Sziasztok!
Thimmy: mikor mész cukorterhelésre?
A glükózt gyógyszertárban veheted meg. Kb. 3 dl vízzel érdemes csinálni. Én 1 egész citrom levét nyomtam bele és éjszakára hűtőbe raktam. Egész fincsi volt így, pedig én nem vok édesszájú.
Utána már nem áll össze, csak keverés közben okozhat gondot. Úgy csináld meg, hogy kiöntöd a port valamibe majd apránként adod hozzá a vizet és közben ezerrel kevered. Érdemes meleg vízzel kezdeni, h biztosan elolvadjon. Nekem összeállt, de addig aprítottam benne a cukrot, amíg teljesen híg nem lett. Volt aki a kikristályosodott cukrot rágta, nem volt gond az sem.
Mi volt a vérvételen? Hogy áll a vasad?
Zuzmi: Én is a 30. hét körül akarom kezdeni a nagyobb dolgokat.
Gtimi: Az én kórházi csomagom már a 19. hét óta meg van csinálva, persze, ez nem a szülésre való. Számomra a Domestos törlőkendő is nagyon fontos, mert nagyon tré módon takarítják ott a wc-ket. Én azt hallottam, h a hálós bugyi a legjobb. Mit gondoltok?
Egyébként a János kórház honlapján van lista arról, h mit érdemes bevinni a szülésre. Nekem tetszik ez a 2 táskás rendszer, nem kell külön válogatni szülés előtt, h mit vigyél be a szülőszobára. A 4-5 hálóing brutálisan soknak tűnik.
De jó, h holnap mentek a 4d-re! Mi majd szombaton
Bence: Drukkolok Bence sikeres átszoktatásához!
Babeeke: köszi az infót. Nem is olyan rossz, ha a 25 éves tárolást nézzük. Mi viszont nem merjük előre megvenni, inkább fizetünk minden évben tárolási díjat. Mondjuk az lényeges különbség az, h a Sejtbak Svájcban( ha jól tudom) van, a Krio Mo-n. A magyartól kicsit azért félek. Arra azért kérdezz rá, h mi van abban az esetben ha transzplantációra kerül sor. Ez sem mindegy. A Kriónál ez elvileg benne van az árban, de még majd megtudakolom.
Lehet, h nálatok nem kell vinni a cukrot, majd kérdezz rá. Citromot azért vigyél magaddal, azt biztos nem adnak. Hová mész terheléses cukorra?
Kri: Itt is megcsinálták volna a laborosok, de nekem ezt mondta az orvosom, h csináljam meg otthon. Én eleve ásványvizet használok, nem csapvizet, meg így be is tudtam hűteni. Nem bánom, h így alakult.
Novemberben is ilyen gyorsan szárad? Akkor március már csak alkalmas lesz a festéshez!
Én csavargással töltöm napjaimat továbbra is.
Ajánlok nektek 2 áruházat. Egyik a Matti Budaörsön. Árak hasonlóak, mint a többi babaáruházban. Megkérdeztük hétvégén, h ha mindent ott veszünk meg( babakocsi, kiságy, pelenkázó, légzésfigyelő, digitális mérleg stb), akkor mennyi kedvezményt adnak. 12%-ot mondtak, ami azért nem elhanyagolható, főleg az én általam összeírt babakelengyék ára esetében.
A másik a Kika. Ma voltam a bébirészlegen. Képzeljétek, ott is 10%-ot adnak minden nem akciós termékből, mondjuk ezt szülés után adják oda a bemutatott számlák alapján. Nem semmi! Ma vettem ott 500 ft-rt 1 pamut rugdalózót. Sok minden le van értékelve,érdemes benézni. Persze, sikerült egy leértékelt , de így is drága nyuszis hálózsákot is beszereznem, de ez volt minden álmom. Ráadásul téli kiadás és kívül-belül pamut, ami szerintem nagyon lényeges. Annyi műszálas hálózsákot árulnak, hát, én nem merném műanyagban altatni a gyerekemet!
Végre a fodrászhoz is eljutottam. Hulla voltam, mire hazaértem 5 körül, ugyanis ma jártam be a Kikát meg az Ikeát is. Holnap fogorvoshoz megyek, szóval van programom bőven. Így legalább gyorsabban telik az idő!