Új privát üzeneted érkezett!

Hali!

Ann,
nálunk Gabi egyformán tojik rám, akár veszélyes, akár nem, ami miatt szólok. És az apjára sem hallgat, pedig ő aztán tud hangsúlyt adni a "nem"-nek.Kép Szóval ő egyszerűen ilyen. Éljenek a legokosabb gyerekek!Kép Tetszik, hogy már megvannak a neveitek.Kép

Tündér,
kíváncsi vagyok, hogy mekkora lehet Ilang, mondjuk ő már eleve nagyobb volt Gabinál.Kép

Mucus,
nem tiltunk mi sok dolgot, a szemetest, a vécébe belenyúlást és az elektromos gépek kapcsolgatását (még a konnektorokat sem, mert nem érdekliKép). Amivel következetesen kiakaszt, az a szemetes, pedig hidd el, tényleg keményen szólok miatta, mindig szólok miatta, és borzasztó mérges vagyok, ha beletúr. Ezt érzi is, és mégis... Szóval ő már csak ilyen folyamatosan próbálkozós alkat. (Most jut eszembe, hogy a forró sütőhöz nyúlás miatt is szólunk, hogy ne nyúljon hozzá, forró, forró, mégis nyújtja mindig az ujját szép lassan, hogy azért ő kipróbálná.) Remélem Bebus nem "romlik el", most, hogy leírtad, hogy ő milyen ügyi ilyen téren.Kép Rendrakás: Gabi eszméletlenül rendmániás, ha valami nincsen a helyén, odaviszi, és addig nyüszög, amíg ki nem nyitom az ajtót, hogy a helyére tehesse. Ez a játékokra persze nem áll, de amikor mondom neki, hogy be kell rakni a dobozba, akkor elrakja, mert ezt is egyfajta játéknak fogja fel.Kép Irigy vagyok a 10 perc utáni elalvásotokért, nálunk kereken egy óra, amíg elalszik, és közben végig ott vagyok mellette.

DBarbi,
mennek a drukkok folyamatosan!

Szép napsütéses napot!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Sziasztok!

Tegnap este 22:15-kor megszületett Brigi Mátéja Kép Kép Kép Kép Kép.
3620 gr és 53 cm.

Most rohanok nyelvvizsgázni, de majd délután megpróbálok benézni hozzájuk és akkor remélem már mesélni is tudok.

Puszi.

Marcsi

Marcsi
Ákos(2003.07.23), Peti(2005.12.22) és Eszter(2009.02.17.) anyukája
marcsi77
 
 


Brigi, óriási gratula a nagylegényhez!!! KépKép És végre a nevét is tudjuk Kép
Marcsi, neked pedig köszi mindenféle tudósítást Kép és drukk a vizsgához!

Majd még jövök, pussz,
A
annann
 
 

 
 

Brigi,
én is gratulálok, szép méretekkel rendelkezik Máté!KépKépKép Látom, gyors szülés volt, még hatkor nekünk írtál, aztán negyed 11-kor már babáztál.Kép

Marcsi,
drukkok mennek a nyelvvizsgához!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Marcsi,
ha mész Brigihez, vigyél fényképezőgépet is!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Brigi!
Hatalmas gratula Nektek Máté babához! Jó egészséget és sok tejcit a picurnak! Neked sok türelmet és energiátKép

Marcsi!
Köszönjük a híreket! Várjuk a beszámolót, hogy hogy vannak, milyen a baba, stb.Kép Megy a drukk a nyelvvizsgádhoz!Kép

Lobogok a tovább!

Puszi,

Tündér
tündér
 
 


Brigi: micsoda hírek fogadtakKép Kép Kép.Gratulálunk mi is. Hihetetlen gyorsan megszülted MátétKép. Várjuk ám a beszámolót ha hazajöttetek. Sok sok tejcsit és nagyon jó egészséget kívánunk Nektek!!Jó nagy baba, várjuk a fotókat is.

Marcsi: neked is megy ám a drukk, nem semmi csaj vagy Te amit mostanában véghez viszel.felnézek ám rád!.Aztán várjuk Brigiről és Mátéról a híreketKép.

Sietek , még süt a nap, megyünk egy kört Robóval sétálni.

Anita
anita77
 
 


Sziasztok!

Brigi,
nagy-nagy gratula a kis Mátéhoz!!! Ügyes vagy nagyon, jó egészséget kívánunk mindannyiótoknak! Várjuk a híreket, képeket, szüléstörténetet és mindent!!!

Minden vizsgázónak nagyon drukkolok Kép Folyamatosan gondoltam ám rátok, de egy kisebb betegséggel kűzdünk idehaza, vagyis én és a férjem. Valami gyomorbigyó: hányinger, szédülés, fejfájás nálam, a páromnál meg hasmenés. Végülis nem vészes, de annyira nem volt erőm semmihez... Szerencsére Zsoltika jól van Kép

Majd este próbálok bővebben is jönni Kép

Gabi

pgaboka
 
 


Brigi, gratulálok!KépKépKép
Már alig várom a beszámolót, meg a képeket Mátéról. Minden jót nektek!

Ági
Kép
Kép
hagnosz
 
 


<font color="aa00aa">Sziasztok Csajok!

Brigi: hatalmas gratulaaaa!!!!!!!! Máté csudaszép név! És biztos csudaszép baba...már így a méretei alapján, jó egészséget és nagyonjó babázást!!! Kép

Lányok! Túl vagyok rajta, ezennel diplomás lettem! Kép Nagyon boldog vagyok, de főleg hatalmas nyomástól szabadultam meg! Azaz igazándiból még nem fogtam föl Kép

Most kicsit írok Fanniról: még mindig 6 foga van, de úgynézem jön vagy 3-4 most. Az étvágya visszaesett (remélem emiatt), keksz, alma, barackbefőtt, palacsinta, tápszer, kukorica...ilyenek mennek, de semmi "értelmes" kaja. remélem nem tart sokáig.
Babázni nemnagyon babázik...a babakocsival a labdáját tologatja, vagy egy lufit tesz bele. Autózni( mármint autókkal játszani) szeret nagyon. Még nem beszél...persze sokat beszél a saját nyelvén, illetve pár szót mond, apa, ana, séta, mama, papa, ezis, azis, villa, tütü, pipi, vauvau, tyitya (cica)...ilyesmik és minden megért. Imád "rajzolni"...és eldugdos dolgokat újabban. Pl. cd-ket a szőnyeg alá, fényképeket a párna mögé, vonatsíneket az ágy mögé...Kép

Most majd igyexem pótolni a suli+meló miatt elmaradozó sétákat/foglalkozásokat....felszabadultam, sejj Kép

Nagyon szépen köszönöm a drukkokat!!! Kép

Most kicsit olvasgatok, pusszok:

DBarbi</font>
Dbarbi
 


Sziasztok!

Voltam bent Brigiéknél a kórházban.
A baba nagyon szééép Kép és jól vannak.

A magzatvíz este 7-kor folyt el, szóval nagyon gyorsan megszületett az első topik kistesó.
És van második neve is, ami a nagypapája után a Károly.

Bömbi is bent volt és végig mosolygott, nagyon aranyos volt.

A képek nem a legjobbak, mert nem akartam vakuzni, de azért látszik, hogy szépek és jól vannak.

Kép

Kép

Kép

Üdv.

Marcsi

Marcsi
Ákos(2003.07.23), Peti(2005.12.22) és Eszter(2009.02.17.) anyukája
marcsi77
 
 


Brigi:
Még egyszer gratulálunk! Gyönyörú fiúcska! Remélem hamarosan személyesen is láthatom, ha sétálunk közösen egyet Kép

DBarbi:
Gratulálok a diplomádhoz!! Ügyes vagy! Kép

Klarissza és Laca
klarissza
 
 


Helló!

Brigi
gratulálok Mátéhoz, sok boldogságot és minden jót kívánok Nektek!

Barbi
Neked is gartulálok a diplomádhoz. Csodálom azokat, akik család és gyerek mellett képesek erre!

Zsizsa
Gabinak, Bebivel ellentétben a rendrakás a jó oldala. Az sem lényegtelen ám! Én egész nap csak pakolok. És még abban a "szerencsében" van részem, hogy az apja is ilyen, tehát utánna is pakolok.

Annyira jó volt, hogy sütött ma a nap. Tisztára olyan érzésem volt, hogy már jön a tavasz.
Így januártól nem bírom már a telet, alig várom a jó, vagy legalább a jobb időt. Főleg mióta gyerkőc van.

na mentem
mucusKép

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
mucus
Tm
 
 


Brigi,
jaj, még a könnyem is kicsordult, olyan édes ez a csöppség!Kép És így együtt mindannyian, nagyon meghatott!Kép

Marcsi,
nagyon jók lettek a képek, köszi!Kép

Gabi,
jobbulást nektek!

DBarbi,
gratula a diplomához!Kép Emlékszem, tényleg nagy megkönnyebbülés.Kép Fanni dugdosása tetszik, bár közelről nehezebb lehet, ha éppen nem találsz valamit.Kép Mi az, hogy nem beszél, több szót tud, mint Gabi!Kép Autózás kontra babázás.Kép

Mucus,
az én férjem sem pakolóbajnok, viszont a rendet szereti, ezért nem is értem, miért hagyja szét a cuccát?Kép Én is imádom a tavaszt, alig várom! Úgy kell gondolkodni, mint apukám, aki azt mondja, hogy december 21-től már tavaszodik, mert onnantól hosszabbodnak a nappalok. Ezért akkortól már majdnem tavasz van.Kép

Minden jót csajok!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Mi is gratulálunk babához, diplomához annak akit illet... Kép

Kép
hanzika
 
 


<font color="0000ff">Köszönöm a gratokat!!! Kép

Marcsi: nagyon jók a képek! Istenem, tündéri a kispasi!!! Asszem irígy vagyok...egy csöppet! Kép

Új szóval gazdagodtunk ma: traktor Kép Ugyanis nagy Nickelodeon rajongók voltunk/vagyunk így kiscsaládilag, de az a mostnemminősíteném UPC leszedte és lett helyette sport2...dejó Kép Mikor ezt megtudtuk, elkezdtük felvenni a kedvenc rajzfilmeket. Így a Kicsi piros traktort szinte mindennap megnézzük Kép innen a szó...természetesen r-et nem ejt ki a lány...valahogy így hangzott "taktoo" Kép És újabban ha integetnek akár tvben, akár a gépen látja...vissszainteget Kép

Úúúúgy szeretnénk vissszakapni a Nickelodeont...Spongyabob Kockanadrág...yeah Kép</font>
Dbarbi
 


Sziasztok!

Brigi: én is gratulálok Mátéhoz! Kép

DBarbi: nálunk is nagy Kicsi piros traktor és Dóra, a felfedező imádat van. Szerencsére mi nem UPC területen lakunk.

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


<font color="ff0000">Cory: dejónektek! Dorát is imádjuk, aztis fölvettünk jópárat Kép Ki a szolgáltatótok??
Sem a minimax sempedig a jetix nem tetszik...meg sem közelítik a nicket. Másik nagy kedvenc a Dal a formákról, Fanni imádja Kép kalimpál is a kezével rá Kép</font>
Dbarbi
 


Brigi! nagyon szép a fiad, ahogy a másik kettő is Kép nagy-nagy gratula nektek! ügyesek voltatok.
Marcsi, köszönjük a fotókat Kép

Dbarbi, gratula

vizsgázóknak kitartást kívánok, mennek a drukkok Kép

jobbulást a betegeknek: Orsi Benéje jobban van? és ti Tündér és Ilang? vagy bliccelitek az úszást holnap is?

mi jól, Lizi megkapta a 15 hós rettenetet Kép de jól van

panu
panu
 
 


DBarbi: radiantnak hívják. Ez van itt a 22. kerületben. Ha gondolod, vehetünk fel mi is új részeket nektek.
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Brigi: nagy gratula Mátéhoz!!

Barbi: gratula a vizsgákhiz és a diplomához!

Én ma a napi 1-2 új szón kívül új frizurával gyarapodtam!KépKép

Dandy
dandy
 
 


Sziasztok!


Tündér, kösz a hiányolást, nem igazán depim van, csak tele a micsodám ezzel a hideggel, és valahogy kedvem sincs sok irni...
Karácsony elsö napján kezdte, és talán-talán vasárnap már emberségesebb idö lesz, he-he-he,megy keleti partra mi zimánk,most majd ök élvezik vagy 2 hétigKép.
Meg volt a minusz 45 fok, naagyon fincsi volt, utána már csak 38 és társai voltak.
Ma reggel gyönyörüen szikrázik a nap, a szobából olyan szép idönek látszik, de a höméröt nem lehet becsapni, minusz 28-at mutatott.
A héten kb 2-szer tettük ki a lábunkat Ádámmal a házból, boltba mentünk és vissza. Néha kinyitjuk az ajtót résnyire, megérzi, hogy hideg van kinnt, és már szalad is másik irányba, ennyivel el is van intézve az udvarozás.
Pocibaba rugdosgat,most már határozottabban és gyakrabban, anya legnagyobb örömére. Névmizériánk még mindig meg van, úgyhogy kb júniusig ne is kérdezzétek mi lesz a neve,mert nem tudjukKép

Ennyit rólunk.

Brigi, fogadd óriási gratulációmat ehhez az édes-falat babához!!!Kép Én hösiesen bevallom, elsirtam magam, olyan megható Bömbi,mint nagy testvér, ahogy az ici-pici Mátét néziKép
Eszembe jutott a mi készülödö kistesónk is,hamarosan ugyanilyen élményekben lesz részünk!!!KépKép

Dbarbi, gratu a vizsgákhoz,most akkor ide is sürübben tudsz majd jönni, ugye???Ádám is inkább rumlizik,mint elpakol,bár azt tudja,hogy csak akkor mehetünk fürödni este(amit imád), ha szépen összepakolunk elötteKép, és ebben segit, hozza a széthordott játékokat.

MArcsi, már lehet késö, de azért drukk a nyelvvizsgához, és nagyon köszi a képeket BrigirölKépKép

Ann,még neked akartam irni, hogy én is ilyen sirós kislány voltam, vagyis volt egy szám, nevezetesen Kóos János Sir a telefon cimü dala, amire mindig elsirtam magam..ÚGyhogy ha el akartak altani a gonosz nagytesóim, csak elénekelték nekem párszor (4-5 évesen), és máris álmos voltamKép

Látom mindnekinél zajlik az élet úgy általában, fogak, betegségek (jobbulást!!!), és a többi....

Na,megyek is, még olvasgatok egy cseppet a neten.

Sziasztok
Barbi
(félidöben vagyunk!!!)

Kép
Kép
barbi
 
 


Barbi,
gratula a félidőhöz!Kép Nem irigykedem, nem ám!Kép Hideg.Kép ÚÚÚÚtálom!

Dandy,
és az új frizuráról nincsen kép véletlenül?Kép

DBarbi,
taktoo.Kép Sajnálom, hogy nem lesz Nickelodeonotok!Kép De így legalább tarthatjátok a kapcsolatot Coryékkal, akik felveszik nektek!Kép

Na, ennyire futotta, álmonhalok éppen. De nem akartam, hogy a topik megint elsüllyedjen a süllyesztőben.

Tessék írogatni! Vagy képeket feltenni! Vagy bármi!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Sziasztok!

Tényleg mintha kicsit süllyedne a topik.
De most annyira holt időszak van, legalábbis nálunk.
Fejlődés terén semmi változás.

Most éppen a napokban elmegetett rendarkás ill. nem rendrakás miatt morgolódok, mert akármit csinálok nem tudom rá venni Bebust, hogy pakoljon el. Pár perccel ezelőtt is kirámolta a pelenkázóból az összes pelust (50-60 db-ot), rá állt a tetjére és jól érezte magát.
Többszöri felszólítás után sem volt hajlandó egyet sem elrakni.
AZt hiszem valami asszcendensében olvastam, hogy alapvetően ilyen trehány, és nem tudom majd rászoktatni a rendre. Huráááá!

Brigi lassan megy haza a picurral. Vagy már otthon van? Ki mit tud?

Tőlem most ennyire futotta, írjatok.

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
mucus
Tm
 
 


<font color="0000ff">Sziasztok!

Végre alszik Zsoltika, én pedig jöttem benézni Kép Most már jól vagyunk mindannyian, szerencsére komolyabb tünetek nélkül megúsztuk a nyavalyát. Néhány reagálás a teljesség igénye nélkül Kép De most már tényleg gyakrabban jövök én is. </font>

Brigi,
nagyon szép a kisfiad!!! Látom Bömbinek is tetszett Kép Remélem, hamarosan itthon lesztek mindannyian, és tudsz egy kicsit írni nekünk. Ja, és gratulálok a gyors szüléshez!

Marcsi,
köszönjük a képeket és a beszámolót Kép Hogy sikerült a nyelvvizsgád, milyen nyelvből mentél?

DBarbi,
neked pedig gratula a diplomához! Traktor Kép Úgy látszik, Fanni egyenlőre "fiús" kislány, de sztem az nem baj, majd megjön a kedve a babázáshoz! Nickelodeon Kép Nem is tudtam, hogy ott jó műsorok mennek... Igaz, Zsoltikát nem köti le a tévé, az egyetlen érdekes dolog a Garfield, azt viszont imádja nézni Kép

Barbi,
jajj de hideg van nálatok! Brrrrr... Hát nem irigyellek Kép Aranyos ez a névmizéria, azt hiszem nálunk is az lenne, ha kisfiút várnék, mert a férjemnek semmilyen név nem akar tetszeni. De van még időtök Kép

Zsizsa,
Gabi tényleg nagyon tündér lehet, ahogy elpakolászgat!

Ann,
potenciális lánynév, fiúnév... Kép Hmmmm... KépKépKép Elárulod őket?

<font color="0000ff">Képzeljétek, tegnap eljutottam fodrászhoz Kép Nagyon klassz frizurát vágott nekem a csaj, és csíkosra is befestette a hajam. Szerintem nagyon jó lett Kép És jót is tett a hangulatomnak. Nagyon jó lenne, ha már vége lenne ennek a fránya télnek, hidegnek...

Látom, még a rendrakásról írtatok: hát nálunk is csak szétpakolás van. Sokszor úgy érzem, mást sem csinálok, csak pakolok: zoknikat vissza a fiókba, játékokat el az útból, azoknak is van helyük kisládában, illetve szintén fiókban, no meg Zsoltika imádja szétmorzsolni a kaját, ledobálja a földre a kenyeret, kipakolja az edényeket a konyhában, a cd-ket a nappaliban... A szennyest ő is kiviszi (néha) és a pelust is kidobja (gyakrabban). Ja, és imád ágyazni, akkor ugyanis bemászhat az ágyneműtartóba, ott elhancúrozik a paplanokon Kép

Viszont rettenetesen rosszul alszik: nappal van hogy egyáltalán nem alszik el, este persze nyűgös, sírós.

További szép hétvégét mindenkinek:
Gabi</font>

pgaboka
 
 


Sziasztok!

A 12. héten spontán vetéléssel elvesztettük a pocibabát Kép Részleteket nem írok, mert eléggé horror volt.
(Továbbá meg kell kímélni a pocisokat, a titkos kismamákat és a mostanában nagyon kisbabákat akarókat Kép )

Na jó, azért annyit leírok, hogy csütörtök este már elsírattam. Búcsúzáskor néhány filmjelenet jutott eszembe. Például volt egy olyan film, hogy Vágyak vonzásában Richard Gere vot a férj, aki őrlődött a felesége (Sharon Stone) és a szeretője között, aztán a végén autóbalesetben meghalt. Hát a film végén olyan szépen megjelenítették, hogy mit élhet át halálakor, azt hiszem, hogy Zsigmond Vilmos volt az operatőr. Ez úgy megmaradt bennem. Meg a Jákob lajtorjája is eszembe jutott, Tim Robbins-szal, az is a haláltusájáról szólt, nekem nagyon megrendítő és szép volt. A végén a mennyországban találkozott a kisfiával...harmadik film a Nagy kékség volt, a legvégén, mikor a lány elengedi a fiút a tengerben... szóval ilyen fucsán, ezekkel a filmekkel tudom leírni, hogy mit éreztem Kép

Klarissza
klarissza
 
 


Klarissza,

Bár mi már beszéltünk, de továbbra is csak azt tudom mondani, mint amit az enyémkor is írtam.
Nincsenek véletlenek, és jobb egy saját angyalka fent az égen, mint egy nem egészséges gyerek itt lent velünk.
Igen, átélni kicsit vagy talán jóval nehezebb, mint utólag beszélni róla, de szerintem te is nagyon jól álsz hozzá.

Fel a fejjel. Talán ha én mondom, akkor még egy kicsit hitelesebb is.

Puszi.

Marcsi

Marcsi
Ákos(2003.07.23), Peti(2005.12.22) és Eszter(2009.02.17.) anyukája
marcsi77
 
 


Klarissza
Teljesen ledöbbentett ez a rossz hír!
Remélhetőleg már jól vagy. Ha lelkileg még nem is, de fizikailag?!

mucus

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
mucus
Tm
 
 


Klarissza,
borzasztóan sajnálom!Kép Nem is tudok mit írni.

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Klarissza,

Én ma egy másik topikon olvastam, amit írtál... borzasztóan sajnálom Kép

H.

Kép
hanzika
 
 


Klarissza, nagyon sajnálom Kép nem is tudok mást hozzátenni Kép

panu
panu
 
 


Draga Klarissza!
Annyira sajnalom a tortenteket Kép,el is sirtam magamat en biztos nagyon rosszul viselnem foleg igy a 12-dik hetnel.De hala Istennek van egy egeszseges gyermeked!Igaza van Marcsinak sajnos!
gabi75david
 
 


Klarissza: úgy sajnálom!Kép

Ági
Kép
Kép
hagnosz
 
 


Klarissza: Kép Mást inkább nem fűznék hozzá, gondold oda!
dandy
 
 


Klarissza,
nagyon sajnálom Kép Nagyon elszomorodtam, azóta sem tudok napirendre térni a dolog felett Kép

pgaboka
 
 


Klarissza: Kép
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Klarissza, nagyon-nagyon sajnálom Kép
Edit

Edit

KépKép
KépKép
szedit
 
 


Köszönöm az együttérzést!

Most újra olvastam a levelem, aztán rájöttem, hogy ez a sok filmes jelenet valszeg csak nekem jelent valamit. Na mindegy.

Lassan visszatérünk a régi kerékvágásba, bár még az anyukám emelgeti Lacát legalább két napig.
És képzeljétek szirénázó rohammentőben utaztam a Hungária körúton...Kép Menő vagyok mi? Na, jó nem viccelek vele Kép

Most apával keressük a pozítiv dolgokat, én például már tervezgetem a nyári tengerparti nyaralást.
Azért még vannak rossz pillanatok, főleg éjszaka. A kórházban azért kicsit kedvet kaptam a babázáshoz, lehallatszott az újszülöttek sírása, annyira édesek voltak Kép Kép

Most pedig kihasználom, hogy vigyáznak Lacára, mert be kell adnom a suliba két dolgozatot.

Klarissza
klarissza
 
 


Klarissza, menö vagy Kép Föleg amiért mindig mindenben látod a humort.
A filmes jelenetek, épp ezek nekem is sokat jelentenek. Szerintem másoknak is. Talán nem ugyanazt, mint neked, de sokat.
Azért ha már célozgatsz rá, akkor leirhatnád mi történt pontosan, már ha neked nem tul gáz, esetleg priviben. Tudom, ez egy kicsit illetlen kiváncsiskodás, és nem is akarlak bántani, csak tudod...annyi mindent megbeszéltünk már itt, talán nem csak arról lehet beszélni amikor minden flottul megy. De ha nem igy érzed, igazán nem akarok eröszakosnak tünni.
Szia,
Edit

Edit

KépKép
KépKép
szedit
 
 


Edit:
Nem annyira gáz a dolog, de kízárólag priviben írom meg, csakis erős idegzetűeknek Kép Például amerikai Gabi nem kaphat infót Kép
Továbbá nem akarom, hogy kismamik ilyen sztorikat olvasgassanak (Barbi, Hagnosz), ők csak simogassák a pocijukat egész nap Kép

Klarissza
klarissza
 
 


Klarissza,
nem írtad feleslegesen a filmeket, nekem is felidéződtek, és kapcsolódnak hozzájuk érzések. Nagyon erős vagy, hogy a pozitív dolgokra próbálsz koncentrálni, ez jó hozzáállás.Kép Ha leírod a történetet, én is elolvasnám, ha nem gond. Sokat gondolok ám rátok (Marcsiékra is).

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Klarissza, nagyon sajnálom Kép Látszik, hogy er&#337;s n&#337; vagy, s ami történt is csak az épüléseteket fogja szolgálni! Kép És a saját bajod közepette még arra is tudsz figyelni, hogy a mi kis pocinöveszt&#337;inket és babatervez&#337;inket nehogy felzaklasd, nagoyn aranyos vagy! Kép Mondjuk ezt eddig is tudtunk Kép Én is elolvasnám a történetet, ha megosztod velem.

Pussssz
Ann
annann
 
 


Sziasztok!

Hát nem is tudom mit mondjakKép
Klarissza, minden elismerésem, együttérzésem a Tiétek! Fantasztikusan álltok hozzá!
Kívánom, hogy mind a lelked, tested gyorsan regenerálódjon!

A történeted engem is érdekelne, nem pusztán kiváncsiságból.

Minden jót nektek a továbbiakhoz.

Bocsi, most csak ennyi, de nagyon elszomorodtam!

Puszi
Tündér
tündér
 
 


Az még lemaradt, hogy a Richard Gere-s filmet nemrég láttam, végigbögtem a végét. Azt hiszem tudom, mit jelent(hetett) neked.

Tündér
tündér
 
 


Klarissza: tegnap nem volt egyszerűen erőm írni, nagyon megdöbbentett a hír.Kép Sajnálom nagyon. Azért látom nagyon erős vagy és próbálod magad amennyire lehet túltenni a történteken. Vigyázz nagyon magadra és kívánom mielőbb gyógyulj meg lelkileg és testileg egyaránt.A humorod is a régi, ez azért kicsit jó jelKép.A történeted elolvasnám én is, szintén nem kíváncsiságból. Edit véleményét osztom abban, hogy a rosszban is álljunk egymás mellé, sőt igazán csak akkor van szüksége az embernek különösen rá. Lacát is pusziljuk, remélhetőleg ő nem érzett semmit meg az egészből.

MArcsi: remélem te is már jobban vagy egy picit!!

Brigi: nagyon aranyosak vagytok a fotókon , lassan hazaértek már Ti is. Amennyiben lesz egy perc időd(gondolom három gyermek mellett nem mostanság lesz)írj pár sort nekünk .Írtó aranyosak, ahogy Dani Bömbit nézi, Bömbi pedig MátétKép.Óriási baba.

A sok negatívum után egy kis humor a végére.

Lányok!!Látjátok mekkora "kóbászom" van??:

Kép

Anita

(sajna kicsit homályos lett a kép kicsinyítve)
anita77
 
 


Anita!
Robo tuneri egy fiu!Nagyon jo a kolbaszos kep annyit nevettem rajta.Kuldhetnetek ide is egy kicsit itt sajnos nincs Kép
Anita tudom hogy mar ezerszer kerdeztem mastol is de te nem tudod veletlenul hogy mi van Veraval?Nekem nagyon hianyzik o szinte minden nap fent volt.Te joban voltal vele csak azert kerdem toled.


Klarissza!
En tenyleg nem vagyok egy eros idegzetu de en is szivesen elolvasnam hogy mi is tortent .SZerintem az ember igy tanul sokszor ,hallassz vagy olvasol valamit es akkor tudod hogy mire is kell jobban figyelni(vagy megsem)Kép
REmelem tenyleg jol vagy! Ezeke szerint van segitseged (szerencsere)orulok neki hogy van melletted valaki.

Brigi!
Igy utolag en is Nagyon GRatulalok a Fiadhoz Matehoz,szerintem gyonyoru es a neve is nagyon szep!(nekem jobban tetszik mint az elozo amit adni akartatok neki ez divatosabb szerintem Kép
AZert nem irigyellek a sok munkaert ami most rad var(viszont a babaert kicsit igen)HU most gonosz voltam.Bocsi Kép

Ma voltunk a DAllasi allatkertben hat nagyon csalodott vagyok a Bp-i allatkert millioszor szebb .Szegeny no akinek babysittelek mindig azt hallja tolem hogy a bp milyen szep meg jo Kép
Ma mondta hogy mar nagyon kivancsi Magyarorszagra szivesen ellatogatna oda!Davidkam elvezte csak az a baj hogy ma jo hideg volt(Barbi te most ki fogsz nevetni )5 fok max de talan kevesebb.Na jo nem annyira hideg de mar hozza vagyunk szokva hogy itt ritkan van hideg 5 meleg nap 1-2 hideg,szoval most a hidegebbet fogtuk ki.Jol be is oltoztunk Kép DAvid alig birt jarni a vastag ruhatol ,panaszkodott is szegeny.
Kepzeljetek a fiam szajal az anyjaval Kép,mondom neki hogy kerem a cumijat es azt mondja hogy nem,vagy igyal vizet fiam erre o Nem .Annyit nevettem rajta ,mondta a ferjem most vicces de kesobb idegesito lesz.(hat gyerek vagy nem?)Kép
Most megyek majd teszek fel kepet ha megtalalom .
gabi75david
 
 


Sziasztok!Kép

Ezer éve tervezem hogy írok, de sajna most sem fog összejönni. Bencike beteg lett, éjjel kruppszerű köhögőrohamai voltak, csak bízom benne hogy nem lesz kruppos, délutánra várjuk a doktornénit. Nem aludtunk semmit, egész éjjel sétáltam vele a lakásban, miközben egyfolytában sírt, ettől köhögött még jobban majd hányt is szegénykémKép

Köszönöm mindenkinek aki hiányolt, nagyon jólesettKép Gabi75 Neked külön kösziKép
Eléggé összejöttek nálunk a dolgok, karácsony első napján elutaztunk Szolnokra, aztán az újévben egy hétre Egerszalókra, így mostanában kezd "helyreállni" az életünk.
Bencike nagyon okos, ügyes, gyönyörű kisfiú, mint itt a topicban az összes gyermekKép
Elég sokat beszélgetünk már, nagyon sok szót mond, plusz az állathangok is menők persze, 15 darabot tud utánozniKép
15 és fél hósan el is indult úgyhogy zajlik az életünk, de ez így van rendjén. Igyekszem majd visszakapcsolódni a topic életébe, de nem ígérem egyelőre, legalábbis amíg Bence beteg.

Klarissza, Marcsi!
Nagyon sajnálomKép

Mégegyszer köszi hogy hiányoltatokKép
Sok puszi mindenkinek,
Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


Sziasztok!

Anita!
Robó nagyon édes a kolbászokkalKép

Vera!
De jó, hogy bejelentkeztél!Kép Mileöbbi gyógyulást Bencédnek!

Brigi!
Nagyon szépek a gyerekek, mind egy szálig, azért ha majd lesz idöd jelentkezz be, hogy hogy alakulnak a mindennapjaitok!Kép

Gabi-Dávid!
Feleselö DávidKép Tényleg most még édesek, majd késöbb ettöl idegbajt kapunkKép

Képzeljétek reggel indultam volna kocsival a dolgunkra, de befagyott a kocsim összes zárjaKép OOOlyan pipa voltam. Ráadásul a kutyánk állandóan átlóg a szomszédba, már teljesen leamortizálta a kerítést. Jóban vagyunk szerencsére a szomszéddal, de már neki is kicsit tele van a hócsukájaKép

Na most megyek mert tanulnom kéne...

Puszi,

Tündér
tündér
 
 


Szia Vera!

Jó, hogy írtálKép, már azt hittem, végleg eltűntél.
Sajnálom, hogy Bence beteg, mielőbbi jobbulást!

Ági
Kép
Kép
hagnosz
 
 


Sziasztok!
Tegnap már akartam jönni, de valamiért nem jött be a babanetKép
Klarissza: annyira sajnálomKép Jó, hogy pozitívan állsz a dologhoz. Én is elolvasnám a történetedet, persze, ha nem probléma neked, és nem zaklat fel tulságosan.
Köszönöm mindenkinek először is a drukkokat,bejött a könnyű és gyors szülésKép, és köszönöm a jókívánságokat is. Marcsinak meg külön a képeket, igazán jók lettekKép
Máté egy tündér. Alig lehet hallani a hangjátKép Remélem így is marad. Bömbi is nagyon aranyos ahogy mondja, hogy baba és megy megsimogatni. Egyenlőre még nem látom rajta, hogy féltékeny lenne. Első nap mikor hazajöttünk kicsit haragudott rám, nem akart odajönni, de hamar megbékélt, és akkor már letenni nem tudtam, fét, hogy megint eltűnök.
Most röviden ennyi, majd még később megírom a szülést is, ha érdekel valakitKép
Itt van még egy kép.
Szia anyu, megérkeztem:Kép

Puszi mindenkinek
Brigi
bombomanyu
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?