Új privát üzeneted érkezett!

@janoagi
mi a helyzet .várom a teszt eredményt!
szorítok mindenkinek.

@bandibond
Csütörtök helyzetjelentésre kíváncsi vagy hogy állnak azok a tüszok
ipinterke
 
 


@ipinterke:
Nálad mi a helyzet? Mikor esedékes a héten a vizsgálat?
bandibond
 
 


Ma megkaptam a 3.napi vérvétel eredményét, és nagyon örülök, mert elég jó lett az eredményem 
Az orvosom mondta is, ismerve a korábbiakat, hogy ez csodálatos eredmény és megdícsért, hogy látványos a fogyásom is.  Nem is emlékszem ilyen jó eredményre az utóbbi évekből!
persze, holnap megyek vizsgálatra és az az igazán fontos, hogy érik-e, aminek érnie kell, de én már ennek is úgy örültem 


És közben meg jól utána is számoltam, hogy igazából mikor is csaptunk bele a lecsóba a párommal és rájöttem, hogy májusban. Sőt a június esélytelen hónap volt, így igazából három nekifutásunk volt eddig, abból kettő volt teljesen elszánt hónap.
Csak ugye az a sok nehezítő körülmény, amim van, az feledtette velem, hogy még nem is olyan sok nekifutásunk volt... 
Persze, ettől a hőgörbém baromi cikkcakkos, és sajnos maradt a menzesz után még pecsételőm most is (tuti, hogy vmi difi van itt még). Holnap meg is kérdezem, hogy akkor melyik hormon rakoncátlankodik, illetve a 21. napos vérvételnek is ilyen baromi jónak kellene lennie, hogy rend legyen. És nincs.
De ettől még a prolaktinom meg helyére került, hallelujahhhh!!!! 
bandibond
 
 

 
 

@bandibond ez szuper! Drukkolok holnap!

@ipenterke, mikor lesz teszt-eredmény? Oda is megy a drukk

Nekem megvolt reggel a vérvétel, az asszisztensem levette és bevittem a laborba Hcg-t nem tudtam kérni., csak TSH-t ( mint kiderült, Hcg nem finanszírozott, háziorvos nem is kérheti)

Most én is vezetem a hőgörbét 2 napja
kisstibi
 
 


Sziasztok.
Van egy 4,5 éves tündérkènk. Most döntöttük el a férjemmel,hogy szeretnénk kistesót. Én talán görcsösen is rá vagyok pörögve a dologra. Szedem egy hete az elevitet meg a folsavat. Jövő csütörtökön kellene megjönnie. Remélem nem fog. Ma csináltam reggel egy Predictor early tesztet. Negatív lett. Tudom korai még.De olyan lassan telnek a napok. Ki milyen tesztet ajánl? Esetleg valaki próbálta már az ovulaciós tesztet jóstesztnek?
Köszi a válaszokat: Livi :cry:
babybumm
Szekszárd
 
 


@bandibond
Na gratula a fogyáshoz az a 4honap nem is sok ne aggódj én 24 éves vagyok 1evet próbálkoztunk pedig rendszeresen sportolok átlagos testalkatú vagyok. Makk egészséges...a stressz már rájöttem... Most költöztünk el a párom szüleitől az építkezés most ért véget és lásd csodát máris az első hónapban ... Szóval ne stresszelj ,mert úgy nem jön

Amúgy ma voltam dokinál tökéletes méretű petezsak és szikholyag látható.... Ennyit az állítólagos vetelesemrol meg arról a paraszt orosz Gábor nevezetű nőgyógyászról...jövő héten elvileg már embrió is látható lesz.a táppénz dolgot is intéznem kell holnap...szóval boldogság van.
ipinterke
 
 


@ipinterke:
Ez remek hír! :-) Akkor a jövő heti vizsgálat már nagyon izgi lesz!!! Mesélj majd, nagyon jó követni a fejlődést még így ismeretlenül is! :-D

Ma újabb jó híreket kaptam, ugyanis érik szépen egy tüsző, aminek az orvosom is nagyon örült! Hát még én! :lol:
Abban maradtunk, hogy iszom tovább a Mastodynont és az Inofolicot, és nem kell gyógyszert szednem semmire, maradnak ezek a gyógynövényes cuccok. Ennek is örülök.
A páromat megvizsgálta egy urológus, és őt is turbozni kell kicsit. Nincs gond, de lehetne jobb az eredménye. Három hónapig kell innia az Inofolic férfi verzióját, Folandrol a neve. Jókat olvastam róla és a doki is nagyon elismerően nyilatkozott róla. Ezen ne múljon, ő megissza. :lol:
bandibond
 
 


@ipinterke gratulálok ez szuper

@bandibond: remelem mihamarabb sikerrel jártok! Drukkolok!

Nekem nagyon fárasztó napom volt, 7-re mentem reggel és most értem haza. Azt hiszem előbb el fogok aludni, mint a gyerekek. A laborom eredménye tökéletes, egy csillag sincs benne, viszont ahormonok közül csak TSH-t tudtam kérni, de az is jó.
kisstibi
 
 


@kisstibi:


És azóta valami fejlemény? Vérzés? Vagy bármi? Tök jó lenne egy hormonos vérvtel is. De az is remek hír, hogy alapból rendben vagy!!! 


@babybumm:
Üdv köztünk! Itt hasonló türelmetlen várakozó között vagy!  Együtt drukkolunk egymásnak! Akkor ez volt az első próbálkozós hónapotok?


Képzeljétek, tegnap az urológus azt mondta a páromnak, hogy ha igazán neki akarunk futni egy hónapnak, akkor 5 nap megvonás után tegyük. Én, bevallom, ezen meglepődtem, hiszen mindenhol azt olvastam, hogy az ovu előtti napon/napokon és az ovu napján IS érdemes együtt lenni, ha nagyon tudatosan csináljuk. De ha előtte 1-2 nappal is együtt vagyunk, akkor a mostani doki logikája szerint az ovu napján még nem állnak készen a katonák. Azt is mondta, hogy 3 nap megvonás is érhet valamit, de az igazi az 5. Persze, tudom, akkor kell csinálni, amikor kedvünk van és nem görcsösen nyomulni. De én a tudatosságban is hiszek. Hiszen mi fixen babát szeretnénk, miért ne figyelnénk oda arra, hogy éppen a jó napon is együtt legyünk. Ettől mi még jól érezzük magunkat, és néha jókat is nevetünk saját magunkon emiatt. Szerintetek, tapasztalt édesanyák szerint, hol az igazság: 5 nap vagy sem?
bandibond
 
 


@bandibond, az a tapasztalat, hogy jobb a megvonás. Elvileg átlagosan a spermium 72 órán át életképes, gyakori együttlét esetén nem biztos, hogy a legerősebb, legfittebb katonák próbálkoznak. Én úgy csinálnám, hogy együttlét ovulacio előtt 1 nappal (de ez előtt legyen az 5 nap megvonás), a pete kb 24 órán át megternékenyíthető, ezért nem bíznám a véletlenre, ovulaciokor is adnék egy esélyt. Én a második babánál így csinaltam, illetve Jónás naptárt vezettem. Gynexet ittam meg a férjem is, méhpempőt dicsérték akkoriban nagyon, azt viszont nem próbáltam.
kisstibi
 
 


@bandibond: És igen, jó lenne ezeket a hormonokat megnézetni, ha nem jönne meg, akkor intézem. Elvileg a fogamzásgátló abbahagyása után szept 5-én fajt nagyon a hasam és volt minimális vér, másnap pecsételés, meg egyszer még pár napra rá pecsételés. Ha az “mensi akart lenni”, akkor kb 8 nap múlva fog rendesen megjönni. Gyógyszer előtt 26 napos ciklusaim voltak. Most inkább nyomott a hangulatom, de az inkább a munkától van, tegnap kb 70 beteget láttam el, agyilag leszívott rendesen.
kisstibi
 
 


Sziasztok. Ma próbáltam egy clear blue digitális tesztet. Most akkor ez negatív vagy pozitív lenne csak kevés a hcg még?

babybumm
Szekszárd
 
 


@kisstibi
Jól bírod ezt a ciklus strapát!! Én erre mindig annyira ráfeszültem, ha valami eónem "menetrend" szerint történt.  Persze, írod is, hogy a munka brutális, így bizonytalan eltereli a figyelmed is erről. Azért kíváncsi leszek, mikor lesz rendes kerékvágásod újra!

@babybumm
Én még nem próbáltam soha a ClearBluet, ezért nem tudom, milyen amikor egyéretlműen negatív. Hány napod van még elméletileg a következő menzeszig? Már csak néhány, ugye?


Én ma ismét láttam az UH-on a tüszőmet, nagyon szépen érik tovább, a doki szerint ma lehet esedékes az ovulációm. Ami közben tök szuper, mert ma van a 14. napom, szóval mint a svájci óra, olyan az ehavi ciklusom eddig...  Persze, a párom katonái a 2 nappal ezelőtti urológiai vizsgálat óta még biztosan nem tértek magukhoz. 


bandibond
 
 


@bandibond:
Csütörtökre nem várom. A szagokra nagyon érzékeny vagyok. Mindentől öklendezek.Lehet 10-es teszttel kellene próbálkoznom? Azt hiszem görcsösen ragaszkodok a kistesó dologhoz. :-(
babybumm
Szekszárd
 
 


Szia babibumm.sajnos az egy negatív volt.de nem várt után szokták mondani hogy érdemes.ennek ellenére én is teszteltem előtte az émelygés az jó jel. szorítok csütörtökre.

Bandibond. Akkor neked is szorítok nagyon.

Csajok viszont engem utolért a hányinger...egész nap...nem csak reggel.olyan vagyok mint egy élőhalott.hanyni persze nem tudok csak oklendezek... Azt hittem/reméltem nekem ez kimarad.A főnököm még irodai
ipinterke
 
 


Na elküldtem véletlenül..
Na szóval konnyitett irodai melót ajánlott.de így nem tudom be merjen e vállalni.hogy fogok teljesíteni egész nap a évre rohanok hogy majd most szédülök,gyenge vagyok ilyen rosszul nem szoktam lenni...főleg hogy én egy sportos nő vagyok ...most pedig semmire se vagyok képes.enni se eddig 4 kilót fogytam.
ipinterke
 
 


Szegény. Próbáld a citromos vizet,mandulát. Majd behozod a 4 kilót hamarosan.Én is ettől félek, hogy egész nap rohangálni fogok majd a wcre.Ráadasul az én irodám a 2. emeleten van,a wc meg az elsőn. Ma haza kellett jönnöm délben. Nem tudom mi van velem. Èg az arcom egész nap mintha lázas lennèk,gyenge, fáradt, álmos vagyok. A hétvégén meg tegnap is többször szurkált a hasam. Lehet beteg leszek. Bizakodok egy picit még, hogy. nem fog megjönni a héten.
babybumm
Szekszárd
 
 


@ipinterke
Akkor jól megvisel téged az eleje, már 4 kg mínusz... Te jó ég! Próbáld ki, amit babybumm javasol, hátha könnyebb lesz.

@babybumm
Nagyon drukkolok neked! Mindjárt csütörtök! Tesztelsz újra?

Nekem vasárnap volt erős egyoldali fájdalmam, a megfelelő oldalon. Ma voltam UH-on, és valóban volt ovulációm. Hurrá! Emiatt jövő héten 3* lesz vérvétel, hogy a progeszteron szintemet is lássuk. Ez új, mert eddig csak a 21. napi vérvétel volt. Kíváncsian várom!
bandibond
 
 


Szegény. Próbáld a citromos vizet,mandulát. Majd behozod a 4 kilót hamarosan.Én is ettől félek, hogy egész nap rohangálni fogok majd a wcre.Ráadasul az én irodám a 2. emeleten van,a wc meg az elsőn. Ma haza kellett jönnöm délben. Nem tudom mi van velem. Èg az arcom egész nap mintha lázas lennèk,gyenge, fáradt, álmos vagyok. A hétvégén meg tegnap is többször szurkált a hasam. Lehet beteg leszek. Bizakodok egy picit még, hogy. nem fog megjönni a héten
babybumm
Szekszárd
 
 


Frissítettem az oldalt és új elküldte amit írtam....


Már nem tesztelek. Várok. Elkezdett fájni az alhasam meg érzékeny lett a bal mellem. Szerintem ez most nem sikerült.

Remélem idén sikerül mindenkinek összehozni egy kis csodát.

Beszéltünk a férjemmel, hogy ha sikerül totál át kell alakítani a lakást, hogy plusz egy szoba legyen,meg a fél lakást felújítani. Jó kis meló lesz. Minden babás dolgot eladtam,elajandèkoztam. Most újra mindent meg kell venni majd Alig várom az egészet.

Ti ,hogy álltok? Lakás,baba dolgok terén? Gondolkoztatok ilyenen? Vagy ha sikerül mi lesz a neve a picivel?
babybumm
Szekszárd
 
 


@ipinterke, sajnálom hogy nem vagy jól. Sajnos tudom milyen ez.... első gyerekemnel 52 kg-vak lettem terhes, lefogytam 43-ra. Es vagyok hozzá 169 cm...20.hetig vészes hanyassal kórházban voltam. Aztán 64 kg- bal mentem szülni. Másodikkal keveset hánytam, sokat is híztam. 52- ről 80-ra aztán nagy nehezen lefogytam. Harmadiknál 67 körül mentem szülni. Vele se nagyon hánytam, pedig aztán voltak szagok, mert 8 hónapos terhesen még boncolták. Minden terhesség más. Utána is lefogytam... erre most vagyok 67, mert abbahagytam a sportot. 10 kg-ot kene ledobnom...de totál rendszertelen az életem sajnos. De ha nem bírod, szerintem menj el táppénzre.

@bandibond hogy vagy? Nekem is lassan mensi lesz, érzem. Édességet zabalok, ez annak a jele

@babybumm, veled mi újság? Ilyen teszttel még soha nem próbálkoztam, úgyhogy nem tudok okosat mondani. Anno én a nem várt előtt simán már erős pozitívat teszteltem mikor babas voltam. 25-ős Corax meg Gábriel is kimutatta.
kisstibi
 
 


Bocs a hibákért, iPhone gyorsíró.... :-D
kisstibi
 
 


(Szóval én boncoltam....mert orvos vagyok, akkor ilyen gyakorlataim voltak az egyetemen... nem is tudom hogy bírtam)
kisstibi
 
 


Hányingerre nekem kizárólag a jéghideg cukros kóla kikeverve a szénsavat, kortyonkent vált be. Gyerekeknek is szuper, ha hánynak. Felér egy infuzioval. Én képes voltam infúzión is hányni.... ez jusson eszetekbe, majd ha hány a gyerek, nem kell az ügyeletre rohanni. Szigorúan csak pár kortyot, ha benne marad, mehet a víz kortyonként, akar jéggel. Cukor meg a sópótlás a fontos ilyenkor.

Jó éjszakát nektek :)
kisstibi
 
 


Fel 3 óta fent vagyok... napok óta náthás vagyok. Mikor meggyógyulnék, tuti jön vmi új. Pénteken vagy 20 légúti -vírusos, bacis beteget vizsgáltam meg, tuti ez tett be. Csak rossz, hogy most pihenhetnék, erre nem tudok...gyerekeket hatkor keltem. Este már főztem, így azt most nem kell, szóval nézem a plafont.

@babybumm neked is jobbulást!
kisstibi
 
 


Ma már teljesen jól vagyok,azt hiszem. Legalábbis elég fittnek érzem magam. Pedig fél 3kor pisilnem kellett ( 4 éve nem kelek fel éjjel ) utána nagyon nehezen aludtam vissza.

Igen a kólát én is hallottam hányingerre most jut eszembe.

Én anno 56 kg kezdtem,és 70nel mentem szülni. Most 52 vagyok. Nem hánytam sokat a Csenivel, minden este egyszer. De napközben végig oklendeztem
babybumm
Szekszárd
 
 


Ma már teljesen jól vagyok,azt hiszem. Legalábbis elég fittnek érzem magam. Pedig fél 3kor pisilnem kellett ( 4 éve nem kelek fel éjjel ) utána nagyon nehezen aludtam vissza.Átèrzem most a hajnali dolgot

Igen a kólát én is hallottam hányingerre most jut eszembe.

Én anno 56 kg kezdtem,és 70nel mentem szülni. Most 52 vagyok. Nem hánytam sokat a Csenivel, minden este egyszer. De napközben végig öklendeztem.
babybumm
Szekszárd
 
 


Sziasztok lányok!
Nálam egyelőre semmi izgalom nincs, még mindenhez korán van. Jövő hét vége felé már érdekesebb lesz! :-D
Nálunk egy kisebb átpakolással lenne babaszoba, szerencsére. Őrült vágyaim vannak a ház belső átalakításáról, de az várhat, csak legyen babánk. :-)
Holnap babaváróra megyek egy baráti házaspárhoz. Nekik gyönyörűen terv szerint zajlott minden, nagyon várja mindenki a kicsit. A legjobb barátnőm babája 1,5 éves, ő pedig minden lt elrakott nekem, szóval babakocsink és szoptatós fotelünk már lesz, meg egy tonna babaruha. :lol: Ha csak ezen múlna! :-P
Hogy vagytok?
bandibond
 
 


Sziasztok. Egy kerdeseel fordulnek hozzatok. Volt e mar valaki hasonló helyzetben. Augusztus 19.én volt utoljara mensim... 38.napja késik . Eddig 3 tesztem negativ.... Enyhe emelygesem van 4 napja. Szerintetek varjak meg es csinaljak újabb teszet? Hat ha?! :roll:
piroska93
 
 


Sziasztok. Itt a helyzet változatlan. Továbbra is negatív a teszt, de nem is jött meg. Ès nem is úgy tűnik H meg akarna. csináltam egy menstruáció kalkulátort erre az évre. 26-27 napos a ciklusom. ha 26 napra nézem 2 napja késik ha 27 akkor 1. Felhívtam a dokit H mi a véleménye. Holnap délelőtt megnéz azt mondta. Lehet kevés a hcg-m v korai a teszt m sztem szombaton volt a beagyazodas. akkor kezdett fájni a hasam. és a beagyazodas után 8-10 nappal mutat biztosat. szóval x h mi van. Holnap többet tudok. Èjjelente felébredek pisilni meg éhes vagyok. Néha oklendezek.A pocim is fura. Sokszor ég az arcom mintha hőemelkedésem lenne,de 36,9 fölé nem megy. Egy pillanat alatt robbanok,ha a helyzet úgy hozza.Úgyhogy bizakodok.Kuldjetek a pozitív energiát Doki után jelentkezem.(bocsi most telefonról vagyok fent )
babybumm
Szekszárd
 
 


Babybumm ez szuper, drukkolok nagyon!!! Írj mindenképp. Nekem fajdogal a hasam és eléggé feszült vagyok. Bár az lehet attól is, mert el kezdtem komolyabban diétázni szerintem meg fog jönni a hétvégén.
kisstibi
 
 


Sziasztok. Szerintem meg fog jönni.Szúr az egész méhem.Majd októberben újra próbálkozunk. Csak nem értem mi volt ez a rengeteg tünet.
babybumm
Szekszárd
 
 


Sziasztok. Újra itt. Valaszt sajnos nem kaptam az előző posztomra!
40.ik napban jarok. 4negativ tesztel. Este fajdogalt a hasam. Gondoltam megfog jinni a nem vart. De semmi. Reggel gyomor égés. Néha neha faj a cici de semmi extra. Jov hét csutortokon megyek nogyogyaszhoz. ha addig nem jön meg.
piroska93
 
 


@piroska93:
Szerintem pár nap múlva tesztelj újra egyet. Dokihoz mindenképpen menj el,az a biztos ha ránéz a dologra.
babybumm
Szekszárd
 
 


@piroska93:
Szia, én ilyen tünetekkel anovulációs ciklus során találkoztam. A barátnőm egyszer ugyanígy járt, orvoshoz ment, vizsgálták, vérvétel volt, minden eredménye rendben volt és nem volt terhes sem. Egyszerűen így alakult neki az a hónap. Meg a hormoneredményei is jók voltak. De mégis sokat késett neki. Jövő csütörtökig tesztelj újra párat, hátha csak várat magára a hcg.


@babybumm
Még ne mondj le a dologról, várd ki a vizsgálatot!!! Nagyon drukkolunk!!
bandibond
 
 


Ahogy sejtettem. Szemét mensi vizsgálat közben jött meg. Nincs akadálya a következő havi próbálkozásnak. Kért 3. meg 21. napos labort. Mindezek tetejébe még frankó migrènem is lett. Szerencsére ma csak 2ig dolgozunk,hazamegyek aludni egyből.
babybumm
Szekszárd
 
 


@babybumm:
Fel a fejjel!!!! A következő lehetőség már nincs is olyan messze! Lemegy a menzesz, lesz vérvétel, és már azon kapod majd magad, hogy újra lehet próbálkozni!!
Addig is beszélgetünk itt és drukkolunk egymásnak az új ciklusban is! ;-)
bandibond
 
 


@bandibond:
úgy legyen.
babybumm
Szekszárd
 
 


Sziasztok, nekem ma megjött, úgyhogy a ciklusom a helyén. Már el is felejtettem, hogy tud fájni a hasam és milyen az igazi menstruacio... ennyi előnye volt a gyógyszernek, nem voltak ilyen erős tüneteim. Megmondom őszintén, kicsit megkönnyebbültem azért. Szívem melyen örülnék nagyon, csak most nagyon nem jönne jól, pláne úgy néz ki, lesz egy harmadik állásom is, raadasul egy másik városba kene ingáznom. Házfelújítás is van közben.... viszont a héten megfogalmazódott bennem, hogy nem is vagyok öreg így 38 evesen beszélgettem egy nálam 10 évvel idősebb hölggyel és 3 éves gyereke van. Most azon agyalok, hogy 40-42 között szülök, addigra megvalósítom, amit a munkámban szeretnék elérni. És a többi gyerekeim is már jó nagyok lesznek.
kisstibi
 
 


Babybumm, na tessék, együtt indulunk ;)
kisstibi
 
 


Én 33 vagyok. 3 évet adtam a dolognak.Utána már nem szeretnék szülni.Pedig van barátnőm aki a fölött szült. Félnèk, hogy nem tudnám tartani a lépést vele ha felnő.De ez csak az első hónap próbálkozás volt. Majd most
babybumm
Szekszárd
 
 


Sziasztok. Újra itt. Mai napon wc-zes utan arra lettem figyelmes hogy a wc papír -on nyalkas véres valadek van. De nem jött meg.... 41napja kesik a mensi. Mi lehet a baj? Valaszokat koszonom. Szep napot :shock:
piroska93
 
 


@babybumm
Ha így gondolod, akkor drukkolok, hogy minél előbb valóra váljon az álmod és jöjjön a babád! :-)


@piroska93
Erre már tényleg a jövő heti vizsgálat lesz a válasz! Lehet, hogy a menstruáció készülődik? Bárhogy is alakul, a legjobb az lesz, ha orvos lát és megmondja, ezt mi okozhatja és hogyan tovább. Én hormonvizsgálat mániás vagyok, de nyilván a saját helyzetem miatt van így. De annyi dolog miatt térhet el a ciklus a megszokottól... Nagyon kíváncsi leszek, mi lesz a megoldás. Remélem, rendben vagy és egy egyszeri dologról van szó.
bandibond
 
 


@bandibond:
Koszonom a valaszt. 2013.07.21 született meg a kislanyom. Csaszaros voltam... Viszont ki alakult mehszaj seb.. Voltak mar problemaim a mensimmel szülés utan mikor kimaradt 3 honapot. Akkor elmentem dokihoz csinalt rakszurest volt vervetel is mivel pajzsmirigyre gyanakodott viszont teljesen rendben voltak a leleteim írt fel gyógyszert amitől meg is jött. Mehszaj sebemet nem kezelte nem írt ra Semmit mert allitolag nem volt súlyos. De ahogy olvasgattam lattam az is befojasolja a teherbe esest és a mensit is. 25eves vagyok es meg szeretnék babat. :( minden fele kepp. Viszont azt is olvastam hogy lehet lelki eredetű is a kimaradas. Sajnos apukamat marciusban vesztettem el. Amit a mai nap ig nem dolgoztam fel. Lehetséges hogy ez miatt tortenek a dolog. Szep estet mindenkinek
piroska93
 
 


@piroska93, részvétem apukad miatt. Szerintem ugyanaz lehet a gond, mint korábban. Majd a doki ír fel megint gyógyszert és akkor megjön. Igen fiatal vagy még, vigasztaljion, hogy sokkal nagyobb eséllyel leszel babás, mint ha 35 felett lenne ugyanez. Sógornőm áprilisban szült 34 évesen az elsőt. Pcos, diabetes, 5 évig próbálkoztak, végül lombikos lett. Sokszor gondolkodom, hogy lehet ezt agyilag kibírni .... elképzelésem sincs. Nekem mindhárom gyerek pikk-pakk összejött, de én is akkor fiatal voltam, 30 voltam a harmadiknál
kisstibi
 
 


@kisstibi:
Koszi.a Valaszod.. Mai nappal kimondhatom hogy megjott a nem vart... Orulok is meg nem is!
piroska93
 
 


@piroska93:
Egy dokival konzultálj azért. Jövő hónap új esély Nekem az első baba első próbálkozás után sikerült. Most nem. Hiába akkor 28 voltam.
babybumm
Szekszárd
 
 


@piroska93:
Egy dokival konzultálj azért. Jövő hónap új esély Nekem az első baba első próbálkozás után sikerült. Most nem sikerült. Akkor 28 voltam. A én szervezetem is megérzi azt az 5 évet. De nem adom fel.
babybumm
Szekszárd
 
 


@babybumm:
Koszonom.igy van sose szabad fel adni :) Első nekem is össze jött o most 5eves. :) nagy lany mar. Kitartast kivanok neked es remelem minnel hamarabb sikerul a kis tesó :).... Ennis bizom benne hogy előbb utóbb jonni fog :)
piroska93
 
 


Sziasztok.sajnalom csajok hogy megjött.de új hónap új esély.bandibond nálatok mikor lehet tesztelni nemreg volt az ovud ha jól emlékszem.

Nálunk a múlt heti uh-on már a szívhang is hallható volt nagyon megörültem.
A hányinger téma is javuloban.vagyis inkább kezdem megszokni.
ipinterke
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?