Új privát üzeneted érkezett!

Wanga!
Megkaptam a levelet, köszi.

Nekem eddig sem volt 28 napos a ciklusom, kíváncsi vagyok, h a gyógyszertől hogyan alakul majd. Remélem egyből 9 hónapig nem fog megjönni Kép

Éva
évi79
 


Sziasztok!
Tanczy
A fiam is elég nehezen jött össze. Igazából valszeg annak nem egészségügyi okai voltak. 26 éves voltam és úgy éreztem, hogy most szeretnék babát. Általában a dolgok így is szoktak nálam történni. Kitatálok valamit és megcsinálom.
Az első 3 hónap után már kétségbe voltam esve, hogy nekem már soha nem lesz gyerekem. És ez iszonyú nyomással nehezedett rám. Lelkileg viselt meg a "kudarc". Hiába mondták, hogy kapcsolódjak ki, ne gondoljak rá, nem ment.Eltelt egy év és nem történt semmi. Akkoriban még sokkal tapasztalatlanabb voltam, semmiféle "tudományos módszert" nem vittem a dologba. Aztán nyáron elmentünk egy hétre nyaralni. Vittem a hőmérőmet is és pihenés közben összejött.
Most kevésbé letargikusan fogom fel a dolgokat. Talán azért mert már van egy gyerekem. De szeretnénk a férjemmel egy közöset is.
Lehet, hogy most is segítene a kikapcsolódás? Kipróbáljuk majd ezt is.
HOLNAP CSÜTÖRTÖK!
ZEBRÁSAT!!!!!!!!!!!!!!!!!
Évi79!
Ez a gyógyszer csodákra képes. Akármi is lehet.
Annyi lánynak sikerült ... Nekünk is fog!!!!

wanga
 
 


Wanga!

Hát lehet, hogy nálam is az a baj, hogy görcsösen akarom a dolgot.
Ugye aláírtuk a szocpolt 6 év alatt 2 gyerek, és már eltelt másfél év. (bár nyáron kezdtünk próbálkozni)
Meg gondolom az sem tesz túl jót az ügynek, hogy napi 10 -12 órát dolgozom.
Ez a 3. clostis hónapom, de ha meggondolom, eddig nem is volt peteérésem, és ha így nézzük ez lenne az első próbálkozás aminek van értelme.
Sok reményt nem fűzök a csütörtöki teszthez. Reggel megint volt pár piros csepp. Azt azért eldöntöttem, ha nem jön meg holnap reggelig rendesen, azért a tesztet megcsinálom.
Mert így még azt sem tudom, honnan számoljam a három napot, akkor kell az új adag clostit szedni.
Ha más nem lesz, akkor én is elcibálom a páromat valahova nyaralni... De mikor lesz rá időm?

Kép
Kép
tanczy
 
 

 
 

Tanczy!
Ne aggódj, majd egyszerre sikerül a 2 gyerek Kép.
Nálunk is az a baj, hogy mikor végzünk, elmegyünk a gyerekért a suliba, hazaérünk, leckét írunk, vacsorázunk. Mire a gyerek lefekszik már kinek van kedve? És még ne is gondoljak rá?
Hogyan lehet nem gondolni rá, mikor a doki megmondja, hogy ha törik, ha szakad akkor is ezen a napo(ko)n kell szerelmezni.
Nálunk a nyaralás is elég problémás. Mit csináljak a gyerekkel? Egy hétvége az még OK. Nem azzal van gond, hogy ki vigyázzon rá, hanem hogy milyen szomorú lenne, ha mi elmennénk nyaralni, őt meg otthon hagyom.
Hát nem könnyű.
De azért nem adjuk fel. Sikerül és kész!

Neked a 3. napon kell elkezdened a clostit? Te is 6 napig szeded?
Ha most volt először peteérésed, akkor tessék csak monstantól számolni az időt Kép.
És ahhoz képest, ha elsőre sikerülneKép, az nem is rossz.

Ha most negatívat tesztelsz (ami ki van csukva!!!!), és nem jön meg, akkor a doki majd megmondja, hogy mikor kezdd el szedni a clostit, hiszen te nem is tudhatod.
Nekem ilyenkor kimarad egy hónap, és a következőben kezdem el szedni a gyógyszert.

wanga
 
 


Wanga!
Én a 3. naptól szedem 5 napon át, a 12. napon UH.
Remélem holnapra okosabb leszek.
A doki azt mondta, 6 hónap szedés után szoktak más vizsgálatokat is végezni.
Azért én nyárig szeretném valahogy elhúzni a dolgot. Bár remélem nem lesz szükség rá Kép
Tanczy

Kép
Kép
tanczy
 
 


En nem birom ki holnapig.
Szerintetek mi van akkor, ha ma este csinalom meg a tesztet?
Vagy szedjem ossze magam, es varjam meg a reggelt?

Kép
Kép
tanczy
 
 


Sziasztok!
Tanczy,
légyszi bírd ki reggelig. Az már nem olyan sok.
Tina, Falina!
Örülök hogy sikerült a találka.
Tina, sajnálom hogy doki elszelelt, mikor mész legközelebb? Én 17-én, kb 8-ra. A PCT eredménye tökéletets lett, a doki többször megdícsérte a látottakat, mondván hogy ilyen sok életképes kisfickót (nem így mondta Kép) már nagyon régem nem látott. Én annyira örültem, hogy ezt mondhatom a férjemnek.
Volt egy tüszőm is, ami megrepedt, vagyis nem lett cisztám, amitől nagyon féltem és az mnyh is tök jó ... ezeket a jó híreket csak azért nem szeretem, mert emiatt megint elkezdek reménykedni, amit nem szeretek, mert aztán olyan rossz a csalódás, hogy ilyen jó eredmények ellenére miért nem?
A szakdogámat is visszakaptam, semmit nem írt rá a tanár. Ezen kiakadtam. Ezért ültek rajta két hónapot? Arról volt szó, hogy megjelöli a javítanivalókat. Azt azért nem hinném hogy kapásból hibátlant írtam. Szerintem el se olvasta.
Maradt három napom hogy mindent elintézzek még vele és leadhassam. Utálok kapkodni.
Falina, Böbe!
Nagy gratula a babákhoz és éljenek a kiskönyves kismamák (is)!
Sziasztok
Dana

Kép
danaaia
 
 


Dana!

Gondolom a párod most "büszke" magára (bár 2 gyerkőc után lehet is Kép). Én legközelebb a 3. napon megyek, hogy az mikor lesz? Arról fogalmam sincs, de amint tudom írom. 17-én bizti nem, mert 19-én jövünk haza Szicíliából. (most pénteken indulunk, ma vettem, meg a jegyeket)
Gratulálok a repedt tüszőhöz Kép De milyen dolog az, hogy a jó hírnek nem örülsz???? Tessék neki örülni. Gondolj bele a múlt hónapban, hogy le voltál törve a ciszták miatt. Izgalmas lesz a hónap vége. 17-én vérvételre mész??? Jó lenne ha jó hírre jöhetnék haza!
Örülj neki, hogy a szakdogádban nem volt javítani való. Amúgy tényleg nem nagyon olvassák el. Akihez én írtam a szakdogámat összesen 3-4 szakdolgozója volt. A barátnőmtől aki szintén hozzá írt megkérdezte a védés előtt: Magának mi is volt a témája?? Ha még 1x kell írnom szakdolgozatot azért ezt biztos szem előtt tartom, és nem írok át mondatokat 100x. De hát sz@rt senki nem akar kiadni a kezéből.

Tanczy!
Szerintem tesztelj, mert a pecsételés gyanús! Nem akarlak rémisztgetni, de mi van ha babát vársz és alacsony a progid emiatt van ez. (amúgy milyen hosszúaka ciklusaid?) A dokid fura, mert egy vérvétellel mindent azonnal ki lehetett volna deríteni.

Tina
vtina
 
 


Sziasztok!
A teszt megint negatív lett Kép


Tina!
Hát most tartok a 39. napon, bár kaptam duphastont progi pótlásnak, gondolom ezért csúszik ennyit. A múlt hónapban 33 nap volt a ciklusom.

Most már nem bánnám , ha megjönne, szeretném az újabb adag clostit elkezdeni. Talán ez használ végre...

Kép
Kép
tanczy
 
 


Sziasztok!
Tanczy
Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült, de majd legközelebb.
Nem mondom, hogy ne keseredj el, mert hülyeség lenne, úgyis el vagy kenődve. Én is mindíg, ha mégis megjön, vagy ha negatív a teszt.
Mikor mész dokihoz?
Én holnap reggelre kaptam időpontot tüszőnézőre.

wanga
 
 


Tanczy!

Jaaaaaaa. Ezt nem mondtad, hogy szedsz duphastont! Akkor végképp nem értem a dokidat. Kellett volna vért venni és az eredmény alapján leállítani vagy folytatni a szedését. Akkor nem véletlenül van a pecsételés. KÍvánom, hogy minél hamarabb elkezdhesd szedni a clostit.
Sajnálom, hogy MOST nem sikerült. De úgyis olyan pocsék idő van nem csodálkozom, hogy nincs kedvük a babáknak megfoganni. Majd a köv. hónapban amikor itt lesz végre a tavasz, és jókedve lesz mindenkinek. (Dana ez Rád még nem vonatkozik!!!!! Kép)

Tina
vtina
 
 


Wanga!
Hát most várom, hogy megjöjjön rendesen.
Akkor a 12. napon UH.
Ha nem jön meg egy hétig, jövő héten elmegyek dokihoz.
Remélem holnapig nagyra nőnek a tüszőid!

Tina!
Hát remélem a jövő hónap sikeresebb lesz.
Bár én már annak is tudnék örülni, hogy normális tüszőim nőnének.
Szóval a duphaston mellett előrfordulhat pecsételés? Ezt nem tudtam, és eddig nem is tapasztaltam.

Kép
Kép
tanczy
 
 


Tanczy!

Szerintem nem konkrétan a duph. miatt van a pecsételés, hanem mert meg akar jönni, de a gyógyszer miatt nem tud. Talán, én így gondolom, de az nem sokat jelent. mindenképp beszélj az orvosoddal, mert ez így nem normális!

Én most egy hétig nem jövök, mert elutazunk.Kép (lehet, hogy bekukkantok, mert viszünk azért gépet magunkkal. hátha kell dolgozni egy kicsit Kép)
Legyetek jók!

Tina
vtina
 
 


Tina,
jó utat! Picit (eléggé) irígykedem. Már volt szerencsém Szicíliához. Taormina volt nekem a csúcs, de csak a keleti parton mentem keresztül.

A héten kicsit off vagyok, nincs kedvem irogatni. Bocsi lányok.

Falina
falina
 
 


Tina,
Jó utat! És ne dolgozz sokat Kép
Tanczy

Kép
Kép
tanczy
 
 


Sziasztok!
Voltam ma UH, és szerencsére nincs cisztám. Vannak viszont tüszőcskéim. 5 db. HURRÁÁÁÁÁÁ Kép.
Mnyh: 6,1 mm. Ma vagyok a 10. napon. Kedden újra megyek, akkor mondja meg a doki, hogy mikor repesztünk és mikor lesz az akció.
Szerencsére csak a jövőhétre eseik, mert apa most beteg - és mint minden pasi - ettől elég nyűgi.
Parancsba adtam Kép, hogy jövőhétre gyógyuljon meg.

Most nagyon örülök, mert még sosem volt ennyi tüszőm!!
Most biztosan sikerül majd.

Lehet, hogy butaságot fogok kérdezni, de tudjátok mi az a "DOUGLAS"? Azt írja a leletem, hogy nincs benne folyadék. Az jó, vagy rossz?

wanga
 
 


Wanga!

A douglas a mehet jelenti, es ha nincs benne folyadek az jo, majd tuszorepedes utan lesz benne folyadek!!!! DE ne aggodj, tok jok az eredmenyeid! Mekkorak a tuszok?????
Egyel sok feherjet, meg sok asvanyvizet, hogy vastagodjon a nyh!!!!!!

En teszteltem egy jo kis negativat, ugyhogy most nem nagyon tudok mit irni, majd jon uj honap!!!!

pusz

dodo

KépKép
Kép
dodo32
 
 


Dodó!
Köszi az infót.
15-13-12-10-10 mm-esek a tüszőim, de azt mondja a doki, hogy 4 nap alatt sokat nőhetnek.
Hogy te miket tudsz! Gyorsan elküldöm a férjem ásványvízért.

wanga
 
 


Hahó, van itt valaki?!
Mindenki síel,meg utazgat?
Meg mos, meg főz, meg vasal és néha-néha babát gyárt?
Hát senkivel nem történik semmi Kép

wanga
 
 


Wanga,
Hello, Pupi vagyok régről. Ha a mnyh:6 mm az jó? Mert olvastam neked is annyi. Ez a félidő körül jó? Csak sajna nekem ciszták nőttek ettől a sz.. Bromocriptintől. Úgyhogy várom a jövő hónapot! Mindig.
Üdv pupi
pupi
 
 


Sziasztok!
Hát tényleg lelassult itt az eszmecsere.
Tina nagyon-nagyon köszi amiket írtál nekem, most annak örülök hogy nem lett cisztám, de közben hólyaghurutom lett, tömöm befelé az antibiotikumot, szóval van ami elvegye a kedvemet. 17-én vérvételre megyek. Igazából nem várom, de majd túlesek rajta.
A szakdogámat biztos nem olvasta el senki, ez látszik rajta, csak az bánt hogy két hónapig ültek rajta ezért a semmiért és én nem tudom most időben leadni és majd külön harcot kell vívnom a tanulmányival hogy engedjenek záróvizsgára jelentkezni.
Örülök Tina hogy te már Sziciliában vagy és részed lehet egy kis tavaszban. Jó lenne azért ha benéznél.Kép
Tanczy,
sajnálom hogy így alakult, igaza van Tinának egy vérvétel tisztázott volna mindent már a múlt héten. A duphaston átverős gyógyszer, nekem is szednem kellett tavaly, de semmi jót nem okozott, csak megváltoztatta a ciklus hosszát. Egyébként most akkor nem is voltál orvosnál, nem nézett meg UH-val? Ennyire bízik a teszt eredményében?
Wanga,
jó sok tüsződ van, remélhetőleg szép nagy lesz belőle egy-kettő. Kép
Én nem sielek, nem utazgatok csak egyetemi ügyeket intéztem, pénteken farsangi bál volt az oviban...fergeteges buli volt Kép Lányaim katicának álcázták magukat. Olyan édesek voltak.
Na ezért nem jöttem pár napig.
A douglas-üreg nem a méh, hanem "a hasüreg egy része, amely a hüvely felső szélével érintkezik. Itt meggyűlhet a hasüregben lévő folyadék, például vér is. Komolyabb mennyiségű Douglasban lévő folyadék nem normális lelet" Ezt egy orvosi válaszból másoltam ide.
Sziasztok
Dana

Kép
danaaia
 
 


Szia Pupi,
a 6 mm elég jó, a ciszták megjelenése nem jó hír, de ezek szerint már tudod szedni a Bromo-t?
Szia
Dana

Kép
danaaia
 
 


Sziasztok!
Pupi! Hát sajnos fogalmam sincs, hogy a 6mm jó-e vagy sem. Arra már nem volt a dokimnak ideje, hogy ezt is elmondja. Viszont örült a jó sok tüszőmnek.
Tegnap rosszul írtam, az UH-kor a 9. napon voltam.
A Bromocriptin is valami stimus gyógyi?
Fel a fejjel, most sikerülni fog neked is.
Dana!
Kösz az infót. Mindíg szerepel a leletemen "a douglasban nincs folyadék", de eddig nem mertem megkérdezni, hogy mi az.
Az én fiaméknál csütörtökön lesz a farsangi buli, és már megint pókember lesz. 3 éve is az volt (igaz, hogy akkor még csak az oviban).

wanga
 
 


Dana!
Egyszerre dodtuk fel a hozzászólást.
Akkor én is örülök a 6mm mnyh-nak.

wanga
 
 


Dana!
Igen szedem, fél szemet, már nincs tőle bajom. De egy hétig szarul voltam és ciszták is nőttek tőle. A köv. ciklustól már egy szemet kell szedjek.
Wanga!
A Bromocriptint azért szedem mert magas a prolaktinom és ennek a csökkentése végett. Valszeg ezért nincs peteérésem. De szerintem meg kellene nézni a gyógyi hatására csökkent-e, de a dokim nem mondta. A menszesz után megyek hozzá, hogy a ciszták elmúltak-e.
Üdv Pupi
pupi
 
 


Sziasztok!
Bocsi, eddig nem voltam gépközelben.
Wanga gratulálok a tüszőidhez!
Dana!
Nem nézett meg a doki, azt mondta, ha megjött a vérzésem kezdjem el a clostit és a . napon UH.
De valami nagyon nem stimmel. Elvileg pénteken megjött, de annyira minimális, hogy nekem ez gyanús.
Ma azért elkezdtem a clostit, de ha megyek hozzá rákérdezek erre a dologra.
Ráadásul az émelygés sem múlt el. Amilyen mázlista vagyok elkaptam valami nyavalyát Kép

Kép
Kép
tanczy
 
 


Sziasztok!
Tanczy ne aggódj, ez valszeg a clostitól van. Eleinte kb.3-4 napig minimális barna, vagy enyhe vérzés. Aztán beindul. Csak sajnos ez mindekinél változó és ki kell tapasztalni. Mert a dokik azt mondják, hogy amikor erősen kezd vérezni, onnan kell számolni a napokat.
Mikor mész dokihoz?

wanga
 
 


Wanga!
Múltkor is hasonlóan voltam, akkor sem indult be. Így elkezdtem a napokat számolni. (a barnázást nem számoltam bele). A héten nem tudok elmenni a dokihoz, de utánna hét kedden kell mennem UH-ra. Majd azért akkor rákérdezek a dologra.

Kép
Kép
tanczy
 
 


Wanga!

Bocsanat, akkor rosszul irtam, en azt hittem a mehet jelenti, ne haragudj, hogy felrevezettelek!
Dana! KOsz a segitseget! Miket tanul az ember! Hihetetlen, de 3 ev utan is mennyi uj dolog van! Az ember azt hiszi mar mennyi mindenen atment, mennyi mindent tud, es akkor meg egy ilyen egyszeru dolgot sem tudok... Na, mindegy, legalabb erdemes volt ma is felkelniKép

pusz

dodo

KépKép
Kép
dodo32
 
 


Dodo!
Nem vezettél félre egyáltalán, majdnem igazad volt.
Egyébként én sokkal több mindent tudtam meg tőletek, mint a dokimtól.
Tőle nem mindent merek megkérdezni, vagy izgalmamban elfelejtem, amikor meg kilépek az ajtón, rögtön eszembe jut, hogy még ezt vagy azt meg akartam kérdezni. És sokáig senkitől nem tudtam érdeklődni, mert a környezetemben senki sem jár hasonló cipőben. Nekik csak úgy összejön a baba.
Erre jó a topik. Nem vagyunk egyedül a bajunkkal. Megbeszélhetjük a "nyomorunkat".
Így valahogy könnyebb elviselni.
Húúúúúúúú, ez elég érzelgősre sikerült. Kép

wanga
 
 


Halihó! Kép

Dana,
érzel fájdalmat a hólyaghurut miatt? Ha nem milyen tüneteid vannak?
Én azon gondolkodtam, hogy talán nekem sem a méhem fáj, hanem a hólyaggal lehet vmi. Mivel nem volt csípős a vizelet, így a doki nem foglalkozott vele. Viszont azóta olvastam már olyat, hogy nem muszáj csípnie, az is jel, ha sokszor kell pisilni...

Üdv:
Falina
falina
 
 


Wanga!
Remélem a tüszőid szépen nőnek!
Neked mikor kell visszamenni a dokihoz?
Hányszor szokott egy hónapban megnézni UH-val?
Tanczy

Kép
Kép
tanczy
 
 


Sziasztok!
Tanczy,
sajnálom hogy ilyen zavarosra sikerült a ciklusod vége, ez köszönhető a duphastonnak is, Láthatólag a hormonműködésen felborult most. Decemberben én is hasonlóan jártam, igaz nem késett, sőt korábban jött meg, de nagyon gyengén. Én akkor nem szedtem be semmit, de az azért volt, mert cisztám is volt. De aztán köv. hónapban rendesen megjött és újrakezdtem a clostit. Tiltakoztam először, hogy ki kell hagyni 1 ciklust, de mostmár belátom, jót tett a szünet, mert most legalább nem volt cisztám.
Dodó,
de jó hogy bepottyansz ide néha.Kép Én se tudtam magamtól ám hogy mi a douglas, csak azt tudtam hogy tuti nem a méh, és utánanéztem. Itt tényleg sokat lehet tanulni. Én sokszor visszagondolok arra az időre, mikor első babámért küzdöttem és nagyon tudatlannak, ebből eredően kétségbeesettnek látom magam így utólag. Ha azt tudtam volna, amit most így a beszélgetéseink során összeszedtem, sokkal nyugodtabb lettem volna.
Falina,
a hólyaghurut nálam csípő felfelé szálló fájdalommal kezdődött, aztán vért pisiltem, és pár napig szurkált a hólyagom, meg tompán fájt is, de az lehet, hogy attól volt, hogy sokat ittam(több liter tea, meg víz, hogy tisztuljon a rendszer), és sokszor volt nagyon tele a hólyagom.
Bocsi a naturalista részletekért. A gyakori pisilési inger akkor gyanús, ha nem jön igazán sok pisi és annak ellenére érzed a gyakori ingert, hogy nem iszol sokat. De nálad ez most más, mert ugye baba van ott bent, és az is okozhat gyakori ingert. Mindenesetre egy pisiteszt megnyugtató lehet, de ne csak a rutin egynapos tesztet kérj, hanem rendes tenyésztést, mert ott derül ki hogy milyen kórokozóid vannak és milyen mennyiségben, és így célzottan lehet kezelni. Az antibiotikumoktól pedig ne félj, egy csomó van amit baba mellett is lehet szedni. Na de nem szeretnék beléd szugerálni semmilyen gyulladást. Kép
Sziasztok
Dana

Kép
danaaia
 
 


Dana!
Hát ha megyek UH-ra mindenképp megemlítem a dokinak a dolgot.
Most megijedtem kicsit a ciszták miatt.
Azt érzi az ember, ha cisztája van?
Most már elkezdtem a clostit, de ha gond lesz én is inkább kihagyom a köv. hónapot.

Tanczy

Kép
Kép
tanczy
 
 


Sziasztok!
Tanczy
A dokim kb 2x szokott megnézni UH-val havonta. Egyszer a 10. nap körül és egyszer a 13-14. nap valamelyikén. Gőzöm sincs, hogy mit néz, ha csak nem azt, hogy hogy nőnek (kész anyagi csőd).

Nekem még nem volt cisztám, de az előbb visszaolvastam, meg átnéztem a másik clostis topikba, és a lányok egy része azt írja, hogy nem lehet érezni, a másik része meg, hogy enyhén szúró fájdalommal jár.
De holnap du. megyek UH-ra és megkérdezhetem a dokitól, ha szeretnéd. Este pedig megírom, hogy mit mondott.

wanga
 
 


Wanga!
Légyszi kérdezd meg. Bennem van a bolha, mi van ha mégis cisztám van?
Szorítok holnap, hogy csak jó híreket mondjon a doki!
Engem csak egyszer néz meg a doki a 12. napon, múltkor ugyan visszahívott a 16. napra, hogy mennyit nőttek a tüszőim, mert a 12.napon nem voltak túl nagyok.
De ha van cisztám azt csak észreveszi az UH.

Kép
Kép
tanczy
 
 


Tanczy!
Az UH-n látszik a ciszta. Ez biztos.
Volt már cisztád?

wanga
 
 


Eddig még nem volt cisztám.
Igazából, a baba project előtt, csak a kötelező rákszűrésekkor láttam nőgyógyászt.
Most meg...

Kép
Kép
tanczy
 
 


Sziasztok!
Szerintetek lehet olyan, hogy nálam a 4. adag clostinál jönnek elő a mellékhatások?
Nem érzem túl jól magam. Szédülök, állandóan csak aludnék.

Kép
Kép
tanczy
 
 


Sziasztok.
Tanczy, nem akartalak megijeszteni. Ha cisztád lenne azt a dokid látta volna az uh-n a 14. nap körül. Én éreztem a cisztát, főleg mikor megrepedt.
ha nem érzed jól magad, menj el dokihoz és nézesd meg magad. Hogy áll a vérzésed? Ezek a tünetek lehetnek pszichés alapon is, de ha aggaszt akkor mindenképp nézzen meg a dokid, aztán ha nincs semmi gond, reméljük így van, tényleg nem árt egy hónap szünet.
Sziasztok
Dana

Kép
danaaia
 
 


Dana!
Hát a vérzésem (már ha annak lehet ezt nevezni, hiszen tisztasági betéttel kihúztam...), teljesen elmúlt.
De szerintem, ha terhes lennék, azt a múltkori teszt kimutatta volna.
Jövő hét kedden megyek UH-ra. Hétfőn kell bejelentkeznem, azért rákérdezek a dolgokra.
A héten sajnos nem tudok elmenni a dokimhoz, mert amelyik nap rendel, nem leszek a városban.

Kép
Kép
tanczy
 
 


Hali!
Tanczy!
Lehet a rosszulléted oka az is, hogy nem jött meg rendesen a menszeszed. A stikumálástól + az elmaradt vérzéstől nyugodtan megmarhulhat a hormonháztartásod (időszakosan).
A legtisztább, ha megnézeted magad.
De majd ma megérdeklődöm a dokinál. Ilyen ui. nálam is volt egyszer, és akkor azt javasolta, hogy abban a hónapban ne szedjem a clostit, hagyjak egy hónap szünetet.
De lehet bármi mástól is. Vírus, baci stb....

wanga
 
 


Sziasztok!
Wanga, az általad felvázolt alternatívák közül a legjobban a valami bacit szedtem össze szimpatikus. Az tűnik a leggyorsabban kezelhetőnek Kép

Kép
Kép
tanczy
 
 


Ja, ez így van, sajna. Utáltam, mikor ki kellett hagynom egy hónapot.
Azért nem hiszem, hogy ennél negyobb bajod lehetne.
De még ettől a posvány (hol hideg-hol meleg) időjárástól is lehetsz fáradékonyabb.

Én most mnyh-ra gyúrok. Próbálom "vastagítani".
Ásványvíz, sok husi, ahogy a tanács szólt. Remélem beválik.

wanga
 
 


Wanga!
Tessék csak rendesen edzeni, hogy délutánra szép vastag mnyh-d legyen.
Nekem még a kefírt is mondták, nem tudom mennyire igaz. De ha beválik majd átveszem a receptet ha aktuális lesz a kérdés Kép

Kép
Kép
tanczy
 
 


Sziasztok!

Bocsánat, én is eltűntem egy kicsit, rengeteg dolgom volt, így még benézni sem volt időm.

Tanczy,
Nekem is volt korábban cisztám,több is mindkét oldalon, de nem éreztem semmit. Ha ilyen rövid ideig tartott a menzeszed, és ennyire gyenge volt, nem lehet, hogy még nem vált le rendesen a méhnyálkahártya? Talán érdemes lenni egy másik dokit megkérdezni, ha a sajátodat nem tudod, nehogy rosszat tegyél az újabb adag gyógyszerrel. Nem biztos, hogy ilyenkor jó szedni. Ha valami rendellenes történik, az én dokim mindig leállítja a gyógyszert egy időre.

Wanga,
Gratulálok a sok tüszőhöz, így nagyon jó eséllyel indulsz ebben a hónapban, talán sikerülni fog...

Dana,
Sajnos nem fogunk ezen a héten sem találkozni, én csak a jövő héten megyek. Jobbulást Neked!
Kérdezted még régebben, egy gazdasági társaságnál dolgozom, és főleg gazdasági joggal foglalkozom, plusz ami előjön, pl. munkajog. Én sem tudtam korábban mivel szeretnék foglalkozni, csak azt, hogy mivel nem, a véletlen hozta ezt.

Matchi
matchi
 
 


Sziasztok!
Megjöttem az UH-ról.
Először is - Tanczy: a dokim azt mondja, hogy mindenképpen menj el valamiféle nődokihoz. Azt mondta, hogy a ciszta nem mindíg fáj. Van, aki abszolút tünetmentes és van akinek fáj. De valószínűbbnek tartja - amit Matchi is mondott - hogy nem vált le rendesen a mnyh.
Akkor viszont nem kéne a gyógyszert szedni.
És azt mondta, hogy gyógyszert csak úgy szedhetünk, hogy UH-n folyamatosan (legalább havonta 1 alkalommal) ellenőrizni kell a tüszőrepedést és a mnyh. állapotát.
Na, szóval ezt intéztem.
Aztán: nekem van egy 22 és egy 23 mm-es "domináns" tüszőm, meg van 3 db kisebb. Azt mondta a doki, hogy örülünk a 2 nagynak, bár az egyik már megrepedt. Mikor hazaértünk az anyósomnak be kellett adnia a tüszőrepis szurit.

Most már csak az a bajom, hogy a doki azt is mondta, hogy ha most nem jön össze, akkor a köv.hónapban 3x1 closti, aztán a szuris stimuláció + inszem.
Egy picit megrémültem, azt hittem erre már nem fog sor kerülni.
Ha az sem jön össze "akkor jó kapcsolatai vannak a Kaáli intézetben".
Na, ezen még nem gondolkodtam. Lehet, hogy én eddig nem akarok elmenni. Már ez a clostis stimulálás is kicsinál. Mi lesz, ha a szuritól teljesen kiakadok. Az sokkal keményebb stimulálás.
Túl aggodalmas vagyok?!
Most megyek, majd holnap benézek.
Szasztok
Wanga

wanga
 
 


Sziasztok!

Wanga!
A két nagy tüszőből majd lesz baba, és így nem kell azon gondolkodni, hogyan bírod a stimulálást.
Szóval mindent bele Kép


Köszönöm, hogy kifaggattad a dokidat.

Kedden mindenképp megyek dokihoz, aztán meglátjuk mit mond.
Lehet, hogy tényleg megzavarodtam a sok gyógyszertől és nem ártana egy gyógyszermentes hónap.

Jó éjt mindenkinek!

Tanczy

Kép
Kép
tanczy
 
 


Jó reggelt mindenkinek!
Tanczy! Kösz a drukkot! Én is abban bízom, hogy majd most sikerül. Tényleg megpróbálunk mindent. A doki szerint fontos a "pozitív gondolkodás" is.
Hát ezen ne múljon. Ő felírta a gyógyszert, de nem váltom ki, csak ha véletlenül megjönne. Most arra összpontosítok, hogy nem lesz rá szükség.
Mekkora koppanás lesz, ha mégis Kép

Nem csinálsz még egy tesztet?

wanga
 
 


Wanga!
Igen gondoltam, hogy lehet kellene még egy teszt.
Barátnőm tegnap azt mondta, 3 negatív teszt után lett gyereke.
Bár én nem adok sok esélyt annak, hogy terhes vagyok.
Ne is váltsd ki a gyógyszert! Mihez kezdenél vele? Hacsak nem a harmadik gyerekhez kell majd Kép

Kép
Kép
tanczy
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?