Új privát üzeneted érkezett!

Köszi Gabi! Kép))))))

Docika
docika
 
 


Sziasztok!
Köszöntök mindenkit aki ismer, és aki nem B:Ú:É:K mindenkinek. Rég jártam felétek. És látom még a régi ismerősők itt vannak, sőt Pannival is ismerjük egymást.
SzKriszta!! Igérted már hogy irsz, de nem kapok tőled semmit. Nagyon szépak a manók! Látom jól kijönnek egymással.
Docika! Balász úgyan olyan gyönyörű kissrác mint volt! Kár hogy nem idősebb Fruzsitól.

Hát nem is tudom, hol kezdjem, annyi minden van a fejembe. Utoljára akkor irtam, amikor megszületett a kis unokám. De róla később. Mi jól vagyunk. Nagyon jól sikerült a karácsonyi szertartás. Fruzsit leginkább a karácsonyfa bűvölte el. A játékokat is sorra bontogatta ki, és nagyon örült, csak hát hirtelen nem tudott mit kezdeni a sok mindenfélével. Még is a legjobban a fakockák kötik le. Azt hittük pedig, hogy a sütifaló lesz nála a sláger, de nem így történt. Na mindegy. Nagyon jó volt, hogy 3 hétig itthon volt a család együtt. Most lehet megint belerázódni a szürke hétköznapokba. A bilizéssel nem állunk sehogy. 1 hétig volt hogy naponta kérte, és a legtöbbször sikerült is termelni bele. Aztán ahogy jött, úgy el is maradt. Nem erőltetem. Most kezdi megint a napi 5-6 szori vetkőzést, kaka címszóval, de nem sok sikerrel. Talán nemsokára fölérünk a feladathoz. Az evéssel mi is nagyon hadilábon állunk. A dokinéni irt föl neki Peritol szirupot, de csak addig evett rendesen míg azt adtam neki. Arról nem is beszélve, hogy a napi alvását teljesen fölborította. Ugyan is mellékhatásnak aluszékonyság lép fel, és képes volt állva elaludni. Aztán rettentő éhesen ébredni. De ahogy ez a lötty elfogyott az óta úgy alszunk, mint eddig, de az evés visszatért a csekélyke szintre. Ma már nem idegesítem magam ha nem úgy eszik. Végül is még nem hallt éhen kisgyerek. Agyilag szépen fejlődik. Ma már elég sokat beszél, igaz néha még szótár kell mellé, de szépen bontogatja beszélőkésségét. Kislány létére a legnagyobb sláger, a zászló és a vonat. Akár merre megyünk ő zászlót, és vonatot keres mindenhol. A kiságytól sikeresen megszabadultunk. Már heverőn alszik. Igaz újabban vagy 10x kijön mire elszunnyad, de eddig nem volt gond. Nem tudom miért csinálja. Először azt hittem fél, mert nagyon sötét volt a szobájába. De nagyon úgy néz ki, hogy most próbálgatja meddig mehet el. Amikor kijön és meglát már fordul is vissza a helyére egy szó nélkül, de azért ezt minden alkalommal eljátszzuk egy párszor. Hát nagyjából ez a helyzet Fruzsina terén. Szeptembertől ha semmi nem jön közbe megy bölcsibe, és ugy veszem észre, hogy nagyon jó esz neki ott, mert imád már most odajárni játszóházba.
Apropó játszóház! Docika mi mikor megyünk?
Na most mást nem tudok, irni, mert letelt Fruzsi csendespihenője, és már itt toporzékol mellettem, hogy éhes.
Elköszönök.Sziasztok Márti
sünmama
 
 


Sziasztok!

Nagyon úgy néz mi, hogy végre-valahára eljutok Gödöllőre is a zenebölcsivel! Régóta szerettem volna, most realizálódik.
A Művházban Gödöllőn, és persze a környékieket is várom!!!

Úgy néz ki, hogy hétfőn vagy pénteken 10 órától lenne, 500 forint körüli részvételi díjjal. Tesóknak kedvezményt szoktam adni. Február eleje-közepe felé szeretném elkezdeni, heti rendszerességgel.

Kérlek benneteket, hogy ha valakit érdekel a dolog, jelezze felém, mert fontos lenne látnom egy kis előzetes érdeklődés-alakulást.

Köszi: Cili
foltvarró_cili
 
 

 
 

Szia Cili!
Engem érdekelne hogy hány éves kortól lehet csatlakozni a zenebölcsibe?Van valamilyen kitétel?Én szeretném a kisfiamat járatni,2 és fél éves.Ha megírod hogy mi a korhatár stb..akkor szívesen hírdetem az ismerős anyukák között akik esetleg nem olvassák ezt a topicot,vagy nincsenek internet közelben.Egyébként meg lesz hírdetve a Műv.házban is?
Előre is köszi,
Üdv.:Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Szia Panni!

A 2,5 évesed abszolút ide való, általában 1,5 éves kortól érdemes elkezdeni (persze akármikor be lehet kapcsolódni). De van, aki 8 hónapos kora óta jár, ma már 2 éves, és remélem, még sokáig jönni fog.

Azt nagyon megköszönöm, ha segítesz terjeszteni a hírt, bár ha tárgyaltam már személyesen is a művházzal (eddig csak telefonon, de ha nem jön közbe semmi, akkor holnap szeretnék átmenni Gödöllőre megbeszélni a részleteket), akkor ide fogom írni a végleges változatot. És akkor majd plakátolok.

Cili
foltvarró_cili
 
 


Cili!
Köszi az infót és várom a fejleményket!!!
Szia,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Zenebölcsi végleges időpontja:
Az első alkalom FEBRUÁR 5-én lesz, hétfő délelőtt 10 órakor. A főbejáratnál az információnál találkozunk, mert kicsit kanyargós a terem felé eljutni, de földszinten van, tehát nyugodtan jöjjetek babakocsival.
Szőnyeg lesz leterítve, levesszük a cipőt, a manóknak hozzatok még egy pár zoknit. (azért jobb a zokni mint a váltócipő, mert "használjuk" a talpukat is. Kép

Tehátfebruártól minden hétfőn 10 órakor várom a gödöllői művházban a játszani vágyó manócskákat anyukástul!<!--attachment: Kedves_Anyuk_k-148271.doc*mime_msword.gif*application/msword*20.0**Kedves+Anyuk%e1k%2edoc --><center><pre>
Kép
Kedves Anyukák.doc (20.0 k)</pre></center><!--/attachment-->
foltvarró_cili
 
 


ui: ha valaki tud segíteni a mellékelt plakát terjesztésében azt nagyon megköszönöm!

Cili
foltvarró_cili
 
 


Cili!

Szia!

Én pl. kirakom Kistarcsán! Kép Ez nekünk is közelebb van csak hát Anna...
egyébként a mélben rossz a dátum mert 5.-t írtál, de a szórón már jó!

Üdv,

Bea

Anna 2002. június 30.
Keve 2007. június 29.
halacska
 
 


Köszi Bea! Szóval február 7-én hétfőn lesz az első gödöllői zenebölcsi!

Mi az hogy "csak hát Anna..."???

Cili
foltvarró_cili
 
 


Sziasztok!
Cili: a zenés foglalkozásaid engem is érdekelnének, bár Botond még csak 14 hónapos, de akkor már majdnem 15 lesz Kép

Sünmama!!
Milyen játszóházas bölcsit említettél a leveledben? Ugyanis én valami hasonlót keresek. Játszóház híján úgy gondltam, hogy valamelyik bölcsivel beszélek, és heti egy alkalommal elviszem Botit játszani pár órára. Feltéve ha lehet ilyet csinálni.
sildi
 
 


Sildi,

gyertek!!! A 14 hónapos az rendben lesz, nem annyira életkortól függ ez, hanem inkább személyiségtől.

C.
foltvarró_cili
 
 


egyenlőre még kétszer alszik Botond, délelőtt pont 10 órától, de majd kipróbálom, hogy hogyan bírja alvás nélkül. Heti egy alkalom, délelőtti alvás nélkül, nem hiszem, hogy árt neki.
sildi
 
 


Sziasztok!
Ildi: ez a játszóbölcsi itt van Aszódon. mindenkit szeretettel várnak. Nincs helyiséghez kötve hogy honnan jöhet, és ki.Heti két alkalommal van, kedden és csütörtökön 9-től délig. Mi kedden járunk. Ezért egy nagyon jelképes összeget kell fizetni a bölcsinek. és ezt tényleg jelképesnek is értsd. Már egész kicsi kórtól lehet hozni a babákat. Fruzsi is még csak kezdett járni amikor elsőnek mentünk. Azóta vissza-visszatérünk. Ha úgy gondolod, gyertek. Jövöhéten is kedden megyünk, ha jöttök ott találkozhatnánk.
Botond alvásáról csak annyit, hogy te is átállithatod napi egy alvásra, de eljön az idő, amikor már nem akar majd délelőtt is aludni. Ezt észre fogod, venni, mert amikor alvás lenne, akkor él a legjobban. De ha nagyon korán kel, akkor igen is kell neki méga 2szeri alvás. És örülj most még neki hogy 2x alszik meg fogod látni, hogy visszasirod még ezt a korszakot. Nálunk is volt ilyen. 10-től aludt kb délig, aztán délután 3 tól 5ig. De ezt igazából te látod. Minden gyereknek más az alvásigénye.
Mi már csak 1x alszunk,. déltől 3ig-fél4ig, és nagyon jó lenne ha még 2x aludna. Na de felnőnek a lúrkók, és megváltozik minden.

Cili: Csak gödöllői anyik mehetnek a csimotával abba a zenebölcsibe? Mert innen is csatlakoznának szerintem hozzátok. Itt is volt rá kezdeményezés, de nagyon nem jött be, mert nem volt zenepedagógus aki értett volna hozzá. Vagyis elég sok minden nem olyan volt ahogy kellett volna, ahogy mi elképzeltük. Na mindegy, nem jött akkor össze a dolog.
Márti
sünmama
 
 


Sünmama!

Szívemből szóltál, csak beelőztél. Igen, én is úgy gondolom, hogy ha Botond 2x alszik, akkor ebben legyen ő a "főnök", és nem érdemes bekavarni neki. Vszleg úgyis nyafogás lenne a végeredmény. Még annyit járhattok zenebölcsire, ha már csak délután alszik, hogy érdemes kivárni.

Igen, Sünmama, persze hogy NEM CSAK GÖDÖLLŐIEK jöhetnek, hát gondolod, hogy lakcímkártyát fogok kérni??? Kép
Minden környező településről várok mindenkit, pont azért van ott Gödöllő központjában, hogy Hévvel bárhonnan könnyen elérhető legyen.

Gyertek!!! Remélem, olyan lesz, mint amit elképzeltek Kép Én ugyan nem vagyok zenepedagógus, hanem "csak" óvodapedagógus, viszont van egy ének-zenei mentor végzettségem, ami sokat nem jelent viszont jól hangzik Kép
De értek hozzá (legalábbis úgy néz ki, ha már Dunakeszin és Újpesten 2-2 foglalkozást kell tartanom egymás után, annyian jönnekKép

C.
foltvarró_cili
 
 


Sziasztok!
Hát igen, Botondnak valóban szüksége van alvásra, ugyanis fél 10-10 körül már ásítozik, dörzsöli a szemét, nyafog. Viszont vannak napok, amikor teljesen felpörög, és semmi nem látszik rajta, persze ha lerakom, beszélget kicsit magában, aztán beájulKép
Igazatok van az alvással kapcsolatban, csak én már úgy várom, hogy mehessünk a különböző babás programokraKép, júnuisban születik a kistesó, akkor ismét egy darabig meg lesz kötve a kezem.
Az egyszeri alvásra átállítani nem akarom, az "átállítást" nem tartom jó dolognak.
Mielőtt megszületett volna Botond, mi rengeteget mentünk minden felé, és nekem ez volt a legnehezebb, hozzá szokni, hogy most már nem lóghatok a világban össze-vissza. Persze nem sírom vissza azt az időt, mert imádom ezt a kis lurkót, és nem cserélnék senkivelKép
sildi
 
 


Sziasztok!

Olvastalak benneteket, de írni sosem volt időm. Kép

Cili: ha lehet, mi is csatlakoznánk hozzátok, egy szomszéd anyukával. Ugye mehetünk? Az ő kislánya 16 hónapos, az én Balázsom 23. Márciusban lesz 2 éves. Pár hónapja egyszer már voltunk a XVI. kerületben a zeneiskolában egy ilyen foglalkozáson, de azt hiszem akkor még kicsik voltak a gyerekek , nem kötötte le őket annyira az amit csináltunk. Ha mehetünk, nagyon örülnénk neki. Balázs itthon sok zenét hallgat, mivel zenészek vagyunk, de sajnos közösségbe az én magítélésem szerint keveset járunk, ezért is jó lenne.

Márti: úgy örültem, hogy írtál, annyira régen találkoztunk! Kép Hátha 7.-én ott leszünk mindannyian! Akkor tudunk egy kicsit beszélgetni is! Fruzsi is biztos már olyan nagylány!

Többiek: ti nem szeretnétek jönni? Jó lenne megismerni benneteket! Kép

Sildi: az én Balázsom 1 éves korától csak egyszer alszik délután, akkor kb. 1,5 órát, de éjjel sokat alszik, este 1/2 8 - tól, reggel 1/2 8 -ig. Minden gyerek maga állítja be, hogy mennyit , és milyen elosztásban alszik, Anyukám mindig kiakad, hogy a Balázs éjjel ennyit alszik, én is és a tesóm is reggel 6 -nál tovább sosem aludtunk, viszont délután sokkal többet ennyi idős korukban. Szerintem sem késel le semmiről, ha kivárod azt, amikor Botond már nem igényli a két alvást, majd akkor találkozunk a zenebölcsibe ! Kép

Megyek, Apa jön haza, és naggggyon finom máglyarakást főztem !!!!!

Docika
docika
 
 


Kérek kérek kérek belőle!!! Kép

Én "csak" pörköltet és targonyát főztem, nyami nyami! Káposztasali... mmmm...

Gyertek Docika, várlak Benneteket!
foltvarró_cili
 
 


Ti meddig adtátok a gyerekeknek a D vitamint?
sildi
 
 


Szia Sildi!

Balázs márciusban lesz 2 éves, nekünk a Védőnéni azt mondta, hogy 3 éves koráig kell adni. Nyári hónapokban nem kell, akkor sok a napsütés, ősszel és tavasszal heti 5 nap elég. Én így csinálom.

Docika
docika
 
 


Cili!
Biztosan megyünk a zenebölcsibe,már nagyon várjuk.Egy csomó ismerősömnek elküldtem az e-mailes plakátot+hírdettem a baba-mama klubban is közvetítők útján.
Egyébként a fél óra a tapasztalataid szerint nem kevés?
Akkor ott találkozunk!
Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

NAgyon orultem, hogy ratalaltam erre a topicra, mert mi Veresegyhazon lakunk, de csak 1.5 eve es szeretnek a kornyeken elo anyukakkal beszelgetni, ismerkedni, remelem befogadtok!
Mate fiam 15 honapos (2003.11.17), a pocaklako pedig 11 hetes.
Roton egy kerdessel szeretnek fordulni hozzatok: ki tud nekem godolloi gyerekdokit ajanlani?AKi esetleg maganrenedlojeben is dolgozik?Mert jelenleg en meg dolgozom a Samsungnal, Gödön, s a veresi gyerekdokikrol nincs jo tapasztalatom, ezert gondoltam, hogy keresek egy magandokit, akihez atviszem rendszeersen Matet, s majd az uj manot is.Tudnatok ebben segiteni, hogy kihez erdemes?
Koszonom elore is,

Zsofi
sofia
 
 


Szia Panni, és a többiek!

Nem kevés a félóra, mert ezek a manók kb. 20 percre vannak hitelesítve, másrészt elég intenzív a dolog, harmadrészt elég lesz nektek anyukáknak félóra alatt 20 mondókát megtanulni... Kép
Úgy várom a hétfőt, tök izgi vagyok. Tegnap felhívott egy anyuka, hogy valami civil szervezet újságjában olvasta (nem értettem pontosan, de mindegy is), szóval hogy oda hogy került be???!!!
Nem tudom ki volt aki beletette, de köszönöm neki!
C.
foltvarró_cili
 
 


Sziasztok!

Cili: mi is majdnem 100 % , hogy megyünk, Panny: ott találkozunk! Remélem jó sokan leszünk! Mi is nagyon várjuk!!!!

Zsófi: üdv. közöttünk, gyere sokat! A Doki - ügyben én nem tudok segteni , mert mi Szilasligeten lakunk. De biztos lesznek itt Anyukák, ha jól emlékszem pár hozzászólással ezelőtt volt is téma. Olvass vissza, remélem jól emlékszem! Kép


Docika
docika
 
 


Zsófi!
Magán gyerekdoki nem nagyon van Gödöllőn,vagyis mostmár azt hiszem ennek a fogalomnak nincs is jelentősége mert nem kötelező a körzet szerintihez vinni a gyereket hanem ahova akartod.Tényleg volt téma ez nem olyan rég,én akkor is leírtam a dokinkról a tapasztalataimat.
Szóval Gálfi Zoltánnak hívják a Gödöllői gyerekrendelőben rendel(Áruház melett,Hév mellet).Nagyon szeretjük a kisfiammal együtt,nagyon gyerekbarát és szakmailag sincs semmi kivetnivaló.Nem tömi a gyereket antibiotikummal ha nem muszáj.Megtalálja a gyerekekkel a hangot ami nagyon fontos szerintem.A 2 és fél éves maszatkám mellet nekünk is érkezik ápr.-ban a második és a dokibácsi is számontartja,mindig megsímogatja a pocim,szóval aranyos.
Hát én ennyit tudtam segíteni.
Űdv.Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok,

Most talaltam ra erre a topikra. Azt szeretnem kerdezni, hogy van-e koztetek valaki aki Kistarcsan el? A fenyvesligetben van telkunk, iden tavasszal indulna az epitkezes. Viszont nem tudom igazan milyen bolcsi-ovi lehetoseg van a kornyeken, mennyire jok, milyen nagy a tuljelentkezes?

Koszike,
Angi
angela2
 
 


Sziasztok!

Angela: mi Szilason lakunk, de itt bölcsi nincs. Az oviba is nehéz bejutni, annyira sok a kisgyerek. Nem tudom, hogy Kistarcsán hogy megy ez. Merre van a fenyvesliget?

Van egy kis baj nálunk itthon: A Balázs egész éjjel köhögött, délutánra teljesen elment a hangja, annyira berekedt, most pedig 37, 9 volt a láza. Holnap sajnos nem tudunk menni a znebölcsibe Kép(( Jövő hétre , ha meggyógyultunk, biztos ott leszünk !
Annyira sajnálom szegény kis manót, olyan nehezen veszi a levegőt is. Holnap leviszem a Dokinénihez, most egyenlőre adtam neki egy kúpo, meg itattam egy kis Fluimucilt. Kép((((((( El vagyok keseredve.

Erre még réjött, hogy a férjemnek bedagadt a füle alatt. A családban mindenki azt hiszi, hogy mumpszos, pedig már volt. Most elment a kórházba, ott csak megmondják majd, hogy mi van vele. Félek, hogy a Balázs is megkapja, ha tényleg mumpsz. Ha meg nem, akkor nem tudom, mi lehet. Jajjj, de rossz. Kivagyok.

Sziasztok, drukkoljatok, hogy jól alakuljon minden .

Docika
docika
 
 


Docika,

Jobbulast nektek!!!
Mit mondtak a ferjednek vegul, mi a gond?

Nem igazan jo hir, hogy nalatok nincs bolcsi. Eddig semmi infot nem talaltam arrol, hogy Kistarcsan lenne, ezert is keresek valakit aki ott el.
A fenyvesliget, a korhaz mogotti uj parcellazasu resz.

Angi
angela2
 
 


Panny,
koszi a gyerekdokirol az infot, elmegyek majd megnezni es kiprobaljuk, jo lenne a kozelben jo dokit talalnank, Vacon ajanlottak nekunk, aki du. is rendel, de az is 22 km-re van Veresegyhaztol, igy nem merem bevallalni, ha ne adj'Isten tenyleg beteg a gyerek, azert az messze van.
HU, akkor nemsokara ismet mini-babazol!!!Tok jo, s tudjatok, hogy mi lesz?Mi Matenal sem kerdeztuk meg, most sem szeretnenk (12. heten vagyok, pont penteken megyek a dokihoz a Kutvolgyi Klinikara kontrollra), de mondtak nekunk, hogy most mar a szulok nagy szazaleka megkerdezi, az a ritka, ha megvarjak a kibujast!

S hogy sikerult a zenebolcsi?

ZSofi
sofia
 
 


Sofie!
Én mondanám a Szatmári doktort gyerek orvosnak, Hajniékhoz (3 kislánya van, már régen írt) ki is jár Veresre, de azért nem tudom igaz szívvel ajánlani, mert nem tudom, hogy vállal-e új kis manókat. Ugyanis ő már nagyon nugugdíjas korú, és én már előre félek, hogy mi lesz ha ő nem lesz. Egyébként a Gálfi doktor tényleg nagyon aranyos, itt Gödöllőn ő az iskola orvos is.

Tényleg! Milyen volt tegnap a zenebölcsi??? Kérünk beszámolót!!!!
Zsuzsa

beababa
 
 


Sziasztok!

Angéla

Mi Kistarcsán lakunk. Bölcsit sajnos nem indítottak idén sem, hiába próbálkozott a polgármester. Az a baj, hogy sokan nem jelentkeznek be Kistarcsára és ezért nem éri el a község a 10.000 főt. Na ezt jól megaszontamKép így nem jár támogatás a bölcsinek. Gondolkodtak magán bölcsiben is de azt meg az itteni kismamák nem tudták volna megfizetni. Így csak ovi van 3 éves kortól. Abból viszont van 2is ha jól tudom. Védőnéni biztos informál majd h melyikhez tartoztok.
Kérdezz bátran akár priviben is!
Üdv,
Halacska egy másik topikból, aki igazából gödöllői csajKép

Anna 2002. június 30.
Keve 2007. június 29.
halacska
 
 


Halacska!
Jöhetsz ide is hozzánk gyakrabban! Kép Pláne, ha gödöllői csajszi vagy, de vannak itt sokan tarcsaiak,vagy környékbeliek. Kép

Jut eszembe! Én olyat is hallottam, hogy Tarcsáról ide Gödöllőre hozták a gyereket bölcsibe. Mogyoród mondjuk közelebb van, ott nincs bölcsi?

Zsuzsa

beababa
 
 


Zsuzsa!

Aranyos vagy! Köszi de a "topikomba" se nagyon tudok írogatni. Ma nincs annyi munka itt bent, azért zizgek kicsit. Mogyoródról azt hallottam, hogy magán vmi van. Bölcsi nincs.
Az én régi bölcsimet, ami a Dózsa Gy. úton volt már lebontották, de a Kossuth L. utcaiba vihetném a lányom. Nálunk a férjem van Gyesen. Talán páran látták is őt a tegnapi zenebölcsiben.Kép Egyedül volt pasi, a kispasikat nem számolvaKép

off:Zsuzsa a másik topik, ahová írogattál, eltűnt innen. Pedig olyan jó volt olvasni a tanácsaitokat. Kerestem, de láttam hogy kivonultatok innen. Kép
üdv,
b. (BeaKép)

Anna 2002. június 30.
Keve 2007. június 29.
halacska
 
 


Sziasztok!
Zsófi!
Én nem bírtam ki hogy ne kérdezzem meg a babuci nemét,igaz hogy a rendes UH-n nem látszott csak 4D-n.A férjem nem akarta tudni de végül már ő is,pedig tényleg lenne annak varázsa ha ott a szülésnél derülne ki....Szóval ismét kisfiú lesz a kistesó,focicsapatra gyúrunk...hi-hi.Kristóf lesz a neve.
A zenebölcsi szuper volt,igaz kicsit zizegtek a gyerkőcök de szerintem ez normális,majd a második-harmadik alkalommal megszokják jobban.
Hello,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panny!
Gyerkőc neme...Kép
Nálunk az első gyereknél nem tudták megmondani a nemét, nem volt még ennyire fejlett az UH-techika.
A 2. gyerkőc, 2 hónap múlva lesz 10 éves nála 10 nappal a szülés előtt mondták meg, hogy ismét fiú. Hát eléggé csalódott voltam, mert mi nagyon kislányt szerettünk volna 2.-ra. Na mindegy, majd ha suliba megy, akkor újból próbálkozunk, montam akkor....
Aztán mire suliba ment (már 3 hete elsős volt), megszületett a huga. Beusnál már mindent tökéletesen láttak, mondjuk én nem voltam 3D és 4D UH-on, de a szerintem a simán is nagyon jól látta a dokim. Csak nem mondta meg..Kép Amikor uis kezdte látni, akkor megkérdezte, hogy akarom-e tudni a nemét a 2 fiú után. Mondtam, hogy megmondhatja, de úgysem hiszem el, majd csak ha kinn van. Ezért "bosszúból" nem mondta meg végig, csak annyit, hogy "fiús jelleget nem lát, de ettől még nem biztos, hogy kislány...." ;) És tényleg nagyon jó érzés volt, amikor felsírt a lányka, és mondták, hogy most már tuti lány! KépKép Elsőre nem is hallottam, rákérdeztem még 1x, és olyan jó volt hallani. Állítólag a férjem az ajtón kivül, amikor felsírt a gyerek, már rávágta, hogy "kislány", pedig ő nem is hallhatta a szülésznő hangját.

Zsuzsa

beababa
 
 


Sziasztok!

Mi nem kérdeztük meg a pocaklakó nemét. Végig ÁdámAnnának hívtuk.Kép Csattantó: amikor kibújt és rátették a hasamra az eufóriától eszünkbe se jutott megnézni a nemét. Kicsi idő elteltével a doki szólt, hogy na akkor tudjuk már hogy fiú-é vagy leány. Ebből is látszott, hogy mi GYEREKET akartunk.Kép Így született meg Pancsi.
Üdv,
b.

Anna 2002. június 30.
Keve 2007. június 29.
halacska
 
 


Panny!
Pont tegnapelott erdeklodtem a paromnal, hogy ha fiu lesz ismet, akkor mate tesojat hogy szeretne, ha hivnank es pont a kristof mellett maradtunk, mint esetleges variacio!JO, nem?Erre most olvasom, hogy nalatok Kristof lesz!Mondjuk nalunk meg nem fixaltuk le, hisz meg mini bennem, csak szoba kerult valahogy a nevvalasztas!
AMikor nalunk Mate kibujt, s dkoi, szuleszno, parom gyonyorkodott benne es vagtak el kozosen a koldokzsinort es csinaltak rola kepeket, akkor kertem oket, hogy valaki avasson mar be, hogy mi lett, mert en meg akkor sem tudtam, nem sirt, csak ugy reklamalt a vilagba.Ahogy valahogy mostanaban is.......mert 15 honaposan kezdodik a hiszti es onervenyesites es padlonporges Matenal.S olyankor vinyakol es reklamal, nem sir!

Zsofi
sofia
 
 


Sziasztok!

Szófi: Az én Botondom 2003.11.09-én született, vagyis pár nap eltéréssel, de egyidősek a fiainkKép (egyébként nov 17-re voltam vele kiírva, de előbb jött Kép) És mi is most várjuk a másodikat!!! Bár ő előbb fog születni mint nálatok a gyerkőc, mert most vagyok a 20. héten.

Lányok! Hány órától is van a zenebölcsi? Csak azért kérdezem, mert a múltkor mikor beszélgettünk, mondtam, hogy Botond még kétszer alszik, de mostanában vannak napok, amikor nem akar délelőtt aludni. Szóval ha csak fél órás a foglalkozás, lehet, hogy tudunk csatlakozni, ha éppen olyan napja vanKép
sildi
 
 


Sildi!
Hétfőn van a zenebölcsi 10 órától!
Zsófi!
Úgy látszik hasonló az ízlésünk a Kristóf névvel.Nekem nagyon tetszik!A hisztis korszakot ismerem bár nálunk szerencsére csak ritkán adja elő magát a fiatalúr!A Mate név milyen eredetű?Csak mert még soha nem hallottam.
Zsuzsa!
Azért az jó hogy mindkét nemből van gyereked.Nem vagyok elégedetlen hiszen úgy gondolom 'hogy jövök én ahhoz hogy még kívánjak is a gyerek nemét illetően'(isten dolga hogy nekünk mit szán)de azért jó lenne...Nem baj, azt mondta a férjem majd a harmadik lány lesz!
Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panny!
Amikor kiderült hogy a 2. is fiú, akkor én is úgy voltam vele, hogy majd a 3.! És bejött, bár erőteljesen próbáltam "tudományos" lenni... a 3. összehozás előtt. ;)

beababa
 
 


Panny!
Máté (Isten ajandekat jelent) csak en nem hasznalok a levelezesekhez ekezetet, ezert tunhetett neked furinak, de igy mar tuti ismeros.
Amugy a koreai kollegaim Mate-nak mondjak, ahogy irom, ok nem tudnak ekezetet mondani, neha viccbol mi is igy emlegetjuk otthon.....
Sildi!
Tok jo, hogy akkor szinte egyidosek vagyunk, marmint a 'regi' gyerekeink es az 'uj' is a pocakunkban!S te hogy viseled?En jol, de faradekony vagyok, este dolok az agyba, igaz, a melo miatt 5-kor kelek.Ja, s neha faj mar a hasam, ami persze meg nem latszik, de akkor erzem, amikor Matet sokat emelgetem!

Szep napot,

Zsofi
sofia
 
 


Szia!
A fáradtság nálam is megvan. Este 10 után már használhatatlan vagyok. Ettől eltekintve hál' Isten semmi bajom! Botondnál ugyan ilyen könnyen viseltem. A hasam nekem is meg szokot fájdúlni estére ha sokat emelgetek, vagy sokat mászkálok. Nem irigyellek a korai kelés miatt. Meddig fogsz dolgozni?

Egyébként Botond is hisztizik ha valami nem tetszik neki. Ráadásul olyankor olyan keservesen, és panaszosan tud sírni, hogy szinte meghatódom, de most már megedződtem, és nem dölök be neki Kép
sildi
 
 


Holnap megyek a dokimhoz este kontrollra, ha akkor ad igazolast, hoyg betoltottem a 90 napot, akkor azt leadom itt a berszamfejtesen es beszelek a fonokommel, mert ugye itt benn meg nem pulikus.
Nyarig szeretnek dolgozni, aug. vegere vagyok kiirva, de majd meglatom, hogy birom, de remelem menni fog, mateval is okt-ben meg meloztam, s nov-ben szultem, mert jol viseltem es akkor koltoztunk Veresre es en utolso hetemben meg kitalaltam, hogy az uj hazunkban nem az igazi a fuggony.Hat, letolattam a veresi piacra es talaltam szivemnek valo fuggonyt, otthon letrara masztam es kicsereltem oket.Mindenhol.Volt is este otthon belole botrany, mert a paromnak nem szokott feltunni, hogy mit cserelek, mire es mikor, de persze ezt kiszurta.
sofia
 
 


Sziasztok!

Sofia: miért a Kútvölgyi klinikára mész? Nincs az messze?
Pocakosoknak: jó pocakosodást kívánok! Kép))
A gyerek neméről nekem is van egy sztorim: a sógornőm a 2. babát várta ( most várja a 3.-at, 16 hetes ), az első kisfiú volt. A Dokija a szülés előtti utolsó vizsgálatig azt mondta, hogy 98 % kislány. Végig Reginának hívták, fiú név nem is volt válsztva, még az első hetekben beszéltak Bálintról, de amint "megtudták ", hogy lány lesz, el is felejtették a nevet. Bementek a kórházba szülni, egy másik Doki volt ott, megszületett a kicsi, és..... fiú lett! Kibújt, és a Doki mondta, hogy : kisfiú. A sógornőm meg poraiból felocsúdva kérdezte : fiú ???!!! Kérdezték tőle, hogy mi lesz a neve. Ő meg csak nézett, gondolkodott, hogy mit is beszéltek meg a párjával ? ( nem volt bent a szülésnél ) Talán Bálint? Jó, legyen Bálint ! Egy szó, mint száz: fel kell készülni mindkettőre, nehogy így járjon valaki, hogy a neven kell gondolkodni.

Angela: még nem jártam arra, csak a férjem, mert ott van valahol állatorvos, és a cicánkat vitte beoltatni. Biztos szép hely, és aránylag a HÉV-hez is közel lesz. Megnéztem a prifilodat, nagyon szépek a gyerkőceid ! Mennyi idősek?

Egyébként Balázs ma már jobban volt, szerdán már annyira csúnyán köhögött, hogy el kezdtem adni neki az antibiotikumot. Nehéz napjaink voltak, éjjel nem sokat aludtunk, és nappal is állandó sírás, nyűgösség volt a jellemző. Remélem azért holnapra még jobb lesz, mert holnap este , és szombaton megyek dolgozni, Apával lesz itthon a Balkó. Apa 1 nap alatt meggyógyult, nyálmirigygyulladása volt. Bement a kórházba, ezt állapították meg, ő is kapott gyógyszert, de mivel másnapra elmúlt , nem is vette be. Szerencsére nem mumpsz volt.

Máciusban megyek vissza dolgozni félállásba, és lehet, hogy szükségünk lesz bébiszitterre. Nem tudtok valakit, vagy olyan helyet, ahol lehet érdeklődni? Még nem aktuális, lehet, hogy nem is lesz szükség rá, de nem szeretném az utolsó pillanatra hagyni.

Docika
docika
 
 


Sziasztok,

Docika,
De jo, hogy jobban vagytok!!!
Matyi 4 es fel, Jucus masfel eves.

Halacska,
Bolcsi, hat nem jo hir, de ez van.
Lehet, hogy elek a lehetoseggel es irok maganba, mert kerdesem az vanKép

Sajna csak ritkan tudok jonni, munka mellett ez ugye nehezkes.

Pocakosoknak jo gombolyodestKép

Angi
angela2
 
 


JO reggelt!

En is tettem Materol fel a profilomba egy kepet, kicsit nagyra sikerult.....
Azert megyek a Kutvolgyibe, mert tobb ismerosom ajanlotta ezt a dokit es olyan termeszetes es a mi stilusunknak pont megfeleloen all a dolgokhoz, hogy vallalom a hosszu tavot.Ugyan mar most beszelgetunk otthon arrol, hogy majd nyar vegere kit szervezzunk be majd Mate melle, mert nalunk csak nagyapak elnek, de messze is vannak s nem is lehet rajuk bizni a gyereket, de egy kolleganom, aki apr-ban szuli a 2. babat es o is Veresen lakik, mondta, hogy hozzajuk nyugodtan adjuk majd be akar ejjel is.Szerintem majd ez lesz.
SZoritsatok ma a dokinal, nagyon sokat gorcsol a hasam, de remelem nincs semmi gond!
Ja, Mate tegnap delutan babadumalt es egyszer csak kristalytisztan mondta, hogy tetű! S mivel elnevettuk magunkat, igy egesz delutan ezt hajtogatta......

Szep napot!
sofia
 
 


Sziasztok!

Angela: hol dolgozol? Otthon nem tudsz netezni?

Sofia: naggggggyon édi Máté is! Kép Jó volt látni a képen, hogy nyáron készült! Már nagyon várom , hogy jó idő legyen! Drukkolunk, én is sokat görcsöltem az elején, és nem lett semmi gond. Szurkált a hasam rendesen, Doki azt mondta, hogy nő a méh. biztosan nem lesz semmi gond! Várjuk a beszámolót, hogy mi volt!

Megyek főzni, Balázs rajzfilmet néz,még jövök majd.

Docika
docika
 
 


Angela: éjjel 2 - kor írtad az üzenetet???? Mikor alszol? Kép Kép Kép Kép
docika
 
 


Botondnál nekem is rengeteget fájt a hasam, és mindig az volt rá az orvosom magyarázata, hogy nő a méhem, húzódnak a szalagok. Aztán mikor jóslófájásaim voltak, már csak legyintettem, "húzódnak a szalagok" de aztán másnap megszültett Botond, és most már tudom, hogy akkor már nem a szalagok voltakKép
sildi
 
 


Sziasztok,

mi kb. 2 éve költöztünk Gödöllőre, de mivel Pesten dolgozunk, és csak aludni jártunk haza nem ismerünk senkit. Napokon belül fogok szülni és a véleményeteket kérem az ajánlott gyerekorvossal kapcsolatban.
Szóval, csak a védőnőt ismerem, őt kérdeztem, és Párdányi doktornőt ajánlotta. Szerdán voltam nála, és mondta, hogy egy ideig közösen fognak dolgozni, de hamarosan át fogja venni a praxisát a lánya. Róla tudtok valamit mondani? Nekem fontos volt, hogy ki is tudjon jönni, mert fent lakunk a TV toronynál és elég messze van a rendelő. Ja, és amikor kijön a gyerekdoki, minden alkalommal illik neki fizetni? Mennyit?

azt hiszem, a kérdéseim alapján le sem tagadhatom, hogy az első babánk lesz....
delma
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?