Új privát üzeneted érkezett!

Dekatka:  és nem csak a neheze következik innentől kezdbe az életedben, hanem a szépsége is!!!  Nincs is szebb, mint reggel arra ébredni, hogy benned már ébredezik valaki
Azt meg mindannyian tudjuk/tudtuk, hogy avval, hogy gyerekvállalásba kezdünk 60 évre megváltozik az életünk
magdipeti
 
 


A mai napból csak ennyit fogtam fel:

GRATULÁLOK :-)

sikerült! Istenem, el sem hiszem!
Ráadásul annak a házaspárnak is, akikkel együtt volt a leszívás és a beültetés! :-)

Nem is tudom mikor fogom istenigazából felfogni!


Köszönjük, hogy ennyien drukkoltatok Nekünk!

Később még írok, most csak ennyi telik tőlem 
dekatka82
Vácrátót
 
 


Sziasztok Lányok!

Sajnos csak néha-néha jutok ide futtában egy-két sort olvasni, de nagyon örülök az újonan gömbölyödő pocakoknak és gratulálok a kismamáknak! A többieknek pedig továbbra is mennek a drukkok!!

Azért írok most gyorsan, mert maradt 3 gonapeptylem, 2015. augusztusi lejárattal, hűtőben tárolva. Hátha érdekel valakit. :)

Nagy ölelés nektek!
Z.
zora82
Budapest
 
 

 
 

Dekatka, ez csodás hír, gratulálok, nagyon-nagyon örülök Nektek :)!!!! Nagy-nagy ölelés, vigyázz magadra és a babára is ;)!

Magdipeti, de jó, hogy minden rendben volt a Prena teszten :), remélem most már a vérzés sem tér vissza.

Paurora, ez tényleg durva, hogy már csak 9 hét és itt van Anasztázia, de jó, egyre izgibb lesz, ahogy közeledik a vége :). Tényleg, hogy álltok a szobával, meg ilyesmivel.
19-én megyek az integrált teszt 2. vv-re és elvileg utána pár nap múlva lesz eredménye, de az UH-n amúgy minden ok volt, szerencsére ott már nem volt ez a hiányzó alfa hullám sem, úgyhogy megnyugodtam :). Ráadásul olyan volt, mintha a baba integett volna, úgy hadonászott a kis kezeivel. Alig várom már, hogy mehessek a következő UH-ra, de az még arrébb lesz.
Én amúgy tegnap beszéltem a főnökömmel, és elmondtam neki, hogy szeptember végéig fogok dolgozni, nagyjából sejtette, hogy már nem fogok sokáig, de nagyon cuki volt, elérzékenyült, mondta, hogy nagyon fogok hiányozni, meg fura lesz, hogy nem leszek. Mondtam, hogy nekem is, pont most dolgozom itt 5 éve, dehát most új kihívás vár rám :).
lexi01
Budapest
 
 


Sziasztok csajok,

Dekatka,
GRATULÁLOK!!!!! Vigyázz magatokra!

Lexi,
minden rendben lesz, lehet Zilára meg is lesz az eredmény.
Látod hogy féltél , h a főnököd morci lesz, de nagyon rendes volt, és ahopgy írtad megértő. Néha ez is sokat számít , hogy az embert mennyire támogatják a munkahelyén, és hogy nem csak a munkaerőt, hanem az embert is látják benne. Örülök, h az az alfa  hullám probléma sincs már.
Majd tőled is várjuk az UH képet!

Magdi drágám,
ez csodálatos hír, mondtuk mi látod hogy Bori egy csuda egészséges kis cseresznyelány!
Te mikor szólsz melóhelyen hogy nem fogsz tovább melózni?
Egyenlőre meddig írtak ki?
Persze az a lényeg hogy jobban legyél,ha a doki nem enged akkor semmi Zila!
Azért reménykedem, és küldöm folymatosan a gyógyító energiát.
Gyógyszer mellé plusz javaslat, amit bárminemű gyulladás, vagy fertőzés esetén lehet használni odalent::
Egy leselejtezett kisebb vájling, lábas, ebben tömény kamillatea főzés, nagy kanál só. Ezt bele rakni a lábassal együtt  a wc-be. Jól széttett lábbal wc-re ülés..lazulni és hagyni hogy a gőz hasson. Vigyázz azért ne legyen túl forró, nehogy megégessen. Én törülközöt szoktam magamra teríteni, hogy ne szökjön ki a gőz a lábam közül. Olyan mint mikor az ember megfázik és gőzöli az arcát...csak most lent. Csak eközben tudod olvasni a kedvenc könyved...én azt szoktam.
Ezzel biztos nem ártasz drága.Gyógyulgass!

10 nap múlva ZILA!!!!!
paurora81
 
 


Sziasztok!

Dekatka: Gratulálok!! Vigyázz nagyon magatokra, és várunk majd az uh hírekkel is:). Zilába jössz te is?

Lexi: Jó hogy már abba hagyod te is a munkát..én két hete vagyok ittjon, nagyon nem is csinálhattam semmit, de kisimultak az idegeim Ebben a hülye világban kell ez a babaváráshoz.  A vv eredményed meg biztos rendben lesz, ne aggódj!!

Paurora: köszi a gözölős tippet..Péter olvasta fórumot, jót derült a bejegyzéseden, alig tudta elmondani, viszont ilyet már máskor én is csináltam, és bevált.  Te is maradj otthon most már!! Pihenj! Készült Ani érkezésére. És válaszolj: hogy áll a babaszoba..minden érdekel színek, formák, illatok.

Velünk minden ok, tegnap voltam kontrollon, a seb nem vérzik, de a hámosodáshoz kaptam még kúpot. és folyatni kell az eddigi gyógyszereket, amíg el nem fogynak. És volt uh-is. Bori a korának megfelelő, de pontos méretet most nem mondott. Viszont egy picit látszik még az a cisztaszerű a fejében, így még el kell mennem egy vv-re, Toxoplazma és CMV ..megnéztem, mind a kettő fertőzéstől lehet..csúnya dolgokat írnak róluk. Bár a toxo-tól nem félek, mert 40 éve állatok vesznek körül, gondolom, már 100x elkaptam a toxoxírust, így az ellenállás már kiépült bennem, és csak friss fertőzésnél okozhat gondot. De a CMV.vel kapcsoaltban nem tudom..hát majd kedden elmegyek erre a vvre is. És hétfőn is megyek, de az SZTK-ba, mert most van a következő vv, ami az általános paraméterket tartalmazza. Már olyan vagyok, mint a tűpárna..

Ja és ha minden ok, akkor jöhetek a Zilába!!! (igaz, hogy csak 4-ig maradhatok, mert a vasárnap estére rászervezték a nagymamám 94. születésnapi partiját..hát nem csak neki meglepetés, majdnem nekem is az lettt)

Szép napot mindenkinek, jó pihenést a hétvégére!! Puszi

magdipeti
 
 


Szaisztok Lányok!

Már jó rég írtam, de a közelmúlt eseményei lefoglaltak, de erről picit lentebb írok

először is:
dekatka,
szívből gratulálok neked, végre egy újabb pocaknövesztő a csapatban

magdipeti,
a siófoki kálváriádat még a nászúton olvastam... hát mit nem mondjak, fejbe kellene rúgni az ilyen orvost! Felháborító! Én nem is tudom mit csináltam volna! Amúgy ha ambulláns betegként mégy be valahová a sürgősségire akkor nem kellett volna hogy ellássanak? És pont az a felháborító az egészben, hogy nem egy, nem két példa volt már arra, hogy egy kórház nem fogadta a beteget, hanem átirányította máshová, csak a beteg oda élve már nem érkezett meg, meghalt szerencsétlen útközben a mentőbe! Én nem is értem ezt, akkor minek fizetem azt a rengeteg tb-t, ha Magyarországon nem számíthatok arra, hogy bárhol és bármikor orvosi segítséget kapjak, ha tényleg baj van!  Nagyon támogatom a döntésed, hogy nem dolgozol tovább. Most a pici Bori a legfontosabb. meg persze te, na jó... és az apukája is 

paurora,
juj de izgi, Anasztázia nemsokára megérkezik! Kész vagytok már mindennel, ba tudtatok szerezni mindent? Külön babaszobája lesz, vagy veletek alszik a picur?
Ja és én megyek a Zilába de hányra is kell menni?

lexi,
te se vidd túlzásba a munkát... tudom, hogy a kényszer nagy úr, de te is nehéz utat jártál be azért, hogy a pici ott legyen a pocakodban! Vigyázz magadra

Szóval, akkor magamról:
Férjes asszony lettem! Vagyis most pontosabban férjes-várandós nő vagyok Az esküvő nagyon jól sikerült. A hajam, a ruhám, a sminkem, a párom szettje, a csokrom, stb. mind-mind tökéletes volt. Hívtunk profi fotóst is, gyönyörű képeink lettek - legalább is én nagyon tetszek magamnak, igaz sose voltam önbiztalomhiányos Többen kértetek képet, de ide nem akarok feltenni, mert ez nyilvános fórum, de megyek vasárnap a talira és oda viszek és szivesen megmutatom őket. Az szertartás utáni ebéd is szuper volt, minden nagyon fimon és bőséges volt, mindenkinek ízlett az étel, a vendégeknek még csomagoltattunk is belőle, mert bőven maradt. De a legjobb a torta volt, cupcake tortánk volt és 3 emeletes. A teteje barackos-túró, de ez egy kerek torta volt, kb. 10 szeletes, az első emeleten laktak a csokis cupcake-ek, a földszinten pedig az erdei gyümis cupcake-ek! Látványra és ízre is csodálatos volt És bár egész héten esett az eső, de csütörtöktől már sütött a nap, pénteken, az esküvő napján pedig ragyogó időnk volt. És olyan szépen kerekedett már a pocim a ruhámban, annyira szép képeket csinált a fotós, de majd menni akarunk hozzá pocakos kismama fotózásra is

Esküvő másnapján mentünk nászútra, ami igazi, filmekbe illő nászút volt. Behűtött pezsgő várt minket a hotelszobában. Egy kis figyelmesség a szállodától. A szobánkban óriási körágy volt, még szerencse hogy a hancúrtól nem lettem eltiltva, mert azt az ágyat kár lett volna csak alvásra használni  A párom szervezett nekem meglepit is... már a tavalyi nyaraláson is izgatta a fantáziámat a szobaszervíz, hogy velük felhozatni valami ételt. Na ezt a párom, vagyis a férjem most megszervezte... és mint a filmekben, a pincérnő betolta olyan kis gurulós asztalon az ezüst színű olyan kupolákkal vagy mikkel letakart tányérokat és 2 pohár pezsgő is volt az asztalon. Hát én odáig voltam   Amúgy sokat fürcsiztünk, napoztunk, jókat ettünk és pihentünk. Szóval tökéletes volt minden
És az én drága férjem még szülinapomra is ajándékkal kedveskedett nekem, pedig megbeszéltük, hogy az esküvő és a nászút után max. egy tortára számítsak. De ő a világ legjobb férje és meglepetést is kaptam tőle Azt hiszem erre mondják azt, hogy jól mentem férjhez Imádom őt és ő is engem meg Natit is

Ja és amúgy Natika jól van, az esküvő óta mindennap ad magáról egy kis jelet, vagy valamikor nem is olyan kicsit. Akkor nem tudom mit csinálhat, de szerintem bukfencezik vagy ilyesmi, mert bár még pici, de annyira érezni egy-egy mozgását hogy az maga csoda!
Írtatok a használt babaholmikról... szerintem semmi gond nincs vele. Most kaptam két zsák babaruhát az uncsitesómtól, ami a babaruhárak mellett igen nagy segítség lesz. Van amiben ragaszkodok az újhoz, pl. babakocsi és bútor. De nagyjából a többi jöhet nekem is kölcsönbe, használtan. Úgy gondolom, hogy a pici babaruhákat egy újszülött még úgysem tudja elnyúzni.

Lányok puszilok mindenkit és remélem vasárnap minél többen ott tudunk lenni a cukrászdában, hogy végre élőben is beszélgessünk egy jót
cicuci
Budapest X. kerület
 
 


Sziasztok lányok

Megvolt a második vizit is Czeizel profnál. Nagyon aranyos volt. Először az én genetikai eredményemet mondta el amire azt mondta hogy tökéletes . A pároméba volt egy kis bibi de csak annyi hogy hajlamos a trombózisra és ha ez nálam lenne akkor a terhesség alatt vigyáznom kellene de így engem ez nem érint max akkor van gond ha ezt a hibás gént a gyerek is örökli és ő is trombózisra hajlamos lesz. Most annyit mondott csak hogy kezdjem el szedni az elevitet napi 2x 1 és a folsavat.
Elküldött engem kromoszóma vizsgálatra hogy ezt is kizárjuk ill el kell mennünk majd Timmermann dokihoz is aki csinál nálunk egy speciális vizsgálatot de majd csak nyaralás után.
Szóval én most nem kezdem a lombikot szeptemberbe mert szeretnénk ezeknek a dolgoknak elöbb utána járni . Eddig egyébként azt mondta Czeizel doki hogy szerinte az eredményeink alapján  nem támogatja a lombikot nálunk.

26-án indulunk nyaralni de kértem apától kimenőt egy órácskára csomagolás közben szóval csatlakoznék szombaton a Zilás csapathoz én is.

Kismamik vigyázzatok most már magatokra és a kiscsajokra vagy van aki kisfiúval várandós ?

Puszi és szombaton találkozunk.
edina71
Budapest
 
 


Sziasztok!
Dekatka, nagyon örülök, hogy sikerült, gratulálok!
Magdipeti, nagyon sajnálom a siófoki kalandot, a lényeg, hogy Bogi jól van, és szépen növöget odabent ;-)
Cicuci, már alig várom, hogy lássam a képeket ;-) Merre voltatok nászúton?
Évi, ha most úgy érzed, még nincs itt az idő a folytatásra, inkább pihenj, töltődj, kapsolódj ki. Örülök, hogy írtál.
Zora, írhattál volna pár sort magatokról :-(
Edina, Timmermann elvileg ott magánrendel, ahol az én új dokim. Az a rendelő is vmi meddőségi kp is, inszemet pl csinálnak. Örülök, hogy nem találtak semmit, hajrá huncutkodás ;-) De ne szombaton menj a Zilába, vasárnap, azaz 24-én talizunk 14órakor, ha jól emlékszem.

Lányok, van közetetk vki, aki ért bétszámfejtő, munkaügyes? Elkelne egy kis segítség 
Azon gondolkodtam, hogy KisMackón kívül született e bárkinek kisfia itt a fórumon...Csak csajszik jutnak eszembe...

Nagyon várom, hogy találkozzunk, remélem, minél többen el tudtok jönni, és személyesen is mgismerhetlek Benneteket!

Puszi mindenkinek, a kismamiknak pocaksimi, a várakozóknak nagy ölelés!

maci80
 
 


Maci, én is ezen agyan agyaltam, hogy eddig a mostani kismamik közül mindenkinek lányka lesz, kíváncsi vagyok kinél lesz fiúcska :).

Edina, de jó, hogy alapvetően mindent rendben talált Czeizel, szerintem jól teszed, hogy nem vágsz most bele egy újabb lombikba, hanem utánajársz a dolgoknak, reméljük minden rendben lesz ot is. Merre mentek nyaralni?

Cicuci, gratulálok még egyszer és sok boldogságot :). Csodás lehetett az esküvőtök és a nászút, szebbet nem is kívánhatna az ember, ilyenkor mindig eszembe jut a mienk is, nekünk pár napja volt a 4. házassági évfordulónk.

Magdipeti, örülök, hogy minden rendben volt a kontrollon, reméljük most már így is lesz.

Lányok én most kicsit el vagyok keseredve, tegnap nagyon rámijesztettek a SOTE-n...
Az volt, hogy éjjel 2-kor kimentem pisilni és láttam, hogy vérzek, nem ömlött belőlen, de folydogált. Reggel hívtam az orvosom, szabin van, de mondta, hogy mindenképpen menjek be a SOTE-ra, nézessem meg magam. Bementem, megvizsgált egy doki, egyből azt kérdezte volt-e együttlét, de mondtam hogy nem, a múltkori barnázás miatt nem is mertünk... Leküldött UH-ra, ahol azt mondták a baba jól van, ficánkolt, és a méhlepény sem vált le, viszont találtak egy 4,5 cm centis tisztát, amire azt mondták lehet, hogy egy régi endó ciszta...
Visszamentem az UH lelettel, ekkor megvizsgált egy másik doki is és azt mondta, hogy a méhszájam/méhnyak vérzik és leecsetelte valamivel. Mondta, hogy nem ártana elmennem genetikai tanácsadásra, amit nem igazán értettem, hogy miért van rá szükség, Megkérdezte, hogy vettek-e már le rákszűréshez kenetet, mondtam hogy nem, hétfőn megyek a dokimhoz, úgyhogy majd akkor. Mondta hogy azt mindenképpen kellene, és elküldött tumor marker vérvételre... na itt totálisan beparáztam, hogy miért kell ilyenre mennem...
Mivel amúgy is tegnapra volt időpontom az integrált teszt 2. vv-re a SOTE-ra, így felmentem és egyszerre levették ahhoz is a vért, meg a tumor markerhez és a Hepatitishez is.
Szerencsére az ecsetelés után elmúlt a vérzés.
Egészen délután 3-ig, amikor is újra vérezni kezdtem, de most valamivel erősebben, mint délelőtt... Vissza a SOTE ügyeletre, ahol is megint megnézett két doki is és totál rámijesztettek a méhnyakrákkal... Azt mondták, nem túl szép a méhszájam, valami amorf szüvetszaporulat van körülette, meg hogy karéjozott a méhnyak, de hogy a terhesség okozhat olyan elváltozásokat, amik hasonlítanak a méhnyakrákhoz, ugyanakkor a terhesség lehet kirobbantója is ennek a betegségnek. Úgyhogy ha hétfőn megyek a dokimhoz, akkor mindenképpen vetessek le vele kenetet, akkor is ha vérzek. Merthogy azt mondták, hogy most pár napig lesz ez a szivárgó vérzés.
Szóval nagyon megijedtem és el is vagyok kenődve, remélem hétfőn a saját dokim tud valami biztatót mondani, és csak reménykedem, hogy a babával továbbra is minden rendben lesz...
lexi01
Budapest
 
 


Lexi! 

Remélem azóta javult vérzésed! Totál megértelek, én sem vagyok még teljesen nyugodt! De a lényeg, hogy most maradj otthon, pihenj, és ne csinálj semmit ( ne emelj, ne hajolj, ne fürüdj és az együttlét is tuilos, bár mint olvasom erről ti is már leszoktatok) A legfontosabb, hogy bízz abban, hogy a baba jól van és veled szeretne maradni. Engem ez éltetett végig. Lassan már érezni fogod a mozgását , én a 16. héten kezdtem érezni, de a 20.hétig te is meg fogod érezni!! 

Remélem semmi gond nem lesz, valószinűleg neked is "csak" méhszájsebed " van. Nem adtak semmit neked? Kenet tenyésztést rábízták a dokidra? Azért kérdem, mert én kaptam antibiotikumot, hátha fertőzéses eredetű a seb. És kellett használnom tejsavas hüvelykúpot illetve most borax kúpot, ami a seb behámosítását segíti. De biztos, hogy hétfőn a dokid jó hírrel fog elengedni a rendelésről. Nagyon szurkolok neked! És ha jöttél volna a Zilába, akkor én most azt mondom, hogy inkább pihenj otthon. És a magnéziumot emeld meg, az is segíti, hogy ne legyenek feszülések ott lent, és attól is csökken a vérzés. Nekem az Uzsokiban 4000 mg/d- re emelték a Mg-t.

Puszi és egy nagy ölelés nektek!!!! Vigyázz magadra!
magdipeti
 
 


Sziasztok Lányok!

Cicuci: sok boldogságot nektek!! Várom a képeket én is, biztos gyönyörű voltál/vagy, fiatalasszony.
Nagyon szép volt a nászútad, és az ilyen férj egy főnyeremény!! Én is mindig ezt mondom itthon, mert az enyém is lessi a kívánságaim! A babamozgása pedig egy csoda..én mindig megsimogatom, ha érzem , ráadásul Bori sokat csuklik, akkor mindig szeretgetem, hiszen nekünk is rossz, hogy csuklunk, hát még ennek a picurnak. Mikor mész uhra? Mi a 18. héten voltunk, akkor már nagyon édes volt! Most meg majd a 29.héten, pont a születésnapomon megyünk, jgy együtt lesz a család  ( na nekem ennyi elég is volt, hogy bepárásodjon a szemem..hát ez a várandósság miket tesz az emberrel)

Edina: Én is találkoztam a Czeizel doktorral, amikor a Prena teszten voltam, és csak abból, ahogy viselkedik, kommunikál a kollegival, látszik, hogy egy nagyon egyenes jó ember! Szóval kívánom neked, hogy sikerüljön, amit most vele elkezdtettek! És várd meg a következő eredményt, aztán lehet, hogy csak egy hónapot kell várnod és utána minden oké lesz!! Nagyon drukkolok nektek!

Maci: látod, ezek a lányok milyen kis szívósak, én is gondoltam már rá, hogy több a lány , mint a fiú..de most hogy így végig gondolm..sokkal többa lány Vasárnap akkor várunk a Zilában!!

Meg lett a vírusmarker vv-m eredménye is, amit a plexus miatt kért a dokim. (Persze ezt nem csinálnak az SZTKban) Toxoplazmára a régi és az aktív fertőzés is negatív lett, az azért érdekes, mert állítólag aki kertes házban nő fel, annak 35 éves koráig biztos volt ilyen fertőzése és a vérében van ellenanyag..na én nem csak kertes házban éltem, de mindig volt/ van állat körülöttem. Viszont a CMV vírusom az aktív fertőzés negatív, viszont egyszer már volt ilyen fertőzésem, így van ellenanyag a szervezetemben. ( a CMV tűdőgyulladást, agyhártyagyulladást okozhat, és nekem  2011-2012 fordulóján volt egy 2 hónapos tűdőgyulladásom, ami nagyon durva volt, de akkor nem tudták, hogy mi okozza, viszont most valószínűsíti a körzeti dokink, hogy attől a CMV-től lehetett. )

Olyan fura, mert én regisztráltam egy olyan fórumra, akik mind  decemberre várják a babát, de ott nem ilyen a hangulat, nincs ez a másikért izgulás..bár ott én vagyok egyedül, aki nem otthon varázsolta össze a babát.. de valahogy nem is érzik át, hogy miért izgulok annyira egy teszt / vv eredményért.

Lányok, már csak 3 nap és találkozunk! Már nagyon várom, hogy láthassalak is Benneteket!

Puszi mindenkinek!!

magdipeti
 
 


Sziasztok!
Korábban jártam többször itt a fórumban, de egy ideje nem írtam, de azért olvaslak Titeket. Abban szeretném a segítségeteket kérni, hogy valaki le tudná nekem írni, hogy a fagyasztott embrió transzfer előtt milyen gyógyszeres előkészítés van az ARO-n protokoll szerint?
lidi10
 
 


Lexi, el sem tudom képzelni, mi történhetett Veled/Veletek :-( Nagyon bízom benne, hogy semmi komoly probléma... Vérzés változatlanul meg van? :-(
Magdipeti, örülök, hogy minden eredményed rendben! Neked is kívánom, hogy a sok viszontagság után már csak a jó és szép része jusson a várandósságból. Amúgy tényleg van egy ilyen nézet, hogy a lány embriók, babócák strammabbak. Már akkor gyakorolnak a felnőttlétre :p Petrámnál is így volt, a doki előbb az 50mm-es petefészekcisztám látta meg, csak utána a 17mm-es petezsákot. 6 hónapig alig bírtam enni a terhességi hányás miatt, többször be is fektettek, és aztán izgultunk még a lepény miatt, ami a méhszájon volt. De leküzdött mindent. És ma is ilyen, 2 hete 4,5 órás karatevizsgát csinált végig. Sajnálom, hogy nem érzed túl jól magad a decemberi babavárók között. Tudod, akik "csak egymásra néznek apával és ott a baba" el sem tudják képzelni a mi kálváriánkat.
Lidi, a ciklus 20. napjától kb 2 hétig Gonapeptyl, aztán ösztradiol tartalmú tapasz, így nincs peteérés viszont vastagszik a méhnyálkahártya. Ez kb 17 nap, ha jól emlékszem, akkor van beültetés délután. Utána Utro+tapasz, a vv-k ugyanúgy, mint lombiknál.
Hányan leszünk végül vasárnap? Már nagyon várom. És hogy foglak megismerni Titeket :oops: ?
maci80
 
 


Dekatka, mikor mész uh-ra?
maci80
 
 


Sziasztok!

Folyamatosan olvaslak Titeket, de írni csak ritkán tudok, mert kavarognak a fejemben a gondolatok...
Alig bírom felfogni, elhinni, hogy tényleg létezik (vagy léteznek) :-)

Persze egy csomóm mindenre már odafigyelek... A férejm azt mondta, hogy eddig is mosó masa voltama ("enyhe" tisztaságmánia), de most már úgy látja, hogy a vizet is megmosom 

A melleim nagyon fájnak, de egyéb tünet nincsen. Bár a hasam az hatalmas, mondjuk ehhez hozzájárul az is, hogy ilyenkor az ember lánya nem jár rendszeresen WC-re  . Kivéve persze az éjszakai pisilési rohamokat 

Augusztus 26-án délután 16:00-ra megyünk UH-ra. Már elég türelmetlenek vagyunk! :-)

Kedves szeptemberi kezdők!

Az alábbi gyógyszerek maradtak meg a programból, amiket szeretnék átadni. A Gonapeptyl hűtűben volt és ajándékba adom hozzá a hűtőtáskát, valamint 6 db 10-es érzékenységű tesztet is ajándékba adunk (+ egy csomó tűt és fecskendőt):
4 db Gonapeptyl
2 db Choragon
8 db Fostimon
Klion hüvelytabletta illetve Betadinos kúp (ezek majdnem teli dobozok, hisz csak egyet kettőt kell használni a leszívás előtt)
dekatka82
Vácrátót
 
 


Sziasztok Lányok!

Ne haragudjatok rám, hogy megint jövök a negatívsággal, de muszáj vagyok megosztani Veletek az új fejleményeket, hátha van esetleg valami tanácsotok, vagy nem is tudom, mert most eléggé el vagyok keseredve... már megint, vagy még mindig, nem is tudom...
Szóval volt ugye kedden ez a vérzés, úgyhogy úgy döntöttem a héten már nem megyek dolgozni, szerdán, meg csütörtökön egész nap feküdtem, meg azért ma is pihentem még, és nagyjából el is múlt a vérzés, már csak ilyen enyhe barnázás van, úgyhogy legalább picit megnyugodtam, bár nyilván majd csak a rákszűrés eredménye után fogok csak igazán, meg ha voltam a saját dokimnál. Amúgy kedden sajnos azért nem tudtak levenni rákszűréshez kenetet, mert mivel leecsetelték, utána már nem lehet kenetet venni, szóval ezt majd hétfőn a saját dokim intézi.

Tegnap este jött egy email a SOTE-tól, hogy készen van az integrált teszt, pontosabban a vv eredménye, mehetek érte, úgyhogy ma el is mentem érte, hogy hétfőn már tudjam vinni a dokimhoz. Odaértem, behívott egy orvos, és közölte, hogy elég magas az AFP-m (3,1), úgyhogy menjek át a genetikai tanácsoadóba és kérjek időpontot genetikai tanácsadásra, és valószínűleg javasolni fogják az aminocentézist... nem tudom elmondani mennyire lesokkolt a hír... átmentem, kértem időpontot, de közben azon járt az agyam, hogy ez nem lehet... tudom, hogy nem megbízható az eredmény, meg sokszor mutat fals értéket, emiatt már nem is kötelező ez a vizsgálat, de akkor is nagyon elkeseredtem, hogy akkor most mi van és hogyan tovább...
Nagyon várom már, hogy hétfőn mehessek a dokimhoz, hogy ő mit mond, mert most tényleg így egyszerre zúdult rám minden, pont amikor már elkezdtem élvezni a terhességet...
Még nem tudom, hogy megyek-e vasárnap, mert nagyon jó lenne találkozni Veletek, meglátom hogy leszek, de nagyon örülnék ha tudnék menni :)!


Puszi és szép hétvégét addig is Nektek!

lexi01
Budapest
 
 


Meg kell azonban említenünk, hogy a magas AFP érték okozója leggyakrabban nem a nyitott gerinc, hanem a várandósság alatt sokkal gyakrabban előforduló csekély, lepényi eredetű vérzés. Átlagosan 20 magas AFP értékkel járó terhesség közül csak egy esetben igazolható valamilyen rendellenesség. Ez nem minden esetben mutatkozik a hüvelyben, ezért magas érték esetén a lepény tapadási helyét is ellenőrizni kell. Azt is érdemes tudnunk, hogy a többes terhességek szintén az átlagosnál magasabb AFP értékekkel járnak.


 Lexi, ezt találtam Neked! 

mmzs75
 
 


Szia Lexi!

Nyugi, hiszen a  magasabb AFP érték főként nyitott gerincet, nyitott hasfalat jelenthet, tehát ha az UH-n a doki a gerincet és a hasfalat is rendben találta, nyugodtan aludhatsz.
Ráadásul én is láttam hasonló bejegyzést mint amilyent MMZS írt. Próbálj megnyugodni!! És ha elküldenek amniócentézisre, és van rá lehetőséged, akkor nézd meg a prena és a Nifty teszteket, ezek ugyanazt az eredményt adják, csak nem szúrják meg a pocakot. ( marha drága, de én nem mertem kockáztatni).

Remélem jobban leszel, és hétfőn a dokid is meg fog nyugtatni. Nagyon szurkolok neked!!
Ha tudsz, gyere a Zilába, de ha inkább pihennél, megértjük!!
Puszi
magdipeti
 
 


Sziasztok lányok,

Bocsi, hogy csak most írok, de mostanában a munka után szinte elájulok a fáradtságtól.Most rosszabb mint a terhesség első 12 hetében. Tudom most nő a legnagyobbat manó, így azért kell a sok energia, és az alvás is.
Mi jól vagyunk, a csontfájás egyre elviselhetőbb képzeljétek, helyébe most már a forgóim, és a csípőm fáj, de ez természetes ekkora nagy pocóval.Na majd Zilába meglátjátok, már most a 8. hónapban úgy megyek mint egy dagi pingvin!.Ja és egyre több a savam, és nehezen veszek levegőt...a kis tündérke már nyomja a gyomrom és a tüdőm.
Sajnos manó nem fordult be még, és már csak a 36. héten megyek dokihoz, remélem addigra befordul. Ma vagyok a 32+1 napon.
Sokan kérdeztétek a babszobát. Haladunk, haladunk!Két örületem van ...a lila szín és a nyuszik.
A kisszobát átalakítottuk így saját szobája lesz a kiscsajnak, persze egy darabig velem. A védőnő mondta hogy féléves koráig jó vele aludni 1 szobában, mert néha majd csak úgy felsír és vissza is alszik, és akkor ha vele vagyok 1 szobában akkor nem fogok feleslegesen felkelni, mert látom hogy rendben van. Viszont ha külön szoba lenne, akkor felkelnék, és akkor biztos hogy a manó is felkelne akkor is ha visszaaludt volna, és így idővel mindenre fel fog kelni, és nehéz lesz kezelni. Szóval az 1 fél évet együtt töltöm majd vele.
Szóval a szoba lila (találtunk illatos festéket, így képzeljétek illatos a szoba, nem is gondoltam hogy van ilyen festék. És a katicamatrica oldalról rendeltem nyuszis falmatricát. Kiságy megvan, most hétvégén legózza össze férjem , amíg én a Zilában leszek. megvettem már egy pár dolgot, pl. kiskád, ágynemű (persze lila-rózsaszín nyuszis), mérleg...szóval alakul a babakelengye, de még sok-sok minden hiányzik. Jövőhéten átbeszélem a védőnővel a listát, hogy feleslegesen tuti ne vegyek semmit.Ja és elmegyek egy babaújraélesztő, elsősegélynyújtó tanfolyamra.Így leszek nyugodt.

Magdi drága,
nagyon izgultam érted, de látod mondtam én, hogy minden rendben lesz!Nagyon örülök hogy a toxoplazma és a CMV vírosra is negatív az eredmény.Mikor nézik meg megint a méhszájad? Jesszum már a következő Uh a 29. heti lesz?? Atya gatya!!!
Remélem tudsz jönni vasárnap ha jobban leszel mert már nagyon várom ám!
Millió puszi Borinak és neked!

Cicuci,
találkozó  vasárnap,14:00 Zilában!
Hozd a képeket, nagyon várom már!! Még 1x gratulálok nektek és még vagy 60-70 évet együtt boldogságban! Én is gondolkodtam a kismami fotón, de végül eddig még nem csináltattam.Viszont videót lehet csinálok arról mikor hullámzik a hasam, nagyon komoly!
Várunk titeket Natival vasárnap puszi!

Edina drága,
milyen szuper hírek! . Jók az eredények, és Czeizel is bíztat, ennél nincs is jobb hír.
Na igen még szerencse hogy csak a férjednél van vérzés probléma, valószínű az van neki mint nekem, hajlam a trombózisra.Tudod én ezért szúrom magam már 3 hónapja..és még 2 hónap plusz szülés után 1 hónap hátra van. Persze ez a legkevesebb amit megtehetek hogy Ani velünk maradjon. Remélem a kromoszóma vizsgálat is negítív lesz. Tényleg nem is tudom mi a különbség a gén és a kromoszóma vizsgálat között? Timmermann milyen speckó vizsgálatot csinál?
Örülök, hogy jösz te is, de vasárnap lesz ám!! Nagyon várunk!

Macimami ,
Végre láthatlak, nagyon várom már a talit! Petrának gratula a viszgához, gondolom szuperul abszolválta!Hány kyu?

Dekatka,
jót mosolyogtam, férjem nekem is szokta mondani, h olyan vagy mint anyukám...egy mosómasa!. Akkor kezet foghatunk!
A puffadás is természetes ám. Én az elején nagyon puffadtam. A doki azt mondta ezt is a szervezet csinálja, így extra helyet csinál a manónak.
Kismami te is jösz Zilába?

Lexi drága,
nagyon aggódom érted, de közben tudom minden a legnagyobb rendben lesz!!!!! Az egyik barátnőmnek is magas AFP-je volt és neki rosszul helyezkedett a méhlepény, pont ahogy Mzsó írta.
AFP mérés meg annyi riadalmat keltett a kismamák között feleslegesen, hogy megszüntették. (más országokban nem hiába nincs már régóta!)
Bizz a manóban, minden rendben lesz, ahogy a buta alfa hullám baj ez is elmúlik, biztos neked is a méhszájseb okozza, semmilyen rák nincs.Ezt gyorsan tessék elfelejteni!
Hétfőn a doki leveszi a mintát és hamar kiderül , hogy makkegészséges vagy!
Most az egészség az első, pihenj, ne erőltesd magad!!!!! Csak akkor gyere Zilába ha tuti nem lesz baj belőle, és jól érzed magad!
Küldöm a gyógyító energiát!!!

Csajok holnapután, vasárnap Zila!!!!!
http://www.zilakavehaz.hu/
14:00 gyülekező. Benti részen várlak titeket, asztalra kirakok egy  ARO táblát!

Mindenki jöjjön aki tud, még az is aki szégyenlős és nem mert írni hogy jönne!!!! Mi egy kis család vagyunk már itt, ne tessék szégyenlősködni!

Ölellek titeket!
Puszi: Aurora & Anasztázia
paurora81
 
 


Cermiák mami,
Hogy vagy? Te is jösz akkor ugye?
paurora81
 
 


Lányok, Pauróra,

Itt vagyok, olvaslak és megyek vasárnap is, csak semmire nincs időm mostanság :(. Múlt kedden voltam dokinál, szerencsére minden rendben, azóta tervezek bezsámolni Nektek, de mindig volt valami, főként a rosszullétek, meg a fáradság, most még vendégek is, de hamarosan beszámolok, legalább röviden!

Lexi,
neked muszáj írnom. Szerintem is próbálj minél nyugodtabb és bizakodóbb maradni, biztos rendben lesz minden! Nagyon szorítok, imádkozom értetek és nagyon látnálak vasárnap.

Puszi mindenkinek,
nemsokára (remélem) jelentkezem!
cermiák
Budapest IX. kerület
 
 


Lányok, nagyon köszönöm a nyugtató szavakat, nagyon jól estek, és most lenyugodtam kicsit, próbálok nem idegeskedni, hiszen tudom, hogy a babának sem tesz jót. Azzal próbáltam vigasztalódni, hogy az UH-n legutóbb semmilyen eltérést nem láttak a babánál, minden rendben volt, de gondolom úgyis elküldenek majd genetikai UH-ra is.
Nagyon várom, hogy hétfőn mit mond a dokim, meg szeptember 2-re kaptam időpontot a genetikai tanácsadásra, szóval most várok, bízok és reménykedem, meg imádkozom, hogy minden rendben legyen.

Mivel fizikailag most jól érzem magam, már a barnázás is úgy tűnik, hogy elmúlt, szóval szerintem menni fogok holnap, mert nagyon szeretnélek látni titeket, és mindenképpen jót tenne a beszélgetés, és nagyon kíváncsi vagyok már mindenkire <3!!!
lexi01
Budapest
 
 


Sziasztok Lányok!
Nem tüntem el, olvastalak Titeket!  
Remélem jól telik a délutánotok közösen, sokat gondoltam Rátok!

Drukkolok mindenkinek halgassatok a megérzéseitekre és senkivel és semmivel nem lesz gond.

Én csak szeptemberben megyek a SOTÉra, addig itthon
ténykedem, játszom lányommal. 
Amit nem várok az az iskola, új pedagógus, új osztálya lesz a lányomnak. Ennek örülni kellene, de nem tudom, hogy fogja megszokni.


Puszika, vigyázzatok Magatokra!!!


 

kittikata
Vecsés
 
 


Lányok!

Azt hiszem, én értem haza leghamarabb!

Nagyon köszönöm nektek ezt a délutánt! Nagyon-nagyon jól éreztem magam veletek! Hihetetlenül feltötött ez a találkozás! Remélem lesz még ilyenekre lehetőségünk!  

janula
 
 


Lányok,
Csatlakozom Janulához :), Én is nagyon jól éreztem magam, csupa mosoly délután volt :), köszönöm nektek! Örülök nagyon, hogy személyesen is találkozhattunk. Csináljunk rendszert belőle! :)

Puszi!
cermiák
Budapest IX. kerület
 
 


Sziasztok Lányok!

Én is nagyon örülök, hogy találkoztunk! Végre vannak most már arcok, mosolyok a topic-nevek mögött  Csatlakozom Janulához és én is remélem, hogy lesz még alkalom az ilyen találkozókra! Tudjátok: én ráérek  

Puszi mindenkinek
cicuci
Budapest X. kerület
 
 


Cermiák,
egyszerre írtunk
cicuci
Budapest X. kerület
 
 


Sziasztok lányok,

Annyira feltöltődtem lányok, én is köszönöm a csodás társaságot, és a sok ölelést, szeretetet, hassimit,és a jó tanácsokat! Maci köszi a fuvart! Janula, Magdi képzeljétek Maci is mérleg!
Maci küld el lécci a seavaj rendelésnek a linkjét, Janula  drága te is elküldenéd a tiéd?

Még sok-sok ilyen találkozót kívánok magunknak, és csak remélni tudom hogy azok is eljönnek majd leközelebb akik most valamiért nem tudtak velünk pletyizni!
Lexi holnap írj hogy mi volt!!!!

Ölelés és jóét!


paurora81
 
 


Paurora kedves,

én már elküldtem neked, nem kaptad meg?
janula
 
 


Sziasztok Lányok!

Bocsi, de már későn értünk haza..

Nagyon örülök, hogy sikerült találkoznunk, és nagyon jól éreztem magam veletek!! KÖSZÖNÖM!! Tényleg egy töltődés volt, és remélem a pocaksiminek is meglesz a hatása!! Sajnálom, hogyolyan hamar el kellett mennem, de hát a mama várt. DE bármikor szívesen találkozom veletek újra!!

Paurora: elfelejtettem mondani neked/ de lehet, hogy mindenkinek jól jön majd/ hogy kaptam egy keresztcsont olajat, amivel a derekamat kenem, és azóta jobb...belinkelem.

https://bionom.hu/biobolt/aromaterapia/ ... zaszolasok

És most, hogy kerestem a linket, találtam egy bababukfencet elősegítő olajat is
https://bionom.hu/biobolt/aromaterapia/ ... EGORY_PAGE

Viszont a gátmasszír eredményére kíváncsi lennék, mert én is gondolkodom rajta És légyszi írd meg, hogy hova mész újraélesztő tanfolymara, mert már én is nézegetem őket, ha szabadlábra helyez a doki, akkor elmennék, amíg még a pocak engedi, hogy önállóan közlekedjek a kocsival

Lexi: nagyon drukkolok, és addig a nem nyugszom, amíg nem jössz a jó hírrel délután!!!

Puszi Mindenkinek!!
magdipeti
 
 


Lexi: Hol vagy már!!?? Várlak! Mit mondott Bokor???
magdipeti
 
 


sziasztok,

kismamiknak nagyon nagyon sok pihenést és egészséget :)
kik kezdenek jövőhéten vagy azután ? :) jó sokan leszünk gondolom... :)

mi voltunk egy hetet nyaralni, pénteken jöttünk haza..nagyon nagyon kellett ez...

jövőhéten már lesz ARO ? azt mondta a doki még 3 hónapja hogy ha lerakom a tabit akkor hívjam fel...elvileg aug utsó napjáig szedem (akkor telik le a kemény 3 hónap védekezés ) és kb szept elején megyek stimulálásra...ha rendbe jöttek az értékeim :) legyen így!!!! :)
bucsok
 
 


Na itt vagyok végre!!
Először is csatlakozom az előttem szólókhoz, nagyon jó volt tegnap találkozni Veletek, nagyon jól éreztem magam. MÉG MÉG MÉG ilyet :)!


Hát ma a dokim a keddi vérzéssel kapcsolatban megnyugtatott, kicsit mérgelődött is az egyik doktornőre, aki akkor megvizsgált és egyből méhnyakrákkal ijesztgetett... Megnézett, és azt mondta a méhszájam rendben van, a méhnyaknál van egy kis elváltozás, de levette a kenetet rákszűréshez, két hét múlva lesz eredménye, de azért megnyugdotam, hogy talán nincs nagy baj. A cisztámra egyelőre azt mondta, hogy nincs vele teendő, várjuk meg, hogy változik-e, mert amikor voltam a 12 hetes UH-n, akkor is volt egy és az is eltűnt, hátha ez is el fog magától.
Az AFP-nek értéknek nem örült :(, de azt mondta, hogy emiatt az eredmény miatt még ne keseredjek el, ez még nem feltétlenül jelent bármit is, további vizsgálatok kellenek. Mondta, hogy menjek mindenképpen a genetikai tanácsadásra, ott valószínűleg UH-ra is el fognak küldeni, de azt mondta, hogy valószínűleg az amniocentézist fogják ott javasolni, és ő is ezt javasolta. Kérdeztem, nem váltható-e ki mással, de azt mondta ezzel lehet a legtöbb rendellenességre szűrni és ez adja a legbiztosabb eredményt. Azt mondta nem kötelezhet rá, de gondoljam át, beszéljem meg a férjemmel, de ő ezt javasolja. Kíváncsi vagyok a genetikán mit mondanak majd, mert amúgy eddig az UH-kon minden ok volt. Szóval most itt állunk.
Kicsit megnyugodtam azért, és lélekben már elkezdtem tréningelni magam az amnio-ra, de még reménykedem benne, hogy hátha a genetikán azt fogják mondani, hogy mégsincs rá szükség.
lexi01
Budapest
 
 


Lexi: örülök, hogy a Bokor nem látja olyan sötéten a helyzetet!! Nyugi, aztán minden rendben lesz!!!
magdipeti
 
 


Lexi,

sokat gondoltam ma rád!!!!
Minden rendben lesz, ne aggódj! Lehet az méhszájseb is, úgyhogy csak semmi idegeskedés. Az AFP-ről meg azért találtak itt a lányok olyan dolgokat, amiért nem biztos, hogy bármi rossz van mögötte.
Az amniocentézis  az a hasszúrás? 
janula
 
 


Sziasztok!

Sajnos vasárnap nem tudtam menni. Örülök, hogy ilyen jól sikerült a találkozás! 

lexi: nagyon szorítok Neketek! Próbálj megnyugodni, ez most a legfontosabb. A genetikai szűrés remélem választ ad és nem lesz szükség a magzatvíz mintavételre.
Testvéreméknél mindkét gyereknél nagyon rossz volt az AFP, de a genetikain megnyugtatták őket. Természetesen egészséges mindkét gyerkőc!

Mi holnap 16:00-ra megyünk az első UH-ra. Már baromira izgulunk!

Vajon hányan vagyunk?? 
dekatka82
Vácrátót
 
 


Sziasztok!
Meglepődésünkre és örömünkre ma kiderült, hogy közel 30 dkg-os, 18 hetes magzatunk: FIÚ 
Az integrált szűrésünk eredménye tökéletes, alacsony kockázatú lett. Így az orvosom által felajánlott amniocentézis lehetőségét, köszönettel visszautasítottam. Úgy gondolom, hogy a tökéletes uh erdmények és a vérvizsgálat eredménye is tökéletesen meggyőzött bennünket arról, hogy 40 év felett is lehet egészséges babát szülni. 
leszezjobb
 
 


Sziasztok!
Először is szeretném megköszönni a tegnapi szép délutánt! Nagyon jól éreztem magam. És nagyon bízom benne, hogy jól megfertőztek a kismamáink ;-) Legközelebb, remélem még többen leszünk. Edina, vártunk, ugye minden rendben?
Lexi, örülök, hogy sikerült kicsit megnyugodnod. Két ismerősömnek volt amniocentézis, az egyiknek a kora miatt, a másiknak down szindróma gyanú miatt. Igazából egyikük sem panaszkodott, állítólag nagyon kedvesek és profik a SOTE-n. Ha bármi előrelépés van az ügyben, oszd meg velünk, izgulunk Értetek!
Bucsok, én várhatóan szeptember 8. körül kezdek, remélem, már nem halogatja tovább dr M. Te mikor kezdesz?
Leszezjobb, gratulálok!! Szupeeer!! Végre egy kisfiú ;-) már kezdtem kakukktojásnak érezni magunkat KisMackóval :p
Paurorám, szívesen a fuvart, legalább az úton is beszélgethettünk. Légvonalban tök közel lakunk egymáshoz, csak közénk áll a Duna :-( A shea vajas linkeket elküldtem, remélem, megkaptad ;-)
Dekatka, holnap várunk a hírekkel ;-)
maci80
 
 


Sziasztok!


Örömmel olvasom, hogy mindenki jól van, Lexi is
 fellélegzett, szorítok a genetikára! Leszezjobb GRATULÁLOK!


Kiváncsi leszek velünk mi lesz, mikor kezdhetünk, de már nagyon várom!


Puszika kittikata


 

kittikata
Vecsés
 
 


Sziasztok lányok

Elnézést hogy vasárnap nem mentem de a fiam telefonált Siófokról mert most ott dogozik hogy vigyek neki valami melegebb ruhát le mert nem kapott szabadnapot és nyári holmin kívűl semmi nincs nála.
Délután 4kor indultunk onnan vissza akkor meg már nem lett volna értelme elindulnom hozzátok. Őszíntén nagyon sajnálom. Ez most azért volt ennyire sos neki mert mi meg ma megyünk el nyaralni és már nem tudtuk volna máskor levinni a ruháit. Legközelebb ígérem nem maradok ki .

Kismamik vigyázzatok nagyon magatokra és a pocaklakókra.

Ha visszajöttünk majd jelentkezem.
A szeptemberi kezdőknek nagyon drukkolok én ebből egy kicsit most kimaradok .

Nagy ölelés mindenkinek

Sziasztok
edina71
Budapest
 
 


Dekatka, hű de izgi, holnap várjuk Tőled a híreket :)!

Leszezjobb, megvan akkor itt az elő kisfiú, gratulálok Nektek :)!

Edina, sajnálom, hogy végül nem tudtál jönni, de azért ez érthető, majd legközelebb :).

És mindjárt itt a szeptember, de jó, csomóan kezdenek, ráadásul képzeljétek az én egyik kolléganőm is a SOTE ARO-ra megy szeptemberben Murberhez, úgyhogy neki is nagyno szorítok :).

Janula, igen az amniocentézis ez a hasszúrás, amikor tűvel mintát vesznek a magzatvízből.

Olvastam pár helyen arról, hogy hogy ment a SOTE-n a genetikai tanácsadás, meg az amnioc., és most már kevésbé félek tőle, de még azért reménykedem, hogy hátha mégsem kell.
Egyedül az AFP értéke indokolja eddig, mert az eddigi UH-kon minden ok volt, sehol semmi eltérés, meg én még csináltattam anno "magánban" kombinált tesztet is, amin szintén minden ok volt, úgyhogy viszek magammal minden papírt jövő kedden, aztán meglátjuk.
Addig is meg minden este beszélgetek a babával, megbeszéltem vele, hogy minden rendben lesz, nincs semmi baj, úgyhogy ennek így kell lennie.

És reménykedem, hogy ha jövő kedden, ha elküldenek a genetikán UH-ra, akkor látszódni fog, hogy kisfiú, vagy kislány :).
lexi01
Budapest
 
 


Lexi,
örülök nagyon, hogy nem annyira sötét a helyzet. Veled együtt bízom abban, hogy nem kell hasat szúrni. Rendben lesz minden, ügyes ki baba lakik a poackodban :)!


Dekatka,
várjuk a jó híreket!


Leszezjobb,
gratulálok a kisfiatokhoz, meg a jó eredményekhez! Jó ilyent is olvasni.


Edina,
jó pihit nektek! Remélem legközelebb tudunk találkozni személyesen is.

cermiák
Budapest IX. kerület
 
 


Sziasztok! Még nagyon új vagyok lombik téren, sajnos a 3. inszeminációnk sem sikerült, így a következő lépés a lombik. Szeretnék intézményt váltani, eddig a Róbertbe jártunk, de mivel ott fizetős a lombik, ezért nézünk más hely után. Tudnátok segíteni nekem tapasztalatokkal, bármilyen infóval, hogy mit érdemes tudni a SOTE meddőségi részlegéről? Elvileg egészségesek vagyunk, eddig nem találtak nálunk semmit. A várólistáról mit érdemes tudni? Előre is köszönök minden segítséget.
fgaby26
 
 


Halihó!

Ma láttunk KÉT pici dobogó szívet!

Sajnos az egyik kisebb, mint a másik, így két hét múlva újabb UH....


Addig a jelszó: HAJRÁ KICSI! :-)
dekatka82
Vácrátót
 
 


sziasztok,

nálunk most lesz szept-ben az első stimulálás...azt mondta a doki hogy otthoni megoldás lesz az első, nem küld még inszemre...ehhez a stimuláláshoz mit kap az ember lánya? tabira vagy szurira számítsak?
bucsok
 
 


@bucsok:


szia!
mi végig csináltuk az otthoni akciót 3x  :-( van tapasztalat...
Szinte ugyanaz, mint az inszem. Csak a tüszőrepesztő után otthon van action.
Szóval: stimuláló injekciók, vérvételek, UH-ok és tüszőrepesztő szuri.

Remélem sikerrel jártok!

dekatka82
Vácrátót
 
 


Dekatka, gratulálok  picibaba.hu vonalzó
leszezjobb
 
 


@dekatka82 : 
a vérvétel minek közben? egy inszemen voltunk már de azt máshol csinálták nem itt az ARO-n...ezért nem értem miért nem lehet egyből az..
lehet türelmetlen lennék? 

nektek inszemmel sikerült vagy lombikkal? gratulálok ha még nem mondtam volna :)
bucsok
 
 


@bucsok:
nálunk nem volt orvosi indoka annak, hogy miért nem jön a baba. Ezért a doki minden lehetőséget "végigpróbált", mielőtt lombik lett volna. Azt mondta a lombik annyira megterheli a szervezetet, hogy akiknél lát lehetőség egyéb megoldásra, akkor megpróbálják azt.
a vérvétellel a hormonszintedet ellenőrzik, hogy mennyi stimuláló injekció kell még. Az otthoni action és az inszem esetében is nekem kb. 3-4 stimu injekció kellett. 
Köszönjük a gratulációt! Nekünk a 3 sikertelen otthoni próbálkozás és a 6 inszemináció után a lombik hozott sikert. :-)
Szerintem a szakemberek is láthatják különböző módon a dolgokat. A lényeg, hogy bízz a dokiban (nekünk 2,5 alatt nem okozott soha csalódást) és saját magatokban is, hogy hátha nem is lesz már szükség több beavatkozásra!
Kitartás!

dekatka82
Vácrátót
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?