Sziasztok!
Eruska talán Te kérdezted, hogyan született az első baba. Császárral. Nem tágultam, ezért tágítottak
Valaki írta, hogy őt is, na ehhez csak annyit fűzök hozzá, hogy a lányom 8 hónapos volt, amikor már nem fájt apával az együttlét.
A vége császár lett. Szerintem a mostani is az lesz. Persze nincs kimondva, de erre készülök lelkileg.
Sopron: Mi a Moha-Muck-ba szoktunk menni. Fennt van a Lővérekbe. Ajánlani tudom, hogy menjetek fel a férjeddel, a Károly kilátó fölött van 3 km-re. Ki van táblázva merre kell menni onnan. Beton út van végig, a határtól 600 m-re egy határőr parancsnokságot alakítottak át. A kaja szuper, és jókat lehet sétálni az erdőben. Van egy temetekezés is onnan pár 100 m-re, Magyarországon az egyetlen, 50 éve tárták fel, hasonló mint a Kelta temetkezések. Érdemes megnézni. Ott van még Brengbergbánya azt is nézzétek meg. Sopron mellett van egy bányász falú volt, és Trianon szakította ketté. A kocsma a templom aljában van
Nagyon szép falucska, patakokkal, völgyekkel.
Én -4 kg járok. Nem kevés az alapsúlyom sem, de úgy látszik a diéta mellett terhesen tudok a legjobban fogyni. Mondjuk szigorúan be is tartom, nem úgy mint elötte
Zorával is 14 kg híztam a 24. hétig (akkor derült ki a terhes diabétesz a terhelésen), majd diétával fogytam -7kg-ot. Ezt tartottam, és a végén +7 kg víz jött fel rám nyáron az utolsó 2 hétben. Mikor kijöttem a kórházból -2kg voltam kevesebb, mint ahogy teherbe estem, és én szoptatás alatt híztam +18kg-ot.
Én most azon kezdtem aggódni, hogy az összes kötelező vérvétel fix időhöz kötött. Nekem a mensi idő, és a bb mérete között 1 hét van. És hogy most jó lesz-e a kombi teszt eredménye?! Az AFP-ről meg ne is beszéljünk, de azon nem aggódom mert az amúgy is egy szar vizsgálat.
Ma reggel eldöntöttem, hogy elmegyek a háziorvoshoz. Úgy is meg kell csináltatni az EKG, de már 3 hete szúr az oldalam ha levegőt veszek, vagy ha hanyat fekszem, szóval remélem nem hordtam ki egy tüdőgyuszit. És egyszerűen nem múlik.
Köztetek volt olyan aki kapott antibiotikumot terhesen?
Én a lányommal igen, 32 hetesen 5X vízeletemre, de az nem ilyen korán volt (Augmentint).
Dia: anyóst sajnálom, és férjed nincs olyan viszonyba vele, hogy elmodja a véleményeteket?
Szurkálást, keményedést, hasfájást ez a frontos időszak is okozhatja, a lányomnál ugyan ez volt, nagyon keményedtem. Most nem, le is kopogom.
Nálunk az egész lakás bútorát kell szinte kicserélni. 2 szobás lakásban vagyunk, és a gyerekeket szeretném az elejétől kezdve összetenni. Ezzel kapcsolatban volt valakinek tapasztalata? Működő képes a dolog?
Én biztos elmegyek 16-17 hét körül 4D-re.