Mintha kellemesebb időben mindenki szívesebben ülne gép elé
.
Tecsós rucikat én is „gyűjtöm”, minden szezonban van kifutó termék leértékelés és tényleg a szezon közepén. Leginkább a pólókat szeretem, főleg az „I love daddy” és a „daddy loves me” feliratúakat
. Fehérneműknél meg halál mindegy, hogy melyik kollekciót veszed
. Body-ból meg rugiból mondjuk a C&A-sokra esküszöm, bár ilyen kicsinek mindegy, de amikor tovább hord egy-egy méretet, akkor nekem a tecsósok kilukadtak, mire kinőtte, vagy még előtte. A 6 hós méretnek (aszem 62) pl. kirágta a nagylábujját majdnem mindnél, a 68-asnak meg a térde lukadt ki, ahogy mászott benne. A 74 már bírta, a járás már nem koptatta annyira őket
. De épp most mondta a barátném, hogy a fél éves lányának a kisruháit összeszedi, inkább én kerülgessem, mint ő
.
Nyuszuli Szerintem 62-nél kisebb hálózsákot nem érdemes venni, pár hét és kinövi, a nagyobba meg könnyebb beletenni. Szaffinak az első fél évben paplanja volt, aztán kb. 4 hónapos korától már lerugdosott mindent, de úgyis jött a meleg, úgyhogy nem foglalkoztunk vele, csak őszre kapott hálózsákot. Én most is paplannal kezdek, nekem egyszerűbb az éjjeli etetés-pelusozáshoz csak kitakarni, mint kicipzározni. Aztán meglátom, mennyi idő alatt tanul meg kimenekülni a paplan alól
.
Nekem a 8000 Ft-os ikea pelenkázóm van, teljesen jó, de ez attól is függ, hogy neked mik a hosszútávú terveid ezzel a bútorral, mert azért ez másra nem nagyon használható. Mi úgy számolunk, hogy 3 gyereket akarunk, folyamatosan lesz pelenkásunk kb. 6-8 évig, így ennyi időre vettük, utána majd megszabadulunk tőle. Kis helyet foglal, lehet forgatni, alá betolom a gurulós játékos dobozokat (ikea, műanyag, fedeles pont befér), a polcon rengeteg doboz pelus elfér (amit remek móka szétpakolni, majd vissza). De ha nagyobb korkülönbséget akarsz, akkor tényleg hülyeség egy egyfunkciós bútort kerülgetni, míg a tesónak újra kell a pelenkázó. Úgy a komód-pelenkázó kombinációt választanám. JA és a pelusozó felett a falon van egy fiókos-polcos (szintén ikea) elem, nekem ott vannak a popsikrémek, törlők, lázmérő, babaolaj, babaolló stb. ami a pelusozó környékén kell. Kéznél van, nyitott helyen és Szaffi tuti nem éri fel.
Kiságyban szintén azt gondold meg, milyen korkülönbséggel jön a következő. Ha hamar, akkor nincs sok értelme a kivehető rácsnak, mert addigra már tesó lesz benne, úgy jársz, mint mi, hogy alig 16 hósan átkerül egy nagyágyba. De ha több évet vársz, akkor van értelme, ha levehető az oldala, mert mégis csak biztonságosabb és kevesebb helyet foglal el. Kombiágyban én nem hiszek, én azt csak egyke mellé tudnám elképzelni
. De persze bizti van, akinek pont ez működik
.
Ja, még valami: nálunk semmi értelme nem lett volna a 3 szintbe rakható alvófelületnek, mert 4kézláb után pár héttel felállt, és a legalsóra kellett volna már akkor is tenni, szóval középen alig lett volna. Nekünk bőven elég a 2 szint, de persze marha rossz az elején, amíg még a fekvő babát kell ki-be tenni legalulra, de hamar rájön, hogy hamarabb kiveszed, ha feláll
.
Ágymatracnál meg, van, aki a kókuszosra esküszik, nővérem is rajongott érte, mi simát vettünk vízzáró lepedővel, nekem megfelelt. De Szaffi nem volt az a kipisilős-kikakilós fajta, szerintem csak hányáskor volt szükség a vízzáró lepedőre (ami amúgy marha lassan szárad
).
Huh, jó hosszú lett
. Végülis, mi leginkább szín alapján választottuk a legolcsóbb zöld ikeás ágyat, az ment a zöld falhoz
:D:D:D.
Zsuzsko én decatlonban jártam így, hogy benne maradt a lopásgátló
. Ráadásul Fehérváron vettük, és pesten vettem észre, a blokkot rögtön kidobtam… Tisztára paráztam, hogy magyarázom majd el, hogy nem loptam, hanem csak benne hagyta a pénztáros, de simán kivették, mondták, sajnos előfordul. Hurrá
. Szaffi vmelyik ruhájában meg belevarrt cetli volt (aszem szintén decatlonos), amit nem vettem észre és nem vágtam ki, az meg hónapokig bárhová mentünk, sípolt, mire egy biztonsági őr a C&A-ban mondta, hogy nézzem meg a gyerek kabátját, mert lehet, abban van valami
. Hülye-anya
.
Zafír Nagyon cuki babáid vannak
. Ráadásul abszolút „egyke” méretűek
. Azért híztál ennyit, mert már a babák is nőnek, végre nem a szervezetedből szívnak el, hanem kezd egyensúly kialakulni. Tudod, ha egy gyerek 1 grammot hízik, az rajtad 2 grammot jelent, mert kb. ugyanannyi súlyt vesz fel az „ellátó rendszer” is, vagyis a lepény, víz, anyai vérmennyiség növekedése stb. Nálad meg a két gyerekkel… na számolj, nem sok 1 hét alatt a 2 kg, főleg, hogy eddig nem híztál annyit.
Bútor balesete egyszerre kellemetlen és mókás. Karamboloztak a baba-szekrények, bárhogy nézem, ez azért viccesen hangzik
.