2005.02.01 18:10
Szerző: constanze
SZiasztok!
Nem nagyon tudok visszaolvasni, de megírtam a kórházi napok történetét, hátha érdekel valakit.
Nem valami vidám olvasmány.
Velünk még az van, hogy gyógytornára visszük AJnát a Gézengúzosokhoz, mert kényszertartása van. Úgy néz ki testi oka nincsen, de még neurológushoz is elmegyünk, hogy ez tuti legyen.
Kórházi napok
Hát itt most nem túl kellemes élményekről lesz szó. Ha arra gondolok, hogy lesz még gyerekem, akit meg kell szülni, akkor nem a szülés riaszt el, hanem az utána való időszak. Mert az, sokkal rosszabb élményként maradt meg bennem.
Miután véget ért a megfigyelési időszak Böbe, a szülésznő megkérdezte, hogy tolószékben, vagy ágyon akarok átmenni a gyerekágyas részre. Én naivan azt mondtam, hogy tolószéken. Segített feltápászkodni, de amint megpróbáltam felállni és leülni a székre olyan szédülés és fülzúgás jött rám, hogy inkább hozták az ágyat. Kezembe adták Ajnát, és eltoltak a szobába, ahol Tünde feküdt, akinek kislánya, Blanka előző nap született. Ott segítettek átszállni az ágyra. Böbe mondta, hogy 2 körül visszajön, kikísér a WC-re, kellene pisilni. Addig csak pillegtem, és csodáltam a lányomat, próbáltam feldolgozni, hogy anya lettem, és igen, túl vagyok a szülésen! 2-kor Böbe jött is, hát nem volt könnyű, de elvánszorogtunk a tök messze lévő klotyira. Hát ültem vagy 10 percet a WC-n, de nem sikerült. Böbe visszakísért és azt mondta, hogy majd 3-kor újra próbáljuk, ha másképpen nem megy, akkor beállok a zuhany alá, hátha a csobogó meleg víz segít. Valamivel három után jött is, kimentünk. És nem túl hamar, de végül sikerült pisilni!! Hát nem gondoltam volna, hogy egy ekkora sikerélmény lesz!! Aztán zuhanyoztam, és tiszta cuccba öltöztem. Hát az is szuper élmény volt. Egész estig nézegettem Ajnát, aki gyönyörű volt. A férjem is velem volt. Aztán haza ment, mert már ő is nagyon-nagyon fáradt volt. Persze közben anyuék is megérkeztek, és teljesen meghatódtak a kis unokájuktól. Én próbáltam szoptatni, de nem nagyon sikerült mellre tenni Ajnát, így Laci szólt egy csecsemősnek, hogy segítsen. Ha egyedül lettem volna nem is tudom mit csinálok, mert a folyosó másik végén voltak, és estig rám sem bagóztak. Ráadásul akkor derült ki (át akartuk pelusozni a szopi előtt), hogy nekik kell addig pelenkázni a babát, amíg nem látják az első pisit, meg székletet. Na és ezt pl. honnan kellett volna tudnom? Na jöttek és segítettek. Hát elég kiábrándító volt, hogy egy olyan kis fiatal csaj volt a csecsemős, akinek baromi hosszú festett műkörmei voltak. Azzal fogta meg a gyereket, meg az én mellemet. A meglepettségtől szóhoz sem jutottam. Este aztán, mikor már mindenki elment tőlem Ajna bepótolta az egész napos alvását. Éjszaka ordított, mint a fene. Én próbáltam vigasztalgatni, de nem nagyon sikerült. Ráadásul a gyengeség miatt járkálni nem tudtam vele, ülni a seb miatt nem, valami fél fekvésben próbáltam tartani magam, de nem nagyon sikerült. 4 órán keresztül sírt, aztán valahogy megnyugodott félig hasamon, úgy, hogy a lábai lelógtak. Most utólag visszatekintve azt hiszem éhes volt. Erre gondoltam akkor is, de nem tudtam mellre rakni, mert veszettül hadonászott, és lökte el a mellemet. Akkor azt hittem, hogy mégse éhes. Most már tudom, hogy az volt, a hadonászás, meg lökés csak önkéntelen mozgás volt. Szóval rettenetes volt az első éjszaka. Másnap Laci eredetileg dolgozott volna, de sikerült elkérnie magát, így 10-kor már nálam volt. Hát az felüdülés volt, mert így tudtam egy kicsit pihenni. Az ágyunk melletti babaágy ugyanis nagyon bután volt megcsinálva, nagyon magasan volt, alig tudtam betenni, meg kivenni a kislányt. Ezért inkább az ágyamba vettem, hogy ne kelljen minden szoptatásra felkelni és kivenni. Amúgy sem volt könnyű kikászálódni, mert tök magasan volt a mi priccsünk is. Meg hát az a szokásos deszka ágy, nem valami kényelmes. Így viszont, hogy az ágyamban volt Ajna nem igazán tudtam aludni, mert féltem, hogy ráfekszem. Csak akkor tudtam pihenni, ha valaki jött, és vigyázott kicsit a kislányra. Hétfőn még többször ment Laci hátra a csecsemősökhöz, hogy segítsenek mellre tenni. Maguktól miért nem néznek körül időnként, hogy mi a helyzet?! Annyi volt az utasítás, hogy kismamák szoptassák igény szerint. Mivel akkor nagyon tapasztalatlan voltam, hát mellre tettem bármikor, amikor sírt. Volt, hogy 20 perc múlva újra sírt, újra mellre tettem. Nem ment könnyen, néha sokat szenvedtünk, hogy bekapja a mellem. Laci már totál ideges volt, inkább arrébb is ment, hogy ne is lássa a küszködésünket. De aztán sikerült. A kis mellek miatt nekem nem igazán jött be a fekve szoptatás, de a gátseb miatt nem tudtam ülve. Ezért valahogy ráhajolva a gyerekre, könyökölve szoptattam, ami nagyon fárasztó volt, a végére már nagyon remegett mindenem, és fájt is, mindig kérdeztem a férjemet, hogy még hány perc van hátra (min. 20 percet szoptattam egy mellből). Mikor haza jöttünk a kórházból, akkor vettem észre, hogy totál sebesre ki van dörzsölve mindkét könyököm…1 hónap volt, mire helyre jött. Ekkor már mondta az egyik nővér, hogy mintha egy kicsit sárga lenne, de még nem volt nagyon az, tehát vártak. Ezen a napon már produkálni kellett egy kis tálkába vizeletet, na ez szerencsére azért ment. A második napon a reggeli viziten a doki igen sápadtan talált, meg mondjuk én is elég szarul éreztem magam. Nagyon gyenge voltam, és állandóan szédültem. Ezért vérvételt rendelt el. Jött is egy nővér, és baromi szarul vett vért. Hetekig látszott a nyoma, csak azt nem értem, hogy miért lett még tök karcos is a kezem. Kiderült, hogy nagyon vérszegény vagyok…Jött a dokim, és megbeszéltük, hogy nem kérek vért, mert annak azért vannak veszélyei is, de napikét vas, és vitamin menjen. De a gyengeség nagyon rossz volt, amint felkeltem az ágyból rögtön szédültem. Amikor szegény Ajna nyűgös volt, akkor nem tudtam menni vele sokáig, mert nagyon hamar elfáradtam, de ülni sem tudtam a sebem miatt, félig fekve próbáltam ringatni, meg büfiztetni, de nem volt könnyű.
Na most erre nem emlékszem pontosan, de azt hiszem, hogy a második napon székletet is kellett volna produkálni, de nekem az nem sikerült, pedig töbször próbálkoztam, de nem igazán ment. Eleve utálok idegen helyen, meg úgy, hoyg nem tudom bezárni az ajtót, és többször is rám nyitnak, mert nem mindenki képes kopogni, meg zajok vannak. Ráadásul pont akkor szereltek valami a klotyiban, és férfiak mászkáltak, kalapáltak, meg fúrtak…Egy idő után aztán le is zárták, és a személyzeti WC-be kellett járni. A WC-k állapota ugye elég gázos eleve, az ember 10 percet takarít, meg papír WC ülőkét szerel fel, hogy ne kapjon el minden fertőzést. És betétek meg egyebek megnyitott szemetesben melletted, hogy legyen gusztusod a dologhoz. Ja és vércsíkok, meg nagyobb vérdarabok végig a folyosón, át a zuhanyzóig, hiszen a frissen szülteknek először nem engednek betétet feltenni, hanem csak egy lepedőt adnak a lábuk közé, semmi bugyi, vagy ilyesmi. Aztán az első zuhany után vehetnek csak fel rendes betétet, meg bugyit. Tehát a nagydolog nem sikerült, ezért másnap (az volt a harmadik nap) hashajtót kaptam. Na én még olyant sosem szedtem, ezért nem is tudtam, hogy milyen lesz a hatása, és mikor érkezik. Délelőtt bekapdostam tehát, amit oda tettek. 2-3 óra múlva már érezni véltem a hatását, ami rendkívül kellemetlen volt, mert mindig akkor jött rám, amikor Ajna evett, és nem akartam ott hagyni, vagy, ha a szobatársam éppen nem volt a szobában és én figyeltem mindkét gyerekre. Majdnem megőrültem már. Amikor meg kijutottam a klotyira, akkor persze nem sikerült produkálni. Alig vártam, hogy jöjjön végre látogatóm, hogy szabadabban el tudjak járkálni. Aztán 2-szer más sikerült produkálni. De az igazi hatás még nem ekkor jött el. Hanem inkább este, na akkor még 2-szer kellett „szaladnom”. Itt térek ki arra, hogy az első napokban elég borzalmas látvány a féloldalasan mászkáló néptömeg a folyosókon, mert a friss gátsebbel nem könnyű nem csak ülni, hanem menni sem. Hát én is így kilavíroztam. Borzalmas volt. Aztán este féloldalasan feküdtem az ágyban és beszélgettem a férjemmel, amikoris éreztem, hogy na megint kellene, de már nem tudtam leszállni az ágyról...Hát életem legszörnyűbb élménye volt!! Nagyon szégyelltem magam a férjem előtt, meg hát az egész annyira rossz volt! Bőgtem. A férjem persze mondta, hogy semmi baj, de akkor is vacak érzés volt. Még jó, hogy a Tena Super ezt is megfogta. Na de nem volt egyszerű elrendeznem magam, mert ugye a zuhanyzó melletti WC-t lezárták, a másik meg messze volt a zuhanytól. Hát az összes kreativitásomat fel kellett használnom, hogy ezt a helyzetet megoldjam…
A harmadik napon a reggeli fürdetésnél már eléggé sárgának találták Ajnát, ezért vért vettek tőle. Sajnos mehetett a kék fény alá. Én nagyon odáig voltam, mert láttam, hogy minden nap kevesebb a súlya, 15-én már 2780 volt csak. Kiderült, hogy nem elég a tejem. Addig senki nem mérte, hogy mennyit eszik, csak szoptattam úgy mond igény szerint. De hát a sárgaság miatt Ajna gyakran bealudt, ezért 21-es csapdája alakult ki, mert nem nagyon ébredt fel, hoyg egyen, de így meg nem kapott elég folyadékot, és még sárgább lett, tehát még inkább aluszékony. A vérvétel eredménye után máris hozták neki a tápszert, amit számomra eléggé félelmetes módon egy üvegből döntöttek belé. Akkor is öntötték, amikor ásított, vagy láthatóan már nem volt éhes. Szörnyű volt nézni, és hiába mondtam, hogy már nem kér, csak ásít, akkor is töltötték belé. Aztán meg persze bukta vissza az egészet. Egyik este volt nagyon félelmetes, mert akkor szépen szopizott, és láthatóan nem maradt éhes utána. Minden gond nélkül elaludt. De jött a csecsemős, és azt mondta, hogy ő azért megpróbálja. Na és szépen beledöntött még 10-20 ml tápszert. Aztán éjszaka arra ébredtem, hogy Ajna hatalmasat bukik, egy nagy kupacot produkált a kiságyba. Át kellett húznom az ágyat, átöltöztettem, letörölgettem a gyereket, és utána nem tudtam, mertem visszaaludni, mert annyira szörnyű volt, azt hittem megfullad. Amúgy az is elég félelmetes volt, hogy mindenki szükségét érezte, hogy nyomkodja a mellemet, hogy van-e benne elég tej, de nem szóltak, hogy mit akarnak csinálni, és így a hálóingem tökre olyan lett. Meg a doki is áttapintotta a mellemet, hogy igen csomós, én is éreztem, ezért szegény férjem masszírozgatta meg fejtem, hogy nehogy bedurranjon. Amikor hátra baktattam a csecsemősökhöz, hogy csomós a mellem, és mutassák meg hogyan kell masszírozni, erre kiröhögtek, hogy ilyen kis mell nem is lehet csomós. Hát elég megalázó, mit ne mondjak. Minden reggel rémálmom volt, amikor jött a doki megnézni a gátsebet, meg, hogy hogyan húzódik vissza a méhem. Az első két napon nagyon elégedetlen volt, de amikor sikerült a nagy dolog, akkor gondolom a méhemnek is több helye lett, és onnan kezdve szerencsére szépen visszahúzódott, de a hasnyomkodás akkor is borzalmas maradt.
Szóval Ajna kékfény alá került. Még az a jó, hogy nem vitték el, hanem a szobámba hozták be az inkubátort. Leragasztották a kis szemét, amitől elég félelmetes látványt nyújtott, és pelenkában be kellett tenni a fény alá. Csak kajálni vehettem ki, vagy ha nagyon nyűgös volt. A telefonomon beállítottam mindig az ébresztést, hogy nehogy elaludjak, mert a gyereknek 3, max. 4 óránként enni kellett. Akkor kivettem megszoptattam, majd bebugyoláltam, és a hűvös folyosón hátracaplattunk a csecsemősökhöz, akik pótolták neki tápszerrel. Akkor visszacaplattunk, majd próbáltam büfiztetni, aztán lefeküdtem. AZ az igazság, hogy mivel ő a sárgaság miatt jól aludt, pihenhettem volna, de nem igazán tudtam, mert valamelyik gyerek mindig üvöltött. Rettenetes volt, volt, hogy egész éjjel zengett a folyosó. Nappal meg szépen aludtak. Ebben talán az is közre játszott, hogy reggel fürdették őket.
A kékfény miatt az amúgy is baromi meleg szobában már-már elviselhetetlen lett a hőség, már ettől is rosszul voltam, mert a folyosón mindig jobb lett a közérzetem. Meg hát bőgtem mint a fene, hogy ennyire alkalmatlan vagyok, hogy itt kiéheztetem ,meg kiszárítom a gyerekem, meg nincsen elég tejem.
Ja még azt is elfelejtettem, hogy a mellszívóval ha nem is sokat,de napi olyan 20 ml-t lefejtem, és majdnem megszakadt a szívem, hogy ki kell öntenem. Nagyon sírtam miatta. Aztán kiderült, hogy odaadnák neki!!! De miért nem mondták ezt is előbb?! Bár amikor megkértem őket, hogy sterilizálják a mellszívót, akkor azt is elutasították, hogy nem kell ,elég ha jó forró vízben elmosom…Na ebből nem sok jót vontam le az üvegekre vonatkozóan, amiből a gyereket etetik. Amúgy is rém furcsa volt, hogy a hűtőből előveszik a kaját, aztán zsupsz be a mikróba melegíteni! Amikor mindenhol azt mondják, hogy azt nem szabad. Meg, hogy csak frissen csináljunk tápszert, és ami marad öntsük ki. Na hát ez volt.
Már alig vártam, hogy végre szabaduljunk, de nekem állandóan hőemelkedésem volt, meg kis lázam, e miatt nem engedtek el, meg még antibiotikumot is kaptam. Azt mondták, hogy 2 láztalan napot kell produkálni. 1 már volt, de a második napon, amikoris Ajnát már rendben találták és kiengedték volna, akkor nekem este már megint kis lázam volt (37,8). Persze aggódtam azért, hogy nehogy probléma legyen, de ugyanakkor már nagyon haza akartam menni. Szerencsére találkoztam a szülésznőmmel, aki azt mondta, hogy a méhemet rendesen kitakarították, a méhlepényből semmi sem hiányzott, a gátsebbel nincs gond, csak hát repedtem, meg duzzadt az érzéstelenítés helyén, a mellem sincs bedurranva, biztos a fáradtságtól, meg a kimerültségtől van. Azt tanácsolta, hogy tagadjam le, aztán menjek szépen haza. Így is csináltam. Bár este már nem is kérdezte senki, hogy mi a hőm, reggel meg már nem is volt a kórlapom bent a többieké között. Azt az örömöt, hogy végre elmehettünk!!!
Az is nehéz volt, hogy amikor a kórházban voltunk az volt az utolsó hét a téli szünet előtt az iskolában, ezért anyunak nagyon sok dolga volt, a férjem meg pont térningen volt, ezért nem tudtak annyit segíteni és velem lenni, mint ami jó lett volna. A kórházban magamra voltam hagyva, és mindenért úgy kellett könyörögni. Jó példa erre, hogy a doki mondta, hogy jegelni kell a sebet. Mondtam, hogy majd ha anyuék be tudják hozni azt a kis kék valamivel töltött tasakot, amit le lehet fagyasztani, meg melegíteni is lehet, ha valakinek meleg borogatásra van szüksége. Doki erre: nem várni, hanem kérni. Este jött anya, hogy elfelejtették, de kér a nővérektől. Hát jól leteremtették, hogy minek az, és ki rendelte el, pedig szvsz maguktól kellett volna adni mindenkinek…Aztán behozták a sajátunkat, amit a szobánk melletti hűtőben tároltam, amíg el nem tűnt…
Na meg azt is totál elegem volt, hogy nem a gyerek itt a lényeg. Amikor pl. jött a főorvos vizitelni, akkor bámulatos takarításba kezdtek, még a CIf súrolószer is előkerült, és rendesen fel is mostak, mert amúgy a tisztaság elég sok kívánni valót hagyott maga után…És addig nem tudtam megetetni a gyereket, amíg nem fejezte be a vizitet, és pisilni sem mehettem el, mert a nővér visszazavart, hogy ne mászkáljak már sehová, mert mindjárt jön a vizit. Aztán meg állandóan félbehagyatták vele a szopizást, mert most vérvételre kellett vinni, aztán ortopéd orvos jött, aztán meg vizsgálatra vitték. Miért nem lehet kivárni, amíg befejezi?! Arról nem is beszélek, hogy volt, hogy kimaradt valami a vérvételnél, és ezért újból meg kellett bökni szegényt, vagy amikor selejtes volt a kis üvegcse, amibe vették a vért, és nem folyt bele, csak mellé…Szegény gyereknek még most, 7 hetesen is lehet látni a nyomokat a kezén, hiába kenegettük.
Összességében sokkal többet vártam el azt hiszem magamtól, mint ami reális lett volna. Nem gondoltam, hogy ennyire gyenge és elesett leszek, ennyire ramaty állapotban lesz a sebem, és ennyi idő lesz, amíg rá tudok ülni. Azt, hogy az elemi élettani funkciók is ennyire lassan jönnek helyre azt sem gondoltam volna (gondolok itt a klotyin végzett dolgokra.) Annyira kimerült voltam, hogy karácsonykor, amikor már majdnem 2 hetes volt Ajna nem tudtam a többiekkel énekelni a fánál, mert egyszerűen nem volt bennem annyi szusz. Anya külön hozott nekem széket, mert látta, hogy nem bírom végig állva az ajándékozást. Talán ha nem lettek volna más elképzeléseim, akkor könnyebben viseltem volna ezt az időszakot is, és sokkal hamarabb ráéreztem volna az anyaság szépségére. Mert akkor is boldog voltam, örültem a kislányomnak, és órákig csodáltam, de azt az érzést nem is lehet ahhoz hasonlítani, amit most érzek iránta.
), akkor pl. kedvesen odamondta, hogy 1 élő embrió, és amikor sírva a nyakába ugrottam, még meg is ölelt egy pillanatra. Most az eddigi 3 UH-ból, kettőt a Bödecs csinált, egyet a PG. Kicsit unott volt, de pl. mikor képet kértem róla, megkérdezte vigyorogva, hogy persze, akármennyit. 500 Ft/db-ért, mennyit kérek? 
