Új privát üzeneted érkezett!

Áfonya, ez valami kortünet lehet, sok hasonló korú baba anyukája panaszkodik ilyesmire. És miért is ne, az én fiam is sztrájkol, megint. Már az előző ilyen akciót (3 hétig tartott, karácsonytájt) is a fogzásnak tulajdonítottam, ehhez képest egy hete jött ki az első két foga. Szombat óta csak reggel és este tudom megszoptatni, a köztes időben megfeszíti magát, elfordul. A frissen lefejt tej sem kell neki cumisüvegből (ismeri az üveget, eddig nem volt vele gondja). Nem vagyok beteg, nem menstruálok, semmi zavaró körülményt nem találok. Olyan, mintha kezdené elválasztani magát. Ami végül is nem tragédia, csak én nem így terveztem. :-) Nem is tudok mit kezdeni a helyzettel. Ma a sétát kivéve szinte egész nap az ágyon henteregtem vele, minden adandó alkalommal megkínáltam, nem jártam sikerrel.

heppi, ezek a babák nagyon helyesek! :-) Szvsz, ha rendesen gyarapszanak, akkor tán nincs miért aggódni.

Kép
Kép
sudve
 
 


Sziasztok!
- Lehet menni tüdöszürésre , ha valaki szoptat vagy nem ajanlott?
- A bőrgyógyászom felirt egy Rozex nevű krémet az arcomra. Tudta, hogy szoptatok, de az utmutato szerint ellenjavallt. Próbálom hivni, de nem értem el...
schmo
 
 


Szia Schmo!

Nem az van a tájékoztatóban, hogy nem tanácsos alkalmazni, csak ha az orvos nélkülözhetetlennek tartja? Ha tudta, hogy szoptatsz, biztos így gondoltaKép! Azok alapján, amit találtam róla, én magamra merném kenni. Persze csak indokolt esetben.
Tüdőszűrésre lehet menni.
Betti

Betti
KépKép
KépKép
kbetti
 
 

 
 

Betti,
Az van benne. Remélem, hogy igy gondolta (azért felhivom).
Kérdés, hogy mi az indokolt eset... Csúnya az arcbőröm. De mondjuk már teherbeesés óta, szóval több mint egy éve Kép
schmo
 
 


Heppi,
nagyon jóképűek a lurkók Kép A kiszáradófélben levő bébik szerintem nem egészen így festenek Kép

Südve, Áfonya,
jut eszembe, Cicó hat és fél hónapos volt, amikor nekem megérkezett az első mellgyulám, annyira nem akart szopizni... tényleg kortünet is lehet, ahogy így visszarémlik, sok baba csinál hasonlót ennyi idősen.
Südve, nálunk az elválasztódás azért őrült messze volt, ezt biztatásképpen mondom. Most nem rémlik, hogy mekkora pontosan a kölök, de ha már megy az egyéb kaja is, nem megy vérre a szopi, akkor azért egyre lazábban veszi az ember, és ez a babóra sokszor őrületes hatással van (ja, hogy anya már nem ragaszkodik hozzá annyira? ide nekem azt a cicit Kép ).

Schmo,
nekem a tüdőszűrős néni a telefonban azt mondta, hogy terhesen - én az vagyok - nem lehet, szoptatáskor már igen.

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok !
Nem sikerült még elérnem a börgyógyit, viszont elkészült a másik kenöcsöm. Nem fogjátok kitalálni, a gyógyszertáras néni szerint nem túl jó ötlet használni, mert elocom (?) van benne.
Most már kezdem azt hinni, ez egy vicc...
schmo
 
 


Kriszi, az én fiam 7 hó + 4 napos egész pontosan. :-))

Naponta egyszer kap valami "más" kaját, mellette négyszer szopizott, most már vagy másfél hónapja szép rendszeresen, nagyjából tudtam, mi az ábra. Erre most megint kezd hülyéskedni. Ámbár a négy szopi ma megint megvolt, de milyen horror!! Az első 10-15 perc azzal telik, hogy rákap, szív kettőt, elengedi, rákap, elengedi, próbálgatja a fogait (grrrr!!), elfordul, vigyorog... aztán egyszer csak megszentül, eszik gyönyörűen öt percig, és elalszik. Engem meg megüt a guta. :-)

Ám ezt a mostanit tényleg lazábban veszem, mint az előzőt, annak ellenére, hogy még nem kap olyan sokféle dolgot, a húst pl. el sem kezdtük még... Szóval azért gondban lennék, ha most hirtelen leszokna rólam.

Kép
Kép
sudve
 
 


Az jutott eszembe - és ezzel valszeg nem találtam fel a spanyolviaszkot -, hogy enyém gyerek az elmúlt másfél hétben iszonyú nagyot fejlődött más téren. Négy nap alatt tanult meg kétirányba oda-vissza forogni, két napra rá kijött az első, további két nap múlva a második foga. Lehet, hogy ez az egész emiatt van?? De most, hogy pörög, mint a ventilátor, még nagyobb szüksége lenne kajára, nem??

Kép
Kép
sudve
 
 


Pildi,

a keresőben találtam egy hozzászólásodat lenőtt nyelv ügyben. Máté már 11 hónapos, rossz technikával szopott mindig, de szerencsére neki nem volt problémája vele, a cicim meg hozzá
szokott. A dokinéni rögtön észrevette, mikor hazajöttünk a kórházból, de nem mondta, hogy tenni kellene valamit. Most viszont rákérdeztem a beszéd miatt. Azt mondta, jó lenne felvágni. A kérdésem: nagyon fáj? Nem fog szopisztrájkolni? Mire figyeljek, hogy segítsek rajta?

Köszi,
Éva
evaanya
 
 


Sziasztok!

Nekem is egy problémám lenne.. vagy nem is tudom az e..
A fiam öt és fél hós. Naponta kb.12-15 alkalommal szopizik még mindig.-van hogy ennél sokkal több, kevesebb még sose volt szerintemKép- Éjszaka gyakrabban mint nappal, kb.másfél-két óránként.
Nemrég megmértem egy kajálás mennyiségét, és csak 100ml-t eszik egyszerre. Ha megkínálom a másik mellből, onnan is megeszik 100-at, de akkor is, kb. három óra múlva kér enni ismét. Ha meg csak az egyikből eszik az is elég neki, legalábbis nem reklamál többért. -lehet hogy az a baj, hogy "ellustul" és nem hajlandó akkor szopizni ha nem jön rendesen a tejcsi?-
Az lenne a kérdésem, hogy nem kevés egy majd féléves babának ennyi kaja? Tudom hogy a pisispelusok a mérvadóak, azzal nincs baj. Meg fejlődik is, hízik is. Csak azon aggódom, hogy nem lehet e a gyakori szopi oka az hogy keveset eszik egyszerre?
help, már úgy érzem nem sokáig bírom az éjszakázást!Kép

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Betti,
Tudom, hogy minden baba más, de az én lányom is 5 és fél hónapos, 5x eszik naponta, és összesen kb 700-900 között (már nem méregetem, egyszer kiváncsiságból megnéztem).
Szóval ha a fiad napi 12-15 alkalommal eszik és mindig 100-at, az azért elég sok. De lehet ám, hogy nem eszik mindig annyit. Napon belül általában változó mennyiséget szopiznak.
Majd jönnek az okosok, akik jobban tudják, de abban biztos vagyok, hogy azt mondják majd, hogy ha fejlödik, nincs baj Kép
schmo
 
 


Schmo!

Hát ez már tényleg viccKép A babákra is Elocomot kennek. Igaz hígítva, de a Te krémed is hígított, ha készítették. Ugye az arcodra írta az orvos? Arra azért érdemes ügyelned, hogy ne sokáig használd! Csak pár nap, amíg a tünetek nem csökkennek.
Betti

Betti
KépKép
KépKép
kbetti
 
 


Betti!
Ne keseredj, én már 3éve éjszakázom, a nagyobbik sem aludt rendesen, folyton felkelt szopizni, a kisebbik is 19hónapos és még örvendezem most is ha csak egyszer vagy kétszer kel. Majd csak átszokik a kevesebb ébredésre, de vannak ilyen babák, mint a mieink, hogy nem alusszák végig szopi nélkül az éjjelt. Ha utána alszik tovább még mindig jobb, mint az éjjelente órákig nem alvók, vagy az éjjeli hiszti, nálunk az is volt. Váltásban keltem a gyerekekhez, a nagyobbat megnyugtatni, a kicsit szoptatni, rettenetes volt, de arra jutottam, hogy ha megvonnom tőlük a jelenlétemet az ezerszer rosszabb, mintha csendben szoptatok és távozom. Próbálj kicsit napközben pihenni, ha ez az első gyereked még talán tudsz mellette időt szánni magadra is.
Kitartást! Üdv: Amica

Kép
Kép
Kép
amica
 
 


Éva!

Végül ugye az én fiamnak anno pár naposan a kórházban vágták fel, a mostani újra felvágás téma elmaradt. Ezek után fogalmam sincs, mennyire fájhat nekik. Kisbaba korában nem tűnt fel, hogy nagyon zavarta volna, nekem a kórházban ő volt a jobban szopó gyerkőcöm (ikerpárban született), igy 9,5 év távlatából nem emlékszem semmire, hogy ez zavarta volna.
Sajnálom, hogy nem tudok neked érdemben segíteni, mindenképpen faggasd ki a dokitokat, meg a beavatkozást végző dokit is. Picit vérzett csak anno a fiamnak, nem is vettem volna észre, ha a kisingén nem látok meg egy vérpettyet, csecsemősök nem is szóltak, csak mikor kérdeztem. Ha megcsinálták volna a fiamnak, akkor simán hipphopp mint ahogy a fogászati kezelések zajlanak, szerintem max valami lokális érzéstelenítéssel.
Szerintem érdemes lenne megcsináltatni, mert bár nem vagyok szakértő, de simán ráfogom, hogy a fiamnál a beszédtanulásban, és pláne abban, hogy ő nagyon työtyötyö stílusban beszélt, alig volt tiszta másssalhangzója, szerepet játszhatott.
Nem tudok okosat mondani, de ez tök jó, hogy így előre rá tudsz készülni! Ha szopisztrájk is lenne belőle, szájbeli dolgok rendkívül gyorsan gyógyulnak, szerintem egy-két zűrös nap után várhatólag rendeződhetne minden.


Betti, rengeteg ilyen babáról hallani, aki ennyit kel éjjel. Sokszor nem is az éhség a motiváció, hanem anyára van szükségük. Amiket írsz mennyiségek, azok szerintem tökéletesen jók, pisis-kakis pelusok és fejlődés alapján meg duplán. Azzal próbálkozhatsz, hogy mindig megkinálod a másik ciciből is, meg hogy minél inkább a hátsó, laktatóbb tejhez jusson hozzá, de simán lehet, hogy minden egyéb ellenére ugyanennyit fog ébredni! (Gergő fiamnál anno emiatt vezettem be az esti főzeléket -úgy 7 hósan- hogy na majd akkor biztos jobban alszik. Nem. Ugyanúgy kelt. És a 21 hós gyerkőcöm is olykor ezt adta elő, márpedig ő addigra abszolút nem a kajáért cicizett!Kép )

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!

Schmo!
Én is csak kíváncsiságból mértem megKép.
Igából nem azért aggódok hogy összesen eszik e eleget egy nap. Gondolom igen, mert hízik.
Azt nem tudom eldönteni hogy vajon ha egyszerre többet enne -lenne mit- akkor kibírna e több időt két szopi között.

Amica!
KösziKép a bíztatást. Hát sajna én nem részesülök az első babások "kiváltságában" . Van egy kétévesem is, és még véletlen se alszanak egyszerre. De egyébként sem tudok nappal aludni.
Igen, visszaalszik szopi után egyből este, én viszont nem tudok.Kép.

Ildi!
Köszi neked isKép. Nem is az a baj, hogy felkel éjjel, már lassan hozzászokok. Nappal is.. lehet hogy nem vagyok jó anya, de engem idegesít hogy csak én tudom megnyugtatni és csak szopival. Szeretem őt meg minden, de miért kell hogy csak ő töltse ki minden időmet? Szeretnék a lányommal is foglalkozni, és ha non-stop szoptatok nem lehet. Nekem a szopi közben mesélgetés sem megy.

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Ildi!

Köszönöm, megnyugodtam kicsit. Márciusban, ha lecsengett ez a betegáradat a fülészeten, megcsináltatjuk.

Éva
evaanya
 
 


Hahó,
Betti (Szabobetti),
most biztos tök unalmas leszek már, de az én kölköm ennyi időse pont ezt csinálta, azzal a variációval, hogy negyven (!) grammokat volt képes egy-egy alkalommal szopizni (2-3 alkalommal megmértem, aztán inkább homokba dugtam a fejem Kép ), emellett igen kevéskéket is hízogatott, dokibácsi néha csóválta is a fejét... Ami azt illeti, én meg közben nem tudtam hová tenni a tejecskét, fejésre nem jött, ha benne maradt, akkor gyulladt is be szépen Kép Aztán Cicó szépen lassan jobb belátásra tért. Olyan egy hónappal később volt három nap, amit a szopik meg az éjszaka kivételével teljesen Apával töltött (én konferenciáztam azalatt), aki hurcolta ide-oda egész nap a levegőn, szopi után megetette a kis almapüréjével, vitte neki mindenhová a vizecskéjét, mindenesetre érdekes módon mindig csak olyan három-négy óra múltán hozta oda nekem, hogy most már éhes Kép Nagy bömbik sosem voltak, úgyhogy gondolom, Apa nem fogott nagyon mellé Kép Olyankor Cicó már egyre inkább kiszippantotta a full cicit, aztán szépen ment tovább apjával a kenguruban (vagy elaludt) Kép Nekünk így ritkultak meg egy kicsit a szopik, aztán később itthon, kettesben sem kérte már olyan gyakran. De nem mondom egy szóval sem, hogy neked is ezt javaslom, csak éppen nálunk így történt. Hozzáteszem: Cicó ettől sem hízott többet, vsz. alkatilag ilyen.

Südve,
naná, hirtelen ennyi új dolog van, ezekhez hozzá kell szokni, fel kell dolgozni, és csak aztán jut eszébe, hogy ő tulajdonképpen cicit is szeretne Kép Ha lecsengenek az újdonságok, vsz. megint szelídebben fog szopizni, most nincs ideje Kép Aztán persze jönnek új dolgok Kép (Igen, most hogy mondod, Cicó hét hónaposan egyetlen nap leforgása alatt ült fel és kezdett mászni, és két hét múlva felállt... utána amikor kicsit visszavett ebből a tempóból - mert eztán fél évig csak ezeket csiszolta -, akkor megint visszajött a cicire Kép )

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Betti még egyszer,
igen, el tudom képzelni, mifélét érzel, én most várom a másodikat, Cicó most múlt két éves, és ha a kistesó ebben hasonlítani fog rá, akkor nem lesz sétagalopp... Amúgy nálunk időről időre egyszer-egyszer rá kellett döbbennem, hogy ha én nem vagyok kéznél, akkor érdekes módon annyira nem is hiányzom neki (legalábbis nem olyan gyakran). Emlékszem, kicsit később már volt, hogy Apa elvitte kettesben shoppingolni a hét hónapos lányát Kép, én meg vártam, hogy fél óra múlva visszajönnek bőgve, hogy a kölök cicit akar - aztán déltájban felbukkantak nagy boldogan, kölök aludt, Apa fel volt dobva, mondván, mit vagyok oda ezzel a gyerekneveléssel, semmi dolga nem volt vele végig. Csak persze elvesztették a rágható fülű rózsaszín gumimacit Kép

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Koszi a hozzaszolasokat, otleteket mindenkinek.
Sajna ahelyzet nem javul, sot az ido mulasaval /es cumisuvegezesek szamanak novekedesevel/ egyre romlikKép Egyedul az a biztato, hogy ejjel hajlando szopizni a gyerkoc es alvashoz is igenyli. Sose gondoltam, hogy ezeknek egyszer orulni fogokKép

Nem tudom, hany helyen olvastam, hogy a cumisuvegezes is meghitt tud lenni, meg testkontaktus, meg minden. Haaaat... ha attol eltekintek, hogy a cumisuveg eltakarja a fel arcat elolem, még akkor is roppant kiabrandito ez nekem. Eddig szopi kozben a mellemet paskolta, arcomat simogatta, hajamat kergette a gyerek, mikozben engem nezett, szoval tenyleg meghitt volt a dolog. Most meg csak es kizarolag a cumisuveget es annak a fulet nezi, fogja, utogeti, mikozben en gepiesen toltom bele a tejet es szabad kez hijan még simogatni sem tudom kozben. Sokmindennek mondhato ez, de hogy bensoseges, meghitt perceknek nem, az tuti. Nekem roppant sz*r erzes, foleg ilyen hirtelenKép

-Afonya
afonya
 
 


off:
Kriszi,
bocs, de nem talaltam vissza ahhoz a filozofalos topichoz multkor, akartam valaszolni Neked pedig.
afonya
 
 


Kriszi, köszönöm, enyhülni látszik a helyzet, bár még mindig nem merem elkiabálni. Szvsz a határait is próbálgatja, mert néz rám nagy szemekkel, közben meg kezdi összeszorítani a fogait, figyeli, mikor szólok rá. Ha meg kicsit keményebben szólok rá, akkor bőg. :-( Na mindegy, csak túlesünk ezen is egyszer. Ja, és öt perc alatt részéről le van tudva a kajálás.

Áfonya, kitartás, ha éjszaka és alváshoz még igényli a szopizást, akkor könnyen meglehet, hogy még "visszatér". Az üveget meg ne utáld már ennyire. :-)))) (Én szoktam este pótlást adni a gyerkőcnek üvegből, ha úgy érzem, hogy összességében keveset evett.)

Kép
Kép
sudve
 
 


SudveKép
Ha visszater a szopihoz a gyerkoc, nem fogom utalni az uveget, ezt megigeremKép
Mas am egyszer etetni uvegbol, meg mas _csak_ abbol etetni. Amikor anno csavarogoghattam vegre egyet es a Zaptya megetette uvegbol, akkor kimondottan a haverom volt az uveg. Minden relativ, mondak a bolcsekKép

-Afonya
afonya
 
 


Áfonya, igazad van. :-))) Mi önszántunkból kezdtünk cumisüvegezni még a legelején, amikor elhittük, hogy az ilyen-olyan tea segít a pocakbajokon. A tapasztalat meg jól jött a négyhós oltás utáni hőemelkedés + szopisztrájknál... Ha kényszer lenne, biztos én sem szeretném. :-)

Kép
Kép
sudve
 
 


Sziasztok,

ezt irtam a hozzatapis topicba, de talan ide kellett volna:


"most azert irok, mert egy kicsit elbizonytalanodtam a 10 honpos lanykam taplalalasa ugyeben. Miutan az elmult heten 3-an mondtak, hogy "te egyfolytaban eteted ezt a gyereket", nem tudom, nincs-e igazuk.

Szoval egy napi kajaja kb igy nez ki:
6-1/2 7 korul szopi
7 korul reggelizunk, o ilyenkor kap par falat kenyeret hazi oszibarack lekvarral, esetleg natur kukoricapelyhet vagy 1/2 db Milupa Biscottit
Ezutan megkinalom vizzel (max 2 korty), gyumilevel (nem kell) majd szopizik meg 1*, de csak 2-3 percig

10 korul mar kezd ehes lenni (es ezzel egyutt nyugos is), ujra probalkozom a gyumilevel, darabka gyumolccsel. Ha nem otthon vagyunk elfogadja, ha otthon vagyunk, inkabb szopizik

11-1/2 12 korul ebedel, ennel tovabb soha nem birja, mar semmi se jo neki, annyira nyugos. Ilyenkor siman megeszik 3dl fozit, husival, vizzel. (ezutan mi ebedelunk a nagyobbik lanyommal, amihez o persze megint aszisztal es kunyeral falatokat, de ilyenkor inkabb csak jatszik vele, persze azert kerul a szajaba is)

alvas elott 1/2 1-kor megint szopi.

1/2 4-4 korul ebredes utan megint szopi, majd gyumolcs, keksz

aztan vacsora elott megint szopizna, altalaban 6 korul, de ezt is megprobalom vizzel (hatha szomjas) vagy gyumolcslevel kivaltani. Nem mindig sikerul...

Este 1/2 7-kor vacsi, ami vagy husmentes fozelek, vagy valamilyen kasa (pl anyatejes rizs, koles vagy gyumolcs megfozve es pehyellyel dusitva) megint min 3 dl, de ha kap, akkor tobb is mehet
Kozben mi is vacsizunk es ilyenkor megint kericsel tolunk, szoval lecsuszik meg egy kis kenyer biomargarinak, uresen esetleg delrol maradt zoldseg vagy hasonlok.

aztan furdes, majd meg egy szopi elalvas elott.

Mindehhez 1 honapja volt 10 kg es 74 cm (vagy 76, erre nem emlekszem pontosan, de 80/86-os ruhakat hord)

Szerintetek tenyleg sok?
Es ha igen, akkor mit csokkentsek?
Arrol nem is szolva, hogy ha ehes, akkor kibirhahatlan. Nyugos, tepi rolam a ruhat, ordit, ha leteszem. Adok neki enni es ujra mosolygos angyalka lesz.

A szopik szamat megprobaltam csokkenteni, de ha nepkozben nem szopik elegszer, felkel ejjel bepotolni. Mert legkesobb 14 honapos korara el szeretnem valasztani, de egyelore meg nem latom a sikerre utalo jeleket.

hat elore is koszonom a velemenyeket,"

ha mar itt jarok, arra szeretnek tanacsot kerni, hogy hogyan tudnam kimeletes csokkenteni a szopik szamat, mert jo lenne, ha sikerulne elvalasztanom a babat mire 14 honapos lesz.Vagyis 4 honap mulva. Ha nem megy, akkor meg lehet huzni, de max meg 1-2 honapot, szoval mindenfelekeppen aktulais a dolog.

Azert gondoltam a 14 honapot, mert igy talan megusznank a tapszer adast es ihatna egybol rendes tejet, majd. Igy nem kellene elobb anyatejrol tapszerre, majd tapszerrol tejre szoktatni.
egyelore meg nem kap semmi tejtermeket, szoval nem tudom, allergias-e ra. (a csaladban senki nem tejallergias, a 2 eves novere sem, viszont egyeb allergia, asztma elofordul boven) Remelem, nem lesz.

matsek
matsek
 
 


Matsek!

Miért kell elválasztani ennyi idős korára?

Alapvetően egy szopizni akaró dedet csak úgy emberséges leszoktatni, ha irtó türelmesen akár 300x elmondod neki, hogy a kihagyandó időpontban nem lesz szopi (nem árt valami elfogadható indokot találni amit neki lehet mondani), de hogy ugyanannyira szereted, mint eddig. És rengeteget ölelgetni, szeretgetni. Ha képes meglenni kevesebb szopival, akkor nem kel többet éjjel. Ha nem, mert pont annyi cicire és anyára van szüksége, akkor eggyel többet fog kelni, amellett, hogy sokat fog vigasztalhatatlanul sírni a kérdéses időpontban. Nekem eddig egy hét alatt sikerült megvigasztalnom, bár én 1.5 évest szoktattam le az éjszakai szopik tömegéről. Jó, ha megérti amit mondasz, jó ha fel tudja fogni az időpontokat (nálunk: sötétben a cici is alszik). Legfájdalmasabb az alvás előtti és alvás utáni szopikról való leszoktatás. Ezeket célszerű minél későbbi időpontrea időzíteni.

Üdv: Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


Snoopy,

tulajdonkeppen "nem kell" a szo legszorosabb ertelmeben, mert eletveszelyrol nincs szo.
De meg az elozo terhessegem alatt teljesen tonkrement az arcborom es a nyakam/hatam egy resze, ami amellett, hogy nagyon ronda, egyre gyakrabban lobban be, amikor eg/faj/viszket. De annyira, hogy sokszor ejjel sem birok tole aludni.

Amikor eloszor elmentem egy bordokihoz, az adott tomeny Elocom kremet, amivel naivan bekentem(akkor voltam terhes az elso lanyommal, szoval mar tobb, mint 3 eve volt) Azzal kenegettem egy darabig, de hirtelen javulas utan rosszabb lett. Igy masik dokit kerestem, aki azt mondta, hogy lenyegeben akkor tud majd ezzel foglakozni, ha mar nem szoptatok, addig ad kremet, de csodat ne varjak. (Elocomra nagyon kiakadt)
Azota mar x+1 kremet kiprobaltam,, meg vagy 3 masik doki velemenyet is kikertem es azon kivul, hogy a kremeket, kenocsoket csereltek le, mind azt mondta, hogy hosszu gyogyszeres kezelesre szamitsak majd a szoptatas utan. Megoszlottak a velemenyek, hogy antibiotikum vagy Roacutan (vagy mi)

Mivel meg az elozo szoptatas alatt ujra terhes lettem, igy a kezeles megint halasztodott, es ezert dontottem ugy(talan onzo modon), hogy most akkor ennyi lesz es nem tobb a szoptatas, a nagyobbiknak is ennyi jutott, pont a terhesseg miatt.

Azt mar csak csondben jegyzem meg, hogy lassan az asztmamat is "helyre kellene" hozni, mert ugyan kapok ra gyogyszereket, de egyre inkabb erzem, hogy nem az igazi az allapotom.

Hat kb ennyi. Most lehet, hogy tenyleg onzonek hatok, de igy majd 3 evet szoptattam a 2 gyereket osszesen, es valahogy ugy erzem, ha meg adok a kicsinek 2-4 honapot, akkor mar tenyleg johetek en.

Ejszaka most jol aludtunk, persze napokozben volt annyi szopi amennyit kert. Kiveve a mai napot,,mert jarkaltunk. Kivancsi leszek, ejjel hanyszor kel fel majd.

Szerinted egy 10 honapos baba mar megerti a magyarazatokat?
Vigasztalhatatlan siras meg nem volt, igaz, drasztikus cici-megvonas sem. Vagyis ha nem fogadta el a felkinalt alternativat, akkor kapott mindig cicit.

Cici nelkul amugy el tud aludni, sot, legtobbszor ugy is alszik el, delben is, este is. Csak eloszor szopizik, aztan teljesen ebren megy az agyba es ott dodoresznek a noverevel, majd szepen elalszanak. De ha szopi nelkul teszem az agyba, akkor dodorezses helyett nyafog /sir es altalaban sirva alszik el.
Igy inkabb megszoptatom.

En azt remelem, majd ha mar ehet joghurtot, kefirt, plane tejet, akkor talan konnyebb lesz kivaltani a szopit ezekkel. A nagyobb is inkabb ezeket fogadta el a szopi helyett, a mai napig a reggelije az 3 dl langyos tej.

Mindenester koszi a tanacsot, majd megprobalom elmagyarazni neki. De akkor meg varok egy kicsit, amig nagyobb lesz, mert szerinetm most meg nem igazan ertene meg.

macsek
matsek
 
 


Sziasztok !
Elszállt, amit irtam, úgyhogy újra próbálkozom.

Gyarapodós kérdésem van:
5.5 hónapos , 7.2 kg tömzsi csajsziról van szó. Elözö hónapban is már csak 35 dkg-t hizott, de az utóbbi két hétben már csak 8 dkg-t. Közben nem jelez gyakrabban, nem kel korábban, általában este 9-töl reggel 8-ig alszik, napközben 5x eszik. Jókedvü, pisi van, kaki hol naponta hol 2-3 naponta. Az hogy megállt a hizásban, jel arra, hogy ideje mást is enni? (az utóbbi héten tanult meg forogni, de gondolom, ez azért önmagában nem magyarázat a lassulásra)
schmo
 
 


Schmo, teljesen normális, élettani jelenség! Az, hogy jól el van, nem kér gyakrabban cicit stb. az inkább arra utal, hogy tökéletesen meg van elégedve azzal, amit kap. Lehet, hogy ha esztek hozzá egyebet, akkor megindul a gyarapodása jobban, de az is lehet, hogy egyáltalán nem.
Egész egyszerűen muszáj nekik lassítani, mert különben egyéves korra valami hűde dagadtak lennének. Másfelől simán lehet, hogy most hosszra gyúr, vagy éppen valami nagy tudományra készül. Ja igen, és ahogy elkezdenek többet mozogni (forogni, mászni próbálkozni stb), akkor pláne jogos és indokolt, ha lassul a gyarapodás.
Ezzel együtt korban már jó helyen vagytok, megkinálhatod szopi után gyümikkel, de kapkodásra, nagy adagok elérésére semmi szükség szerintem, csak szépen tovább a maga ütemében, ahogy a kicsi kéri.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!

Ma egy könyvesboltban jártamban ezt http://www.dialog-kiado.hu/?func=konyv_r&k=2&ner=192 találtam. Frissen megjelent tankönyv Kép szívesen megvettem volna, ha nem közel 4000 Ft az ára Kép De belenéztem és szerintem érdemes beleolvasni Kép Ír az igény szerinti szoptatásról és javasolja azt, vannak összehasonlító adatok kizárólag szoptatott és nem kizárólag szoptatott babák különféle jellemzőiről. A szerző gyerekorvos - az irodalomjegyzéket sajnos elfelejtettem megnézni, hogy felhasznál-e esetleg LLL-es irodalmat, de azzal biztosan nem vádolható a szerző, hogy tejgőzös Kép fejű kismama lenne a szoptatáslobbi (vagy mi?) szolgálatában. Az anatómiai okokból való szop(tat)ási képtelenséget az anyai és a gyerek oldaláról is vizsgálva 1%-nak írja. (ami a fele ugyebár annak a 2%-nak, ami többek számára olyan hihetetlennek hangzik)
Ha jár még erre szoptatásban, (gyerek)orvoslásban jártas egyén, aki esetleg ismeri is a könyvet, szívesen olvasnám a véleményét!

Márti
márti
 
 


Családon belüli megszólításokról készítek felmérést (magyar és norvég viszonylatban) és nagy segítség lenne számomra, ha kitöltenétek az alábbi oldalon található kérdőívet:

www.sammm.fw.hu

Nagyon szépen köszönöm!

- Adrien
ui: Remélem, senki nem veszi zokon, hogy beírtam ide, de az aktív témáknál nagyobb eséllyel találok válaszadókat. Köszönöm a megértést!
sadrien
 
 


Matsek!
Nálam pár éve szóba került a Roaccutan, és úgy emlékszem, azt mondta doki, hogy mivel a szedése alatt nem szabad napra menni, célszerübb a késööszi-téli idöszakra idöziteni a kúrát. Nekem közbecsúszott Máté, aztán meg azóta jelentösen javult az arcom magától is, igy végül nem szedtem be. Szóval, 4 hónapnál több idöd van arra, hogy kicsit csökkentsd a lányzónál a szopizást.
A sokat eszik-e témához: Máté 21 hós, és ö is rengetegszer eszik. Minden családi evésre lelkesen beindul, eszik néhány falatot, majd megy a dolgára. Napközben szopizik, amikor eszébe jut - 4-5-6 alkalommal biztos. Engem is zavart egy ideig, de aztán rájöttem, hogy úgysem tudok mit csinálni. Szopi kell, nem tudom (nem is akarom) megvonni. Megtömni rendes kajával megint csak nem jó ötlet. Szóval, bizom benne, hogy egyszer csak rendezödik a dolog magától Kép.

Kép
Kép
rekabeka
 
 


Sziasztok,

Kerdessel fordulok hozzatok:

Kisfiam most 2 eves es het honapos. Kb. hat honapja nem szopik. A levalasztast teljesen o iranyitotta es par honapig tartott. Amikor vegleg feladta az anyatejet, a mellemnek nem volt semmi baja. Az elmult par honapban azonban a bal mellem tobbszor is nagyon fajt. Vegul orvoshoz mentem aki egy nagy adag tejet preselt ki belole. A procedura igen fajdalmas volt, de utana konnyebbnek ereztem a mellem es fajdalommentes voltam kb. egy hetig. Egy honap mulva kell visszamenjek. Par napja ismet szornyen faj - ugyanugy. Erdeklodom, hogy a fajdalmas kipreseles helyett, hogyan lehet meg megszabadulni a folosleges tejtol? Van valami gyogyszer ami segiteni a felszivodast? Mi a gyogyszer neve amit kismamak kapnak akik nem akarnak szoptatni? Szerintetek az mukodne nalam is?

Elore is koszonom.

Judit
rfjudit
 
 


Szia Judit!

Milyen orvoshoz mentél?
A tejet gondolom normál kézi fejéssel is el tudod távolítani. A módszerét megtalálod, az LLL honlapján és meglepetésre asszem az AVENT kérdezz-felelek részlegében is.
Viszont ha fejed, akkor cserébe biztosan termelődik megint (kínálat -kereslet).

A gyógyszer neve bromokriptin. Mivel ez a tejtermelésért felelős prolaktin nevű hormont gátolja, ezért érdemes előtte megnézni, hogy mennyi prolaktin van a véredben (endokrinológián biztosan meg tudják kérni, nőgyógyászaton is szokták vizsgálni...

üdv
Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


Szia Snoopy,

Koszonom gyors valaszod. A kezi fejes sosem ment, de a gepes sem (pedig meg LLL-s tag is vagyok). Az orvos mell-specialista, amugy sebesz is (sok mell rakos jar hozza).
A gyogyszert nekem itt senki nem mondta meg - az Egyesult Allamokban elek - de jovo heten utazunk Magyarorszagra latogatoba - gondoltam, hogy ott is megnezetem magam. Gondolom szulesz/nogyogyaszhoz kellene mennem...

Megegyszer nagyon koszonom az informaciot.

Judit
rfjudit
 
 


Sziasztok!

Lenne egy kerdesem. Kisfiam 7 honapos mult, 6 honapos koraig csak anyatejet kapott, cumi, cumisuveg nincs. Nagyon szereti a szilard eteleket mar most, es hiaba kinalgatom szopival barmikor, nappal nem akarja elfogadni, csak amikor a du-i alvasbol felebred es meg visszaalszik. Viszont egesz ejjel szopik.
Nem voltam brutalis a kajak bevezetesevel, de az elejetol minden izlett neki. Mindig csak szopi utan kinaltam. Gondoljatok, hogy nappal meg visszaszokhat a cicre? Vagy mi lesz a tejtermelesemmel?
Koszi
Kakukk
kakukkfu
 
 


Kakukkfu!

Ha éhes lesz, akkor napközben is elfogadja. Hányszor és mit adsz neki?

Nekem az a problémám, hogy a 6 hónapos fiam lassacskán már csak a jobb mellemből szopizik. A másikat csak cumizza - így érzem, hogy abban már egyre kevesebb a tejcsi. Nem tudom, hogy mit csináljak - hiába próbálkoztam már mindennel, semmi nem jött be. Nincs valami tanácsotok??
Köszi!
Julie
julie
 
 


Kakukkfu!

Ha éhes lesz, akkor napközben is elfogadja. Hányszor és mit adsz neki?

Nekem az a problémám, hogy a 6 hónapos fiam lassacskán már csak a jobb mellemből szopizik. A másikat csak cumizza - így érzem, hogy abban már egyre kevesebb a tejcsi. Nem tudom, hogy mit csináljak - hiába próbálkoztam már mindennel, semmi nem jött be. Nincs valami tanácsotok??
Köszi!
Julie
julie
 
 


Na, most kétszer küldtem el. bocs....
julie
 
 


Sziasztok!

A nappali szopikat, ha a ded állítja be, akkor biztosan állíthatjuk, hogy vagy fog még szopizni nappal, vagy nem. Az evő gyermekek is visszatérnek a szopira pl betegség esetén. De erre azért se ne számítsunk, se ne várjuk...Kép

Julie!
Milyen praktikákat vetettél eddig be? Anélkül nem tudunk tippeket adni....

Üdv
Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


Schmo, az én fiacskám az elmúlt hónapban (6 és fél - 7 és fél hónapos kora között) egyetlen árva grammot sem hízott. Nullát. És ő már elég sokféle kaját eszik, szóval a hozzátáplálás nem feltétlenül fogja újra beindítani a lánykád gyarapodását, sőt, ha jól tudom, a kezdő ételekben (gyümölcsök, főzelék) kevesebb kalória van, mint a tejben. Nekünk a védőnő és a gyerekorvos szavalókórusban mondta, hogy: nem baj anyuka, igaz, az én fiam 10 kg. Szerintem ha nem sírós, és minden rendben lévőnek látszik nála, akkor nem kell emiatt aggódni.

Julie, nálunk is hetek óta ez megy, csak nálunk a jobb cici a "fúúúúj", csakis este hajlandó elfogadni. Fejek, reggel és délben, de üvegből sem hajlandó meginni a tejet a gyerek, úgy fest, elég neki a bal. Soha nem gondoltam volna, hogy 7,5 hónapnál még tömöm a fagyasztót... És még kérdés, hogy a fagyitejet meg fogja-e inni??

Nálam is csökkent a termelés a jobb ciciben, de én egyébként is úgy érzem, hogy lassan kifelé megyünk a szopizásból. Legalábbis nappal. Reggel és este minden oké, a déli evés az már csak főzelék, a délelőtti és a délutáni szopi viszont nekem már csak bohóckodásnak tűnik. Persze megkínálom még, de kb. két perc, és részéről annyi a kajálásnak.

Kép
Kép
sudve
 
 


Snoopy,
Praktikák? A ballal kezdem és csak egy idő után kapja meg a jobbat. Vagy meg sem kapja, de akkor 10 perc múlva újra éhes - és kezdődik minden elölről.
Aztán próbáltam a jobbal kezdeni és rövid szopi után adni a balt. Bármilyen éhes is - ami könnyen jön az elején azt bekapkodja, utána cumizik.
Próbáltam a bal cicire "jobbosan" tenni, fekve szoptatni... stb.
Sajna annyira rafkós a kismanó, hogy simán elcumizgat rajta, úgys tudja, hogy anya odaadja a másikat.
A fejést is próbáltam - de nem sok eredménnyel. Igaz, sosem voltam fejő bajnok, nem is kellett, mert volt elég tejcsi.
A gyümölcsöt már elkezdtem neki adni 4 hónapos kora után - amit nagyon szeret, de a szopinak mindig hagy helyet. Tehát nem a szopási kedvvel van gond.
Érdekes a dologban az, hogy kezdetben a balt kedvelte inkáb, érezhetően több tej is volt benne. Aztán átállt szépen a jobbra.
Tudom, nem könnyű sgíteni - de talán van olyan tippetek, ami nagyon jól bevált.

Köszönöm!
J
julie
 
 


Sziasztok!

Azt szeretném megkérdezni, hogy mennyi folyadékot kell naponta meginni? Néhány helyen azt olvastam, hogy max. 2l-t, mert ha túl sokat iszik vki, az sem jó, de van, aki azt mondja, hogy 3-4l-t kell minimum. 3 hónapos a babám és lehet, hogy azért nincs elég tejem, mert nem iszok eleget?
Van, aki a 100%-os gyümilevekre esküszik, de a védőnő tíltja és az ásványvizet javasolja, amit nem szeretek. Akkor most mit igyak? Napi 1,8l Laktoherbet iszok, de lehet, hogy ez kevés?

Köszi előre is a válaszokat!

Erika
erika2004
 
 


Szia Erika!

Érdekes dolog ez, még a szakmán belül sincs egyforma álláspont, mert az én védőnőm egyáltalán nem tiltja sem a tejet, sem a 100%-os gyümölcsleveket. Sőt a narancslevet kimondottan javasolta.

Nekem 4 hónapos múlt a kislányom és van tejcsim bőven, úgyhogy íme az én napi italfogyasztásom:
-reggel fél liter tejcsi vagy kakaó
-reggel fél liter szoptatós tea (én nem a Laktoherbet iszom, hanem a Milusant)
-délben fél liter 100%-os gyümölcslé (általában narancs, de néha répa vagy vmi vegyes)
-napközben pedig, amikor még megszomjazom úgy másfél-két liter ásványvíz (próbáld meg megszeretni, olyan sok fajta van)vagy tisztavíz (géppel tísztított).

Ami viszont tutira bevált nekem is és a barátnőknek is az a gyümölcsleves. Finom is és hasznos is.

Légy ügyes!

Csilla

Kép
nycsilla
 
 


Bocs a "karakteres" ő betükért, még sose csinálta a gép, de úgy látszik, most megbolondult!

Kép
nycsilla
 
 


Erika,
Már tegnap is írtam neked, csak ellszállt Kép

Szal a lényeg. Igyál akkor-azt-annyit, amikor-amit-amennyit kívánsz/jólesik. Nekem 4hós ikreim vannak és van olyan nap, hogy a 2 liter sem jön össze (a levest, főzit stb nem számolom). Egy barátnőm majdnem 5 litert is megiszik naponta. Tehát alkat függő. Csak ismételni tudom magam, AKKOR AZT ÉS ANNYIT, ami jólesik. Nekem kezdetben a szopi alatt úgy kiszáradt a szám, hogy képes voltam egy fél litert meginni bármiből. Ma már kibírom a szopi végéig, ha nincs a kezem ügyében innivaló. Ja, és én is iszok mindenfélét: gyümilé, zöldtea, víz, tej stb. Egyedül a kóla és a szörp nincs a listán, de az is inkább a kétévesem miatt Kép A mennyiséget én úgy nem tudnám neked meghatározni, mint Nycsilla, mert nem nézem. Van úgy, hogy 3 pohár gyümilé is lecsúszik a torkomon egy pillanat alatt (ez úgy kb 6-7 dl), de olyan is előfordul, hogy reggeltől délig csak a kávé van bennem, mint folyadék (3in1 egy fél bögrényi). Mégis van tejem, a fiaim szépen fejlődnek.

De a More Milk Plus-t mindenképpen ajánlom a figyelmedbe. Már néhány óra múlva érezni fogod a hatását, de estére tuti!!!
http://www.nandu.hu/Shop/shopHU.php

Egyébként tényleg igaz, hogy a túl sok folyadék is csökkentheti a tejmennyiséget. De az igazából azt jelenti, hogy annyit iszol, ami MÁR nem esik jól, olyan sokat. Ezt mindenképpen kerüld - SZERINTEM. Ja, és folyadékhoz persze nyugodtan számold oda a levest is Kép Tehát ha egész nap csak a húslevest ennéd, az is folyadék Kép

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Én is írtam tegnap, csak feltenni nem tudtam, most idemásolom:
Julie!
Egy mellből is lehet kizárólagosan is szoptatni. (Gondolj csak az ikrekre, ők ketten vannak a két mellre!) Ráadásul a Te fiad már elmúlt 6 hónapos. Ha nem okoz esztétikai problémát, még fejned sem muszáj. Viszont ha jól értem, nem elutasíja az egyik melledet, hanem nem hatékonyan szopik, csak cumizik rajta! És miért ne cumizhatna? Ha jól fejlődik, engedd Neki, hogy úgy szopizzon, ahogy akar!
Ha viszont mégis szeretnél valamiféle egyensúlyt teremteni, akkor kezdjél mindig a ballal, ha elengedi tedd át a jobbra és a végén újra a balra. Éjszaka mindig balról szoptassál. Persze, ha éhes, akkor jobból is, de szerintem egy 6 hónapos éjszaka már nem az éhség miatt szopik.
Próbáljatok meg szembe ülve szopizni. (Az öledben ül lovaglóülésben.)A saját gyerekeimnél én úgy tapasztaltam, nagyon szeretik ezt a helyzetet, saját maguk választhatnak a két cici között. (Váltogatták isKép.)
Nekem nincs most több ötletem, de hátha valakinek még lesz! Sok sikert!

Erika!
Nekem az 1,8 l elég kevésnek tűnik. Persze nem Laktoherbből, abból bőven elég, hanem folyadékból. Aki nem szoptat, annak is illene ennyit meginni, szoptatásnál még erre jön rá az a mennyiség, amit a baba tej formájában kiszippant. Egészséges vese elég tág határok között tud működni és szoptatásnál a baba az első, de azért ezeket a határokat nem érdemes feszegetni. Azt szokták mondani, a szoptatós anyának 8 nagy pohár folyadékot kell elfogyasztani legalább. Ez kb. 2.5 l-t jelent. Persze ez csak egy nagyon általános szabály. Próbálj meg a szomjúságérzetedre hagyatkozni és megtalálni azt a folyadékot, amit szívesen innál. A teákat érdemes váltogatni, egy idő után nagyon unalmas tud lenni ugyanaz az íz. Nagyon sok "ártalmatlan" gyógynövény van: csipkebogyó, hárs, bodza, citromfű stb. Ihatsz gyümölcsteát is. (Csak feketét ne!) Ásványvízből kóstolj meg többfélét, valamelyik hátha bejön! A 100%-os gyümölcsleveket érdemes vízzel hígítani 2-4x-re, így gyakorlatilag akármennyit ihatsz belőle. Ha a picinek nem okoz gondot, igyál meg nyugodtan 1-2 pohár tejet, vagy tejeskávét (malátakávéból). És ott vannak még a levesek, az is folyadék, nem érdemes kihagyni!

Betti

Betti
KépKép
KépKép
kbetti
 
 


Betti,

Köszi - igazából már eljutottam odáig, hogy nem érdekel a dolog. Ha neki így jó... Eddig is próbáltam hozzá alkalmazkodni.
Mindig a ballal kezdem - ez nem igazán vált be. A lovaglóüléses dolgot megpróbálom, hátha alakul valami.
Sajna viszont a jobb cicim sokkal nagyobb, mint a bal - bár ez is el fog múlni, ha elválsztom a picúrt, és eleve is nagyobb volt a jobbik. Na, mindegy. Ezen meg nem rágódom.
A cumizást - mármint a cicin - engedtem neki és engedem is egy darabig. Csakhát már 2+egy félig kibújt fogacskával ez néha kellemetlen tud lenni. Főleg huzamosabb ideig.
Egyébként meg türelmes vagyok és voltam is mindig. Imád szopizni - mellette már mást is eszik, de mégis. Tehát folytatjuk, amíg kéri.
Köszi!
J
julie
 
 


Sziasztok!

Köszi szépen a válaszokat!
Sejtettem, hogy az 1,8l napi folyadék nem elég, csak valahogy nem kívánom a folyadékot, és reméltem, hogy szoptatós teából ennyi is elég. Az én napi folyadékigényem világ életemben napi 1 bögre tea volt még 40 fokban is, de a terhesség alatt, meg most a szoptatási időszakban is erőszakolom magamba a több folyadékot, hogy nehogy azért ne legyen elég tejem, mert nem iszok eleget.
Hát, akkor tovább eröltetem, és megpróbálok még többet inni. Sajnos a tejet egyáltalán nem ihatom a gyerek miatt. Szénsavas ásványvizet innék, de azt állítólag nem lehet a buborékok miatt, így próbálkozom a gyümilevekkel. :-)

Köszi újra!
Erika
erika2004
 
 


Erika!

Ez az erőltetés nem hangzik túl jólKép! Biztos azért nem iszol szívesen, mert nincs olyan, ami jólesne! Én a buborékos dolgot soha nem értettem igazán. Én is jobban szerettem mindig a szénsavas ásványvizet és a szódát. Némi hezitálás és gondolkodás után nem foglalkoztam vele, megittam. Figyeltem a gyerekeimet, nem okozott problémát. Ha nálad sem okoz, szerintem nyugodtan megihatod. Meg tényleg érdemes kipróbálni többféle italt, valamelyik hátha ízlik.
Azt hiszem, a 100%-os gyümölcslevekkel pedig az a baj, hogy hiába nem cukrozott, elég sok benne a kalória. Ha sokat iszol vagy elhízol, vagy nem lesz megfelelő összetételű a táplálékbevitel. Erre is megoldás a hígítás.

Betti

Betti
KépKép
KépKép
kbetti
 
 


Betti!

Pedig így van, nálam az ivászat erőltetés. Sose szerettem inni, csak mondjuk, ha vmi nagyon sós dolgot ettem, de csak akkor is annyit, hogy a pillanatnyi szomjúságom elmúljon. Egy dolgot szerettem csak és az pedig a nyavajás kóla, ami nem egészséges, így azt sem ittam túl gyakran. Volt tényleg olyan nyári nap, hogy napi 1 bögre teát ittam, de volt olyan időszak is, hogy ezt, 1 hét alatt tudtam csak meginni.
A szénsavas cuccokat a gyerek miatt nem ihatom most, olyan kényes a gyomra, hogy minden zavarja. A gyümilevektől meg akkora leszek, mint egy viziló, így marad az a drága Laktoherb tea, ami egyedül tud hatni rám, persze eredmény nélkül.
Most, hogy többet iszok, a gyerek szórakozik velem, egész nap nem akart szopni, így tutira a hajam is ki fog hullani, és bekerülök egy diliházba, mire a szoptatási időszak befejeződik. Már ha csak ránézett a mellemre úgy ordított, hogy levegőt is alig kapott. Bár ha így haladunk, akkor a sterssz majd gondoskodik erről hamarosan és eheti a gyerek a tápszerét, amit sokkal jobban szeret, mint a tejemet. :-(

Erika
erika2004
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?