Új privát üzeneted érkezett!

Reginand nagyon nehéz háttérbe szorítani. Próbáld magad lefoglalni mással. Bár tudom, hogy nem könnyű. A melleim nekem is brutál mód fájtak mostani menszesz előtt. Alig lehetett hozzáérni. Sőt peteérés után is 2-3 napig. Volt már, hogy csak az egyik volt érzékeny, de elmúlt, nem volt semmi probléma. Sőt olyan is volt, hogy mensi után sem akart elmúlni, pedig azzal megszűnik a fájdalom, érzékenység, ezért elmentem orvoshoz, de minden rendben volt.

Másnap reggel szerintem simán belefér, sőt a férfiaknál a katonák aktívabbak, erősebbek reggel, mint este.
csepp24
 
 


csepp, koszi a megnyugtato valaszt :) mindket ugyben :)

Nekem meg soha nem volt ilyen h. csak az egyik faj, kiveve ha megutottem. Lehet most is ez van csak esetleg nem vettem eszre..
meg lehet nagyon megnyomkodtuk, mondtam a paromnak o is nezze meg h. o erez e vmit benne, mert en semmit.

Olyan jo lenne ha sikerulne :)

20140211131327
 
 


Sziasztok

Cici ügy: nálam is nagyon fájtak peteéréskor, olyan szinten, hogy fogni kellett őket, mikor mentem, futni meg abszolút nem tudtam tőlük:(. aztán mikor végre teherbe estem, az volt a fura, hogy nem szűnt meg a cicifájás, akkor gyanakodtam arra , hogy talán sikerült a dolog:). És terhességem alatt majdnem 3 hónapig írtózatosan fájt a cicim. Azóta nem  fáj már.


Nekem is sokszor jár a fejemben a teherbeesés gondolata, ezzel én sem tudok mit kezdeni, pedig aztán itt a két gyerkőc, le tudnának foglalni rendesen. csütörtöktől állok munkába, remélem ott nem fogok rajta kattogni annyit, mint itthon.

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 

 
 

Sziasztok!

Reginand! Drukkolok!

Én is türelmetlen vagyok, de próbálok rövidebb távú célokat találni. Most pl. a peteérésem várom, jövő héten meg kontrollra megyek, aztán jöhet a köv. ciklus, aztán a vérvétel, aztán..... nem tudom, aztán meg remélhetőleg végre egy újabb baba.

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Reginand, én már annyira lejöttem a témáról, hogy véletlenül jut eszembe ez a fórum is, hogy kukkantsak már be :)
Nálunk megvolt a leánykérés, tehát most örömboldogság van :) kora tavasszal majd lesz egy kis esküvő, de persze senkinek nem mondjuk, hogy miért. Decemberben ráérünk ezen is gondolkozni.
Addig is prímán elfoglalom magam, sőt, ha lenne belőlem, még egy, akkor még ő sem unatkozna :D
Szorítok mindenkinek, Orsi: sok sikert a munkába álláshoz, remélem jól fogja venni az egész család ezt a nagy változást.
Sajnos mást nem tudok írni... Már nem számolok semmit, csak a hónapokat decemberig

"Ember: küzdj és bìzva bìzzál!" (Vagy, ha nem, legalább engem hagyjál!)
helenka
 
 


Koszi Lanyok :)
remelem h. ciciugyben semmi komoly, csak az idegesit h. csak az egyiket erzem..

Mar a kotes-horgolas sem foglal le annyira mint kene :( meghat kozben is tudom jaratni az agyam hulyesegeken. Azert azt hiszem a szerdai konzultacio utan el leszek foglalva ezzel azzal.. biztos majd rohangalni kell vizsgalatokra

Helenka , orulok hogy most odaertel a lanykeresre :) de miert csak tavasszal? nem arrol volt szo h. mar most?
20140211131327
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy így ismeretlenül bejövök hozzátok, de mi is 2014-ben szeretnénk még egy babát.
Igyekszem majd visszaolvasni, hogy képben legyek, de ha valakit kihagyok, akkor előre is bocsánat.

Ha nem akartok új tagot befogadni, akkor légyszi írjátok meg, senkinek nem akarok terhére lenni.

Rólunk:
Első házasságomból van két fiam, Attila és Barnabás (12 és 10 évesek)
Második házasságomból van egy kislány, Zsófi (5 éves) és neki (jelenlegi férjemnek) van az első házasságából egy lányka, 12 éves, Evelin.
Most tervezzük a második közös gyerkőcöt, remélhetőleg 2014-re összejön, tehát ha összeszámoljuk, az 5. gyerkőcöt.

Mindenkinek minden jót kívánok!

Ági


KépKép
KépKép
KépKép
agica36
Budapest II. kerület
 
 
 
 
 


Ágica üdv itt. Nekem két kislányom van. 10 éves Evelin és 7 éves Réka.

Orsi minden rendben lesz a munkában is. Mire beleszoksz addigra babád már a pocakodban lesz, és maradhatsz is otthon. Elvonja majd a munka, gyerekek, rohanás mindenhova a figyelmedet a baba projektről. 

Reginand szerintem nem probléma, hogy csak az egyik melled fáj. Szurkolok, hogy valaki okozza ezt az érzékenységet.

Helenka gratula a lánykéréshez!

csepp24
 
 


Sziasztok.Nekem van egy 10 éves fiam és egy hat éves lányom.Idén júniusban vártuk a harmadik babánkat,amikor az 5 hónapban voltam akkor és kiderült hogy a babám nem él. Eléggé kiborultam ...Mostanság arra döntésre juttotam hogy szeretnék kisbabát De előtte szeretnék vitaminokat szedni.Kaptam egy lejárt vitamint.Postosan most szeptemberben jár le a szav.ideje.Szerintetek bemerjem szedni Nektek volt -e már ilyen és azután lett -e kisbabátok Tudni kell ,hogy tavaly szeptemberben műtöttek endometriozira.Aztán a méhem is ki akarták venni ,én nem mentem vissza az orvoshoz ....De végül nem is baj mert hisz teherbe estem...Nos mit szóltok

Danó Mariann
danomariann
Mezőcsát
 
 
 


Sziasztok!

Reginand, drukkolok, hogy azért fájjon, mert baba lesz, ez szerintem normális, hogy csak az egyik fáj, nekem mensi előtt szokott lenni, hogy hol az egyik- hol a másik fáj jobban vagy érzékenyebb. :)

Helenka, gratulálok! Az a tavasz gyorsan eljön...

Mariann! Nagyon sajnálom, ami a harmadik babátokkal történt! Borzasztó lehetett.... Nekem ugyan a 9.héten ment el Zsófim előtt egy baba, de azt is nagyon nehezen viseltem. Nagyon erős csajszi vagy!! Szerintem ha szeptemberben jár le a szav.ideje a vitaminnak, annak semmi baja nincs. Anyum egészségügyis volt és én is kaptam már lejárt vitamint, csak az gyerkőcöknek volt, de azt mondta, nyugodtan adjam oda, mert semmi baja nincs. Amivel nagyon kell vigyázni, azok a folyékony gyógyszerek/vitaminok, azok megromlanak hamar lejárat után. De én nem akarlak rábeszélni!!! Csak elmondtam a véleményem. :)

Én egyik gyerkőcnél sem szedtem terhesvitamint. Zsófinál elkezdtem szedni, de olyan émelygés és hányinger jött rám, miután bevettem, hogy inkább abbahagytam (Gravida volt). Meg a doki is azt mondta, hogy felfújják a babát ezek a vitaminok és inkább célzottan azt szedjem, amit a vérkép mutat, hogy szüksége van rá a szervezetemnek. Így vasat és magnéziumot szedtem végig szinte.

Mi jelenleg várjuk a 30-át, mert elvileg akkor kellene megjönni a mensimnek. Cicik fájnak, elég fáradt vagyok, de nem tudom, minek tudjam be.... ha megjön, háááát nem leszünk boldogok.

KépKép
KépKép
KépKép
agica36
Budapest II. kerület
 
 
 
 
 


Szia Agica, gratulalok a nepes csaladhoz, es irigyellek is titeket h. ennyi gyerkoc van. Nekem mar tuti nem lesz harom, talan egy sem :( mar 36 multam, most megyunk meddosegibe.

Mariann, ez neked is szol, marmint h. tetszik h, szeretnetek 3. at. Nagyon sajnalom hogy ez tortent azt meg vegkepp h mit akartak muvelni. Nem mesz el egy masik dokihoz , hogy minden okes e, nem lehet h. vmi ezzel osszefuggo problema okozta a bajt? Bar nem ertem h. endo miatt miert akartak eltavolitani..:(
Drukkolok mindkettotoknek h. mielobb sikeruljon :D
20140211131327
 
 


Mariann sajnálom, hogy ez történt veletek. A kolléganőm vesztette el a babáját 22 hetesen, nála egy fertőzés beindította a szülést. 3 hónappal később újra terhes lett, azóta van egy gyönyörű kislánya aki már 9 hónapos.

Reginand nem tudhatod, lehet, hogy egyszere 3 baba is veled marad! De nem vagy elkésve még semmivel. Főleg a mai világban, sokan szülnek 40 fölött is.
csepp24
 
 


Reginand!
Még bármi megtörténhet, soha ne mondd, hogy soha
Én is 36 vagyok egyébként (vagyis leszek októberben). Ahogy Csepp is írja, ma már 40 évesen, sőt fölötte is nagyon sokan szülnek. Nézd csak a celebek között, hányan vannak és egészséges gyerkőcük van és boldogok. Ne adjátok fel, mindig bízni kell. Bár néha azt mondják, nem szabad annyira akarni és akkor tuti összejön. :) Persze, ezt mondani állati könnyű, annak egyáltalán nem az, aki nagyon szeretne babát.
Én azért kicsit tartok attól, hogy most vállalok még egyet és már szültem hármat, a szervezetem nem tudom, mennyire fogja szeretni.... főleg a gerincem, van egy csigolyarepedésem, ami 4mm-es és elvileg egy gyereket szülhettem volna meg simán. A harmadiknál már könyörögtem a császárért, de nem engedélyezte az ortopéd orvos, mondván, régiek a leleteim és terhesség alatt nem lehet röntgenezni.... most elejét fogom venni és leíratom egy orvossal, hogy császár indokolt, nem akarok a szülőágyról tolókocsiban távozni.

KépKép
KépKép
KépKép
agica36
Budapest II. kerület
 
 
 
 
 


Agica, ez eleg durvan hangzik! vigyazz nagyon magadra! de irto bator vagy es csodallak is erte :)

Remelem osszejon hamarosan. Most voltam endos dokinal, azt mondta a leleteimre, h teljesen rendben vannak.
20140211131327
 
 


Sziasztok, üdv az Újaknak!

Rengeteget írtatok az elmúlt 2 napban, míg nem tudtam gépnél lenni

Hasam majd leszakad, holnapután kéne megjönnie. Olyan izomláz szerű érzésem van, ha köhögök iszonyatosan feszül, mintha tornáztam volna egész hétvégén. Pedig nem :D Ilyenem még sosem volt, de már nem akarok belemagyarázni semmit...

Évi
Kép
Kép
ahugika
Budapest XIV. kerület
 
 
 


ahugika, haat nem lehet tudni semmit  :) Remeljuk a legjobbakat ;)
20140211131327
 
 


Sziasztok!

Kinél - mi újság? Hogy vagytok?

Én már tűkön ülök, bárcsak hétfő lenne már. Cicik leszakadnak, annyira fáj mindkettő, sőt, a mellbimbóm is extra érzékeny, nemtom, de ilyenre nem igazán emlékszem az utóbbi időben.
Hasam meg szurkál, néha zabálok, néha nem kell semmi kaja.... ilyen szokott lenni, de két napja éjjel is felkeltem enni.

Tegnap Anyunál voltam és elmondtam neki, hogy szeretnénk 4. babát. Baromira féltem, hogy mit fog mondani, mert eddig egyik gyerkőcnél sem volt felhőtlen az öröm, sőt, mikor Zsókával terhes lettem, két hónapig nem beszéltünk egymással, szóval volt mitől tartanom. De végül tök boldogan jöttem el tőle, mert azt mondta, hogy örülne egy babának, csak arra kér, hogy nézessem meg a csigolyámat egy dokival, aki leírja a nőgyógyásznak részletesen a problémát és hogy császározzanak, meg a visszereimet is nézessem meg, mert nagyon csúnyák. Oké, ebben igaza van, jövő hét elején megyek a házidokihoz és kérek beutalókat. :) Szóval ez most nagyon jó érzés, hogy Anyu mellettem áll és nincs benne negatív érzés a bébivel kapcsolatban, csak engem félt, nehogy gond legyen. No és ugye most már nyugdíjas, két éve.... ezt is mondta, hogy végre babázhatna úgy, ahogy ő akar és nem úgy, ahogy a munkája engedi.... na igen, így egészen más lesz, ő is nyugodtabb lesz, mert tudja, ha szükségem van rá, akármikor tud jönni hozzánk. :)

KépKép
KépKép
KépKép
agica36
Budapest II. kerület
 
 
 
 
 


Ágica!

Ez jó hír!
Hétfőn megpróbálsz egy tesztet? 
Jaj, de izgalmas, bárcsak én is itt tartanék már!

Ahugika! És Te? Esetleg egy teszt?

Nekem úgy tűnik megint megvolt a peteérésem, kicsit korán, de legalább volt.  Kezdem inni a palástfüvet, és hétfőn doki.

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Boeske!

Lehet, hogy még hétfőn nem csinálok tesztet, megvárok 1-2 napot, mert sajna nekem van, hogy késni szokott, ha szerdáig nem jön meg, akkor tuti megcsinálom, tovább már nem fogok tudni várni.

Én baromira szégyellem magam, de 3 gyerek után sem tudom, mikor van peteérésem.... néztem már ezer helyen, hogy kell kiszámolni, de sík hülyének mutatkozom ez ügyben. Sokan mondták, hogy van jele, van, akinek a hasa fáj akkor meg ilyenek.... hát nemtom, én semmi különöset nem szoktam észlelni magamon, csak a mensi előtti egy hétben van minden bajom. :)
Tudom, hogy vannak erre tesztek is, amik megmutatják, hogy mikor van, ezek mennyire megbízhatóak? Érdemes lóvét fektetni bele? Te honnan tudod, hogy peteérésed van? A palástfű mire jó?
Most tuti, hogy sokan gyagyának fognak tartani, hogy ilyeneket nem tudok.....

KépKép
KépKép
KépKép
agica36
Budapest II. kerület
 
 
 
 
 


Ágica ne aggódj, én azt hittem, hogy ismerem a testem jelzéseit, de be kell látnom, hogy nem igazán. Szoktam érezni a peteérést fél idő tájékán, volt, hogy nagyon fájt a derekam, mensis görcseim vannak, bár most az utolsó 2 hó-ban nem voltak ilyenek. Hét elején elmúlt  a mensim, erre tegnap volt egy kis barnázás, ma fájdogál a pocim olyan mensi szerűen, egyszerűen nem tudom, hogy mitől. 
Szerdán megyek úgyis orvoshoz rákszűrőre, kiváncsi vagyok mit mond. Kérek tőle vérvételre is beutalót.

A palástfű te a megtapadásban segít.
csepp24
 
 


Ágica!

Remélem, hpgy Neked már nem lesz szükséged a peteérést kimutatótesztre. :)

Egyébként az ovulációs tesztek nem a peteérést jelzik, hanem egy olyan hormont (LH). amely kiváltja a pete kiszabadulását. Én most vettem néhányat, 70-80 Ft darabja, ha neten veszed, és HCG tesztet is vettem mellé, biztos, ami biztos. :)
 
A palástfű pedig a progeszteronszint emelésére jó. (Asszem gátolja a progeszteron lebomlását.)

Jó is, hogy eszembe juttattad, megyek és megiszom az esti adagom. :)

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Agica, en csak azt tudom mondani hogy orulj hogy ezekkel nem kell bajlodnod.. Orulok hogy anyukad ilyen jol fogadta , ha voltak problemak. es megegyszer, nagyon irigyellek h. ennyi gyermeked lesz :)

En is LH tesztekkel szoktam nezni, es eddig nagyon pontos volt a szervezetem :) Remelem ebben a ciklusban sem hagy cserben :)

Voltam ma emlo UH-n, egyreszt kell a meddosegibe, masreszt megnyugodtam, mert semmit nem talaltak :)
szoval teljesen rendben vagyok , ez egy "rendellenes" ciklus-fajdalom:) eddig mindig mindketto fajt :)
20140211131327
 
 


Nem volt szükségem tesztre, ma reggelre megjött :( Majd okt végén megyünk inszemre én abban bízom nagyon..

Évi
Kép
Kép
ahugika
Budapest XIV. kerület
 
 
 


ahugika, sajnalom! de lehet meg a kov.  sikerul, nem? :)

20140211131327
 
 


reginand, mikor mész a meddőségibe? az hasonlìt a Kaálira? mert nekem emlő uht nem mondtak

"Ember: küzdj és bìzva bìzzál!" (Vagy, ha nem, legalább engem hagyjál!)
helenka
 
 


Ahugika! :( 
Nagyon drukkoltam! Inszemmel viszont tényleg nagyobb lesz az esély. 

Helenka!
Te is ciklus végén vagy?

Reginand!
Neked továbbra is drukk!!!

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Leírom mégegyszer mert nem találom ,ahol irtam Nagyon hálás vagyok mindenkinekJól esik tőletek ,amiket irtok Jobb mint a "dilidoki" Köszönöm szépen. Remélem hamarosan azt közölhetem veletek hogy újra babát várok.Igaz kissé félek...de reménykedem Mai napig nem értem h az endometriozis mellett...na de mind1 már...TAVALY magán orvoshoz jártam és ő műtött aztán a panaszok nem múltak és visszakellett volna mennem hogy marad a nagy műtét,de ÉNnem mentem,amit mai napig nem bántam meg.Szóval megállapította hogy a fiatal korom ellenére van egy méhrendellenességem és nem egészséges a méhem....a korom miatt nem vette ki egyből a méhem...30-31 napokig véreztem.Renttenetes görcsös fájdalommal,és elég bő darabos vérzéssel járt a dolog.Rengeteg méhösszehúzót beszedtem és gyógyszereket mire elállt...aztán már a terhesség előtt 2-3 hónappal csak 7-8 tartott.Nagyon meglepődtem amikor vittem a laboreredményem az orvoshoz és közölte velem hogy terhes vagyokHirtelen csak sírni tudtam,nem tudtam felsem fogni rendesen.Azt sem tudom hogy jöttem haza de aztán az 5.hónapban ...elvesztettem őt.Most úgy döntöttem hogy abba  hagyom a "dilibogyó" szedését és helyette terhesvitamint szedek,aztán 1-2hónap mulva próbálkozok.Kívánom hogy hogy nektek is legyen egészséges szép babátok és családotok.


 


Danó Mariann
danomariann
Mezőcsát
 
 
 


Ahugika nagyon sajnálom, hogy nem jött össze. Drukkolok, hogy az inszem sikerüljön.

Helenka akkor végre megnyugodtál, hogy rendben vannak a cicik. 

Mariann bisztos vagy benne, hogy jó ötlet most lerakni a "dilibogyót"? Milyet szedsz? Vannak amiket lehet terhesen is szedni.

Cickafarkfű tea előrébb hozhatja a peteérést?
csepp24
 
 


csepp, nem én vagyok a cicis, hanem Reginand, én csak kérdeztem tőle, hogy nekem is kelleni fog-e az az uh, mert nem volt róla szó első körben.
Egyébként tényleg a ciklus végén vagyok, bár ahogy vesszük... Mert ugye a dupla menzim aug 31-én kezdődött, két hétig tartott, amikor "megjött újra".
Majd kiderül, mit akar a szervezetem, midenesetre most ne nagyon jöjjön meg, mert dolgom van :D

"Ember: küzdj és bìzva bìzzál!" (Vagy, ha nem, legalább engem hagyjál!)
helenka
 
 


Reginand!

Örülök, hogy nincs semmi gond a cicikkel! :)
Melyik meddőségibe mész?  Szorítunk továbbra is!

Boeske!

Köszi a felvilágosítást.... :D  Ki tudja, hogy mikor jön össze majd a bébi, ha nem akar gyorsan, én is fogok gyógyfüvekhez fordulni. 4.-nél ki tudja, akar-e jönni közénk? Nem jelent semmit, hogy van már három.

Ahugika!

Nagyon sajnálom! :( Továbbra is megy a drukk!


Azt hiszem, én annyira rá vagyok kattanva a gyerkőcre, hogy csakazértsemfogösszejönni!!!!!!  Komolyan, tiszta beteg vagyok, már neveim is vannak, pedig a csemete még sehol sincs.....
Szerintem már mindannyian babázni fogtok, amikor bejelentem majd, hogy nálunk is megfogant... nem szabad ennyire rágörcsölni, tudom, de amióta megbeszéltük, hogy jöhet a negyedik, más sem jár a fejemben..... húúúúúú, megyek kezeletetni magam!!!!!!!


KépKép
KépKép
KépKép
agica36
Budapest II. kerület
 
 
 
 
 


@boeske:
koszi , remeljuk a legjobbakat :)


@helenka:
BMC be kertuk a felvetelunket. 7 en megyek ujra, akkor a 3.napira. Kaptunk egy papirt, azon rajta volt h. mamma UH vagy mammografia. mivel hormonkezeles elott allok.




20140211131327
 
 


Agica, en epp igy vagyok. es utalom is ezt a ragorcsolest. de nem tudok mit tenni. Minden honapban azt hiszem h. terhes vagyok :) amikor megjon meg akkor is:)
ja, ennyire nem vicces, csak most az.

Budai meddosegi centrum ha a BMC esetleg nem ismeros. ( jobb is ha nem az ;))

Soha nem gondoltam volna , hogy nekem egyszer ilyen gondom lesz :( en mindig hittem benne h. csak ugy jon amikro kitalalom.. hat nem :( gondolom ez is okoz szorongast.
es azt mondta az UH n a neni, hogy akar a stressztol is lehet h. csak az egyik cicim fajt..

A palastfu? sztem nem hozza elorebb. Vmi ecetes viz, vagy citrom, olvass utana, vmelyik igen. Vagy a magas osztrogenszint :)
20140211131327
 
 


Reginand!

Anyukám a Koncz dokinál szülte öcsémet is engem is, aki a vezetője a Budai Meddőségi Centrumnak. A BMC hirtelen nem volt ismerős, de most már oké, tudom. Anyu sokat emlegeti, hogy szuper doki és én nagyon remélem, hogy a körülötte lévő orvosok is szuperek és értik a dolgukat.

Nekem néha olyan fura és lelkiismeretfurdalásos érzés, hogy mit görcsölök én a negyediken, előtte meg a harmadikon, stb., amikor sokan úgy várnak babára, hogy még nincs nekik.
Igaz, én nem vártam olyan sokat, a másodikra 8 hónapot, a harmadikra 4 hónapot. Ez lófütty ahhoz képest, amit mások átélnek és amennyit várnak. Igaz, Zsozsó előtt volt egy terhességem, 2007.február elején lett pozitív a teszt, doki megerősítette, gratulált. Aztán elkezdtem vérezni, ami tartott egy hónapig, ultarhang ultrahangot követett és mindegyiken azt mondták, minden rendben. Tökboldogok voltunk. Március 15-e előtt (nem mertem belevágni a hétvégébe) elmentem egy másik dokihoz, aki megállapította, hogy ez egy három hete elhalt terhesség és azonnal kórház. Angyalka lett. Ez után jött össze Zsozsó, augusztusban lett a tesztem pozitív.

Jajjj mennem kell, mert ölik egymást, Zsóka összekente magát a süti tésztájával, amit Öcsémnek sütök holnapra. Elmegy Angliába dolgozni és holnap megyünk elköszönni.


KépKép
KépKép
KépKép
agica36
Budapest II. kerület
 
 
 
 
 


Köszi lányok a drukkokat. Kicsit elkenődtem tegnap, hol könnyebben, hol nehezebben viselem. tegnap a nehezebb volt :( hosszú 5 év van már mögöttünk. De most érzem, hogy jönnie kell már annaka a babónak. Nagyon remélem, hogy a 4. inszem végre meghozza a várva várt kétcsíkos tesztet :)

Jövő héten szerintem kicsit hanyagolni fogom a babanetet, megint túlságosan rágörcsöltem a témára, jó lesz agyilag egy kis pihi

Évi
Kép
Kép
ahugika
Budapest XIV. kerület
 
 
 


ahugika: Nekem a 4. inszem sikerült. Pedig már egyáltalán nem bíztam a sikerben. Remélem jó hírekkel jösz majd vissza hozzánk. Mennek a drukkok.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Nahát, még pár hete betettem a fórumot a kedvencek közé, és ahányszor néztem, nem volt új hozzászólás. Aha..most jöttem rá, hogy azért nem, mert azt az oldalt hozta be mindig:(


Képzeljétek, halkan mondom csak, de úgy néz ki sikeres volt a hónap:) Csütörtökön halvány poziítav teszteltem, ami aztán napról napra szépen erősödött, a mai már kimondottan szuper:) Mindenkinek mihamarabbi babásodást kívánok tiszta szívből!


Lilypie Trying to Conceive 21 to 37 day cycle tickers
fsildi
 
 


Sziasztok!

Fsildi! Akkor halkan gratulálok (egyenlőre)! :) Majd gyere és írj, hogy mi újság veletek!!

Ahugika! Megértelek... de gyere majd azért. És nagyon szorítok, hogy minden úgy legyen, ahogy lennie KELL! :)


Hát nekünk nem jött össze. :( Szombat reggel megjött... Akkor elkenődtem, de most már jobban vagyok. Lehet, ez most stresszes időszak volt és nem tett jót, de itt az október, az új remény. :)

Hétvégén elvoltunk Anyuéknál, Öcsémnek kis búcsúbulit tartottunk, kiment Londonba dolgozni. Ma reggel indult és már halál ideges vagyok, miért nem jelentkezik, amikor 7-kor indult a gép, már rég le kellett szállnia.... Anyuval is előbb beszéltem, csak sír, hogy nem érti, miért nem küld sms-t Öcsi, amikor megígérte, ahogy leszáll, ír. Most folyamatosan frissítem a facebook-ot, mert azt mondta, ott is jelentkezni fog... kinyírom, esküszöm, hogy itt idegel halálra minket...

Tegnap gyerkőcökkel családi napot tartottunk. Jó volt velük lenni így együtt, 5-en, ez ritkán adatik meg. Burger King-ben ebédeltünk (mert imádják), aztán megnéztük moziban a Repcsiket. Mondtam nekik, ez nem lesz minden hónapban, mert állati húzós a mozijegy.... bakker, 8ezer volt 3gyereknek és 2felnőttnek. Hahhhh, azt hittem, ott kapok szélütést a jegypénztárnál. Látszik, hogy nem járok moziba. De ők élvezték a napot és ez volt a lényeg!!!

Megyek, csak gondoltam, írok pár sort.

Ági

KépKép
KépKép
KépKép
agica36
Budapest II. kerület
 
 
 
 
 


Fsildi!, csatlakozom agicahoz :)

agica, ne kenodj el :) egyszer egy tanarom annyira a toppon volt, hogy azt mondta az egyik jotanulo diaknak aki 4 es kapott, hogy ne aggodj, lesz ez meg rosszabb is :)
Ami azt illeti en is felek a hetvegetol, hogy nagyon elkenodok. Bar mar most jonnek a jelek, hogy felkeszuljek..gorcsolget a hasam..
mindegy, hetfon meg megyunk a vizsgalatokra :)


20140211131327
 
 


Fsildi gratulálok!

Ágica sajnálom, szorítok, hogy a köv. hó sikerüljön. 

Én szerdán megyek dokihoz. Kérek beutalót vérvételre tőle. 

Reginand hamar elmegy az idő a vizsgálatokkal, aztán már pocis is leszel.

Kérnék a húgomnak kis drukkokat. Szerdán kap vissza három fagyi babáját, ha felébrednek. Már ez a harmadik próbálkozásuk.
csepp24
 
 


Fsildi!
De jó! Remek hírrel jöttél!

Ágica!
Sajnálom,hogy nem sikerült, de gyerekek mellett hamar elrepül az az 1-2 hét, és utána hátha.....

Reginand! Továbbra is drukk!!!

És Csepp húgának is. 

Tegnap én is voltam dokinál, minden OK, azt mondta egy pillanatot se várjuk, próbálkozzunk újra. Hormonvizsgálatot nem javasolt, de ezzel nem értettem egyet, mondtam, hogy a magam megnyugtatására azért csináltatok 3. és 21. napi hormonpanelt. 

Szép napot!

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


sziasztok!

rég jöttem,elég sok a dolog mostanában itthon,meg minden mással is...
nekem tegnap (nem) kellett volna megjönnie,tegnap barnáztam,meg 1-2 csepp vér jött,ma is kis barnázás reggel,de ennyi :)

Fsildi: gratula!!! :)

Remélem én is jövök hamarosan jó hírekkel :)

Eszti

Kép
incifinci2
 
 


szerkeszteni-törölni nem enged a rendszer,de megjött sajna...

Eszti

Kép
incifinci2
 
 


Csepp, neked legyen igazad :)
egy het mulva ilyenkor mar tul leszunk az elson :)
Koszi a drukkot boeske :D

igen, es megy a huginak is a drukk ;)

Eszti, sajnalom.. nemsokara sztem csatlakozom:(

Volt valamelyotoknek mar ilyen migrenes fejfajas? hogy faj es kozben hanyingered is van ? irto szar :(
20140211131327
 
 


Ma nálam is van egy kis vérzés, de már azt sem tudom, hogy mire véljem. Ilyen még nem volt nálam, hogy ilyen sűrűn meg legyen. Ha azt a legutóbbi 1 napos vérzést nem veszem mensinek, akkor 49 napra jött most meg. Nálam ez nagy szó, a 4 hónap után.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Vicky hátha ez jó jel.

Tegnap voltam orvosnál. Megvolt a kötelező éves rákszűrésem. Doki szerint minden rendben, bal petefészkeben szép érett tüszű, ami mai napon lökődik ki. Kaptam Duphastont, mivel mensi előtt 2-3 nappal barnázások vannak. Azt mondta, hogy szombaton kezdjem szedni 2x1-et, október 18-ig, akkor, ha nem jön meg csináljak tesztet. Az nap lesz a szülinapom, úgyhogy szupi ajándék volna az pluszos teszt. Ha véletlen megjönne mégis akkor hormonszint nézés, ha rendben szeretne egy átjárhatóságit csinálni. 

Többiek merre?
csepp24
 
 


Ma csináltam tesztet, de negatív lett. Csak tudnám, hogy mi ez az egy napu vérzés már másodszor a ciklusban.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Csepp, ez tenyleg jo lenne :)
en meg itt, figyelek :)
en azt szamoltam ki h. innentol a 3. mensim utan vagyis nov 24 utani, ha akkor esenek teherbe akkor pont a szulinapomra lennek kiirva :D az is jo lenne:)

en most varom szombatra. Megijedtem kicsit tegnap h. ma megjon es csodot mond az lh tesztes protokollom, de szerencsere ma semmi. Ha meg holnap jon meg az meg jo lehet a hetfoi vervetelhez :D

Vicky sajnalom :( nem mesz el dokihoz? hogy mi is ez?
20140211131327
 
 


De szeretnék, úgyis mennem kell rákszűrésre.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Hihetetlen dolog ez a termeszet, es a kis szervezetem, olyan pontos mint egy svajci ora :) ami most eppen nem jo, mert megjon holnap, de legalabb pontos :)
20140211131327
 
 


Most megint elcsüggedtem. Persze, gyorsan halad az idő, két hét mulva kezdhetünk készülni a Kaáliba, de akkor is nagyon bánt, hogy nem lehet gyerekünk magunktól és félek, hogy nem lesz fickó, ha lesz, akkor meg nem marad meg a baba. Nem tudok már szìvből örülni senkinek, még magamnak sem, pedig sikereim vannak és látszik, hogy jól csinálom a dolgom. Szorítok lányok, gondolok rátok.

"Ember: küzdj és bìzva bìzzál!" (Vagy, ha nem, legalább engem hagyjál!)
helenka
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?