Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Lányok!

Nagyon boldog, meghitt karácsonyt kívánok mindannyiatoknak!

Szeretettel:
Anna

Kép
tinalila
 
 


Sziasztok!

Én is nagyon boldog karácsonyt kívánok Nektek, sőt, ha minden igaz, nem leszek januárig gépközelben, úgyhogy jó bulizást, és BÚÉK!!!

És számoljatok majd be, hogy sikerültek az ünnepek!

Judit
jucc
 
 


Kellemes Ünnepeket!

Kép

Zsófi
csucsuka
 
 

 
 

Vidám szilvesztert és nagyon boldog új évet kívánunk!

Kép

Anna, Tifó, Heni, Kristóf, Lili
tinalila
 
 


BUÉK! BUÉK! BUÉK!

Nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek!

Andi
diandie
 
 


Sziasztok!
Először is, ha kissé megkésve is, de nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek!
Úgy tűnik, Réka tényleg csak szeptemberben kezdi az ovit, bár most februárban lesz 3 éves. Sikerült megbeszélnem a főnökömmel, hogy ezt a tanévet még kihúzom itthon (suliban tanítok), végül is május elejéig kiveszem a felhalmozódott szabadságomat (egész nagy dőzsölés lesz az emelt fizetésemet kapni a GYES utánKép), aztán meg már nem sok értelme lenne visszamenni, hogy az utolsó 6 hétben én osztályozzam le azokat a gyerekeket, akiknek még a nevét sem tudom! Szóval kaptunk egy kis haladékot. Réka ezzel együtt valószínűleg mini csoportba megy majd, így, ha esetleg mégis marad még egy évet nagycsoport után az oviban, nem kell csoportot váltania. (Balázs szeptemberi, így ő automatikusan évvesztes volt, és szerintem jól járt vele. Persze minden gyerek más.)
Írjatok ti is, lehet kicsit gyakrabban is, mint ahogy én teszem mostanában Kép!
Tünde

Tünde
tünde28
 
 


Sziasztok!

Lányok, hogy teltek az ünnepek? Nálunk szerencsére nagyon szépen, nyugodtan, sokat voltunk együtt a gyerekekkel, játszottunk, koriztunk, beszélgettünk. Lili is nagyon élvezte az első karácsonyt és a nyüzsgést. Kép Nem mentünk sehova és hozzánk se jött senki, még karácsony előtti héten végiglátogattuk a nagyszülőket. Így volt időnk egymásra, amire máskor a nagy vendégjárásban nem mindig volt.

De sajnos mindez már a múlté, már második hete tapossa a család nagyobbik fele az iskolába járás rögös útját. Kép

Tünde,
Melyik oviba megy Réka? Beszélgetsz már vele róla? Vagy ez neki még nagyon távoli időpont?
Örülök, hogy összefutottunk a múlt héten. Kép (Pénteken végül a magymama ment Kristófért, mert én babanetes talira mentem Lilivel. Kép) Ha Kristóf nem ebédelne a suliban, akkor gyakrabban találkoznánk. De ő kimondottan hiányolta múlt héten, hogy tanítás után még egy kicsit hülyéskedhessen a barátaival és együtt ebédeljenek. Meg anyagilag sem hiányzik, hogy neki is Foodexpresszt rendeljek. Mert a főzés hétköznap semmiképpen nem fér bele az időmbe. Tényleg, Te minden nap főzől?

Lányok,
Írjatok! Mi van Veletek?

Puszi:
Anna
tinalila
 
 


Sziasztok!

Mostanság nagy itt a pangás.
Nekünk rokonság látogatással telt a karácsony, elég is volt belőlük egy darabig. Szerencsére a két ünnep között nem kellett dolgoznom, így volt időm Áronnal sokat együtt lenni.Ez hétköznap nagyon hiányzik nekem. Az oviban felütötte fejét valami kórság, alig van bent gyerek. Persze mi sem maradhattunk ki belőle, most aztán van láz, köhögés és takony hegyek. Remélem a többi gyerkőc jól van.
Írjatok gyakrabban!!!!

Puszi
Andi
diandie
 
 


Sziasztok Anyukák!

Új vagyok még itt a babanet-en, de szeretnék tőletek segítséget kérni óvoda ügyben.
Mi a Mediterrán lakóparkban lakunk, és a Gubacsi "zöld oviba" kellene hogy járjon a kisfiam idén szeptembertől. Sajnos azonban elég rossz véleményeket hallottam erről az óvodáról, és szeretnék informálódni, hogy milyen a többi óvoda a kerületben.
Magánóvodákról tud valaki valamit?

Köszi a segítséget
Krisz-kusz
kriszkusz
 
 


Szia Kriszkusz!

Köszöntelek a topikban. Kép Nagyon meglepődtem, mert éppen a Nyírős topikból "jövök" és láttam, hogy Te is ott szültél. Ezek szerint már két közös pontunk van. Kép
Ovi ügyben sajnos nem tudok segíteni. Szégyenszemre azt sem tudom, hogy merre van a Mediterrán Lakópark, pedig 12 éve élek Erzsébeten. De ha a Gubacsi út környékén van, akkor biztosan nem tudok ovit ajánlani, mert mi a Mártírok útjához (annak is a külső részéhez) lakunk közel.
De ha van kedved írni, bármi érdekel. Hogy kerültél a Nyírőbe? Mióta laktok Erzsébeten? Jól követtem a nyírős topikot, hogy egy három év körüli kisfiad van és májusra várjátok a kistestvért? Kép Rólam pár dolog kiderül a profilomból és nagyon sokminden, ha visszaolvasol (csak győzzed Kép). De kérdezz is nyugodtan.
Anna
tinalila
 
 


Szia Kriszkusz!

A fiam a zöld oviba jár, csak a Torontál utcába (tagóvodák). Nekünk eddig csak jó tapasztalataink vannak, bár bizti óvonéni függö is a dolog. Ja és a Mediterránból 8 vagy 9 gyerköc jár ide...

Zsófi
csucsuka
 
 


Sziasztok!

Az én lányom is a Torontál óviba járt, jó véleménnyel vagyok róla, a vezető óvónőt is jól ismerem, nagyon sokat tesz az óviért. Hogy most milyenek az óvónénik nem tudom, mert akihez a lányom járt, sajna gyesre ment. Nézzetek körül, gondolom a gyerkőc véleménye is sokat számit.
Az én kérdésem viszont az lenne, hogy a kerületbe (Erzsébet) tudtok-e aranyos, szimpi gyerekorvos, akihez eddig jártunk nagyon kiesik (Soroksáron van) és utazás szempontjából nem túl jó.
Szilvi
patri
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a válasz leveleket az óvis témában, kár, hogy a Gubacsi zöld óviból még senki nem jelentkezett, mert igazából nekünk az lenne a legkedvezőbb. Minthogy Tinalila is írja, májusra várom a 2. babát, így jó lenne, ha a fiamat autó nélkül is el tudnám vinni óviba.
Egyébként a Torontál óviról én is jókat hallottam, oda jár a szomszédunk kisfia is. Egyetlen gond, hogy csak autóval tudjuk megközelíteni. Ez sajnos egy 3-4 hónapos babával elég nagy macera lenne 2x egy nap.

Tinalila!
Örülök, hogy rámismertél. Sajnos elég nagy a csend a "nyírős" topicon. Hiába nézegetem naponta, gyakorlatilag szél sem rebben. Majd igyekszem visszaolvasni amit írtál.
Egyébként a Mediterrán lakópark a Gubacsi lakótelep mögött van, szinte a Duna parton (na jó, a csónakházak vannak ott, utána még egy utca párhuzamosan a Dunával, és az után). Egyszer sétáljatok erre, szerintem érdekes megnézni.

Várom még az infókat az óvodákról.
Köszi mindenkinek.
Krisz-kusz
kriszkusz
 
 


Szia Kriszkusz!

Ja azt elfelejtettem írni, hogy a két óvinak(Gubacsi, Torontál) a vezetőóvónénije egy és ugyanaz. Éva néni, nagyon rendi, de igazából a Torontálba tartozkodik többet. Legalábbis ez volt régebben.
Szilvi
patri
 
 


Sziasztok!

Hova tüntetek????

Lányok!

Eladnánk a lakásunkat!
Orsolya utcában, 4 emeletes házban, 4. emeleti, 2 szobás, gázfűtéses, világos lakás.
Ha tudtok valakit aki keres a környéken akkor ajánljátok neki légyszi!

Köszi
Andi
diandie
 
 


Sziasztok!

Krisz-kusz,
Hát igen, a Nyírős topik nem valami élénk és akkor még enyén fogalmaztam. Kép

Ha érdekel valami, akkor itt is kérdezz nyugodtan. Bár nagyon nagy tapasztalatom nincs a kórházzal, szerencsére csak öt napot töltöttem ott, a szülés körül nem volt semmi komplikáció és az orvosom nagyon odafigyelt rám. (12 éve járok hozzá, mindhárom gyerekemet nála szültem.) Szóval nagyon jól éreztem magam. De nem tudom mi lett volna, ha akár én, akár Lili problémásabb.

Most már feltétlenül meg fogjuk nézni a Mediterrán lakóparkot, mert annyit hallottunk már róla és még sose láttuk. Mióta létezik egyébként?

Andi,
Kapásból nem jut eszembe senki, aki a környéken szeretne lakást venni, de észben tartom, ha mégis hallok valakiről. Hova szeretnétek költözni?

Anna
tinalila
 
 


Sziasztok!

Patri:
Azt hiszem az lesz, hogy beíratom ide a Gubacsi óviba, mert a barátai is ide fognak járni (még 4-5 gyerek), ami azt hiszem sokat számít, és ha nagyon nem válik be, akkor átviszem a Torontál-i óviba. De remélem, hogy erre nem fog sor kerülni.

Tinalila:
Ki az orvosod a Nyírőben?
Én már annyit kitaláltam, hogy most talán jobb lenne fizetős szobába menni, bár a múltkor is kétágyasban voltam, de a közös fürdőt és wc-t kellett használni, ami elég nyomi volt, ráadásul menni alig bírtam, így a kijutás is nehezemre esett. A fizetősnek meg asszem van (még megkérdezem) saját fördő+wc-je. Sajnos én 11 napig voltam bent. Nagyon utáltam, bár az ápolókkal, orvosokkal nem volt bajom. A kaja viszont kritikán aluli, úgyhogy ár azt is szervezem, hogy hozzanak be majd nekem valamit.

Mediterrán: mi az elsők között költöztünk, most karácsonykor volt 3 éve. :-)
De egyre csak nő és nő, egyre több a gyerek, és a fiatal anyuka :-). Ez nagyon jó, mert van társaságunk.

Üdv.
Krisz-kusz
kriszkusz
 
 


Krisz-kusz,
Én Mészáros Mártához járok.
Én is úgy tudom, hogy a fizetős szobákban van saját fürdőszoba-WC. De próbálni nem próbáltam, sőt amíg én bent voltam, senki nem volt fizetős.
Annyian panaszkodnak a kajára a Nyírőben, de nekem nem volt vele semmi bajom. Igaz, hogy a várakozásaim sem voltak magasak. Szerintem az ebéd ehető volt. Reggelire és vacsira persze én is a hazait ettem.
Neked miért kellet olyan sokáig bent lenned? Ti korábban nem Erzsébeten laktatok?
Anna
tinalila
 
 


Tinalila,

Amikor én bent voltam, akkor valaki volt az egyik fizetősben.
A kaját én is megettem, nem vagyok válogatós, igazából akkor ilyen müzli-szeleteken meg gyümölcsön kívül semmi hazait nem ettem, csak amit ott adtak. Bár igazság szerint akkor az volt a legkisebb problémám, hogy milyen a kaja. Arra viszont emlékszem, hogy 1x tejberizs volt, gyerek adag, és a megmaradt adagokat (mert ugye azért páran otthonról kaptak ebédet) úgy osztottuk szét egymás között a többi anyukával, hogy valamennyire jóllakjunk.
Azért kellett sokáig bent lennem, mert a szülésnél is voltak komplikációk, és utána is (szerencsére csak nálam, a fiamnak semmi baja nem lett), a dokim pedig azt mondta, hogy csak akkor enged haza, ha teljesen jól vagyok. Persze így utólag teljesen egyetértek, de akkor nagyon rossz volt.
Szóval már most parázok, hogy a 2. szülésnél mi lesz.
Korábban nem Erzsébeten laktunk, én csepeli vagyok, a férjem Kispesten lakott, mikor megismerkedtünk, és utána együtt is ott laktunk.
Ez itt a középút, és a nagyszülők is pont egyforma messze vannak. Meg aztán a Mediterrán sem került olyan horror pénzbe még annak idején amikor ide költöztünk.
A Mészáros Márta mióta van a Nyírőben? Szerintem vele nem találkoztam anno, amikor a fiam született, pedig "végigment" rajtam pár orvos.

Krisz-kusz
kriszkusz
 
 


Krisz-kusz,
Hát igen, az adagok azok valóban nem voltak óriásiak. De akkor nekem is ez volt a legkevesebb, a babázással voltam elfoglalva.

Szorítok, hogy a mostani szülésnél ne legyenek komplikációk!

Az orvosom valóban nem túl régen van a Nyírőben. De az az igazság, hogy én csak akkor követem, hogy melyik kórházban van, amikor terhes vagyok. Kép Egyébként a magánrendelésére járok. Anno a két nagyot még az Uzsokiban szültem. Azután hallottam, hogy átment a MÁV-ba. Amikor terhes lettem, akkor még azt hittem, hogy ott van. De kiderült, hogy már a Nyírőben. Egyébként ez azért nem olyan nagyon sok váltás, mert az első és az utolsó szülésem között több mint 10 év telt el.

És megszerettétek Erzsébetet? Bár a két szomszédos kerülettől azért nem különbözik olyan nagyon. Vagy igen?

Anna
tinalila
 
 


Krisz-kusz
Milyen a Mediterránba lakni? Mi is gondolkodunk rajta, mert nekem szimpi a hely. Bár szerintem túl sok ház van már ott és még mennyi lesz. Mi a felüljáró másik oldalán lakunk, igy nem kéne messzire menni.
Dorki
dorki
 
 


Sziasztok!

Tinalila:
Szeretünk itt lakni, összességében nincs különösebb gondunk, de ez valószínű azért is van, mert nem nagyon járunk tömegközlekedéssel. Mert szerintem az itt nem olyan jó. Autóval viszont viszonylag könnyen be lehet jutni a városba. Kispesten azért ezek a közlekedési viszonyok jobbak voltak. Csepel viszont a másik véglet. Katasztrófa. Ott a hév gyakorlatilag az egyetlen tömegközlekedés amivel gyorsan be lehet érni valahova, mivel autóval sem lehet onnan kijutni reggelenként, így a buszok is állnak a dugóban. Ezért fel sem merült, hogy oda költözzünk.
Az jó még Erzsébeten, amit én értékelek, hogy az Önkormányzat költ a közterületek szépítésére. Muskátlik, virágágyások, a sétáló utcát is kultúráltan megcsinálták. Ez szerintem jó.

Dorki:
A Mediterránról egy kicsit: tény, hogy egyre több a ház, mindig vannak ismeretlen arcok, mivel folyamatosan költöznek az új lakók. Ez sajnos azt is jelenti, hogy egyre kevésbé családias, és zárt a közösség. Az elején nagyon jó volt, mindenki ismert mindenkit.
Most már az is kezd gond lenni, hogy az új lakókkal új kutyák is költöznek, és sajnos a többség gazdája úgy gondolja, hogy a füves, parkosított terület a kutya szaratására való (már bocsánat). Csak egy valakit szoktam látni, hogy összeszedi a kutyája után. Pont tegnap néztük a többi anyukával, hogy gyakorlatilag már az egész füves terület tele van kutyaszarral.
Persze a gyerekekre meg néhány öreg örökké rászól, hogy ne menjenek a fűre, vagy ne bántsák a növényeket. Ezt nagyon nem bírom, mivel úgysem engednénk olyat, amivel kárt tesznek valamiben. Amúgy meg mi sem szeretjük ha oda mennek, mert utána sikálhatjuk a kutyaszart. :-/
Na most jól kipanaszkodtam magam. Pedig jó itt lakni, mert sok a fiatal család, sorra születnek a kisbabák is (már nem is tudom követni). Így jó a társaság is. Főleg nyáron van lent rengeteg gyerek. Na hát most ennyi. Ha van még kérdésed, írd meg nyugodtan. Az biztos, hogy mi innen csak kertesbe megyünk.

Krisz-kusz
kriszkusz
 
 


Lányok!

Én még mindig érdeklődnék, hogy ki tud egy aranyos, szimpi gyerekorvost. Aki nekünk van (Dr.Csziszár Béla) a lányomnál az sajna Soroksáron van és eléggé messze van Erzsébettől. A közlekedés meg úgye tudjuk katasztrófa 23, 66-os busz. A picikém még pocakba van,de inkább időben érdeklődöm. Szóval várom a dömbinget, remélem tud valaki dokit ajánlani.
KÖszi Patri
patri
 
 


Sziasztok!

Patri,
Én a mi doktornéninket tudom ajánlani. Lancsár Ilonának hívják. A Vas Gereben utcai rendelőben van. Szerintem szakmailag és emberileg is nagyon jó. (Mondjuk én mindig házhoz hívom és adok neki borítékot. A rendelőben talán kétszer ha voltunk az elmúlt egy évben. De szerintem boríték nélkül is rendes lenne. Legalábbis én még mindenkitől csak jókat hallottam róla.)

Krisz-kusz,
Hát, a tömegközlekedés valóban katasztrofális. Nekünk ugyan van kocsink, de csak egy. A három gyereket meg rengetegfelé kellene hordani, úgyhogy valamelyikünk kénytelen tömegközlekedni.
Az is igaz, hogy a belvárost már elég szépen rendbehozták. Remélem egyszer a mi környékünk is sorra kerül, mert eső után nálunk el lehet süllyedni. Kép De minden más szempontból nagyon szeretjük ezt a kertes házas környéket.

Sziasztok!
Anna
tinalila
 
 


Tinalila!

Köszi ,a doktornénis infót, remélem ha majd kell bevállik, még nincs itt az ideje, de inkább időben legyek. Mennyit szoktak mostanában egy dokinak adni, ha házhoz hívják, már olyan régen kellett kihívni, hogy nem tudom a tarifákat. A lányom már (11 év) szépen eljön velem.
Patri
patri
 
 


Patri,
Én 3.000 Ft-ot szoktam adni. De fogalmam sincs a tarifákról, ezt csak a saját fejem után kalkuláltam ki. (Ahogy egyre több gyerek lett, egyre növeltem az összeget.)

Lányok,
Jó felnőtt háziorvost nem tudna valaki ajánlani? Hozzánk a Pozsony utcai és a Szabadka utcai rendelők vannak közel, de a kerületen belül bárhol jó lenne.

Köszi!
Anna
tinalila
 
 


Patri!

Sajnos én nem merem ajánlani a mi gyerekorvosunkat, bár eddig szerencsére nem volt semmi gondunk vele, de másoktól már hallottam rosszat róla, ezért inkább nem ajánlom.
Remélem azért, hogy mi nem kerülünk olyan helyzetbe, hogy csalódnunk kelljen benne.

Tinalila!
A felnőtt háziorvosunkat viszont ajánlani tudom. Egy fiatal doktornő: Dr. Szabó Emese. A Gubacsi lakótelepen van a rendelője, Zamárdi u. 11.
Rendelési idő: H,Sz: 16-20h; K,Cs: 8-12h; P: páros hét: 8-12h, páratlan: 16-20h. T: 287-8613.
Eddig bármilyen problémával megkerestem, alapos segítséget kaptam tőle. A mostani terhességem előtt még a rubeola és bárányhimlő szűrést is megcsinálta, és be is oltott volna, ha nem vagyok védett. Itt veszik a vért is nekem, ami a terhesség miatt szükséges, és ha kell, akkor hetente csinálnak vizeletvizsgálatot is. A terheléses vércukrot is megcsinálták. Kicsi fiammal is nyugodtan bemehetek, mindig kedvesen fogadják, és ami még fontos, soha nem kell sokat várni. Szóval nekem bevállt.

Krisz-kusz
kriszkusz
 
 


Tinalila
Én is tudok egy jó felnőtt orvost. Őt Szabó zsuzsának hívják és a Károly utcában rendel. Előtte a Zamárdiban volt. Lelkiismerees és odafigyel az emberre.
Krisz-kusz
Mikor voltál utoljára az orvosodnál ? Nem lehet, hogy egy emberről beszélünk, mert a mi orvosunk is Szabó és ott volt a Zamárdiban, de nyáron eljött onnan. Kutyaszarató öregasszonyok mindenhol vannak. És fel vannak háborodva mindenen. De ők is ott laknak a Med-on vagy arrébb a 4 emeletesekben ? Mert tudom, hogy ott szinte 100%-ig nyugdíjasok laknak. Persze nem mindenki hülye, aki nyugdíjas, de az olyanokat nem birom, akik utálják az egész világot és elég, ha az ember rosszul néz rájuk, már föl vannak háborodva. Viszont elég sok játszótér van ott a 4 emeletesek között, az jó dolog. A Med-on is fognak még csinálni másik játszóteret?
A sétáló utca nekem is tetszik, tényleg szép még most télen is. És karácsonykor is az volt.
Patri
A mi gyerek orvosunk Acheboni Erzsébet és szintén a Vas Gereben utcában dolgozik. Szerintem langyos víz ! Mármint nem rossz, de nem is erölködik semmin.
Dorki
dorki
 
 


Sziasztok!

A mi gyerekdokink nagyon aranyos, viszont Kispesten van. Amikor Áron született még ott laktunk és maradtunk is nála. A felnőtt dokink is Kispesten van, vagy inkább volt, mert beteg lett és most valaki más van helyette akivel még nem találkoztam.
Áron ma végre megkapta az oltását, ordított mint a sakál. Tipikus pasi, nagyon tud szenvedni. Kép

A lakásunk még mindig eladó!!!
Valahol a környéken szeretnénk maradni, csak jó lenne legalább egy fél szobával nagyobb kéró, ugyenis ha minden jól megy augusztusban 1-el többen leszünk!

Üdv
Andi
diandie
 
 


Sziasztok!

Új program indul Kispesti Játszóházunkban!
Február 9-én,délelőtt 10 órától hangszeres-zenés foglalkozást tartunk diplomás zene- és óvodapedagógus hölgy vezetésével.Mondókák,versek,dalok, zenei kísérettel (szita,dob,gitár,furulya stb)
Érdeklődni és jelentkezni tudtok a 06 20 9 476 243-as számon.

Aja
aja
 
 


Sziasztok!

Krisz-kusz, Dorki,
Nagyon köszi a háziorvos tippeket. Majd kiderítem, hogy ugyanaz-e a két személy. Kép De valószínűleg csak egy kicsit később. Szerencsére nem vagyok beteges, ezért is vagyok 12 éve egy olyan orvosnál, akiről kevés számú találkozásunk után mindig megállapítom, hogy váltani kellene. Utoljára a terhességem elején jártam nála, amikor jól rám ilyesztett, hogy nagyon magas a fehérvérsejt számom. Kép Azután a nőgyógyászom közölte, hogy terhesség idején az teljesen normális érték.

Andi,
Gratulálok! Kép

Anna
tinalila
 
 


Anna!

Köszi!
diandie
 
 


Sziasztok!

Dorki!
Biztos nem ugyanaz a doki! Aki most van nálunk, Szabó Emese, az az után jött ide, akiről Te írtál! Dr.Szabó Emese még mindig a Zamárdi u-ban rendel. Elég gyakran megyek mostanában hozzá, vérvétel meg vizelet meg ilyenek miatt.

Sajnos az öregasszonyok nem kintről hozzák be a kutyákat, itt is van már elég. Én szeretem a kutyákat, Anyukáméknál kertes házban 3 kutyánk volt. De szerintem aki emeletesben tart kutyát, annak vállalnia kell, hogy eltakarítja a kakát a kutyája után. Amúgy sem hiszem, hogy a kutyáknak jó egy emeletes házban.
A játszóterekkel kapcsolatban igazad van, van itt egy csomó, de a régi lakótelepen nagyon rossz, használhatatlan állapotban vannak, egy kivételével, amit nemrég újítottak fel, de úgy, hogy jól néz ki, viszont játszani alkalmatlan.
Egyébként az öregasszonyokról csak annyit, hogy a szomszédasszonyom, akinek két fia van, a nagyobbat viszi oviba, a kicsivel meg itthon van, egyszer csak kint tudott parkolni a régi lkt-en, reggel megy az autóhoz a gyerekekkel, erre egy öregasszony elkezd vele ordítani, hogy hogyan képzeli, hogy ott parkol, és egész nap ott a kocsi, és az is csak azért kell, hogy a gyereket oviba vigye. Szóval nehogy már egy 2 gyerekes anyuka autóval közlekedjen. És hogy mer parkolni vele? :-/
(Egyébként nekünk is ő a gyerekorvosunk, akiről írtál.)

Andi!
Gratulálok!!!

Krisz-kusz
(hogy kell smily-kat berakni?)
kriszkusz
 
 


Sziasztok lányok!

Sokszor olvasgatlak benneteket, de nem mindig tudok írni is. Azért néha szoktam, de csak röviden. Na mindegy.
Erzsébetiek vagyunk, Tinaliláék közelében lakunk, a Mártírok suli környékén (Stromfeld). Hat éves a kislányom, és még nem döntöttük el, legyen-e tesója.
Patri!
Javaslat gyerekorvos ügyben: Mi Varga Zsuzsához tartoztunk, mikor megszületett a lányom, de két év nyüglődés után (nem szerettük őt, és valószínűleg emiatt ő sem minket) felbátorodtam, és megszakítottam vele a kapcsolatot. Azóta Kispesti gyerekorvosunk van, dr. Radványi Noémi. Nekünk ő a TÖKÉLETES gyerekorvos. A tudása, a hozzáállása, és a viselkedése miatt. Az első, akihez a lányom szívesen ment. Nincs messze, a Kispesti "SZTK"-ban rendel. Ha esetleg érdekel, megadom az elérhetőségeit. Akárkinek ajánlottam, később mondták, hogy nagyon szeretik.

Tinalila!
Nemrégen írtad, hogy Lili miatt inkább feladod a munkádat, mert mégsem bízod másra, bölcsibe meg még nem akarod vinni. Tényleg így lett? Végül hogy oldottad meg?

És Diandie!
Én is gratulálok! Hány éves is a kisfiad?

Megpróbálok az eddiginél többször jelentkezni.

Anita.
kajszi
 
 


Sziasztok!

En lassal 5eve koltoztem Pecsrol a ferjem miatt Erzsebetre. Juniusra varjuk az elso babankat. A mi haziorvosunk is Szabo Zsuzsanna, mint Dorkinak. Nagyon meg vagyok elegedve vele, foleg azota, hogy novembertol tappenzen vagyok, es havonta mennem kell hozza.

Tinalila!
Mikor kell gyerekorvost valasztanom? Tetszett, amit a Lancsar Ilonarol irtal. Fogalmam sincs, hogy mennek a dolgok, nehez igy elso babanal.

Tundi!
Mi ujsag veled? Regen hallottam rolad.

Kulonben mi az Atlos utcaban lakunk a Vorosmarty es az Ady kozott.

Judit

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


Sziasztok!


Krisz-kusz,
A smile úgy készül, hogy ":"-t és ")"-t írsz egymás után szóköz nélkül. Hasonlóan a szomorú fej az ":" és "(" szóköz nélkül. A nagyon nevető pedig "O" és ")".

Anita,
Tényleg nem mentem vissza dolgozni (épp a héten kellett volna munkába állnom és nem hiányzik egyáltalán Kép), de nem azért mert nem akartam Lilit másra bízni. Az anyósomra tejesen nyugodtan rábíztam volna. De én kezdetektől jeleztem a munkahelyemen, hogy három gyerek mellett jópár évig csak hatórában szeretnék dolgozni. Ebbe gond nélkül belementek, de november környékén kiderült egy-két olyan dolog, amiről addig nem volt szó. Pl., hogy nem a régi pozíciómba vennének vissza, mert azzal a hatórás munkakör nem fér össze (szerintük). Úgyhogy mondtam, hogy akkor köszönöm szépen, én inkább vissza sem mennék. 12 év után igencsak meglepődtek... De pár nap múlva megkerestek, hogy amíg úgyis itthon vagyok, addig nem dolgoznék-e nekik egy-két projekten itthonról. Én meg persze igen-t mondtam, így számomra a legszerencsésebben alakultak a dolgok. Itthonról dolgozom, csak olyasmivel foglalkozom, ami érdekel, nem kell emberekkel bajlódnom (korábban vezető voltam) és még anyagilag is megéri. Mondjuk ez az állapot csak 2005 év végéig tart, utána meglátjuk.

Judit,
Úgy tudom, hogy ha nem választasz gyerekorvost, akkor a körzeti automatikusan kimegy hozzátok egy-két nappal azután, hogy a babát hazavittétek. Így ha nem őt szeretnéd, azt mindenképpen jelezd a választottadnak időben. De azért szülés előtt egy-két hónappal ráér. És ha megszületik a baba, akkor szerintem nem árt, ha az apuka felhívja az orvost és megbeszéli vele, hogy ne egy-két napon belül jöjjön ki, hanem aznap, amikor hazamentek. Nekem legalábbis ez még a harmadik gyereknél is nagyon megnyugtató volt, nemhogy az elsőnél.

Egyébként hogy érzitek Magatokat Erzsébeten?
Véletlenül kerültetek ide vagy tudatos döntés volt? A táppénz előtt mivel foglalkoztál?

Puszi:
Anna
tinalila
 
 


Krisz-kusz
Neked mi a véleményed a gyerekorvosról? Mi most voltunk nála, mert Niki hasán kiütésfélék vannak már pár hete. Nagyon lassan jöttek elő, először azt gondoltam csak ki van száradva és kenem is neki gyógyszertári krémmel, de nem hogy jobb lett, hanem lassan romlott. Most a doki azt mondta, hogy lehet allergiás Niki a tejtermékre vagy váltsunk öblítőt. Na én ezeket a leheteket nem szeretem nála.
Arról a játszótérről írtál, ami a "központnál" van? (bolt, posta, stb) Mert azt én is néztem már, hogy hogy kellene használnia egy gyereknek? Ez azért van mert a gyerekeket sosem kérdezik meg, mit szeretnének.Kép Bár egy egyszerű hinta felszerelése mindíg jó.
A kutyásokról oldalakon keresztül mesélhetnék. Itt tartanak a 3. emeleten 2! nagytestű kutyát bezárva egész nap. Nem normálisak. És ide pisálnak a lépcsőházba !!! Olyan igénytelen barmok laknak itt, hogy az hihetetlen ! Kutyaszar összetakarítás ??? ugyanmár, minek az. Bár nem értem, hogy akik leviszik a kutyákat azok nem lépnek bele ugyanúgy ? A mi szomszédunkban lakik egy öreg néni. Már 80 fölött van. Évekig volt kutyája azok hagyták itt neki, akik előttünk laktak itt. A kutya egy rotweiler (nem tudom, hogy kell írni, bocs) és egy törpe valami keverék volt. A néni mindennnap levitte,amig bírta, de se póráz, se szájkosár semmi. Én mindennap attól féltem, hogy valakit megesz az a kutya, mert ugye se megfogni se utánamenni nem tudott. Nagyon okos ötlet, igy kutyát tartani. Hát a kutyaszar takarításról nem is beszélek. Most pár hónapja elvitték a kutyát valahova vidékre egy kertes házba, de csak azért, mert a néninek már fáj a lába és nem tudja levinni. a kutya biztos, hogy jobb helyre került. Mi meg legalább nem ugatásra ébredünk, minden hajnalban .
Andi
gtatula a tesóhoz !!!

Anita
Ez mit jelent? -két év nyüglődés után (nem szerettük őt, és valószínűleg emiatt ő sem
minket)-

Judit
a védőnőd tudja ki a hivatalos gyerekorvosod. Szerintem az ő véleményét is megkérdezheted, ha akarod. szerinem is szóljatok rá az orvosra, mikor már megszületett, hogy kijöjjön aznap, mikor hazamentek. Az a biztos. Az első hat hétben az orvosnak és a védőnőnek is kötelező kijárni hetente egyszer látogatásra. Utána már neked kell menned az orvoshoz oltásra. de akkor is kihívhatod, ha akarod. Mikor jön a tesó, Hol fogsz szülni?
Anna
Mit dolgozol otthonról ?

Nekem ma volt a szülinapom, vagyis már tegnap . Apa elvitt moziba , Nikcsi előtt gyakran jártunk, de most ritkán jutunk el és utána elmentünk a Ring Pub-ba, ami itt van a Határ úton. Kellemes környezet, viszonylag jó kaja, de elég drága. Azért jó volt ez a kis kiruccanás. jó éjt mindenkinek.
Dorki
dorki
 
 


Tinalila!
Köszi a smily-t! Kép Az volt a baj, ezek szerint, hogy orrot is raktam neki.

Dorki!
Hanyadik szülinap volt? Kép ha szabad ilyet kérdezni? Nekem meg holnap lesz.
Hát a doki, olyan langyos víz. Bár most pl. a szomszéd gyereket vissza akarták vinni oviba, mentek igazolásért, hogy már semmi baja, és akkor a dokinő észrevett 1db pöttyöt a füle mögött, és kiderült, hogy bárányhimlős. Anyuka nem vette észre. Hm.
De azért remélem, hogy soha nem lesz szükség kipróbálni, hogy mennyire jó szakember.
Ezzel a bőrproblémával szerintem jobb, ha gyerekbőrgyógyászhoz fordultok. Itt volt egy kislány, akit hordtak mindenhova, mégsem múltak a pöttyök a kezén, míg végül a gyerekbőrgyógyász tudta kezelni.
Igen, azaz a játszótér a központban amire gondoltam. Semmire nem jó.
Egyébként a kutyákkal kapcsolatban sejtem azért, hogy még mindig jobb nálunk a helyzet az átlagnál. Pl. legalább a mi házunkban nincs kutya.

Judit,
elméletileg hivatalosan a kórház értesíti a körzetes doktornőt és védőnőt, hogy megszületett a kicsi, és automatikusan kimennek. De szerintem is jobb, ha előtte legalább a védőnővel beszélsz és tudja a telefonszámodat, hogy időpontot tudjatok majd egyeztetni. (Bár gondolom pár napos csemetével nem rohangálsz sehova.)

Sziasztok
Krisz-kusz
kriszkusz
 
 


Sziasztok!

Köszi mindenkinek a gratulációt!

Dorki! Boldog szülinapot utólag!
Krisz-kusz! Neked pedig előre boldog szülinapot!

Judit! Nekem Áronnál azt mondta a védőnő, hogy hívjam fel ha hazajöttünk a kórházból, mert így előbb tudják meg mint a kórháztól hivatalosan. Másnap ki is jött a védőnő, utána meg a doki néni.
Én amikor még terhes voltam kérdeztem a vedőnőt, hogy milyen a körzeti gyerekorvos, és mivel jókat mondott róla nem is kerestünk mást. Mivel együtt dolgoznak jól ismerik a dokit, úgyhogy biztos megmondja neked a védőnő, hogy milyen.

Anita! A fiam 3 éves múlt novemberben.

Üdv mindenkinek!
Andi
diandie
 
 


Sziasztok!

Andi,
Ha a lakás még aktuális, egyik barátnőmet lehet, hogy érdekelné. Ha írsz a profilomban levő e-mail címre, akkor megadom az ő címét.

Anna
tinalila
 
 


Én is boldog szülinapot kívánok minden ünnepeltnek! KépKépKép

Dorki,
A szülésig egy piackutató céget vezettem. És most is ezzel kapcsolatos munkákat csinálok itthon: tanulmányokat írok és ellenőrzők, marketingtervet készítek, és egy előadássorozatot is szervezek. Ez utóbbiban kimondottan tetszik, hogy azért néha emberek közé is tudok menni. Csak havi egy alkalom, ennyit mindig meg tudok szervezni.

A Ring Pub-ban mi is voltunk párszor. Akkoriban a kaja nem viszonylag jó volt, hanem nagyon finom. Lehet, hogy ott is esik a színvonal? Viszont tényleg nagyon drága. Tényleg, lányok, nem ismertek elfogadható árú és színvonalú éttermet a kerületben? Én nem nagyon. Még a Csili étterme elég jó lenne ebből a szempontból, de ott meg nincs gyerekszék és eléggé ki is néznek babával. Legalábbis én így éreztem.

Anna
tinalila
 
 


Sziasztok!

Szeretnék csatlakozni a forumhoz! Mi is a Mediterránban lakunk, 3 éve mint Krisz-kusz.

Krisz-kusz!
Nem tudlak beazonosítani, mi a C épületben lakunk és a lányunk most lesz fél éves, biztos, hogy összefutottunk már! A kutyakaki engem is aggaszt, talán a következő lakógyűlésen szólni kéne miatta, bár a férjem szerint nem változna akkor sem semmi!

A gyerekorvos választást, jól meg kell gondolni, mert aztán ha váltani akarsz kerületen belül nem tudsz, mert egyszerűen nem vállal el más orvos, ez valami egyesség köztük. Mi most mentünk Soroksárra új orvoshoz, akit egyébként a Szabó Emese ajánlott!
Üdv mindenkinek
ganami

Kép
Kép
ganami
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a jókivánságokat!

Tinalila,
nagyon irigyellek, hogy otthonról tudsz dolgozni. Nekem olyan mázlim van, hogy még 2 évig tartják a munkahelyemet, ami azt jelenti, hogy amikor a kicsi 2 éves lesz vissza kell mennem dolgozni. De igazából nem tudom, hogy hogyan oldjam meg. Hiszen a nagyfiam is 3 évig itthon van velem, és a kicsit sem szeretném majd bölcsibe adni. Rengeteg rémtörténetet hallottam a bölcsikről. Ezért már most parázok, hogy ha eljön az idő, akkor mit fogok csinálni. Lemondom az állásom, amit így összesen 5 évig tartottak nekem, és itthon próbálok valamit csinálni (amivel valószínűleg nem tudok majd valami sokat keresni, és 1 évre rá meg kezdhetek állástkeresni), vagy visszamegyek a munkahelyemre, és a kicsi megy bölcsibe. De ki megy érte? Mert a munkaidőm jó esetben 8-5-ig tart. Kép Valamit ki kellene találnom.

A Ring Pub-ba mi is megyünk néha. Általában hétvégén. Akkor van menü is ami tök jó, és szerintem nem olyan drága.
Erzsébeten még a Tortugát tudom, ami a piac utcájában van. Az még drágább, de nagyon extra kaják vannak, és a belső kialakítás is extra. Kicsi gyerekkel viszont az sem nyerő. Akkor inkább már a Ring Pub.

Ganami,
én sem tudlak beazonosítnai Kép, pedig a C épület nem olyan nagy. Mi a B-ben lakunk. Ákos fiam 3 éves lesz májusban, és májusra várjuk a 2. babát is.
Mi azt hiszem maradunk az Aczerboni-nál egyelőre. Remélem továbbra sem lesz gondunk vele. Mondjuk én azt szeretem benne, hogy ha kérem, mindig kijön házhoz, igaz kap pénzt érte. Eddig Ákossal talán ha 2x voltunk a rendelőben, és 1x egészséges tanácsadáson.

Diandie,
igazad van, hogy a védőnő ajánlja majd a doktornőt, de szerintem ebből a szempontból ők teljesen elfogultak. Nem fog semmi rosszat mondani róla, mivel együtt dolgoznak. Nekünk is anno Horváth Edit lelkesen ajánlotta az Aczerboni doktornőt. Érdek és dacszövetség.
Ezért szerintem érdemes pártatlanoknál érdeklődni elötte, mert utólag tényleg elég nehéz váltani.

Üdv
Krisz-kusz
kriszkusz
 
 


Sziasztok!

Szerencsére nekünk bejött a körzeti doktor néni, de igazatok lehet, hogy a védőnő nem mond rosszat. Akkor mázlink volt. Bár anno nekem csak annyit mondott a védőnő a dokiról, hogy szerinte jó és nagyon hamar észreveszi ha bármi bibi van egy gyerekkel. Viszont mikor én születtem akkor még más volt itt a körzeti doki, anyukám az első látogatása alkalmából kihajította.
Velem voltak problámák a szülés után, besárgultam, vért kaptam... Erre kijött a hülye és közölte anyukámmal, hogy csak flancból adtak nekem vért, merthogy az Orvostovábbképző Intézetben születtem. Na anyukámnak se kellett több, elküldte a francba, aztán keresett másik dokit.
Kutyaszar ügyben csak annyit, hogy nekünk is van kutyánk de ellentétben néhány barommal nem a játszótérre hordom szarni, ha meg mégis oda tojik véletlenül, akkor felszedem, nem úgy mint egyesek. Múltkor majd szétb... az ideg, amikor jön a paraszt, oda szarik a kutyája 1 méterre a mászókától ahol éppen voltunk, aztán szó nélkül tovább ballag mintha mi sem történt volna. Bár ugyan ez az idióta volt felháborodva amikor tüzelt a kutyánk és anyukám szólt neki, hogy jó lenne ha megkötné a kutyáját. Merthogy már miért ne dughatná meg az ő kutyája a mienket, legalább jó pénzért eladhatju a kicsiket. Ja, a mienk spani, az övé meg uszkár, biztos jó pénzt kaptunk volna érte. Az a baj, hogy az ilyeneknek hiába szól az ember, eddig sem szedte a kakát, ezután sem fogja.
Na befejezem a regény írást.
Jók legyetek!

Andi
diandie
 
 


Sziasztok!

Biztos, hogy nem általános, hogy később nem lehet gyerekorvost váltani. Én pl. 8 évvel ezelőtt váltottam a Lancsár doktornőhöz, előtte három évig más volt a dokink. Igaz, hogy az már régen volt, de van ismerősöm a kerületben, aki tavaly váltott. Persze lehet, hogy vannak olyan dokik, akik nem vállalják, de vannak, akik igen. Egyébként az első gyerekorvosunk Molnár Magdolna volt, akitől én mindenkit óvnék. (Ha csak meg nem táltosodott nyolc év alatt. Kép)

Krisz-kusz,
Ti mivel foglalkoztál a szülés előtt?

Egyébként nekem mindkét nagy gyerekem járt bölcsibe és csak jó tapasztalataim voltak. Sírtam, amikor a fiam is kijárta és elballagott. Kép Nagyon szerették ott a gyerekeimet és ők is a gondozőnket. Persze tudom, hogy ez nem általános, ki lehet fogni ilyet is meg olyat is. Ja, és a bölcsiben még az a jó (legalábbis abban, ahova mi jártunk), hogy lehet menni a gyerekért fél 6-ig. És ezért nem néznek ki, ellentétben az ovival.

A Tortugában mi egyszer voltunk, de már eleve az nem tetszett, hogy rajtunk kívül nem volt vendég. A kaják tényleg különleges hangzásúak voltak, de igaziból nem voltak különlegesek szerintem. Pl. az kagylólevesem konzervből volt, és ahhoz képest végképp drága volt. A Ring Pub konyhája sokkal jobb.

Andi,
4-5 hozzászólással feljebb írtam, hogy lenne érdeklődő a lakásra. Elkerülte a figyelmedet vagy már nem aktuális?

Anna
tinalila
 
 


Anna
Én a tortugáról jókat hallottam. A ringPub-ban a chilis levesem olyan volt, mint egy zöldség leves és nem is volt erős a gesztenyés édességben, meg keserű volt a tejszinhab Kép Viszont csepelen a Nagy Levinben tényleg jó kaja van, azt tudom ajánlani. Tényleg jó, hogy tudsz otthonról dolgozni és még szereted is.
Andi
Ezeket én is utálom, akik másoka néznek hülyének, mert azok összeszedik a kuyaszart.
Szia Ganami
gyere gyakran !
Krisz-kusz
Boldog szülinapot !!! Nekem a 31.volt a mostani. Neked? Nikinek már múlik a hasáról a kiütés, de nem tudom, hgy a krém miatt vagy, mert nem használok öblítőt ? Én akartam már vinni bőrgyógyászhoz, mert mikor született a homlokán volt egy erős piros folt, ami ugyan halványabb lett, de nem múlt el. Ezt már többször is mondtam neki, de mindíg lebeszélt, hogy nem kell még.
Dorki
dorki
 
 


Sziasztok!

Anna! Nem olvastam, nem tudom miért maradt ki. Írtam az email címedre!
Andi
diandie
 
 


Sziasztok!

Tinalila: egy német bank magyarországi ügyvezetőjének voltam a személyi asszisztense. Sajnos ez aktív jelenlétet igényel.

Dorki!
Akkor egyidősek vagyunk! Kép Kép

Krisz-kusz
kriszkusz
 
 


Sziasztok!
Koszonom a sok dokinenis tanacsot. Azt hiszem megkerdezem a vedonomet. O biztos ismer mindenkit, mert meg a ferjem vedonoje volt 30evvel ezelott Kép

Tinalila!
Szeretek itt Erzsebeten lakni. A ferjem miatt koltoztem ide. Eleg nehez volt megvalni a csaladtol, ok Pecsett maradtak. Ezert lesz nehez majd, ha megjon a baba.

Lakik itt a Vorosmarty kornyeken valaki?

Dorki!
Ez meg csak az elso babank. A Jahn Ferencben fogok szulni majd.

Olvastam, hogy a Csiliben van terhestorna. Mashol nincs veletlenul? van olyan tanfolyam, ahol megtanitjak a legzest, a relaxalast? Melyik az ahova az apuka is bejohet, tudjatok mint az amerikai filmekben Kép

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


Ezvicc
Mi a Helsinki úton lakunk. Ti ugye kertesben? Van saját orvosod a JF-ben ? Én is ott szültem. Van ott is szülőszoba látogatás én kétszer is voltam. Az egyiket a védőnő szervezte a másikat a kórház. Érdekes volt, szülni már rutinból mentem. Kép a védőnőknél egyébként van másfajta oktatás is. Szerintem érdemes kipróbálni. Babaápolás, szülés videóval, utána beszélgetés stb. Nekem jó volt és az apukákat is szivesen látják. A baba születése után meg babamasszást is szerveznek. A csiliben csak akkor van torna, ha elég jelentkező van. Én nyáron voltam terhes, így lemaradtam, mert mindenhol nyári szünet volt.

Nikinek elmúltak a pöttyei, most már jól vagyunk.
Volt valaki közületek a közelben játszóházban vagy tücsökzenén ? (kispest, csepel)
Vettem jegyet a csilibe márc. 17-ére 100 folk celsius koncertre. Áprilisban meg Halász Judit lesz. Még nem voltunk ilyen zenés- táncos mulatságban Nikivel, remélem nem lesz sok neki egyszerre. Valaki nem akar jönni ?
Voltam kedden babanetes talin is, azt Niki nagyon rosszul viselte. Szegény teljesen meg volt rettenve, az igaz, hogy tényleg voltunk vagy 20-an. Csak 2 óra múlva oldódott föl, addigra meg jönnünk kellett haza. Sajnáltam nagyon szegénykét, nagyon el volt kenődve.
dorki
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?