Ronika Én néha nem bánnám, ha kicsit rosszabbul hallanék
. Gratulálok a kisfiúcskához
. Mondtam apának, hogy ha nagyon akarja 11e-ért rendelek fiú/lány tesztet, de azt mondta, hogy annyit nem ér
. Hát szerintem se, csak mostanáig azzal piszkált, hogy ugye lányunk lesz? Gondoltam, hátha
.
Nyuszuli Ha felhívod őket, meg tudják mondani, meg a portás is szokta tudni. Aszem szerda 3 vagy 4 óra? Inkább 3, mert a végén még világos volt. Mi a vége felé (decemberben) jártunk és mindenkinek nagy pocija volt. 6 alkalom, minden más a téma. Mi talán 3x mentünk el, első gyerek előtt hasznos volt, meg apa is egy kicsit ráhangolódott. Utána be lehet nézni a szülőszobákra. Apát megnyugtatta, hogy milyen kulturált, engem megrémisztett
.
Kérdezz rá az István kórházas topicban!
Fogadott szülésznőnek 20-40 között szoktak adni. Sztem akkor van első sorban értelme, ha ctg-re is hozzá jársz az utsó hetekben. Én Szaffinál ezt az Istenhegyin csináltam (5e/alkalom, de nem kel várni). Most nemtom, hogy lesz. Tök jó szülésznőm volt, de úgy vagyok vele, ha épp lehúzott egy műszakot, hazaért és lepihenne, amikor én beesek a kórházba, hát nem bizti, hogy jobban járok vele, mint az ügyeletessel
. Nekem apa ottléte a legfontosabb
.
Mimilee Gratula a normális védőnőért! Én ma megyek a sajátomhoz
Ráadásul apa magával vitte a múltheti uh meg a kombinált eredményét, szóval a 9 heteset tudom csak bemutatni
.
Ha ez megnyugtat, nekem most nem sokat nőtt a pocim, megint úgy járok, mint Szaffival, hogy hirtelen megnő, aztán úgy belassul, hogy mindenki lehagy, és a végén nem hiszik el, hogy mindjárt szülök
.
Speckó teát az utsó 3-4 hétben ittam, málnalevél tea. Elvileg könnyű szülést hoz. Nincs összehasonlítási alapom, de azért el tudok képzelni könnyebbet, nehezebbet is
Nyuszika Gratula a szívhanghoz! Olyan cukik olyankor, valahogy kézzelfoghatóbbá válnak
Anyák napja nálunk nem volt. Ugyan nagyon látványosan készültem anyám és nagymamis felköszöntésére, de a férjem nem vette a lapot, hogy kaphatnék én is meglepit
. Mondjuk megértem, tekintve, hogy ő az anyját nem nagyon köszöntheti (na az lenne a meglepő
). De felhoztam példának a sógorom, aki a nővérem lányával együtt készült (neki nem lánya), miközben sógor viszonya is érdekes a saját anyjával. Majd akkor lesz anyák napja, ha Szaffi oviba jár
.
Pénteken meg szombaton éreztem pici pillangó-mozgást a pocimban
Tényleg nem lehet elfelejteni és valóban egyértelműen más, mint a belső szervek „hancúrozása”