Otthon, édes otthon
Felüdülés, ez a csepeli csend a Balaton zajához képest
. 10 éjjelből 8-on koncert szólt, ezzel az erővel a Szigeten is sátorozhattunk volna. Remek egy olyan nyaraló, ahonnan 1 hét után menekülsz haza, pedig még maradhattunk volna 2 hetet
Próbáljuk rávenni anyámékat, hogy adják el, és vegyünk egyet jópár utcával feljebb, ahol csak a kabócák zavarnának az alvásban
. Hiába, nekünk semmi sem jó
És persze még 1 hétig kánikula lesz…
.
Gittus „érdekes” lakos itt is van, ez mulatós zenét szokott üvöltetni, ha bekattan nyitott erkélyajtónál
. Mikor először hallottam, kérdeztem a földszinti bácsit, hogy ez máskor is ment már? Persze, 30 éve folyamatosan
. De szerencsére havonta 1-2 alkalommal jön csak rá a dili
.
Mi mentünk 20-án valahová. Mármint jöttünk. Haza
.
Boldog szülinapot Livinek!
Nyuszika Tisztelet a belvárosi csavargásért! Szombaton bementünk Keszthelyre állatsimogatóba meg vasútmodell kiállításra, a végén már úgy vonszoltam magam, mint egy bálna a parton – mondjuk, úgy is éreztem magamat…
Nagyon jól hangzik a gyerekszoba-terv
. Egy kicsit irigykedek is, mert nálunk most nem lesz átalakítás Mesó kedvéért, eleve kétgyerekesre alakítottuk ki a szobát, de jól esne egy kicsit molyolni
.
Hát igen, néha muszáj nekem is Szaffival a kézben sétálnom, bár ő még nincs 10,5 kg
. Kis soványka a drága
. Na nem tőlem örökölte, az tuti
. Én is nyugtatom magam, hogy amit megszoktam, az nem árt. Amúgy nyakban kevésbé megterhelő cipelni, mint kézben!
Köldököm nekem is egész aprócska lett.
Bobek Feléd is tisztelet, hogy ilyen melegben tömegbe is mész! Én nagyon írtózom most a tömegtől
.
Zsuzsko Csík
. Kocsihoy drukkolok, h’tha nem 3 ajtósba kell majd pakolni a gyerekeket
.
Makkmarci Nem semmi a falcsere
. Gondolom, takaríthattál utána ezerrel
. Mostohaapukád miatt részvét
. Bár hátha „jól sül el” a dolog, ismerős apukájának cukor miatt vágtak a lábából, azóta iszonyatosan betartja a diétát és minden nap hatalmasakat sétál, hogy ne veszítse el a másik lábát is. Kire-hogy hat egy ilyen tragédia
.
Nem a lepényt csavarták ki, csak a köldökzsinórt. A lepény még bent van,mikor a „vezetéket” elvágják. Nálam nagy lepény volt, azt is meg kellett szülni tolófájással-lábfelhúzással stb. de elvileg az könnyen kicsusszan, miután már levált.
Zsiráf tök jó, nekem a kedvenc állatom, ritka buta jószágok. Pl. csak úgy tudja megállapítani egy idegen zsiráfról, hogy milyen nemű, hogy megissza a pisijét
.
3 hét múlva keresztelő, most megyünk majd szerdán beszélni a lelkésznővel
. Háááát érdekes lesz, nagyon nem vagyunk templomba járós, közösségi hívős fajták, de a keresztszülők lányát is most keresztelik, és kitaláltuk, hogy legyen együtt a kettő, mert így a család „egyben letudja” az egészet. Na átküldött a lelkész néhány gondolatot, amiről majd elbeszélgetünk… Még van egy napom, hogy meggyőzzem apát, csak csendben mosolyogjon
. Ráadásul idegen a lelkész nekünk, mert ugye oda megyünk, ahol Rozit keresztelni akarják, mert nekünk meg tök mindegy. Persze anyósék már amióta megtudták, gyártják a kifogásokat, hogy mért is nem fognak tudni eljönni, pedig ők mennyire szeretnének
. Anyós kérdezte skypon anyámtól, hogy mért tartunk mi (apa meg én) vajon olyan nagy távolságot tőlük. Ugye ők azok, akik még egyszer sem jöttek el megnézni az unokájukat 1,5 év alatt (mi 2x voltunk ott, utoljára tavaly december közepén, amikoris bennük nem merült fel, hogy adjanak valamit karácsonyra Szaffinak
).