Új privát üzeneted érkezett!

Szirom!

Köszi, infránk van, azzal kezelgeti, de sajnos nem tesz jót neki hogy reggel kénytelen levinni Emmát meg a kuytát. Mondta hogy már reggel nem fájt az arca, de ahogy levitte Emmát annyi volt. De nem tudok mit csinálni, én nem vihetem reggel 6-kor le. Anyukám meg pont ezen a hétennincs itthonKép Úgyhogy nem sok esélyt látok hogy holnapra meggyógyul.

Biotron lámpa egyzser volt nálunk kölcsön, Emmának, hát enm tudom, én nem vettem észre semmi hatást bevallom, jó nem is volt komoly baja Emmának, minimálisan hurutos volt a füle. meg a sebhelyét próbáltam vele kezelgetni ami a lábán van, de nem csinált semmiKép Biztos huzamosabb ideig kellett volna, bár lehet úgy sem hat hegre, nem tudom.

Spirál témát nem ragoznám túl, mindneki eldönti maga, én nem mernék mellette babát megtartani, gyógyszer mellett viszont igen, van aki ez utóbbit sem vállaná be. Bár mondjuk amilyen szerencsém van ez nem is lezs aktuális nálunk, pedig nagyon jól jönne, mert Emma nem igyekszik meggyőzni az apját hogy milyne jó is egy kisgyerek, tegnap este olyan balhét vágott le, mert nem akart aludni, én meg fél óra ottfekvés után inkább lementem fürödni (mivel dalolt, játszott, nyögött, de nem próbált aludi), mire bejöttem örjöngött és összehányta az ágyát + a nappalinkat, hideg vizes zuhany után nyugodott le. Pedig már azt hittem kinőtte, nyáron produkált utoljára ilyen hányós örjöngést.majd ma délután megbeszélem vele mi volt ez, végülis már nagylányKép
El sem tudom képzelni holnap hogy lesznek meg mire hazaérek, meg még azt sem hogy hogy és mikro tudok innen elmenni az értekezlet meg a karácsonyi buli között.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Visszaolvasásban már nem is reménykedem, de azért jöttem! Kép
Én már jobban, bár ma reggel kegyetlenül viszketett a szemem, nincs kizárva, hogy én is elkapom a kötöhártyát Kép
Regit elvitte most apa az ünnepségre, neki egyébként már nagyon szép a szeme.
Máté is jobban, a párologtatóba kaptunk Calsimusc löttyöt, jót tett Kép

Szirom,
Máté is rengeteget alszik, sokszor agyalok, hogy ez normális-e? De tényleg....Ma is most kelt, egyébként is legkorábban fél 8-kor szokott, de már alszik is 8-fél 9 körül. Napközben meg még mindig kétszer szunyál, délelött 2 és fél órát, délután is annyit....
Amúgy menni még mindig nem hajlandó, csak ha fogjuk a kezét.

Bioptron lámpát nagyon szeretnék, csak mindig van vmi olyan dolog, amit muszáj elöbb megvennünk, és soha nem jutunk el odáig Kép Másoktól is hallottam, hogy nagyon jó. Bár most Manó írása róla elkeserített picit Kép

Manó,
Egyébként jobbulást párodnak!

Máshoz nem tudok tényleg hozzászólni, nincs idöm, eröm visszaolvasni Kép

off: Hanzi, hívtalak tegnap (Ádám bizti mondta), próbállak ma is Kép

Ja, szirom, én is szeretnék képeket nézni Kép

Juj, és még egy, képzeljétek, kaptam az egyik csajtól sms-t, akivel egyszerre voltunk kórházban Máté születésekor, és 5 hét múlva megint szül!!!!! Most ide csodálkozó smiley kéne Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Szomorú, hogy senki sem jönKép

Kriszta! Ugye nem kaptad el te is a kötőhártyát? Mi van veletek?
Bioptron nekünk tényleg használt, persze nehezen mérhető dolog ez. De az arcüreggyuszinál kifejezetten éreztem.
A megint szülős csajhoz csak annyit, hogy nekem még ciklusom sincs, ő meg később szült nálam, azóta már kihordott meg mingyárt meg is szül egy gyereket, hát izé...Kép

Hanzika! Haragszol esetleg a képek miatt? Vagy valami más miatt? Kiváncsian vártam, hogy mit szólsz hozzájuk, de hozzánk nem jöttél, csak a másik topikban láttalak. Persze semmi baj, csak nemtom mi van.

Manó! További gyógydrukkok postázva!Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 

 
 

Sziasztok!

Én mindig azt figyelem meg, ha én írok utoljára, tuti nem ír senki egy darabig Kép Lehet összefüggés? Kép

Szirom,
Úgy tünik nem kapom el, bár néha viszket a szemem, de lehet, hogy már pszichés Kép
Megnéztem a képeket, annyira jó volt "idöutazni", nagyon tetszettek, köszi szépen! Kép

Na igen, nem semmi a csaj, ráadásul vmi ilyesmit is válaszoltam az üzijére (mármint, hogy nem semmi), azóta nem írt, remélem nem bántottam meg! Kép

Ma megyünk Robiék céges vacsijára, gyerekes lesz, szóval kölköstül, megpróbálom Mátét még letenni úgy 5 körül, akkor tuti bírni fogja. Regi miatt nem aggódom Kép A kápmegyeri jégcsarnokban lesz, lesz mindenfél jeges játék, meg mikulás szánnal stb. Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Kriszta!Kép Tutira nincs összefüggésKép

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom Kép Kép Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Gyüvök majd, ha tudok.. oda már vagy jó 8 hete nem írtam be, ellenben ide Kép

Nem haragszom, csak kimerít minden - suli, gyerkőc, stb. De összeszedem magam ma este Kép

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!
A hócipőm televan ezzel a géppel!!! Már megint írtam egy csomót, s mielőtt elküldtem volna, elszállt az explorer.

Kriszta, Manó,
jobbulást a családnak!!

Szirom,
szerintem a tél teszi a hosszú alvásokat, mert Tomi is többet alszik mostanában. Na jó, nem annyit mint a Máté!!

Tomiról:
Nem kell mennünk a Dévénybe. Januárban telefonon konzultálunk, mit tud, s még lesz egy orvosi konzultációnk is.
Említettem már, hogy a tápszert(Beba) nem csípte Tomi, a Milumil 3 viszont nagyon bejött neki. No meg a szopi szerintem már nagyon minimális lehet. (főleg reggel éreztem, amikor tízórai előtt még mindig megivott két deci teát, ami nála nagyon szokatlan dolog.)
Szóval így bevállaltam, hogy elhagyható a szopi, s kedd este óta elmarad az esti. Simán be tud aludni!! mivel az első alkalom után kicsit korábban kellt a szokásosnál, s kicsit éhesebbnek tűnt, ezért este is kap egy kis babatejet.
Várok egy kicsit, hogy a szervezetem átálljon, aztán elhagyom a reggeli szopit is.
Aztán szeretnék egy próba esti lefekvést is, hogy nem vagyunk itthon. Hátha végre el tudunk menni színházba is!!!

Szirom,
hallottam Hanzitól, hogy festegetsz üvegmatricákat. Belelkesedtem én is. Vettem egy próbacsomagot, csináltam kettőt, ma pedig egy csomó pénzt otthagytam a Tescoban, mert mindenféle festéket vettem.
Mivel nálunk alapvetően nincs függöny (tetőtéri ablak), ezért szeretném majd Tomi ablakát kidekorálni. No meg a konyhára gondoltam még. Valamit az ablakra, meg néhányat a csempére.

Na most már tényleg megyek, mielőtt megint elszállna!!!
Ki kell találnom mi legyen a karácsonyi menü!
Ildikó
nildikoka
 
 


Bocsi, a fényképeket én is szívesen megnézném, ha lehet!

Ildikó
nildikoka
 
 


Sziasztok!

Jóvanna Hanzi, tudom én, hogy nem könnyű. De már aggódtam. Tényleg gyere, ha tudsz. Matricáról jut eszembe, az embert rugdosom erősen, és holnap tán el is jut a készletekért, csak hát a világ végén az az ismerős, akitől hozza. Én is kifogytam néhány színből, te pedig gondolom még karácsony előtt szeretnéd. Szóval belehúzunkKép

Ildikó! Ez nagyon jó hír, tehát azért nem kell mennetek, mert Tomi már sok mindent tud, ugyi? Tényleg klassz. És még babatejet is tud inniKép Most mi is elhagytuk a reggeli szopit, ahelyett Miksa kapja a Mildi babatejét, néhány napig nyammogott, de mostanában rendesen bevágja. CumibólKép EgyedülKép Egyébként ő is simán megivott egy rendes adag folyadékot szopi után reggel, és már én is szomjasnak láttam. Nem tudom, mennyi tej lehet még, de az biztos, hogy este (mindkét mellből) minimum fél órát elnyammog. És az elején ha dumál közben (mondjuk ppappaKép), akkor még spriccel is. De már egyáltalán nem feszül a mellem, pedig estétől másnap délutánig pauza van.
Címet neked is küldöm.Kép
Karácsonyi menü: mi most megyünk Szekszárdra, így nincs ilyen teher a vállamon. De nálunk kari este elég jó dolguk van a nőknek, mert a terítésen, dekoron, tésztafőzésen, karácsonyfadíszítésen, sütikészítésen, mosogatáson, takarításon kívül semmit se kell csinálniukKép Szóval a pasik főzik bográcsban a halászlét (már az ember is tud rendes halászlét főzniKép), akármilyen hideg van. Ha nagyon hideg van, akkor többet isznak egy kicsitKép Másnap rántottak, sültek, majonézes salik, hagymás krumplisali, kacsasült, ilyesmiKép Sütinek bejgli mindig van, anyukám szeret kókuszos tekercset csinálni (az egyszerű, és még sütni se kell), meg apró linzereket, méteres kalácsot, a tesóm ragaszkodik a mákos gubához, szal ilyen egyszerűKép Ja, és a keresztanyám cukorbeteg, ő mindig kap külön diabetes sütit. Mellesleg isteni bejglireceptem van (anyukámé), én amikor először sütöttem meg, akkor is zseniális lettKép Aki kéri, annak adom.

Kriszta! Ha érdekel, a tesóm kislányának vettünk öltöztethető famackókat (21 ruhával) a Fair Playban 6 ezer valamennyiért. Fadobozban, igazi kis gardróbban vannak a cuccok. Sapival, szoknyácskákkal,gatyókkal, ingekkel, aranyos nagyon. Hátha Regi szeretné, 3 éves kortól ajánlják.
Buli milyen volt?

Tényleg csajok, ti mentek szilveszterezni? Mellesleg kari készülődéssel szarul állok, úszik a lakás, azt nem is írtam, hogy taknőnek gerincsérve lett még az ősszel, megműtötték, szóval mostanában nincs. Pedig most jól jönne, legalább a nagyobb munkákra, mert Miksa mellett semmit se lehet csinálni. Az ember pedig irtóra sokat dolgozik. Még vásárolni is kéne ajikat, hétvégén pedig én nem vagyok hajlandó, nem tolongok, az tuti. A héten voltam Auchanban, hétköznap délelőtt annyian voltak, mint egy erősebb szombat délelőtt. És elfogyott a gyermek-takarítószettKép

No, a végére egy gyöngyszemKép

Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Szirom!

Beigli recept jöhet, életemben nem sütöttem, de most ki szeretném próbálni, főleg ha összejön hogy jövő hét kedden sezrdán már szabin legyek.

Mi szilveszterezni tuti nem emgyünk, anyukám akkor is baby sitterkedik, úgyhogy mi meg Emma sitterkedünk, szóval otthon leszünk. vagy anyosoméknál, még nem tudom. Általában 25-én leutazunk oda, de szilvezsterre volt már hogyhazajöttünk, volt hogy nem.

Miksa kép szupi, d enem tudom kinézni hogy mit eszikKépKépKép

Ildi!

De jó hoyg már nem kell járnotok, nagyon ügyi Tomi. Mi nem is tudom mikro voltunk utoljára gyerek nélkül este akárhol is, max úgy tudnánk elmenni ha már elaltatuk Emmát az viszont olyna későn van hogy kedvünk nincs. Amíg kissebb volt addiog le tudta fektetni bárki, d emostanában csak velem hajlandó aludni jönni.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Szirom,
Az a kép Kép Nagyon szupi Kép Ahogy a fogai átlátszanak Kép És azok a szemek!

A tegnapi buli nagyon szuper volt! Fél 11-re értünk haza, de simán bírták a kölkök, söt még bírták volna tovább is. Bár azt hittem, hogy Máté húzza majd legalább 9-ig, miután alapból mostanában fél 9-kor kelt, ehhez képest már fent vagyunk Kép
Szóval nagyon jó volt, szinte végig koriztunk, Regi is szuperül megtanult!! Robi köblingezett (asszem ez a neve..az a jeges, "sikálós" játék Kép ) Volt a mikulás, kaptak a kölkök üvegmatricákat, úgyhogy alkothatunk mi is. De látni kellett volna Regi arcát, amikor magára ismert a miki szavaiból!! (kellett jellemzö dolgokat írni róluk) Aztán volt United koncert is, de közben már eljöttünk. Szóval nem bántuk meg, hogy mentünk. Kép

Ma meg megyünk Hanzival a céges bulira, abban szinte tuti biztos vagyok, hogy szuper lesz! Kép

Szilveszterezni szívem szerint mennék, csak nincs hova. Úgy értem most azért nem fogok mindenáron menni vhova, hogy bulizzunk. De ha lenne ismerösnél jó házibuli v. ilyesmi, biztos mennénk, kölköket meg leadnánk. De jó lesz itthon is, most ez a két nap nekem elég egy évre megint a buliból Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Manó! Begépeltem neked a receptet, már úgyis be akartam valamikor írni a gépbe.Kép meg így elsőre olvasható nekem isKép Ha kérdésed van, akkor mondjad, de szerintem elég érthető, az első sütésemkor diktálta le így anyukám.

Beigli

Hozzávalók a tésztához: 0,5 kg liszt, 25 dkg margarin, 2 tojás, 5 dkg cukor, 2 dkg élesztő, 2 deci tej, pici só

Az élesztőt langyos tejjel, pici cukorral felfuttatjuk. A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a jól felvert tojásokat, az élesztős tejet, a porcukrot és a sót, majd gyorsan összedolgozzuk. 2 órán át deszkán letakarva pihentetjük.
Négy kis cipót formázunk belőle, majd hosszúkásra nyújtjuk őket. Körülbelül fél centi vastagnak kell lenniük. Rákenjük a tölteléket (lásd lejjebb!) úgy, hogy a szélétől körülbelül 2 cm-re már üresen hagyjuk a tésztát. Felcsavarjuk, a végét pedig körülbelül egy centire alágyűrjük a két szélén.
Sütőlemezre tesszük őket, figyeljünk arra, hogy ne érjenek össze. Tetejüket felvert egész tojással megkenjük, majd egy órán át langyos helyen kelesztjük. Utána átkenjük tojásfehérjével, és fél órára hidegre tesszük. Sütőbe helyezés előtt megszurkáljuk az oldalát, hogy ne repedjenek ki (előfordul azért, de nem baj). Forró sütőben sütjük (anyuén 2-3-as, én 170 fokon, légkeverésen sütöttem, ha jól emlékszem).

Diós töltelék: 30 dkg darált dió, 20 dkg porcukor, citromhéj (tettem már bele narancshéjat is, az nekem tán még jobb), 2-3 dl tej.
Ráöntjük a tejet a száraz hozzávalókhoz, megrottyantjuk és kész. Ki kell hűteni, mielőtt megtöltjük vele a tésztát.

Mákos töltelék: 30 dkg mák, 20 dkg cukor, 2-3 dl tej, egy csomag vanillin cukor, citromhéj. Ugyanúgy készül, mint a diós.


Miksa különben egy dinnyeszelet alakú, folyadékkal töltött rágókát rágKép Akkor készült a kép, amikor itt voltak Hanziék.

Hanzika! Ember elindult, de a kikötőből visszafordult, mert riasztották a városból, hogy koripálya van. Most persze örömében letapadt a VasmacskábanKép

Kriszta! Klassz, hogy jó volt a buli! Én is elmennék már valahová, bizistenKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Tegnap végül nem tudtam jönni, most megpróbálom bepótolni, míg Marcus alszik. Rohanásban kivasaltam gyorsan, hogy ne hétvégén kelljen azt is. Ugyebár holnap jövünk vissza valamikor, akkor még át kell menni apuékhoz is, mert szülinapja van, vasárnap meg jönnek a barátnőmék (április óta szerveztük a talit Kép).

Tegnap suliban voltam, meg szervezkedtünk Krisztivel, hgoyan legyen a leutazás. Ez a fránya idő kicsit megrémít, de remélem, hogy délutánra már jobb lesz a helyzet. Meg aztán nem a Suzukinkkal megyünk, hanem apuék Thaliájával, amin legalább téli gumi van.

Tegnap a suliban hívott elveszett Mese is, de nem tudtam vele beszélni, mert a tanár pont mellettem magyarázott! Mese, ha olvasod, tessék beírni is ám ide Kép Egyébként, örülök, hogy végre hallottam felőletek Kép

Marcus már javulgat, de most égtelen piros a popsija (foggyanús megint), meg az orra megint vérezget sűrűbben. Én még köhögök, mint egy göthös, de hát ezzzzvan.

Manó,
Férjed jobban van már? És anyósoddal mi a helyzet, hazaengedték már a kórházból?

Szirom,
Megnéztem a képeket, tök szupik! Majd le is mentem, meg majd ha megyünk egyszer, kiírjátok a nagyokat Cd-re, lsz? Meg az üvegfestéket is köszi, annyira nem sűrgős, már a karáncsonyi díszítést megoldottam matrickákkal, tehát ráér Kép
Egyébként embernek igaza van - én is inkább a Vasmacskába ülnék, mint az utakat rónám Kép

Krisz,
Fél 11, ez igen Kép Bár a United-ről én is eljöttem volna, ahogy Barnuskát rázza az áram, azon mindig halálra röhögöm magam Kép Ha olvasod, tudsz hozni fényképezőt?

Szilveszter: Nem hiszem, szeirntem idén is itthon leszünk. Nekem igazából annyira a buli nem hiányzik, a mai is igazából azért fontos számomra, mert most van utóljára a volt-főnököm, őt is búcsúztatjuk.

No, megyek, Marcus ébredezik. Kívánjatok jó utat Kép

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok Mindenki!

Szirom!

Mit szólsz? Sikerült idetalálnom!
Le sem tudom írni, hogy mennyire köszi a doki-ajánlásodat.
Már voltam is nála. Hát mit mondjak. Kb. fél éve tartó masszív "agóniától" szabadítottál meg egyszeriben. Meglepődtem, hogy így is lehet dolgozni... Abszolút profi!!! Alig kellett várni, kérés nélkül volt mindenféle vizsgálat kimerítő magyarázattal, plussz mindent meg tudtam beszélni vele (tanácsok, stb), és mindez nem tartott tovább negyed óránál!
No sztorizás, no kapkodás. Végig az volt az érzésem, hogy igen, ő az én emberem (értsd:orvosom) :-)))
Még egyszer köszi!

Egyébként úgy veszem észre, hogy itt Ti tényleg mind babáztok! A végén még tényleg kezdek kedvet kapni az egészhez... Rózsaszín biliből kéz ki, irány vissza a melómhoz.(legalábbis kettőig:-)))

Kitartást mindenkinek ebben a szutyok időben (mikor sütött utoljára a nap? én már nem is emlékszem, hogy az milyen), a lábadozóknak pedig mihamarabbi gyógyulást kívánok!!!

Szasztok: Berni
berna
 
 


Üdv újra itt Kép

Szija Berni Kép Üdvözlet itt!

Hosszas telefonálgatások, töprengések után úgy döntöttük Krisszel, hogy mégsem indulunk útnak. Nálunk még mindig ónos eső esik, és ahová mentünk volna, még rosszabb a helyzet.

Sajnálom, de ez van.... így marad a család Kép

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek! A betegeknek jobbulást! A bulizóknak pedig jó bulizást!

Na, végre kicsit tudok netezni. Olvasgattalak Titeket, csak írni nem volt már idő. Rohanás van állandóan.

Vikó közben egyre többet tud. Tegnap kölcsönbe volt a nagyszülőknél, mert Zoli kivett egy nap szabit, hogy be tudjunk vásárolni. Mi se megyünk tolakodni hétvégén, ahogy Szirom Te is írtad. Állítólag tök jó gyerek volt, de egész nap tett-vett, és kb aludt vagy fél órát, azt is apu kezében. Mikor megérkeztünk, nem is köszönt nekünk, csak mutatta, hogy menjünk vele, és nézzük meg a halakat. Aztán levette anyu szemüvegét az asztalról és mikor mondtam neki, hogy tegye vissza visszatette. Na mondjuk utánna megint elvette, de amint mondtam, hogy "Tedd vissza az asztalra a szemüveget!" azonnal visszatette. Ma a kipakolt újságokat is visszarámolta egyesével a szekrénybe. Sikerült kimondania a "lámpát". És tudja a "lá-lá-lá"-t is. Tök aranyos volt ahogy görbítette a nyelvét az "l" betűhöz, aztán mindig kinnfelejtette, de mára sikerült továbblépni. Ma porszívózott is, ez mondjuk nem volt könnyebbség, mert még őt is húzni kellett, de nem lombozom le, jól fog még jönni, ha később játszósdiból kiporszívóz... Megmutatja, ha kérdezem, hogy hol a Viki haja és még meg is húzza... és a jobb fülét is tudja, de azt nem hiszi el nekem, hogy tulkép. neki két füle van... A katicát most már bárhol van, mégha fél katica is akkor is megtalálja és meg mutatja. Eddig csak a halacska, meg az óra és a baba volt ilyen. De megy még a csiga, a béka, az autó, a baba és természetesen a kutya, meg a cica, de ezeknél, ha nagyon béna a rajz, akkor azért hezitál.
Szóval egyre gyerekebb és ezeket a dolgokat nagyon élvezem...

Ja, 6 fogúak lettünk, és jön még vagy 3, bár azok már elég régóta úgy csinálnak, mintha, aztán mások előbb kint voltak...

A hét amúgy a védőnő jegyében telt, háromszor voltam nála. Egyszer a normál tanácsadáson, ahol sikerült neki megint kicsit magasabb vérnyomást mérni, mire visszarendelt csütörtökön. Reggel próbálkoztam, hátha tud fogadni, de inkább délután volt neki jó, az egészséges tanácsadás idejében. Odamentünk és valósággal tolongtak a gyerkőcökkel, ilyet én még ebben a rendelőben nem láttam. A védőnő is totál elhavazva és még én is beestem. Bennem meg tökre felment a pumpa, mert utálom, ha hátráltató tényezőként szerepelek. Bár a védőnő kedves volt, meg mondta, hogy nem kell rohanni, de azért látszott, hogy ő is ideges kicsit. Nekem meg sikerült mérnie egy olyan vérnyomást, hogy inkább be se írta. Viszont ma mehettem megint és odaadta a vérnyomásmérőt hétvégére, hogy inkább méregessem. Meg még ÁFP is volt ma. Az is egy katasztrófa, másfél órát rostokoltam ott, már aggódtam, mert Zolinak meg mennie kellett volna dolgozni, de Vikóra vigyázott. Persze majdnem akkor keltek, mikor hazaértem... Vikó velem sohase alszik fél 10-ig... max. fél 8- 8-ig. Aztán Zoli kibökte, hogy hát végülis nem elképzelhetetlen, hogy ő már korábban kelt volna, csak durmolt és biztosan nem hallotta, hogy nyivákol, de arra már felébredt, mikor ordítozott...

Szirom:
Nagyon aranyos ez a kép Miksáról!!! Szilveszterezni mi is itthon fogunk, anál is inkább, mert a szüleimnek karácsonyra egy szilveszteri belföldi üdülést adunk a hugival, így ők nem lesznek, a hugi meg még nem tudom mit csinál, de csak nem akasztjuk a nyakába Vikót... Zoli anyukája meg Gárdonyból ezért ne jöjjön fel, meg őt kevésbé ismeri Vikó, így eszünkbe se jut ez a megoldás.

Nildi:
Gratula Tomi fejlődéséhez!!! Akkor már most jól indulnak az ünnepek, nem?

Krisztocs:
Jó lehetett a céges buli és tök jó, hogy családos. Zoli is mostanában egyfolytában "bulizni" jár. De sajna nem családosak, múlt héten volt az ügyfeles karácsonyi buli Esztergomban. Ma valami angol Activity-re megy és holnap meg lesz a rendes céges karácsonyi buli. Szóval egyedül vagyok Vikkamakkával. És én fürdetem... Úgy meg volt lepődve a múltkor is, hogy tök jó gyerek volt, még a hajszárítást is nyugin végig ülte... Remélem most is így lesz. Amúgy most két új neve van őkelmének az egyik amit írtam, a másik a Tücsök Panka.

Hanzi:
Hát nem irigyellek a tanulás miatt. Én még most is örülök, hogy abbahagytam a tanulást a nyáron, most azt hiszem nem menne.

Manó:
Remélem párod jobban van már! Amíg nem lesz bölcsi ki vigyáz Emmára?

Na, befejezem, mert elegetek lesz belőlem...

Mindenkinek jó babázást, meg karácsonyi készülődést!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Csak néhány sort, úszik a konyha, és ki kéne használni, hogy a fiúk alszanak. A "nagy" is, mert mindenki más is csak a Vasmacskáig jutott, aztán ott megbeszélték az élet nagy dolgait, röppentek a felesek, és fülig érő szájjal jött haza. Naszóval alszikKép

Berna! Örülök, hogy bejött a doktor, én is nagyon kedvelem. Különben nem én vagyok az egyetlen itt, akinek ő az orvosaKép Gyere máskor is közénk!

Hanzi, Kriszta! Jó döntés volt! Gondoltam is rátpk, hogy nehogy elinduljatok ebben a jégpáncélban. De azért ez nagy pech, most végre kiszabadultatok volna kicsit...

Marycus! Téged meg már hiányoltalak!Kép Vikó tényleg csúcs! Miksa is mindig csinál valami újat, most mondja, hogy héjjá, héjjá, hóó, valamelyik nap egyetlenegyszer kicsúszott egy tessék is. Most épp pakolós időszaka van, odahoz nekem mindent. De tényleg mindent, cipőn át a könyvig, kis izéig, játékokig. De most már az akárhol talált szöszöket is hozza ha kérem, és nem egyenest a szájába küldi.
A Vikkamakka név nagyon aranyosKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Hát nem bírom ezt a meccset idegekkelKép Hogy ezek mér nem bírnak már valamit megnyerni, amikor pedig baromi jók. Lennének, csak hát még valami kéne...

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Hát ahogy elnézem nagyon ünnepi forgalom van errefelé.

Szirom:
Igazad van, tényleg nyerhetnének már... És ráadásul milyen szép lett volna ha itthon tudnak nyerni. De ez van. Én nem értek különösképpen a dologhoz, de nem fejben nincsenek felkészítve a feladatra? Szerintem az sokat számít, ha elhiszik, hogy tudnak nyerni, csak szerintem kicsit bennük van már, hogy sohasem sikerül, nem?

Vikó két új tudománya:
Meg tudja mosni a karját az esti fürdinél és tudja, hogyan kell fésülködni, bár a fésűt még nem mindig fogja jól. Aztán fésülködés után szépen elteszi a fiókba a fésűt.

Ma végre sikerült egyet sétálni, anélkül, hogy óbégatás lett volna. De ma nagyon szépen sütött a nap és csak nadiban, meg kiskabátban voltunk kint. Azt hiszem a kezeslábasokkal lehet a baj, amiatt nyekreg állandóan. Hát egyszer eljön a tavasz, aztán akkor nem kell így bebugyolálni őkelmét.
Tegnap kimentünk a Vörösmarty térre, hát jó nagy volt a tömeg, de igazándiból a forraltborosok, meg a kürtöskalácsosok voltak nagyon megrohanva. Km-es sorok kígyóztak. Én ezt nem is értem, a Coránál sorbanállás nélkül lehet kürtőskalácsot kapni... és gyanítom sokkal olcsóbb is.
Mondjuk nem babakocsis rendezvény... bár sokan voltak kint babakocsival. Vikó a felénél beleunt a babakocsiba, ki kellett venni, de a lábán se akart menni. Aztán kapott pogit és teljesen kicserélték, integetett, meg lógázta a lábát és tömte a hasát. Fél 8-ra értünk haza, gyorsan meg is fürdettük, mert álmosnak tűnt, de úgy fel volt pörögve, hogy képtelenek voltunk letenni aludni, aztán 10-kor nagy sírás-rívás után elaludt és 1 óra múlva üvöltve ébredt és akármit csináltunk vele, csak üvöltött. Annyira bepörgött, hogy semmi se volt neki jó, úgyhogy irány az autó. Megint az Auchannál aludt el és aludt reggelig... Nem tudom mi ez, mostanában többször előfordult és a legrosszabb, hogy képtelenség megvígasztalni. Szerencsére az autó valahogy megnyugtatja, vagy az hogy éjjel betesszük a kocsiba az megdöbbenti és akkor már el tud aludni. De félelmetes, ahogy ordít és vergődik.

Na, most ennyi. Azért csak jöttök még ünnepek előtt.

Mindenkinek jó babázást és karácsonyi készülődést!
Már csak 4-et kell aludni...
Marycus
marycus
 
 


Csak gyorsan...

Szirom,
Köszi, köszi és még egyszer köszi!!!!! Majd megháláljuk mi is ezt nektek Kép

Többieknek puszi!

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Mi megvagyunk, csak iszonyú sok munkám van pont mots, amikor holnaptól szabira akarok menniKép lehet hogy holnap még csak be kell jönnöm, cska kakor Emma mehet az ügyeletbe e bölcsibe, mert anyukám nem bizti hogy otthon elsz holnap, pedig tegnap is 1/2 5-ig dolgoztam, de nem haladok. na jó, most si ide irogatokKép

Szóval reméményeim szerint holnap meg holnapután még olvasok, úgyhogy írjatok. Kép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Hát csajok....alig várom, hogy ennek az évnek vége legyen...nem tudom ki átkozott el minket Kép Éjjel hányt Máté, sztem beszedte tőlem a múltkori vírusomat. Semmit nem aludtunk, most mintha hígabb lenne a széklete, de közérzetre jól van.

Ma voltunk 1 éves vizsgálaton, a dokinő nem volt ott, mert késett, nem vártuk meg. Így vissza kell majd menni kukivizsgálatra, de a védőnő nem tudta felhúzni a bőrt Kép
Egyébként 78 cm és 10,09 kg, és hátul jön egy rágófoga, amiről nem tudtam Kép

Megyek, mert közben szalad a lakás, a mézest is meg kéne ma már sütni...áááááááá.....Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Namostmár tényleg jövök tájékoztatniKép

Hanzika! Nagyon szívesen, de nem a háláért kaptátok, hanem azér, hogy fessél sokat, meg örüljKép Tényleg, kipróbáltad már? Szerintem elég jó minőségű, nekem legalábbis sosincsenek olyan problémáim, amikre mások panaszkodnak itt más topikokban.

Kriszta! Most már aztán tényleg jobbulást az egész családnak! Szegény Máté! Nem lehet, hogy most ti is úgy működtök, mint ha Máté meg ti is oviba járnátok azzal, hogy Regi ovis? Merthogy ott összpontosul annyi betegség, aztán csak hazakerül egy-egy.
Kukac: a mi doktorunk még egyáltalán nem nézte meg Miksának, nemtom mikor akarja. Olvastam olyat, hogy egyelőre (amíg pelusosak) kár piszkálni, azért nem erőltetem én sem. De Miksának sztem egyáltalán nem lehet hátrahúzni, épp csak egy pici lyukacska van. Pisilni tud, azt tutiKép

Marycus! Szerintem majd akövetkező generáció fog tudni nyerni. Ezek a lányok nagyon tudnak kézilabdázni, de megremeg a kezük, és az ellenfeleknek meg nem. A norvég meg a dán csajok arcán olyan önbizalom van, hogy nem is tudom honnét szerzik. Ezért tudtak ellenünk az olimpiai döntőn felállni 7 vagy 8 gólos hátrányból. Én nem a felkészítést hibáztatom, hanem a lányokból hiányzik valami. Valaki vagy alkalmas vagy nem, hát ők úgy tűnik, nem tudnak nagy világversenyt nyerni. Pedig meggyőződésem, hogy a kézilabdatudásuk, a képzettségük alapján ők a legjobbak ma a világon. De a bajnok nem csak ebből áll, mint tudjuk.

Manó! Sajnállak, hogy pont ünnep előtt van ez a hajtás, pedig ilyenkor az embert már pont nem nagyon érdekli a munka. Bejglit megsütöd? Kíváncsi leszek a véleményetekreKép

Rólunk: gondolkodtam, hogy megírjam-e, mert eddig akárhányszor alvással dicsekedtem, mindig elromlott Miksabuckó, dehát most már negyedik napja megy a buli. Szóval: egyedül elalszik képzeljétekKép Egyik délben derült ki, amikor már olyan éhes voltam, mint a farkas, de a kölyök csak nem akart aludni, én meg ott rostokoltam előtte a földön. na mondom, egy életem, egy halálom, én most itt hagyom ébren, legfeljebb kiabál kicsit, de én fölteszem a kaját. Tudjátok, mi nem szoktuk kicsit se sírni hagyni. Nem bírom ha szenved, meg ha csalódik bennünk, ezért. De nem kiabált, hanem csönd volt, és kiderült, hogy elaludt. Este nem aludt bele a szopiba, hanem mászott ki az ölemből, pörgött, hát mondom próba szerencse. Betettem a kiságyba, betakartam! (ez azért nagy dolog, mert még be sem takartam régen, már emelte a lábát párosan, hogy lerúgja a takarót), fölétette a a kis kezét, nézett rám majdnem derűsen, nem is tudtam mit csináljak hirtelen, fekszik a gyerek az ágybanKép Gyorsan jóccakát mondtam, simi, lekapcs, és kijöttem, és csönd volt továbbra is. És elaludtKép Most mondjátok megKép Talán igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy egyszer megérik rá a gyerek, addig meg hiába erőlteted. Szóval ez most nagyon nagy dolog.
A másik meg, hogy előkerült a taknő, tiszta boldog volt, hogy nem kerestünk mást a helyére, meg én is nagyon boldog voltam, hogy karácsony előtt itt a felmentő sereg. Ma volt is itt, még a szekrények mögött sincs már porcica (na jó, függönymosás nem volt, meg ablaktisztítás, csak a teraszajtót pucolta meg), de úgy egyébként minden más ragyog. Holnap még egy utolsó vásárlás, csütörtökön ajándékcsomagolás, meg úti csomagolás, karácsonyfadíszítés lesz meg ünnepi vacsi főzése, mert 24.-én mi elutazunk. Ilyenkor egy nappal korábban ünnepelünk, mert erről nem mondok le. Az ember dolgozik egész nap, este gyertyafényes asztallal, meg gyönyörű fával várjuk, ez a tervKép ha Miksa is úgy akarjaKép

De most már írjatok ti is hóhahóó!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Krisztocs:
Jobbulást Máténak! Karácsonyra csak kihever mindenki mindent. Sziromnak igaza lehet, abban, hogy ez a sok nyavalya biztos az oviból jön.

Manó:
Sajnálatos, hogy még ilyenkor is hajtás van. Én nem tudom, hogy van ez, de emlékeim szerint nálunk is mindig az ünnepek előtt jutott eszébe mindenkinek minden nyűgje és persze mind azonnal sűrgős, még karácsony előtt kell, aztán még január végén se használták... Talán mert olyan hosszúnak tűnik az ünnep, de ha belegondoltok, most mindössze egy péntek és általában azt is ledolgozták előre, úgyhogy most még nagy kiesés se lehetne.
A hugiéknál meg a szilveszter borzalmas. A hugi még mióta dolgozik azóta minden szilveszter délutánján bent rostokol. Pedig ha 1 nappal később van szent nap (zárás, de ő így hívja), attól nem dől össze semmi, mint tudjuk a számvitel már csak tényeket rögzít, újat nem talál ki. De nem, a főnökük olyan, hogyha a tőzsde zár délben, akkor azt még aznap fel kell dolgozni, így aztán nekik marad a délutáni meg esti meló. Hurrá mazochizmus!!!

Azért fel a fejjel! Már nemsokára szabi és együtt lehetsz Emmával meg pároddal és ez a lényeg, nem igaz?

Szirom:
Üvegfestés: Hát Vikóval nem lehet ilyet bevállalni, csak ajándékot akartunk hétfőn is csomagolni, de Vikó állandóan segített... Vagy 1 órát csomagoltunk egy ajándékot. De megszerezte a papírokat, a ragasztót és a dobozon ugrált, amiben az ajándék volt. Igazi rossz kiskölyök volt. Néhány matricát azért ragasztottunk, de az se ment könnyen, mindent ő akar csinálni. Mi fát ketten díszítünk Zolival, a nagyszülőknél lesz addig, nem is tudom talán jövő karácsonyra kész is lennénk Vikóval együtt.
Mindenesetre sok sikert a fadíszítéshez, biztosan nagyon fog tetszeni Miksának! És jó utat!!!

Gratula Miksa alvásához!!! Mi most romlottunk el, az előző levelemben ecsetelteket Vikó többször megismételte, hát remélem egyszer ez is elmúlik. De amúgyis eltolódott, most is alszik még, pedig legkésőbb 8-kor kelni szoktunk. Zoli volt vele néhány reggel, mert mennem kellett vérvételre, meg védőnőhöz és Zolival mindig 9-fél 10 felé keltek fel, és most ezt tartja, csak így délutnán 2-re tolódik a délutáni alvása, ami olyan másfél óra és nem tud még a 7 órás fürdi után elaludni. Tegnap is 10-ig hagytuk játszani és amikor már dörgölte a szemét felhoztuk aludni, de csak üvöltött, úgyhogy megint Auchan-járat lett a dologból. De éjszaka is töbször ébredt és sipákolt, nem tudott visszaaludni, még tápi se kellett neki. Zoli bepróbálkozott a vízzel, hátha csak szomjas. Hát itt rontotta el, két órát ültünk mellette felváltva. Kézben nem akart lenni, az ágyában meg csak nyüglődött. A has, meg hát simi az bejött neki, csakhát ha el is bóbiskolt, akkor ha abbahagytuk felébredt és kezdte előlről. Na, mindegy, talán ezt is kinövi.

Tegnap voltunk megint játszóházban is, mert beadtunk előhivatni filmeket és nem lettek készen, és ez tűnt a legjobb megoldásnak. Csak fél órát voltunk, de Vikó teljesen kiakadt, hogy csak eddig játszhatott. Nagyon otthonosan mozgott, teljesen fel volt dobva. A csúszdán, meg hason csúszott le és ezt egyedül találta ki. Nagyon tetszett neki. Amúgy szerintem beindult a kombinációs készsége, mert ugyanígy jön le az ágyról és tegnap a járdáról is hasonlóan megfordulva háttal mászott le, az a biztos. És aztán délután a csúszda tetején is szerintem ezért fordult meg. Használja az eszét!!!
Meg tegnap olyan aranyos volt, jó napja volt, mert a gépkocsi feljárón is sikerült neki felmenni és lejönni egyedül és ez úgy megtetszett neki, hogy szlalomozni kezdett a feljárón.

Hát most ennyi, nem tudom jövök-e még karácsony előtt, ezért mindenkinek:
Nagyon boldog és békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!!!
Kép

Marycus
marycus
 
 


Szirom!

mi az hogy felfutatjuk az élesztőt?Kép

Nem tudom lesz e időm megcsinálni, de hátha. ma dolgoznom kellett, fél 5-kor értem haza és még utána mentünk el szőnyegt venni. Holnap már itthon vagyok. Csak este megyünk vásárolni a Corába. És fenyőfánk is van, csak talpunk nincs hozzáKép Így nem tudtuk ma felállítnai, pedig akartam, mert 25-én elutazunk és lehet csak szilveszterre jövünk haza, így Emma alig élvezheto a fát.

Bocs, most csak ennyi, nem tudok vissazolvasni.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Ja, és megleptük magunke gy digitális fényképezővel, szóval várjátok a fénykép dömpinget tőlemKép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Manó!Kép

Langyos, inkább enyhén meleg, de semmiképpen sem forró, cukros tejbe belemorzsolod az élesztőt. A meleg és a cukor is segít abban, hogy felfusson. Mondjuk egy bögrében csinálod. Vársz olyan 5-10 percet, és amikor feljön olyan habos, gombára hasonlító izé alakban a tej tetejére, akkor okés. És akkor ezt összedolgozod a többi cuccal, ahogy a recept írja. Ne porélesztőt vegyél, hanem a boltokban a hűtőben találsz sárga papírba csomagolva kis kockákban rendes élesztőt.
A fotókat meg várjukKép

Ui: megrendeltük ma a gyűrűketKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Csomagolunk, lassan indulunk Szekszárdra. Miksa megkapta a bébitaxit, és imádja, a fenyőfától meg tisztára zavarba jött. Boldogan ugyan, de fogalma se volt, mit kezdjen veleKép Baromira aranyosKép

Szóval mindenkinek nagyon kellemes karácsonyt kívánunk! Újévig még jövök azért, azt még nem sütöm elKép

Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Mi is békés, boldog ünnepeket kívánunk mindenkinek! Kép

Szerencsére Máté csak egy napig hasmenésezett, és többször nem is hányt, úgyhogy talán megússzuk az ünnepeket nyavalya nélkül Kép

Mi is feldíszítettük már a fát Regivel hármasban, addig Máté aludt, hát volt nagy tátott száj, mikor meglátta. Miksával ellentétben, ő szinte felmászna rá Kép Ez érdekes, mert Regit anno bazira nem hatotta meg, féltünk, hogy majd magára rántja (ki is volt kötve a fa) stb., de nem. Mátét nem tudom, hogy fogjuk távol tartani Kép

Nemsokára megyünk át anyumékhoz, aztán este mi is "Jézuskázunk", holnap meg irány anyósék. Aztán nyugi lesz, de már most vannak tervek bőven, mert Robi szabin lesz végig. Kép

Remélem, mindenki jól van, és jól telik az ünnep! Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Mindenkinek boldog karácsonyt Kép

H & Co.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Boldog karácsonyt kívánunk mi is!Kép

Majd rakok fel képeket, Emma díszítette a fát ezerrel, angyon tetszik neki, az ajándékoknak is örült, holnap reggel elutazunk.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Kép

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Mi is túl vagyunk az első részleten, a szentestét nálunk töltötte az egész család, ma megyünk anyuékhoz és holnap anyósomhoz.

Vikót reggel elvitte a nagypapája és délután hozták őt vissza, mikor elkészültünk a fával. Jó is volt, hogy nem lebzselt itt, mert még most is díszítenénk. 3-an díszítettünk, de így is eltartott vagy 4 és fél órát, végülis plafonig ér a nappaliban a fa.
Kiváncsiak voltunk Vikó hogy reagál. Leoltottuk a lámpát és mikor Zoli bent meggyújtotta a csillagszórót és a gyertyát csak akkor nyitottuk ki az ajtót. Csak addig fogta a kezem, amíg sötétben voltunk, ahogy kinyílt az ajtó elengedte a kezem és bevágtatott a szobába. Aztán mutogatta a csillagszórót, az nagyon tetszett neki. Aztán, mikor felgyújtottuk a lámpát, akkor már látta, hogy kajcsi is van a fán. Egyből megszerzett egy perecet. Aztán látta, hogy van beigli is az asztalon, onnan is rögtön szerzett egy sütit. A fa láthatóan jobban érdekelte, mint a játékai, meg a csomagok. Vagyis a csomagok azok érdekelték, Zoli ajándékkísérője egy másodperc alatt a kezében ragadt a kis enyveskezűnek. Egy-két díszt is megszerzett, de a favorit még ma reggel is a perec volt.

Amúgy reggel jobban megdöbbent, hogy még mindig ott a fa, de aztán ment és játszani kezdett az új játékaival.

Szirom:
Gratula a gyűrű rendeléshez! Ez már nagyon komoly..., de szerintem tök jó dolog. És milyen lesz, ha szabad tudni?

Hogy sikerült a szekszárdi szenteste?

Manó:
Emma nagyon aranyos a képen. Olyan kis kedves arca van, nekem nagyon tetszik. Ez már a digitális fényképezőgéppel készült?
Hosszabb most Emma haja és azért hullámosabb, inkább, mint göndör, vagy kicsit változott a haja?

Jó utazást és pihenést!

Krisztocs:
Hát Mátéval nem lehet könnyű. A fa nálunk függetlenül mindentől, mindig ki van kötve. Vikó lebontással már próbálkozott, de a felmászás még nem jutott eszébe. Remélem nem is fog...
Nagyon klassz, hogy szabin lesz a párod is. Sajnos Zoli inkább dolgozik és átviszi a szabiját jövőre, de ez érthető most... Meg sajnos két napot Miskolcra is megy dolgozni, de ez van.

Mindenkinek további jó ünneplést!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Boldog Karácsonyt mindenkinek!!!!!

Marycus,
plafonig érő fa, minden elismerésem! Szép kis munka lehetett feldíszíteni. Én még nálunk sem vállalom be a plafonig érő fát.

Krisztocs,
az a fakikötés nem rossz ötlet! Bár Tomit inkább a díszek érdeklik( egyenlőre) és még nem próbálta huzigálni a fát.

Szirom,
a közös gyertyafényes ünneplésnek én is mindig híve voltam. Én is mindig így oldottam meg.

Mivel a párom a két ünnep között is dolgozik, mi idén sem utaztunk el. Három napra, két vidéki helyet is beosztani gyerekestül! Könnyebb, ha inkább mindenki hozzánk jön.
Így holnap lesz a családi ünneplés.
Ma csomagoltuk az ajándékaikat. S valahogy most idén egész nagy méretűek lettek. Meg is beszéltük, hogy be sem fértek volna az autóba. Úgyhogy ha majd újra utazunk karácsonyozni, arra is kell figyelnünk, hogy kicsi ajándékokat vegyünk.

Ja és a fadíszítés nálunk is akkor volt, amikor Tomi aludt. Előtte megbeszéltük, ha Tomi mégsem alszik, akkor leviszi a párom sétálni.

Mégegyszer Kellemes ünnepeket mindenkinek!

Ildikó
nildikoka
 
 


Sziasztok!

Megérkeztünk még tegnap este, jól sikerült a karácsony. Miksa kapott egy halom játékot és ruhát Szekszárdon, jól körbeajnározták, a végén már nekem volt lelkifurim, hogy mindig más van a gyerekkel. Anyukám mondta, hogy örüljek neki, pihizzek inkább, de állandóan forgattam a fejem, meg füleltem, hogy mit csinál éppen. Nem vagyok ahhoz hozzászokva, hogy ne legyek készültségben, ha ugrani kellKép

Marycus! KösziKép http://www.ekszerstudio.hu/main.html
A fantázianeve Carre.
Végülis ez már tényleg nagyon komoly, de a legkomolyabb dolgon, a gyermekvállaláson már túl vagyunk, annál nagyobb dolog nincsKép Ez meg egy jó buli lesz, meg hát én nagyon szerettem volna. Az ember is most már kezd belejönni, el is mondtuk most a szüleimnekKép

Manó! Emma bűbáj, olyan angyali kislány a képenKép A fürgesége nem jön le rólaKép

Kriszta! Tök jó, hogy jobban vagytok. Azóta már Miksa is a fa közelébe merészkedett, kicsit le is szedeget róla ezt-azt, de nem vészes. Azér nem olyan gyáva kukac ám, inkább óvatos duhajnak neveznémKép Nálatok volt már borulás?Kép

Ildi! Ha ez vigasztal, az ember is dolgozik. Ma ugyan még itthon van, itt szuszog mögöttem a kanapén (a gyerek meg az emeleten húzza a lóbőrt, apja fiaKép)), de holnap hajnalban már mennie kell.
Különben az idén mi is valahogy nagy ajikat vettünk, tele lett velük a csomagtartóKép

És azt még nem írtam, hogy a porszívó telitalálat lett, levittük Szekszárdra és Miksa ott kapta meg. Világít, zúg, szív, zseniálisKép

Majd teszek képet is, de a gép a kocsiban maradt, és olyan nyúlós idő van, eső, köd minden izé, hogy én most ki nem megyek érte. De azért majd teszek, úgyse bírom kiKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Írjon már valakiKép

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Mi is túl vagyunk a karácsonyozáson... Hát mi mindhárom nap mentünk Vikóstúl. Írtóra kifáradtunk. Harmadik nap Gárdonyban meg úgy volt, hogy 3 helyre is megyünk, aztán kettő lett belőle, viszont itt Pesten még Zolinak volt egy kis munkája, így a kollégájánál kezdtünk, így mégiscsak 3 helyen voltunk. Vikó egész nap nem aludt egy szemet sem, csak hazafelé szundított el kicsit a kocsiban. Jól bírta, egész nap jött-ment. Mondták is, hogy nem unatkozhatok mellette... Aztán tegnap megint jövés-menés, mert képeket kellett előhivatni, meg popsikrémet kellett szerezni és még apu névnapja is volt, és aranyhalat kapott, amit szintén "frissen" vettünk. Vikó választotta a a halakat. Szóval tegnap se aludt semmit napközben. Aztán este is nehezen tudtuk letenni aludni, teljesen fel van pörögve.

Ma lett meg az AFP eredmény, úgy néz ki jó, de majd csak akkor bizti, ha a doki mondja.

Szirom:
Szóval fehérarany és négyszögletes a gyűrű, nem hétköznapi, nekem tetszik, bár még sohasem hordtam ilyen alakú gyűrűt így el sem tudom képzelni milyen lehet. Nekem még ezt a hagyományosat is nehéz volt megszokni, ugyanis én addig nem hordtam egyáltalán gyűrűt, míg Zolitól nem kaptam egy gyűrűt az eljegyzésünkre.
A gyerekvállalás a legkomolyabb dolog, ebben egyetértünk.
És mit szóltak a nagy hírhez a szülők? Gondolom örültek.

Amúgy teljesen értelek, hogy készenlétben voltál, bárki volt is Miksával. Ált. én is így vagyok, talán csak ha Zoli van vele, akkor tudok kicsit kikapcsolni, de akkor se teljesen.

Tényleg azt akartam még kérdezni, hogy Miksa végülis megkapta a bárányhimlő elleni oltást? Okozott nála valami macerát?

Várom a képeket! Majd lehet, hogy teszek fel én is, de most nincs nálunk, mert anyu lenyúlta dicsekedni...

Nildi:
Az az igazság, hogy nálunk mindig nagy fa volt otthon is és Zoliéknál is, így nem is volt kérdés, hogy mi is nagy fát állítunk, ráadásul a nappaliban van is hely hozzá.

Vikó se durvul a fával, a perecek elfogytak alulról és most mutogat felfelé, hogy vegyük neki le a perecet. Ma egy csokidísz is Vikó martaléka lett. Amúgy a díszek érdeklik, de inkább csak összeütögeti őket, s mivel alulra igyekeztünk műanyagot tenni, így ez nem okoz gondot. Rángatni nem rángatja a fát.

Jó, hogy meg tudtátok oldani a közös karácsonyozást. És akkor mindenki nálatok aludt?

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


No végreKép

Sziasztok!

Marycus!

AFP tök jó hír, jobb nem is lehetne! Az értékeket megtalálod valahol a babanet rendelőjében.

Barihimlő: Megkapta Miksa az oltást és semmi következménye nem volt. Se láz, se fáradtság, se semmi. Szerencsére.

Gyűrű: az embernek van egy hasonló ezüstből és tisztára odavolt, amikor megtaláltam ezt a neten. Pont ilyet képzelt, másmilyet egyáltalán nem szeretneKép Egyébként készen nem láttuk, próba nem volt, mondhatni látatlanba rendeltük meg 120 ezerért, de szimpi volt a műhely és a srác is, és a többi munkájuk is gyönyörű. Én egy elég nagy, hasonló darabot próbáltam föl, nem állt rosszul. És a kő nőiesít rajtaKép

És most képdömpingKép

Kép
Kép
Kép
Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Vagyok én is félig, csak hát az elmúlt napokban folyton mentünk mi is. Ma is nemrég jöttünk, Győrben voltunk az élményfürdőben Kép Holnap meg elvileg visszük moziba Regit...
Mellesleg Máté kissé taknyos, meg jön a foga is, úgyhogy éjjel nem alszunk kb négy napja, de minek is az? Kép Mindenesetre most már végképp tudom, hogy elég bőven a két gyerek. Előlről nem kezdeném többet a világért sem Kép

Képeket majd én is teszek vmikor...

Szirom,
Meglestem a gyűrűket, nagyon szépek! MOndtam is apjuknak, hogy nem akarjuk-e lecserélni a miénket? Kép Nagyon sok szép van...
És gratulálok én is!!

Na megyek dógomra Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Jaj, még akartam írni, hogy örülök Marycus az afp-nek! Kicsit meglepődtem, hogy már itt tartasz, leragadtam a 12 hétnél Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Megint egy nyűgös napra ébredtünk...

Az AFP értéket én is a netről néztem meg és ez alapján tituláltam jónak, de tegnap délután voltunk doki bácsinál és ő is azt mondta, hogy tökéletes. UH-n is megnéztük Pocaklakót. Úgy néz ki minden OK. De ő is farfekvésű... Doki bácsi mondta, hogy ő még megfordulhat, van ideje rá. Mondtuk, hogy Vikónál is ezzel nyugtattak folyamatosan, aztán nem fordult meg... A nemét se lehet tudni a farfekvés miatt nehéz amúgy is megállapítani, a mi Pocaklakónk meg még plussz törökülésben ül állandóan, így meg aztán végkép lehetetlen. Hát ez van.

Szirom:
Motorozik Miksa ezerrel? Amúgy ez csak 4 kép volt, ez azért nem dömping... Különben nagyon aranyos most is Miksa.

Krisztocs:
Hát, igen megy az idő. Jobbulást Máténak! Győrbe csak úgy leugrottatok az élményfürdőbe vagy más volt a cél, csak oda is mentetek? Élvezték a gyerkőcök? Máté is fürcsizett?
Jó mozizást Regivel!

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan, mert mennem kell át a szülőkhöz, apu rosszul van nagyon, már lassan egy hete alig bír lábra állni, annyira fáj a háta, lába. Most elviszem ORFI-ba, ha törik, ha szakad....

Mi egyébként jól vagyunk, pörögnek az események, úgy volt, hogy vendégjárás lesz nálunk, de a barátnőm, akivel együtt szültem, lemondta, mert betegek. Holnap viszont jönnek a kolléganőmék Kép

Viszont volt egy nagy utókarácsonyi meglepetésem: egy német levelezőtársam, akiről 10 éve nem hallottam, felhívott, tegnap találkoztunk Kép Tök jó élmény volt újra látni őt, mert olyan fivér-nővér barátság volt a miénk és bevallom, kicsit hiányzott, mikor eltűnt. Színész lett, már egy jó pár filmben szerepelt, én csak egyet láttam, amit megint vetítenek a tv2-n jan 1-én este 20.35-től asszem Kép

Marycus,
Gratula a jó APF-hez és a babóhoz Kép Tényleg lesz ideje még befordulni a babónak, mert tán most a méhed is jobban fog tágulni és most sikerülni fog Kép

Szirom,
Jók a képek nagyon Kép Nálunk a karácsonyi ajándékok közül a busz nagy szám Kép

Manó,
Emma bűbájos, valóban Kép Olyan szépek a szemei Kép

Krisz,
Tényleg csak leugrós élményfürdés volt? Kép Anyu hogy van????

Nálunk a fa biztonsági okokból az étkezőasztalon van, eddig egyben Kép

Most megyek, idő van, bocsi!

Pusz

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Nem mentünk moziba, torokfájásra és takonykórra ébredtem Kép

Marycus, akkor még szupibb, hogy doki bácsi is látta! Holnap én is megyek hozzá, gyógyit iratni.

Kifejezetten az élményfürdő volt a cél, Máté is végig 3 órán át vízben volt, nagyon élvezte, bár kétszer elaludt simán pacsálás közben Kép Hazafelé megálltunk egy étteremnél, ott kajcsiztunk.

Szóval nagyon jól sikerült Kép

Hanzi,
Mi volt apuddal? Anyum jól van szerencsére, remélem marad is, bár ez nagyban függ majd attól, hogy sikerül-e melót találnia jövő héttől Kép

És akkor pár kép Kép
Kép
Kép
Kép
Kép



még tudnék Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Nem mentünk moziba, torokfájásra és takonykórra ébredtem Kép

Marycus, akkor még szupibb, hogy doki bácsi is látta! Holnap én is megyek hozzá, gyógyit iratni.

Kifejezetten az élményfürdő volt a cél, Máté is végig 3 órán át vízben volt, nagyon élvezte, bár kétszer elaludt simán pacsálás közben Kép Hazafelé megálltunk egy étteremnél, ott kajcsiztunk.

Szóval nagyon jól sikerült Kép

Hanzi,
Mi volt apuddal? Anyum jól van szerencsére, remélem marad is, bár ez nagyban függ majd attól, hogy sikerül-e melót találnia jövő héttől Kép

Nem enged képeket tölteni Kép Pedig nem nagyok Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


na ezt hogy csináltam.....??? Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Nemtom Kriszta, hogy hogy csináltad, de a képeket próbáld meg feltenni újra lécci, mert kíváncsi vagyok rájukKép És jobbulástKép

Hanzika! Apukádnak is jobbulást! Sikerült elvinni doktorhoz?
A német levelezőtársnak mondózzad meg a nevét is lécci, hogy tudjam lesni, ki azKép Mondtam már, hogy német speces voltam gimiben, de csak akkoriban tudtam valamennyire németül, most meg már semmit se?Kép És voltunk NDK-ban gimis korunkban, és egy Uwe nevű botrányosan ronda és hülye pasinál laktam Karl-Marx-Stadt mellett, mert a hajam miatt senki se mert választaniKép Szarul főztek és unalmasak voltak. Ilyen testvérgimi vagy mi a frász volt.

Manó! Napok óta akarom kérdezni, hogy megsütötted a bejglit végül?

Marycus! Az is lehet, hogy Vikócának a koraszülés miatt nem volt ideje befordulni, nem? Már sosem tudod meg, hogy akart-e fordulni a kiscsaj. Bár a másik oldalról meg azt olvastam, hogy akinek egy babája faros, annak a következők is nagy valószínűséggel, mert az első sem véletlenül fekszik úgy. Úgy fér el jól, úgy kényelmes neki, mert valahogy olyan formájú a méh. Legalábbis én így értelmeztem. Talán egy Kismamában írták (egy szülészről szólt a cikk, akinek mindhárom gyerekét farosan szülte a felesége, de nem egyformán voltak farfekvésesek, hanem különböző változatokban). Valamikor 2003 nyár elején szerintem. Mármint a cikk akkor jelent megKép

Na, simán megtaláltam, ilyen a memóriámKép: http://www.kismama.hu/kismamacikk.php?id=61&cid=9722

Motor: Miksa még nem száguldozik, óvatos duhajKép Azt csípi, ha mi toljuk. Majd rájön és megy ezerrel. Bár ma éppen leesett, és egy picit vérzett a szája. Csak kicsit ordítottKép

Lányok, Miksa kezd hisztis lenni. Ha valami nem tetszik neki, leginkább ha valamit nem szabad, vagy ha befejezünk valamit, amit még csinálna, akkor simán sikít, feszíti magát, a múlt héten még a fejét is odaverte, és ha emelném, akkor csúszik ki a kezemből. Úgy tűnik, hogy használ, ha nem birkózom vele, hanem csak arra vigyázok, hogy ne verje oda a fejét a kőbe, és segítek neki lefeküdniKép Próbálunk a dologgal ilyenkor nem nagyon foglalkozni, és valami más dolgot ajánlani. Egyelőre talán ez használ, bár nem mondom, hogy azonnal abbahagyja a műsort, de viszonylag rövid idő alatt. Nálatok ez hogy áll? Tapasztal anyukák, Manó, Kriszta, mit mondotok?

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Hopp, még valami.

Tudjátok, írtam, hogy a sógornőm is babát vár márciusra, és a mi doki bácsinkhoz jár. Most baromira aggódunk érte, mert nincs jól a lány. Amikor néhány hete láttam, már akkor mondtam az embernek, hogy nincs rendben, valahogy nem néz ki jól. Dolgozik egy hülye kínai boltban, és muszáj január 1-ig maradnia, hogy normális gyedet kapjon. Csak hát ezt úgy is lehetne, hogy kiíratja magát, és a végén visszamegy 2 napra dolgozni. De nem. Nagyon sokat hízott, doki bácsi már mondta neki, hogy muszáj visszafognia a magát. Olyan nem egészen 50 kiló körül indult, és most több mint 70. Karácsony után 3 napig hányt, 160-as vérnyomást mértek, és nem érzi jól magát. Muszáj volt labort csinálni, és este mondja az ember öccse, hogy a fehérjét is találtak a pisiben. 6 a határ, namost neki 36. Reggel megy doki bácsihoz a kórházba az eredménnyel, hát nem tudom mi lesz. Remélem, befekteti. Még csak a 30. hétnél járnak. Az ember fölhívta őket este, hogy reggel elmegy érte kocsival, és elviszi, de ők nem kérik. Eccerűen nem értem, minek kell 160-as vérnyomással egyedül metróznia egy kismamának, mi a jó istent mondjak még neki, hogy maradjon otthon a fenekén, és üldögéljen felpolcolt lábbal? Szerintetek?

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom,

Toxémia... húzós...

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

No, lement a sógornőm vérnyomása, szed rá gyogyit is, úgyhogy megúszta a kórházat. De táppénzre kell mennie, és kedden újra jelenése van. Komolyan mondom, én tisztára fölzaklattam magam a helyzeten. Lehet, hogy nem kéne, de mégis. No mindegy.

Közben Miksabuckó délelőtt életében először leesett az ágyról, méghozzá hátrafelé vetődve, és nem a szőnyegre, hanem a parkettára. Kicsit oldalt verte be a fejét, jó nagy puklija lett, de más eddig szerencsére nem volt. Persze beszéltem a doktorral, figyelnünk kell, hogy nem hány-e, nem szédeleg-e és nem alszik-e be nagyon. Ha van valami, akkor usgyi kórházba. Komolyan baromira ideges vagyok már, ez nem az én napom. Illetve már tegnap kezdődött, a kissrác egyszerűen nem hagyja magát bepelenkázni. Délutántól (és egész éjjel) egyedül voltunk, már az este sem volt sima ügy. A fürdésnél ezúttal sem akart leülni, aztán meg nem akart kijönni a vízből, majd nem hagyta, hogy rátegyem a pelenkát, hanem inkább szemből fölmászott a nyakamba, amikor próbáltam visszafektetni a pelenkázóra. A lába a vállamon, mint egy kis hegymászó... Volt már ilyen máskor is, de nem minden pelenkázáskor, hanem csak naponta eccer-kétszer. De most folyamatos a küzdelem. Éjjel szarul aludtam, majd délelőtt jött ez a leesés. Most tudott először fölmászni a franciaágyunkra, mert elég magas, és kacagva dobálta magát az ágyneműn meg a párnákon, én persze rohantam a zoknisfiók rendezgetéséből, de átvetődött a túloldalra és mire megkerültem az ágyat, már zúgott lefelé. Borzasztó volt. Mondjuk csak néhány percet sírt, de akkor is. És egész nap tiszta hiszti. Az este írtam, hogy próbáljuk kezelni ezt a dolgot, de ma nem nagyon lehetett vele eddig mit csinálni. Amikor az ember meghozta a bevásárlást, akkor például egy mirelit zöldségkeverékre vetődött rá, és csak óriási sírás árán lehetett tőle elvenni. Előtte a telefonom fülesét szerezte meg, és teljesen benyálazta, azért is ment a sikítás. De hogy aranyosat is írjak, ma beletett a macska tányérjába egy fölbontatlan zacskó alutasakos macskaeledeltKép Ja, és a szaloncukros kosárból még félhomályban is kivadássza a lila Milkákat (csak néhány szem van) és azt hozza, hogy bontsam ki. Ez azért bejön nekiKép
Nnna, máris jobban vagyok, hogy leírtam ezt a sok hülyeségetKép. Még ha csak magamban levelezgetek is...

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?