük a felfújható medencét az erkélyre és beleöntöttük az 50 labdát (az albumunkban van is kép róla). Szupi volt.

Zsuzsi,
pénteken sz@rakodott a net. Annyira elveszi a kedvem mindentől, hogy csak potyáztam. Olvastam és mentem is tovább.

Csajok,
holnap reggel megyünk vérvételre (vasat nézik - 1évesen vashiánya volt. Szedtünk szirupot, most látjuk majd mi lesz).

Andi,
Bogád is aranyos nagyon. A fülbevaló mióta van Neki?
Én tavasszal akarom Eszternek berakatni ha lemegy a sapiszezon.

Andi68,
meggyógyultatok már?

Enci,
Flóra nagyon drága! Eszter is segít nekem főzni, leginkább a zöldséghámozást kedveli Kép.

TV:
keveset tévézek, leginkább reggel a Mokkát/NapTv-t/ Reggelit nézek felváltva. Legközelebb Hírek fél 7-kor, majd Barátok Közt. Mindenbe belealszok.
Háttétévé megy azért, a hétvégi és brazil (latin-amerikai) suttyó sorozatoktól meg hasmenésem van.
Leginkább DunaTv, Spektrum, Discovery, NAtGeo MTV, m2 megy. A kereskedelmin a reklámoktól is tele van, bár Eszter kezd rákattanni.
Győzike: nézem, jókat röhögök rajtuk, a kiscsajuk nem semmi.
Csodálom Bejaasszonyt, hogy bírja ezt az embert!!!

Szép hetet Nektek, jobbulást!

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Szabolcs!

Légyszives gyorsan gyógyuljál meg!!!!!!
Sok puszit küld:
Andi és a gyerkőcök.
andi68
 
 


Szia itt Panu !

Fcsacsi
szerintem az oltás miatt van a láz, főleg ha nincs más tünet. Két nap múlva elmúlik. Nekem is azt mondták, hogy ilyenkor fogékonyabbak a betegségekre. Jobbulást nektek.
Kamagi
Csak egy fokozatban lehet állítani az ülést , pontosabban van egy "ülésdöntő" műanyag izé az ülés alatt. Nekem is úgy tűnt, hogy kevés, de Nikcsi jókat alszik benne és nem esik ki a feje. A mi ülésünk egyébként nem a legeslegújabb modell, hanem egyel az előtti, de csak egy kis design különbség van meg persze pénz. Kép
Nagyon jó a szánkós kép Bogiról, olyan mintha az északi sarkon készült volna éjjel a viharban, mínusz 30 fokban.
Nyugodtan gyere a nyár végi topikba is , ha van kedved. Bárki jöhet bármikor !! Ne legyetek szégyenlősek. Persze nem ennek a topiknak a rovására Kép
Kriszti
a netről biztos le tudtok tölteni ingyenes programot amivel lehet képet kicsinyíteni. pl. ulead,photoshop. Vérvételhez drukkolok, remélem simán megy. Mi száz db labdát kaptunk, de csak kb. 30-at vittünk haza. A többi a nagymamánál van. Legyen ott is mit hurcolni Kép
jók legyetek
DorkiKép
dorki
 
 


Dorki,
köszke a tippeket Kép!
Elvileg éhgyomros, de azt mondta a dokinénink, h ha reggel szopi van, akkor 2- 2 és fél óra teljesn el és úgy vegyék le a vért. Dec. elején sem éhgyomroson voltunk.

Többiek, merre vagytok?

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Sziasztok!

Köszi a biztatást és együttérzést, most felment ugyan estére a láz, de le tudtam vinni még lefekvés előtt. Amúgy egész nap jókedvű volt, még evett is, bár a foga nagyon fáj szerintem, de kaja előtt mindig kap Chamomillát, és így általában jól eszik. Remélem, tényleg az oltás, de legalábbis gyorsan elmúlik.
Fulescsacsi
 


Eszter,
próbáltad már az Echinacea bogyókat?
1 hétig napi 3-5 golyócska, majd 1 hét szünet és így tovább tavaszig.
Ha zűr van, lehet sűríteni az adagot, napi többször adni.
Immunstimuláló, gyulladáscsökkentő.
A teljes neve:
Echinacea Angustifola


Sok puszi,
Kriszti


Kép

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Kriszti!

Köszi! Most csak Oscillococcinumot szedtünk, de eddig csak megelőzésre. Hallottam már az echinecea-ról, csak mindig elfelejtünk venni... Sajna a mi dokink egyáltalán ne foglalkozik homeopátiával, úgyhogy csak a saját ötleteim után próbálkozom, meg a gyógyszerészek javaslatai után...
Fulescsacsi
 


Eszter,
a mi dokinénink leírta nekem az echinacea adagolását. Egyébként a szegedi topicban is nagyon sokan homeozunk. Onnan jönnek az 5letek, valamint én kértem a patikában füzeteket. Ott nagyon jól le van írva minden.
Ismered őket?
Ha nem, leírom a címeket és kérjél mindenképp.
Az Osciloo-ról hallottam már, h nagyon jó, mi még nem próbáltuk.

Kép

Kép
eszteranyu
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?