Új privát üzeneted érkezett!

Sipike nem is tudom :P :lol: :lol:
én is várom a beszámolót:)
szerintem holnap haza mehetnek vagy holnap után:)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok!
Jelentem, hazaértünk végre a kórházból, egy kis csúszással ugyan (miattam csak szombaton jöhettünk), de azért sikerült.
Siminkénk egyelőre mintaszerűen működik: eszik-alszik. Már nézelődik is, sírni elég keveset szokott, csak ha baja van. Nagyon cuki, de olyan kis soványka, alig van valami husi rajta :roll: . Nagyon furi nekem, a nagyok sokkal jobb húsban voltak, most próbálom hizlalni a kis Ropikámat, ébresztgetem 3 óránként (éjjel nem :oops: ), és tömöm. Tejem is kezd lenni végre, sajna, én az a típus vagyok, akinél nincs a tipikus "tejbelövellés", hanem szépen, lassan kb. egy hét alatt érkezik meg a megfelelő mennyiségű tej. Viszont utána korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre, jó sokáig. Most segítek picit fejéssel, csak elég béna fejőm van, a tesómtól kaptam, mert az enyém, amit nagyon szerettem, kölcsönben van, és nem sikerült visszaszereznem :cry: .

Most ennyi voltam, ha meglesz a szüléstörténet (császár lett végül, úgyhogy nem lesz hosszú) majd megosztom azt is. Meg képet is teszek fel, de az a másik gépen van.

panda
Halásztelek
 
 


Panda, de jóóóóó, örülök, hogy minden rendben! Majd a történet mellé fotót is kérhetünk? :)

Többiek merre vagytok?

Nálunk semmi extra, babó jól van, a hétvégén egy pillanatra éreztem is. Kezdetleges, lesz ez még több is, de tudtam, hogy ez bizony Ő :) Egy hét múlva megyek dokihoz, de tudtommal most nem csinál UH-t. Július elején megyünk a 20 hetesre, lehet, csak akkor látom, de mindegy is, a feladata, hogy növekedjen, az megy UH nélkül is :) Pocak növöget, kismama ruhában egyértelmű, pucéran kövér kinézetű :) De így is imádom :)

Dóri lányom jön megy, házat keresünk rendületlenül, most pedig megyek, mert éhes a kisasszony, tökfőzi az ebéd :)

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 

 
 

Sziasztok!

Panda,örülök,hogy jól vagytok!Nagyon várom már a képeket!Biztosan nagyon édes a manócska.Az nem baj,ha nem lesz kis puffancs,könnyebb emelgetni,majd később ráér húsosodni! :wink:

Nyuszika!De izgis!Istenem, milyen gyorsan múlik az idő.14 hét,nagyon durva!

Nálunk minden régi,ma kérek időpontot az orvoshoz,aztán jövő héten megyek!Elkezdtem diétázni is egy kicsit.Inkább életmódváltásnak tervezem-kell egy kis szénhidrátmentes élet!!! :lol: Mert a dohánymentes élet nálam bevonzotta a kilókat és a finom kajákat!!! :P


Szép napot mindenkinek!!! :wink:
sipike83
Kalocsa
 
 


Panda, de jó hogy már otthon vagytok :lol:

Mi meg nagyban készülünk az indulásra... éjjel is 4-től fent voltam... de aztán semmi, pedig jöhetne magától, mert különben dokitól kapunk pontos időpontot, aminek bevallom anyira nem örülök, mert senki sem tudhatja, mikor is időszerű a születés, csak ez az apróság.

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Panda, várjuk a képeket és a történetet :)

Nyuszika, akkor még nem tudjátok, hogy fiú vagy lány? :)

Beu, kitartás. Pénteken azért még jössz?

Sipike, sok sikert a fogyókúrához. Én most valami borzasztó nassolós lettem, nem tudom mi tört rá, úgyhogy rám is rámférne valami fogyó. Van valami étrend, amit követsz? Megosztod?

Na, nálunk meg semmi küli. El vagyunk kis Szevivel. Nem akarom elkiabálni, de túl vagyunk egy nagyon rosszul alvós időszakon, múlt héten teljesen kipurcantam. Aztán most ott tartunk, hogy az ébéd az egy kínlódás. mert csak bébiételt akar enni, az én főztömet nem. Nyuszika, nálatok mit eszik Dóri bébiétel vagy sajátot? Már nem tudom mit találjak ki, hogy megegye, pedig eddig mindent megevett, amit főztem. A nem várt-tal meg úgy vagyok, hogy azt sem tudom, hogy most késik-e vagy megint egy 40 napos ciklus következik. Tesztelni meg nem akarok, mert inkább kivárom, mint hogy csalódjak a neg. látványban.
20140503222551
 
 


Sziasztok!


Beu,kitartás,hátha ez a fura idő kicsalogatja a babót!!!!

Tinus,igen új étrend van-szénhidrát mentes élet.Interneten utána tudsz nézni!A szénhidrát számolgatás legalább leköti a gondolatokat!! :wink: Ez az új taktikám!De jó!Mert így azzal vagyok elfoglalva,hogy mit ehetek és milyen kaját főzzek!!!Ja és persze sokat mozgok mellé!

Keddre kaptam időpontot a nődokimhoz,úgyhogy elmegyek és végre átnézetem magam A-tól Z-ig!!!Aztán meg hajrá babó!!!


Szép napot mindenkinek!!! :wink:
sipike83
Kalocsa
 
 


Sziasztok!!!!

Panda örülök hogy haza értetek:)
várjuk a képet is a kis "ropiról":))
nekem is van fejőm igaz kézi de mind a kettőnél bevált.az aventes kézi egy kalap szar volt de ezzel szépen tudtam fejni.szóval ha gondolod szivesen kölcsön adom amíg nem érkezik meg a tiéd...

Nyuszi örülök hogy ti is jól vagytok:)

Beu még "ráérsz" nem?:)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita, igen mér terveim szerint is ráérek :lol: de hát ebbe van a legkevesebb beleszólásom, legalábbis egy darabig.
Ma elég pozitívan nyugtázta a doki a ctg leletet, főleg miután rákérdezett, hogy na és érez már valamit és mivel számára tetszetős volt a válasz, csak elégedetten nyugtázta...

Hát majd meglátjuk... még a hétvégi frontok is tartogathatnak meglepetéseket...

Tinus, igen úgy tervezem, hogy megyünk... most mindent megteszünk annak érdekében hogy magától indulhasson meg kifelé ez a gyerkőc :lol:
Amire azért jó esélyünk van, mert Pankánál szinte nem is voltak jóslóim... most meg már vannak...

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Tinus, elvileg a 12. heti UH-n, két külön doki is fiúcskát tippelt, amikor meg én pozitívat teszteltem, mondtam, hogy tuti fiú. :) De július elején megyek majd a 20 hetes UHra, akkor mondhatnánk 99%-ra megtudjuk :)
Dóri vegyes evő, Ő az elején nem ette az én főztöm, csak üvegeset, azóta meg mindent. De mint kiderült, az volt a baja a saját főztömmel, hogy ízetlen volt..... :roll: Most, hogy már nem szórakozok, hanem úgy főzök, hogy abból Ő is egyen, azaz külön már nem nagyon kotyvasztok, így pláne jó evő, mert ízes, normális kaják kerülnek a bendőbe. Az elején, amikor szerettem volna, ha a saját kajámat is eszi, akkor azt csináltam, hogy főztem pl. krumplit, húst, répát és az üveges felével kevertem össze. Így mégis hazai is volt benne, és igazán az üvegest, csak "fűszerként" használtam. Bejött. Most már csak akkor eszik üveges kaját, ha olyan étel van itthon, amit még nem kaphat, vagy nem tudom leturmixolni, avagy uzsira. Akkor húsmentes főzi megy, kedvence az alma burgonya párosítás :)

Tinus, én pedig nagyon kíváncsi vagyok a tesztre.... Mikorra nem várod?

Sipike, kíváncsi vagyok mit mond a dokid. Nem véletlen félidőben mész? Legalább azt látja, van-e PÉ.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Nyuszika, mi is próbálkoztunk bébiétel saját vegyítéssel, akkor még csak csak lecsúszik. Én is a mi kajánkból adok neki, tehát ízes, de mostanában nem kéri.. passz
Jelentem teszt negatív (ma reggeli és ez a 34. napom, szóval a 30 naposhoz képest késik, de 40 naposhoz még nem), így hát ez a hónap is almás azt hiszem... most már tényleg kezdtek elszontyolodni...
20140503222551
 
 


Sziasztok!

Nyuszika,de elvileg félidő..de nem ezért megyek.Ez csak plusz bónusz!:P

Tinus,te voltál mostanában orvosnál?Bocs,de nem emlékszem,hogy írtál róla! :oops: Csak mert nagyon idegőrlő ez a várakozás,meg a rendszertelen ciklus!

Én is kész vagyok a múlthavi késéstől,egy kicsit félek,hogy meghülyül a ciklusom!Mindig rendszeres volt és megijedtem,hogy pont most hagy cserben a testem és a hormonjaim!!!Na ezért kell elmenni dokihoz,hogy ne legyek parás! :wink:

A fogyókúrám jól halad,egész jól bírom a cukormentes életet.Kezdek felfrissülni és a mozgás is jól esik!Most már csak a kilók eltűnése hiányzik a boldogságomhoz!De megjön majd az is! :P
sipike83
Kalocsa
 
 


Sipike, nem voltam dokinál mostanság, de még várok vele, figyelgetem magam. Nekem korábban sem volt napra pontos, a szülés után meg elvileg normális, hogy nem áll be rendesen, végülis még nincs fél éve, hogy megjött. Egyedül az zavar, hogy túl hosszú a ciklus, és lehet nincs pé, de ez sem törvényszerű...
20140503222551
 
 


Tinus,akkor meg kitartás.Lehet tényleg még nem készült fel a szervezeted!!!
Mondjuk az én ciklusom is most hülyült meg,pedig januárban hagytam abba a gyógyszert! :x Egy csomó helyen utánakérdeztem,hogy mennyi idő alatt tisztul ki a szervezetből, 2 hónaptól a fél évig írnak mindenfélét....a dokim azt mondta,hogy a 3.hónaptól érdemes próbálkozni!

Ma egész nap fájdogál hasam...remélem nem vagyok megint felfázva,vagy gyulladásba....ha igen,akkor megörülök!!!! :twisted:
sipike83
Kalocsa
 
 


Tinus, sajnálom, de ne add fel. Főleg ha csak magunkra gondolok, első gyerek lombik, második gyors.... Nálatok Szevi gyorsan jött, tesó most szórakozik Veled, na meg lehet, érzi, nincs még itt az idő.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Igazad van, Nyuszika, van, amit nem mi döntünk el:)
20140503222551
 
 


Sziasztok!!!

Mi újság?Nagy a csend! :wink:

Én holnap megyek orvoshoz,már nagyon várom....ennyire még nem kívánkoztam nőgyógyászhoz!Azt hiszem,jót fog tenni a lelkemnek,ha mindent rendben talál!Aztán,ha megnyugszom,akkor talán jön is a bébi!!!! :wink:

Szép napot mindenkinek!
sipike83
Kalocsa
 
 


Sipike, majd gyere :)

Én itt vagyok, én ma pajzsmirigy dokihoz megyek, szerda nőgyógyász. Sipi, megértem a mazoizmusod, mivel én is így vagyok vele :)

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Mi ma voltunk nőgyógynál, végre az utsó fizetős UH... de már nem hiányzott!!! :x
Hát nem lesz egy óriás bébi az biztos... azért remélem a 3kg csak elérjük még másfél hét alatt.
Amúgy minden oké, doki óta azért rendesen érzem a hasam, fájdogál, pedig a méhszáj közelébe sem tudott férkőzni a cisztám miatt... s mégis az UH alatt úgy begörcsöltem, hogy azt hittem ott maradok. Talán most van múló félben, amit tudva hogy még gyarapodhat nem is bánok, kell még az a kis idő!

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


sziasztok! csatlakoznék, ha nem bánjátok..
Mi is a harmadik babót tervezzük, bár még nem próbálkozunk, majd augusztusban kezdjük..
Két gyönyörű kislányunk van a nagyobbik négy lesz szombaton, a kicsi 2 múlt áprilisban..Igazság szerint ezúttal egy májusi babát szeretnék :lol: HÁt majd meglátjuk..Olvasgatok vissza,de nagyon sok van..olvasgattam az első oldalakat, nócival mi újság, ő kezdte a topicot, ha jól tudom..GRATULÁLOK A KICSI ÉS NAGY BABÁKHOZ, mind mind nagyon szépek és sok örömet jelentenek nekünk..
KÉt kislány után szeretnénk egy fiúcskát is, persze ha kislányt küldenek nekünk az égiek neki is ugyanúgy örülni fogunk.Azért egy két praktikát bevetünk :lol:

Kép
Kép
eyi
 
 


Hát.. ööööö.. van két pozitív tesztem, igaz nagyon halványak. Azaz tegnap nagyon halvány, ma már erősebb. Még nagyon nem merem elhinni, úgyhogy drukkoljatok csajok. Nem is akartam még magírni, de akkora a döbbenet, hogy meg kell osztanom, mert férjemen kívül senkinek nem akarom még. Egyelőre tesztelgetek, aztán nemtom mikor megyek dokihoz.

Eyi, üdv itt. Nagyon szép neveik vannak a lányoknak. Én mindig decemberit vagy májusit szerettem volna, de ez nem rajtunk múlt:)

Sipike, mizu?

Beu, akkor ráértek. Most is szégyellősködött?:) Nem mutatja meg magát?
20140503222551
 
 


Sziasztok!

Eyi,üdv köztünk!!!Tényleg nagyon különleges és szép nevei vannak a lányaidnak!

Beu kitartás!!!Már nagyon a finisben vagy!Gondolom ez az idióta időjárás is rontja a közérzeted.

TINUS!!!!!Halk gratula....de jó lenne.....Nagyon szorítok!

Nekem negyed 5-re kell mennem dokihoz,remélem még este tudok nektek írni!!!Igyekszem!Nagyon várom,egy kicsit izgulok is,de remélem minden rendben lesz!Aztán hajrá babaprojekt!!!!! :wink:

Nyuszika, mi volt a dokinál?Írj!
sipike83
Kalocsa
 
 


Eyi, üdv köztünk!!
Hát igen, engem is a május vonz, de arról most lemaradtunk... bár egy kis angyalkánk sajna májusi lett...

Tinus... hajrá!!! A remény hal meg utoljára... :wink:
Szégyenlősss... most még annyit sem láttam mint szoktam, pedig súlyügyileg pici, de még a fejét is befúrta a lepénybe ...

Az időjárás - hidegfrontot leszámítva - pont ideális lenne, a közérzetemet csak egyes családtagjaim tudják elrontani...
Még különösebben az sem zavar, hogy hajnalban kipattan a szemem, ebéd után majd bepótolom az alvásigényemet...

Sipike, majd gyere a hírekkel!!

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Tinus, tudtam én.......... Nem tudom miért, de valahogy éreztem, hogy ha nektek így megy pikkpakk, nem hiszem, hogy sokat várat a baba magára. És gyanta volt ez a 40 nap, meg esetleg korai teszt.... Nem akarok okoskodni, de megmondtam?!?! :lol: Jajjj, de örülök!!!!!! Nem lesz semmi baj, miért lenne!!! Erősödik a csík, nő a szint, ennyi :)Úgy örülök, tényleg :))))))))) Kérünk majd fotót!!!! :)

Beu, csodálom, hogy még nem szülsz.... Ezek a frontok.......... Mennyire tippelik a súlyát? Te mit gondolsz az Elevitről. Én Dórival Femibiont szedtem,de a jódtartalma miatt nem ehetem. Most Elevit, de a dokim szerint egyem 2 naponta. Én nem vagyok ettől happy, nem vagyok egy túl nagy vitamingyár, legalább ez bejutna. Mennek a rémhírek az óriás baby kapcsán, de nem tudok, sok ellentétes storyt is olvastam.

Sipi, majd gyere, ha nem ma, de holnap.

A pajzsmirigyes dokimnál annyi volt, hogy jók az eredmények, de turbózná kicsit a T4 szintem, mert szerinte nekem elég a mennyiség, de a babának nem sok jut. Így az eddigi 25-ről 50-re emelte az adagot, még ez sem sok. Kontroll 5 hét múlva. Holnap meg nődoki :)

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Úgy legyen, Nyuszika! Aranyos vagy:) Én most a Gravida mellett tettem le a voksom, pedig én is Femibiont szedtem anno, de több helyről azt hallottam, hogy ez áll a legközelebb a femibionhoz és az ára viszont sokkal kedvezőbb. Szerintem a súly dolog tévhit. Én nem tömtem magam vitaminnal és mégis nagy súlyú lett a gyerek. Ez női ágon öröklődő dolog nagyrészt (persze lehet más oka is gondolom). Én is 4 kiló fölötti baba voltam, anyám is...

Köszi, lányok a bíztatást. Nektek hajrá!
20140503222551
 
 


Nyuszika, hát a frontokat illetően én is csodálkozom, de hogy tegnap csak 2864g-ra saccolta a gép a súlyát, most nem bánom hogy még nem akar jönni.

Pankával nem szedtem semmi kismama vitamint és 3400g-mal született. Most a megelőző vetélés miatt, apa vett Elevitet, amit a 12. hétig azért naponta lenyeltem, de utána már csak heti 3X voltam hajlandó, aztán mikor bejött a vas azóta nem szedtem. Még maradt belőle, gondoltam a szoptatás alatt elfogyasztom majd. Szóval így a legnagyobb kiszerelés elég soká eltart... és mint a tények mutatják, nem lesz óriás gyerekem...pedig én is emiatt nem szedtem korábban. De legközelebb nem biztos hogy ezt szedném, mivel bazi nagy :roll:

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Tinus!
De jó, de jó, de jó!!!!! Gratulálok!

Sipike!
Hírek?

Beu!
Ne aggódj a kicsi baba miatt, Simi is épp csak 3 kg lett, pedig a tesói jó nagyon voltak. Majd kint megnő. Már alig várom, hogy kiderüljön, fiú-e vagy lány. Valakinek a száma megvan, hogy tudj dobni egy üzenetet, ha esetleg megszülnél????

Eyi!
Szia! Gyere, és szüljél, már többünknek sikerült :wink: .

Most épp a védőnőt várjuk, megígérte, hogy jön, de eddig még nem jelentkezett. Remélem, hamarosan felbukkan, már dög éhes vagyok, de nem merek elkezdeni enni, mert tuti, akkor érkezne...

Nálunk meg csupa "jó" dolog.. A férjem pénteken kórházba került vakbélgyulladás gyanúval, de kiderült, hogy nem az, hanem valami bélgyulladás. Tegnap kellett volna vizsgálniuk, de nem volt gasztroenterológus a kórházban (sebészeti klinika), jó akkor majd ma. Hát, ma sincs :twisted: . Tök jó, péntek óta éheztetik, senki rá se bagózik, én meg itthon rágom a kefét. Be se tudok menni látogatni a Simi miatt, ugye én nem vezetek, tömegközlekedni meg nem tudok 2 héttel a császár után babakocsival meg egy újszülöttel :roll: . Szombaton bevittek anyósomék, de még egyszer nem akarom megkérni őket, ha esetleg felajánlják, akkor elfogadom, de eszükben sincs :cry: . Anyós jár be minden nap, én meg csak telefonon beszélek vele. Tök gáz, remélem, hamarosan hazaengedik, mert már utálom ezt a helyzetet, hogy hol én nem vagyok itthon, hol ő :evil: .

Na, ennyi. Felteszem gyorsan a szüléstörténetet, aztán délután a másik gépről rakok egy-két képet a babáról.

panda
Halásztelek
 
 


Kicsit hosszú, mert beleírtam a kórházi napokat is. Amúgy meg tök rövid lenne, mert egy program császár ugye nem egy nagy élménybeszámoló...


Simon születésének története
2012.05.21.

Eredetileg május 25-re vártuk, és az előzetes császár ellenére sima szülésre készültünk. Aztán lassan jöttek a problémák: először csak az ödéma, nem kicsi. Már látványra is egyre jobban hajaztam egy elefántra, nem csak szimpla életérzés volt számomra, hogy olyan vagyok, mint a nevezett óriásemlős. Aztán fehérje lett a vizeletemben és a végére a vérnyomásom is elkezdett felmenni. Hiába húztuk-halasztottuk, a vége az lett, hogy május 9-én be kellett feküdnöm a kórházba. Akkor még az is felmerült, hogy azon frissiben kiszakajtják belőlem a gyermeket, de jól reagáltam a mindenféle szerekre, és baba úr is elsőrangúan érezte magát, a műszerpark legalábbis imígyen jelezte. Mindenesetre, férjurammal semmit nem bíztunk a véletlenre, így ott, a lehetséges császármetszés rémével a nyakunkon roppant módon előrelátóan eldöntöttük leendő gyermekünk nevét. Végül aznap este már nem történt semmi, osztályra kerültem és vártam bizonytalan jövőmet.
12 napot töltöttem az I. Női Klinika terhesosztályán sószegény diétára ítélve, ami az amúgy is a gasztronómia csúcsát jelentő kórházi koszt még élvezhetetlenebb variációja. De hős voltam, kitartottam, és nem hozattam magamnak a sarki Mekiből sült krumplit (pedig majd’ megvesztem érte…), csipszet sem vettem a büfében (nagyon drága volt…). Csak csokit zabáltam kiló számra, hogy a napi CTG jól sikerüljön, és ne kelljen a szülőszobán végeznem (mint a második kórházi napomon) egy branüllel a kezemben zubogtatva belém a cukros infúziót, hogy a gyermek magához térjen és megmoccanjon végre. És aztán egész álló nap és éjjel másodpercnyi szünetet sem hagyva üssön-vágjon, megbosszulván ezzel az édes pihenésének véget vető rettenetes cukros lötyi erőszakos elfogyasztatásának bűntettét.
Hogy ne unatkozzam a kórházi lét alatt, az összes tudományos vizsgálatban való részvételre igent mondtam. Így aztán véremet adtam a 2. típusú diabétesz vizsgálatához (sőt, a baba köldökzsinór vérét is). 2 naponta jártam a magas vérnyomástól sújtott kismama-halmaz érdekeit szem előtt tartva mindenféle ereim áramlásának nyomon követésére (ahol nyomban kiderült, hogy jobb oldalon KDM, majd szép lassan a bal oldalon is KDM lett). Ezek után kitöltöttem egy részletes kérdőívet szintén a magas vérnyomásomnak köszönhetően, de ez már egy harmadik roppant tudományos dolog volt. Egyik szabad délelőttömön 2 szülésznő hallgató kapott 5-öst a rajtam abszolvált államvizsga tételért. És még azt is bevállaltam, hogy külföldi medikusok előtt keringés javító tornát végezzek (jó nem egyedül…), és be kell valljam, 9 hónapos terhesen sokkal jobban csináltam, mint némely leendő doktor (ugyanis a szigorú gyógytornász néni rajtuk is számon kérte a gyakorlatokat).
Időközben eldőlt a baba szülinapja is: ha magától nem indul be a szülés (ami, ha megtörténik, akkor sima hüvelyi szülés lett volna), akkor május 21-én, hétfőn, a nagymamája 70. születésnapján fog megszületni.
Azt hittem, jó lesz, hogy tudom, mikor mi fog történni, de nem. Már szombaton tiszta ideg voltam, és olyan dolgoktól kezdtem félni, ami azelőtt fel sem merült bennem. Egy csomó „mi lesz, ha”: rosszul szúrják a spinált és érezni fogok mindent/soha nem érzek többé semmit deréktól lefelé; ha valamilyen létfontosságú alkatrészem megsérül a műtét alatt; valami eszméletlen komplikáció történik; csak simán belehalok a császármetszésbe… Érdekes, a baba miatt valahogy nem aggódtam, annyit vizsgálták, hogy tudtam, nincs semmi baja. Hogy minden teljesen komfortos legyen, rám jött valami eszméletlen hasmenés is, és ki is tartott 3 napig. A végén már nem tudom, mi jött belőlem, de jött. Szombattól hétfőig így teltek a napok: idegeskedés-sírdogálás-WC-re futkározás. Rettegtem, még a férjemmel is sikerült összekapnom vasárnap, mert kicsit már elege volt a nyavalygásomból, és rám dörrent, hogy igazán abbahagyhatnám már, nem lesz semmi bajom. Na, erre még jobban elkezdtem bőgni, hogy igazán meg is vigasztalhatott volna ahelyett, hogy mérgelődik velem, végül is nem őt fogják felkoncolni. Még jó, hogy a gyerekek is ott voltak, és végig hallgatták az egészet. Na, ezt a momentumot azért törölném az emlékeikből… Lassacskán azért este lett, lefeküdtem, és vártam a hajnalt.
A hajnal meg is érkezett, valamennyit aludtam is. Aztán az előzőleg megbeszélt menetrend szerint történt az előkészítés, mert 9-re lent kellett lennem a szülőszobán, mivel fél 10-kor már a műtét kezdődött volna.
Mivel a hasmenés a kiadós beöntés hatására sem szűnt meg, így szégyen szemre kioldalogtam a nővérszobába. Elpanaszoltam bánatomat, és mérhetetlen félelmemet attól, hogy én leszek az első kismama, aki a spinál hatására teljesen kontrollt vesztve fogja magát össze-vissza f*sni a műtét alatt. Mindenki jót derült, és közölték, hogy ez nem fog előfordulni, nyugi. Hát, pont meg is nyugodtam…
Viszont reggel már nem értettem magam, hogy mi a bánattól rettegetem 2 napig? Miért is gondoltam, hogy élve boncolás, felnégyelés esetleg tüzes trónon megégetés vár rám a gyerekem megszületése helyett??? Minden félelmem elmúlt, és csak egy kis izgalom volt bennem és hatalmas várakozás.
8-kor megjelent a nővérke, hogy megkaphassam végre a várva várt barnülömet. Háááát…. Nézegette a karomat kívül-belül, és semmi jót nem mondott (ekkorra már teljesen szét volt szúrva az összes vénám, sebes és kék-zöld volt mindkét karom, de most csak a bal jöhetett szóba). Végül 2 sikertelen kísérlet után közölte, hogy majd a műtőben beteszik, ő nem kínoz tovább.
Közben megérkezett a férjem, a folyosón összefutottunk az dokival, aki közölte, hogy „hacsak sürgős műtét be nem fut előttünk, akkor fél 10-kor kezdünk”. Akkor még nem tudtam, hogy nemcsak orvos, hanem próféta is. Vagy jós. Vagy látó. Vagy valami.
9 után levonultunk a műtőbe, és elkezdtünk várni. Lassan telt az idő, ezért, hogy ne unatkozzak, kb. 10 perc alatt sikerült is az aneszteziológusnak találnia rajtam egy vénát, amibe be is tudta tenni –nem kis küzdelem árán- a branült, mialatt én végre produkáltam az addig mindenki által hiányolt (és a praeeclampsiánál igen gyakori- szikralátást. De szó szerint csillagokat láttam… Közben folytak az események (belém meg az infúzió), szinte nem csodálkoztam, mikor jött az altató doktornő, és közölte, hogy sajnálja, de sürgős császár lesz előttem, egy órát csúszunk. Jó. Egy fél óra múlva megkezdődött életem leghosszabb CTG vizsgálata. Feltettek a gépre és csak vártam, illetve a férjemmel vártunk. Mikor megláttam a felbukkanó altatóorvost, felcsillant a remény is, de hamarjában el is enyészett, mivel csak azért jött a doktornő, hogy közölje, újabb sürgős császár miatt ismét minimum egy óra csúszás, de ha minden jól megy, dél körül meglesz a mi kisbabánk is. Hamarosan megszületett a „sürgős baba”, aki kislány lett, de a doktorok-szülésznők azon meditáltak, hogy a szülei által adott Zille név vajon nem inkább fiúnév-e (amúgy nem az).
Eközben én kezdtem magam egyre kellemetlenebbül érezni, főleg, mert mintha elkezdődött volna valami… 3 alkalommal is éreztem elég erős görcsöket, beszélni nem tudtam, csak szorongattam a szék karfáját, a férjem kérdezte is, hogy mi a baj. Mondtam, hogy fájdogálok… Sajnos, csak 1 CTG tappancs volt rajtam, így nem tudom, milyen erős volt az összehúzódás, csak azt hallottunk, hogy a baba szívverése „szépen” lelassult a görcsök alatt, aztán visszaállt. Már épp kezdtem volna figyelni pontosan a történéseket, mikor egy orvos (nem tudom melyik) vagy egy szülésznő bejött, és közölte, hogy nem hagynak tovább várakozni, intéztek nekem a fenti műtőben helyet, úgyhogy irány a 2. emelet. Felmentünk, majd rövid folyosói várakozás után szívélyesen beinvitáltak bennünket a műtőbe. A spinál bekötése után, mikor már konyhakészen feküdtem a műtőasztalon, bejött a férjem is. 13.05-kor adták be az érzéstelenítőt, és pár perc múlva rákérdeztem az orvostól, hogy akkor mikor is kezdődik a dolog, mire ő vidáman közölte, hogy már teljes szépségükben látja maga előtt belső szerveimet. Vagyis az a félelmem, miszerint mindent érezni fogok, abszolút alaptalannak bizonyult. Éljen. 1-2 perc múlva a doki elkezdte mesélni nagy vidáman, hogy szombaton az Állatkertben megharapta egy teve, teljesen tévedésből, ugyanis a Zoo csemegés zacskót kiharapta a kezéből, nem véve tudomást arról, hogy a zacskót tartó kéz bizony érzékeny a teveharapásra. Más lehetősége nem lévén belebokszolt a patás képébe, mire az elengedte a kezét. Hurrá, így legalább volt megfelelő számú végtagja a műtéthez (igaz, dupla kesztyűbe bújtatva…). Ezek után már csak mindenféle ráncigákat éreztem, meg egészen fent a bordámnál valami húzó fájdalmat, de nem volt vészes. Viszont nem nagyon nagy jókedvvel hallgattam, ahogy az operátor ecsetelte az asszisztensnek, hogy „szentégszűzmáriaatyagatyamivanitt”. Tudtomra jutott, hogy amennyiben sürgősségi császárra került volna sor, a hólyagom szinte biztos sérül, olyan rossz helyen (magasan) volt az előző műtét után, emellett számtalan összenövés is nehezítette az operációt. A kedves asszisztens doktornő mondta is, hogy bizony ő még ilyet sosem látott. A férjem közben nem szólalt meg, csak simogatta a fejem. Azért jó lett volna látni az arcát is közben, de a fejem búbjánál volt elhelyezve. Minden kacifánt ellenére hamarosan megszólalt a szülésznő, hogy mindjárt kint a baba, a haját már látja. Erre a férjem csak annyit kérdezett, hogy „Szőke?”, mire megnyugtatták, hogy nem. És pár másodperc múlva, 13 óra 21-kor elő is kotorták a mi pici babánkat. Nem sírt, egy árva hangot nem adott ki, csak békésen nézelődött körbe-körbe. Megmutatták, és akkor láttam meg, mennyire pirinyó. Elvitték, megnézte a gyerekorvos, aztán 1 percre visszahozták, de borzasztó hideg volt a műtőben, nem maradhatott sokáig. Én csak néztem a kedves, ismerős arcot, és csak azt tudtam mondani, hogy mennyire kis picurka, és milyen szép. Sosem fogom elfelejteni, mennyire boldog voltam, hogy átélhettem, ahogy világra jött, láthattam az édes kis pofiját, és tudhattam, hogy minden rendben van vele. A férjem elkísérte Simont a „rendberakó helyiségbe”, azaz vissza oda ahonnan indultunk. A szülésznő nagyon kedves volt, feltelefonált a műtőbe Simi paramétereivel (3060g, 52 cm, Apgar 9/10).
Ez alatt én teljesen fel voltam villanyozva, az átélt hatalmas öröm hullámain dobálóztam. Csak fél füllel hallottam, mikor a doktornő megköszönte az orvosnak, hogy őt kérte fel asszisztensnek, mert ilyen dolgokat (itt az én személyes belsőségeimre célzott) ő még nem látott, és sok új tapasztalatot szerzett. Biztos nem lehetett könnyű, mert mikor a jódoktor levette magáról a türkiz műtőscuccot, alatta a hátán egy hatalmas tócsa volt, és az arcáról is patakokban folyt a víz, annak ellenére, hogy olyan hideg volt a műtőben, hogy minden valamire való jegesmedve otthon érezte volna magát.
Az őrzőben délután fél órára megkaptam Simont, de csak fekve tarthattam a karomon, mert még nem telt el a 6 óra a spinál beadása óta, és a fejem nem emelhettem fel. A bal kezembe folyt az infúzió, azt nem mozdíthattam, mert kizárólag egyetlen szögben tudott folyni a lé, amint megmoccantottam, leállt. (Fejemelés ide vagy oda, annyit azét megkockáztattam, hogy az arcába csúszott sapit a fogammal feljebb ráncigáltam, hogy az egész gyönyörű arcocskáját nézhessem.)
Így csak néztem a kisfiamat, simogatni, megpuszilni nem tudtam, csak bőgtem, mint a szamár, és tudtam, hogy én lennék a világ legnagyobb vesztese, ha ezt a csodát kihagytam volna az életemből. Csak néztem, néztem, valahogy úgy, mint József Attila versében Mária: „hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját”. Nem győztem elég hálás lenni Istennek, hogy megadta őt nekünk, minden rendben van mindenkivel, és van egy gyönyörű, egészséges kicsi fiunk.
Isten hozott, pici Simon, nagyon szeretünk!

panda
Halásztelek
 
 


Beu!
Én a nagyokkal SEMMIT nem szedtem, még egy darab magnéziumot sem, Noémi 3400 g lett, Ádám 3850g. Most a 10 vagy 12. hétig ment a folsavas multivitamin, aztán vas, kálcium meg a magnézium, de az ugye nem számít.
A 37 hét végén 2 egymástól független orvos, különböző géppel azt mondta, hogy 3 kg felett van a baba (az egyik mérte, 3240-re saccolt a program), és ha kihúzzuk a végéig, bőven 3,5 fölött lesz. Erre a 39+4. napon megszületett Simon 3060 g-mal. Igaz, hogy előtte 3 nappal újra volt UH, és ott azt mondta a nő, hogy jó, ha 3 kiló lesz. Valószínűleg igaza volt a 2 másik dokinak is, nagy lett volna, ha minden rendben van velem, csak a hülye praeeclampsia miatt lefogyott szegény :cry: .

panda
Halásztelek
 
 


Na látszik hogy szülés előtt állok, Panda sikerült megríkatnod :D
Hát mi is ezt beszéltük apával, hogyha nem jön magától, majd a kiírandó napot a kórházba töltjük, mire sorra kerülünk.

Igen Tinus száma meg van!!! Ha bevállalja neki üzenek :D

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Akkor a képek, még nagyon az elejéről, igazából egyelőre nincs is sok képünk a Babáról.

Simon megszületett
Kép

Apával pár percesen

Kép

Már itthon, 1 hetesen
Kép

panda
Halásztelek
 
 


Panda, nagyon tetszett a beszámoló. Még egyszer gratula, Simi, ééédes:)

Naná, Beu, szívesen közvetítek :)
20140503222551
 
 


Panda, de drága Simi, és a beszámolód..... Nem kell ahhoz 9 hónapos terhesnek lenni Beu, hogy megríkasson :) Elég volt 15 hetes terhesnek lenni :) Köszi, hogy megosztottad. Császár ide-oda, nagyon élvezetes volt olvasni :)

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


panda:sok-sok gratula a gyönyörű babához. A SOTE beszámolód tetszett, gondold el én 24 napot voltam a terhesosztályon, azt hitem megzakkanok,majdnem megszöktem :lol: .

A vénámat nekem is szétcseszték (lehet nem velünk van a baj?). 6. szúrásra sikerült behelyezniük a kannült, fekete lett másnapra mindkét kezem, szóval megjártam én is.

Tinus halk gratula a pozi teszthez.

Beus:kitartás a végére és a szüléshez.

Egyébként 10 hetesek vagyunk és alszunk 21:00-6:00-ig, egy, most úgy érzem álom babánk van. Nem sír feleslegesen, csak ha éhes. Szóval eléggé kiszámítható a lurkó.

Mosolyog, hangosan nevet, emelgeti a fejét, kész kis legényke. Rakok majd képeket fel a hétvégén.

nita talán te írtad az avent mellszívót, nekem nagyon bevált amióta megszületett azzal fejek 600-700 ml egy nap, nekem is kézi van és nagyon jól kiüríti. Ja és nem szopik, mert iszonyat lusta, tehát több órát fejek vele összességében.
Persze nem mindenki egyforma, de nekem nagyon jó tapasztalatom van vele.

Most 6 kiló a "kis" Máté, igen jó súlyban van, ne aggódj panda majd kint meghízik, főleg, hogy írtad valószínűleg sok tejed lesz akkor nincs is min aggódni. Pihenj és lazulj el ez a legfontosabb.
erika82
Erdőkertes
 
 


Helló!
Bocs,de most nincs időm visszaolvasni.
Szóval odabent minden rendben,egy hét múlvaerdmény.Elvállalt a dokibácsi,szülhetek nála.Ha megjött,akkor vissza kell mennem vérvételre,hogy megnézze a hormonjaimat.
Egy pici bibi,a nyálkahártyám az idális 1 cm helyett, 0,88 cm.:( De ez még nem gáz.A peteérésről lecsúsztunk,de ez a legkevesebb!
Holnap majd jövök!Pusszantás mindenkinek!
sipike83
Kalocsa
 
 


Lányok ez már a vég, ha a fél napot végigbőgtem, mert felhúzták az agyam :roll:
Tudom, hogy a család adott, na de akkor is, hogy lehet hogy mindenki most akar a béka segge alá tiporni, semmibe venni, ez azért nem fer, sőt...
Lesz ennek még böjtje... attól tartok
:x

Jaj, Panda nagyon cuki ez a kislegény :lol:

Erika, nagyon ügyik vagytok :lol: várjuk ám a képeket!

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!!!!!!!!!

Eyi üdv köztünk és sok sikert nektek is hármaskához:)

nekem sajnos 4-én megjött:(((((((((

Tinus halkan gratulálok:)

Panda gyors gyógyulást kívánok a párodnak:)

nagyon megható és esemény dús volt a szülésed:)
gyönyörű lett Simon baba):
remélem hamarosan követlek:)

Erika a kis lúrkód akkor olyan mint Barnikám volt.....álom baba sokat aludt keveset sírt:)

Beu mi a baj?

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita, az hogy mindenki tudja rajtam kívül a tutit, hogy nekem mi a jó, és eszük ágában sincs elfogadni, hogy én (mi) mit szeretnénk. Anyum tegnap kerek perec megmondta, hogy ő nem tud más helyzetébe belegondolni, csak a saját fejével gondolkozni :cry: A röhej csak az, hogy még gondolkodnia se kellene, mert elmondtam mit szeretnék, de mivel ő nem úgy gondolja így el is felejti. Mikor Panka született akkor is kértem ne tobzódjanak a benti napok alatt a kórházban, meg sem hallották, aztán mikor nem tetszett nekem, besértődtek. Bezzeg ha ezt a közeli ismerősünk kéri... 50x elmondja nekünk is, csak el ne felejtsük.

Szomorú de az ismerőseimmel lassan bizalmasabb viszonyban leszek mint anyámmal.

Na és apa is tett rám egy lapáttal, persze de ez már csak hab volt a tortán... maguknak vett csokit (ő, meg Panka), persze az övét megette hazáig, csak épp észrevehető volt... én meg ugye miért is ne de kimaradtam... apróság, de elég volt...

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Panda,ez nagyon szép,már alig várom,hogy átélhessem!Én még terhes sem vagyok,de könny szökött a szemembe!

Erika,örülök,hogy ilyen jó babád van!

Ilyenkor nagyon szeretnék már anyuka lenni!!!!!

Tinus,mikor mész orvoshoz?

További szép napot mindenkinek!
sipike83
Kalocsa
 
 


Beu, nagyon ismerős a helyzet. Nálunk hasonló volt, már ami a kórházat illetti. Nálam anyám megsértődött, hogy nem lehetett végig ott, amíg vajúdtam. Azt várta, hogy a férjem óránként hívja föl és jelentse a helyzetet. Persze aztán tett arra, amit kértem tőle és hajnalban az első busszal jött és ott sertepeltélt nagy buzgón. Rémes volt... (pedig egyébként szeretem anyámat meg minden, de van amit nem ért meg...)

Sipike, sztem csak 20-án megyek dokihoz, korán nincs értelme, én szeretnék már látni is valamit remélhetőleg... csak ugye bírjam ki.
20140503222551
 
 


beu:tudom, hogy neked bosszantóak ezek a dolgok és a kórházi dologben egyet is értek vele, hála az égnek hozzám nem akart senki bejönni a férjemen kívül és a lányom természetesen, na de influenza miatt zárlat volt, így csak csellel láthattam őket. Mátéhoz egyáltalán nem is mehettek.

Na de az, hogy pont te kimaradtál a csokiból, pedig ha egy terhes nő megkívánja hajaj, elmosolyodtam a dolgon. Bocsánat érte.
erika82
Erdőkertes
 
 


Beu drága érthető hogy el vagy keseredve:(
hátha megjön az esze mindenkinek.....
de ide nyugodtan jöhetsz szivesen segítünk és meghallgatunk!!!!!!!

az én anyám hála nem ilyen de van bőven más hibája....ő a gyereknevelésbe akar/t/ beleszólni........

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


sziasztok!
köszi a névdícséreteket, nagyjából mindkettőre a férjecském bukkant rá))aztán én megbarátkoztam velük, megtetszettek..
Panda gratulálok a pici fiadhoz, tényleg olyan szép kis szüléstörténet volt) és nagyon édes a drága, olyan nagynak látszik már az első képen is, nem is picike.
beu pont ilyenkor kellene hogy jobban figyeljenek rád a közeli rokonok..sajnálom talán ki kellene írnod a homlokadra, h. mindjárt szülök :lol: s még nem tudták megmondani a nemét a kis lurkónak??én kész lennék biztos..akkor most már tényleg legyen meglepi
erika-örülök, h. jól viselkedik a babucid, az én kisebbik lányomnak sem lehetett hallani 2 hónapig a hangját, de ez így igaz, ahogy mondom, nem túlzok, az evések között végig aludt, volt h. négy óra múlva kelt, de akkor is csak nyöszörgött..aztán bepótolta :lol:
voltam topicos én is , csak aztán jött néhány áskálódó, s felbomlott az egész, már alig írt valaki, aztán átmentünk páran a tanyára, de valahogy ott is elavult a dolog egy idő után..most újra egymásra találtunk a facen..Remélem mihamarabb belerázódok ebbe a topicba is..nagy kérés lenne, ha leírnátok úgy velősen, kivel mi a helyzet? a fontosabb dolgokat, ki mit csinál, stb.. mert visszaolvasni tényleg nagyon sok lenne, nincs rá időm..Még alig írtam magunkról is valamit, de ígérem, igyekszem.
HÁt ki fogtok nevetni, de ezt a májust én tényleg komolyan gondolom, olyannyira, h. egy esélyt adok a megtermékenyülésre, az augusztusi peteérést..Csakhogy! megnéztem és ha nem csúszik a menszim, akkor a májusi babából április végi lesz..Mert aug elején van pé-m...Főleg ha nem is lesz peteérésem abban a hónapban..Kezdek beparázni...de mindig így volt és tudom hogy nem szabad..a lányoknál nem néztem semmi peteérést, jöttek simán, most kicsit rámozdultam, mert olvastam, h. pé napján kell megtermékenyülni, v. később s akkor nagyobb esély van a fiúra..nade ha lány akkor sem történik semmi, csak egészséges legyen szokták ugye mondani, de annyira szeretnék egy fiúcskát is. .
nitácska-nekem nem egy barátnőm van , akiknek egy év után jött össze a baba, akkor mikor épp nem voltak rákoncentrálódva..lehet, h. kicsit neked is ki kellene kapcsolnod, elterelni a gondolatod..kimozdulni..

Kép
Kép
eyi
 
 


Sziasztok, Anyukák, akik többedik babátokat hoztátok világra, nálatok hogyan alakult a méhszáj? Nekem tegnap a doki C3100-et adott, mondta, hogy ez normális is lehet a 2. babánál, de persze ha tovább nyílik az baj lehet..... Nem kaptam a szívemhez, de nem örülök, kíváncsi vagyok más járt-e így.... Túl korai ez még.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Sziasztok!
Hú,de eltűnt mindenki!
Beu,mi újság?
Nekem vegyes napom van,már nem is tudom,hogy mit várok ettől a hónaptól?Néha elég lenne,ha időben mejönne,vagy inkább ne is jöjjön meg!?Próbálom elterelni a gondolataimat,de most valahogy nem megy!Á!
Gyertek csajok jó hírekkel,attól sokkal jobb lesz!:-) :-)
Szép estétmndenkinek! :wink:
sipike83
Kalocsa
 
 


Sipike, még semmi, pedig már azt hittem csütörtök reggel megyünk, szerdán egész nap fájt a derekam, s nem is mocorgott túlzottan s ez így ment hajnalig, aztán mielőtt fel kellett volna kelnem bealudtam... szóval ctg-re úgy mentem mint a mosott rongy, doki elégedett, fájás volt, gyerkőc aludt....
Ma már nincs szülhetnék hangulatom, remélem ez kitart a hétvégén is, amúgy meg 1 hét haladékot kaptunk.. vagy jön magától vagy nem, de már nem aggodalmaskodom ezen, úgy lesz jó ahogy lesz.

Nyuszika, méhszájról nem tudok nyilatkozni, mert a cisztám miatt hozzá sem lehet férni..

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!!!!!!!!

Eyi elhiheted hogy nem görcsölök én már a babán..annyit teszek amit a doki mondott mérem a hőmet és slussz........
csak akkor nehéz amikor látom hogy akörülöttem levők ismét babásak és akkor jön rám egy rossz pillanat.....

Nyuszika igaza van a dokidnak.nyugi nekem is hamar elkezdett kinyilni a méhszájam mégis kihúztam a 38. hétig.......

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nitácska én meg attól parázok, hogy nálad is pl. ott a két gyerkőc és mért nem sikerül a harmadik?? és mi is a harmadikat tervezzük és azt gondolom, ah kettő poronty összejött mért ne jönne a harmadik is simán?? s közben ott motoszkál az agyamban, h. basszus hiába van két egészséges gyerekem, akikre tényleg nem kellett várni sem, jöttek, mikor szerettük volna, de mégis úgy bennem van, h. mi van ha nem jön össze..nah ezt most jól leírtam..rem azért érthető..
nálad a két első gyerkőccel voltak gondok? úgy értem fogamzásbeli gondok..?
beu mi újság??

Kép
Kép
eyi
 
 


Eyi Mátém véletlen baba:) utána volt két vetélésem aztán jött Barnika majd ismét egy vetélés de a fogantatással nem voltak gondok.......sikerült mindíg kb fél éven belül.de nem akarom feladni hármaskát.........

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Beu, mi újság??????

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?