Új privát üzeneted érkezett!

Karmen,
én sem értettem. De nem volt félreérhető, mert papírt kaptam és azon állt ez.
12. héttől. Ráadásul úgy tudtam, hogy ezt a hüvely felől veszik.
Kicsit durva lenne, mert a méhlepény ráadásul hátul tapadt meg!
Még nem döntöttük el a nevét, de listán vannak a Melinda, Noémi, Anna Sára.

Cat,
hát igen. Mi a Bogárral elemezgettük a videót is, azon nem nézett ki egyértelműen fiúnak, úgyhogy reménykedtem.
Kíváncsi vagyok mit fog mondani. Hozzá csak 7-én megyek a kórházi UH után.
Egyébként azt mondták, hogy a 0,8 enyhén alacsony érték, a másik meg valószínűleg a hormonpótlástól lett magas (3,2).

Alena,
Te kaptál hormonpótlást a terhességed alatt, mert neked is magas lett a második érték??

Megpróbálok feltenni új képet a kiscsajról a profilomba!

Puszka
Hóvirág
Hovirág
 


Sziasztok!

Hóvirág, a SOTE I-en voltál?? Mi is ott voltunk tegnap délben. Biztos minden renben lesz a kiscsajszival. Kép
Az mi UH-nk a genetikust szerint, nagyon jó lett. A babók nagyjából egyformák, és napra pontosak a méreteik. Viszont az egyiknek egy picit több a magzatvize. Kicsit engem is beparáztattak, bár én alapjáratosn sem vagyok nyugodt ... Mennünk kell szív UH-ra, jövőhéten cukor terhelésre, aztán egy hónap múlva vissza konrollra.
Ma beszéltem a saját Dokinkkal, szerinte semmit nem jelent, de mindenképpen többet fogják ellenőrizni a babókat.
Ja Kép a kisfiú már teljesen biztos Kép + van egy szégyenlőskénk még mindig Kép Kép

Szilvi + 2 Manócska
20+3!!

Sz.

KépKép
sziszus
 
 


SziszusKép
Gratulálok mint fiús anyuka!!KépKép Érzed már a mozgásukat ? Én pont 20 hetesen éreztem először, és a mi másik fiúnk is szégyenlős volt.Kép

A picit több magzatvíz semmit sem jelent. Azt hiszem OrsinakKép volt ilyen, de rá se kell hederíteni! Az ikreseket amúgy is sűrűn ellenőrzik, az megnyugtató.

Cat

Cat
Kép
cateye
 
 

 
 

Hóvirág Kép

Nekem is a méhlepényből akartak mintát venni, úgy látszik a Söfiben ez a szokás.
Én is kaptam hormonpótlást a terhességem elejétől kezdve, de nekem senki nem mondta, hogy attól is lehet magas ez a második érték. Azért mondhatták volna, akkor talán kevésbé lettem volna ideges.
Arni engem is mindenképp rá akart beszélni, és eléggé rám ijesztett, amiért kicsit haragudtam rá. Ennek ellenére nem vállaltuk a vizsgálatot, és akkor nekem is ráírta a kartonomra, valamint a kiskönyvembe is beírta nagy piros betűkkel, hogy: genetikát nem vállalta!
Gratulálok a kislányodhoz! Meglátod, minden rendben lesz.

Sziszus Kép
Kíváncsi vagyok, milyen nemű lesz a kis szégyenlőske.Kép

Puszi, Alena
alena
 
 


Sziszus Kép
Idértem én is Kép Kép Nekem Máténál több volt a magzatvíz a kelleténél, de mivel a gyomra mindig tele volt (erre kell figyelni - ezzel szűrhető ki a nyelőcső probléma), és a cukrommal is rendben volt minden (ez lehet a másik fő oka), így azt mondták, hogy nem jelenthet gondot.
Levinél meg kevesebb volt, mint kellett volna Kép Kép

Ne aggódj, nem lesz semmi gond!!

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Köszi Lányok! Kép

Magzatvíz para letudva Kép amíg a többi eredmény nem lesz meg ...
Azt le se mertem írni, hogy még mindig nem érzek semmit. Hiába minden győzködés, beszélgetés simogatás Kép a dokik szerint már csak napok kérdése, csak nekem egy örökkévalóság már ez az egész.
Azt sem igazán értem, hogy elöl tapadó méhlepényt írnak, de úgy mintha csak egy lenne, 12. héten meg még kettő volt. De szerintük ez ikreknél normális, hogy nem látják teljesen külön, ha egy oldalon tapad ...

Na megyek, próbálok még picit aludni, mert a végén napközben csak lustálkodni fogok Kép Kép

Szilvi

Sz.

KépKép
sziszus
 
 


SziszusKép
Az elől tapadó lepények miatt nem érzed akkor még őket rugdosni. Ami késik nem múlik. Kirúgják még majd a ház oldalát ők.KépKép A lepények valóban lehetnek takarásban, így nyugodj meg, biztos rendben van minden.

Cat

Cat
Kép
cateye
 
 


Sziasztok!

Én itt még új vagyok, egy topickal feljebbről jövök, de szerencsére már nekem is van itt keresnivalóm... Kép
Most töltöttem be a 9. hetet, és persze alig várom a következő UH-t, hogy újra láthassam a babónkat, és reménykedem, hogy minden rendben lesz. Viszont szeretnék egy kis infót kérni Tőletek az új dokimról, hátha ismeritek őt személyesen: Dr. Siklós Pál. Még csak egyszer voltam nála, és azalatt nem igazán tudtam kiismerni, de hátha valaki közületek már régebb óta ismeri őt.
Mindenkinek boldog új évet kívánok!
Heni
hencsike
 
 


Sziszus,
én a Scöpfi-be voltam. De szerintem a SOTE biztos jobb, ott talán nem egyből ajánlják fel a kromoszómavizsgálatot.

Alena,
kicsit sikerült már megnyugodnom, de attól félek, hogy az Arni nekem is magyarázni fog.

Nem tudjátok véletlenül, hogy az AFP-nek mik a normális értékei (egy másik topikba azt olvastam, hogy 0,8-1,4-ig).
Meg akarom kérdezni a dokit is, mert eszerint is enyhén alacsony, ahogy mondták a genetikán.
Szerintem itt a Scöphi-be egy kicsit túllihegik a dolgot, nem??

Pusza
Hóvirág
Hovirág
 


SziasztokKép
Kivánok Mindenkinek Boldog Új ÉvetKépKép
Ildikó(a ma megint mejöttböl)
ildikó_4
 
 


Hóvirág!

0,7-2,5 a normálérték tartomány.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok lanyok!

Kellemes unnepeket utolag is, es Boldog Uj Evet mindenkinek!Kép

Lacko ma 2 eves, egy tortas kep:

Kép

orsoly
orsoly
 
 


Lányok, én is kivánok mindenkinek nagyon boldog, sikerekben és örömökben gazdag új esztendöt!!KépKép
Barbi

Kép
Kép
barbi
 
 


Sziasztok, eddig a fenti topikba irogattam, de most titeket is megkerdezlek, ebben talan tapasztaltabbak vagytok.
Tegnap a orvos es ma en is pozitivat teszteltem. Ennek persze nagyon orulok, de chlamydiam van es matol ket hetig Erythromycin-t kene szednem. Ugy tudom, hogy az elso 12 hetben sokat arthat az antibiotikum. Tudtok errol valamit?

Boldog uj evet!
Mini
minimi
 
 


MinimiKép
Először is gratulálok !KépKép Sajnos ezt az antibiotikumot nem ismerem, de az ab-k egy része szedhető a terhesség alatt, az első 12 hétben is. Az orvosod biztos tudja, hogy mi az ami szedhető, így szedd be, mert sajnos a chlamydia elég veszélyes kórokozó, és a babára is veszélyt jelent. Ki kell írtani mielőbb. Várunk majd ebbe a topikba!

OrsolyKép
Lackó igazi sármos nagyfiú lett.KépKép Isten éltesse!

BarbiKép
Hogy vagy ? Rosszullétek elmúltak már ?

Cat
aki mindenkinek sikerekben és babákban gazdag új évet kíván!KépKép

Cat
Kép
cateye
 
 


Cateye,
Koszonom, hogy ilyen gyorsan valaszoltal. Azert is nehez dontes ez a bevegyem, ne vegyem, mert kulfoldon elek es itt olyan mas a rendszer. Nogyogyaszhoz nem lehet csak ugy elmenni, ilyen ugyben en meg csak nekik hiszek.
Azt hiszem megprobalom felhivni az otthoni dokimat es ha o is rabolint akkor elkezdem az antibiotikumot.
A fiaid gyonyoruek.Kép
Mini
minimi
 
 


NAgyon boldog új évet kívánok mindannyiunknak!!!
Orsoly, LAckó nagyon helyes kisfiú, boldog szülinapot kívánok nkei én is.
Heni sajna nem ismerem de gratulálok a babóhoz.
Minimi, gyorsan kérdezd meg, ha a dokid nem éred el akkor kórházat kérdezz meg ott ügyeletes nőgyógyászokat akár többet is de a legfontosabb hogy választ kapj és tényleg aggódás nélkül tudj örülni a babának és az új évnek.

Puszi Erika
hurki
 
 


fsysyg iőmnnn g YXXXxxxx09777777777777 6jynyy

ezt Balázs írta nektek, ő is boldog új évet kíván mindenkinek Képszereti a számítógépet (persze mert apuci is folyton előtte ül) Kép
pusz erika és balázs
hurki
 
 


Szilveszter éjjelén válassz egy csillagot,ha bármi bánt neki elmondhatod..Meggyógyitja szivedet kivánom tegye szebbé 2005ös évedet.B.U.É.KKépKép
Boldog új évet mindenkinek Ildikó(a megint megjöttböl)
ildikó_4
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek Nagyon-nagyon Boldog Új Évet Kívánunk!

Kép

Puszi
Vanda és Maszat
12+2

Vanda

Kép
vanda
 
 


Mindenkinek boldog új évet kívánok!KépKép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Lányok!

Nagyon boldog új évet és jó egészséget kívánok mindenkinek!

Orsoly,
Lackónak nagyon boldog szülninapot!!!

Hóvirág
Hovirág
 


Sziasztok!

Nagyon boldog új évet kívánunk mindenkinek!
Kép

Már rég jelentkeztem. Velünk minden rendben van, csak zajlik az élet körülöttünk. Sajna pár héttel ezelőtt ellopták a táskám az összes iratommal és Krizsó úticuccaival. Felelmelték a bevásárlókocsira rakott babahordozót Krizsóval együtt és leakasztották alóla a táskát amíg én almát válogattam.Kép Így aztán az elmúlt egy hónap iratok, kulcsok, zárak pótlásával, cseréjével telt .

Orsoly,
Lackónak boldog 2. szülinapot! Kép

Minden babó nagyon aranyos és nagyon sokat nőttek, ügyesedtek!

Hóvirág,
Ne idegesítsd magad az AFP-n! Korábban írtam, hogy Krizsónál egymás utáni napokon vették le nálam a kötelező és a fizetős AFP-t. Az egyik érték majdnem duplája lett a másiknak, ami persze lehetetlen. Én szedtem hormonpótlást és aztmondták, hogy lehet, hogy az zavart be; na de miért csak az egyiknél?! Mi kockaztattunk, mert nagyon féltünk az újabb vetéléstől és ezért bár javasolták, nem csináltattuk meg a magzatvíz mintavételt. A Praxisban van kifejezetten genetikai UH is, amire elmentünk és utána egy kicsit megnyugodtam. Szerencsére Krizsó egészséges.Kép Szóval a rossz AFP eredmény nem feltétlenül jelent bajt.

Puszi és mégegyszer BUÉK!
Humi és Krizsó
humi
 
 


Boldog uj evet!

Hurki,
Koszi, megkerdeztem egy nogyogyaszt es igyekszem nem aggodni es orulni Minikenek.Kép

Mini
minimi
 
 


Humi ez a táskaellopás borzasztóan hangzik. Akkor van feladatod összeszedni minden adatodat. Már én is gondolkodtam rajta, hogy ha eltűnne a mobilom meg lennék lőve rendesen.

Minimi mit mondott a nőgyogyi szedd be a bogyót?

Betszi nagyon friss voltál a buékoddal Kép

Ki hogy szilveszterezett? Volt aki buliba tudott menni a csemetétől?

Erika
hurki
 
 


Hurki,
Azt mondta, hogy egesz nyugodtan. Elkezdtem szedni. Kedden megyek dokihoz jo lenne "benezni", hogy minden OK-e Minikevel.
Te hogy szilvesztereztel?
puszko
Mini
minimi
 
 


Minimi...hát nem jól Kép
erika
hurki
 
 


Erika,
Ennyire remes volt? Mi tortent.Kép Azt hittem pedig en vezetek, mert az anyosomekkal tv-ztunk, akik kb a fele musort vegighorkoltak es meg pezsgot sem ihattam.Kép
Mini
minimi
 
 


Sziasztok Lányok!

BOLDOG ÚJ ÉVET Mindenkinek

Csajok
Hát én sem dicsekedhetem egy óriási szilveszteri bulival. Pedig Esztert a nagyiékhoz szállítottuk még csütörtökön, és terveztük, hogy elmegyünk moziba este, majd pénteken szilveszter este bulizunk egyet, szombaton pihizünk, aztán vasárnap érte. Hát nem így jött össze. Én valami hányás-hasmenéses balhét összeszedtem. Már csütörtök hajnalban minden kijött belőlem. Én persze azt hittem, hogy csak kismami-rosszullét. Alig tudtam elvezetni anyuékhoz. Este pedig már meg sem bírtam mozdulni, már haza sem tudtam jönni. Minden kijött belőlem, még a víz is.
Pénteken azt hittem jobban lettem, így hazajöttem, de nem, estére megint ... Úgyhogy a szilveszter este nálam üléshelyzetben lévő alvással telt. Szegény férjemKépKép

Asszem ennyi, de jó hír, hogy mára már olyan éhes lettem, hogy a férjemet most küldtem le a Corába vásárolni a megadott listáimmalKép és anyuéknál pedig megrendeltem még a jövő heti ebédemet isKép
Szóval Minimi, Erika ki is vezet a szilveszterrelKép?

pusza
Bogár, aki már annyira éhes.... nyam-nyam

Bogár
Kép
Kép
bogár
 
 


OrsolyKép
Boldog szülinapot Lackónak!!!!

Bogár
Kép
Kép
bogár
 
 


BogárKép
Rá se ránts a szilveszterre! Vigasztaljon, hogy jövőre se mentek a kis Bogár-bébi miatt.KépKép Jó étvágyat a halom kajához!

Mi merészek voltunk, és a gyerkőcökkel nyakunkba vettük a várost. Persze csak itt Zuglóban mentünk egy baráti társasághoz. Kaptunk ott egy szobát, így a fiúk ott aludhattak, mi meg kint buliztunk. Néha felsírtak, akkor bementünk egy hátsimire hozzájuk, de nagyon jól viselkedtek, becsületükre legyen mondva, áthorpasztották az éjszakát. A legviccesebb az volt, hogy pont éjfél előtt pár másodperccel Samu felkelt, és ez hangzott a baby phonba, hogy, HŰŰŰ. Ez a kedvenc szavajárása. Persze nagy röhögés volt.

Mondjuk nem zenés-táncos ereszd el magamat volt, hanem csak olyan öreges társasozós, virsli evős.KépKép Mi már évek óta ezzel a társasággal járunk, és nem akartuk most sem kihagyni. Szerencsére nem borult fela rendjük, mert ma éjjel nem volt semmi gond.

Pusza
Cat

Cat
Kép
cateye
 
 


Bogar! Kép

Ugyanez tortent velunk, csak azzal a kulonbseggel, hogy 2 nappal kesobb Dani is elkapta az anyatejjel es megjartuk a korhazat.
KépKépKép
Infuzio, es egyeb nyalanksagok. Az ellensegemnek sem kivanom ezt a hetet. Kép
Most persze mar kezdene enni, de nincs tejem. Igyekszem nagyon, mar jobb mint tegnap, mar a reflexet is erzem.
Ugy veszem eszre, mintha minden eves utan szenvedne. Megviselne meg a gyomrat az eves?
Mit gondoltok lanyok!
Alig alszik, nappal 2szer rovidet, ejjel pedig 2 orankent kel, ez nem is baj, mert legalabb eszik, de csak ringatva tudom visszaaltatni, ugy faj neki. Kép
Remelem vege lesz mar ennek a remalomnak. Emma ugy nez ki meguszta szerencsere.
Kakukk
kakukkfu
 
 


Sziasztok!

Bogár,
jobbulást és jó étvágyat!!

Nekünk jól telt a szilveszter, bulizni mi sem voltunk!
Délután anyóséknál voltunk, bővebb családdal. Malacot süttettek, volt nagy lakoma. Este anyukámékkal tévéztünk, de fél tizenegy körül elálmosodtak, így hazamentek.
Mi megvártuk az éjfélt, kólával és vízzel koccintottunk (még pezsgőt bontani se volt kedvünk). Éjfélkor felébredt a nagy durrogásra a Milán, így megnéztük vele a környékbeli tüzijátékokat (nagyon élvezte). Utána csak velünk volt hajlandó elaludni.
A további napokat is a nagyszülőkkel töltöttük. Tegnap este kártyázás, ma vásárlás.

Cat,
jól tettétek, hogy kimozdultatok. Ha van helyük aludni, miért ne!!!

Kakukkfu,
nektek is jobbulást!

Pusza
Hóvirág
Hovirág
 


Lányok, hova lett a tejem??? Egyszerűen nem értem. Balika éhes mint a fene, de ha nem annyira éhes akkor is ugyanez van szóval éhséghez semmi köze, szóval enne, szívja párszor, majd belefúrja a pofiját a cicimbe (türelmetlenség-hol van már a kaja) és kiköpi, óbégat. Jó kezdjük újra és újra, és ugyanez a vége. Hiába nyomom meg nem spriccel kicsit sem. Nem feszül akkor sem ha 8 órát nem szoptatok. Kép A mellszívó már semmit sme ér, csak szipákol nyomkodom de nem jön semmi. Ha Balika nem szívja akkor itt a vége fuss el véle? Vedelem a laktoherbet mindhiába. Hajnalban elfogadta meg akkor még volt benne igaz kizabálta mindkettőt és még kért cumisüvegből is fagyazstósat de napközben kiköpdöste. Már egy ideje határeset mennyiségű volt a tejem de ezt így ilyne gyorsan nem gondoltam hogy lecsökken. És nem a cumisüveg könnyebbsége miatt nem szívja mert én úgy vettem észre ragaszkodna az eredeti csomagoláshoz (cici) és ha cumisüvegezés után adok neki cicit bőszen ráveti magát aztán kiköpi. Jaj ez olyan szomi így kezdeni az új évet. És akkor ha elfogy a fagyós tej akkor tápszer? A neve is szörnyű táááápszer.Kép és ha még valamennyi van a cicimben néha akkor azt most kiszívja vagy ne szívja ki? Olyan tanácstalan és szomi vagyok Kép próbálom próbálom minden etetéskor de olyan reménytelen, és minden etetésnél ezért óbégat.
Erika
hurki
 
 


BUÉK lányok! Kép
Megjöttunk otthonról, klassz volt, csak nagyon fárasztó...

Erika Kép
nem szabad feladni és elkeseredni!! Mindig lehet tejet szaporítani! Nálam is voltak és vannak gondok mert nekem visszaállt a 28 napos ciklusom a kizárólagos szoptatás ellenére, és menzeszkor nagyon lecsökken a tejem. De mindig visszajön!
Ha elszánt vagy akkor van több lehetoség:
-hivj fel egy LLL-es tanácsadot, ok tudnak a legtöbbet segíteni
-kelj fel éjjel fejni. Ezt elég sz.r dolog csinálni, de eredményes!!
-"horror-fejés": minden szopi után 7-7-5-5-3-3 perc. Nekem ez segített.
-homeos bogyok, sok pihenés, délután alvás!

Sajna elég sok áldozat, de megéri, hajrá!!!

Kakukkfu Kép Daninak jobbulást!
Bogár Kép neked is!

Sziszus Kép hogy vagytok?

Kriszta
soraya
 
 


Erika! barátnömnek és nekem csak a Top Joy Duett Alma-birs jött be. Talán neked is segit.

Mindenkinek boldog új évet!!

Cat! annyira rendesek vagytok, köszi. Még a 2. levelet nem tudtam kiprobálni.Kép De nagyon örültök hogy ennyit segitettetek!

Orsoly! Boldog szülinapot Lackónak!!

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Erika Kép
Nekünk Cattel Kép a 2 óránkénti szoptatás vált be, a fejéshez nem volt cérnánk Kép Elég tikkasztó egy dolog, de működött... mi harcoltunk a tejért a fiúknak. Kb. 2 ilyen nap kellett, és utána minden a régi volt.
A homeos bogyókat is bevetettük, és én még a csipkebogyó-hibiszkus teát (de ez lehet, hogy csak pszichésen segít... én ebben hiszek Kép )

Sok sikert!

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok!

Boldog új évet kívánok! :-)
Nálunk nagy családi szilveszter volt, anyukám, nagymamám, öcsémék és a húgomék mind nálunk aludtak. Mivel Dana nagyot aludt délelőtt és jól bírta este is, minden gyerek szinte egyszerre, fél 9-kor feküdt le aludni, de a felnőttek is csak csendesen buliztak, beszélgettünk, filmet néztünk és 2-kor már mi is bedőltünk az ágyba. Reggel meg persze a gyerekek keltettek 7-kor. Mégis nagyon jó volt!

Erika!Kép
Minden praktikát érdemes kipróbálni, és próbálj minél nyugodtabb lenni, bár tudom ez nem könnyű, nekem is ez a része volt a legnehezebb. De a szoptatási tanácsadó engem meg tudott nyugtatni, bár még így sem volt könnyű. Nálunk az vált be, hogy amíg vissza nem állt a tejcsi folyamatosan csak Danával voltam, semmi mást nem csináltam és sokszor összebújtunk és akkor szopizhatott amikor csak akart, de nem erőltettem, mert akkor annál jobban nem akart, hiába akartam hogy óránként egyen. Inkább csak kínálgattam meg mindig ott voltam, hogy érezze hogy itt a lehetőség. Kép
Én azt a szoptatási tanácsadót hívtam fel aki itt a babaneten a szoptatás topicban is ad tanácsokat, a száma az LLL honlapján megvan.
Az biztos, hogy akármennyi van a cicidben akármikor akarja csak szívja ki! (Ez így nem igaz, nincs a cicidben, mert a tejcsi szoptatás közben termelődik.) Minél többet szoptass, az serkenti a tejtermelést.
Kitartás! Menni fog! Ja, és 3-4 napig ne várj javulást, sajnos pár nap kell hogy fellendülést észlelj. Kép Tehát a kudarcérzés ellenére folytasd tovább, hosszabb idő kell a helyreállásához!
Tényleg hívj fel egy szoptatási tanácsadót, jót tesz a lelkednek, még ha esetleg nem mond semmi újdonságot sem, bár szerintem fog.

Leone

KépKép
leone
 
 


Kép
Kép
Kép

Kép

Orsoly!Kép
Lackónak utólag is boldog szülinapot!

Kakukkfű!Kép
Emmának is boldog születésnapot kívánok!

Nagyon fogy a kismamik táblázata! Kiket írhatok még be?
Vanda, Bogár, Barbi, Minimi?

KépKép
leone
 
 


JelenKép
Most már be merészkedek a táblázatba, mivel szilveszteri koccintás után kaptam egy sorozatrugást pocakbabámtólKép
Karácsonykor is volt valami, de akkor még nem voltam biztos benne...
Szóval, az adatok:
Életkorig minden ugyanaz,most még 29 vagyok két hónapigKép Kiirás: Június 10, 1 baba, neve nincs még, és második babó lesz.

Sziasztok
Barbi

Kép
Kép
barbi
 
 


Sziasztok köszi mindenkinek,
a tegnapi nap horror volt, éhes volt nem volt tejci, ideges lettem erre Bali is ideges lett és óbégatott, mire én még idegesebb lettem...bepánikoltam rendesen Kép
most talán kevésbé vagyok kétségbeesett, bár este nem sikerült szopizni egyáltalán, hajnalban viszont igen de csak olyan módszerrel, hogy amikor felmérgelte magát akkor amig meg nem nyugodott cumit kapott a szájába amig ki nem köpte méltatlaknodva, aztán újra cici, tehát minden beidegesedős türelmetlenségnél cumival nyugtattam, és így nagy nehezen sikerült szopizni. Mivel ez bevált reggel is ezért ma egyáltalán nem akarok neki adni cumisüvegből igaz hogy így nagyon sokáig tart meg talán kevés is de ha nem szívja akkor honnan legyen tejem? Próbálom olyan sűrűn etetni ahogy csak lehet, meg vedelek mint a gödény remélem ez segíteni fog. Szopitanácsadó aranymondata cseng fülembe: a tejtermelés az utolsó szoptatástól számított 30 napig visszahozható.NA most ebben bízom én is.

Soraya neked is köszi, az éjjeli fejést azért nem teszem meg mert eszik éjfél felé is meg hajnal 4-5 felé is. A horrorfejést Kép viszont ha pár napon belül nem rendeződik a dolgog lehet hogy kipróbálom napközbenre.

Balika egyébként nagyon édes, hasrafordul a kiságyban és megpróbálja magát annyira felnyomni hogy kilásson a kiságy rácsvédő fölött, meg kell zabálni.
pusz Erika
hurki
 
 


Leone Kép
Még megvárnám a jövőhét keddet, akkor megyek ismét UH-ra. Ha minden OK, felíratkozom a táblába Kép s megírom az adatainkat. Köszönöm!
Vanda

Vanda

Kép
vanda
 
 


Sziasztok lanyok!

Koszonjuk a szulinapi jokivansagokatKép

kicsit el vagyok maradva, csak HUrkinak irnam, hogy a horrorfejes csodakra kepes, probald ki szerintemKép es ne ijedj meg, lehet neked is csak jon a mensi, frotn avn, mittomen.

orsoly
orsoly
 
 


Lányok ismét letörtem de nagyon Kép. Az esti szopi szinte sehogy sem sikerült, próbálta sokszor, nagyon rendes szorgalmas volt de nem jött neki, a cumis türelmetlenségoldás sem jött már be a végén, azután nagyon keservesen sírt tuti nagyon éhes volt már, megsajnáltam egész nap ciciztünk utoljára 5-kor evett. Szóva a keserves sírásnak meglett az eredménye cumisüvegből is kapott és legnagyobb megdöbbenésemre 110-et hopp egyszuszra befalt. Na ekkor törtem le mégjobban. Ennyit tuti nem bírtam volna neki adni ha szadizomtovább akkor sem. Most nekiállok a fejésnek 7 perc..nagyon kíváncsi vagyok lesz-e pár csepp a szívóban Kép Az a rossz még, hogy úgy érzem kínzom ezzel és nem lenne-e jobb ha ráállnánk az útálatos tápszerre. Persze ha ránézek akkor mindent látok rajta csak azt nem hogy éhezik Kép, meg tartalékai is vannak na de már mégis ilyen kicsike és máris kevesli a kaját Kép
Puszi Bilifüle Kép
hurki
 
 


Hurki!

Be az ágyba a csöppséggel! Mindent félretenni, kaja hozatva (vagy csinálja az apuka), innivaló ágy mellé. Szopi minden alkalommal, ahogy csak megmozdul és hajlandó. Te is szigorúan pihensz! Hagyd rajta cumizni, akár alvás közben is, csak biztosan jól legyen mellen alvás közben is, nehogy kisebesedjen a bimbó. Ha lehet, akkor a cumit hanyagold, hogy minden szopási igényét a cicin elégítse ki! Egy-egy szopi közben is váltogathatod a melled akár többször is!
És nyugi!
(Foga nem jön? Nem lehet, hogy fáj neki a szopi, azért nem akar rendesen?)

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


hurki: na most kicsit lll-ellenes leszek, de szvsz ha ugy erzed, baromira ehes, csinald azt amit beszti irt, de nyugodtan potolj neki tapszerrel. aztan szepen visszahozod a tejet es megint csak szopi lezs. na bumm, ha eszik 1-2x tapszert (mondom ezt en, aki meg nem volt ilyen helyzetben es nyilvan nekem is nagy dilemmat okozna a helyzetKép)

ja es az nem baj ha a horrorfejessel nem jon le semmi, 2 nap alatt szepen meg tudja hozni a mennyisegetKép
orsoly
 
 


Orsoly!

Ez nem LLL ellenesség, természetes, hogy a babának éheznie nem szabad.KépKép De azzal vigyázni kell, hogy miből kap pótlást...
Az csak saját megfigyelés, hogyha így hagyom szopizni és cumizni is a mellen, akkor nálam nem kellenek napok a tejcsimennyiség növeléséhez, ennyi idő alatt meg lehet hogy éhesebb, de nem éhezik.
Igaz nálam soha nem volt még drasztikus tejcsökkenés, ilyenkor nagy dilemma, hogyan is csinálja jól az anyuka.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Hát itt vagyok, horrorfejés kipróbálva még repetáztam is még horrorabbá téve a fejést, az össz eredmény nem érte el az 5 ml-t sem. Kép
Aztán hajnalban a szopi után (ilyenkor szerencsére nagyon keveset eszik és visszaalszik) 2 órán keresztül emésztettem magam, egyszerűen nem bírtam elfogadni, mit tegyek többet, meg azon, hogy az egész szoptatás 5,5 hónapja egy igenis meg tudod csinálni harc volt, nekem 4-5 napra sem volt tejbelövellésem, fokozatosan lett éppen annyi amennyire szüksége volt, de csak úgy hogy én állandóan fejtem és szopik után 10-20 ml-enként összegyűjtve fagyazstottam le. Aztán nem volt tejleadó reflexem sem egyáltalán, és a kemény dinnyecici is csak akkor volt amikor átaludta az egész éjszakát és kimaradt 2 szopi, nem volt szükségem olyan tejcsorgós tappancsokra sem stb. És hogy mostanság csak azt látja szegénykém, hogy nem kap eleget enni, akkor én igyekszem nem beidegesedni de beigedesedek-és ez nem jól van így érzem, mert ő is beidegesedik.
Na reggel mndkét cici többszöri kizabálása után újra 100ml-t bepuszilt a fagyott tejből.
Betszi, én nem főzök nem takarítok egész nap együtt játszunk, addig vagyok tőle távol amig emilt írok, meg ha alszik, amikor én eszek kihozom őt a hordozóba. A cici nem érdekli már, játszani akar, mindig igény szerint szopiztattam sőt volt hogy 2 óránként bepróbálkoztam nála, most is eltelt a reggeli zaba után 2,5 óra és nem kell neki a cici, a könyvecskét akarja. Nem fekszik már nyugton forgolódik mocorog játszani kell vele folyamatosan.Ezt nem élem meg teherként egyáltalán, még mindig gyönyörködöm benne. Az elmúlt időszakban annyit ittam mint még soha, a laktoherbet is döntöttem magamba. A foga biztos dolgozik az ínyén belül és jólesik neki ha maszírozom a foga helyét Kép de fájlalni nem fájlalja. Olyan mintha nem érdekelné csak ha éhes amikor viszont éhes akkor rögtöndeazonnal adjam Kép cuki ám nagyon (az apja is pont ilyen)
A nagy hajnali dilemmázás eredménye za lett hogy minden szopi előtt kap cicit amennyit csak tud, utána ha kell akkor fagyós tejci aztán ha elfogy akkor tápszer. Ja és még semmi sem érdekli az alma sem, egyedül a mandarint és a májkrémes kenyeret nézi ki a szánkból Kép
Puszi Erika
hurki
 
 


Erika!

Egyáltalán ne emészd magadat, nálad a tápszer is felelős döntés és ez a legfontosabb. Megpróbáltál mindent, addig adtad neki maximálisan a cicit, amíg csak lehetett. Ha ezután is kap szopit, de mellé kap mást, semmi gond, a tápszer nem méreg, az anyatej után a leginkább neki való dolog. És ha még ezentúl is kap azért anyatejcsit!KépKép
És persze az sem könnyű, hogy pont abba a korszakba ért, amikor minden érdekli, csak enni nincs ideje...
Az ágyat azért írtam, mert nagyon sokaknál az a baj, hogy elfárad a szervezetük a háztartás, egész napos gyerekezés és éjszakázások miatt, és erre reagál úgy, hogy nem termel elég tejet. Ilyenkor az ágynyugalom, rendes ivás és étkezés sokat segíthet.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Beszti: akkor jo, bar kivancsi lennek mit mondana egy szoptatasi tanacsado, valoban javasolna-e a tapszertKép

de hurki, az a fo, hogy TE megnyugodj es ha megis tapszer lesz a vege, nehogy lelkifurkat erezz, mert akkor virtualisan megeszlek.Kép 6 honapig csak anyatejet kapott Balazs, ennel jobb nincs. innentol mar ugyis jonne sok minden. ja es vannak am ilyen anyak, akiknel nem kell a melltartobetet (orulj nekiKép) kemeny cicim nekem is csak ejszaka alatt van (inkabb csak volt sajnos), szal ez nem jelent semmit. azert szvsz meg probalkozz a horrorral, sokaknal nagyon bejott.Kép

orsoly

ps: megint devenyezunk Botival, feszes egy kicsit, most volt eloszor, szegeny kiutve alszikKép
orsoly
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?