Új privát üzeneted érkezett!

Pildiko,
Először a háziorvoshoz kell menned, ő megírja a beutalót a vérvételre és az EKG-ra. A beutalókkal el kell menned a kerületi SZTK-ba (nem tudom hogy hívják ma, talán körzeti rendelő?), ott megcsinálják a vizsgálatokat. Ezekkel visszamész a háziorvoshoz, aki a leleteket megnézve és téged megvizsgálva kiállítja a belgyógyászati igazolást. Az Aids szűrést pedig a kerületi bőr-és nemibeteggondozóban végzik. Itt kb. 2 hét az eredmény. A Mária utcában is megcsináltathatod, ott névtelen a dolog és már másnap megvan az eredmény (állítólag). Remélem, simán fognak menni a vizsgálatok!

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Kedves Lara!

A beutalót nekem a Kaáli-ban már a kezembe nyomták tegnap...
Szóval akkor elmenek megcsináltatni és az eredményekkel pedig a körzetihez...Ok nem tűnik bonyolultnak, csak annyiban, hogy ez minimum 2 nap utánajárásKép
Én azért elvárnám a Kaálitól, hogy ott helyben is meg lehessen csináltatni ezeket a vizsgálatokat.
Mindenesetre nagyon szépen köszönöm a felvilágosítástKép

Pildiko
pildiko
 
 


Pildiko,
Én egy délelőtt alatt végeztem az egésszel. Gondolj arra, hogy így legalább ingyen van Kép

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 

 
 

LaraKép

Ebben egyetértünk, már az anyagiakat illetőenKép
pildiko
 
 


Pildiko! Én azt javaslom neked, hogy a Mária utcában csináltasd meg a HIV és HepatitisB-t (azt is kell, nem?), gyorsan megvan az eredmény. A HepB-ért 1500 Ft-ot kell fizetni, a HIV ingyenes. Vidd a Kaális papírodat, ahol a doki megjelölte, hogy miket kell csináltatni, mert akkor az írásos igazolást is ingyen kiállítják! Egy hónapnál nem régebbi eredményt kell vinned a kaáliba!
nanaka
 
 


Lányok!

Megyek Csütörtökön a kórházba!Kép Nagyon izgulok! Lapar meg hisztero!

Zsebi!
mail ment! írtam egy pár kérdést ha nem gond!Kép
Előre is köszi!Kép

Zsu!

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


zSU!
Ne izgulj nem lesz semmi baj, de utána jön a siker!!!! Izgulok majd érted!!

Üdv
Évi
evike1975
 
 


FeaKép Nem tudok neked mit írni! Csak azt kérdezem mindig, hogy miért? Miért vagyunk problémásak? Miért nem megy minden simán? Miért pont mi? Remélem, hogy a különköltözés csak az egész átgondolását jelenti és nem a kapcsolatotok széthullását. Gondolom össze vagy zavarodva, de talán az idő segít egy kicsit tisztázni sok mindent. És nem csak neked, hanem a párodnak is.

ZsuKép Majd izgulunk mi helyetted, te csak bátran menj. Kép

PildikóKép Ez a 2 nap semmi a lombik 2 naponkénti uh-jához képest. Biztosan meg tudod majd úgy szervezni, hogy munka előtt menj vérvételekre és a többire meg munka után. Vagy nem ez aggaszt a 2 napban?

LaraKép Voltál uh-n?? Mit láttatok?

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Sziasztok lányok !

Zsu,
Nagyon drukkolunk neked csütörtökön, minden rendben lesz meglátod !

Pildiko,
Valószínűleg én is követni foglak, igy a te infoidat a vizsgálatokról nagyon figyelem.
Persze meg nem hívtam fel azóta sem a doktornőt, mivel a párom most ugy sincs ket hetig, nem tudom ravenni magam....Meg a munkahelyemen is annyi minden van...de szerintem ennyi pihenés belefér, nem ?
Lara,
Úúúúgy szeretnénk már UH képet látni a babádról KépKépKép

A babanet cimoldalan van ket iras a meddőségről, olvastátok ? Nekem mind a kettő nagyon tetszett, annyira magára ismer az ember, nagyon szép cikkek KépKép

Kriszta

Kép

KépKép
kriszta71
 
 


ZsuKép
Ne izgulj, drukkolunk érted!
REmélem minden rendben lesz! Annyira megérdemelnéd már!

MilenaKép
Mi a helyzet veled? Úgy eltüntélKép
Stella

Kép
stella9
 
 


Sziasztok Csajok!

Az uh-n minden a legnagyobb rendben volt, a doki szerint gyönyörű baba. Kaptunk videót is, egész este azt csodáltuk. És közkívánatra a kép (jobbra a feje, balra a teste kezekkel, lábakkal):
Kép

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Lara!
Köszönjük szépen! Igazán aranyos! Annyira jó lehet. Még ugye nem dolgozol?
Milyen ez a kútvölgyis doki? Látom a kép alapján oda jársz! Kép

Stella!
Neked mikor jöhet a fagyibaba akció?

Kriszta!
Akkor telefonálj a dokinak ha már testileg lelkileg felkészültél az első és egyben utolsó lombikodra! Addig meg próbáld félretteni amennyire lehet ezt a baba dolgot. Pihenj sokat mert sok erőre lesz szükséged! Kép

Fea!
Veled mi újság? Ha van kedved írjál, hiányzol a kis csapatban.

Reno, Mano!
Veletek mi lehet, annyira jó lenne, ha bejelentkeznétek! Manókám lehet, hogy te már otthon vagy transzfer után és vigyázol a babákra csak nem akarod elkiabálni. Titkon szorítok neked és remélem hallgatásodnak jó dolgok az okai.

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


ZsebiKép
én várom a menzimet és után jöhetnek az eszkimók!
Kitartóan mérem a hőmet és úgy néz ki, hogy a vetélés után egy hónappal volt egy tüszőrepim. Szerintem jövő hét vége felé megjön és utána irány a doki.
Már nagyon magam alatt voltam, mert nem tudtam mi a helyzet és attól tartottam, hogy a ciszták miatt teljesen felborul a "rend". Így viszon csak két hét üresjárat volt.
Igaz mindent meg is tettem azért, hogy rendeződjenek a dolgok (sok fehérje, torna, fürdősó, cickafrfk tea...)
Úgyhogy most már nagyon jó a kedvem és várom, hogy eljöjjön az én időm!
Stella

Kép
stella9
 
 


Zsebi,
köszi! Ez az egész maga a csoda. Igazán tegnap fogtam fel, hogy babánk lesz. Amikor ott láttuk izegni-mozogni, nyújtózkodni, mindketten fülig érő szájjal bámultunk és a könnyünk is kicsordult.
Ma már dolgozom és nagyon örülök neki. Már halálra untam magam otthon és csak azzal voltam elfoglalva, hogy jaj most itt miért szúr, ott miért húzodik, nincs-e valami baja. Ma egyszer sem vettem észre magamon semmit, mert van amivel leköthetem magam. A főnökömmel is megbeszéltük, hogy hogyan tovább és nagyon korrekt volt. Szóval úgy tűnik minden a legnagyobb rendben Kép
A dokimat dr Mészáros Gábornak hívják. Egy barátnőm szült nála ősszel, ő ajánlotta. Fiatal, szimpatikus doki, beszélget velem, elmond mindent, így nem érzem magam egynek a sok közül. Az első találkozás után már megismert a folyosón, tudta a nevem és az előtörténetemet fejből. Ezenkívül nagyon jó uh-s szakember és akit kérdeztem, mindenki csak jókat mondott róla. Úgy érzem, jól választottam Kép

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Lara!
Ez igazán jó, mármint hogy jól választottál orvost, az a lényeg szerintem, hogy az ember megbízzon bennük. Kép
Azért ovatosan a munkával, csak annyit amennyi jólesik. Kép
Annyira bízom én is a tavaszban hát remélem ........


Stella!
Ezek jó hírek, akkor még egy kis türelem és jönnek az eszkimok. Azért ez milyen érdekes, hogy így le lehet őket fagyasztani hihetetlen ez az orvostudomány. Bárcsak a férfi meddőségre is kitalálnának már valami injekciót gyógyszert vagy valamit.

Anna!
Te pihengetsz? Remélem ha mégis mentél dolgozni akkor csak annyit amennyit nagyon nagyon muszály. Szombaton tesztet csinálsz vagy vérvételre kell menni?

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


ZsebiKép
Tényleg hihetetlen, hogy a 190akárhány fokos hidegből élő embriókat tudnak olvasztani!
A párom egyébként szurikat kapott az urológustól.( A lombik mellett oda is járunk. Talán kiderül a probléma oka. Egyenlőre születés bibire gyanakodnak)
A párom nagyon fél a szuriktól, mert izomba fogja kapni. Tegnap végre rávette magát (egy heti unszolásomat megelégelve), hogy kiváltsa.
Elolvastam őket: mindkettő olyan, amivel nőket (is) szoktak stimulálni. Sőt az egyik hcg injekció.
Mindtam neki, hogy az azért nem igazság, hogy jövő héttől akár zebrás tesztet is tud majd pisilni Kép!

Nektek mit mondott a doki? Mikor kezdhetitek a következőt?
Pusza
Stella

Kép
stella9
 
 


Sziasztok!
Már hétfő óta dolgozom, de nagyon óvatos vagyok, meg ahogy hazaérek, fekszem is le.
HÉtvégén lehet, hgoy teszelek, ha nem jön meg, már megvettem a tesztet.
Sajna ELevitet csak most kezdtem el szedni, lehet, hgoy jó lett volna már egy hónappal ezelőtt elkezdeni.
MOst sem kaptam hcg-szurit, kicsit duzzadt volt a jobb oldal, szerintem hyperstimu-gyanú miatt. De semmi különös nem volt, minden normális értéken belüli.
MIndenkinek puszi, anna

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Lara ! Köszönöm szépen, hogy betettél a táblicskuba, korom : 29.

Nagyon szép az UH kép a babóról !

Fea : nagyon nehéz időszakot élhetsz át, kitartást és erőt kívánok neked, remélem, hogy minden jóra fordul !!!

Madaran : ugye azt mondják, hogy egy kis túlstimu segíthet a babásodásban ? Hétvégéig kitartás és zebrás tesztet kívánok !

Lányok, lombik előtt feltétlen kell friss AIDS szűrés ? (1 éve volt)

mniki
 
 


Kedves Kaáli-s Sorstársak

/A férjem nyomtatta ki nekem a toipic-ot, s ő továbbítja e levelet is./

A mi történetünk egy másik Bp-i intézmézetben kezdődött, ahol a felszereltség csak az egyszerűbb stimulációs és asszisztált megtermékenyítési módszereket tett lehetővé. ~ 1 év sikertelen próbálkozásai után javasolták, hogy forduljunk a Kaáli intézethez. Szerencsénkre. Orvosunk Dr. Krizsa Ferenc lett, aki az első pillanattól kezdve elnyerte a bizalmunk. 3 évig járunk hozzá. Sokszor belevágtunk a kezelésbe, de jópár esetben le kellett állnunk, mert nem reagáltam eléggé a hormonkezelésre. Lassan, de biztosan eljutottunk az első beültetésig.
Amikor a terhességi teszt negatív lett sokáig zokogtam, de a párom mellettem állt, bíztatott, nem hagyta, hogy magamba roskadjak. Végül a 3. beültetés sikeres volt! Johanna és Botond 2001 július 15-én születtek meg Zalaegerszegen. Bár nem "mintagyerekek", nekünk a szemünk fényei, akik határtalan boldogságot hoztak az életünkbe. Abban is szerencsés voltam, hogy 30 hónapig tudtam szoptatni őket.
Amikor összeházasodtunk, 3 gyermeket szerettünk volna az első pillanattól. Nem gondoljuk másképp ma sem... azaz egy picit mégis. Ma már 4-et szeretnénk.
2004 augusztusában mentünk vissza Krizsa doktor úrhoz. Kicsit "meglepődött", de örült nekünk. Felírta az injekciókat, megkezdtük a kezelést. Ki gondolta volna, hogy ami először csak 4 év után sikerült, az most elsőre... 2005 július 5-re vagyok kiírva újra. Megint ikreink lesznek!
Soha életemben nem fogom tudni meghálálni Krizsa doktor úrnak mindazt, amit értünk tett. Csak azt kívánhatom, hogy minnél több gyermekre vágyó párnak tudjon segíteni, még nagyon sokáig!
Nektek pedig kívánom, hogy a mi példánkból merítsetek erőt a nehéz napokra, és soha ne adjátok fel!
Lehet, hogy sokan úgy gondolják, hogy "Ő biztos nem szenvedett meg eléggé, különben nem akart volna még gyereket." Higgyétek el el, nekünk is nagyon nehéz volt az az időszak, amíg nem tudtuk, összejön-e valaha, lehetünk-e szülők egyáltalán? Én is tudom milyen minden nap csak a "gyerekre" gondolni. Óvónőként minden nap gyermekek között lenni, este mégis egyedül menni haza. Arra gondolni, hogy "Ma megint melyik ismerős kérdezi meg, hogy mikor lesz már baba?" És sorolhatnám még az érzéseimet, amiket ti is ugyanúgy átéreztek. Kívánok mindenkinek erőt, kitartást. Bízzatok abban, hogy nektek is sikerül!

Andi

PS
Most éppen azon izgulok, hogy jó kórházat és orvost találjunk valahol a Pest-Gödöllő tengelyen, ugyanis költözünk vissza Szilasligetre.
gandrea
 
 


Anna,
örülök, hogy jelentkeztél. Rajtad a világ szeme, nagyon-nagyon szorítok. Azért a munkával nagyon vigyázz és pihenj sokat!Kép

Stella,
már csak 1-2 hét, és indulhat az akció. Hamar el fog telni és újra izgulhatunk érted!Kép

Andi,
Gratulálok a már meglévő gyermekeidhez és nagyon boldog pocakosodást kívánok! Mindig öröm a Tiedhez hasonló történeteket olvasni Kép Én a szerencsésebbek közé tartozom, elsőre sikerült a lombik és egy 6cm-es apróság lakik a pocakomban. De amíg csak vártuk a csodát, mindig erőt adott, ha sikertörténeteket olvashattam. Szerintem a többiek is így gondolják. Köszönjük!

Mniki,
frissítéskor beírom a korodat is.

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


AndiKép
Olyan jó, hogy leírtad nekünk a történeteteket!
Tényleg nagyon sokat segít, legalábbis nekem, ha sikertöréneteket olvashatok!

LaraKép
Én úgy számolom, hogy 1,5-2 hét múlva jön meg, aztán két hét felkészülés és jöhetnek a fagyik!
Talán egy hónap múlva újra számolhatom, hogy mikor telik el a két hét!

NanakaKép
Veletek mi a helyzet? Mikor indulhat a következő?
Stella

Kép
stella9
 
 


Stella9
Úgy néz ki, hogy egy időben lombikolunk!

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


KagylóKép
Nálunk most fagyibabás beültetés lesz, de ha nem sikerül, akkor márciusban mi is újra stimulálunk!
Pont akartam javasolni, hogy gyere ebbe a topikba, mert itt sokkal többen tudnak segíteni!
Drukkolok majd, hogy rendben menjen minden!

Amit most meg tudsz tenni, az annyi, hogy elkezdesz Elevitet szedni. Sőt én azt is javaslom, hogy tornázgass egy kicsit (felülések), hogy élénküljön meg a vérkeringés a pocidban.
Tényleg sokat segít, én sem gondoltam volna!
Pusza
Stella

Kép
stella9
 
 


Stella9
Én már tavaly is itt voltam a forumban, csak akkor volt inszemem, és 1 lombikom is, most a másodikra készülök. Elevitet el kezdtem már szedni, 7 napja. Tornázásra gondoltam, csak állítólag nem csak segít, de ronthatja is az esélyeket.Kép Nekem már márciusba leszívás és beültetés lesz. Neked mennyi fagyi baba maradt meg? És hányadik lombikod lesz?

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


KagylóKép
Akkor nem tudom mi a jobb tornázni vagy sem. Hogy legyen itt elég okos az ember???!!!
Decemberben volt az 1. lombikunk, de sajna vetélés lett a vége. A petefészkeim policisztásak lettek a stimu után és két hétig azt sem tudtam, hogy most mi van. Azt tudtam, hogy elment a baba, de azt is éreztem, hogy nem működök rendesen.
Tornázgattam minden nap és most úgy néz ki, hogy a baba elvesztésa után kb. egy hónappal volt tüszőrepim és éppen egy ciklus második felében járok! Szerintem nekem abban segített a torna, hogy talán felszívódtak a ciszták, mert már nem fájnak és újra el tudott kezdődni a tüszőérés a petefészkskben.
A stimu elég jól sikerült. 29 petesejtet szívtak le, abből 18 termékenyült meg és 16 kezdett el osztódni.
3-at ültettek be és 12 fagyibabánk maradt.
Akárhogy is, izgulunk majd egymásért Kép!
Stella

Kép
stella9
 
 


Andi !
Nagyon köszönjük a szép és erőt adó történtetedet ! Gratulálok a babákhoz, sok boldogságot kívánok !

Stella ! Mivel értek el nálad ilyen hatalmas mennyiségű petesejtet ? A petefészek cisztáktól én is nagyon félek, mert egyébként is PCO-s vagyok. A baba elvesztése erre is visszavezethető ?

mniki
 
 


Stella9
Nagyon sajnálom, hogy az első lombikod így végzödött. De tudod az ember mindig erőt merit valahonnan és megy előre. Nagyon szórítok neked, hogy soha többet ne forduljon elő veled ilyen, és másokkal sem. Mostmár ennyi megpróbáltatás után majd eljön a te időd is, és biztosra veszem, hogy most idén már lesz szép pici babád (babáid).
Nagyon szép mennyiséget szívtak le töled, és a 12 fagyibaba is nagyon szép. Ha most berakják a 3-at akkor még mindig marad 9 fagyi babád. Miért kéne márciusba újra stimulálni téged ha van még lefagyasztva? A 12 fagyibabáért mennyit kellett fizetni? Én azt hittem, hogy a kaáliba 15-ért fagyasztanak. Nekem nem sikerült valami jól az első lombikom, 9-et szívtak le és csak egy ment vissza. Sima lombikkal próbálkoztak, és egy maradt ICSI-re, pont az maradt meg. Hány sejtesen kaptad vissza őket? Lehet kérni azt is,hogy blaszto állapotba kerüljenek vissza? Tudod Annának is így tették vissza. Szerintem így több esély van arra, hogy sikerül. Neki is nagyon szórítottam, és úgy éreztem az elsőnél is, hogy itt tutira baba lesz. Majd most már nála is sikerülnie kell!Kép

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy idetolakodtam. Szoktalak benneteket olvasni, de ide még nem írtam.

Andi!
Csodálatos a te történeted. Örömmel láttam, hogy Zegen szültél, bár most költöztök, de talán tudnál nekem segíteni. Én is Zegen szeretnék szülni és most dokit keresek.

Ha tudnál segíteni, légszí gyere át a lakóhely szerit, zalai topikba. Előre is köszi.

Lara!
Te most hány hetes vagy? Úgy rémlik, hogy kb. egyidőben estünk teherbe, de az én babóm még nincs 6 cm.

Lányok!
Mégegyszer bocs, és mindegyiteknek nagyon sok türelmet és kitartást kívánok. Meglátjátok mindenkinek sikerülni fog. Kinek előbb, kinek később, de meglesz a várva várt babó.

Sziasztok!
Andi
andi71
 
 


Sziasztok!

Kagyló! Nekem szombaton volt a transzferem, az volt a 3. nap és a sejtek már szedercsíra állapotban voltak. Asszem szerencsém volt. De kérdezz rá a blaszto-ra szerintem.

Pildikó! A HIV-et, a hepatitist, és a Clamydiát a Kaáliban is meglehet csináltatni, csak fizetni kell érte és nem nagyon reklámozzák.

Kép
alinkat
 
 


Stella!
Akkor tulajdonképpen még nem tudják tutira mi a baja a párodnak? Vagy a spermakép nem jó és azért kap szurit?
Nálunk is próbálkozott az andurológus mindennel, sajnos nálunk nem tudta megmagyarázni miért kevés a spermakép. Kép
Reméljük kibírja a szurikat és a jó hír neked már csak utánozni kell az ő zebráját! Fog ez menni majd meglátod! Kép
Nekem február 3-án kell mennem a Kaáliba akkor beszéljük meg hogyan tovább.

Andi!
Ez a történet tényleg nagyon szép köszönjük, hogy megosztottad, sok erőt lehet belőle meríteni. Egészséges babavárást kívánok. Azt látják már hogy a két picurnak milyen a neme?

Kagyló!
A blasztoról pont mostanában írkáltunk itt az Anna kapcsán. Amit a többiek mondta (mert én is tökre rákattantam) hogy az a baj, hogy a megtapadási százalék valóban sokkal jobb (50%), de addig nagyon kevés baba bírja ki. Ezért inkább nem kockáztatnak. De érdemes rákérdezni. Ha jól emlékszem azt is mondták, hogy csak bizonyos embrió felett próbálkoznak a blasztóval. Kép

Niki!
Szerintem elfogadják az 1 éves Aids tesztet.

Zsu!
Holnap nagyon fogok neked szorítani! Vigyázz magadra rendben lesz minden! Kép

Anna!
Megy a drukk neked ezerrel. ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok lányok,
Anna,

Nagyon drukkolunk neked, remélem hétvégén egy szép erős zebra vár a fürdőben KépKépKép

Andi,
Mindig nagyon jó sikertörténeteket olvasni, köszönjük ! Gratulálunk az ikrekhez, vigyázz nagyon magadra !

Zsu,
Holnapra küldök egy csomó pozitív energiát+++++++++++++++++++++++ bár úgyis tudjuk hogy minden rendben lesz !

Stella,
Fagyibabákhoz sok sikert !!!! Tényleg, egyszerre mindet felolvasztják, vagy lehet még tartogatni egy párat ? Igy vagy úgy, de mostmár biztos sikerül neked is KépKép

Zsebi,
De jó neked, mindjárt kezded te is a stimut, és folytatod az Anna által megkezdett sikerszériát, ugye ?
Jövő héten én is felhívom a doktornőt és kérek időpontot....

Kriszta

Kép

KépKép
kriszta71
 
 


Lara,

Majdnem elfelejtettem, nagyon köszönjük az UH képet, levettem a mintát....minden este magam elé képzelem majd, hátha segít Kép

Kép

KépKép
kriszta71
 
 


Alinkat
Hogy lehet az, hogy a 3. napon már ennyire előre van haladva? Nekem a 3. napon csak 3 sejtes volt. Nem igazán értem én ezt. Mondd meg nekik, hogy nagyon kapaszkodjanak a pocakodba, mert két hét múlva pozítiv tesztet szeretnénk látni...Kép
Zseboroszlán
Szerintem minnél előrébb van a fejlődésben annál jobb. Gondolom ilyenkor hamarabb is tapadnak meg. Mint ahogy Alinkatnak is írtam azt hittem, hogy a 3. napig három sejtes a normális ha eléri. Ezért gondoltam, hogy az 5. napig éri el a blaszto állapotot. De ezek szerint ha minden rendben van velük akkor elég hamar eljutnak odáig. Most nagyon kiváncsi leszek, hogy mennyit sikerül majd összehozni, és remélem, hogy nem csak egyet fogok vissza kapni.
Anna
Biztasd az apróságokat, hétvégén várom a zebrás hireket. Szórítok, és sikerülni fog, sikerülnie kell!!!! Kép

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Sziasztok!
Zsebike, én most tényleg eltűntem kicsit,, de ez nem jelenti azt, hogy nem nézegetek be hozzátok. Voltam a Kaáliban, megbeszéltük hogyan tovább. Februárban indul a szuri sorozat, már nagyon várom! Na jó, nem a tűt, csak azt, hogy végre történik valami gyerek ügyben. Próbálok én teljes életet élni addig is, de mindig ott lebeg a szemeim előtt, hogy már gyerekünk van...
Istenem, Andi, de jó neked! Kétszer ikreket produkálni, ez igen!!! Gondolom, hogy megjártátok a hadak útját, de ha a végén ilyen csoda történik, én is akarom!
Kagyló, neked mikor volt a lombikod?
Stella és a többiek, 2005 nagyon jó év lesz, tutira érzem, úgy hullanak majd ránk a babák, mint ma a hó.
JÓ ÉJT
reno
reno
 
 


Kagyló!
Ezzel teljesen egyetértek, hogy minél több naposan kapjuk vissza annál jobb. Sajnos én a muktkor kétnaposan kaptam vissza. Kép
De aztért írtam neked azt, hogy elég "ritkán" csinálják ezt a blasztos dolgot, mert sajnos sok kicsi nem bírja ki kint addig. A 3. nap után teszik őket másik táptalajba. Az orvosok meg úgy vannak vele vissza alarják őket rakni 3 naposan akkor az még tuti. Főleg ha valakinek kevés embriója van szerintem nem akarnak kockáztatni. A blaszto állapot állítólag 100 sejtes és 5 nap alatt beágyazódik. Ezért mondják, hogy a beágyazódási esély eléggé nő 50 % viszont nagy a kockázat, hogy a babók kint nem bírják addig.
Szorítok neked nagyon, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Meglátod most maradnak többen és még majd válogatni is lehet, hogy kit szeretnél a pocidba! Kép Fel a fejjel!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Reno!
Akkor együtt csináljuk megint végig a projektet! Remélem most szerencsésebbek leszünk. Most ugyanaszt a szurisorozatot kapod mint a muktor, vagy változtatnak rajta egy kicsit?

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Andi71,
ma vagyok 12+2. Szép nagy baba, elvileg aug.11-re vagyok kiírva, az uh meg aug.5-ére kalkulálta. Tehát kb 1 héttel nagyobb az áltlagnál (11+9 voltam, amikor 56,4mm-es volt).
Te hol tartasz? Néztem a profilodat, de ott nem találtam uh képet. Ha van kedved, tegyél fel egyet, én szívesen megnézném.

Anna,
nagyon szorítok és várom a zebrás híreket!

Mindenkire gondolok,
Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


KagylóKép
NEm tudom minek volt köszönhető, hogy ilyen sok tüszőm lett. Én nem Kaális vagyok, hanem dr. Török Attilához járok. Szerinte is sok volt, kicsit tartott is a túlstimutól, de nem lett gond. Elötte nem volt PCO-m, eléggé meg is döbbentem, mikor a sokadik uh-n bemondta. Azt mondta nem kell vele foglalkozni (akkor ugyanis a méhenkívüli kizárasa volt az elődleges cél).
Igazából nem tudom, hogy miért hagyott itt a babóm.
Az embriófagyasztás Tapolcán 30 eFt / 3db. Azért van így meghatározva, mert általában 3-at tesznek egy szalmába és úgy fagyasztják.
Mivel nekünk ilyen sok volt azt mondták, hogy tegyünk 4-et egy szalmába, így 3 "adag" lett. Sőt, nagyon rendik voltak, mert nem kellett kifizetnünk a három szalma árát, vagyis a 90 ezret, hanem csak 60-at.
Sajnos nem lehet tudni előre, hogy hogy sikerül a kiolvasztás. Lehet, hogy az összeset fel kell engedni ahhoz, hogy 3-4 egészséges embriót nyerjene. Ezért készülök egy esetleges márciusi újabb stimura.
Egyébként, mi a pungi utáni 3. napon, 8 sejtesen kaptuk vissza őket.

ZsebiKép
Az urológus egyenlőre tanácstalan. Bár műszeres vizsgálatot nem végzett, azt mondja, hogy nem lehet szó elzáródásról (ez azért kicsit gyanus, nem?).
A párom hormonképe tökéletes. A doki szerint a szervezete úgy értékeli, hogy minden rendben és egyszerűen nem termel több spermiumot.
Az is fura volt, hogy az első két vizsgálatkor csak pár darab spermium volt a mikroszkóp látóterében. Egy hónap múlva pedig 0,8 millió/ml. Persze ez is nagyon kevés.
A doki ezt sem érti, miért nőtt. Persze azt nem tudja, hogy az első rossz eredmény óta csodabogyókkal (ginseng, Maca) tömöm szegényt.
Na, ez jó hosszúra sikeredett!

ZsebiKép
drukkolok, hogy minden rendben legyen és indulhasson a kövi lombik. Lapar után nagyobb az esély, nem?
Stella

Kép
stella9
 
 


Stella!
A páromnál sem találtak semmi hormonális vagy bármilyen más eltérést, sőt a spemakép általában 6-8 millió/ml között volt fele jól mozgott fele ne. Amikor a Kaáliba mentünk és elment a kötelező spermavizsgálatra akkor valami csoda fojtán 12 millió/ml-nél is valamivel több volt még bíztatott is minket a doki hogy most hajtsunk rá mert akár egy természetes terhesség is összejöhet. Alig másfél hónap múlva mikor a punkció volt akkor meg látómezőbe volt 3-4 sperma és alig bírtak összeszedni a 10 petesejtemhez. Kép Szóval ki tudja itt hol az igazság. Most szedi a bogyókat és csak remélni tudom, hogy a mostani lombiknál nem leszünk ilyen szerencsétlenek. Kép

Ha egy szalma felengedése elég és a másik kettő megmarad, de a terhesség is létrejönk (kopp-kopp-kopp) akkor a többit mennyiért tárolják tovább?

Igen azt mondják lapar után jobbak az esélyek, csak nekem annyira közel lenne hozzá amit a doki szeretne nem tudom, de majd megyek csütin és mindent megbeszélünk. Január 18-án volt a lapar és elvileg ha normálisan jön meg akkor február 17 körül jön az első szuri.

Zsu!
Nagyon igulok érted, lehet hogy már túl is vagy a műtéten.

Lara!
Látod ez az érdekes neked tudják pontosan mikori a kicsi. A testvérem is babát vár és folyamatosan azzal trenirozzák, hogy nagyobb egy héttel mint kellene, pedig ott fenáll a lehetőség elszámolták. Ki tudja hogy vannak ezek a dolgok! Mondjuk neki is azt mondom a lényeg hogy egészséges legyen. Kép
Vigyázz magadra! Jólesik a munka? Amúgy ha minden rendben lesz veled, márpedig miért ne lenne meddig tervezed a munkát?

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Kagyló Kép Végre itt!! Szóval a másodikra készültök....Hm.. szorítok
én sajna nem érzek semmit, valahogy tartok a negatív élménytől, nem tudom, hogy fogom magam összeszedni, ha nem sikerült...
Vettem egy Gabriel-tesztet, talán az angyalka miatt. ( Clear Blue nem volt)
Andi története fantasztikus!!KépKép ez azért tényleg erőt tud adni. NÉgy gyerkőc!!!! Jaj, de jó lehet! MI mindig annyit szerettünk volna.

csajok! MIt kellene éreznem??
Mindenkinek kössz a drukkot, nagyon aranyosak vagytok, igazán jól esik.

anna

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


ZsebiKép
Ha maradna szalma a frigóban, akkor azért szerintem nem kell majd újra fizetni.

Kép
stella9
 
 


Anna,
én nem éreztem semmit, se émelygés, se cicifeszülés, se semmi. Csak a türelmetlenséget Kép

Zsebi,
szerintem bóbita azért nagyobb a koránál, mert már vagy 3 éve folyamatosan szedem az Elevitet, és hát a vitaminos babák jobban fejlettek. Kép
Ha minden oké lesz velem, akkor június végéig dolgozom, júliusban szabira megyek és aug-ban pedig betegállományba. De a mh-men felajánlották, hogy vállalkozásban a munkám egy részét otthonról is csinálhatom tovább Bóbita születése után, úgyhogy a végleges döntést a barátnőm mamája (ő a könyvelőm) hozza meg.
Már neked sincs sok hátra az újabb akcióig Kép Mindenkinek annyira szorítok!

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Lara!
Az elevit mellett szedted a lombik miatt a folsavat és a magne B6-ot is?
Pont ezt szerttem volna a dokimtől megékrdezni, hogy az általa előírt (folsav, MagneB6) mellett szedhetem e az elevitet. A múltkor sem szedtem hátha most bejönne! Kép
Így igaz itt a nyakamon a köv. akció és tökre be vagyok tőle tojva! Nem így terveztem csak egy hónappal később, de a doki szeretné hát hátha meghozza a hirtelen ötlet a gyümölcsét. Kép

Akkor azért jó sokat fogsz dolgozni! De ha bírod akkor miért is ne. Kép

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi,
én csak Elevitet szedtem a lombik alatt. Magne B6-ot pedig csak a vérzésektől kezdve, tehát a beültetés után 2-3 héttel. A nődoki most azt írta elő, hogy egyik nap Elevit, másik nap Maltofer (folsav+vas).

Ne most legyél betojva, hanem majd 9 hónap múlva a szülésnél. Akkor engedélyezett Kép

Hát tényleg sokat fogok dolgozni, de én nagyon szeretem amit csinálok. És egy csomó mindent levettek a vállamról, hogy kíméljenek. Így azért könnyű Kép
Te mit csinálsz most? Dolgozol vagy betegácsiban vagy?

Lara

KépKép
lara77
 
 


Sziasztok Lányok!

Bocsánat, hogy ilyen soká felétek sem néztem!

Drága Zsebike nagyon jólesett, hogy hiányolsz és ezt nem hagyhatom válasz nélkül. Bevallom, nem is jöttem a netre jó ideje, igyekeztem eltávolodni gondolatilag a dolgoktól, de jól érzed, már visszacsöppentünk a témába. Kedden volt a punkció és holnap megyünk az ET-re. Remélem megbocsátjátok az önzésemet, de egyszerűen nem bírtam foglalkozni a dologgal, lefoglaltam magam amennyire csak tudtam, mert nem akartam arra gondolni, hogy mennyire félek... a csalódástól. ...nem akartam arra gondolni, hogy mi lesz ha megint nem sikerül, félek a tudatalattimtól amin talán nem tudok felülkerekedni és ez rossz hatással lesz a dolgok menetére...
De most megint itt vagyunk a cél előtt telve reménnyel és bízunk, hogy hátha majd most végre teljesül a legnagyobb vágyunk.

Mindenkire gondolok és sok sikert és álmok beteljesedését kívánom mindenkinek aki még előtte áll!!!

Potykamanó

Kép
potykamanó
 
 


Lara!

Köszi, hogy válaszoltál.
Én ma vagyok a naptár szerint a 11+7 napon. Múlt héten voltam a dokinál uh-on akkor 30 mm volt a babó naptár szerint 10+7, a doki szerint 10 hetes. A korának megfelelő, szerinte a számításnak is megfelelő. Azért aggaszt éngem mert az előző terhességben is az volt a baj, hogy pici volt a babó.
Szerinted?

Képet sajna nem tudok feltenni, mert csak itthon van netünk, és erre itt nincs lehetőség.

Köszi
Andi
andi71
 
 


Andi,
egyszer már írtam, de elszállt az egész. Szóval újrakezdem.
10 hetesen Bóbita is kb.30mm volt, talán 34. Majd otthon megnézem pontosan. Egy hét alatt is rengeteget nőnek, ezen ne aggódj Kép
Arra gondoltam, hogy priviben kitárgyalhatnánk ezt a baba témát, mert itt sajnos rajtunk kívül mást még nem érint. Persze azért sajnos, mert a többieknek még egy kicsit várniuk kell erre a csodára. Szóval a mailcímem: lara1977@freemail.hu
Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Manó!
Tudtam szívemből, hogy valami van csak nem szeretnéd elkiabálni! Kép Ne izguljál minden rendben lesz, holnapra egy hatalmas drukk neked. Utána pihi, pihi, pihi. Ne idegeskedj csak jóra gondoljál bíztasd őket! Hányat kértek vissza? Ha tudsz azért írjál! Nagyon szorítok neked!!!!!!!!!!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zseboroszlán!
Még csak 18 hetesek vagyunk, a nemet nem tudjuk, csak azt, hogy ők is kétpetéjüek.
G_Andi

Andi71!
Nem találtam a Zalai topicot /Józsi, a férj/ ezért ide rakom fel a választ.
" Én igazából nagyon sajnálom, hogy nem tudok itt szülni Zeg-en. Imádtunk itt élni, és meg voltam elégedve a kórházzal is. A főorvos (Dr. Hetényi Ferenc) nagyon jó fej, és jó szülész- nőgyógyász. Nekem a szülés előtt volt szerencsém vele találkozni. Az orvosom szabin volt éppen, és ő a biztonság kedvéért befektettett az osztályra a 36. héten, mivel ikres voltam. Minden nap foglalkozott velem, még a hétvégén is bejött megnézni. Közben késő este elfolyta a magzatvizem és császározni kellett. A választott dokim aznap ért haza a nyaralásból, csak másnap kezdett volna, de este 11-kor azonnal bejött hozzám szülni. Másnap kora reggel viszont a főorvos is meglátogatott az őrzőben, mivel hallotta, hogy megszültem. Zeg nem kis hely, ikresek is vannak bőben, de a mai napig ránk köszön az utcán, emlékszik a nevünkre, a gyerekeket keresztnéven szólítja... Igaz, hallottam, hogy megkéri a szülések árát /4xtíz e után: "Pótkerék is van a kocsimon" - 2001-ben/, de ha nem lett volna ilyen jó orvosom, átmentem volna hozzá.
Az én választott orvosom Dr. Kádasi László: csendes, megbízható, nyugodt, gyönyörűen varr (a császermetszés varrata nem is látszik), de sajnos nem ultrahangozik. Soha egy fillért nem vett el. A szülésért sem kért semmit, és amikor mi adtunk neki nem akarta elvenni. Mindig el tudtam érni. Igaz, mivel nagyon sokan járnak hozzá, van amikor sokat kell várni a rendelésen, de megéri. Nagyon jó szakembernek tartom. Ha nem császároz meg, lehet, hogy most nem lenne kislányom.
Johanna nyakán volt a köldökczsinór és a méhlepénye úgy elmeszesedett, hogy 1 kg-al kisebb súllyal születet mint Botond. A szive le is állt az osztályra szállítás közben, de szerencsére jó kezekbe került a neonatológián. Ma sokan nézik 1 évvel idősebbnek a bátyjánál. Magasabb és husisabb is.
Még egy orvosról hallottam minig jókat. Dr. Györe Imréről. Igaz ő asszisztált a császárnál, de őt csak látásból ismerem. A kismamák nagyon dícsérik. Úgy tudom ő rendel magánban is, és UH-zik is.
A többi dokiról csak azért nem írok, mert nem ismerem őket.
Remélem tudtam segíteni.
Keress nyugodtan a garaguly#freemail.hu-n
G_Andrea "
gandrea
 
 


Anna

Na végre, hogy te is jelentkezel.Azon gondolkoztam, hogy vajon miért nem válaszoltál az e-mailemre?! Remélem hétvégére pozítiv tesztel fogsz majd jönni!Kép
Majd talán később fogsz érezni valamit, most elég lenne az is ha zebrás lenne a teszted, és nem jönne meg. Én nagyon szórítok neked és gondolom a többiek is. Mostmár csak a babáknak kell kapaszkodniuk, és 9 hónap múlva meg a fényképeket szeretnénk látni.

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?