Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok lányok,

részvétem mindenkinek a nagy meleg miatt. Itt Brüsszelben most tombol a nyár, olyan 27-28 fok lehet, de azért minden nap esik is mellé. (igazából picit irigykedek, mert az azért olyan jó, amikor spagetti-pántos ruciban lehet az ember éjjel is, hát ehhez haza kell menni.)

Rengeteget írtok, ami szuper, de mire a végére érek, teljesen elfelejtem, hogy kihez, mit szerettem volna hozzászólni :) valami olvasásközbenjegyzetelős-módszert kéne kifejlesztenem...

Gyönyörűek a pocakok is, én is megpróbálok feltölteni majd egy képet. Nekem egyelőre nem túl nagy a hasam, olyan 2-3 kg-ot híztam eddig. Utoljára a 13. héten voltam UH-n, úgyhogy már nagyon-nagyon várom a jövő keddet, amikor újra láthatom a bébit. Utólag olvasva titeket is, meg más irodalmat is, elég csalódott vagyok, hogy az én dokim (akit ugye le is cserélek egy fogadott szülésznőre, aki a terhesgondozást is végezni fogja) az utolsó ultrahangnál olyan kutyafuttában mérte le a gyereket. A hosszát és a tarkóredőt írta le, a többit csak úgy magának futotta át, mint ahogy Zsabó is írta. Ráadásul utólag vettem észre, hogy a papíron volt egy orrcsont-rubrika, és mellette a van-nincs-nem látható opciók közül az utolsót ikszelte be. Mondjuk hálás lettem volna, ha még szán rá pár percet, és kegyeskedik megkeresni.... Szerencsére minden más eredmény nagyon jó lett, de ez azért idegesít. A jövő heti UH-ra nem hozzá megyek már, remélem, az alaposabb lesz.

Gemini - hát ez nagy dilemma... nehéz is bármilyen tanácsot adni ilyenkor. Azért az nagyon jó, hogy a mostani vizsgálatnál minden oké volt. Milyen táboroztatás, amit csináltok?

Nyuszika - de jó, hogy minden oké a méhszájjal!

Zsuzskó - hogyhogy az előző terhességednél fogytál a végére? ilyenről még nem is hallottam... Gratulálok a lakáseladáshoz! És az új már megvan? Gondolom, nem unatkoztok akkor...

Mindenki vigyázzon magára! És igyatok sokat-sokat ebben a nagy melegben!
(bocs, hogy nem reagáltam mindenkire, most muszáj rohannom...)

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
mimilee
 
 


Rekuja - de jó, hogy ilyen simán ment a szülésed Szaffival. Ilyet kívánok magamnak is :)
A kislányod meg már egy igazi kis nő!

Zsabó - a tiéd meg egy divatdiktátor! nekem kifejezetten bejön ez az összeállítás :)

Zsuzskó - irigykedek erre a 40 percre, amit a rendelőben töltesz... ez azért már elég kielégítő.
Remélem, jövő héten én is kapok dvd-t az uh után. Egyelőre csak egy-két pici kis fekete-fehér fotónk van, amin vagy olyan mint egy pont, vagy később, mint egy csikóhal :D

Ez egy mai kép magunkról...

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
mimilee
 
 


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
mimilee
 
 

 
 

Zafir: irigyellek a profi fotós képek miatt. Szeretnék majd én is kismamafotókat, de olyan szeptember környékén.
Gittus: csatlakozom az előttem szólóhoz: a festéssel tényleg óvatosan! Bár ezek a mai egy rétegben is fedő festékek - Dulux és társai - nem büdösek. Mi tavaly festettük a falakat Duluxal, az nem volt büdös, sőt, kifejezetten illatos volt. A szülői házban idén az én szobámon van a sor, az meszes fal, de anyut lebeszéltem a parkettalakkozásról. Két hete festett más helyiséget, +ajtókat, ablakokat, hétvégén még mindig volt egy kis szaguk. Viszont munkatársam mesélte régen, hogy amikor ő volt terhes, szülés előtt pár nappal ő maga festett otthon. Persze szép és okos felnőtt gyerekei vannak azóta. De fő az óvatosság!
Bobek: hogy is van pontosan ezzel a hanyatt fekvéssel? Az csökkenti a baba szívfrekvenciáját, vagy kevesebb oxigén jut a lepényen a babához, mert nyomódnak bennem az erek? Csak felületesen hallottam erről. A kórházban a szülésznő osztotta a parancsot, hogy oldalt, felhúzott lábakkal. De valami pontos magyarázat?
Sunflower: AFP-t 30 nap alatt nem csinálják meg??? Nekem aznap délutánra megvolt, SZTK-ban. Nekem a Hbsag-ra meg a vércsoportra kell várnom, a luesz is 2 hét volt. Azóta mondjuk a kórház miatt volt már vércsoport meghatározásom. A vércsoporttal kapcsolatban az fogalmazódott meg bennem, hogy azt a születéskor is meghatározzák, akkor miért nem írják rá mondjuk a betegkártyára? Tök praktikus lenne. Annyi mindent nyilvántartanak az emberről, ezt meg, ami életbevágóan fontos, nem.
Zsuzsko: gratula a lakáseladáshoz. Dani szépen növekszik, olyan megható lehet, amikor Gyurkával figyelitek és ő reagál rá. Nekem a babamozgás még mindig egy kicsit alienes. De valamelyik nap délelőtt alig mozgott, aztán délután behűtöttem magam, na, akkor rákezdte. Megnyugtat, ha mozog vagy csuklik. Egyébként sokat csuklik. Ha tényleg olyan kis mohó lesz, akkor ilyen szempontból az apjára ütött. Ő is nagyon szereti az édességet. Az előbb pudingot ettem, jó sokáig csuklott utána.
Még nem hallottam a hypnoszülésről. (olyanokat írtok néha, hogy csak lesek :D )
Gemini: nagyon alaposan megvizsgálták a babádat. Nekem csak a fejét és a combcsontját méri mostanában, az alapján meghatározza, hogy hány hetes, ill. megfelel-e a számított hétnek. Én megcsináltatnám a magzatvízvételt. Tudom, ez nehéz ügy, meg én fel sem kelnék egy darabig utána. Így, az első babánál sokkal óvatosabb vagyok. Néha csak csodálkozok, miket írtok, hogy pl. nagyobb gyerkőcöt felemel Rekuja, én meg egy-két nagy ásványvíznél nehezebbet nem nagyon merek. De ehhez tudni kell, mennyire parázós vagyok. Bemásolom neked a 18. heti UH adatait (17 hét+5 naposan 18 hetesre vett):
BPD: 43 mm (Gs. 18) jó FHR
FL: 24 mm
THQ: 43 mm
Nyuszika: éljen a C3100!
Rekuja: Így járunk mi is! Mondom a férjemnek, most nézzen ide, mert mozog, erre mg sem moccan. Nézi tovább a tévét, akkor megint rúg egyet a gyerkőc. Pedig mondtam már neki, hogy percekig figyelje, meg nem is mindig ugyanoda rúg, hiszen forgolódik még. Tegnap felvettem a telefonommal, hát ő azon sem látta, ahogy rúg. Szóval még győzködnöm kell, hogy kitartóbban nézze, ha szólok. A tévét meg kinyomom. A gátvádelemről meg a dokimnak merőben más véleménye van. Ő nem nagyon támogatja, inkább vág. De nekem ez ugye nagy valószínűség szerint másképpen lesz (császár).

Hőség. Panel, legfelső szint, sötétített szoba nappal, felhúzott redőnyök éjjel+kereszthuzat. Már amikor megmozdul a levegő. Mert az is ritka. Hűvös vízben zuhanyzás sokat segít. Plusz tegnap vettem a Jyskben 2 porlasztót (spriccelő, permetező), váltva vannak a hűtőben, beülök a ventilátor elég és fújom magamra a hideg vizet. Éjjel is jól jön, amikor nem volt, akkor jött a vizes törülközős módszer. Légkondi nincs, idén nem is lesz, de hosszú távra jól jönne valami hűtő-fűtő darab, mert ősszel-tavasszal, amikor nincs fűtés és kint hűvösebb van, idebent is kicsit fáztunk. Gyerekkel meg nem kockáztatunk. Most, az első itt töltött télen olajradiátorral segítettünk rá, amikor már a nagy radiátorok sem bírták rendesen, a legnagyobb hidegben. Légkondi vagy olajradiátor - mindegy, mert az áramot mindegyik zabálja. Ma reggel 5-kor kereszthuzat, ventilátor a konyha ablakba beállít, és magas fokozaton egy óra alatt 29 fokra hűtötte a lakás azon részét. Most 33 van, tegnap 34 volt. És még csak nem is főztem. Kitartást mindenkinek a nagy melegben!!! Kép 21. hét 6. nap

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
makkmarci2
Szolnok
 
 
 
 


Amíg itt pötyögtem, csak úgy özönlöttek a hozzászólások.
Mimilee: azért most irigyellek (szerintem a többiek is) azért a huszonfokokért.

Akkor én még ne is szóljak a vizsgálatokért. A dokim 2800-at kér, ebben van egy vizsgálat, egy 2D UH, van, hogy két fotót is kinyomtat, de most utoljára nem kaptam.

Jelenleg 3-4 kiló között mozog a többlet rajtam, de majd most jön a java. :)

Mindenki nagyon fajin pocakosfotót rakott fel, ezért küldtem én is egyet nektek! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
makkmarci2
Szolnok
 
 
 
 


Hú, Makkmarci, 34 fok, az már nagyon durva, de el tudom képzelni panelben a záróemeletet!

Nagyon csinosak a pocik, igazán csajok!

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
zsabo76
Kecskemét
 
 


Rekuja
Nálunk is ez van!!! :D :D Amikor rugdos, gyorsan szólok apának, hogy tegye oda a kezét, de mire odaér, abbahagyja. Mintha tudná!! :D :D

Mimilee
Nekem is pont ilyen a pocim!! :D :D Lassan rakok már fel én is pocis képet!!! :D :D

Makkmarci
Én is tartok amúgy a festékszagtól. De van ám nekem arcmaszkom! :D :D Keresztanyu ápolónő, és tőle kaptam eg dobozzal még anno. Ezeket használtam akkor is, mikor beteg voltam. Szegény Livikém meg is ijedt Tőlem ilyenkor :)))
Neked is szép nagy már a pocid!!! :D :D

KépKép
KépKép
gittus0726
 
 


Sziasztok!

Gemini, tényleg nem jó gondozottnak lenni orvosként. Már csak azért sem, mert mindig mindenről a legrosszabb diagnózis jut eszembe. :( Nem jó túl sokat tudni a betegségekről.
Szülésznődnek részvétem. Nem tudom, kapnak-e veszélyességi pótlékot? :wink:
Down-nál azt írják, hogy gyakori, hogy a kisijjban csak 2 ujjperc van. Ezek szerint nem mindnél. De a te babád makk egészséges. Majd meglátod. :D
Felkar-combcsont arányról nem tudok semmit.

Nyuszika, szuper, hogy jó a méhszáj!

Zsabó, akármit is mondasz, csini kismama vagy!
Én dokimnál 12e csak az uh. Elég húzós. De alaposak. Remélem.

Rekuja, én is próbálok sokat inni, de nekem meg kell erőltetnem magam sajnos. Világ életemben ilyen voltam.

Makkmarci, ez a háton fekvés az ún. Vena cava inferior szindróma. Ha hanyatt fekszel, csökken a hasban futó nagy vénában a visszaáramlás, emiatt az anya vérnyomása leesik, a lepény keringése pedig romlik, ezért csökken a szívfrekvencia a babánál.

Nálam minden rendben, kivéve a meleget.


:evil:

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
bobek
 
 


Az arc fejlődése a terhesség 1-3 hónapja között:
http://www.newscientist.com/video/17206 ... -womb.html
(lassan jön le, a Newscientist honlapja mindig lassú :()

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Tyű, mennyit írtatok :)

Zsabó Nagyon cuki divatmacád van :lol:. És roppant büszke is, ahogy látom :lol:. Anyám mesélte, hogy volt egy idő, amikor csak és kizárólag egy rózsaszín szoknyában voltam hajlandó oviba menni, még télen is. Olyankor az overállomra húzta kívülre :oops:. Azért gondolom a lányod nem ment ki tegnap sísapkában :roll: :).
ventilátor jó ötlet, csak Szaffit marhára izgatja és folyton bele akar nyúlni :evil:. Így száműztük :(

Mimilee Én spec nem bánnám a ti tomboló nyaratokat, még az eső is jöhet, ha nem egész napos :roll:.
Szerintem itthon kicsit komolyan veszik a vizsgálatokat, meg a sok számot, néha jobb lenne, ha nem lenne papírom, csak a doki azt mondaná, hogy nyugi, minden rendben van. Persze ehhez olyan bizalmi viszony is kell :roll:.
Szülésnek csak az utsó pár perce volt olyan gyors :). De tényleg sima volt, nem bánnám, ha megint ugyanúgy menne minden :wink:.
Neked is alakul már a pocakod :wink:.

Makkmarci Ezek szerint nem csak az én párom „türelmetlen” :lol:. Mindig elfelejtem, hogy nekik ez nem egy akkora csoda, mert nem bennük van az egész :roll:.
Légkondit pint ilyen okokból vettük az előző központi fűtéses lakásba. Első évben többet fűtött, mint hűtött :evil:. Jó légkondi nem zabál sokat fűtésért, pont annyit, mint hűtésre :). Amúgy szörnyen hangzik a lakásotok klímája :(. Szép a pocid, tényleg nyugodtan hordhatsz bikinit és szerintem egyforma mosógépünk van 8). Szaffi imádja nézni, ahogy pörögnek a ruhák, aztán jön kipakolni :)

Gittus Arcmaszkot apa is próbálta, amikor beteg volt, Szaffi játéknak vélte és folyton odament lehúzogatni :roll:. Szóval nem vált be, de a gyerek nem kapta el tőle, csak én :evil:.

Bobek Én is erőszakkal iszok, aztán meg szenvedek a közért-játszó-itthon háromszögben, hogy ciki-e a telepen egy bokor alá pisilni :oops:. Eddig még cikinek találtam, de néha nagyon kellett hazasietni, és olyankor türelmetlenebb vagyok Szaffival, aki kb. negyed órát játszik a lépcsőházban (megértem, ott tök jó idő van és jó leülni a hideg lépcsőre neki).
Vena cava inferior-ról meg az inferno jut eszembe :lol:. Én meg a szedett-vedett latin szavaim :lol: :lol:.

De jól esett a tegnapi kis vihar! Bár már kb. ugyanaz van, mint tegnap reggel, de legalább mindannyian jót aludtunk :)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok Lányok!

Hű mindenki elmaradozik ebben a melegben. Remélem mindannyian jól vagytok, és bírjátok ezt a hőséget!

Rekuja, Gittus, belső kis elevenke nálunk is ezt csinálta eddig. Nekem rugkapált, aztán apának semmi. De tegnap már apa is erősen érezte, igaz csak két rúgás erejéig, de a kis puncis megmutatta mire is képes! :D

Ma este 1/4 10 re kaptam a nőgyógyitól időpontot, úgyhogy egyedül megyek. :? , de én vagyok a ludas, mert tegnap du. kértem időpontot. Váratlanul jött egy lehetőség, hogy le tudunk menni Fenyvesre 5 napra, és így ugrott a jövő heti keddi UH-om, és inkább előre hozom, mint eltolom.
Remélem minden rendben lesz. :oops:

Fenyvesen úgy emlékszem nincs ebben az üdülőben net, úgyhogy lehet, hogy nem tudok majd jelentkezni, csak jövő hét csütörtökön! Addig is vigyázzatok magatokra.
Pihi, sok víz és árnyék!!!!!!

Puszi nektek!

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
zsabo76
Kecskemét
 
 


Huhh lányok mennyit írtatok:)

Örülök , hogy mindenki ok, mi is rendben vagyunk AFP megjött ahh icsoda tortúra volt ezzel hihetetlenek, szerencsére minden rendben, meleggel küzdelem van, de talán lehűl már egy kicsit végre....

Hogy ti milyen ultrahang képeket tesztek fel és milyen sok szám meg minden van rajta csak ámulok bámulok ...:)
Nekünk csak 2D-s ultrahangunk van egyenlőre, no de 14-én megyünk 4D-sre alig várom már:)
Köszönöm a válaszaitokat jó sokat olvastam vissza, és meg kell hagyno nagyon jól mulatok némely megjegyzésen KÖSZÖNÖM:)
jó felnézni hozzátok pocakosok;)

Kellemes hétvégét!!!!
<a><img src="http://lmtf.lilypie.com/xrACp2.png" width="400" height="80" border="0" alt="Lilypie Maternity tickers"></a>
sunflower77
Pest Megye
 
 


Sziasztok!

Örömmel olvasom, hogy mindenki jól van, sajnos mostanában nincs benne elég lélekjelenlét, hogy írjak is, szó szerint ki vagyok purcanva a melegtől :(
Légkondival csak óvatosan játszom, mindig csak megfájdul a torkom..
A pocakok gyönyörűek :)

Teszek egyet én is, lent voltunk Sopronban Volt fesztiválon, amolyan nyugdíjas kirándulóként persze, úgyhogy nyugi, nem ugráltam részegen a koncertek első soraiban :D Elképesztő meleg volt, de nagyon tetszett :)Még sose voltam fesztiválozni, úgyhogy utolsó lányként töltött nyaramon bepótolom :D
Folyamatosan grépfrutos soproni volt a kezemben (alkoholmentes), ne tudjátok meg, milyen csúnya tekinteteket kaptam :D Viszont ami cuki volt, hogy rengeteg kisgyermekes, pocakos kismama volt és nagyon helyesek voltak, kulturáltan is lehet szórakozni ilyen helyeken.. volt baba körhinta is :)


Kép

Közben elkezdtem nyelvtanfolyamra is járni, ami megint csak leköt eléggé..

Mindenkinek hűs fuvallatot küldök, igyekszem becsatlakozni :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Premature Baby tickers

Lilypie Pregnancy tickers
nyuszuli
Budapest
 
 
 


Nyuszuli

A grapefuritos soproni nekem is a kedvencem. Bevallom, azt én is szoktam inni, pedig utálom a sört. :D :D

KépKép
KépKép
gittus0726
 
 


Nyuszuli: a te pocakod is alakul már. Még sosem voltam ezeken a többnapos zenei fesztiválokon, valahogy nem az én világom. A múltkor itt Tiszavirág fesztivál volt, akkor, amikor kijöttem a kórházbó. Egyrészt jó volt kimozdulni, másrészt tavaly lemaradtunk róla, ezért idénre beterveztük, azonban pont a színpad mellé ült a baráti társaság, mi meg később érkeztünk, és aggódtam a hangos zene miatt. Lehet, hogy hülyeség, és kinevetnek sokan, de majd a második babanál nem parázok ennyire.

Bobek: köszi szépen az infót. :)

Rekuja: indesit?

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
makkmarci2
Szolnok
 
 
 
 


Sosem vizesedett a lábam, erre tegnap a bal tiszta duci volt. Meg is ijedtem egy kicsit, bár hallottam erről a dologról, hogy előfordulhat. Reggelre lement a víz, de egész du. és éjjel felpolcolt lábakkal feküdtem. Tegnap gyanús is volt a mérleg nyelve, mert 80 dekával voltam nehezebb előző naphoz képest. Egész délelőtt ültem, alig mozogtam, és délre durrant be. De most már jó szerencsére.

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
makkmarci2
Szolnok
 
 
 
 


Sziasztok!

Bocsi hogy nagyon eltűntem de nem úgy alakulnak a dolgok ahogy elterveztem!Ez a várandósságom eddig a legnehezebb!Sajna én sem úszom meg a genetikai tanácsadást!Sőt most keresnem kel egy helyet ahol elvégzik tb-re a toxot meg a rubeolát és egyéb nyalánkságokat mert lányom pár hete elkapta a lepke himlőt! Véletlenül nem tudtok olyan helyet ahol tb-re elvégzik?


Szépek a pocakok!

Lilypie Pregnancy tickers Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
tüncü1010
 
 


Sziasztok! Elnézést, hogy így kéretlenül, de ha érdekel valakit egy Babysense légzésfigyelő, jó szívvel tudom ajánlani, keressetek (vecsey.monika@gmail.com, 30-986-2504)

Itt tudtok olvasni róla:
http://www.babysense-monitor.hu/

További nyugodt babavárást és jó egészséget kívánok! :)

KépKép
KépKép
madar
 
 


Sziasztok,
tegnap véget ért a táborozás, kipurcantam, de nagyon jól sikerült, ezért augusztusban még egy hosszú hétvégét csinálunk:))

Jaj, hát ezen a fórumon, mindenki olyan csinos!Tisztára sápadozok!
Köszi mindenkinek, aki írt adatokat! Egyébként még nekem se jött meg a több mint három hete levett AFP eredményem:))
Valaki kérdezte, hogy van-e még valakinek hányingerem...jelentem tegnap este megint sikerült produkálnom...:((


Örülök, hogy mindenkinél rendben minden!
Tücü:mi az a lepke himlő? Életemben nem halottam róla! Jobbulást a kislányodnak!

Zsabó...isteni a divatdiktátorod:))) szerintem eldőlt a hivatása:))

Bobek, köszi, hogy megnézted az újjperces dolgot!

Képzeljétek! Csütörtökön nem aludtam hajnal három óráig, még imádkoztam is...meg sírtam...na nem azért, hogy nehogy rossz legyen az eredmény (négyes teszt) hanem, hogy tudjam elfogadni, ha úgy is van...csak azt tudtam érezni, hogy bárhogy legyen, nem hagyhatom cserben a fiam! És igen, Rekuja, igazad van, magamban nem bíztam!

De aztán reggelre megnyugodtam, mert meglett a döntés. Bárhogy lesz, az úgy lesz jó.
12 és 16 között várhattam a telefont az istenhegyiről. Háromnegyed háromkor telefonált a biológus:
- Naah...és itt tartott egy kis hatásszünetet. Azt hittem elájulok, az a pár pillanat egy örökkévalóságnak tűnt.

NEGATÍV A NÉGYES TESZTJE DOWN-KÓRRA!!!!
jóval , jóval, jobb az eredmény, mint az életkora. 1:4500!!!
Az életkori kockázatom meg 1:70-hez!

Kérdezte még, hogy miért döntöttem a négyes teszt mellett, esetleg uh-n láttak valamit? Mondtam, hogy nem, hanem lett egy pozitív hármas tesztem. Azt mondta, hogy az nem alkalmas Down szűrésre, egyébként is az 1:230-hoz is messze jobb eredmény, mint az életkorom.
Azt mondta (anélkül, hogy kérdeztem volna), hogy nem javasolja a magzatvíz vételt és akarom-e hogy lemondja a kórházban?
Hát persze, hogy akartam:))

Én olyan boldog vagyok :D :D :D Sírtam vagy 10 percet és úgy éreztem, hogy egy óriási kő esett le a vállamról!

Remélem jól vagytok, meg a kinti és benti babák is (Rekuja után szabadon:))) és állítólag keddre már lesz lehülés, talán nekünk is sokkal jobb lesz!

Lilypie Pregnancy tickers
gemini71
Tiszaújváros
 
 


ja, Zsabó
az istenhegyin 15 ezret hagytam ott a dvd-s uh-ért, a vérvételért 22 ezret, az utiköltségem 10 ezer volt. Szóval, nem egészen egy fél délelőtt alatt 50 rugót sikerült elköltenem!
De nem bánom!:))

Egyébként Miskolcra ahol korábban voltam uh-n 3900-at kérnek, bár azok a korai uh-k nem 4D-ek voltak. Hogy mennyi lenne a mozi, azt nem tudom, de mindjárt megnézem a honlapjukat.
Megnéztem. A 20 perces uh 2-3-4d 6300, a 45 perces 9500 ft.

Lilypie Pregnancy tickers
gemini71
Tiszaújváros
 
 


Gemini - hát ez szuper! nagyon örülök az eredménynek...

Tüncü - remélem, nem lesz semmi gond... ne idegeskedj azért sokat, biztos minden rendben lesz a picivel. Ha tudsz, gyere és mesélj, hogy mi a helyzet.

Nyuszuli - nagyon menő a kép! tök jó, hogy még belekóstolsz a fesztivál-hangulatban.

Én nagy fesztiválozó voltam, bár az utóbbi években már nem a Szigetet, hanem kisebb fesztiválokat preferáltam (na ja, az ember öregszik...) Akinek van kedve, annak az alábbi kettőt ajánlom. Mindkettő kisebb fesztivál és kifejezetten családbarát, rengeteg gyerekprogrammal, jó levegővel, kedves emberekkel...
Bánkitó fesztivál júl.20-22. http://tekerjatora.hu/
Ördögkatlan fesztivál aug.1-5. http://www.ordogkatlan.hu/

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
mimilee
 
 


Sziasztok!

Gemini! Gratulálok! Mondtam, hogy minden rendben a kis babával. Nagyon örülök. Mostmár nyugodtan növeszteheted tovább a pocakodat. :D

Nyuszuli, csini vagy! Ezeket az ízesített söröket én is szeretem nyáron. Én is mindig úgy érzem, hogy csúnyán néznek, ha dobozos sör van a kezemben. Azért módjával nem árt. Bár én most az alkoholmentes gösser citromosra esküszöm. Azt bátran ihatom. :D

Mi is fesztiváloztunk a hétvégén. Hegymagason voltunk Ghymesfesztiválon. Most elvittük a gyerekeket is, emiatt nem volt túl felhőtlen. Nagyfiúnk eltűnt, miután elkezdődött a koncert, 3-an felnőttek kerestük ész nélkül. Teljesen sötét volt már, üvöltött a zene, a gyerek meg sehol. Végül Apa beverekedte magát a színpad és a közönség közé, hát ott csápol a 8 éves fiúnk az első sorban...

Na ezután nem volt már nagy hangulatom az egészhez. 11 körül hazamentünk. Tavaly jobb volt, akkor csak felnőttek mentünk. Pedig a gyerekek nagyon jól érezték magukat, csak ez az elveszés...

Na, mennem kell, mert hulla fáradtan vacsorát követelnek.

Kitartást a meleghez!

Bobek

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
bobek
 
 


Tüncü
Kívánom, hogy minél hamarabb jöjjön rendbe a lányod!!! Bízz benne, hogy nem lesz semmi baj. Majd gyere az eredményekkel!

Gemini
Nagyon örülök a jó eredményednek!! :D :D :D

KépKép
KépKép
gittus0726
 
 


Na, Livikémnek megérkezett tegnap a kiságya. Nagyon örült neki. Szerencsére elaludt benne. :D :D Féltem tőle, hogy nem alszik el benne, de csak összejött!! :D :D

KépKép
KépKép
gittus0726
 
 


Gemini: örülök, hogy minden rendben!!!
Tüncü: bízom benne, hogy te is jó hírekkel jössz hamarosan!
Zsuzsko: köszi a tippeket!

Kitartást a melegben! A mai rekordunk a nappaliban: 34,6! Remélem, kedden tényleg enyhül pár fokot, mert aludni nehéz!

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
makkmarci2
Szolnok
 
 
 
 


Sziasztok!!!

zsuzsko78 de cuki a pocakod neked is:)
Igen reménykedünk mi is hogy végre lehül az idő de semmi egyenlőre a viharok is kikerülik Albertirsát:(((

<a><img src="http://lmtf.lilypie.com/bmgop2.png" width="400" height="80" border="0" alt="Lilypie Maternity tickers"></a>
sunflower77
Pest Megye
 
 


Képzeljétek, tegnap elcsúsztam a folyosón. Épp a kivitelező ablakosnak nyitottam volna ajtót, amit a gyerekszobában cseréltetni akarunk. Vki vmi olajos matyit szétcsöpögtetett a folyosón, és azon. Még jó, hogy a férjem is otthon volt, és jött. Nem ütöttem meg magam, csak nagyon megijedtem. Fenékre érkeztem, de két kézzel ösztönösen kitámasztottam magam. Egy ismerősöm szintén pocakosan esett el, neki a bokája gipszbe került, de szerencsésen végigviselte a 9 hónapot. Most még jobban visszafogom magam, már alig mozgok.

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
makkmarci2
Szolnok
 
 
 
 


Makkmarci

Vigyázz magadra nagyon. Egyébként tapasztaltam az első terhességemnél is, hogy többet estem a terhességem alatt, mint amikor nem voltam terhes. Én akkor a 7. hónapban estem seggre a feltörölt konyhámban. Emlékszem, akkor én is nagyon megijedtem. És fáj valamid?

KépKép
KépKép
gittus0726
 
 


Nem fáj és nem is fájt semmim, szerencsére. Két emlékezetes esésem volt, mióta dolgozom (9 éve). Egyszer otthon, szaladtam, és a vizes járdán. A szemüveg akkora monoklit nyomott a szemem alá, hogy magyarázkodnom kellett miatta, hogy nem vert meg senki. A másik eset a jeges kövesúton történt, bicajjal, satufék... Mindkét eset több éve történt. Szóval én sem vagyok nagy esős. Köszi a megnyugtató szavakat! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
makkmarci2
Szolnok
 
 
 
 


Sziasztok!

Makkmarci vigyázz magadra!

Zsuzsko szép pocak!

Gemini lepke himlő sok apró piros pöttyel jár( melegkiűtésre hasonlít) ritkán jár lázzal,és az arcon pillangó szárny rajzolodik ki a kiűtésekből! Lapangása 2-3 hét és csepfertőzéssel terjed!

Mi holnap megyünk genetikára és talán megtudjuk hogy ki lakik a pocakba!

Lilypie Pregnancy tickers Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
tüncü1010
 
 


Külön szabadnap kéne, hogy mindent végigolvassak, amit írtatok :). Mi Balcsin voltunk péntek délutántól kedd estig. Gondoltuk, ha este 8kor indulunk haza, Szaffi szundít az úton és itthon is elviselhető lesz már az idő. Mi naívak. Szaffi végig „szórakoztatott” minket, itthon meg 30 fok és büdös fogadott, mert elfelejtettük levinni a kukát és itt rothadt a konyhában 5 napot :evil:.

Voltam ma dokinál Mesóval minden okés, 577 gramm és 2 nappal öregebb a koránál 8). Szóval behozta a lemaradását :wink:. Legközelebb 3 hét múlva megyünk, mert aztán felváltva leszünk szabin a dokival, és már túl sok maradna ki. Úgyhogy ez egy rövid uh-mentes időszak lesz 8). Apa eljött velünk, de azonkívül, hogy Szaffi után rohangált nem sokat látott Mesóból :(. Benti csajszim minden létező végtagját benyomkodta az arca elé, szóval egy kis orrhegy látszódott összesen a fejéből :lol:.

Strandon mikor Mesót nap érte (nem szeretem napra tenni, valahol azt olvastam, nem ideális) rögtön úgy rúgkapált hogy apa még távolról is láthatta 8). Ez is kipipálva :D

Nyuszuli Nem láttalak a dokinál, nem mára volt neked is időpontod?
Volt fesztiválon kb. 7 éve voltam utoljára, de rám köszöntök diákjaim, hogy „csókolom tanárnő!” :oops:. Azóta kevésbé vagyok lelkes :roll: :lol:. Meg kiöregedtem, idegesít a tömeg és a koszos wc-k :roll:. Szigettel is ez volt, az első 10 évben mindig kint voltam (apám szerzett heti jegyet 8)), aztán az utsó KisPálra ki akartam menni, de Szaffival a pocakban nem kockáztattam a kánikulában 2 óra oda, 2 óra vissza plusz ottlétet egyedül :roll:. Apa rühelli a KisPált :lol:.
Gyümölcsös sörből van alkoholtalan is? Wow, irány a közért!!! Azon kevés alkoholfajták egyika, amit szeretek :roll:.
Királyul mutatsz pocakosan a színpad előtt :D

makkmarci Nekem Szaffival nem vizesedett a lábam, most nemtom, hogy viziló vagy elefánt-bokám van-e :roll: :D. Védőnénim szerint úgy kell feltenni, hogy a bokád magasabban legyen, mint a szíved, és akkor vizesedés, meg viszér ellen is véded :roll:. Szóval én napi kb. 20 percet denevérezek a nappaliban :lol:. Állítólag a gyümitea jó vizesedésre, mert úgy vízhajtó, hogy nem a magzatvízből megy el :roll:. Nemtom, nem próbáltam. Azért a 35 fokos nappaliban nem csodálom, hogy vizesedsz :roll:. Járj felüdülésnek plázákba lehűlni :lol:
Elcsúszás nem tréfa dolog pocakkal! Azért ha legközelebb mész dokihoz, említsd meg neki, hátha jobban rád néz (méhszáj stb. miatt). Elvileg terhesen romlik az egyensúly, jó egyensúlyjavító, ha négykézlábra állsz és keresztben felemeled bal láb jobb kéz, megtartod pár mp-ig, majd a másik kettőt. Napi 4-5 ilyen és tényleg jobb lesz, Szaffinál nekem nagyon bevállt.

Tüncü Sztem is a háziorvost kérdezd meg, ha ráírja, hogy veszélyeztetett terhes vagy, nagyon sok minden vizsgálatot elvégezhet a véreddel tb-re! Nekem sokszor, a lombikok miatti vizsgálatokat is úgy csinálta, hogy a veszélyeztet terhes kód volt a lapomon. Ha én annyiszor lettem volna terhes, mint papíron :lol:....
Lepkehimlőt sajnálom :( Állítólag mindenki átesik rajta, csak nem mindenhol nevesíti az orvos, hogy mi az :roll:.

Gemini Éljen a négyes teszt :lol: :lol: :lol:. Megint igazolódott, hogy sok pénzért rendes ellátást kapsz :? Azért valahol bosszantó, mert ha belegondolsz, nem tellett nekik sok idejükbe, akár a tb finanszírozta helyek is képesek lehetnének rá :evil:. A lényeg, hogy legalább ilyen lehetőséged van :wink:. Meg hogy most már nyugodt lehetsz novemberig :wink:.
Hát, ha az a lehűlés ami most van... újra deffiniálnám ezt a fogalmat :roll:

Bobek Elveszett 8 évesben magamra ismertem, én voltam ilyen, hogy mindenhol keresni kellett, mert lebambultam az érdekes dolgok előtt és elveszett az amúgy jó időérzékem :D. Horror lehetett velem :lol:

Zsuzsko Gyors szülést én is szeretnék, de inkább kórházban :roll:. Velem alig értek be, úgy csusszantam ki a mentőágyon egy folyosón, el is tört a vállam :(. Szóval jöhet a gyors szülés, de a kórházban :lol:.
Tök jól nézel ki a fotón! Nem csak a pocid, hanem úgy az összbenyomás olyan vidám, kiegyensúlyozott, boldog kismama vagy :).

Gittus Látod, te is feleslegesen izgultál a kiságy miatt – mint én is :D. Okosak ezek a kislánykák, tudják ők, mi a jó :wink:.

És a tegnapi őrültségem:
Kép
Napokig néztem a hennafestőt a strandon, de nem volt magzat-rajza. Végül ezt találtuk ki helyette :)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Tüncü
Majd írj, hogy mi volt az uh-n!! :D :D

Rekuja
Nagyon tetszik a hennafestés a pocidon!! :D :D

csajok
Valamelyikőtöknek volt már olyan, hogy bal oldalt érzett egy pillanatrahasi fájdalmat, meg a hüvelynél? De csak egy kb 1-2 percig. Most én ilyesmit éreztem. De utána elmúlt.

KépKép
KépKép
gittus0726
 
 


Gittus Nekem néha van ilyen, mondjuk már kb. 2x volt Mesóval, én is nagyon megijedtem, de aztán elmúlt és nem lett semmi :roll:. Én azt találtam ki, hogy ahogy csinálja magának a helyet, időnként rossz irányba is tágítja a teret és valamibe, mondjuk egy idegbe belelép. Meg lefele „kidugja a lábát” :roll:.
Amúgy ma is benéztem a dokinál, mert azt hittem, a kis kezével integet odalent, erre még (doki szerint inkább már megint) fent van a feje, szóval a lábacskái vannak lent. Bizti voltam, hogy múlt héten lefordult a sok keresztben kalimpálás miatt, doki szerint ilyenkor még pörögnek, amíg van hely :roll:.
Ja, anyám ma azt hitte, tetováltattam a talpakat a hasamra :lol:. Én, aki retteg a fájdalomtól, mi? :lol: :lol: :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja
Azóta nem éreztem. Amúgy én is valami ilyesmire gondoltam, hogy biztossn helyezkedik. Eléggé mozgolódott is a Drágám, vagyis nevezzük a nevén, Mira. :) Én is szoktam amúgy találgatni, hogy most hogyan is helyezkedik el a pocimban :) Ma ahogy lefeküdtem, és néztem a hasamat, elég fura volt, hogy a jobb oldalon egy kicsi kiemelkedett. Még gondoltam is rá, hogy lehet, hogy az a kis feneke :)
Ezek az anyukák :) :) Mit szólt pontosan anyukád, amikor azt hitte, hogy tetko? :)

KépKép
KépKép
gittus0726
 
 


Rekuja, aranyos tappancsok :) Mennyi ideig marad meg a Henna? Az nem szívódik fel?

Lányok, valaki szedett terhesen antibiotikumot? 5 napja kiszakad a torkom, gyenge vagyok, orrom talán most kezd folyni, voltam házi dokinál, aki azt mondta, várjak 1-2 napot, de ha nincs változás, antibiotikum.... A dokim szabin, én meg nem tudom mivel ártok többet: antibiotikummal vagy vírussal.... :(

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


vírus ellen nem hat az antibiotikum, csak baktérium ellen. Így ha valóban vírusos megfázásod vagy torokgyulladásod van, semmi értelme az antibogyónak! Én bizti valami fájdalomcsillapítós torokgyógyszert (mebucain) meg kálciumot, fenistil cseppeket ennék, ha pedig nagyon fáj a torok, akkor jöhet vmi sima fájdalom csillapító.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


A vírust csak én mondom, akkor baci... Nem értek ehhez... A lényeg, hogy a doki antibiotikumot írt fel, ha nem múlik, márpedig nagyon nem... Szedett már valaki?
Mondjuk az Augmentinre mindenhol azt írják lehet, sőt, szomorú storyt is olvastam a kezeletlen betegségek kapcsán... :(

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Nyuszika: ha antibiotikum kell, biztos olyat kapsz, ami nem árt a babának. Többet árthat, ha nem szedsz semmit! Hallgass az orvosodra! Ő tudja, hogy állapotos vagy, ennek megfelelően fogja kezelni a betegségedet. Amikor nekem megállapították a bélgyulladást, erős antibiotikumot kaptam vénásan, 6 napig. Egy percig sem kételkedtem abban, hogy árthat a babának. Terhesosztályon voltam, terhesként kezelték a betegségem. Ha nem mentem volna be a kórházba, lehet, hogy annyira begörcsölök 17 hetesen, hogy jajjj..... Bele se merek gondolni. Egy ismerősöm, aki június 1-jén hozta világra egészséges kislányát, nagyobb ovis csemetéitől a télen szintén kapott el kezelendő takonykórt. Az orvos döntsön, te meg ne aggódj!! A gyógyszerek a terhesség első három hónapjában jelentenek nagyobb kockázatot a baba egészségére, a második harmadban már csak kevés gyógyszer van, ami fokozott óvatossággal vagy nem adható.
Rekuja: nagyon cukik a tappancsaid a hasadon!
Zsuzsko: szépen alakul a te pocid is.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára makkmarci2 2012.07.12 09:28-kor.

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
makkmarci2
Szolnok
 
 
 
 


Sziasztok!

Nyuszika, lázad van? Orrodból milyen színű folyik? Ha átlátszó, az vírusos, arra nem kell semmi. Sok folyadék sok C-vitamin, hársfa tea és kálcium pezsgőtabletta. Antibiotikumot lehetőleg kerüld el. De ha szükséges, akkor be kell szedni. Én csak akkor tartanám indokoltnak, ha nagyon magas lázad lenne és csúnya zöldeket köhögnél fel.
Jobbulást, és írj, ha segítsek valamiben!

Rekuja, cuki a tappancs a pocin. :D Mesó szép nagylány már. Hihetetlen, de lassan itt lesz a november. Na, akkor lesz ám téma... :D

Zsuzskó, csini kismama vagy!

Makkmarci, remélem, jól vagy te is és a baba is. Tiszta hülye az, aki csúszós akármit kicsöpögtet és nem törli fel. :twisted:

Nálunk a lányom lett beteg. Marha magas lázai vannak. Saját diagnózisom mandulagyulladás. El is kezdtem neki az antibiotikumot. Ma már jobban reagált a lázcsillapítóra, mint tegnap. Remélem, gyorsan helyrejön. Pénteken mennénk Csopakra. Hát nem tudom, mi lesz belőle. Lehet, hogy csak a fiúk mennek...

Bobek

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
bobek
 
 


Nálam most kezdődött a köhögés, és reggel persze "nem részletezem milyen sárga dzsuva" jön.... Végül beszéltem a védőnővel, mondta, hogy az augmentin szedhető, na nem mint kockacukorka, sőt, mondta, hogyha a baba megszületik és kellene neki, Ő is pont ezt kapná, emiatt nyugi.... Nem vártam, mert már a hallásom is tompább, így bevettem ma az első szemet. Bízom benne, na meg igaz, a doki is tudta, hogy terhes vagyok, nem adnak olyat, csak nem szeretem a bogyókat... Fejfájás is úgy megy nálam (márpedig nagy fejfájós vagyok), hogy tűrök... És sok esetben be is jön....

Ja, én meg voltam 20. heti genetikán, minden ok, kedden voltam 20+4, akkor 21+1nek mérték, 416 gramm, és masszív fiú, szóval kétség nincsen már :) Mindene szuper, vesék, agykamrák, szív, farkastorok.... Minden remek. Már sokat érzem, de kívülről nem látványos, holott nagyon aktív. Majd az lesz, ahogy erősödik :)

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Nyuszika, így már akkor reméljük tényleg gyorsan meggyógyulsz.
Gratulálok a nagyfiúhoz, örülök, hogy nálatok is minen ok.

Én olyan fáradt vagyok ma, hogy előző éjjel a lázas gyereket nézegettem. Majd elalszom egész délután.
Hála Istennek ma már sokkal jobban van a kislánykám. Azért délután még volt láza, de már jóval alacsonyabb.

Tudom, még korai kérdés, de ti mikor fogtok babaruhákat mosni a kis úszkálóknak? Én mindkét gyereknél előre kimostam, kivasaltam a ruhácskákat, meg a textilpelusokat, aztán szépen tiszta törölközőbe téve eltettem. Csak most nem tudom, mikor kezdjem el. Hiába, öregszem. :D

Bobek

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
bobek
 
 


Bobek, nálunk ugye költözés lesz, babaszoba bútort is kell vennünk, ha az megvan, utána. Ez szerintem a 30. hét körül lesz. Szerintem ráér, addig sem porosodik sehogy sem.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Persze, 30. hét előtt én sem terveztem. Inkább a 35. hét körül. Ha még bírok mozogni... :roll: Néha már most úgy érzem, olyan vagyok, mint egy kövér öregember. :D Másik napon pedig kitakarítom a fél házat. :shock:

bobek

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
bobek
 
 


Sziasztok Lányok!
Megjöttünk a Balcsiról. Hú nagyon klassz időnk volt, és mégiscsak más volt a parton átvészelni a kánikulát, mint a panelben.

Gemini, klassz, hogy az eredmények jók lettek! Most már megnyugodhatsz, és hátradőlve élvezheted a várandóságod:)

Tüncü, remélem a himlő bajt nem okoz. ÉN is annyira félek, hogy Eszter nehogy elkapjon bárányhimlő félét, mert én még nem voltam, és most állapotosan nem nagyon szeretnék....... Elméletileg Eszter az első védőoltást megkapta a bárányhimlő ellen, de a másodikat a sorozatos őszi megbetegedései miatt nem tudtuk beadni. Állítólag így is védve van félig-meddig, bízom benne, hogy amíg a babó bent lakozik, addig nem is lesz ilyen betegségünk.

Gittus, örülök, hogy bejött a kiságy! Nálunk is lesz majd ágycsere, de le kell csiszolni, meg talán lakkozni, mert mi használtan vettük, és nem tudom mikor lesz rá a FérjemUramak ideje....
Nekem is szokott fájni alul. Nekem olyan nyomós-szúrós fájdalom, és akkor még lépni is nehéz, és mindig csak akkor érzem amikor megyek. Én arra gondolok, hogy a gyerkőc ráfekszik ott valamire és nyomja a belső szerveimet.
:(

Zsuzskó, nagyon szép nagy pocid van! Így, nem is látszik a cicid sem nagynak!!! :)

Makkmarci, szerencséd volt, hogy nem estél nagyobbat! Vigyázz magadra! Nekem vizesedésem még nem volt. Nem szeretném elkiabálni, de Esztivel sem volt, pedig ő augusztus közepi gyerek. Biztosan nagyon kellemetlen. Egy barátnőm volt nagyon vizesedős, mikor az első babóját várta, sokat vizesedett, nem fért bele a lába a cipőibe. Aztán a szüléssel el is múltak ezek a gondok.

Rekuja, Balcsi túra nálatok is? Szaffi, hogy bírta? Szerette a vizet? Melyik oldalon voltatok?
Nagyon tetszik a pici tappancs a pocin. Irtó aranyos.

Bobek, én pakolászni csak az utolsó hónapban tervezek. Októberben reményeim szerint már nem fogok dolgozni, addigra Eszti is megszokja majd az Ovit (hihetetlen, hogy már Óvodás lesz az én pici lányom :oops:). Már nagyon várom azt az időszakot, amikor elő lehet venni a pici rucikat, rugikat és gyönyörködni bennük.... :)

Lányok, nektek, hogy áll a méhszáj és a méhnyak? Pénteken voltam dokinál, és otthon vettem észre, hogy a kiskönyvben már csak 2000-es az érték. Nem mondott róla semmit, meg sem említette. Mikor megvizsgált, azt mondta, klassz laza a méh és zárt a méhszáj. Gyorsan utánanéztem, és sokan sok félét mondanak. Vannak, akik szerint ez nem gond, addig a amíg a méhszáj zárt. Van aki szerint fokozott pihenés, fekvés javasolt. Azt tutti nem tudnám megoldani az Eszti mellett... :cry:
Sokan 40. hétig bírják megrövidült méhnyakkal. Valakinek tapasztalat?

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
zsabo76
Kecskemét
 
 


Ja én nektek van linea negrátok már? Nekem még nincs. Esztivel volt, de hogy mikor jött elő, arra már nem emlékszem. :shock:

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
zsabo76
Kecskemét
 
 


Sziasztok,

jaaaaaaj, de jó ez a kis hűvös:)) nincs több nálunk 26 foknál:)))


Zsabó, örülök, hogy jól sikerült a pihenésetek:)) Méhszáj nálam 3100, ezt onnan tudom, hogy hétfőn nézett a doki. Mert hát, ha már legalább az eredmények negatívak, sokáig ne legyek nyugodt:)) vasárnap estére barnázni kezdtem (pénteken hagytam abba az utrot), hétfőn erősödött, bő nyálkás, barnás váladék, szóval irány a kórház. Csomagomat össze raktam, ha maradni kell maradok, de hála istennek semmi!
Viszont Előd védelme érdekében a szex, csak "érintőlegesen", csak a "hegye jusson be a hüvely elejébe" -idézet kedvenc szülész orvosomtól:)) rá is kérdeztem: - akkor, csak úgy öregesen?? Azt mondta: igen, csak úgy...
Mondtam is a dokinak: akkor meg minek??:)) ezen jót mosolyogtunk, de azért szobafogságra ítélt két hétig.
Közben meg rájöttem, hogy ez itt itthon a terror háza, mert mindenki rögtön ágyba akar dönteni, ha többet jövök megyek, mint ők engedélyezik:)) Pedig annyira nem gáz a helyzet:))
Viszont megszűnt minden barnázás, ma már voltam lent egy fél órát sétálni.

Tüncü, mi volt genetikán? Lánykád jobban van?

Gittus, nekem most van ilyen keresztcsonti fájdalmam, sugárzik a két farpofába. Erre a féle "fájdalomra" határozottan emlékszem.De arra is, hogy vagy három hete volt hol jobb, hol bal oldali erős szúrásom.

Makkmarci tiszta szerencse, hogy nem lett nagyobb baj. A két idősebb lányommal én is elestem. Leával 8 hónapos voltam amikor az utcán elcsúsztam egy a hó alatt lévő nagyobb jégdarabon.

Zsuzskó Szinte csak a hasad nő:)) Nagyon szép poci!

Rekuja nagyon édesek azok a tappancsok, lehet még méretben is stimmelnek!:)) Bár a súlya alapján már szép nagy Mesó:)) És hát kis huncut már most is:))

Nyuszika én is most voltam 2 hétgi hörgőgyulladásos, de nekem elég volt a c-vitamin, meg a stodal szirup. Bírod az augmentint? Jobban vagy?

Bobek, a víz is levert, amikor olvastam, hogy eltűnt a fiad! Atyaég! megértem, hogy nem érezted magad olyan jól! De a lényeg, hogy megkerült. Lánykád hogy van? Elindultatok Csopakra? Ha nem válaszolsz, biztosan:))
babaruhamosás: hát nekem, mivel egy darab sincs, így csak azután ha kapok. De aki adni akart, attól mindenkitől kértem, hogy csak is augusztusban v. utána. Szóval igen, én biztosan fogok.

Képzeljétek, van két örökbefogadott kutyánk. Az egyiknek sajnos idegrendszeri labilitása van, kényszeres, és epilepsziás is. Megharapta tegnap a szomszédot (csendben jegyezem meg, én magam is rühellem, de a harapás gondolatáig még nem jutottam el:))). Megérett bennem a döntés, ki kell költöztetnem őket anyámékhoz vidékre. Nem hiányzik, hogy a picibe is kárt tegyen. Mert hát féltékeny is rendesen.

Szóval, most kutyaház keresgélés, ami nem olcsó, keresek egy kutyaiskolát is, hátha tudnak még valamit segíteni az engedelmesség megtanításában, aztán még a jövő hónapban kiköltöznek.
Kicsit örülök, de egyébként meg iszonyatosan fognak hiányozni. Azt hiszem, a lányok viselik roszabbul :cry:

Lilypie Pregnancy tickers
gemini71
Tiszaújváros
 
 


Ja, és még olyan negrám:)) nincsen.

Lilypie Pregnancy tickers
gemini71
Tiszaújváros
 
 


Félidőőőőőőő! :D :D :D :D

Lilypie Pregnancy tickers
gemini71
Tiszaújváros
 
 


Zsabo Meg kellett néznem googleben, mi az a linea negra :oops:. Nekem nem volt Szaffival, szóval nemtom, mikor kéne lennie :roll:. Most sincs még, talán most nem úszom meg.
Északi parton voltunk, Balatongyörökön van egy kis vályogház, nem sok luxussal (nem téliesített, wc-zuhany a terasz végében van leválasztva, szóval egy kicsit pókos), de mi nagyon szeretjük 8).
Csajom imádta a Balcsit, most kapott karúszókat, attól kezdve csak a mélyvízben akart lenni ahol anya és apa „repül-a-repül-a-Szaffiiiii!” –t játszott vele :D. Jobb, mint konditerembe járnunk, Mesót meg addig a Balcsi cipelte :wink:
Én dokim nem nyúlkál be, fogalmam sincs, milyen a méhszáj, nem is nagyon érdekel egyelőre :roll:. Szaffinál a 37. héten nézett meg először, amikor vmi kenetet kell venni, aztán a betöltött 40.en legközelebb. Akkor is megkérdezte, hogy mikorra is vagyok kiírva? Mondtam, hogy tegnapra. Ja, akkor azért megnéz :lol:. Két nap múlva szültem :)

Bobek Hát, ha addig visszakerülnek hozzám a pici ruhák, akkor úgy a 36-37. héten kimosom-vasalom őket. Én nem voltam nagyon szigorú ezen a téren, néha kimaradt a vasalás :oops:. Meg, ha vmi miatt apa intézte a dolgokat, akkor bizti :lol:.
Energia-ellátásom nekem is hasonlóan hullámzó :roll:.
Jobbulást a lánykádnak, remélem, azért a hétvégi program összejön az egész családnak! Bár épp nem mondanak valami fényes időt –nem bánom, nővéremék költöznek, most lesz a lakásfestés, fél családom ott dolgozik a hétvégén, mégis jobb esős időben :roll:.

Nyuszika Éljen a jó genetikai eredmény :). Hát, ha tényleg baci, akkor kell az antibogyó sajna :(. Én az augmentint pont szarul bírom, egyél hozzá sok kefírt probiotikumnak :wink:. Mikor apának a lime miatt 3 hétig kellett antibogyót ennie legutóbb, azt mondta a dokija, ne probiotikumokat egyen mellé, hanem kefírt, mert az jobb :roll:. Nála bevált :).

Makkmarci Igen, elég sok helyen olvasni, hogy a jól megválasztott gyógyszer alig árt, szemben a betegséggel. Nekem csak az az aggályom, hogy vannak olyan háziorvosok, akik autómatikusan mindenre antibogyókat adnak :evil:, ami aztán jól felborítja a természetes védekezést, amikor meg tényleg kéne, nem működik a gyógyszer. Szóval ismerni kell az orvost, aki felírja, és akkor lehet tudni, hogy mennyire kell „komolyan venni” :roll:. Gyerekorvos választásnál nekem ez komoly szempont volt, hogy ne adjon mindenre antibogyót. Eddig még egyszer se kellett hál istennek :) (folyton vírusokat szedett csak össze).

Tegnap voltam Hádában itt a Csepel plázában, turiztam egy csomó lányka ruhát meg néhányat már Mesónak is 8). Jó, hogy tudom, hogy megint lány, mert így bátrabban veszek csajos cuccokat :). Nemtom, hogy vagytok vele, de én nem szeretem vadi új ruhában homokozóba vinni Szaffit, azt olyan pazarlásnak érzem. Viszont mivel elkezdte a kisruhás korszakát, hát túrtam néhány flitteres csilli-villi lepkés ruhácskát amiben nyugodtan fetrenghet :). Azt viszont már most látom, hogy nem tudom megállni, hogy Mesónak ne vegyek egy csomó cuccot, hiába van meg Szaffitól minden :oops:. Ennyit a következetességről :lol:.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Gemini Egyszerre írtunk :). Ez a „csak öregesen” nagyon jó :lol: :lol:. Terror háza is :wink:. Nálunk Szaffi sose szól rám, hogy anya, ülj már le :lol:.
Elismerésem a kutya-költöztetés miatt, sokan nem merik meglépni, ha indokolt. Szomszédba meg majd a picúr beleharap néha a kutya helyett :lol:.
Éljen a félidő :D

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?