Helenka, törvények, rendeletek úúúgy irigyellek (és ezt most halál komolyan mondom, én imádom amit tanultam és még egyszer azt tanulnám, szerencsés vagyok
). Mit tanulsz?
Én annyiféle görbét láttam már hogy őszintén szólva csak a saját szórakoztatásomra csinálom
Utólag persze kíváncsi vagyok, bejön-e, majd ha megjön visszafelé számolok és nézem. Egyéb jeleket is figyelgetek, de most nem görcsölök annyira rá, amúgy sem ez az első most.
Reginand, igen szedek gyógyszert a pm alulműködésre, 100 Euthyroxot, már ezer éve kezelik, de még nem sikerült beállítani teljesen. Ezt a 100at most kezdtem el, eddig 87,5-öt szedtem. Hátha most kicsit jobb lesz
Hu, az a baj, hogy itt ahol élek kb semmit nem lehet kapni, még a diétámhoz a korpovit kekszet sem. Bé ma szinte csak azzal pakolta meg a bőröndjét, úgy jött vissza
Szóval ilyenek, mint méhpempő meg palástfű tea - csak elvétve, már kérdezgettem a helyi kollégákat, hogy mit hol lehetne... A legjobban az idegesít, hogy egyik gyógyszertárban sem volt eddig elevit, pedig nekem az a jó, mert abban nincs jód. Szóval ki kell találnom most mit csináljak, mert azt nem vetettem bével.
Helenka, ha eddig szedted, talán kihagyhatsz egy hónapot, de miért akarja, hogy abbahagyd? Én úgy tudom hogy pont az első pár hét a lelgfontosabb ennél az idegcsőzáródási rendellenességnél... de lehet, hogy rosszul tudom