Új privát üzeneted érkezett!

Hello Lányok!

Én is kiszámoltam a szülésem várható időpontját: 2001. június 2. Már nagyon szeretném, ha a doki is megerősítené a terhességem tényét,de sajnos szabin van még jövő keddig. Igazából persze nem kételkedem abban, hogy babát várok, de azért mégiscsak attól lesz hivatalos, hogy a doki is kijelenti. A korai terhesség szinte összes jele mutatkozik nálam kivéve a hányingert, ami azért érdekes, mert az első két terhességemnél ez nagyon erősen jelentkezett. Egyébként remekül érzem magam és végtelenül boldog vagyok.
Gratulálok az összes új kismamának és örülök, hogy "együtt" fogjuk megélni az elkövetkező 9 hónapot.
Üdv: Andrea
Andrea
 


Kedves Andrea!
Gratulálok! Ugye Te vagy dr. Sárvárinál, és a Margitban fogsz szülni? Nekem is Ő az orvosom, és nagyon elégedett vagyok vele.
Minden jót Nektek!
Üdv: Judó
Judó
 


Szia, Andrea!

Június 2.? Én magamnak meg május 30-at számoltam. Akár még egy napon is szülhetünk! Döntöttél már a kórházat illetően?

Üdv: Krisztina
Krisztina
 

 
 

Sziasztok lányok!
Gratulálok az összes babát váró kismamának! KAta, neked én is külön, és nagyon vigyázz magatokra!!!
Lányok, még nincs három hete, hogy én is a pocakomban hordtam Emesét, de irigykedem egy kicsit... Olyan csodálatos dolog ez...

Más: a PG53 mikroszkóp nem egyszer használtaos, hanem "örökélet". Bár az az igazság, hogy nekem nem vált be (hormonzavar...) (nem mutatott ki semmit), és ezt többektől is hallottam, szóval csak csínján!
üdv
Zsóka
Zsóka
 


Hello Moni

Igen ahogy Zsóka is irja, nem egyszer használatos, és igen én is hallottam olyet ,hogy valaki ezzel "védekezett" és teherbe esett, de én most a másik oldalt nézem, vagyis ha teherbe ajarsz esni ez is lehet egy kis segítség, de mint írtam, én abban hiszek, hogy a hőmérőzés és esetleg ezek módszerek együtt kombinálva tutira megmutatják mikor kell!!! Persze nem árt egy jó kis kivizsgálás, az OCSKban mindent megnéztek, rubeola védettség, vérkép, vizelet, vérnyomás és az apánál is plusz a sperma vizsgálat baromi fontos, ha minden oké, lehet a kiszámított termékeny napokon próbálkozni és szerintem , legalábbis vagy 4 barátnőmnél sikerült már ily módon teherbe esni.
Én április végére vagyok kiirva, van még aki szintén???

üdv
Soma
soma
 


Sziasztok!

Nagyon kedves dokival találkoztam tegnap. Dr Vermes Gábor és így elsőre szimpatikus volt. Csendes szavú bár jókora manus és nagyon készségesnek tűnt. A vizsgálata megerősítette, hogy terhes vagyok, bár még nagyon kezdő és, a korongja szerint május 28-30 az én időm. Apropó a II.sz klinikán dolgozik, tud valaki erről egy kicsit többet mondani nekem?

Soma!
Mi ez a rubeola védettség? Ha nekem nem volt se rubeolám, se skarlátom az nagy baj?

Kriszta
Kriszta
 


Sziasztok !

Egyenlőre nálam még semmi. Kaat Foggad Őszinte Gratulációmat !!!:)))

Nagyon sok munkám van, nem tudok mindig itt lenni.
Azért még mindig szukoljatok Nekem !!

Köszi: Kati
Király Kati
 


Sziasztok!

Köszönöm a gratulációkat! Nagyon boldog vagyok és főleg azért, mert remekül érzem magam. Nincs álmosság az agyamon, nincs állandó evési kényszer, a hasim is csak akkor fáj, ha sokat ülök. Olyankor lazítok kicsit, elfekszem a székemen, hátradőlök és már jobb is.

Dokihoz holnap megyek, remélem, ő is megnyugtat.
Az egyetlen dolog, amin aggódom, hogy csütörtökön el kell utaznom egy konferenciára, repülővel... Valahol azzal rémísztgettek, hogy ilyenkor nem jó repülni. Tudtok erről valamit???

Csináltam egy nem munkahelyi email-címet, úgyhogy meg is adom nektek:
maiori@drotposta.hu

Sziasztok!!! Kata
Kata
 


Király Kati én nagyon drukkolok neked, és mindenkinek, aki nagyon várja már, hogy pocaklakója legyen!!!

Soma, nekem az elvi időpontom az május 13., de ikrek lévén, a szülés időpontja min. két héttel korábban lesz. Az orvos szerint legalábbis.

Vigyázzatok magatokra, és csak bizakodóan!

Sziasztok: Erika
Tóth Erika
 


Szia Kata !

Én repültem a terhességem elején,de semmi problémát nem jelentett.Úgy emlékszem már csak az utolsó hónapokban nem ajánlják a repülést.

Hédi
Hédi
 


Kedves Judó és Krisztina!
Én mindenképpen újra a Margitban szeretnék szülni a Sárvári doktornál, nekem nagyon bevált.
Kedves Kata!
Semmi okod az aggodalomra a repülés miatt, mert az csak az utolsó hónapban kockázatos, de akkor már úgy sem engednek fel a repülőre. Egyébként két hete én 20 órát repültem és egészen jól bírtam. Amennyiben még többet szeretnél megtudni a terhesség alatti repülésről, pont ma olvastam egy cikket erről a témáról a www.babybell.hu cím alatt.
Üdv. Mindenkinek:
Andrea
Andrea
 


Kedves Kata,
Nekem sikerült mindkét gyerkőcömet Amerikában összehozni (a barátaink azóta mind azt mondják, ha legközelebb oda megyek, vigyek kismamaruhát is. Nem rossz tanács... Egyébként ez miat csak a 14, ill a 15. héten jutottam el először nőgyógyászhoz, mégsem volt semmi gond). Mindkettővel nagyon sokat repkedtem, Emesével úgy a (fogamzástól számítva)öt-hatodik héttől, Ábellel később, de vele is nagyon sokat. Semmi baj nem volt (kivéve, hogy belső ülésen ültem, és állandóan pisilni jártam...). Csak nyugi!!
Vigyázz magadra,
üdv
ZSóka
Zsóka
 


Sziasztok!

Lehet, hogy megis van egy kis remenysugar! Ugyanis ma reggel 36.8 volt a hom. A pocakom folyamatosan fel van puffadva, es ha sokaig ulok en is azokat tapasztalom mint Kata. De lehet, hogy ez azert van, mert annyira szeretnem mar! Vettem PG53-t tegnap, de azt mutatja nincs peteeres. Ez vagy azt jelenti, hogy mar volt( amit a hom. gorbe(egyenes:) )miatt ketlek), vagy azt hogy mar van pocaklakom, mert ugye elmeletileg amikor kismama az ember, akkor nincs peteeres. Mindenesetre en csak akkor megyek dokihoz, ha nem jon meg, ami meg ket het.

Soma!
En jarok OCSK-ba, a Martint is ugy hoztuk ossze, bar o elsore sikerult. Nekem megvan minden eredmenyem, a ferjeme akkor elmaradt, mert a Martin a 3 honapos felkeszules elso honapjaban fogant. De azt mondta a vedo neni, hogy mivel ez 5 eve volt, ezert ha most sem jon ossze, akkor megcsinaljuk a vizsgalatot a ferjemnel.

Kriszta!
Azt jelenti, ha volt rubeolad, akkor megvan, ha nem, akkor meg teherbe eses elott beoltanak ellene.(Ma mar megkapja mindenki kicsi koraban az oltast, de mi meg annak idejen nem kaptuk meg.) A rubeola nagyon veszelyes a magzatra, szuletesi rendelleneseget okoz.

Erika!
Az ikrek termeszetes uton jottek ossze, vagy kezeles erdmenyei, esetleg lombik bebeik?

Sziasztok!
Moni
Moni
 


Sziasztok!

Bocs ha kicsit leragadtam a témánál, de ha én nem lettem beoltva rubeola ellen, se kicsinek, se terhesség előtt, akkor mit tegyek? Tartsam magam távol gyerekektől, nehogy megfertőzzenek?

Erika!
Mikor tudtad meg, hogy ikrek, az első ultrahangnál?

Kriszta
Kriszta
 


Szia Kriszta!

A védettség akkor is meglehet, ha nem volt látványos a betegség (pl rubeola) lefolyása.
Nekem még egy árva bárányhimlőt sem sikerült produkálnom az elmúlt 25 év alatt.
A terhes-könyvedbe majd beírják, hogy nem estél át ilyen fertőzésen, és optimális esetben számon tartják mint adatot.
Szerintem felesleges izgulnod!

Anta
Csutak
 


Kriszta!

Ma mar nem nagyon van rubeola, pont az oltasok miatt, ugyhogy nincs miert aggodnod. De azert lehetoleg ne menj betegek koze.
Moni
Moni
 


Anta ! Kösz az infot!!!

Képzeljétek, mk történt ma a metrón, szokás szerint többezer ember, próbáltam behúzódni egy résbe, mert enyhe tömegundorom van. Ráadásul, most jobban érzem a szagokat és így tökmindegy, hogy hónaljszag vagy literes kölni. Mindegy nem ez a lényeg. Az egyik megállónáll egy fiatal nő úgy szállt le mint egy fúria, jól meglendítette a vaskos táskáját és jól hasba vágott vele. Egy pillanatra elöntötte a szar az agyamat, mert fájt amit csinált és nagyon váratlanul ért, ráadásul egy nő, aztán elkezdtem gondolkodni, hogy ő csak spontán volt primitív, nem tudhatta, hogy én terhes vagyok. De ez akkor sem állapot, ezentúl nem utazhatok, amíg méteres nem lesz a pocim, hogy a bunkók is észrevegyék, vagy járjak táblával a nyakamban: vigyázat: Frissen terhes! Esetleg bőrpáncélban kellene járnom vagy olyan figyelmesen mint egy kommandós, hogy megvédjem magunkat az efféle incidensektől. Kissé felhúztam magam és el is keseredtem, egyértelmű hogy nem érezheti mindenki azt az eufóriát, ami nekünk mindennapos, de egy kis odafigyelés, esetleg udvariasság elkelne ezen a világon

Bocs a prédikációért
Kriszta
Kriszta
 


Szia, Kriszta!

Együttérzek veled, az emberek sokszor tényleg nem figyelnek oda egymásra, a tömeg pedig még növeli is az akaratlan agresszivitást és oda-nem-figyelést. Szerintem felesleges reménykedni abban, hogy ez varázscsapásra megszűnik egyszer, neked kell vigyáznod magadra, és óvnod a pocakod a pici lakójával együtt. Tényleg elkeserítő ilyen élményeket szerezni, főleg ilyenkor, amikor ráadásul még az ember lelke is érzékenyebb, és tökéletesen igazad van, de sokat tenni ez ellen sajnos nem tudunk. Remélem azért a közeljövőben lesznek kedvezőbb tapasztalataid is! (Én akkor hatódtam meg leginkább, amikor az előző terhességem alatt már úgy a vége felé buszon utaztam, és egy idős néni adta át nekem a helyét, hiába tiltakoztam, és olyan kedvesen bizonygatta, hogy nekem most sokkal fontosabb biztonságban ülnöm, mint neki...)

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok!
Köszönöm a repüléssel kapcsolatos megnyugtató híreket, most már nyugodtan várom a holnap reggeli indulást.
Különben jól vagyok, ma megyek dokihoz, nagyon várom már. A múltkori eset miatt valamiért rossz érzéseim vannak a régi dokimmal szemben, úgyhogy Somával megyünk du. a Bardóczyhoz a Baross utcába. Nagyon izgi lesz, mert Somával is most találkozom először személyesen, a dokival is és hát a nagy esemény (mármint ami miatt megyünk) is izgalomban tart.
Móni, örülök a hőmérsékletváltozásnak!!! Remélem, összefutunk a chaten!
Mindenkit üdvözlök és kellemes napot kívánok.
Kata
Kata
 


Sziasztok!


Szerintetek mi az a - legkorábbi - időpont, amikor már érdemes elmenni a nőgy.dokihoz?
Aljas módon - bevallom- táppénzre szeretnék menni, mielőtt a munkahelyemről kirúgnak a baba és a suli miatt...

Anta
Csutak
 


Szia Anta!

Én 4 hetes vagyok és már voltam a dokinál, aki nem tett különbséget a "korunk" alapján, ugyan úgy elmondta a technikai tudnivalókat és válaszolt a kérdéseimre. Hogy a táppénzről mikor és hogy tudsz vele beszélni ez csak magától a személytől függ, nem a terhességed korától szerintem.
Kriszta
 


Szia, Anta!
Én is ebben gondolkodom, mármint hogy amilyen hamar csak lehet kiiratom magam. Mondjuk a múltkori vetélésem miatt erre van esély normális úton is, de pl. Soma most kb. 2 hónapos terhes és ő már 2-3 hete otthon van táppénzen. Egyébként ha a munkahelyeden rendes munkaviszonyban vagy (nem szerződéssel) nem rúghatnak ki! A szerződésedet sajnos valami sunyi indokkal felbonthatják, de a munkaviszony megszüntetésének súlyos következményei vannak. A témában elég járatos vagyok, mert a párom munkajogász és mivel érdekel a munkája, gyakra magyaráz el dolgokat. Ha van ilyen jellegű kérdésed, aggályod meg tudom őt kérdezni!!!
Kata
u.i.: Én ost vagyok az ötödik héten és ma megyek dokihoz. A szakirodalom a 6.-8. hetet javasolja.
Kata
 


Sziasztok!

Köszi a fénysebességgel érkező válaszokat!
Sajnos szerződéses vagyok - már négy éve. Mindig jan1-től dec. 31-ig. A probléma az, hogy T. főnök már áprilisban kijelentette, amikor pofátlanul, az engedélye nélkül főiskolára jelentkeztem, hogy nem fogja meghosszabbítani a szerződésem, ha elmegyek a suliba (levelező!!!). A Babócáról persze még halvány gőze sincs!
Az előző gyerekkel nyolc hónapig dolgoztam, igaz nem is voltam ilyen "máshogy", mint most. Abban bízom, hogy egy "veszélyes" műanyagfeldolgozónál vagyok -igaz az irodában-, de hátha megkérdezik, hogy ugye nem akarok dolgozni?....
Elég ok az a táppénzhez, ha azt mondom rosszul vagyok? (mellesleg ez igaz)
Nincs valami tuti tippetek?


Anta
Csutak
 


Csutak, a párom megígérte, hogy utána néz, legkésőbb hétfőn elmondom a véleményét. Egyébként valahol ezen az oldalon van egy jogász, aki ilyen kérdésekre szokott válaszolni, talán őt is érdemes megkérdezni!
Kata
Kata
 


Szia, Anta!

Én tegnap voltam először dokinál (8 hetes vagyok), és ő azt mondta, bármikor amikorcsak gondolom ír nekem egy papírt, hogy javasolja a táppénzre vételemet, amit el kell vinnem a háziorvosomhoz, aki ez alapján mindenképpen kiír. Én is hasonló cipőben járok, csak nálam az a veszély áll fenn, hogy a cégem szűnik meg. Egyébként ezzel kapcsolatban épp tegnap kérdeztem meg emilben a Babanet jogászát, ha érdekel a válasza, akkor írd meg az emil címed, és elküldöm neked! Ja, azt is jó tudni, hogy a munkaviszony megszűntét követően 3 nap áll a rendelkezésedre, amíg még táppénzre mehetsz, a 4. napon már nem! Úgyhogy résen kell lenni!

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Szia, Kata!

Írtad, hogy a férjed jogász. Nem tudja véletlenül, hogy hogyha megszűnik a cég, ahol dolgozik az ember, akkor másfél év munkaviszony után jár-e valamilyen végkielégítés?

Majd írd meg, mi volt a dokinál, jó?

Képzeld, én tegnap este voltam a Banczik dokinál, azonnal fogadott, pedig aznap jelentkeztem be nála, ultrahangot csinált, és majdnem egy órán át türelmesen válaszolgatott a kérdéseimre. Jónak tűnik!

Nálad minden oké?

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Krisztina, megkérdezem a páromat, remélem, lesz ideje segíteni.
Figyu, mi nem a Banczik dokihoz megyünk, hanem a Bradóczyhoz. Vagy csak félre értettem a nevét?
Kata
Kata
 


Kedves Kriszta és Moni!

Azt, hogy ikrek akkor tudtam meg, amikor a 7. hét már zajlott, az orvos azt mondta, hogy a 6. hét mert mindig a betöltött heteket veszik figyelembe.
UH-ot csinált, de ekkor még csak petezsákot látott, benne embriót nem, a következő héten már látta az embriókat, és, hogy élnek azt is.
Moni kérdésére még annyit, hogy segítség kellett a babákhoz, de szerencsére nem "lombik", csak inszemináció. Itt nem szeretném leírni, hogy s mint zajlottak a dolgok, mert a meddőség topicon leírtam a részletes kezelést.

Kata, üzenem, hogy éppen nem jött meg, amikor már tesztből tudtuk, hogy babuci van, és rá két napra elrepültünk két hétre nyaralni. Én is rettegtem, hogy mi lesz, végre összejött, most nem fog-e bezavarni a repülő, ami nem is túl rövid, kétszeres átszállás stb., de nem volt semmi probléma.
Szóval ne aggódj, csak legyél nagyon boldog.

Mindenkinek sziasztok: Erika
Tóth Erika
 


Kedves Krisztina,

én úgy tudom, hogy csak 3 év munkaviszony után jár 1 havi végkielégítés, ha megszünőben a cég, szerintem időben menj el betegállományba.
Nem te dolgozol véletlenül a Profis-nál?

Kedves Erika,

szerintem nyugodtan menj el a nőgyószászodhoz és kérd is meg rögtön, hogy írjon ki. Szó nélkül megteszik, nem születik annyi baba - bár ahogy olvasom itt a levelezést nem is értem, hogy lehet ez - hogy ne vigyáznának minden kismamára.

Zsuzsanna
zzss
 


Kedves ERika és Anta,

az előbb eltévesztettem a címzést, bocsánat.

Zsuzsanna
zzss
 


Sziasztok !

Lányok, lassan már mindenki terhes - babucit vár, csak én vagyok még mindig így.:(((
Nem tudom , miért van ez így. De igaz az, hogy aki minnél jobban vágyakozik valamire, jelen esetben valakire,annál nehezebben jön össze.

Üdv.: Kati
Király Kati
 


Drága Király Kati!

Kérlek, ne legyél ilyen szomorú!
Mikor nekem valami nem jön össze, mindig arra gondolok, hogy azért kell sokat várni, mert ugye, a minőséghez idő kell!
A Te babucid lesz a legtökéletesebb Kisember a világon!

Kedves Lányok!

Kösz a segítséget. Sajnos nem tudok magán emilt írni, a cégnél netezek, inkább ide kérném a jogi válaszokat, ha lehet, köszönöm!

Krisztina!

Zsuzsannának azt hiszem igaza van! Három év után jár egy havi fizu, és a harminc nap felmondási idő, amelynek felét tetszőleges időpontban fizetett távollétként felhasználhatod.
Jobb lenne hamarabb mozdulni...

Anta
Csutak
 


Kedves Krisztina!

Én ugyan nem vagyok jogász, de a Mt 95 par szerint min 3 év után jár 1 havi végkielégités. Persze ettől pozitiv mértékben el lehet térni (ha akarnak), a tv csak a minimumot nevesiti. Bocsi a rossz hirért... Üdv, Bea
Bea
 


Kedves Anta!

Én a 24. héten szóltam a dokinak, hogy a főnőkőm rám szállt, és egyből kiírt. Szerintem ha megbeszéled vele, a Te dokid is megteszi.
Egyébként az orvos is arra törekszik, hogy egészséges babaák szülessenek, és ezért inkább kiírnak, mint hogy idegeskedj, és valami komolyabb baj történjen.

Szia
Magdi
G Magdi
 


Kedves Kati ( Király ) !

Én is baromi nehezen estem áldottállapotba , vetélésem is volt. És mégis GERGŐ most 16 hónapos. VAN REMÉNY!!! Ne keseredj el kérlek! Jó munkához idő kell!!!!

Drukkolok
Kanga
Kanga-Zsebibaba
 


Kedves Lányok !

Mindenki nagyon rendes, köszönöm a biztatásokat.
Remélem, mihamarabb én is jó hírekkel szolgálhatok.
Majd még jelentkezem.

Üdv.: Kati
Király Kati
 


Szia Kati!
Ne feledd, itt vagyok meg en is! Teljesen egyutterzek veled. Bizzunk magunkban, es nem szabad feladni. Mar regen irtam a meddoseg topicba, hogy anyuek ram 15 evet vartak. Nekem sajat magam vagyok az elo pelda, es akkor hol volt meg a lomdik program meg miegymas! :)
Szia! Moni
Moni
 


Kedves Lányok!

Én eddig csak olvasgattalak titeket, és ezúton is gratulálok a babákhoz.

Kedves király Kati!

Nem csak Te vagy babuci nélkül, még nekünk is várni kell a csodára. Mondjuk mi a decembert céloztuk meg, jelenleg mindenféle vizsgálatokra járkálunk a Bolgárkerék u-ra. Ne add fel, és légy bizakodó, hidd el, nemsokára ránk is sor fog kerülni.

ujka (Erzsi)
ujka
 


Kedves Király Kati!

Próbálj türelmes lenni, kösd le magad olyan programokkal, ami örömet okoz és amivel telik az idő. Én amikor a "próbálkozás kezdete óta eltelt egy év, elkezdtem énekkarba járni, elhatároztam, hogy végre lefogyok, és komolyan meg is tettem érte mindent, tornázni jártam, megfelelő táplálkozás stb., és a férjemmel rengeteg programot csináltunk, amik mind örömet okoztak.
Így aztán valamivel könnyebb volt elviselni a dolgokat és könnyebb volt járkálni is a dokikhoz,
ami rengeteg időt elvett az életünkből. És még annyit, hogy amikor kifulladtunk, hogy most aztán szünet, akkor kerültem ebbe a csodálatos állapotba.

Szeretettel: Erika
Tóth Erika
 


Sziasztok, Lanyok
Most Strassbourgbol irok egy olyan billentyurol, amin semmi nem ott van, ahol lennie kene...
Csak jelentkezni akartam es elolvasni a fejlemenyeket, majd hetfon jelentkezem ujra.

Udv. Mindenkinek
Kata
Kata
 


Szia, Kata!

Milyen volt az utad? Hogy bírtad a repülőt? Remélem, nem volt semmi gond! Várjuk a jelentkezésed!

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok!
Itt vagyok, a repülést túl éltük, mindkétszer elég húzós hányingerrel a végére, de aztán végülis megnyugodott a gyomrom.
A konferencia nagyon unalmas volt, soha többé nem megyek semmi ilyenre, ezt itt és most megfogadom.
Majd még jelentkezem.
Sziasztok!
Kata
Kata
 


Szia Kata!
Es ezert irigyeltelek... :)

Mindenkinek!
Van otthon ISDN-unk. Ki az aki este fennt szokott lenni a NET-en?

Moni
Moni
 


Sziasztok !

Voltam a családtervező központba. Nagyon aranyosak voltak.
Ma reggel a férjem is eljött velem vérvételre, tőle sikerült vért venni, tőlem nem. Úgyhogy én megyek máshova. Kétszer próbálkozott a nő , de nem sikerült neki.
Egyébként jól vagyok !!

Üdv.: Kati
Király Kati
 


Szia, Kati!

Hogyhogy nem sikerült vért venni tőled? Ilyen is lehetséges? Meg vagyok lepve!

Örülök, hogy jól vagy!

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Kati, jajj, de jó, gratulálok, szerintem ez egy nagy lépés volt álmod megvalósításához. És a férjed előtt is le a kalappal, hogy rászánta magát, becsüld meg a cselekedetét!!!

Nem találták a vénádat, vagy mi volt a vérvételnél?

Úgy örülök, hogy elmentetek!
Kata
Kata
 


Sziasztok !

Nem találata az aszisztensnő a vénámat.Kellett volna egy másik dokinőre várni, de nem tudtam , mivel jönni kellett dolgozni.


Üdv.:Kati
Király Kati
 


Sziasztok!
Amikor a Martinnal voltunk vervetelen, neki meg elallt a verzes, es szegenykemnek a masik kezet is meg kellett bokni. Amikor a masikba bokte a tut a neni, akkor kezdett el sirni, de nagyon hosies volt.
Ma en is voltam az OCSK-ban, de meg mindig nem erkezett meg a masik eredmeny, a progeszterone, es ez lenne nagyon fontos. Az elso, mint irtam rendben volt, csak egy kicsit magas a ferfi hormon, ami alapjaban veve nem olyan nagy baj. Nov. 7-re bejelentkeztem nogyogyaszati vizsgalatra is. Ha nem jon meg addig, akkor azert lesz jo menni, ha meg megjon, akkor meg azert. Ugyanis tavasszal voltam utoljara, es ugy gondoltam jo ha megnez. Az a jo, hogy a dokinom ugyanott rendel, ahol az OCSK van, ezert a vedoneni protekciosan beirt, pedig mar nem nagyon volt hely.
Moni
Moni
 


Kedves Moni!

Megkérdezhetem, hogy az OCSK-ban ki az orvosod? Én ott csak egy férfi orvost ismerek....

Kedves Király Kati!

Örülök, hogy sikerült eljutnotok a Bolgárkerék u-ra. Én a múlt héten voltam, és nagyon meg voltam elégedve velük. Nektek mit mondtak, mikor lehet érdeklődni az eredmény felől?

Üdvözlet mindenkinek:
Erzsi (ujka)
ujka
 


Sziasztok!

Én ugyan már nem szeretnék több gyermeket, mert népes kis családom van, de biztatásként szeretném megemlíteni, hogy első két gyermekem születését a Boglárkerék utcai team-nek köszönhetem. A férjemmel genetikai összeférhetetlenséget állapítottak meg, de orvosolni tudták a bajt. A második gyermek születése után megkaptunk az értesítőt, hogy a kapott gyógyszerek kiürültek a szervezetből, s így több gyermekünk nem lehet. Ekkor már nem búsultunk, hiszen a tervezett két kicsi igaz egymás után, de megszületett. Az már más kérdés, hogy hat év után egyszercsak különös előjelekkel, a tej folyásával, s a menses megmaradásával jelentkezett harmadik gyermekünk. Az akkori orvosom szerint nem voltam terhes. Míg végül meguntam a hercehurcát, s visszamentem a Bolgárkerék u.-ba, ahol 18 hetes terhességet állapítottak meg.

Az én esetem azért írtam le nektek, mert mindenkit bíztatni szeretnék, hogy ne adja fel.

Sziasztok

Klári
Klári
 

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?