Új privát üzeneted érkezett!

Kangi!

Gratulálok a fiúcskához!

Ildi!

baktérium! A rota a vírus, campylobakter és szalmonelle az baktérium. Csak a szalmonellának ezer fajtája van, ezért nem mindre hat a sumetrolim. Úgy szokták hoyg az ÁNTSz kipróbálja hogy melyik fajta és mir ereagál, és így szólnak a gyerekorvosnak hogy mit írjon. Amit pl mi elkaptunk a Lászlóban arra mondták az ÁNTSz nél hogy a kerületben egyedül nekünk volt olyan, szóval nem is értették hogy hogy szereztük be, de a László kórház említésekor már mindent értettek.

manó

mANÓ

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Réka!
Örülök, hogy jobban van Dani!KépKépKép Ezt nem tudtad volna megelőzni, annyira sem mint én L. üvegevését.

Kriszta!
Lőrinc is ezt csinálta, az első ébredéstől mellettünk aludt, és ahányszor megfordult, érezte, hogy ott vagyok, és rám csatlakozottKép
Úgy csináltam, hogy ha felébredt, nem vittem be az ágyunkba, hanem leültem vele a szobájában, ölbe vettem, énekeltem neki, aztán ha nyugodt volt, betettem a kiságyba, tovább motyogtam neki, aztán amikor tudtam, kijöttem. Nem ringattam álomba, nem akartam, hogy rászokjon. Az első éjszakákon ez akár másfél óráig is tartott, többször egy éjszaka. De nem tartott sokáig, minden nap kevesebb ideig, és kevesebbszer kelt fel. 1-2 hét alatt megszokta, hogy nincs szopi, alvás van.
Nálunk ez jött be, remélem, segítettem. Kitartás, biztos nehéz lesz, de ha terhes neked, vágj bele. Én azt hiszem, nagyon jól tudta, hogy ennek eljött az ideje. Nem igazán tiltakozott, megérett rá. De ha nem szoktatom le, még ma is szopizna, szerintem nem választotta volna el magát még jó darabig.

Beu
beu
 
 


Hali Csajok!

Kangi, hatalmas gratula a pasashoz!Kép

Réka, huh, ezt a véres-pelenka dolgot még olvasni is...Kép Anyóssal ne törödj!!! Vagy fordítsd meg a dolgotKép
Ilyenkor még tudja a kispocak, hogyha mehet már bele a kaja, amit kér és jóizüen eszi, nem igazán árt. (Én félnapos okádás után simán be tudok nyomni jóizüen egy adag császárszalonnát hagymával és friss fehérkenyérrel, csak kellemes utóhatásokkalKép)

Tofi, 25 az lehet relatíve nem sok, de kiadni... Vagyis azt eccerü, csak megkeresni...

Ahogy írogattok a jelekkel kapcsolatban: Zsófi perec lesz, mert csak ez voltKép, Daninak a halat választottam, mert imád úszniKép. És nem hímezgetek, pedig én szeretek... textilfilc, puffadós fajta, cipöre meg az alkoholos

Zulu, naugye jó az a lámpicsku?Kép Nemmondod, a férfiember nem szokta a srácot hazavinni? Remélem, azért csak megoldotta valahogyKép

Manócs, 4 nap LondonKép

Na menek, mert még pakolnom kell, meg vasalni, meg ... holnap már nem jutok ide (tegnap bezzeg jöttem volna, de xarakodott a társalgóKép) Majd hétfö este, talánKép

Pussssz
Zsófi
csucsuka
 
 

 
 

De jó, hogy benéztem! KangiKép nagy-nagy gratula Andris fiadhoz!

TüniKép Kincső gyönyörű, Gergő meg igazi bátyus!Kép Mekkora a pici mellett!Kép Éjszakákért bezzeg nem irigyellekKép

RékaKép szegény Dani meg a mamájaKép Csatlakozom a NEM TE VAGY A HIBÁS táborába. Jó, hogy Dani már éhes, ez a gyógyulás biztos jele. Én sem fertőtlenítek semmi húsos tojásos dolgot, csak elmosom. Lehet, hogy itt is hat Murphy tv-e?Kép

Nem tudjátok véletlenül, hogy mivel lehetne leszedni egy antikra pácolt fenyőfa komódról a fekete zsírkrétával alkotott művet?Kép Próbáltam radírral, Prontoval, alkohollal, még foltos is lett, lejött a pác is.

Mit szólnátok egy jövő heti Árkád-játszóházas talihoz????

Urszila
urszila
 
 


Tüni,
Nagyon édes a 2 manóKép
KórházKép
Drukkolok, hogy rendeződjenek az éjszakák!

Kangi,
Gratulálok, nagyon sok örömet, boldogságot és jó egészséget kívánok!Kép
Szupi, hogy természetes útonKép

Franyó,
Örülök, hogy minden rendbenKép
Roni annyira jól van, hogy ma délután egyáltalán nem aludt.

Manócs,
Fogkrém (még a régi AmodentKép) jelmez egyszerű vékony karton volt összetűzve, (csak a lábszára fehér harisnyában látszott ki) meg piros karton (kupak)kalap.
Még a pattogatott kukorica jelmezem jutott eszembeKép Fehér szerkó (póló, harisnya vagy naci?) rajta felfűzött pattogatott kukorica láncok.
És egyedül utazol Londonba? Biztos szupi lesz.

Kaska,
Dumás ViolaKép
Roni a mókuskát (leesett, eltörött a lába), a babát (tüske ment a lábamba) vigasztalja, puszit is ad nekikKép

Virág,
Örülök, hogy minden OKKép

Zulu,
Jó, hogy Malacka ilyen hamar gyógyultKép

Manó,
Pici EmmaKép

Toffi,
Roni vacsora közben mondogatta, hogy "Zsombi kesztyű" (először nem is értettem, mert a kesztyűt elég furcsán mondja és a helyzetből sem következett) "kék is".Kép

Maci_2
maci_2
 
 


Sziasztok!

URszila
taliban igen-igen benne vagyunk KépKép

VOltam ma dokinál, a keményedéseimre írt fel vmi Mg-Citrátot vagy mit, mert nem tudom elolvasni Kép, meg kaptam hüvelykúpot is , amit valszeg nem váltok ki, mert a tájékoztató szerint terhesség alatt nem-igen javallott... meg szerintem nincs rá szükség, de még gondolkodom
Amúgy már 32-33 cm körüli a Picinyem, és a héten/jövő héten mehetek terheléses cukorra is

bocsi hogy önzőztem, holnap jövök
Andi
psandi
 
 


Sziasztok!

Kangi,
nagy gratula Andrishoz! Remélem mindketten jól vagytok, várjuk a beszámolót!
Kép

Réka,
rémes, amiket írsz, még jó, hogy ennyivel megúszta szegény Dani. Képzeld ha beviszed a Lászlóba és még ott is elkap vmit... Örülök, hogy jobban van, próbálj meg Te is megnyugodni.

Mi is most voltunk uh-n, 5,5 cm a picike és nagyon eleven, mint a nővére! Kép Volt rákszűrés is, nem kell részleteznem, milyen pocsék érzés van most az alfelemben... Kép

Beki tenyésztése negatív, viszont ma nekem is ment a hasam és isszonyatosan rosszul voltam... Apuci kétszeres megverést tervez a dokinőnk ellen, ha én is elkaptam Kép...

Többiekre is szeretettel gondolok, csak nincs erőm már ezen a stokin kucorogni, megyek vízszintesbe egy kis nasival (háztartási kex, ahogy hasmenéshez illik)... Kép

Pusz
Miszike
miszike
 
 


Reka,
Szornyen hangzikKép
Jobbulast Daninak!
AnyosKép, ne foglalkozz vele.

Kangi,
Oriasi gartula a fiatalurhoz. De jo, hogy sikerult siman szulniKép

Tuni,
Tunderiek a gyerkocokKép

Toffi,
Hat......, igen nalunk is hasonlo arak szaladgalnak.

Itt az oviban nincs jele Matyinka, nemes egyszeruseggel kiirjak a gyerkoc nevetKép

Angi
angela2
 
 


Sziasztok

Gratulalunk a Kangicsaladnak a kislegenyertKép

Tuninek is a szep kisleanyzoert.Kép

Leszter hurra, h. semmi gond sincs

Reka jobbulast Daninak (szerintem se foglalkozz az anyosoddal, nem eri meg az idot, es energiat. ANTSZ-hez drukk, de ha lemosod domestossal a cipojuket szerintem nem sokat fognak vizsgalodniKép)

Arkados tali, lehet h. nekunk is ha du. lesz, ill. ha nincs kresz-vizsga Kép, melo, vagy nyelviskolai beiratkozas.

Ovi:jelem hal volt, de anyukam otthon mindenhova katicat rakott, de igy sem sikerult osszezavarnia
Jelmez: beka viszi Reka (apukam hihetetlen talalmanya, de nagyon muris volt), pipacs es kertesz (ocsem), orias Kép (akkor is a tornasor vegen alltam)kacsatancos (mint Gomboc), (hala Istennek a moncsicsiletet megusztuk)

mindenkinek szep ejjelt
sziasztok
Zs es A
zsurlo76
 
 


MaciKép
Apával megyünk Londonba, gondolod majd kihagyja, nem?KépKépKép
Roni ari lehetKép

MiszikeKép
Azért mostmár elég ebből a szériából, tessék már végre meggyógyulni!!!!Azért remélem veled semmi komoly!!! Gratula az eleven pocaklakóhozKépKépKépKép

UrszilaKép
ha nagyon nem jön le, le lehet smirglizni, Ikeában van antik pác, újra lehet kenni, bár az árnyalat nem tudom egyezik-e. Jó ötleteim vannak, nem?KépKépKép

CsucsukaKép
Hát te sem vagy az a nagy reformkajásKépKépKépKép

Bocsi, a szalmonella tényleg baciKépKépKépKép

KrisztaKép
Köszi az infót a SOTEról, továbbítom a kérdezőnekKépKép

ÉviKép
A mi "dolgaink" kísértetiesen hasonlítanak egymásraKépKépKépKép Dunakeszi, Tóváros, Viktor, MBA....a német útról nem is beszélveKépKépKépKép
Mi a Kismarton meg a Szabadka sarkán vagyunk, a kerítés még nincs vakolva, nagy a gaz odakint, de bent már nálunk is füves, meg van 3 db fánk isKép Mármint fa. De ennék fánkotKépKépKépKép
A név asszen kint van, de a csengőnk az már kb 1 éve nem működik, Vik meg nem csinálja meg. Mondjuk akkor jó, amikor a védőnő jönne, mindig hagy egy cetlit, hogy itt jártKép
Februárra tervezek ide talit, ha Vik tényleg elmegy Kambodzsába, ha addig nem, akkor biztosan talizunk, már, ha jöttökKépKépKép
Holnap Bogárék jönnek át, pénteken Ikea, mert apa itthon tanul, de jövő héten valamikor összefuthatunk, akár egy sétára, vagy játszani valamelyikőnknél. oksa?

jó éjt:

Manócs
manócs
 
 


ManócsKép
Mi is gyakran járunk az I. sz. gyermekkilinikára, és jó a véleményünk. Már többször aludtunk benn, és nekem volt alvó matracKép

RékaKép
Sztem sem kell ennyire fertőtleníteni, mert kell egyfajta védekező rendszernek kiépülnie a gyerekben. Alapvető tisztálkodás persze kell, de mindent fertőtleníteni nem kell.

KangiKép
Óriási gratula a kisfiadhozKép Nagyon ügyik voltatokKép

TüniKép
Csodaszép kicsi lányodKép Kívánom, hogy az éjszakáitok hamar rendeződjön. Domcsi jól alvó, de nála is kellett 2 hónap, hogy végigaludja az éjszakát.

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


NelliKép
Köszi az infót.
A sebészeti részlegről van valami infód?

Manócs
manócs
 
 


ManócsKép
Az újszülött sebészeten szoktunk lenni, mert még 4 hónaposan derült ki a veseprobléma. Ott nagyon kedvesek az orvosok és a nővérek isKép

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


Andi,
Örülök, hogy nincs semmi gondKép

Miszike,
Örülök, hogy picúrral minden rendbenKép
Negatív leletKép
Jobbulást!

Manócs,
Ma túrófánkot csináltam (a csontleves mellé)Kép

Maci_2
maci_2
 
 


Sziasztok!

Nagy orommel hallom, hogy a pocakbabak szepen fejlodnek es virgoncak Kép Kép

Urszila,
sajnos sztem is valszeg smirglivel Kép

Miszike,
egyeb pocaktartalmaidnak uzenem, hogy eleg, ha a baba virgonc, vagyis jobbulast! Kép

Nem birom magamban tartani a sztorit, tisztasagmaniasoknak elrettentesul, lazazoknak biztatasul: Kép
Adtam Vilcsinek csaszarzsemlet a boltban, mert azzal jol elvan. Egyszer latom, hogy edes lanyom unalmaban a cipoje talpat tunkolja a zsemlecsucsokkel... mire a bolond anyja? letolom gyereket, elmagyarazom, hogy nem szabad, de azt ne higgyetek, hogy elvettem tole a csucskot Kép ESZEMBE SE JUTOTT! Mind megette, koszoni, azota is jol van, kop-kopp Kép
Talan az a kulcs, hogy en videki hazban nottem fel, es pl. 2.5 eves korom ota tudom, hogy a kutyagumi nem finom Kép

Volna egy fontos kerdesem.
Tudna-e valaki egy jo szuleszt ajanlani az Istvanban? Olyat, akivel normalisan at lehet beszelni a dolgokat.
Mielott beindulna a fantaziatok, nincs meg semmi pocihir, azelott szeretnek elmenni dokihoz, mielott belecsapunk a lecsoba Kép
(Meg voltam elegedve a regi dokimmal is, de nagyon erosen az az erzesem, hogy ugyis megint megcsaszizna, ha nem is mondana meg elore. Es most belelkesultem a Kangiekon Kép Kép )

Csak jokat! Kép
Kaska
kaska
 
 


Sziasztok,
én ma felelősségre vontam anyukámat, hogy hát a lányok külön vágódeszkát használnak húsnak, és hogy nekem soha nem mondta, hogy azt úgy kell...
Azt felelte, hogy neki is ezért van 3 vágódeszkája, de mindig összekeverednekKép
Csoda, hogy a húgaimmal mindhárman élünk!!!Kép

Kaska, lelkesültséggel és dokival én is dettó úgy vagyok, mint te, (egyelőre pocak szintén a tervek szintjén vanKép) csak nekem a MÁV környékéről kéne valaki tuti. Évi, Miszike, ugye ti jártok oda?
Mert akkor nyomnék egy privit a kérdéseimmelKép

Mondjuk én a múltkori alapján inkább kórházat akarok választani, azt a dokit se ismertem, (így jár, aki évi 1x rákszűr az sztk-ban, oszt annyiKép)találkoztunk összvissz 12 alkalommal, de a kórházban ott feküdtem egy hetet a csaszi után, meg ugye az sem mindegy, hogy hogy bánnak a bébivel...

Dani remélem jobban van, még nem olvastam vissza
pusza
e
ellimami
 
 


Na, visszaolvastam, gyorsan mentKép

Taliban mi is benne vagyunk, melyik nap?
Csak a 7fő nem jó, akkor manótornázunk n11-11ig, szintén az Őrsön, de utána szaladunk haza aludni.

Réka, hasonló esetben én bizony etetném Kevint, na jó nem hajtós kajával, de pl tartalmas levesekkel, ilyesmivel.További gyors gyógyulást!

Na, megyek seftelniKép
Apropó csajok, csak megemlítem, ha valaki ismeri és használja az Aloe Vera termékeket (First,Aloe gel,Kids vitamin stb) én is tudok hozni, ugyanannyiért adom amennyiért veszem (mindenkinek így kéne amúgy, csak sokan rátesznek mégKép). A First pl 4400,-.
Nem akarok nyomulni, csak ha valaki olyantól veszi aki még rátesz, szóljon nyugodtanKép

pusza
e
ellimami
 
 


Kaska
szerintem Boros Judit atment az Istvanba, o csak akkor csaszaroz, ha nagyon muszaj, bar olvastam rola rossz velemenyt I (mig kerestem h. tenyleg az Istvanba ment-e at) de nekunk (apaval) nagyon szimpatikus volt, bar csak ugyeletes orvoskent ismerem, nem hozza jartam terhes rendelesre. Velunk nagyon figyelmes volt, es tobbet latogatott mint a fizetos szobatarsamat az orvosa. Azert nezz utana az ellenvelemenyeknek is, hogy jo dokit talalj. De o tenyleg nem csaszarparti.

Virga
szuper h. semmi baj nincs jo pocakosodast

Miszike
neked is jo pocakosodast, ferjed veres helyett inkabb vuduzzon, btk 

Elli
1 hetet kellet maradnod a korhazban? Minket a 4. napon elengedtek.

jo napot
zs und a
zsurlo76
 
 


Elli én is MÁV, mi volna a kérdés?

An1di0,236666.é
3 (gyerek is beszállt a gépelésbe
psandi
 
 


Sziasztok!

Elli,
eloszor bennem is felmerult a MAV, ott meg dokitipp is lenne. Aztan eszembe jutott, hogy ha megis csaszi, ugy tudom, oda nem engedik be az apukat, hozzatartozot a baba-mamas szobakba. Es akkor viszont nem adjak ki nekem rogton a babat, mint ahogy a Peterfyben sikerult kibulizni, mert ugye egyedul meg lukas hassal nem tudom ellatni. Az Istvanban viszont ugy tudom, fizetos szobaban akar ejjel-nappal bent lehet velem a parom. (Hab a tortan, hogy kozel is van, es tudtommal szinten bababarat szellemisegu.)

Zsurlo,
koszi a tippet Kép alapvetoen nekem is szimp a dokino, ha tenyleg az Istvanba jott, lehet, hogy megismerkedem vele...

Kaska
kaska
 
 


Kaska!

Én nagyon nem vagyok rend és tiszaságmániás. Emma már evett kutyakaját, sőt keetten ettek egy virslit, kekszet, nyalja kezét, nem zavar. _Ha leejti a dolgot felveszem és visszaadom. Meggyőződésem hogy ettől jó viszonylag az immunrendszere és nem beteges a bölcsiben. De a csirkékre azóta ügyelek, mer nagyon kemény volt az a 10 nap a Lászlóban, és összességében a több mint egy hónap betegség. Szónval én a csirkés dolgokat clarasepttel mosogatom elKép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


MAnócs,
megdumáltuk. jövőhéten talizzunk, ha nagyon hideg lesz, akkor inkább lakásban, egyébként meg elmehetünk sétizni. Kép mi ebéd után alszunk kb 2 órát, ha nincs más ennyi a napi kötöttségünk. Kép

Elli,Kaska,
igen én is MÁV-os vagyok, ha van kérdés nyugodtan jöhet.Andi, Miszike és én mind3-an más-más dokihoz járunk. Kép

jaj Elli,
képzeld felhivtam az Edinát ,akihez tornászni jártunk....és van olyan időpontja, mikor tudok mjad hozzá járni megint. csak tiszta hülye vagyok, hogy nem előbb kerestem meg, totál azt hittem ,hogy este, 6-kor már úgy sincs időpontja, pedig VAN!!!!! Kép hétfőn és szerdán megint szuszogni fogok! Kép Kép már 6 hete tornászhatnék.....

pussz
Évi és Petra
Évi24
 
 


Kaska,
ZsemlecsücsökKépKépKép
Én úgy tudom, hogy a MÁVban is van fizetős szoba, ahol ugyanúgy veled lehet végig a párod.

Maci_2
maci_2
 
 


Urszila!

Tali jó lenne, de csak csütörtöktől. Naaaa, legyen a hét második felében!!! Lécci, lécci!Kép

Beu
beu
 
 


Beugrottam egy kicsit, de elég fáradt vagyok, mert ma egész nap császkáltunk, skac nagyon élvezte. Rengeteget evett, adtam neki Pizzát is, mintha kicserélték volna, olyan jó a kedve. Csak az a fránya hasmenés ne lenne.

Mielőtt itt kiközösítetnétek én sem vagyok az a nagyon megszállott tisztaságmániás, sőt gyerekkoromban minden nap ettem egy kanál homokot, mert a bátyám azt mondta, hogy az egészséges.
Csak vannak bizonyos dolgok amitől félek, mert már megégettem magam, voltam én fertőzés miatt kórházban infúzión,senkinek sem kívánom.
Szóval én is amire odafigyelek leginkább az a nyers kajás dolgok, meg a kakis dolgok. Tehát ha majd eljöttök hozzánk (mert már nagyon érik nálunk is egy tali), akkor láthatjátok, hogy vannak porcicák, meg morzsa a földön, és néha a kenyér is penészes lesz...
Szóval ne közösítsetek ki léci, léci, léci.Kép Ígérem ezentúl rossz leszekKép

Taliról mi szerintem egy darabig lemaradunk, de Nektek jó mulatást!

Réka, aki megy mert izgi film van a tévében.
muki
 
 


Mano, Reka,
jesszum, nem azert irtam a sztorit, hogy kikozosites meg nektek kelljen magyarazkodni Kép
Sztem en elegge paragep tipus vagyok, csak nem ezen a teren. Amugy meg soxor nem tudom, hogy sirjak-e magamon vagy rohogjek, mert egy agglegeny is normalisabb haztartast vezet nalam...

Amugy nyilvan mindenki arra erzekeny, amivel "megegette magat" vagy o, vagy valaki a kornyezeteben.

Kaska
kaska
 
 


Sziasztok!

Kangi
Hatalmas gratula a kissráchoz!!!

Tüni
Neked is a kislányhoz. Elég békésen fekszik a tesó ölében, vagy nappal volt. Remélhetőleg nemsoká többet hagy majd aludni picur. Csongor már 4 hetesen átaludta az éjszakát, én meg ott kukkoltam mellette, hogy felébresszem-e nehogy "éhen haljon".

Betegeskedő babáknak gyors gyógyulást kívánok. Szalmonella borzalom. Sajnos mindent sztem nem kerülhetünk el. Én 36 hetesen kerültem kórházba ételmérgezéssel, sajtos párizsi miatt. Pedig jó orrom van a büdi dolgokhoz, de ezen nem éreztem semmit. Viszont a szülőszobát megismerhettem szülés előtt.:-) Persze a 4-5 üvöltő kismamma rám hozta a frászt, hogy mégis mi fog itt rám várni ha eljön az idő. Aztán 4 hét múlva megtudtam. :-)

Nem is tudtam, hogy ilyen sok elvált csajszi van itt kérem. Mondjuk én későn mentem férjhez (28), úgyhogy hallgassak.

Sajnos ritkán jutok el idáig, de jelentem megvan a félévem, és még maradt kb. 7 hetem szülésig. Most aztán tobzódhatok.

Csjok, málnalevél tea ügyben van vkinek tapasztalata?
Azt hallottam, hogy a tágulást könnyíti, de hogy milyen adagban azt nem tudom. Meg hogy egyáltalán segít-e?

Csatlakozom a nem túlságosan fertőtlenítők táborához, doki mondta nekem is hogy "nem egészséges". :-)
De szerencsére "meg tudom állni" a folyamatos takarítást. :-)

Ház árak nem semmik! Mifelénk egy olcsóbb új kertes ház "csak" 24-28 milla.
Mi is készülődnénk kifelé a dobozházból, de csak egy régebbire futja valszínüleg.


Igyekszem ezután többször jönni.


Anyicska

Kép

Kép
anyicska
 
 


AnyicskaKép

Én Dorinával szorgalmasan ittam a málnalevél-teát.
A családom kinevetett, a védőnőm szorgalmasan figyelt. A férjénél szültem.
Reggel 8-kor még 3110 volt a méhszájleletem, mint egy 36 hetes terhesé, 41 hetesen.
11:55-kor kibújt a baba.
Volt is riadalom rendesen, mert aznap egyedül a dokim volt szülész a kórházban (kis kórház), és kiműtéteket csinált, meg terhesgondozást, meg az osztályos munkát..
Azt mondta 20 esetben 1, ha van ilyen aki ennyire gyorsan tágulKép
Na de fájások is voltak rendesen!!
Azt hittem sose lesz vége, de vége lettKép

Heni
heni1979
 
 


Anyicska,
csatlakozom Henihez, hajnali 5-kor vettek fel, 7.15-kor már cicikélt a csajKép. Mire beértünk, már 3 ujjnyi voltam, teljesen észrevétlenül, mert semmi fájásjellege nem volt, csak keményedés, és csak az tűnt fel, hogy periodikus, 5 percenként jön. Mivel az előző szülésem 12 óra volt, a teának is tulajdonítom a sebességet. Ja, igaz, én szedtem mellé homeobogyót is, Caullophyllum C30-at.

Réka,
ne hülyéskedj, senki nem közösít kiKép. Mindenkinek megvan a maga mániája, én pl. biofüggő vagyokKép.

pusz,

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Anyicska
én is csa ajánlani tudom, a szülésznő szerint olyan gyorsan tágultam, mint egy többedszer szülő, este fél 11-kor 1 ujjnyyival vettek fel,(az ügyeletes haza akart küldeni, mondván itt másnap dél előtt nem lesz baba) 3.50-kor meg már meg is szültem. Igyad! Kép De csak a 36. héttől!

Zulu
Caullophyllumot hogy kell szedni és mikortól?

Én sajnos abszolut nem vagyok tisztaságmániás, utálok suvickolni, persze azért szoktam Kép, de pl. a húsos dolgokat én csak simán elmostam rendesen, ahogy a többi piszkos edényt... lehet, hogy máshogy kellene???

Andi
psandi
 
 


Sziasztok!

Szokas szerint nincs sok idom, igy csak tomondatokban es csak nagyjabol atfutva. Kép
Kangi,
Nagy nagy gratula a fiatalurhoz! Es kulon gratu a sima szuleshez! Kép Sok sok boldogsagot es sok tejcsit kivanok! Kép Es nyugis Julcsit...Kép

Reka,
Tovabbi jobbulast Daninak! Kép

Tuni,
Tunderiek a gyerkocok, nagyon edesek! KépKépKép

Toffi,
hazertetek siman? Kép

Anyicska,
en is malnelevel teaztam (Zsombival a 39-40. heten mar napi 2 litert! De csak a 36. het utan szabad elkezdeni.), gyorsan is tagultam, bar eleg eros fajasaim is voltak. Kép

Mennem kell!
Pussz,
Gombóc
gombóc
 
 


Sziasztok Lányok!

Csak bekukkantottam visszaolvasnom most reménytelen, rengeteget írtatokKép

Mindenkinek jobbulást, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Megyek mert vár a háztartás meg a tanulás, kérem a jövö7-hez a drukkjaitokat.
Valszeg nem tudok majd jönni ezért gondoltam, hogy beköszönökKép

Bocs, hogy nem írtam név szerint.

Mindenkinek jó 7végét!

Pussz,
TündérKép
tündér
 
 


Anyicska,
Merre van az a "mifelénk"? Dobozházból szabadulás nálunk is tervbe van véve, valahol a jövőben. Nekünk is csak régire lesz esélyünk.

Na, megyek lepihenek kicsit. Roni ma kivételesen hamar elaludt. Mondtam neki, hogy csak akkor jön az unokatesóm, ha ügyesen alszikKép

Milyen őrült szél fúj!Kép

Maci_2
maci_2
 
 


Tündér,
Drukk a jövő hétre!

Anyicska,
Gratula a sikeres félévhez!

Maci_2
maci_2
 
 


KaskaKép
Nekem Dr. Hetényi Gábor a dokim az István Kórházban. Nagyon kedves hapsi. A pénzt ugyan elfogadja, de ő azt vallja, hogy aki a magánrendelőjébe jár, az megfizeti minden alkalommal a pénzt, így ő nem mondja meg, hogy valaki adjon ennyi és ennyi pénzt a szülésért, rád bizza. És lelkiismeretes.

Dorkának már a második foga hullott kiKép Hihetetlen, hogy ilyen nagy lányom vanKép Megvan a 3 dinasztia. Én már végleg vesztem el a fogaimat, Dorka a tejfogait hullajtja, Domcsi meg a tejfogait növesztiKép

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


Sziasztok!

Barátnőm a Götz boltba tegnap egy 60 ezer forintos babakocsit 18 ezerért vett meg. Én egy ülést 9-36 kg. 21 e helyett 5100 ft-ért. Vannak még babák, játékok, kisméretű ruhák. Most menjen még ha valakit érdekel.

Kriszta
tkriszta
 
 


Kriszta,
Helyileg hol?
Gombóc
gombóc
 
 


Kriszta
de jó,Kép hol van a Götz bolt?

Andi
psandi
 
 


BeuKép ha csütörtöktől, akkor legyen csütörtök. Péntek már nekem nem jó. És 4re haza kell érnem.

Szóval MINDENKIKép csüt. Árkád-játszóház tali jó lenne????

RékaKép örülök, h Dani evőgépbe ment átKép Hasmenésre nem próbáltad a Smectát? Az nem csinál semmit, csak egy vékony, filmszerű, kímélő réteget von a belekre.
Valszeg mindenki úgy van, hogy amivel megégette magát, arra jobban vigyáz. Nekem kómás agyrázkódásom volt egyetemista koromba biciklis esésből kifolyólag, ezért a gyerekek sisakban kénytelenek biciklizniKép

Kaska, ManócsKép kösz a smirglis tippet, meg az újrapácot. Viszont asszem várok vele min. 1 évet, hátha újabb alkotás kerül a komódraKép A két nagy nem volt fal-, bútor stb firkász, Julka bepótolja.

Urszila
urszila
 
 


Gombóc, Andi

X.ker. Bihari úton van a Götz bolt. Tegnap nyitottak és a készlet erejéig vannak nyitva már csak. Délután nem érdemes odamenni mert anyukámat 1/2 4-kor tegnap már nem engedték be.
Babák is vannak. Nekem 13 ezer ft-os babát 3990-ért hoztak. Sapka, kesztyű 250!!! forint.



Kriszta
tkriszta
 
 


sziasztok,

Bihari úton van a Götz bolt, most olvasom a babaszobán, hogy horror, ami ott van,annyian vannak. gyerek nélkül érdemes menni és csak hétköznap vannak nyitva,ha jól tudom fél 5-ig. apa éppen arra tart Kép. 80-86-92-es rucik állitólag kifosztva, de valakinek van lehetősége lemenni tolongani biztos megéri. KépMondtam apának legalább egy Götz babát hozzon Petrának. Kép

Krizsta,
de jóóóóó nektek, hogy sikerült jó boltot csinálnotok! Kép

Zulu,
ez a homeóbogyó, amit irtál, ez is a tágulást segiti elő? Irjál róla légyszi többet, hogy kell szedni,stb!!! kösziiii!!!! Kép

én anno ittam a málnalevél teát, de szerintem nálam semmi hatása nem volt, vagyis...hajnali 2 körül vettek fel a kórházba 1 ujjnyival, reggel fél 7-kor még mindig itt tartottunk, de mikor megkaptam az EDA-t 7-kor, pikk-pakk kitágultam 2 óra alatt, úgy hogy semmit nem éreztem. Kép

borzalmas idő van nálunk Keszin, süvit a szél ,vizszintesen esik az eső. Kép

pussz
Évi és Petra
Évi24
 
 


hát ez nem igaz, most meg süt a nap. Kép Kép Kép

Kriszta,
júj még babát is sikerült szerezned, de jóóóó. most már tényleg irigy vagyok. KépKép

Apa telefonált ,hogy bejutott végre a boltba. Kép Kép Kép én is szeretnék egy babát Petyunak!!!! Kép Kép Kép

Évi ,aki ráér ,mert Petra alszik.
Évi24
 
 


Évi,
nekem is csak 1 babám és egy autósülésem lett. Sajna én se tudok odamenni 2 gyerekkel, egy anyuka vette meg nekem a játszótérről a dolgokat.
Állítólag van 1500 foritnért is baba.
Pedig én is úgy mennék pénztkölteni.KépKép

Kriszta
tkriszta
 
 


Kriszta,
apa telcsizett, szerzett babát!!! Kép Kép Kép
é.
Évi24
 
 


Évi,
KépKépKép
Biztos szép baba!

Kriszta
tkriszta
 
 


Sziasztok!

Kanginak nagy gratula a fiahozKép

en is voltam a gotzben, tegnap, 2 gyerekkel....hat, csak azert nem fordultam vissza, mert messze van es ha mar elmentem odaigKép en sokmindent vettem, ill akkor elromlott a gepuk, igy elraktak, es anyukam ment delutan a cumoert, meg meg o is valogatottKép 90ezer ft-ert vettunk cuccokat, 27-t fizettunkKép baba meg nagyon sok van am, a csaj azt mondta, 9500 van meg raktaron!Kép szombaton nincsenek nyitva, csak hetkoznap 9-fel 5-ig (de 3 utan nem engedtek be)

orsoly
orsoly
 
 


Urszila
nekünk jó a csüt, de csak délelőtt, mi általában olyan 11-13-ig szoktunk ott lenni.

Hát akkor ezt a Götz boltot sajnos kihagyom, semmi esély rá, hogy ma odaérjünk zárás előtt, és ha hétvégén meg zárva...

ANdi
psandi
 
 


Évi
baba Kép

ezt nem értem, hogy 5-ig nyitva vannak és 3 után nem engednek be, tisztára mint egy múzeumban!

A
psandi
 
 


Andi,
annyian vannak, hogy mire mindenki hazamenne, éjfél lenne..... Kép Kép mjad elmentek a jövő héten. Kép
apa még babakocsit is akar venni,mert 90 helyett csak kb 20 ezer lenne,de már hangosan rászóltam a telefonban, hogy van 3 a garázsban és egyiket sem használjuk. Kép remélem nem állit haza eggyel. Kép
imádja az akciós dolgokat (persze csak ha minőség is van mögött) és mindig képes megvenni mindent még akkor is ha semmi szükségünk rá... Kép Kép mondjuk én is ilyen vagyok. Kép

é.
Évi24
 
 


Sziasztok,

hát, igen, azért is gondolkodtam a Mávon, mert -amellett hogy közel van - a szintén 2. császáros barátnőm megint hazamehetett a 4. napon, elsőnél még nem érdekelt az a 3 nap,(bár nagyon utáltam) de mivel már lesz itthon még egy, így egyáltalán nem mindegy.
Meg ugye ott végig veled van a baba ha akarod (bár úgy tudom van babaőrző, ha épp pihenni akarsz) az Újpestiben meg este 10kor elvitték, f8-kor hozták, 10kor megint el, mert jött a gy.orvos vizitelni, aztán délután látogatási időre megint elvitték...Arról sem voltam meggyőződve hogy a saját fejőgéppel szorgalmasan lefejt tejemet odaadták neki (1 gép volt ott csak, amiért este 7-11ig sorbanálltak az anyukák) szerintem simán teáztatták, túlélte, de ha nem muszáj, inkább ne.
Ha velem lenne, még fejni se kéne annyitKép

Kérdéseim lennének:
Persze én is megpályáznám a normál szülést, ugye ott van EDA? Hány ágyasok a szobák?
Mondjuk enyémférj nem tud 4 napig ott lenni velem, a szülésnél meg sztem el is ájulna egy császármetszés mellett...de ugye láthatja a babát közelebbről is, Újpesten csak üvegen keresztül mutogatták látogatási időben...A császár az csak altatásban megy vagy gericérzéstelenítéssel is?
Ja, és a lényeg: ejtettem az orvosomat is, az sincsenKép

Tényleg, Évi, te most kinél szülsz? Vagy ott van még a HSZ?
Edinát üdvözlöm!!!! A minap mi meg összefutottunk a Beával (emléxel, az a szőke mosolygós lány, akinek magas vérnyomija volt és gyógyszert szedett...)az Állatkerti Játszóházban, Boldizsár a kisfia, kis barna vigyori, nagyon szép kisfiú.

Na, megyek mert főzök 7végére, amíg K alszik...
pusza
e
ellimami
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?