Új privát üzeneted érkezett!

Szia Timurr!

Hadd kérdezzem már meg, hogy melyik ez a kórház?

Egyébként átérzem a helyzeted. Én a "vélt" magas vérnyomás miatt kerültem ugyanígy be a kórházba néhány napra, és akkor hasonló alapossággal állapítottak meg nálam is cukorbetegséget. Nem igazán tudsz mit tenni, ha jóban akarsz lenni az orvosoddal, márpedig így a vége felé, már más lehetőséged nem nagyn van, akkor muszáj az ő utasításait követned. Esetleg rákérdezhetsz a miértekre, és ha okosan teszed, érezheti, hogy utánajártál értesz hozzá, és akkor esetleg ő is utána néz. MOndjuk én atz gondoltam volna, hogy azt mondja, hogy majd egy hónap múlva újabb terhelésest csinál, ezt írtam is. Ez úgy gondolom jogos is lett volna. De javíts ki GYuri ha nem így van.

De ha már ez a helyzet, akkor amit tehetsz. Szerintem. Illetve amit én tettem, és segített.
Nézd otthon a vércukrodat sé a vérnyomásod. Ha tudsz kölcsönkérni készüléket az a jobb, ha nem akkor szép kis befektetés sajna mindkét kütyü. De az megnyugtató lehet számodra. És akkor már úgy mehetsz az oroshoz, hogy tudod úg ysem mérnek rossz értéket, hiszen nincs semmi gond.
Sőt lehet hogy megúszhatod a kórházasdit is, ha megmutatod a saját magad által mért értékeket.

Remélem segítettem

Pusz
Panni
uran
 
 


Szia Panni!

Szófogadó leszek,ha nem is tetszik a dolog.Én néztem nagy szemekkel amikor mondta,de csak annyit mondott,hogy nem kell megijedni,csak ő ezt javasolná.Hogy melyik kórház azt inkább hadjuk (egy vidéki),de ma megyek a másik orvoshpz aki állítólag a terhességi cukorbetegségnek a szakija,igazán kíváncsi vagyok mit mond,rosszabbat csak nem.
A vérnyomásomat mérem mindig itthon és általában inkább alacsony,de csak ha kórházat látom,orvosról nem is beszélve,kész vagyok.
Cukormérőnk is van,egyik nap majd megmérem ötszöri étkezés után mit ad ki.De pl. lehet én azt gondolom az az érték jó,a kórházba meg nem ezt fogják gondolni,szóval érted.Én ott milyen kaját fogok kapni?mert amióta terhes vagyok még finyásabb vagyok,és eleve vannak dolgok amiket szerettem most meg kihányom pl.tej.

Köszi a segítséget,össszeszedem a vérnyomásom,meg cukraim aztán tartok egy dokis,védőnénis napot.

Timurr
Vendég
 


Nyanya!
A str, a vetélésben nem játszik fontos szerepet, nem hiszem, hogy ok lenne. Két vetélés után gondolni kell egy csomó más dologra pl. genetika, magas vérnyomás, cukorbetegség, méh fejlődési rendellenessége, ezek a leggyakoribb okok.
gyuri
Szeged
 
 

 
 

Gyuri!
Köszönöm a gyors választ. Nem tudom, hogy jól értettem e, akkor semmi köze a vetéléshez, vagy csak nem nagy a szerepe? A vetélés oka nálam valószínüleg pajzsmirigy alulműködés volt. Fenti vizsgálatokat mind elvégezték, ebből derült ki a streptococcus is és a pajzsmirigy is. Ha csak egy halvány esély van arra, hogy a str vetélést okozhat, kezeltetném még a terhesség előtt.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Szia Timurr!

Azért a megfelelő cukorértékek nem változnak kórházakként, ezek szerint a doki sem azt akarta mondani, hogy terh. cukorbeteg vagy, hanem azt hogy vigyázni kell, és egy hónappal később alaposabb kivizsgálásra van szükség. CSask ez a maga ijesztgetős módján. így mindjárt nem hangzik annyira vészesen. Kép
Ha megnézed otthon az értékeket, akkor egyél a 200 gr szerint és ne legyen 7 feletti értéked. Mondjuk a 6,9 sem éppen szép. Kép A kórházban nem fogsz különösebb extra kaját kapni. Kezdve ott, hogy ott nem adnak ötször enni. Legalábbis nálunk nem adtak. Így azt eheted ami jól esik. Szerintem. De aztán lehet, hogy ez is változó.

Na elég lesz belőlem.

Panni
uran
 
 


Sziasztok!

Kezdenek az 1 órási értékeim, 6,8-6,9 lenni Kép Pedig annyira bíztam a szigorú diétában. KépKép

Szilvi

Sz.

KépKép
sziszus
 
 


Nyanya!
A kezelésnek más oka is van (a szülésnéL!) ugy hogy kezeljék.

Uran Timurr, Sziszus!
Ha 7.0 a határ, akkor a 6,8 és 6,9 igenis szép!
gyuri
Szeged
 
 


Gyuri!

A 6.9 esetében magamból indultam ki, hogy azt már én rossznak érezném, főleg, hogy az otthon használt készülékek nem túl pontosak. Könnyen adódhat 1-2 tizednyi plussz vagy minusz. És én bizti a rosszabbra gondolnék. De teljesen jogos. A határ az határ. Azért van kitalálva, mert ez a jó. Bocsi.

Panni
uran
 
 


Gyuri, köszönöm

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Kérdés:reggeli inzulint beadtam,de elaludtam nem ettem.Felébredtem és mértem.Magasabb volt mint reggel.Ilyenkor mi van?

Jucus
20170114224602
 
 


Szia Jucus!

Az én verzióm: miközben édesdeden aludtál, leeshetett a cukrod. Amikor felébredtél, akkorra meg megtapasztalhattad a Somogyi-effektust, melynek a lényege (röviden) az, hogy az alacsony vércukorszintet magas értékek követik. Sajnos erről jópáran mesélhetnénk...

Tehát a megoldás: inzulin, fennmaradni és étkezni rendesen. (Egy jó kis ébresztős telefon, vagy csörgőóra sokat segíthet...)

Ezen kívül még lehetséges okok:
-megfázás, nátha, valami gyulladás
-már nem elég a reggeli inzulin
-fronthatás.

Mindenesetre jobb, ha nem hagysz ki sem étkezést, sem inzulint, mert utána rosszabb és nehézkesebb lehet a vércukor rendezése...

Ági
aszemenyei
 
 


Ági!

Tudtam,hogy jösz és válaszolsz!Tudom én,hogy ennem kellett volna de megtörtént ez az eset Kép
Jé és van ilyen,hogy alacsony érték után felugrik?Mitől ha nem is viszek be szénhidrátot?Ebben még nem vagyok járatos.Somogyi effektus?Hol tudnék utána nézni?

Jucus
20170114224602
 
 


Jucus!

Mondjuk nagyon egyszerűen: a szegény kis szervezetünk nem igazán érzi jól magát alacsony vércukorszintnél (mondjuk úgy, hogy az általa megszokotthoz képest alacsony vércukorszinten) ezért próbál önmagán segíteni: a májból szabadít fel "cukrot". Etz az egészséges embereknél is így van, csakhogy nálunk a szervezet nem tudja kontrollálni - ellensúlyozni ezt inzulinnal, amikor már elérte a megfelelő vércukorszintet. Így nálunk előfordulhat az is, hogy akár 10-15-re is felugorhat. Nekem volt egy időszakom, amikor a 2 körüli vércukrokat rendszerint követték a 17-18-as cukrok..Kép

Szerintem a normálisabb, cukorbetegségről szóló könyvek már tartalmaznak ilyen információkat.

Most rohannom kell, de délután beírok egy-két könyvcímet!
Elméletileg most már vagyok, ugyan jövő héttől már csak esténként és hajnalban...

ÁgiKép
aszemenyei
 
 


Ági!

Megint köszi!
Én meg már csak a jövő héten leszek,utána kicsit megyek szülniKép

Jucus
20170114224602
 
 


Jucus!

Egy "kicsit" mész szülni?? Már ennyi idő eltelt??
Akkor most már időszerű a kedvenc képem:
Kép

Ági
aszemenyei
 
 


Igen,lassan letelik,20-án .
Valami nyavalya lesz megint mert a cica elvitte a hangomat.Hogy mennyire befolyásolja a betegség a cukrot,örület!

Annyira szeretem a kis képeidet!

jucus
20170114224602
 
 


Jucus!Kép

Jobbulást!Kép

És NO PARA!!!Kép

ÁgiKép
aszemenyei
 
 


Ági!

Azért küldesz emilben nekem könyvcímeket?

Köszi:Jucus
20170114224602
 
 


Sziasztok!

Én hétfőn megyek erre a terheléses izére. Nálunk úgy csinálják hogy vérvétel.. cukros lötty majd 2 óra múlva megint vérvétel... brrrrr. úgy parázok tőle.
Az lenne a kérdésem, hogy lehet e citromot rakni a cukorszirupba illetve hogy a védőnő szt mondta hogy előtte és a 2 szurka között sem szabad inni vizet... ez igaz? mert máshol meg azt megengedik...

Légyszi válaszoljatok, mert tiszta para vagyok napok óta. Kép(

Köszi:

Hajni
Vendég
 


Hajni!

NO PARA!Ez nem olyan dráma.Citromot tehetsz bele,olyan lesz mint egy jó kis limonádé.Viszont tényleg nem lehet inni sem.

Jucus
20170114224602
 
 


Sziasztok!

Nekem ezzel a terhelésessel egy bajpm van. Elvileg egy vagy két deci vízben kellene feloldani azt a rengeteg cukrot. nekem sosem olvad fel. Biztos béna vagyok, de melegen pláne nem bírom meginni ezt a szönyű löttyöt. Úgyhogy az kimarad, hogy majd felmelegítem, és akko relolvad. Akkor ezek szerint meghamisítom az eredményt, azért mert több vízben oldom fela cukrot?
Egyébként miért nem lehet inni vizet, merthogy még az éhomi előttre is engedélyezett a víz ivás. Az én tudomásom szerint. Sőt nálam ajánlott is, mert különben alig tudják levenni a mintát.

Tehát hogy is van ez?
Egyébként a citrom elvileg szabad.

Panni
uran
 
 


Jucus!

Emilkét küldtem. Bocs, de mióta betöltöttem a 30-at (2-3 napja, nyolcadika mikor is volt már??), kicsit feledékeny vagyok...Kép
De van egy jó kis noteszem... (Tudod, akinek nincsen esze...Kép)

Soma nagyon édes és utólag is boldog szülinapot neki! Várja már a kistesót?Kép

ÁgiKép

Ui.: még egyszer bocs!!!
aszemenyei
 
 


Ági!

Köszi!

Panni!

Én előző este csináltam meg a limonádét mert kiváltottam a felírt cukrot,fel is oldodótt reggelre és le is hült.Hát a nem ivás akkor nem biztos de nekem azt mondta laboros néni,hogy semmit se igyak,egyek.

Jucus
20170114224602
 
 


Uran!
A terhelés előtt, nem közvetlenül, de pl. éjszaka, szabad vizet inni, az oldatot 2-3 dl-ben készíteni, lehet pár csepp citromot tenni bele. A lötty elfogyasztása után már nem szabad inni, mert megváltoztatja a felszívódási viszonyokat.

Somogyi effektus- Ági, gratula!
A magyarázat: ha leesik a vércukor - hypo van! - akkor az a szervezet számára egy stress, ami a mellékveséből adrenalis és stresshormonok pl. un. glukokortikodok szabadulnak fel, melyek megemelik a vércukrot, persze nem szabályozzák, arra az inzulin való, az pedig esetleg kevés már. Eredmény a vércukoresés után masszív vércukoremelkedés.
gyuri
Szeged
 
 


Gyuri!

Köszi a választ. Ezt azért jó tudni. Én lehet, hogy ittam néhány korty vizet a múltkori alkalommal terhelésesnél a lötty után is. Ez milyen szinten tudja befolyásolni az eredményt? MOndjuk ey 4.2 (ennyi lett nekem) lehet egy eredetileg 7,8 feletti?

Köszi a választ
Panni
uran
 
 


Sziasztok!

A terheléses cukor-vizsgálat mennyire 'kötelező'?
Csak mert az orvosom közölte, hogy ha a normál módon mért cukrommal nincs semmi baj, akkor ő nem tartja indokoltnak... ha meg baj van, akkor sem a terheléses vizsgálatot javasolja, hanem valamiféle folyamatos mérést...
Mondta ezt akkor, amikor esedékes lett volna kb. a terheléses vizsgálat... most meg UH-n közölték, hogy a baba két héttel fejlettebb a koránál (ezzel visszatértek az eredetileg megállapított korhoz, mert egy másik UH alapján egyszer már kitolták az időpontot két héttel), és nincs-e valami baj a cukrommal...
Nos, az eddigi laborleletek alapján az mindig normális volt, terheléses vizsgálaton meg ugye nem vettem részt... Erre közli az orvosom, hogy jó lenne, ha vigyáznék a cukromra, tartsak szénhidrát-diétát.... egyszerűen nem értem, hogy mi van most Kép
Tudtok valami okosat mondani?

Lirian
lirian
 
 


Szia Lirian!

Egyrészről az, hogy az Uh alapján 2 hét ide-vagy oda, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy cukorgondjaid vannak. Ui. lehetséges, hogy nem ugyanabban az ütemben fejlődik a baba, mint az átlag, 1 hét eltérés simán adódhat mérési, leolvasási hibából tehát ez semmi képpen nem indokolja, hogy "cukorbetegség diagnózist" állítsanak fel. A feltételezés persze akár jogos is lehet, azaz adhat okot gyanakvásra, de CSAK GYANAKVÁSRA, és nem diagnózisra.

A szénhidrát diéte ahogy Gyuri mondani szokta egy kezelés, ami akkor szükséges, ha van betegség. Ezt senki nem igazolta. Ennek igazolási módjait lehet, hogy már ismered is (vagy már az éhomi is magas, vagy a terheléses 7,8 feletti) Ezen kívül más nincs (ha nem tévedek)
Tehát ha semmi nem utal (márpedig nálad semmi nem utal) cukorbetegségre, akko rmiért kellene diétáznod.
Mellette azt mondtad, hogy tudod otthon mérni a cukorértékeidet. Annyit megtehetsz, hogy megeszel egy reggel egy zsemlét és egy pohár tejet, majd rá egy órára megméred a cukorértékedet. Ha ez 7,0 felett van, akkor kérj egy terheléses vrcukor mérést laborban, ha nem, akkor ne izgasd magad.

Panni
uran
 
 


Sziasztok!

Sajna nem voltam gépközelben így nem láttam a válaszokat. Túl vagyok a cukorterhelésen. hát az a löttyyy iszonyúúúúú. Kép
Felhívtama dokim, ő azt mondta hogy igyak . így ittam előtte 3 dl vizet és közben is úgy 1 dl-t, különben kihánytam, volna.. Kép
És ez most akkor befolyásolja? és merre? magasabb vagy alacsonyabb lesz tőle?

Köszi:

Hajni
Vendég
 


Uran, Hajni!
Nem tudom biztosan, mert senki sem mérte meg, de vszeg minimális lehet a különbség, A hányiger jobban befolyásolja a végeredményt (vszeg csökkenti, de ezt sem mérte meg senki)

Uran!
Kösz az idézetet, nem éltem hiába.
gyuri
Szeged
 
 


Gyuri!

Köszi. Szerdán lesz eredmény, remélem minden ok lesz vele, mert én nem eszemcukrot és az édességre rá sem bírok nézni, így ha magas lenne nem tudnám, hogy mit csökkentsek.- ://

Hajni
Vendég
 


Gyuri!

Szívesen. Kép
Panni
uran
 
 


Kedves Hajni!

Ha mags lenne, bár legyen meg minden bizodalmunk, hogy nem lesz azm akkor pl. ilyeneken tudsz csökkenteni:

krumpli, rizs, kenyér, tészta bevitel. Merthogy ezek is szénhidrátok, méghozzá nem is akármilyenek. Aztán van szénhidrát a zöldség és gyümölcsben ill a tejtermékekben. Na ez így nagyjából a lényeg. Az utóbbiakat nem kell kihagyni, sőt nem is szabad, csak csökkenteni kell. Ill. oda kell rájuk figyelni,

De ha magas lenne, akkor úgy is találkozol majd egy diabetológussal, aki segít ennek a kérdésnek a megválaszolásában. Kép

Panni
uran
 
 


Uran!

Köszi szépen. Bár én is bízom benne, hogy minden ok lesz. Kép)

Hajni
Vendég
 


Sziasztok!

A következő kérdésem lenne, hátha valaki tud segíteni!35.hétben vagyok, három hete terheléses cukorviszgálaton(cukros lötty) 12,3 vércukor jött ki! Egyből kórház, diéta hatására 9,5-re lement!A kórházban diétával 7,7-es értékkel jöttem ki(ezek mind reggelt utáni értékek). Itthon mérem minden reggel, az éhgyomri az 4,5-4,8,reggeli utáni 7,3-7,8 között mozog. A problémám a következő:kell járnom a dietetikára, ott közölte a nővér,hogy ilyen értékekkel inzulin lesz!A védőnőm szerint ezek még elfogadható értékek! Egyszerüen nem értem most mi van??? Tud valaki tanácsot adni?
Mi a jó érték?
Ja, és reggeli után 2órával az értékek:5,5-6 között mozognak!

Köszi előre is!

Ildi

delfinke
 
 


Szia Ildi!

Először is a 12,3 az nagyon sok terhelésesnek. Ez alapján kimondható, hogy terhességi diabetesed alakult ki. A 9,5 is sok. Utána azt nem értem, hogy "A kórházban diétával 7,7-es értékkel jöttem ki". Kérdésem az lenne az orvosokhoz, akik kiengedtek, hogy miért engedtek ki. Ui. az étkezés után egy órás értkeknek 7,0 alatt kell lenniük. Az a jó. Tehát a te 7,7-es értékeid nem voltak jók. Ennek megfelelően a mostani értékeid sem jók még.

Kérdés? Hágy gr.os szénhidrt diétán vagy? Ha 150 gr-nál többet eszel,. akkro még azt csökkentheted eddig, és nem tovább. 150 gr-ra szükségetek van.

Ha ezeka az értékeid 150 gr-os diéta mellett, akkor inzulin szükséges, és egy jó diabetológus, aki ért a terhességi diabeteshez is, és beállítja az inzulin adagjaidat. Ez megint kórházasdi lesz, amennyire tudom.

Vérnyomás értkeid hol vannak?

Egy biztató mondat a végére. Nincs már sok hátra, ezt már fél lábon is kibírod. Kép

Panni
uran
 
 


Szia Uran!

Először is köszi a választ!Kép
Amúgy 175gr-os diétára vagyok fogva.A kórházból jobb is hogy hazaengedtek, ott mindennel foglalkoztak csak a cukrommal és a diétámmal nem! Az egész dologban csak az bosszant, hogy mindenki máést mond, mindenhol mást hallok!De hát ez van!
Engem is az nyugtat, hogy nemsokára vége van; remélem szülés után nyoma sem marad a cukornak!Manóval pedig szerencsére minden oké, egyáltalán nem hízik rohamosan ahogy beijesztettek!
A vérnyomásommal különben minden oké, azzal soha nem volt gond!

Ildi

delfinke
 
 


Szia Ildi!

Na most, amit itt hallasz, abban bízhatsz. Gyuri az egyik, ha nem a legjobb diabetes kismamákkal foglalkkozó szülész-nőgyógyász. Ő itt van a körünkben, és ő tanítgat bennünket, és istápol, meg válaszol az ügyes-bajos kérdéseinkre.
Ő szerinte a 150 gr-os diéta az egyetlen diéta. A 175 gr-os az nem diéta. Tehát a babád érdekében érdemes visszafogni a diétádon még. Eddig aszintig. Azt hogy mikor mennyit, azt nem tudom megmondani. nekem is e z adiétám volt a 175 gr-mal. De nekeme z elég is volt szerencsére.
Sajnos a babnak nem csaka hízás az egyetlen probléma forrása, amennyire tudom, de erre majd mondanak okosabbat a lányok. De semmiképpen nem jó, ha nnincs rendben a cukrod.
Valszeg eltűnik acukorgond a szülés után, de nem bizti, tehát ellenőriztasd utána, ezen kívül, ha később szeretnél még babaát, akkor jó eséllyel újra előfordul, ill. a későbbi életedben is valószínű. (tehetsz ellene életmód változtatással, fogyással, ha van mit )

Tehát azért ne nyugodj bele a 7,7 körüli értékekbe.

Panni

ui. Még egy kérdés: Melyik kórház?
uran
 
 


Sziasztok!

Jaj annyira boldog vagyok. Jó lett a vércukim. Kép
éhgyomi 4.2 cukros lötty után 120 percre 4.4 . Kép) Jaj annyira örülök. Kép)
Köszi mindenkinek a válaszokat .

Hajni (25.hét)
Vendég
 


Sziasztok!

Gratula a jó eredményekhez! Csak így tovább!

Akinek nem ennyire szépek az eredményei, az se szomorkodjon, nem mindig az ember lányán múlnak a dolgok, de sokat tehet érte!!
Tehát elkeseredésre semmi ok, tessék megkérdezni mindazt, amiben nem vagytok biztosak, mert inkább kétszer kérdezni, mint akárcsak egyszer is valamit elbaltázni a rossz elgondolás miatt.

ÁgiKép
aszemenyei
 
 


JUCUS!!!Kép Kép Kép

Egyben vagy még???

ÁgiKép
aszemenyei
 
 


JUCUS!!!
Kép
Egyben vagy még???
Kép
Ági
aszemenyei
 
 


Még szerencse, hogy nem ment el többször...Kép
aszemenyei
 
 


Sziasztok!

Panni!Nem nyugszom bele a 7,7-es cukorba, de tényleg idegesít,hogy mindenki mást mond; az ember lánya nem tudja eldönteni kinek van igaza!
De tegnap reggel tök örültem mert 6,3 volt a cukor!:-)
A kórház amúgy a Péterfy!

Hajni!
Ugye éln megmondtam hogy nem lesz baj, de soha nem hiszel nekem!:-))

Ildi

delfinke
 
 


Ildi!

Nyugalom és NO PARA! A géped jó??? Ugyanis gyakran tapasztalható, hogy rendszerben többet (vagy kevesebbet) mutat, mint a labor. Kipróbáltátok már úgy, hogy amikor vénásan vért vesznek, ugyanabból a vérből mérsz Te is egyet??
Ugyanis így lehet (szerintem) a legegyszerűbben kontrollálni a gépedet. Fontos, hogy ugyanabból a vérből mérjétek, mert még ha azonos időpontban is méred ujjbegyből, az korántsem biztos, hogy jó eredményt fog adni.

A legfontosabb, hogy nyugi!! Van orvosod, aki figyeli az eredményeidet, Te mindent az előírásoknak megfelelően teszel. Tehát bízni kell az orvosod értékítéletében. Oszd meg vele a gondolataidat és biztos, hogy együtt megnyugató választ és megoldást fogtok találni a problémára!!

Én úgy gondolom, hogy ha jól értem jársz diabétesz-gondozóba, az ott hallottakra kellene alapvetően támaszkodnod. Ők azok, akik már sok-sok pácienssel (és esettel!!) találkoztak, az ő szaktudásukban kellene alapvetően megbíznod.

Amennyiben pedig tényleg inzulin lesz a vége, attól se tarts! Túlélhető!!

Kitartás!
Ági
aszemenyei
 
 


Szia Ildi!

Én is Péterfys vagyok. Én is terhességi diabeteses voltam az előző babámmal a 33 héttől. Ki az orvosod? A diabetológiára Thaisz drnőhöz küldtek? Ki mit mondott, ami más és más volt?
Írj egy kicsit többet, mert lehet, hogy csak félreértések okozzák a problémádat és ki tudunk javítani. Ja és alapvetően ne hagyatkozz a védőnőkre. Nem az ő feladatuk ezeket a szintű dolgokat eldönteni. Nem feltétlenül elég tájékozottak. Erre van sajnos sok-sok példa. Tehát fel a fejjel. Figyeld a cukrodat, és ha tudunk segítünk. azért vagyunk itt. És az orvosod is azért van ott a Péterfyben.

Vigyázz magatokra.

Panni (ha akarsz írj akár magánban is: stu@vnet.hu)
uran
 
 


Szia Ildi!

Még valammi eszembe jutott.

H jól gondolom, de ebben Gyuri vagymegerősít vagy nem, a diéta úgy egy kezelés, hogy hosszabb távon javítja a cukor értékeket. Tehát neke dis megmérték a cukraidat gondolom első nap, aztán leküldtek a diabetológiára, ahol diétára fogtak és mondták menj vissza a kontrollra. Ezzel végülis a szülész nőgyógyász azt tette, hogy konzultált egy szakorvossal és elfogadta, amit ajánlott. Az első kontrollon még mindig magas volt az értéked. Reméljük a jövő héten nem így lesz. Ha mégis akkor sincs eget verő probléma. csak hát be kell hogy állítsanak inzulinra.

Azt azért elmondom nekd, hogy nálam majdnem uez volt ahelyzet. Sokban hasonlít. És a babám makk egészségesen született. Nem votl semmi baja. Bár hpzzátesze, hogy aPéterfyben nem nézték a babám vércukrát a szülés után, amit pedig kellene elvileg. Erre figyelj, ha úgy gondolod. Érdemes beszélni a gyerekorvossal. A szülészet alatti emeleten van,, és nagyon kedves a főorvos. beszélj vele, mint tudatlan, hogy lesz-e valami következménye ennek az állapotodnak a babára nézve a szülés után. Ha megteszed, írd meg nekem is légyszi. Kép

Tehát ne izgulj! minden rendben lesz. Bízz az orvosodban, ez a legfontosabb, hiszen őrá kell számítanod a leginkább néhány hét múlva, és a bizalom ott nagyon fontos.

Panni
uran
 
 


Sziasztok!

Köszi a sok jó tanácsot!
Ági! A gép nem tudom jó-e, csak kölcsönbe kaptam! Kép; de anyosóm már letesztelte!
Panni!A Thaisz doktornővel csak egyszer találkoztam, a nővér foglalkozott velem inkább!
A sok különböző véleményt inkább magánban küldöm át, ha nem gond!

Ildi

delfinke
 
 


Uran!
Én már csak akkor avatkozom bele, ha Te vagy Ági nem tudtok valamit, bár lehet hogy azt már én se fogom tudni....
gyuri
Szeged
 
 


Gyuri!

Köszi. De azért mindig jelezz, hogy olvastad, amit írtunk, egyetértesz, hogy tudjuk itt vagy velünk. Kép

Még egy kérdés hozzád, nem ide tartozik, de nincs mástól kitől megkérdeznem. Normális dolog az, hogy az AFP eredményem 19 nap alatt érkezik meg? Már csak azért, mert mire megkapom, addigra a 19. hét közepén leszek. Akkor pedig igen csak ki vagyok már csúszva az időből. Bár szerencsére megkérdeztem legalább a MOM értékemet és az 0,7. Ami egyes vélemények szerint jó, mások szerint rossz. Az első babámmal is alacsony volt inkább az AFP-m, lehet hogy ez nálam normális.

Panni
uran
 
 


Uran!
Időnként majd bejelzek: beírom, hogy "OK"

Az AFP érdekes dolog, mikor a 70-es évek végefelé általánossá és kötelezővé tették, még nem volt ultrahang. A jelen helyzetben már alig van jelentősége, én pl. csak azért csináltatom mert kötelező és kevéssé érdekel az eredménye. Viszont, ha már csináltatunk valamit, akkor érdekeljen (ellentmondás!), tehát tényleg az lenne jó, ha időben jönne....
Az alacsony 07.MOM alatti APFről az terjedt el, hogy az a Down-kórt jelzi. Nem jelzi. Főleg nem a takóvastagság mérés eredményességéhez képest.
gyuri
Szeged
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?